József Attila Könyvtár - Helytörténeti Adatbázis | Keresés | vetélkedő

1262 db találat
Dátum downCímLeírás
2024-03-05Rögtönzött népdal flashmobbal örvendeztették meg a fehérváriakat a dunaújvárosi fiatalok - köszönjük az élményt!Jókedvű délelőttöt varázsolt a székesfehérvári történelmi belvárosközepére az a pár dunaújvárosi fiatal, akik rögtönzött előadásukkal mutattákmeg a magyar népi hagyományokat. Énekeltek, mert a bennük élő dalokat muszáj volta tavaszi napsütésben megosztaniuk a járókelőkkel.
2024-02-00Országos sikerek a művészetoktatásbanMár a sokadik országos rajzpályázaton remekel a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola második osztályos tanulója, Rulek Metta. A kislány sorra nyeri a rangos versenyeket.
2024-02-00Móra Ferenc Szépkiejtési VersenyA 2023/2024-es tanévben is megrendezte a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola a hagyományos Móra Ferenc Szépkiejtési Versenyét 2024. február 1-jén a 3. és 4. évfolyamos tanulók részére
2024-02-00Kiváló szavalatokkal büszkélkedhetünk2024. január 26-án részt vett a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola nyolc diákja a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett versmondó versenyen a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban.
2024-02-00Énekeljünk, énekeljünk…A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola regisztrált tehetségpontként kiemelkedő tehetséggondozó munkát valósít meg több tanulmányi területen. Az ének-zene tantárgyhoz kapcsolódóan számos versenyen szoktak tanulóink részt venni. 2024. január hónapban két népdaléneklési verseny közel ötven diákunk szerepelt eredményesen. A felkészülés több héten át tartott, a gyerekek kitartóan gyakorolták az összeállított népdalcsokrokat.
2024-01-05Dunaújváros Kedvence 2023 – itt a vége, itt az összes eredmény!Véget ért az online voks, ezúttal is nagy versenyt hozott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog évzáró megméretése. Négy kategóriában hirdettek győztest – mutatjuk az eredményt, és persze szívből gratulálunk!
2023-12-00Márton-napi vetélkedés (képaláírás)Iskolánkban (Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola) a libás vetélkedők mellett lámpás készítő versennyel is lehetőséget adunk diákjainknak a versengésre, mert minden lámpás, amit ilyenkor meggyújtunk Szent Márton emlékét őrzi, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez, hozzánk. (teljes szöveg)
2023-12-00Iskolánk 4 diákja ... (képaláírás)Iskolánk (Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola) 4 diákja - Kiss Hanna, Lakner Kornél, Szalonna Mihály és Szabó-Gyarmati Dávid a 4.a osztályból - a Fejér vármegyei Bólyi versenysorozat anyanyelvi fordulójának csapatversenyén 7. helyezést ért el. Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez. (teljes szöveg)
2023-12-00Mesemondó verseny (képaláírás)Mesemondó versenyünkön (Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola) pedig az alsó tagozatosok közül 54 kisdiák versenyzett, íme ők a díjazottak: 1. sor: Széll Viktória, Sass Réka, Győri Heléna Afrodité, Pötör Barnabás, Varga Zoé. 2. sor: Vadász Sára, Rauf Előd Árpád, Szeitz Dávid, Nagy Lilla. 3. sor: Grósz Anna Paulina, Pászti Dalma, Kleibert István, Kádár Emese, Horváth Janka. (teljes szöveg)
2023-11-00Virágos Rácalmásért2023. november 9-én a rácalmási művelődési ház nagytermében köszöntötte és látta vendégül a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület azokat a rácalmási lakosokat, akik a legtöbbet tettek az idei évben saját kertjeik, illetve a közterületek szépítéséért.
2023-11-00Madáretető készítésében remekeltek a diákok2023. október 17-én a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola két 8.b-s tanulója, Braun Ádám és Szalai Zsombor egy fantasztikus délutánt töltött a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskolában egy, az iskola tanműhelyében rendezett technika verseny keretében.
2023-11-00Angol projektverseny2023. október 24-én a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola két csapata vett részt a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium angol nyelvű projektversenyén. A versenyen 8 csapat indult, feladatuk egy angol nyelvű prezentáció elkészítése és bemutatása volt.
2023-10-27Eredményt hirdettek az idei Virágos Dunaújvárosért verseny után2023. október 25-én a Városházán rendezték meg a Virágos Dunaújvárosért verseny eredményhirdetését. Az idei versenyre 53 pályázó 57 pályázatot nyújtott be. A dunaújvárosi virágosítókat Szabó Zsolt alpolgármester köszöntötte és adta át az elismerő okleveleket és ajándékokat.
2023-05-26Szép rajzokon a város. Lerajzolták Dunaújvárost a kicsik2023-ban is is megszervezte immár hagyományos, óvodásoknak hirdetett gyermeknapi rajzversenyét a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja; a nemes megméretésnek a Kulti Mozi előtti tér adott otthont még pénteken délelőtt.
2023-05-26A kétkezi szakmákban is fejben dőlnek el a dolgokA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében tizenhatodik alkalommal kerültek megrendezésre az országos szakmai versenyek. A döntőnek, a szakma Sztár Fesztiválnak a Hungexpó biztosította a helyszínt 2023. április 24-26 között. A dunaújvárosi középiskolák tanulói közül hárman jutottak a döntőbe és remek versenyzéssel két első és egy harmadik helyet szereztek szakmájukban. A Hild tanulója, Szabó Erik Archibald harmadik helyezést ért el a burkoló szakmában. A Dunaferr iskola tanulói, Jakab Zoltán Kristóf első lett épület- és szerkezetlakatos, Nagy Árlen villanyszerelő szakmában.
2023-04-28Zsúfolt programot, nagy versenyt hozott az elsősegélynyújtó verseny területi fordulójaImmáron 51. alkalommal szerveztek felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyt településünkön. Múlt pénteken a Kultik mozinál rendezett eseményre 27 csapat jelentkezett, akik 27 állomáson adtak számot a tudásukról.
2023-04-14Komoly erőpróba, nagy viadal vár az ifjú elsősegélynyújtókra a Vöröskereszt versenyénNagyon komoly erőpróbára készülhetnek a résztvevők az elsősegélynyújtó versenyen, árulta el Feth Katalin, a megméretést szervező területi Vöröskereszt vezetője
2023-04-14Wesley Da Capo: zongorás siker, új tárlatRemek dunaújvárosi eredménnyel ért véget a VI. Szanyi Irma Zongoraverseny: a székesfehérvári erőpróbán arany minősítést érdemelt Davlyatov Szafar, a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola növendéke.
2023-04-06Felvételi pontokat ért a döntős diadalA Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara újra megrendezte a Marketing Challenge Day nevű országos marketing versenyét középiskolások számára és a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium három fős csapata, Darabos Kevin, Demeter Róbert és Fridrich Levente harmadik helyet ért el.
2023-04-06Ökoleszek címmel verengtek - a környezettudatosságRangos vetélkedőnek adott otthon a Rudas Kollégium Ökoleszek címmel. Fejér vármegye hét kollégiumi csapata vágott neki a vízivás hetére időzített erőpróbának
2023-04-00Kiemelkedő versenyeredményeink (képaláírás)Mosonyi Melinda 1.b osztályos tanulónk az országos Szeresd a Földet! projektversenyen 1. helyezést ért el. A versenyen 7 különböző feladatot kellett teljesítenie: újrahasznosított játékot kellett készíteni, videók megnézése után feladatokat kellett megoldani, adott témához illusztráció készült, környezetkárosító tevékenységeket, eszközöket kellett környezet kímélőbb megoldásokra cserélni. Köszönet a szülői támogatásért, együttműködésért! (teljes szöveg)
2023-04-00Sárkányos mesék mesemondó verseny (képaláírás)A dunaújvárosi József Attila Könyvtár és Gyermekkönyvtár sárkányos mesék témakörben mesemondó versenyt rendezett, melyen közönségdíjat kapott Gombita Zoé 2. osztályos tanulónk, I. helyezett lett Császár Konrád 1.a osztályos tanulónk. Gratulálunk! (teljes szöveg)
2023-04-00A dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola névadója születésének 200. évfordulójára rajzversenyt rendezett (képaláírás)A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola névadója születésének 200. évfordulójára rajzversenyt rendezett, melyen 8 iskola 250 diákjának rajzai kerültek zsűrizésre. a 2. korcsoport (5-6. osztályosok) versenyén iskolánk 3 tanulója lett dobogós helyezett. Major Zsófia I., Zalai Emese II. és Vízi Nóra III. helyezéssel végzett. Gratulálunk e hármas sikerhez! A képen a díjazottak és az emléklappal jutalmazottak is láthatóak: Fister Kamilla, Major Zsófia, Lantai Panna, Vizi Nóra, Pacskó Kristóf, Nagy Ádám, Kiss Vanessza, Zalai Emese, Beró Vivien. (teljes szöveg)
2023-04-00Az "Év madara - Barkóscinege" országos rajzpályázat (képaláírás)Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az "Év madara - Barkóscinege" országos rajzpályázatán 5000 pályamű közül a legkiválóbb 100 alkotás közé került Vizi Nóra (5.a) és Sábics Kitti Maja (3.b) rajza. Felkészítő tanáruk: CSászár Mónika Ilona. Fotó: Sábics Kitti anyukája, Radó Zsuzsanna (teljes szöveg)
2023-03-24Két évfordulós Petőfi-pályázattal rukkolt ki a könyvtárRövidített nyitva tartással ugyan, de már látogatható a felnőtt részleg, ráadásul két, Petőfi költészetéhez kapcsolódó pályázatot is hirdetett a dunaújvárosi József Attila Könyvtár.
2023-03-24Több versenyen bizonyított a Wesley Da Capo iskolaA dunaújvárosi művészeti iskola táncosai döntős pozíciót vívtak ki egy remek koreográfiával, Kapusi Adél gordonkaversenyen debütált sikerrel, míg Marics Tamás, az intézmény gitártanára rangos nemzetközi viadalon lett első díjas.
2023-03-10Szép siker a Wesley Da Capo iskola növendékeitől az országos viadalon.Remek eredménnyel vettek részt az M3-as metró felújításához kapcsolódó rajzpályázaton a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti ágának növendékei. A diákok egyéni és csoportos művekkel is sikert arattak!
2023-02-13Ifjú mesemondók az online térben (kishír)A József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára arról számolt be, hogy a Mesemondó Gyerekek Találkozójára (amit online módon hirdettek és bonyolítottak le a szervezők) idén öt iskolából tizenkilenc mesevideóval jelentkeztek a fiatalok. A beküldött produkciókat értékelte a zsűri, illetve a közösségi oldalon bárki szavazhatott arról, hogy számára melyik előadás tetszett a legjobban. Arany­alma-díjas lett Jakus Lili, a Gárdonyi elsőse, Martinovics Míra, a Gárdonyi másodikosa, Gerendai Péter és Vasas Amanda, a Gárdonyi negyedikesei. Különdíjjal jutalmazták Császár Konrád Péternek, a nagyvenyimi Kossuth iskola első osztályos kisdiákjának produkcióját.
2023-01-26Dunaújváros óvodásai vidáman kenguruztak. Lelkes kenguruk a VasváribanA Vasvári Pál Általános Iskola január 25-én rendezte meg a tornatermében a hagyományosnak tekinthető Kenguru Kupát. Dunaújváros tizenegy óvodai tagintézete vett részt a játékos sorversenyeken.
2023-01-06Több mint 25 ezer szavazat a voksversenyen, íme, a "Dunaújváros Kedvence" győztesei!Folytatta az elmúlt esztendők szép hagyományát, 2022. év végére időzítve hirdette meg a Dunaújváros Kedvence netes versenyt a DunaújvárosMesélPontHu szerkesztője, Horváth Tamás.
2022-11-02Dózsa-hét: az elsősavatástól a nyolcadikosok vetélkedőjéigFelhőtlen hangulatot varázsoltak a diákoknak a Dózsa György Általános Iskola programjai.
2022-10-31Halloween és nyílt nap a POK-ban. POK-halloween és nyílt nap, igen látványos programokkalA Pannon Oktatási Központ Magángimnázium az október 28-i, pénteki nap egy részét a halloweennek szentelte. Délután három órától már szó szerint nyílt nap volt az intézményben, hiszen bárki az „utcáról” is bemehetett az épületbe, és bekapcsolódhatott a programokba.
2022-10-10A közösség erejével. A POK-közösség erejét bizonyította a családi napOktóber 8-án, szombaton délután is nagy volt a nyüzsgés a Pannon Oktatási Központban. A hétköznapok tanórai kötelezettségei helyett ezúttal azonban jóval kötetlenebb programokkal kapcsolódhattak ki a POK idei őszi vidám családi napjának résztvevői.
2022-10-04Az ifjú gólyák beavatása. Megérdemelték a tortát a Duanferr iskola gólyáiA közelmúltban beavatták az oktatási intézmény friss gólyáit és közelgő nyílt napra készül a DSC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola. Az elsősök kiérdemelték a tortát.
2022-09-30Díjeső a legjobbaknak. Idén is virágba borult városunkHuszonharmadik éve rendezi meg Dunaújváros önkormányzata a Virágos Dunaújvárosért versenyt. A virágosítási program azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az idei megmérettetésre 60 pályázat érkezett összesen 8 kategóriában és nagyon sok különdíjat adtak ki. Az eredményhirdetést a Városháza „C” szárnyában rendezték.
2022-09-29Eskütétel fekvőtámaszokkal. Széchenyi István kísérte a kilencedikeseketRobog a Széchenyi-hét. A gimnázium diákjai közül szeptember 27-én, kedden a 9. osztályosok vettek részt a Széchenyi-vetélkedőn.
2022-09-28Korhű jelmezekben (képaláírás)Széchenyi-hetet tartanak a városi Széchenyi István Gimnáziumban. Tegnap már felgyorsultak az események, a Széchenyi-vetélkedő volt a központban. Ennek lényege, hogy a gimnazista elsősök, vagyis a kilencedikesek mutathatják meg tudásukat, a rendezők pedig az egy évvel ezelőtti győztesek, akik ma már a tizedik osztály padjait koptatják – esetünkben a 10. b – volt a házigazda Pocsai Mária tanárnő vezetésével. Az egyik feladat az volt, hogy az osztály minél több tagja öltözzön be korhű, reformkori ruhába. Képünkön ölben a 9. b Széchenyi Istvánja, Hegyes Márk. (teljes szöveg)
2022-09-27Rajzfilmek a retró vetélkedőn - nagy siker. Megizzadtak az indulók a rajzfilmek vetélkedőjénZsúfolásig megtelt szeptember 23-án, pénteken délután a Munkásművelődési Központ színházterme. Mi volt az apropója? Retró vetélkedőt tartottak, ezúttal a rajzfilmek témakörében.
2022-09-26Időutazós kalandozás is volt az MMK hétvégi kínálatábanRetro vetélkedő, zenés-táncos mulatság, kiállítások és szabadulószobás játék is várta látogatókat a MMK-ban a hétvégén Dunaújvárosban.
2022-09-24Példás ökoiskolások. Környezettudatosan és a tanulók támogatásáértPapírgyűjtés, diákévnyitó és játékos akadályverseny szerepelt a Petőfi iskola szeptember 23-i, pénteki programkínálatában.
2022-09-23Mobilitási Hét: búcsúzás az autómentes nappal. Ujjé, a ligetben nagyszerű! - mondhatják a gyerekekBefejeződött az Európai Mobilitási Hét, amit 2002 óta minden évben szeptember 16. és 22. között rendeznek meg a kontinensen. Dunaújváros is csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez. A város a Petőfi ligetben az autómentes nappal búcsúzott.
2022-09-01A tanév nulladik napja. Most már mindent tudnakA Lorántffy középiskola egy ismerkedős, csapatépítő programra hívta az új kilencedik évfolyamos diákjait, a három technikumi osztályból mintegy nyolcvannégy fiatalt.
2022-08-29Kálnay Adél művei az idei vetélkedőn (kishír)A József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára a következő tanévben is meghirdeti a Szóforgató-betűvető elnevezésű kortársirodalmi versenyt az általános iskola alsós dákjainak körében. A vetélkedő ezúttal is két fordulóból áll. Az online kitölthető feladatsorok témáját pedig a dunaújvárosi alkotó, Kálnay Adél műveiből állították össze az intézmény munkatársai. Szeptember 5-től, illetve október 3-tól van lehetőség a feladatlapok kitöltésére, az eredményhirdetés pedig november 10-én lesz, amikor a díjakat az írónő adja át.
2022-08-26Dunaújváros Hangja: Kiss Barnabás2022. júliusában startolt a Dunaújváros Hangja elnevezésű tehetségkutató verseny, a zenés sorozat pedig augusztus 20-án az ünnepi nagyszínpadon ért véget. A döntőbe jutott hét versenyző közül Kiss Barnabás zsebelte be a győztesnek járó elismerést és díjakat.
2022-07-18Dunaújváros Hangja - ma ismét meghallgatásJúlius 17-én, vasárnap délután a Kortárs Művészeti Intézet adott otthont a Dunaújváros Hangja tehetségkutató verseny első elődöntőjének.
2022-06-18A pentelei Kéknefelejcs kiemelt aranyaiÚjabb nagyszerű sikert ért el a Pentele Kéknefelejcs Hagyományőrző Dalkör. Nemcsak közösségként, hanem egyénileg is kiemelt arany minősítést érdemeltek ki Siófokon, az országos nyugdíjas Ki mit tud? és Népek tánca – népek zenéje rendezvénysorozaton.
2022-06-15Ismét döntős volt a Széchenyi. A Széchenyi-gimnázium ezúttal határtalan voltÚjabb vetélkedőn szerepeltek a Széchenyi István Gimnázium tanulói. Ezúttal a Határtalanul elnevezésű vetélkedőben jutottak döntőbe a közelmúltban. Az erőfelmérőn több ország iskolái vettek részt.
2022-04-29Komoly megméretés helyszíne volt a Kultik Mozi, remekül helytálltak a jövő életmentői.Számos csapat részvételével zajlott a 25. jubileumi közbiztonsági hónap részeként megrendezett elsősegély verseny Dunaújvárosban. A jeles eseménynek a Kultik Mozi adott otthont, ahol szakemberek segítségével tanulhattak, valamint adhattak számot a tudásukról a fiatalok.
2022-04-25Gáláztak is a kis cimborák (képaláírás)A helyi Cimbora Klub megalapításának tizenkilencedik születésnapját ünnepelték a cimborák. Az április 22-i, pénteki ösvényfestés után szombaton nagy buli volt a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában: a Ki, mit tud? legjobb produkcióit mutatták be egy gálaműsor keretében. (teljes szöveg)
2022-04-14A városról is verseltek, sok program színesítette a kínálatot a magyar költészet napján. Gazdag volt a költészetünnepi merítésNagy sikernek örvendett Dunaújvárosban a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, valamint a József Attila Könyvtár közös versíró pályázata – a beérkezett több mint 50 alkotás közül végül Ihos Krisztina „Dunaújvárosi Szerelem” című versével ért el első helyezést. A díjazottakat Beck Zoltán és Grecsó Krisztián köszöntötték a „Hoztunk valamit magunkból” nevet viselő pódiumestjüket megelőzően.
2022-03-30Táncdalfesztivál volt az MMK-banRendkívüli érdeklődés övezte a Munkásművelődési Központ legutóbbi felnőtt retró vetélkedőjét március 26-án, szombaton délután. Nem véletlenül, hiszen a szervezők a Volt egyszer egy táncdalfesztivál címet adták a rendezvénynek.
2022-03-24A pentelei kórus gálája volt díjakkal. A pentelei Kéknefelejcs kiemelt aranykupájaMárcius 20-án a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban tartották meg a Nyugdíjas Ki mit tud? 2022-es gáláját, ahol a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Dalkör is érdekelt volt. A dalkör március 22-én délután a Pentele Klubházban egy kis ünnepséggel emlékezett meg a sikeréről.
2022-03-00Így kezdődött 2022. a művelődési házbanBeszámoló a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár 2022-es év első három hónapjának rendezvényeiről és programjairól
2022-03-002021. évi olvasóverseny eredményhirdetéseA nagyvenyimi könyvtárban 2021. december 31-vel zárult a „Mert olvasni jó” olvasóverseny. Első helyezést ért el: Dálnoki Marcell, aki mind a 35 könyvet kiolvasta. Második Fábián Vince 11, harmadik Nagy Erik 10, negyedik pedig Molnár Villő 9 könyv kiolvasásával.
2022-01-20Télre hangoló fagyos totó cimboráknak. Játszva tanulhatnak a rácalmási cimborákTéli totó a rácalmási cimboráknak.
2022-01-17Díj az országos ötletversenyről (kishír)A Pannon Egyetem még tavaly novemberben rendezte meg a III. Penturismo Ötletversenyét, amelyre az egész országból jelentkeztek középiskolás csapatok, köztük a Rudas Közgazdasági Technikumból is. A feladat egy zöld rendezvény koncepciójának kidolgozása, illetve tárgyalás-előkészítése volt. A zsűri a Rudas csapatának különdíjat ítélt meg a „Legjobb marketing-beszélgetésért”. A csapat tagjai a 11. b osztály diákjai voltak: Molnár Daniella, Varga Vanda, Soós Levente és Dobrovitz Zoltán. (teljes szöveg)
2022-01-079000 szavazat döntött a várostörténeti blog versenyének eredményeiről. Döntött a net népe, itt vannak máris a város kedvenceiIdén már öt kategóriában zajlott a viadal, még az utolsó napra is jutott fordulat a DunaújvárosMesélPontHu blog évzáró megméretésén. Dunaújváros Kedvence 2021 – az eredmények a cikkben.
2021-12-04Adventi számvadászEstéről estére családok kerekednek fel Rácalmáson, hogy az adventi készülődés jegyében megtalálják a dátum szerint aktuális számot.
2021-11-19Remekeltek a Széchenyi diákjai (kishír)A DUE Komplex Természettudományi Versenyt hirdetett általános iskolás és középiskolás diákok számára a dunántúli régióban. A 8. e osztály csapata a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola után a második helyen végzett. (nem teljes szöveg)
2021-11-15Jó hangulatban "ettek" az MMK vetélkedőjébA Munkásművelődési Központ felnőtt vetélkedősorozata újabb állomásához ért október 13-án, ezúttal Együnk rá címmel hirdették meg a játékot.
2021-11-03Ifjú mesemondók találkozója (kishír)A József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára december 10-én Aranyalma-díjas mesemondó-találkozót szervez, amelyre december 1-ig várják a kisdiákok nevezéseit. (teljes szöveg)
2021-11-00Tök-jó buli volt, díjátadóvalA nagyvenyimi sportcentrumban rendezték meg a Halloween-i csokivadászatot a gyerekeknek és itt adták át a "Legtökösebb venyimi porta" otthondíszítő verseny díjait is.
2021-11-00Számos program gazdagította az őszi időszakotFazekas Zsoltné, a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatójának tájékoztatója az intézmény 2021-es őszi programjairól, rendezvényeiről
2021-10-27A nagy tölgy dobogósMásodik lett az Év fája versenyen. Perkátai fa is indult az országos versenyen, amelyet közönségszavazás döntött el végül.
2021-10-15Versennyel tisztelegnek Baky Ágnes emléke előttEgy városi és régiós matematikaversenyt hirdet a Széchenyi István Gimnázium a nyolcadik és kilencedik évfolyamos diákok számára. A középiskola ezzel a megmérettetéssel volt tanárának, Baky Ágnesnek állít emléket, aki Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, Dunaújváros Dísz­polgára, valamint a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó díjasa.
2021-09-10Különdíjat ért a remek babgulyás a vajdasági versenyenNemzetközi főzőversenyen öregbítette Dunaújváros hírnevét Schilinger Mihály. A Dunaújvárosi csapat névre keresztelt együttes babgulyást készített a Vajdaságban rendezett eseményen, amit a zsűri különdíjjal jutalmazott.
2021-07-02Kvízjáték a Duna napja alkalmábólA nemzetközi Duna-nap alkalmából a dunaújvárosi József Attila Könyvtár játékot szervezett Játsszon velünk! címmel.
2021-06-17Erdőismeret idén rekordrészvétellel (kishír)Az Országos Erdészeti Egyesület az Agrár­minisztérium támogatásával 2021 tavaszán immáron ötödik alkalommal hirdette meg a Fedezd fel az örökséged! elnevezésű online erdőismereti vetélkedőt, amelynek idei témája A láthatatlan erdő volt. Erre a megmérettetésre neveztek a Lorántffy Zsuzsanna Technikum fiataljai is. (nem teljes szöveg)
2021-06-00A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola híreiA nagyvenyimi általános iskolában 2021. április 19 én az alsós, május 10-től a felső tagozatos diákok is vissza térhettek az online oktatásból a jelenléti oktatásra. Iskolánk minden diákja és dolgozója örömmel vette ezt, hiszen olyan jó újra együtt lenni.
2021-05-31Játékos feladatok és vidámság. Elsősavató és sok-sok játékos, vidám programPerkátán a Hunyadi Mátyás Általános Iskolában május 28-án volt a gyermeknapi rendezvény.
2021-04-28A Föld napja-kvíz a könyvtárban (kishír)A dunaújvárosi József Attila Könyvtár játékra hívja a tizennégy éven felülieket, Játsszon velünk A Föld napja alkalmából! címmel. A feladat, hogy a könyvtár honlapján található tesztet a résztvevők töltsék ki, a helyesen válaszolók könyvjutalomban részesülnek. Válaszoljon a tizenhárom kérdésből legalább tizenegyre helyesen, és legyen öné a könyvajándék! Kitöltési határidő: 2021. május 21. Az ajándékkönyvek átvételére személyesen a könyvtárban van lehetőség. Ha szeretné tudni, hogy jól válaszolt-e, akkor a „Pontszám megtekintése” pontra kell kattintani. (teljes szöveg)
2021-04-12A részvétel is számítKét korcsoportban százhuszonnyolc diák indult a megyei katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen 2012. április 10-én Dunaújvárosban a Szalki-szigeten
2021-04-09Színes, derűs, mosolygós kollekció.12 óvodából több mint 150 alkotás érkezett az Arany János iskola immár hagyományos tavaszköszöntő rajzpályázatára
2021-04-01Már lehet nevezni a "Virágos Dunaújvárosért" versenyre. Kezdődik a verseny - már várják a nevezéseket!Idén (2021.) már huszonkettedszerre hirdette meg a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt az önkormányzat környezetvédelmi osztálya.
2021-03-00Olvasni jó! – Gratulálunk a 2020. évi olvasóverseny győzteseinek!2021-ben a magyar kultúra napját a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár facebook oldalán elhelyezett videó összeállítással köszöntöttük, amelyben beszámoltunk a nagyvenyimi könyvtár által már negyedik alkalommal meghirdetett olvasást ösztönző verseny eredményeiről is, lehetőséget adva a résztvevő gyerekeknek arra, hogy elmondják, számukra miért élmény az olvasás.
2021-02-05Melyik lesz a befutó "Én Dunaújvárosom"?Dunaújváros alapításának 70. évfordulója alkalmából hirdette meg a dunaújvárosi József Attila Könyvtár az önkormányzat támogatásával "Az én Dunaújvárosom" című rövidfilm pályázatot. A megméretés most a célegyenesbe fordult – a szakmai zsűri döntése mellett a közönség voksait is várják!
2021-02-04Kultúrkvízben verhetetlenek a rácalmásiakA helyi művelődési ház és a könyvtár munkatársai a manapság oly jellemző rendezvényszegény időkben is megpróbálnak a rácalmásiak mindennapjainak a részesei lenni. Sok-sok akciójuk, bár az online térbe szerveződik, mégis nagyon sikeres, és szándékuknak megfelelően megmozgatja a település teljes lakosságát.
2021-01-29Mesés eredmények a magyar kultúra napjánA magyar kultúra napjára (2021. 01. 22.) időzítve hirdette ki online mesemondó versenyének eredményét a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtára. Nyertesek neve a cikkben
2021-01-25Kollégisták a környezet védelmében. Ökoleszek a digitális térbenA Rudas Közgazdasági Technikum arról számolt be, hogy Haász Marianna kollégiumi nevelőtanár kezdeményezésére környezetvédelmi versenyt szerveztek.
2021-01-15Újra az MMK lett a város kedvence. Másorszor hódította el a "ház" a várostörténeti blog díjátA dunaújvárosi Munkásművelődési Központ 2020-ban másodszor nyerte el a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog Dunaújváros Kedvence elnevezésű webversenyét
2020-12-18Dunaújvárosiak Dala: finálé. A legjobbakat fogadta a polgármesterA dunaújvárosi Városházán köszöntötte Pintér Tamás polgármester a Dunaújvárosiak Dala megméretés legjobbjai közé beválasztott produkciók előadóit.
2020-12-11Mindegyik jó, de a legjobb az "Otthon"Minden tekintetben sikeres volt, de a tervezettnél a közösségi események meghiúsulása miatt picivel korábban lezárult a Dunaújvárosiak Dala verseny. A BakElit Zenecentrum megméretésének eredményét 2020. december 6-án délután közölték a nagy közösségi portálon, miután összesítették a netvoks eredményét és a zsűri szavazatait. Miután a döntőbe a harmadik helyezett holtversenye miatt négy nóta került, így közöttük dőlt el a végső erősorrend. A Dunaújvárosiak Dala versenyt Beretka Ádám nyerte az Otthon című nótával...
2020-12-00Pillanatok – képek a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola életébőlBeszámoló a Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola 2020. november végi és decemberi programjairól.
2020-12-00Egy matek házi ilyen is lehet...A nagyvenyimi általános iskola végzős évfolyamáról két csapat képviselte az iskolát a Széchenyi István Gimnázium által szervezett Baky Ágnes matematika versenyen.
2020-12-00...Mert olvasni jó! - még karantén idején is!Debreczenyi Kálmánné könyvtáros és Mogyorós Mária intézményvezető beszámolója a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár karantén alatti működéséről és az iskolásoknak meghirdetett olvasásversenyről.
2020-11-27Tíz a dal, egy a zászló, egy a városVégéhez közeledik a Dunaújvárosiak Dala kezdeményezés. A közösségi videó megosztó portálon 2020. november 15-én váltak nyilvánossá a tíz legjobbnak ítélt produkcióhoz készített kisfilmek, amelyekre jövő hét elejéig, december 1-jéig szavazhatnak az érdeklődők.
2020-11-23Nagy Vagy! vetélkedett a Gárdonyi. A Gárdonyi indult a Nagy Vagy! vetélkedőnNagy Vagy! – Hungarikumok Kupa néven indított ügyességi feladatsorból álló sportvetélkedőt a TV2. Dunaújvárosból a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola nevezett a versenybe.
2020-10-30Dalverseny, dupla dunaújvárosi diadallalSzépséges dunaújvárosi vonatkozású siker színhelye volt Balatonfüred: Balogh Máté szerzeménye győzött a 28. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny keretében idén először hirdetett dalversenyen; az ifjú zeneszerző egy Kálnay Adél-vers megzenésítésével aratott diadalt.
2020-10-22A Dunaújvárosiak Dala(i). Dunaújvárosiak Dala: megvan a Top 10Helyi amatőr és profi zenészeknek, zenekedvelőknek és dalszerzőknek egyaránt szólt a még 2020. januárban az önkormányzat és a Bakelit Zenecentrum közös szervezésében hirdetett Dunaújvárosiak Dala verseny. Az első szűrő után kiválasztották a legjobb tíz pályaművet
2020-06-00Cimbora kvíz eredményhirdetés (képaláírás)Véget ért a Cimbora kvíz! Nagyon sok helyes megfejtés érkezett. Gratulálunk a győzteseknek! Törő Soma, Bacsa Győző Balázs, Wágner Petra, Wágner Luca, Vári Hédi, Vári Gergely, Krizsán Krisztina, Ongai Lili (teljes szöveg)
2020-06-00Online rajzpályázatot hirdettünkA rácalmási sportcsarnok 2020. évi rajzpályázata a rendkívüli járványügyi helyzet miatt online került megrendezésre.
2020-06-00Májusi sportos kihívás (kishír)4 héten keresztül, heti 3 különböző sportos aktivitást fotóztak vagy videóztak le a résztvevők, melyekből egy kihívást a sportcsarnok (Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok) adott meg. Sokan kitartóan végig csinálták a 4 hetet. Közöttük két 5000 Ft-os sportszer vásárlási utalványt sorsoltunk ki. Rövid filmes összefoglaló készült néhány résztvevőről, mely facebook oldalunkon megtekinthető. (teljes szöveg)
2020-05-25Mesterien terveztek – online is remekeltekOnline rendezte meg a 28. Charles Babbage AutoCAD és Inventor Versenyt a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája.
2020-05-00Az MMK-ban sem állt meg az életKováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ igazgatója számol be az intézmény tevékenységéről a koronavírus okozta járványhelyzet idején.
2020-05-00Isteni almás süteményekkel neveztek a versenyreRácalmáson a Tökfesztivál mellet a tavaszi nagy rendezvény, az Almavirág fesztivál a legjelentősebb közösségi program, amely a Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület szervezésében tömegeket vonz városunkban. 2020-ban a koronavírus-járvány közbeszólt, nem tarthatták meg ezt a népszerű programot sem.
2020-05-00Országos olvasóverseny 2. helyezettjei lettek a dikákjaink: Iskolánk büszkeségei: Fodor Sára, Gurics Anna és Kunos MiklósA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola három hetedikes diákja egy országos, háromfordulós olvasási csapatversenyen 2. helyezett lett.
2020-03-09A Táltos világ találkozott2020. március 7-én, szombaton második alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban, a CsupaCsoda Birodalomban a Magyar Versmondók Egyesülete jóvoltából a Táltos Világ Népmese és Népballada Előadói Találkozót.
2020-03-07Az Év párja játékunk: álomsztorik. Az Év párja dobogós helyezett álompárjaiLezárult az Év párja játék, és a Dunaújvárosi Hírlap kihirdette a nyerteseket. Ezúttal a második és harmadik helyezett vehette át a díját, ami nem volt más, mint egy-egy vacsorajegy. Kép és történet a helyezettekről
2020-03-06Egészségügyi szakmai verseny hely nyerteseiAz Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is meghirdette az egészségügyi ágazat Országos Szakmai Tanulmányi Versenyeit gyakorló ápolóknak. Ebben a tanévben a nappali és az esti képzésben részt vevő utolsó éves diákok nevezhettek. Az első helyezett Mitterer János lett, aki a Szent Pantaleon Kórház általános sebészeti osztályán dolgozik, a második helyet pedig Hoffer Erzsébet, a kórház mozgásszervi rehabilitációs osztály munkatársa érte el.
2020-03-00Megyei siker a népdaléneklési verseny döntőjébenUdvari Nóra Napsugár, a rácalmási általános iskola 3.a osztályos tanulója bejutott a Pesovár Ferenc Fejér Megyei Gyermek- és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjébe.
2020-02-28Bánki: jeles jubileumAz egész 2019/2020-as tanévet az alapítás 50. évfordulójára történő emlékezésnek szenteli a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma – a dunaújvárosi közoktatás egyik alapintézményének számító középiskola ünnepi programok egész sorával készül a jubileumra.
2020-02-27Akkreditált kiváló tehetségközpontA Dózsa György Általános Iskola már másodszor érdemelte ki a nívós titulust. Az írás a tehetséggondozó program keretében zajló munkát és az elmúlt időszakban elért eredményeket mutatja be
2020-02-26Lepkementő ovisok. Tavaszváró közös játékTöbb évtizedes hagyomány a Dunaújvárosi Óvodánál, hogy minden tavasszal megrendezik a városi társas nevű interaktív, játékos délelőttjüket, amikor a város tagóvodáiból érkező gyerkőcök szórakoztató és ügyességi feladatokat oldanak meg. Ez alkalommal a Duna-parti tag­óvoda biztosította a helyszínt a rendezvénynek, a programot pedig Abaffy Lászlóné tagóvoda-vezető koordinálta.
2020-02-07Verseny a Móriczban2020. január 31-én rendezték meg a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában a Pesovár Ferenc Fejér Megyei Gyermek és Ifjúsági Népdaléneklési és Népzenei Verseny területi fordulóját
2020-02-00Rácalmásiak különdíjasok lettek az országos közétkeztetési versenyben2020. február 6-án a Sirha Budapest kiállítás versenyhelyszínén mérte össze tudását a "Közétkeztetése Szakácsverseny (KÖSZ) 2019-2020" 12 döntős csapata. Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) különdíját a Hankook konyháját ellátó Eurest Rácalmás csapata vehette át.
2020-02-00Újabb sikerek a npdaléneklési versenyekenA rácalmási Jankovich Miklós Általános iskola jó hangú diákjai tankerületi, megyei és országos népdaléneklési versenyeken szerepeltek. Nevek és eredmények a képes beszámolóban
2020-02-00A magyar kultúra napjánKépes beszámoló a 2020. január 24-én a nagyvenyimi művelődési házban megrendezett eseményről
2020-01-31A vers, mint önkifejezés. Botlik Lívia: MaA Dunaferr Magazin 2019. decemberi számában kihírdették a vers- és prózaíró pályázat nyerteseit. Díjazott lett többek között Botlik Lívia, a Dunaferr Export Értékesítési Főosztály munkatársa is Ma című versével
2019-12-23Pólós játákok, ezúttal elenyésző bírói sípszóvalRutinosabb olvasóink emlékezhetnek még az évtizedekkel ezelőtt sugárzott nemzetközi televíziós sorversenyre, amely Játék határok nélkül címmel futott a televízióban. Némileg hasonló hangulatú évzárót tart rendre a dunaújvárosi pólós egyesület népes közössége, amely december 18-án, szerdán tette próbára fiatalságának terhelhetőségét – ezúttal is felettébb mókás formában.
2019-12-16A Harry Potter világábanA Harry Potter sorozat magyar megjelenésének 20. évfordulója alkalmából rendhagyó Harry Potter-napot tartottak a Munkásművelődési Központ egész épületében.
2019-12-11Mészöly Ágnes volt a vendégük. És ön mit kérdezne egy földönkívülitől?December 10-én tartották a Szóforgató-betűvető kétfordulós irodalmi vetélkedő eredményhirdetését József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában.
2019-11-27Lehetett gazdagodni. Ízelítőt kaptak a Rudas életének atmoszférájábólMár több éves hagyomány a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumban a Gazdagodni jó! elnevezésű csapatverseny, amelynek döntője november 26-án délután volt. Olyan általános iskolás hetedik-nyolcadik osztályos diákoknak rendezték, akik érdeklődnek a gazdasági élet iránt.
2019-11-18Hódítottak a dédi kedvenc főztjei. Hódított a retró szendvicskrém - terítéken dédnagyi kedvenceiEzúttal is rendkívüli érdeklődés kísérte a Munkásművelődési Központ retróvetélkedőjét. Az MMK sorozata november 15-én, pénteken újabb állomásához érkezett: az intézmény vezetője, Kováts Rózsa a retró ételek köré szervezte az eseményt.
2019-11-08A Hild gólyafészke. A közösségi szellem erősítése volt a céljukSok vetélkedővel és ügyességi játékkal tarkítva tartották a hagyományos gólyanapokat a Hild József középiskolában.
2019-11-00Postás Példakép Díj 2019 - "Példaképet keresünk"Újtelep városrész a Magyar Posta által meghirdetett versenyre Seiben Erzsébetet jelölte, aki 600 versenyző közül a legjobb 6 közé került
2019-11-00Bolyai Matematika CsapatversenyA nagyvenyimi Kossuth lajos Általános Iskola 2019-ben nevezett először az országos Bolyai matematika Csapatversenyre egy hatodikos és egy nyolcadikos csapattal. Nevek és eredmények a cikkben.
2019-11-00Szakmák játékos oldalaA nagyvenyimi általános iskola két nyolcadikos csapata vett rész a dunaújvárosi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola által rendezett szakmaismereti játékos vetélkedőn
2019-11-00Minőségi közétkeztetés: rácalmásiak a döntőbenAz Eurest Rácalmás dolgozói (Jónás Norbert, Fábián Erika, Grabecz Zsófia) az országos Közétkeztetési Szakácsversenyen a legjobb tizenkét csapat között tizedikként a döntőbe jutott
2019-11-00Virágos Rácalmásért és Szép porta díjátadó2019. november 8-án a rácalmási művelődési házban tartották a Virágos Rácalmásért és Szép porta díjátadó ünnepséget
2019-10-21Mesés sikerek (képaláírás)A Szabó Magda Református Iskola is benevezett az MMK Pillangós batár népmese-vetélkedőjére. Az iskola 4.b osztályos csapata (Azurák Adrienn tanítónő vezetésével) II. lett. A csapat tagjai: Bernáth Boglárka, Szilas Hanna, Azurák Adrienn, Palágyi Janka, Rohonczi Réka
2019-10-18Tréfás feladatok, vicces kihívások. A legjobb osztály vihette haza a vándorgólyátKözel száz kilencedikes diák gólyaavatóját tartották október 16-án, szerdán délután a Lorántffy iskola tornatermében.
2019-10-18Gyakorló tudósok a Bánki versenyénLegalább két évtizedes hagyományra tekint vissza a természettudományi vetélkedő, amit a DSZC Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola közösen szervez a Dunaújvárosi Egyetemmel.
2019-10-14Játékos vetélkedő a családi találkozónIsmét egy remek hangulatú családi napot tartottak a közelmúltban a Pannon Oktatási Központban, ahol a játékos vetélkedő eredményhirdetésekor ezúttal is – már négy éve megszakítás nélkül – Kovács-Erdősi Vera tanárnő csapata örülhetett, hiszen ők érték el a legmagasabb pontszámot, megnyerve ezzel a vetélkedést.
2019-09-27Szüreti hét a HildbenRégi hagyomány a Dunaújvárosi SZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolájában a szüreti hét – meséli lapunknak Pintérné Szatmári Angéla, az intézmény pedagógusa.
2019-09-21Ezúttal autómentes nap várt a város gyerekeire. Autómentes nap: ovisok és iskolások tanulhattakAz Európai Mobilitási Héten szeptember 20-án az autómentes napot tartották meg a szervezők. Dunaújvárosban a központ a Vasvári Pál Általános Iskola előtti tér volt a Petőfi ligetben.
2019-09-00Virágos Magyarország: a szerezőbizottság elnöki díjra érdemesítette községünketA Virágos Magyarországért országos verseny szervezőbizottsága 2019. augusztus 30-án, Tatabányán elnöki különdíjban részesítette Nagyvenyimet
2019-08-26Top tízben a megyei jogú sportos városok közöttLezárult a Megyei Jogú Városok XVII. Sporttalálkozója. A barátságos és jó hangulatú versengésben a huszonkét résztvevő városi delegáció közül a top tízben, azaz az előkelő nyolcadik helyen végeztek a dunaújvárosiak.
2019-08-24Megyei jogú városok versenye. Szekszárdi találkozóSzekszárdon rendezik meg augusztus 22. és 24. között a Megyei Jogú Városok XVII. Sporttalálkozóját. A rendezvényt 2002 óta szervezi meg a Megyei Jogú Városok Szövetsége. Ezúttal huszonkét, 14–18 fős csapat méri össze tudását, mivel a 23. MJV város, Szekszárd, házigazdaként nem vehet részt a vetélkedőben.
2019-06-00Tankerületi környezetismeretA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola a Jankovich-hét keretében tankerületi környezetismereti versenyt rendezett a környékbeli települések és a rácalmási 4. osztályos tanulók részére "Népi mesterségek" címmel
2019-06-00Matematika versenyen remekeltünk2019. április 2-án Előszálláson rendezték meg a tankerületi matematika csapatversenyt a harmadik-negyedik osztályosoknak, melyen a rácalmási csapat 1. helyezést ért el. a csapat tagjai: Poór Dénes, Riskó Lőrinc, Ács Róbert, Tóth Noel
2019-06-00Tavaszköszöntő énekszóval2019. április 26-án Pusztaszabolcson hagyományőrző céllal népdaléneklési versenyt rendeztek. Udvari Nóra Napsugár (2.a) 2. helyezést ért el, Kiss Barnabás Milán (5.a) különdíjat kapott.
2019-06-00Második helyezések matematikábólA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói, Mák Luca (7.b) és Veres Szabolcs (8.b) saját korosztályukban mindketten 2. helyezést értek el a XXVI Euklideszi Matematika Versenyen, amit a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskolában rendeztek.
2019-05-04A kézmosás idei világnapjaA kézmosás világnapja van május 5-én, s amellett, hogy ez általános, emberi dolog, talán az egyetlen, amit nem lehet túlzásba vinni. Nekünk, magyaroknak különös elkötelezettségünk is fűződik e világnaphoz.
2019-05-03Újra retró vetélkedő. Főszerepben a zenés filmekÚjabb retró vetélkedőt tartottak a Munkásművelődési Központban. Ezúttal 13 csapat versengett.
2019-05-02Tánccal, rappel (képaláírás)Laza programokkal telt az aprilis30-i kedd délelőtt a Pentelei iskolában, a jubileumi hét jegyében. Egyebek között Ki mit Tud?-on mutatták meg a diákok, miben tudnak különlegeset. (teljes szöveg)
2019-05-00Idén dupláztak a Pannon diákjaiKönnyűzene, illetve fotó és vizuális műfajok kategóriában bizonyultak a legjobbnak a Pannon Magángimnázium diákjai, akik összesen tizenkét arany, két ezüst és nyolc bronzminősítéssel tértek haza Székesfehérvárról, a 2019-es Fejér Megyei Diáknapokról. Ezzel a teljesítménnyel - amellyel megduplázták a tavaly szerzett hat aranyminősítésüket - a harminc induló középiskola között az előkelő ötödik helyen végeztek a Pannonosok.
2019-05-00Almavirág fesztiváli hétvége (képaláírás). Egészségőrök, különleges kiállítások, sztárzenekarok, remek fellépők, finom sütemények, jó hangulat. Almahámozó verseny. Finom süteményeket kóstolhattunk- A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület hagyományos tavaszi nagyrendezvényének, az Almavirág Fesztiválnak adott otthont a Jankovich-kúria május 11-én és 12-én. Bőséges és színvonalas volt a kínálat ezúttal is a család, az egészség, a sport, a kultúra és a gasztronómia jegyében - Képes beszámoló a rácalmási XI. Almavirág Fesztiválról - az almahámozó verseny helyezettjei a cikkben - a sütiverseny helyezettjei a cikkben
2019-05-00A Jankovich miklós Általános Iskola hírei. Informatikai siker Fehérváron. Rajzok a Paszulyfára- A Székesfehérváron tartott "Rajzolj a paint-tel" elnevezésű informatika versenyen Braun Szonja, a Jankovich Miklós Általános Iskola 5. a osztályos tanulója második lett - A dunaújvárosi Munkásművelődési Központ CsupaCsoda Birodalom Népmesepontjának rajzpályázatán Szabó Virág és Poszpischil Luca alkotása is díjazott lett
2019-04-29Zenés filmekből jelesre feleltekHihetetlen népszerűségnek örvend a Retro vetélkedők sorozata a Munkásművelődési Központban. Április 26-án, pénteken a tematika ezúttal a zenés filmek körül forgott.
2019-04-26Pindúr PandúrokHarmadik alkalommal rendezték meg a Pindúr Pandúrok nevű közlekedésbiztonsági versenyt az ovisok és kisiskolások számára.
2019-04-18Diáknapos ászokDunaújváros nagydíját is elnyerte a Széchenyi gimnázium az idei Fejér Megyei Diáknapokról.
2019-04-12A zenei tudásról (képaláírás)A Sándor Frigyes Napok sorozatában április 11-én délután Generációk egy szólamban címmel játékos zenei vetélkedőt rendeztek, majd este szülő-diák koncertre várták az érdeklődőket. (teljes szöveg)
2019-04-00A Nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola hírei. Kimagasló versenyeredmények. Sporteredmények. Ünnepélyes átadó (képaláírás). Iskolánk új pedagógusai- SNI versmondó verseny, tankerületi történelem verseny, körzeti matematika verseny, Fejér Megyei Értékek és Hungarikumok ismereti vetélkedő, Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírás verseny. A versenyeken résztvevő diákok és eredményeik a cikkben - Körzeti futóverseny 2019. 03. 19. Adony, Suli Foci Kupa 2019. 03. 26. Nevek és eredmények a cikkben - 2019. április 1-jén az EFOP és TOP pályázat keretében átadásra került iskolánk új, korszerűsített épülete és a mellette található teniszpálya (teljes szöveg) - Képes bemutató az új pedagógusokról
2019-03-05Petőfi: olimpia óvodásoknakA Petőfi Sándor Általános Iskola hagyományos második félév eleji rendezvénysorozatából, a leendő elsősök számára indított foglalkozásokból a harmadikat rendezték meg március 4-én, hétfőn délután az iskolában.
2019-03-00A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. Elnyertük a Zöld Óvoda címet (képaláírás). Játékos sportvetélkedő- A "Zöld Óvoda" avatását új "rózsaliget" létrehozásával szeretnénk emlékezetessé tenni településünk számára. A Fő utca és a Szigetfő utca sarkán lévő területet szülői segítséggel fogjuk beültetni és az óvoda minden csoportja hozzájárul a rózsatövek beszerzéséhez! (teljes szöveg) - A rácalmási óvodások 2019 március elején játékos sportvetélkedőt szerveztek a rácalmási sportcsarnokban, melyre meghívták a kulcsi óvodásokat is.
2019-03-00A magyar kultúra napja Nagyvenyimen2019. januárjában kiállításmegnyitóval, olvasóversennyel és Neszmesével ünnepelte Nagyvenyim magyar kultúra napját
2019-02-14A legkreatívabb játék a nyelvA tavasz közeledtével minden évben megrendezi vidám anyanyelvi vetélkedőjét a Petőfi Sándor Általános Iskola.
2019-02-08EgészségesenA Szent Pantaleon Kórház, a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében játékos vetélkedőt hirdettek az általános iskolák 8. osztályos tanulói részére "Egészséges életmód" címmel.
2019-01-00Népdalok gyermekhangonA Sándor Frigyes Zeneiskola népdaléneklési versenyén, 2018. november 30-án a rácalmási általános iskola két tanulója versenyzett. Az 1. korcsoportban Udvari Nóra Napsugár (2.a) emléklapot kapott, a 3. korcsoportban Szalai Dóra (5.a) első helyezett lett.
2018-12-00Sikereink: idegen nyelvi versenyen bizonyítottak diákjaink (képaláírás)2018. november 29-én a Pannon Oktatási Központ nyolcadikosoknak rendezett tankerületi idegen nyelvi versenyt. Tanulóink egy kellemes, szórakoztató és tudással teli délutánt tölthettek el a gimnáziumban. Érdekes és színes országismereti feladatokat kaptak a gyerekek. Iskolánk csapata III. helyezést ért el. Tagjai: Kovács Vivien, Borbás Luca, Greksa Lilla és Szigeti Dániel (teljes szöveg)
2018-12-00Tankerületi mesemondó verseny2018. november 23-án a hagyományokhoz híven már 24. alkalommal került megrendezésre a tankerületi mesemondó verseny a nagyvenyimi általános iskolában. Tizenkettő település tizenhét iskolájának alsó és felső tagozatos 60 tanulója versenyzett. Nevek és helyezések a cikkben
2018-11-09Retro vetélkedő. Ki tud többet a régi filmsorozatokról?Egyre népszerűbb az MMK retro vetélkedője. Hatodik alkalommal csaptak össze a négyfős csapatok.
2018-11-08Fél évszázada énekelnekKettős jubileumot ünnepelt idén (2018) a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium: az intézmény 65., a kórusa pedig 50. évfordulóját ünnepelte.
2018-11-06Milyen autóval taxizott Taki?November 5-én délután folytatódott a nagysikerű retró vetélkedők sorozata a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében. Ezúttal sem volt hiány jelentkezőkben, csak itt-ott lehetett felfedezni egy-egy üres asztalt, de azokhoz is regisztráltak csapatok, amelyek végül otthon maradtak.
2018-10-19Egészségnap2018. október 13-án tartották a hagyományos sport és egészségnapot a Petőfi iskolában.
2018-10-18Tesztelj, Dunaújváros!Nagy KRESZ Teszt néven indított kezdeményezést a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság és a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság Dunaújváros honlapján, a dunaújváros.hu-n.
2018-10-12KalózlesenKalózos családi napot tartottak a Petőfi Sándor Általános Iskolában 2018. október 5-én.
2018-10-12Hétpróbázó vasvárisokIskolahetet tartottak a Vasváriban 2018.10.08-11-ig.
2018-10-02Verseny, játék és iskolai bemutató. Napsütés, vidámság, finom ételekZajos volt a Pannon Oktatási Központ környéke szeptember 29-én, szombaton délután, a hagyományos családi nap okán.
2018-09-28Nagy buli volt. Gigarendezvény a kilencedikeseknekMúlt pénteken (2018.09.21.) megtartotta országosan is egyedülálló gigarendezvényét a Szakképzési Centrum. A Centrumban a család elnevezésű egész napos programon, koncertekkel és játékos vetélkedőkkel várták a kilencedik évfolyamos gólyákat.
2018-09-03Elbúcsúztatták a nyarat. Szépen búcsúztatták el a nyaratKülönleges eseményre várták az érdeklődőket szeptember 1-jén, szombaton. Ez volt a VII. nyárbúcsúztató gyermeknap, amely az önkormányzat, a Vöröskereszt helyi szervezete és a Dunaföldvári Sárga Pincés Gödör Egyesület összefogásából született. A jó emlékű korábbi rendezvények nyomán az ideit is sokan várták és örömmel vettek részt rajta.
2018-09-01Elfoglalták az iskolátA DSZC Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma idén is augusztus utolsó napján nyitotta meg kapuit az elsősök, vagyis a gólyák előtt.
2018-08-04Cserkészek tartalmas zárónapja. Tartalmas zárónap a táborbanAz elutazásuk előtti utolsó napot alaposan megtöltötték programokkal a 20. közép-európai cserkészdzsembori résztvevői. A délelőtt folyamán háborús övezetté vált a Dunaújvárosi Egyetem campusának területe.
2018-07-31A fináléban is együtt énekeltek a résztvevőkJókedvükben tették ezt a XIV. Daruszentmiklósi Nyugdíjas Olimpia résztvevői. Minden okuk megvolt rá, hiszen először a „monszun” esővel kellett szembenézniük, amit az elszánt lelkesedésükkel messzire kergettek, majd egy sor kellemes versenyfeladat várt rájuk, amit a környék klubjaiból érkezettek fiatalos lelkesedéssel oldottak meg. Végül együtt örvendeztek a sikeres összejövetelnek.
2018-07-11Jó hagyomány ígérkezik. Nyugdíjasnak lenni vidám dolog, ha van egy kiváló közösség!A Kulcson működő Vidám Emberek Közössége és a helyi önkormányzat megrendezte az I. Duna menti Idősek Találkozóját július 10-én.
2018-07-00Kistérségi történelem verseny (képaláírás)-Az Adonyban rendezett kistérségi történelem versenyen Kiss Benedek és Kiss Gergely (nagyvenyimi általános iskola ) harmadik helyezést ért el a népes mezőnyben. Felkészítő tanáraik: Tóthné Kolmankó Diána és Becze Gábor (teljes szöveg) - ... Tóth Réka és Tóth Levente különdíjban részesült ... Felkészítő tanáraik: Tóthné Kolmankó Diána és Becze Gábor (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi környezetismereti verseny (képaláírás)Tankerületi környezetismereti versenyen alsós csapatunk nagyszerű versenyzéssel az első helyezést érte el. A csapat tagjai: Csepecz Zsolt, Pillmann Gréta, Pados Attila. Felkészítő tanáraik? Kiss-Máté Edit, Tankó Judit, Németh Kitti (teljes szöveg)
2018-07-00Idegen nyelvi történetíró verseny (képaláírás)A Rudas középiskola által rendezett idegen nyelvi történetíró versenyen izgalmas pályaművével Tankó Zita hatodikos tanuló első lett a felső tagozatosok között. Felkészítő tanára: Gere Szilvia (teljes szöveg)
2018-07-00Tankrületi Kodály Zoltán műveltségi verseny (képaláírás)Tankerületi Kodály Zoltán műveltségi versenyen a Papp Meláni, Elek Judit, Borbás Luca alkotta csapat harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanáraik: Tóthné Kolmankó Diána és Hartyányi Edit (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi angol verseny (képaláírás)Ők tudtak a legtöbbet Londonról, ezért a tankerületi angol versenyen mindenkit legyőzve első helyezést ért el Greksa Lilla és Szigeti Dániel. Felkészítő tanáruk: Gere Szilvia
2018-07-00Tankerületi angol szövegértő verseny (képaláírás)Tankerületi szövegértő angol versenyen Manzéger Illés harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanára: Gere Szilvia (teljes szöveg)
2018-07-00"Barangoljuk be a világot!" virtuális verseny (képaláírás)Nem talált legyőzőre Rauf Réka és Tóth Levente a Pannon iskola által hirdetett "Barangoljuk be a világot!" virtuális versenyen. Felkészítő tanáruk: Becze Gábor (teljes szöveg)
2018-07-00Területi katasztrófavédelmi versenyA területi katasztrófavédelmi versenyen elért második helyezés után a megyei döntőben is második helyezést ért el iskolánk csapata: Rauf Réka, Papp Meláni, Sohajda Sára és Pokornyi Dóra. Felkészítő tanáruk: Becze Gábor (teljes szöveg)
2018-07-00Országos Pangea matematikaverseny (képaláírás)Az országos Pangea matematikaverseny elődöntőjén Pados Attila (3.b) kimagasló eredményével továbbjutott a verseny döntőjébe (teljes szöveg)
2018-07-00Megyei Szépíró Verseny (képaláírás)Kiss Mónika a Megyei Szépíró Versenyen megismételte tavalyi sikerét, ismét második helyezést ért el. Felkészítő tanára: Lauberné Benedeczki Julianna (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi logikai matematikaverseny (képaláírás)Tankerületi logikai matematikaversenyen Szilas Hanna a második helyezést érte el. Felkészítő tanára: Pirbus Klaudia. Szép volt Hanna! (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi matematikaverseny (képaláírás)Tankerületi matematikaversenyen nem talált legyőzőre, így első helyen végzett Rédl Márk a 6. évfolyamosok mezőnyében. Felkészítő tanára: Czimmer Éva (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi versmondó versenyA tankerületi versmondó versenyen Pados Attila első, Márkus Nimród harmadik helyezést ért el. Felkészítő tanáraik: Koncz Magdolna és Sabankóné Rédei Zita (teljes szöveg)
2018-07-00Tankerületi szépíróverseny (képaláírás)A tankerületi szépíróversenyen Lantai Panna (1.a) ezüstminősítést, Pécsi Gabriella (2.a) ezüstminősítést, Kvassay Zoltán (3.b) bronzminősítést, Varjas Liliána (4.b) aranyminősítést nyert. Felkészítő tanáraik: Molnár Tünde, Pap Orsolya, Koncz Magdolna és Czuczor Zsolt (teljes szöveg)
2018-06-11Nagyszülők, unokák együttes versenyénCsaládi sportnapra hívta az érdeklődőket az aktív közösségi életéről híres Aranydaru Szállítómű Nyugdíjas Egyesület. Bár a viharos időjárás közbeszólt, a szervezőknek sikerült sportos feladványokkal szórakoztatniuk a résztvevőket június 9-én a Munkásművelődési Központban.
2018-06-11Vidám szombat a SzilágyibanCsaládi napra várták a Szilágyi-iskola közösségét június 9-én, szombaton. A sportos programok mellett főzésre, KRESZ-vetélkedőre is bőven is jutott idő.
2018-05-31Célba ért a Ladikunk. Célba ért tegnap a média LadikjaA Ladik néven ismert többfordulós médiavetélkedőt idén 12. alkalommal szervezték meg. A régiós döntőn Fe­jér, Vas, Zala és Veszprém megye legjobb csapatai mérkőztek meg egymással május 30-án a Sobri Jóska Élményparkban. A végső megmérettetésen a fődíjért versenybe szálltak Fejér megyéből a rácalmási Médiacápák, akik végül a harmadik helyen zártak.
2018-05-30Szinte fesztivállá nőtte ki magát. Szinte fesztivállá nőtte ki magát a dunaújvárosi Parázs VarázsPedig eredetileg inkább családi hétvégének tervezték meg a Parázs Varázs nevezetű háromnapos programsorozatot, amellyel az érdeklődőket várták az alsó Duna-parton az elmúlt hétvégén. Most a színpad környéki vagy az ott zajló eseményeket idézzük fel. A bőséges kínálat miatt egyelőre vázlatosan.
2018-05-29Retró parti volt gyereknaponRetró gyermeknapot szerveztek a szülői szervezet tagjai és segítőik az általános iskolás diákok számára Perkátán. Akadályverseny, palacsinta és közös ebéd is szerepelt a programban.
2018-05-25Color parti, pizza. Color parti, pizza, bulikamionA szokásosnál is jobban felpezsdült az élet május 24-én, csütörtökön a Pannon Oktatási Központban az évi rendes POK-napon, amikor a diákigazgató valósíthatta meg osztályával a korteshadjáratban tett ígéreteit.
2018-05-12Pindúr pandúrok vetélkedtek. Játékosan a helyes közlekedésrőlMájus 11-én, pénteken délelőtt játékosan, az ő nyelvükön szóltak a kicsikhez a Dunaújvárosi Rend­őrkapitányság munkatársai a Pindúr pandúr névre keresztelt vetélkedőjükön. A Dózsa György Általános Iskola, a perkátai általános iskola, a Bóbita tagóvoda, a Duna-parti tagóvoda és a Napsugár tagóvoda lelkes kis csapatai érkeztek az egyetem sportcsarnokába reggel nyolc órára, ahol addigra már javában folytak az előkészületek.
2018-05-11Ragyogó jókedvük kerekedettAz előszállási iskolások versenyre keltek a minden csodáját bemutató tavaszi természettel. Ők is színes, ragyogó, jókedvet hozó programokkal örvendeztették meg magukat és az arra járó kíváncsiskodókat.
2018-05-10Kézhigiénés bajnokokat avattak. Másodszor mérték össze tudásukat a dolgozókA Kézhigiénés Világnap alkalmából az e-learning oktatás keretében hirdetett versenyt a kórház.
2018-04-24Dózsa: fő témájuk a környeztvédelemA Föld napja alkalmából színes előadásokkal, különböző versenyekkel rukkoltak ki a Dózsa iskolában április 21-én, szombaton.
2018-04-16Születésnapi Ki mit tud? gála az MMK-banA már országszerte híres Cimbora Klub április 23-án lesz tizenöt éves. A születésnapi rendezvénysorozatból nem maradhatott ki a Ki mit tud?, ahol a klub vállalkozó kedvű tagjai megmutathatták, miben a legtehetségesebbek. A rendezvényt április 14-én, szombaton tartották a Munkásművelődési Központban, ahol öreg és jelenlegi cimborák, szülők és gyerekek töltötték be a termet.
2018-04-16Ki mit tud tenni Letíciáért? (képaláírás)Szép műsort rendeztek a Munkásművelődési Központ színháztermében pénteken délután Móna Jázmin Letícia támogatására: a sérült kislány újabb csípőműtét előtt áll. Ezúttal a Ki mit tud? formát választották a rendezők, de győztest nem hirdettek. Különösen a Sándor Frigyes zeneiskola növendékei tűntek ki produkcióikkal. (teljes szöveg)
2018-04-09Bánki: élőzenés teaház és kétütemű motorokReggeltől délig tartottak a programok április 6-án, pénteken a Bánkiban. Tanítás nem volt, a délelőtt ezúttal csak a diákönkormányzat által szervezett előadásokról, vetélkedőkről, sportversenyekről szólt.
2018-04-0515 éves lesz a Cimbora Klub (kishír)A Cimbora Klub 15. születésnapi programsorozatának részeként Ki mit tud? gálát rendez az MMK 310-es termében április 14-én, 10 órai kezdettel. (nem teljes szöveg)
2018-03-23Mindent tud a városról? Helytörténeti kvíz minden hónapbanHelyismereti játékot indított a József Attila Könyvtár, minden hónapban más-más témakör, nevezetesség áll a középpontban.
2018-03-23"Szeretném, ha feltölthetném a teraszt jégpályának"A Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói is megemlékeztek a víz világnapjáról. A pedagógusok már napok óta készítik a gyerekeket a tan­órák során az eseményre, és fontosnak tartják, hogy tanulóik tisztában legyenek a nap fontosságával.
2018-03-14Ne csak a nyelvet ismerjék. A kultúrát is ismerniLassan már évtizedes hagyományra tekint vissza a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma városi angol nyelvi vetélkedője. Az idei esztendőben négy intézmény nevezett – Bánki, Rudas, Széchenyi, Szabolcs vezér –, hogy 8 csapatban a 11. évfolyamos 32 diákjuk összemérhesse tudását.
2018-03-14Nyereményeső (képaláírás)A lényeg a részletekben rejlik címmel felfedező játékot indított a Dunaújvárosi Hírlap a dunaújvárosi és a környező települések műemlékei, középületei, ipari létesítményei egy-egy jellemző részletének felismerésére. Heti nyertes Kotrik Lajosné. (teljes szöveg)
2018-03-08Óriási siker volt ez a vetélkedőLeendő tanulóinak és az ő szüleiknek rendezett csapatversenyt a Vasvári Pál Általános Iskola.
2018-03-06Jubiláltak a rácalmási CimborákA hét végén 5. születésnapját ünnepelte a rácalmási Cimbora Klub. Ki mit tud?-dal ünnepeltek.
2018-02-24Retró rajzfilmek nagy vetélkedőjeLegendás, régi rajzfilmekről rendeztek vidám vetélkedőt a Munkásművelődési Központban február 23-án, pénteken délután: nagy sikerrel!
2018-02-23Döntőben a MeggyfaA dunaújvárosi Horváth Tamás bejutott A Dal döntőjébe.
2018-02-22Horváth Tamás A Dalban mondja elHorváth Tamás is bekerült A Dal című műsor döntőjébe.
2018-02-09Műveltségből vetélkedtekA helyi általános iskola diákjainak tartottak műveltségi vetélkedőt Perkátán. Elsőstől nyolcadikosig voltak jelentkezők a csapatversenyre.
2018-01-00A jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Iskolai helyesírás kipipálva. Mary Poppins a Madáchban. "Gazdálkodjunk együtt!" vetélkedő- 2017. november 22-én tartotta az iskola az 1. fordulóját a XXI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenynek. Eredmények a cikkben. - A Mary Poppins című darabot nézte meg az iskola néhány tanulója a budapesti Madách Színházban - Az iskola öt csapata vett részt a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumban szervezett "Gazdálkodjunk együtt!" vetélkedőn. Eredmények a cikkben.
2017-12-02Nyelvtudással (képaláírás)December 1-én, pénteken délután rendezték meg a Széchenyi István Gimnázium hagyományos nemzetközi Ki mit tud? vetélkedőjét, amelyen minden feladatot idegen nyelven kellett megoldaniuk a tehetséges diákoknak. (teljes szöveg)
2017-11-24"Hálás vagyok azért, amim van" Horváth Tamás nem szeretne bulvárceleb lenniBeszélgetés Horváth Tamással, aki megnyerte a TV2 Sztárban sztár című vetélkedőjét.
2017-11-15Gárdonyi-hét (képaláírás)Bolhapiaccal kezdődött, sportvetélkedőkkel, Ki mit tud?-dal folytatódott a Gárdonyi-hét rendezvénysorozata november 15-én. Ám kétségkívül a délutáni alsós diákpolgár-avató volt a nap fénypontja! (teljes szöveg)
2017-11-14A Gárdonyi hét műsora elkezdődöttÜnnepélyes megnyitóval kezdődött meg november 13-án, hétfőn reggel kilenc órakor a Gárdonyi-hét eseménysorozata.
2017-11-02Tök jó napot tartottakOktóber 26-án, csütörtökön Tök jó nap! elnevezésű halloween-délutánt tartottak a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskolában. A programokat Bálint Mária, a diákönkormányzatot segítő tanárnő szervezte kollégái támogatásával.
2017-10-28Diákigazgatók dirigálták a Dózsát. Diákigazgató dirigált péntekenA diákigazgató beiktatásával kezdődött október 27-én, pénteken a Dózsa György Általános Iskola Dózsa hetének záróprogramja.
2017-10-27Zenék, filek, híres emberek (kishír)Teltház volt az MMK Retró vetélkedőjén. (nem teljes szöveg)
2017-10-27Gyümölcsszobrok. Tökfaragés, nagy vetélkedőEgész álló héten zajlottak a Dózsa György Általános Iskolában a különféle rendezvények a Dózsa hét alkalmából.
2017-10-27Felavatták a gólyákat (képaláírás)A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma október 26-án avatta gólyáit a Dunaújvárosi Egyetem kis tornatermében. Az avató a négy beöltözött kilencedikes osztály öt-öt perces műsorával kezdődött, majd olyan feladatokat kellett megoldaniuk, mint a kötélhúzás, a hagymaevés, kapura rúgás bekötött szemmel, horgászbottal célbadobás, lufipukkasztás testtel, vagy a kvíz vetélkedő. (teljes szöveg)
2017-10-26Avató, játék és versenyekMegnyitóval és felsősöknek, alsósoknak egyaránt különleges programokkal kezdődött a Dózsa-hét, amely október 27-ig, pénteken késő délutánig kínál színvonalas elfoglaltságot a tanulóknak.
2017-10-24Behajót volt-e Demi Moore, a díva?A Munkásművelődési Központnak is bejött a retró hívószó, október 20-án, pénteken immár harmadik alkalommal rendezték meg Retró vetélkedőjüket, egyre növekvő sikerrel.
2017-10-20Tegnaptól már nem gólyákIgencsak zajos volt október 19-én, csütörtök délután a Lorántffy iskola tornaterme. Gólyákat avattak a tizedikesek.
2017-10-19A Petőfi iskolai egészségnapokNagy sikerrel zajlottak le a Petőfi iskola egészségnapjai a hét első felében: vidáman, tanulságosan, ügyesen!
2017-10-11Rudasos gólyák beavató ceremóniája (képaláírás)Az intézmény veretes hagyományaihoz híven ezúttal sem úszták meg próbatételek nélkül a beavatási ceremóniát a Rudas középiskola elsős diákjai. a gólyáknak szeptember 10-én délután is vidám próbák sorát kellett kiállniuk. (teljes szöveg)
2017-10-10POK. sportos, játékosA Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumban nagy hagyományai vannak a családi napnak, amikor szülők, pedagógusok és diákok töltenek együtt néhány kellemes órát. Így volt ez október 7-én, szombaton is.
2017-10-04Sziréna-nap: a gyerekek biztonságáért szerveztékSziréna-nap volt október 3-án, kedd délelőtt az adonyi kastélyparkban és az ott álló Közösségi Kulturális Központ és Könyvtárban, azaz: a rendőrség, a tűzoltóság rendezett találkozót a gyerekekkel.
2017-10-02A cserkészek jót diszkóztak. Cserkésztábor diszkóritmusbanA dunaföldvári 105. számú IV. Béla Cserkészcsapat évi rendes szüreti mulatságát szeptember 30-án, szombaton rendezték meg.
2017-10-00Violában is benne van az XAz X-faktor című tehetségkutató műsorban szerepel Erdős Viola. Nyilatkozik volt osztályfőnöke, a Rudas Középiskola tanára, Torma Erzsébet.
2017-09-28Gólyák, avatás előtt. Széchenyi-hét: gólyaavatóNagy zajjal – de nagy vidámsággal is járt a Széchenyi gimnázium szeptember 27-i gólya-, azaz elsősavató ünnepe.
2017-09-28Gólyák, avatás előtt. Az újonnan felavatott tanulókÖt osztálynyi kilencedikes tízféle vicces feladat teljesítése árán lehetett felavatott dunaferres diák szeptember 27-én.
2017-09-27Iskolaheti próbák. Dunaferr: a szokott győztesKülönleges attrakcióval bővült a Dunaferr iskola hetének programja: a kötélhúzóversenyt teherautó-húzással bővítették.
2017-09-27Választási kampány dúl. Vetélkedő a névadórólEz az iskolahetek ideje: a Széchenyi István Gimnázium tanulói és tanárai is rendkívüli napokat élnek! A demokratikus diákélet egyik legfontosabb eseménye minden évben a diákpártok választási kampánya.
2017-09-26Dunaferr-hét a diákoknakSportnaptól játékos matematikáig sokféle rendezvény várja a diákokat a Dunaferr iskola mindkét intézményében.
2017-09-25Családi piknik a MóriczbanA kockásinges iskola egyik legfontosabb és leginkább kedvelt közösségi programja a tanévkezdéshez is igazított szeptemberi Móricz piknik, amikor diákok, szülők, pedagógusok vidám közös kavalkádja tölti meg az intézményt, melyet most szeptember 23-án tartottak.
2017-09-23Autómentes nap. Európai autómentes nap: elsősorban gyerekeknekAutómentes nap volt szeptember 22-e, péntek – ami (sajnos) nem azt jelentette, hogy a szokásosnál kevesebb autó közlekedett az utakon, pláne nem azt, hogy egyetlen egy sem: inkább ennek a vágyott állapotnak az előnyeire kívánták felhívni a figyelmet a szervezők, a polgármesteri hivatal munkatársai és segítőik az európai mobilitási hét (szeptember 16-22.) utolsó napján, az európai autómentes napon.
2017-09-04Papírgyártók családi napja. Családi nap: hozták a papírformátFesztiváli hangulat uralta szeptember 2-án, szombaton a Hamburger Hungária Kft. baracsi szabadidőparkját. A helyi papírgyártó szakembereken kívül érdeklődők százai töltöttek el kellemes órákat, élvezték a jó társaságot, a nagy rendezvény színvonalas és szórakoztató programjait.
2017-09-04Akik csillagot tolnak. Találkoztak vasárnap, akik csillagot tolnakImmár második alkalommal szerveztek autóstalálkozót a dunaújvárosi Mercedes-tulajdonosoknak, ám országos rendezvényt először tartottak Kulcson.
2017-09-01Gólyatáborban ismerkedtek. Iskolafoglaló a LóribanA DSZC Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma épületei már augusztus 31-én, csütörtökön megteltek élettel. Az intézmény ugyanis házon belül oldotta meg gólyatáborát.
2017-08-31Földváriak versengése: remekül állták a saratTiszaföldváron találkoztak a Földvár nevű települések vezetői és civil csoportjainak képviselői.
2017-08-23Játékosan a legjobb. Jószívvel, tanszeradománnyalGyerekzsivajtól volt hangos az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepien feldíszített udvara augusztus 22-én délelőtt.
2017-08-10A szépkorúak olimpiáján...A nyári és a téli olimpiai játékokra egy egész világ feszülten figyel. Ezeknek az egyik jókedvű, játékos változatát rendezték meg Daruszentmiklóson július 15-én, szombaton.
2017-07-00Pünkösdi Dalostalálkozó2017. május 27-én 11 kórust köszöntött Vargáné Kaiser Katalin Nagyvenyim polgármestere a 14. nagyvenyimi Pünkösdi Dalostalálkozón.
2017-06-14A magyar bothúzó rekordra törtek. Elragadni a botjátDiákigazgató-választást tartanak a Petőfi Sándor Általános Iskolában. A 8/a osztályt Csontos Alex képviseli. Nem hétköznapi kampányt folytat.
2017-06-03Szállás-napok: már az első este is sikeres volt. Szállás-napokElőszálláson a hosszú hétvége többnapos kulturális és szórakoztató programot ígért a Hagyományőrző Szállásnapok közönségének.
2017-06-00Kerékpáros vetélkedő. A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei.2017. június 1-én került sor - a most már - hagyománnyá vált kerékpáros vetélkedőre, a Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában az alsó tagozatos gyerekeknek. A verseny egy elméleti KRESZ-tesztből és a biciklis akadálypályából állt. A versenyt támogatták a rácalmási városvédők, a rácalmási polgárőrség, a rendőrség részéről a kulcsi és rácalmási körzeti megbízott, a rácalmási családvédők.
2017-05-25Sportfokozatban az óvodaSportos nap várt a helyi Pajtás utca központi óvoda csemetéire május 24-én. A közösségi sportesemények mellett a játékos feladatokra is bőven maradt idő.
2017-05-15Vetélkedő (képaláírás)Lázas munkában a Vasvári iskola nebulói. A május 12-i, pénteki sportnapon ügyességi és logikai feladatok vártak a fiatalokra. Képünkön éppen egy puzzle kirakásán dolgoznak a fiúk. (teljes szöveg)
2017-05-08Visszaülni az iskolapadbaA közelmúltban zárult Sándor Frigyes Napok keretében rendezett seregszemlén a zeneiskola növendékei és szüleik egy csapatban versengtek a megszerezhető pontokért.
2017-05-02Mulatság a főtéren. Két napon át tartott a vidám mulatság a Városháza térenMár április utolsó napján megkezdődött a Májusi mulatság címen jelentkező programsorozat a mögöttünk hagyott hosszú hét végén a Városháza téren.
2017-05-00Tavaszi zsongás - Jankovich-hétA 2016/17-es tanévben a tavaszi szünet után került megrendezésre a hagyományos Jankovich-hét. Programok a cikkben.
2017-05-00A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. 200 éve született. Kék-sárga - alsósoknak. A fenntarthatóság jegyében.- Az iskola Arany János születésének 200. évfordulóját közös szavalattal, irodalmi totóval, énekkel és egyéb, színes programokkal ünnepelte. - 2017 április 24-én tartották az alsósok akadályversenyét, az immár hagyományos Kék-sárga vetélkedőt. A gyerekeknek 8 állomáson kellett megbirkózni az ügyességi vagy szellemi feladatokkal. - A felsősök Kék-sárga vetélkedője a környezetvédelem témája köré szerveződött.
2017-04-28Ovizsaru búcsúzik. Ovizsaru zárásként kerékpáros vonulásAz Ovizsaru program záró rendezvényét tartották meg április 27-én, csütörtökön délelőtt a Kincskereső óvodában.
2017-04-08A lehető legváltozatosabb programokon tanultak a diákokAz iskola színében, kék ruhákban ment tanulni április 7-én, pénteken a legtöbb dózsás diák: véget ért a Dózsa-hét.
2017-04-08Kapusi Viki az új POK-igazgatóEgy napra a fejére állt a világ a Pannon Oktatási Központban pénteken. Diákigazgatót választottak, játszottak, versenyeztek.
2017-04-05Izgalmas Dózsa-hétFolytatódott az iskolahét a Dózsa-iskolában: zsibvásár és sportversenyek, bemutatók, vetélkedők.
2017-03-24Százezer forint. Jótékony lehetségekSzázezer forint gyűlt össze Móna Jázmin Letícia gyógykezelésére azon a jótékonysági Ki-mit-tud versenyen, amelyet az MMK-ban rendeztek meg.
2017-03-20Egy elhatrozás diadala. Egy különleges tehetségbörze"Egyemberes" történetnek indult Soós Istvánné kezdeményezése, amelyből egy különleges, jótékony kulturális találkozó szerveződött. A segítő szándék ereje.
2017-03-20Sikeresek voltak a fellépőkA baracsi és nagyvenyimi nyugdíjasklubok tagjai ismét eredményesen mutatkoztak be a hagyományos Kor-társ Ki mit tud?-on, és kitűnő produkciójukkal kivívták a gálán való szereplés jogát is.
2017-03-10Retro filmek (kishír)Második alkalommal rendezték meg a Munkásművelődési Központban a Retro vetélkedőt, amelyen ezúttal a régi filmek kerültek a középpontba. (nem teljes szöveg)
2017-03-09Berze-Nagy Ilona regényvilágábanMár huszonnyolc éve minden tavasszal várostörténeti vetélkedő kapcsolódik Dunaföldvár várossá avatásának évfordulójához. Ebben az esztendőben Berze-Nagy Ilona tanítónő-író életútját és ifjúsági regényét feldolgozó vetélkedőt szervezett a művelődési központ munkatársa, Fafkáné Simon Ildikó.
2017-03-04Régi idők mozija (képaláírás)A múlt század népszerű televíziós sorozataiból és mozifilmjeiből adhattak számot a versenyzők március 3-án, pénteken este az Munkásművelődési Központ remek hangulatú Retro vetélkedőjén. (teljes szöveg)
2017-02-27Activity: fergeteges sikerNem várt sikert hozott a kezdeményezés, amely a felnőtt korosztályt próbálta játékra bírni az Munkásművelődési Központban
2016-12-14Luca-napi kotyolókTemérdek régi hiedelem, babona, termékenységváró szokás kapcsolódik Luca napjához. A Petőfi Sándor Általános Iskolában egy mókás és tanulságos vetélkedő keretében elevenítettek fel december 13-án jó néhányat.
2016-12-00A rácalmási Szent Miklós cserkészcsapat hírei. Betlehemes. Jótékonysági est. Adventi ökumenikus. Uszodai vetélkedő.A cserkészcsapat rendezvényei, hírei
2016-11-30Turisztika és gazdaságGazdálkodjunk okosan! - ezzel a címmel szerveztek vetélkedőt november 29-én, a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumában, a hetedik-nyolcadik osztályos diákok részvételével.
2016-11-28Vetélkedéseik (képaláírás)Bár már jócskán túlhaladtunk a halloween rémségeihez csatolt napokat, a Széchenyi gimnázium fiataljai ezen apropóból rendeztek játékos vetélkedőt még november 25-én, pénteken délután. A közösségi mókázásból nem hiányozhattak a különböző feladványok sem. Képünkön egy tettre kész páros a halloween egyik jelképével, egy termetes tökfaragvánnyal (teljes szöveg)
2016-11-25Külföldön boldogulniJátékos idegen nyelvű délutánt tartottak november 24-én a Pannon Oktatási Központban.
2016-11-25Felavatták a gólyákatA kilencedikes tanulók gyűltek össze november 24-én csütörtökön délután a Hild József Szakközépiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium tornatermében.
2016-11-25Vendégségben (kishír)Vendéglátással kapcsolatos játékos, ügyességi és műveltségi vetélkedőre várták az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulóit a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai és tanárai a Fészek Tanétteremben. (nem teljes szöveg)
2016-11-24Ékszerek és Ki mit tud?Iskolahetet tartottak a Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Általános Iskola egységében.
2016-11-19A Széchenyi, mint versenyházigazda. Idegen nyelvű zsongás a gimiben"Nemzetközi" diák Ki mit tud? vetélkedőt rendezett a Széchenyi István Gimnázium november 18-án, pénteken délután a város középiskolásainak.
2016-11-19Vendégül látták őket (képaláírás)A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és szakközépiskolája negyedik alkalommal látta vendégül a városi és városkörnyék iskolák 7-8, osztályos csapatait, hogy egy műveltségi-ügyességi vetélkedőn mérhessék össze tudásukat a Fészek Tanétteremben. Almás Nikolett, Kovács Johanna, Molnár Dominik és Kovács Balázs várják a kilencedikes cukrászok és szakácsok kínálatát. (teljes szöveg)
2016-11-18Döntésünk a jövőnk!A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya negyedszerre hirdetett vetélkedőt "Döntésünk a jövőnk" címmel Fejér megye középiskolás diákjai számára felelős szexuális magatartás témakörében. A legötletesebb pályamű Dunaújvárosból a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium Nimfák nevű csapatától érkezett. A csapat tagjai: Tóth Gyöngyvér, Megyesi Leila, Molnár Tímea - felkészítő Kanálné Katona Edit.
2016-11-17Lorántffy a világhálónA város középiskoláinak diákjait fogadták egy művelődéstörténeti vetélkedőre a Lorántffy iskolában november 16-án délután, az intézmény fennállásának negyvenedik évfordulója alkalmából. A verseny témája a névadó élete és kora volt.
2016-11-17Gárdonyi hét (képaláírás)A Gárdonyi Géza Általánis Iskola november 14-én, hétfőn kezdődött iskolahetében már sok mindenen túl vannak a diákok. November 17-én sport rendezvény, házimozi, barkácsolás és természettudományos vetélkedő várta őket az iskolában. A feladat egyszerű volt: őszi termésekből képet készíteni. Friedl Natália, Borbély Hanna, Győri Virág és Vízhányó Dorina ilyen szépen oldották meg. (teljes szöveg)
2016-11-00Kezedben a jövőd! - vetélkedőA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara pályaválasztás előtt álló általános iskolások számára hirdetett három fordulós megmérettetést, amelynek csúcspontja a november 22-én, kedden megrendezésre kerülő döntő lesz. Ezen hat háromfős csapat vesz részt. A döntőbe azok a csapatok jutnak el, amelyek az előző két forduló feladatait a legmagasabb színvonalon teljesítették.
2016-10-22Teret nyert a retróMeglett emberek úttörőnyakkendőt kötöttek október 21-én, pénteken az Munkásművelődési Központban. A retró vetélkedőn az emlékeké volt a főszerep.
2016-10-19Mókás próbatételek (képaláírás)Október 18-án mókás próbatételek és kakaóparti várta az Arany János Általános Iskola elsőseit, azaz a gólyákat, akiket ma ünnepélyes keretek között avatnak majd fel. (teljes szöveg)
2016-10-11Együtt töltötték a délutántA Pannon Oktatási Központ október 8-án, szombaton délután rendezte meg az immár hagyományossá vált Családi Napját.
2016-08-01Megmutatták, hogy ki, mit tudKi, mit tud? versenyen mutatták meg a nyugdíjas klubtagok tehetségüket Perkátán. Jó hangulatú, mosolygós délelőttöt sikerült szerveznie július 29-én az örökké vidám egyesületnek.
2016-05-28Odüsszeia a színenA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színpadát ismét középiskolás diákok foglalták el május 27-én, az Ádámok és Évák Ünnepén.
2016-05-26Helyünk a világbanHelyünk van a világban elnevezéssel színvonalas vetélkedő döntőjének adott otthont a perkátai Győry-kastély a közelmúltban.
2016-05-24Országos Cimborák, avagy Cimborák országos versenyeA Cimbora klub a kortárs irodalmi vetélkedőjének döntőjét idén városunkban tartotta, a József Attila Könyvtár adott helyet a komoly megmérettetésnek.
2016-05-21Országos cimboraság (képaláírás)Május 21-én, 11 órakor a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárában kezdődik a Cimbora országos kortárs irodalmi verseny. A vetélkedő négy fordulóból állt, és egyénileg kellett megoldani a feladatlapokat a résztvevő diákoknak. (nem teljes szöveg)
2016-04-16A megyei döntőben szerepeltekA Magyar Polgári Védelmi Szövetség kiírása alapján megrendezett felmenő rendszerű Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny Fejér megyei döntőjére április 14-én, Székesfehérváron, a katasztrófavédelmi igazgatóságon került sor. A 3. helyen a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola végzett.
2016-04-13Eredménysoroló: díjak és elismerésekA Fejér Megyei Diáknapok dunaújvárosi résztvevőinek elért eredményei, minősítései kategóriánként.
2016-04-09Színpadon kezdtek. Diákszínpadok napja voltÁprilis 8-án elkezdődött az idei Fejér Megyei Diáknapok kulturális megmérettetése, ezért aztán még a szokásosnál is nagyobb a nyüzsgés a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza tájékán.
2016-04-06Irodalmi játékok soraJátszunk irodalmat címmel középiskolásoknak rendeztek izgalmas vetélkedőt április 4-én a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában. Részletes eredmények a cikkben.
2016-03-25Hajak, körmök, sminkekA szépészeti ágazat tanulóinak tartottak házi bajnokságot a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban március 23-án. A megmérettetést immár legalább tíz esztendeje rendezik meg.
2016-03-24Versírópályázat a Cimbora klubbanVersíró pályázatot hirdet 13. születésnapja alkalmából a dunaújvárosi Cimbora klub.
2016-03-21Biológiából jelesreA Széchenyi István Gimnázium március 19-én rendezte meg a 24. Kisbiológusok találkozóját. Részletes eredmények kategóriánként.
2016-03-21Irodalomból jeleskedtekIdén a Szent Johanna gimi című regénysorozat volt a téma. A közelmúltban rendezték meg a Pannon Oktatási Központ által nyolcadikosoknak meghirdetett irodalmi vetélkedő döntőjét.
2016-03-19RendőrakadémiaRendőrakadémia kicsiben: vetélkedőre hívták a város óvodásait. Beszámoló a rendezvényről.
2016-03-04Németből jeleskedtek a Bánki iskolábanNyolc csapat mérkőzött meg egymásal a Bánki iskola német vetélkedőjén.
2016-02-24Cimborák versenyeA dunaújvárosi Cimborák beneveztek az országos irodalmi vetélkedőbe, így játékosan ismerkednek meg a kortárs irodalommal.
2016-02-16Szakmai napon (képaláírás)„Magyar nyelv, szeretlek!” címmel rendeztek szakmai napot kedden a Rudas középiskolában, amelynek keretében vetélkedő is várta a város diákjait. Kép: a bánkisok Triász csapata, Kanderka Alexandra, Kanderka Hajanlaka, Sági Alexandra. (teljes szöveg)
2016-02-10LADIK: ma kezdődik...Az általános iskolásoknak számára elkezdődik a Pannon Lapok Társasága népszerű LADIK programja.
2016-02-00CserkészekA rácalmási Szent Miklós cserkészcsapat hírei: megtartották uszodai vetélkedőjüket; túráztak a Vértesben és a Bakonyban; részt vettek az országos cserkész népdaléneklési, népzenei, vers- és mesemondó versenyen; rendet tettek a plébánia udvarán és disznóvágást szerveztek a katolikus családi napon.
2016-01-22Petra is dalol, a szavazás ingyenesKét dunaújvárosi fiatal - Veres-Kovács Petra, Subecz Tamás - is bejutott A Dal legjobb 30 elődöntőse közé.
2015-12-22A legjobb harmincbanKihirdették A Dal 2016 című műsor harminc elődöntős produkcióját. A dunaújvárosi Veres-Kovács Petra és dalszerző társa, Subecz Tamás is ott van az elődöntősök között. Interjú.
2015-12-18Fenyőket díszítettekA legszebb rajzok mellett a legszebben feldíszített fenyőfák versenyeztek egymással a Dózsa György Általános Iskolában december 17-én.
2015-12-11SzakismeretHuszonnégy iskolai csapat, több mint száz versenyző mérette meg magát a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola történelmi vetélkedőjén.
2015-11-27Pályaválasztás előtt (kis hír)Műveltségi-ügyességi versenyen pillanthattak be a város és a kistérség nyolcadikos diákjai a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola kulisszái mögé. (nem teljes szöveg)
2015-11-20Költeményeket is ismertekA dunaújvárosi csapat (Kovács Roland, Rajszki Áron, Bányai Péter, Takács Szabolcs) nyerte meg az Egészséges életmód és élhető környezet című vetélkedőt Székesfehérváron.
2015-11-20Mesékben otthon vannakBenedek Elek születésnapjának évfordulójára időzítette a Munkásművelődési Központ rendhagyó mesevetélkedőjét. A Móricz iskola 4. b. osztályának csapata, a "Gulliver és társai" nyerték a versenyt.
2015-11-19Rangos előadókkalA dunaföldvári Magyar László Gimnázium vetélkedőkkel, versenyekkel, ünnepséggel emlékezett meg névadójára.
2015-11-18Kiállítás és vetélkedő a fogászati hónap keretében (képaláírás)A Vasári általános iskola fogorvosi előadást, vetélkedőt és kiállítást szervezett hétfőn, a fogászati hónap keretében. Fotónkon Bak Zsófia és Rauf Kíra látható - széles mosollyal vették át a fogápoláshoz szükséges ajándékcsomagot (teljes szöveg)
2015-11-14Tehetséges növendékekIzgalmas vetélkedővel zárult november 13-án a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában megrendezett iskolahét.
2015-11-10Ádámok és Évák a színházban (képaláírás)Az Ádámok és Évák című színjátszó vetélkedősorozat idei tanévre szóló jelenteit (Homérosz Odüsszeiájából) tegnap sorsolták ki a Bartók Kamaraszínház aulájában. (nem teljes szöveg)
2015-11-10Ádámok és Évák újraÚjra Ádámok és Évák színjátszó verseny a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. Odüsszeusz tizenegy kalandjából sorsoltak maguknak a diákok a Bartókban: ők játsszák majd el ezeket!
2015-11-05Életrajzból jeles (képaláírás)Az 5. osztályos Bozár J. Rajmond, Bodnár Bálint, Szalontai Szven és Rupa Roland fejt rejtvényt a Gárdonyi hét alkalmából a felső tagozatosoknak megrendezett vetélkedőn. A diákonak Gárdonyi Géza életét és munkásságát kellet jól ismerniük a győzelemért (teljes szöveg)
2015-09-30Vetélkedtek SzéchenyirőlSzeptember 29-én tartották a Széchenyi vetélkedőt a kilencedikeseknek a Széchenyi István Gimnáziumban.
2015-08-29VÉD-SZ: dobogós helyA második helyezést érte el kategóriájában a dunaújvárosi VÉD-SZ papírgyári létesítményi tűzoltóságának csapata a X. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedőn.
2015-05-29Megyei tűzpróba voltBeszámoló a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által május 28-án Dunaújvárosban megrendezett megyei tűzoltó szakmai versenyről, amely része volt a város közbiztonsági hónapjának.
2015-05-14A diákok különdíjaAz Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen különdíjat érdemelt ki a Dunaferr Szakközépiskola csapata.
2015-05-05Tűzvédelmi szabályzatból lett elsőHorváth Róbert hadagy, a dunaújvárosi katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársa első lett az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásaiból összeállított feladatsor kiöltésében, amelyen a székesfehérvári és a dunaújvárosi kirendeltség munkatársai vettek részt.
2015-05-00Kék-sárga vetélkedőBeszámoló a rácalmási általános iskolában,a Jankovich-héten rendezett kék-sárga vetélkedőről.
2015-04-24VetélkedőA katasztrófavédelmi ifjúsági vetélkedő Fejér megyei döntőjére ezen a héten lerült sor.A versenyen a legeredményesebb 6 általános és 6 középiskola vett részt, köztük volt a Dunaferr iskola és a Széchenyi gimnázium. A döntőbe nem jutott dunaújvárosi csapat.
2015-04-23Szent Orbánra gondolvaAz adonyi művelődési házban, április 25-én rendezi meg a Dunamenti Szent Orbán Borrend, Adony huszonegyedik kistérségi borversenyt.
2015-04-22Verseny Bálint Ágnes könyveibőlAz adonyi általános iskola tanítói szervezték a hagyományos Bálint Ágnes Olvasóverseny döntőjét április 21-én.
2015-04-22Újabb év, szép sikerekA térség legtehetségesebb diákjai csillanthatják meg önmagukat, mutathatják be produkcióikat a Fejér Megyei Diáknapok. Idén is hatalmas buli volt a rendezvény. Kép: Balogh Nicolas.
2015-04-22Aranyat kaptak a Móder-tanítványokA Fejér Megyei Diáknapokon a Rosti Pál Gimnázium is képviseltette magát. Tánctagozatosaink (Bálint Judit és Kálmán Károly felkészítésével) egy show tánc és egy hip-hop koreográfiát mutattak be, melyekkel ezüst és bronz minősítést szereztek.
2015-04-21Manóka új "meséje"! (kishír)A pusztaszabolcsi Harza Márk bejutott egy ősszel induló tévés tehetségkutató műsorba.
2015-04-21A Dunaferr iskola különdíjas lettDunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola csapata különdíjat nyert a katasztrófavédelmi ifjúsági vetélkedő Fejér megyei döntőjében.
2015-04-15VersenypozícióbanHuszonhét csapat tagjai versenyeztek az április 14-én megrendezett Biztonságunkért Európában programsorozat részeként, a katasztrófavédelmi ifjúsági versenyen. 2. Nagyvenyim, Dunaferr középiskola, 3. Nagyvenyim, Széchenyi István Gimnázium. A Dunaferr középiskola és a Dózsa György Általános Iskola különdíjat kapott.
2015-04-15Versvarázs a VasváribanKözel hatvan fiatal versmondó lépett fel a költészet napjához kapcsolódó versmondó versenyen a Vasvári Pál Általános Iskolában.
2015-04-14Mérlegen a DiáknapokDunaújváros nagydíját a Széchenyi István Gimnázium szerezte meg. Számos kiváló eredménnyel tért haza az újvárosi csapat a Székesfehérváron rendezett Fejér Megyei Diáknapokról. Összegzés és értékelés.
2015-04-13Újvárosi sikerekA hétvégén Székesfehérvár adott otthont a Fejér Megyei Diáknapoknak. Az intézmények közötti versenyben 5. Széchenyi István Gimnázium, 8. Pannon Oktatási Központ, 9. Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola.
2015-04-13Dunaferres diák volt a legjobbA Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság megrendezte a XII. Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei vetélkedőjét, ahol az országos döntőbe jutott a dunaújvárosi Szűcs K. Bence (Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola).
2015-04-02Hajszobrászok (képaláírás)A Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola és Szakiskola tegnap rendezte meg a fodrászok és kozmetikusok házi versenyét az intézmény tornatermében. A vetélkedés során szép hajköltemények is születtek, képünkön Varga Cintia frizuráját készíti Rostás Alexandra (teljes szöveg)
2015-03-30Néptánctól a beatboxigMárcius 28-án a Munkásművelődési Központ adott otthon az általános iskolások részére, a Városi Diákönkormányzat által szervezett Ki mit tud? versenynek. Kép Miskovitz Máté, Szilágyi Erzsébet Általános Iskola néptáncosai.
2015-03-17Rudas: négy évtizedFennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepli a napokban a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium.
2015-03-11Ki mit tudon remekeltekMozgalmasan indult a Barátság Nyugdíjas Egyesület idei éve. Február végén oklevéllel és kategóriagyőztesként tértek haza Székesfehérvárról.
2015-03-06LADIK: közeleg a határidőLADIK játék dunaújvárosi és a város környéki 7. és 8. osztályos tanulóknak. Érdekes totó a Dunaújvárosi Hírlapban.
2015-02-17Bánkis diákcsapat nyerte idén a díjatBánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola diákcsapata az online természettudományi vetélkedőn az első helyen végzett.
2015-02-13Táncoló pocakos nagypapákAz ötödik Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud regionális elődöntőinek első szakaszát Dunaújvárosban rendezték meg. A helyi erőket a dunaújvárosi Kék Nefelejcs és a Baracsi Barátság Nyugdíjas Egyesület dalköre képviselte.
2015-02-10Középpontban a musicalSzólít egy hang címmel rendeztek tehetségkutató seregszemlét a Dunaföldvár művelődési házában. Tizenkilenc fellépő, remek teljesítmények.
2015-02-00"Virágos Rácalmás" és "Szép Porta" verseny2015-ben is megrendezik a rácalmási "Szép Porta" és a "Virágos Rácalmás" versenyeket. Jelentkezési lap a versenyekhez.
2015-02-00A Magyar Kultúra Napjára2015. január 23-án rendezték meg 23. alkalommal a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban a vers- és prózamondó, valamint a népdaléneklési versenyt. A rácalmásiak közül Ranga Petra ezüst- , míg a 6. évfolyamosok kamarakórusa bronzminősítésben részesültek.
2015-02-00Keresd a hibát!2015. február 6-án sorsolták ki a Dunaferr Magazinban megjelent munkavédelmi vetélkedő nyerteseit. A harmadik helyezett Grőb János (Nagyolvasztómű), a második Lengyelné Klics Andrea (acélmű), míg az első helyezett Mihaldinecz Réka (Meleghengermű) lett.
2015-01-26A kultúra napjai22. alkalommal rendezett rangos kulturális seregszemlét a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a Széchenyi István Gimnázium január 23-án.
2015-01-21Kalandvágyó gyerekekMég a téli szünet előttre nyúlik vissza a Könyvtári Kutató Kaland, amelyen a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola 45 diákja vett részt. Az eredményhirdetésen minden gyerek ajándékot választhatott.
2015-01-10Táborok és fesztiválokSzemezgetés a tavalyi év legfontosabb kulturális eseményeiből (2.).
2015-01-09Gimnazisták megyei sikerei (kishír)A dunaföldvári Magyar László Gimnázium diákjai nyerték meg az Élet az ártéren elnevezésű megyei természeti és környezetvédelmi vetélkedőt.
2015-01-06Könyvtári kalandjátékA Könyvtári Kutató Kalandjáték elnevezésű, az iskolások részére kiírt, játékos ismeretterjesztő programban több mint negyven rácalmási kisdiák vett részt.
2014-12-31Válogatás 2014-bőlVálogatás 2014 második három hónapjának dunaújvárosi eseményeiből.
2014-12-29Tündöklő ünnepi díszekA pusztaszabolcsi önkormányzat településfejlesztési bizottsága idén is meghirdette az adventi díszek versenyét.
2014-12-29Szépen terítettek (képaláírás)A Jankovich Miklós Általános Iskolában nagy hagyományai vannak a téli szünet előtti játszóháznak, ahol a diákok is megmutathatják, hogyan képzelik el az ünnepi asztal díszítését. A terítési versenyben idén Wiedermann Csenge, Vincze-Hajnal Bianka és Horváth Laura asztala bizonyult a legszebbnek. (nem teljes szöveg)
2014-12-22Építők és díszítők (képaláírás)A Dunaferr iskola Dunaújvárosi Diák Sportegyesülete (DDSE) karácsonyfa-építő, valamint teremdíszítő versenyt hirdetett az intézmény diákjainak. (nem teljes szöveg)
2014-12-00Felső tagozatos Ki mit tud?2014. november 21-én rendezték meg a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola felső tagozatosainak tehetségkutatóját. Az eredmények felsorolása.
2014-12-00Hatan az első tízbenJól szerepeltek a rácalmási diákok az MM Publication Könyvkiadó kétfordulós online versenyén, az On-Lionon.
2014-11-29Nyelvi vetélkedő, előadás az emberrőlNyelvi vetélkedő, előadás az emberről a Pannon Oktatási Központban.
2014-11-28Játszva tanul a gyerekAz MMK színháztermében zajlott a Meséről mesére elnevezésű vetélkedő újabb fordulója, amelyet a Munkásművelődési Központ szervez már 14 éve..
2014-11-28Három kategóriában vetélkedtek egymással a diákokIskolai versenyek a dunaföldvári Molnár László Gimnáziumban.
2014-11-14Szakmai vetélkedő lehet majd belőleMásodszor rendeztek az általános iskolai hetedik-nyolcadik osztályosoknak szóló játékos, ügyességi, műveltségi vetélkedőt a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában november 13-án.
2014-11-11Kirándulhatna az osztályA 19. Országos Mikulás Fesztivál szervezői pályázatot hirdettek gyerekeknek: Milyen a gyerekek képzeletében élő igazi Mikulás? Rajzolják le egy napját!
2014-11-11Második helyezettekA Dózsa György Általános Iskola csapata nemzetközi eTwinning programon vett részt a múlt tanévben. A csapat ezüstérmes lett.
2014-11-08Mese, mese, mátka...Mesemondó versennyel kezdődött a perkátai művelődési ház novemberi programkavalkádja.
2014-11-03Értenek a pénz nyelvénA PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny Fejér megyei selejtezőjén első helyen végzett a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola csapata.
2014-10-27Kéknefelejcs, hogy el ne felejtsA Pentelei Kéknefelejcs Énekkar bejutott a Népek Tánca Népek Zenéje országos versenyközép döntőjébe.
2014-10-10Jobban érzi magát...Kisapostagon a nyáron kezdődött egészségvédelmi programban harmincnyolcan vettek részt. A három győztes: Hetyei Zsuzsa, Héring Zoltánné Edit, Geistné Erdélyi Júlia.
2014-10-08Különleges élményekkelBeszámoló a Mezőfalván, október 5-én megrendezett Dréta Antal zirczi főapát emlékére útjára indított VI. Egyházzenei Kórustalálkozóról.
2014-09-24Megyei első lettEgy dunaújvárosi lány, Budinszki Bernadett lett az első plakát kategóriában, a Székesfehérváron megrendezett Országos Tűzmegelőzési Bizottság pályázatának megyei döntőjében.
2014-08-26A hónap műhelye, júliusbanA Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított "A hónap műhelye" címet júliusi teljesítménye alapján a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztálya nyerte. Az elismerés mellé félmillió forint is jár.
2014-08-11Ha az EU strandra megyCsobbanj Európával címmel egész napos rendezvény volt augusztus 8-án a szabadstrandon, a Fejér Megyei Europe Direct Iroda szervezésében.
2014-07-31Szépek ezek az évek!A szépkorúak tizedik olimpiáját szervezte meg idén a Falulánc Szövetség, a Darumadár Népdalkör, a Hagyományőrző Egyesület Daruszentmiklóson.
2014-07-01Terápiás szószedetBeszámoló a június 28-án a Kortárs Művészeti Intézetben megrendezett I. Dunaújvárosi Slam Poetry Bajnokságról. 1. Suplicz Márton, 2. Körösztös Gergő, 3. Kádár Gábor, közönségdíj: Budai Barna.
2014-07-01Huszonhét bográcsbanBeszámoló a baracsi halászléfőző-versenyről.
2014-07-01Országos elismerésAz országos nyugdíjas Ki mit tud? keszthelyi döntőjében a nagyvenyimi Aranydaru Nyugdíjas Klub Dalköre ezüst minősítést kapott.
2014-06-25Országos versenyeken remeklő diákokA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium tanulói két helyen is képviselték a megyét a Vöröskereszt által rendezett egészségügyi versenyen. Mindkét versenyen a középmezőnyben végeztek. Kép a csapatról.
2014-06-24KépaláírásBándity Réka, Dormány Dzsenifer, Pálvölgyi Gréta képviselte a Jankovich iskolát a Környezetvédelem a jövőnkért című vetélkedőn, amelyet az idei évben 15. alkalommal rendeztek meg. (nem teljes szöveg)
2014-05-31Mesterek a kormánynálKi a mester négy keréken? -– ezzel a címmel rendezték meg a tűzoltógépjármű-vezetők megyei versenyét Dunaújvárosban. A Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság a harmadik helyen végzett.
2014-05-27Egyedül az országból!A Dózsa György Általános Iskola, az országból egyedüliként, részt vett az Európai Unió úgynevezett e-twinning pályázatán.
2014-05-23Döntő a kórházbanMájus 22-én a Szent Pantaleon Kórház adott otthont a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei versenyének. A második helyen a helyi szülészet-nőgyógyászati osztály ápolói (kép) végeztek.
2014-05-17Aranyos médiafalókA közelmúltban rendezték meg a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségében a Ladik, azaz a Lapot a diákoknak program megyei döntőjét, ahol az iváncsai Super Girls (kép) a harmadik helyen végzett.
2014-05-14Ádám szereti ÉvátA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában május 15-én újra megrendezik az Ádámok és Évák elnevezésű középiskolák közötti játékot.
2014-05-13Minden, ami AmerikaAmerika-napot rendeztek május 10-én a Vasvári Pál Általános Iskolában.
2014-05-12Tudáspróba a perkátai könyvtárbanBeszámoló a perkátai könyvtárban már a negyedik éve megrendezett Helyünk van a világban! elnevezésű speciális vetélkedőről.
2014-05-10Randitól az ágyig, és utánaA Felelős szexuális magatartásra hívja fel a figyelmet a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskolában megrendezett kiállítás. A kiállítás anyaga a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv által, a tavalyi évben meghirdetett vetélkedőre elkészült plakátokból áll.
2014-05-10Dózsások: élmezőnyben (kishír)Május 8-án rendezték meg a XXII. "kerékpáros Iskola Kupa" és "Kisiskolás Közlekedési Kupa" megyei döntőjét Székesfehérváron. A Dózsa György Általános Iskola alsó tagozatosai a második helyen végeztek és továbbjutottak az országos döntőbe.
2014-05-10Vádnorkiállítás a LorántffybanA „Felelős szexuális magatartás” témájú plakátkiállítás május 13-ig látható a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskolában. A kiállítás anyaga a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv által, a tavalyi évben meghirdetett vetélkedőre elkészült plakátokból áll.
2014-05-10A Móricz győzelmeMájus 9-én rendezték meg a környezetvédelmi vetélkedő döntőjét Székesfehérváron. Az első helyen a Móricz Zsigmond Általános Iskola Falevelek csapata végzett: Csepeli Sára, Simon Zoltán, Kovács Zoltán (kép).
2014-05-08A mesterségek kultúrájárólA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által az interneten meghirdetett Kezedben a jövőd! címmel indított pályaorientációs versenyt. A vetélkedőn első helyen végzett a Gárdonyi Géza Általános Iskola és a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola. A győztesek a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogattak el.
2014-04-30Cimboraköszöntő (képaláírás)A közelmúltban ünnepelte tizenegyedik születésnapját a József Attila Gyermekkönyvtárában működő Cimbora Klub. Az MMK színháztermében rendezett köszöntőn (április 25.) lovagkori játszóház, ügyességi, logikai játékok, kreatív kézműves programok várták a vidám könyves közönséget. A tehetséges fiatalok pedig a ki mit tud gálán léptek színpadra (teljes szöveg()
2014-04-26Bálint Ágnes meseversenyBálint Ágnes Olvasási Verseny az adonyi Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, a környező települések 2-4. osztályos diákjainak. Adony szülötte, a népszerű meseíró, tévés rendező és szerkesztő: Bálint Ágnes műveiből rendeztek versenyeket kisiskolásoknak. Eredmény: 1. adonyi Ezüst Ibolyák, 2. rácalmási 4/a, 3. pusztaszabolcsi Békucok.
2014-04-24Nyerő volt a Kockás kapcaA Kockás kapca nevet viselő duó, Dálnoki Sándor és Verboczky László elindult a XXI. Fejér Megyei Kortárs Nyugdíjas Ki Mit Tud?- on, ahol megyei különdíjat kaptak. Interjú.
2014-04-22Érdekes vetélkedő volt a JankovichbanÜnnepi Jankovich-hét a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában.
2014-04-12Verseny hittanbólHatodik helyezést ért el három helyi diáklány - Körösztös Melinda, Sárvári Regina, Pocsai Ági - egy országos hittanversenyen. Felkészítőjük Kovács István görögkatolikus parókus.
2014-04-11Rímben gazdag költészetünnepÁprilis 11-e a Költészet napja, programok, rendezvények Dunaújvárosban.
2014-04-08Több kerativitást!Fejér Megyei Diáknapok, a képzőművészeti kategória legjobbjait egy rapid kiállításon nézhették meg a diákok április 5-én.
2014-04-07Diákok a színpadonFejér Megyei Diáknapok. Rengeteg diák mindenfelé, kiváló hangulat, nagyszerű előadások, remek koncertek – az idei diáknapokról is csupa jót lehet elmondani.
2014-04-05Fejér megyei diákkirályságÁprilis 4-én megkezdődött Dunaújvárosban a háromnapos Fejér Megyei Diáknapok rendezvénysorozat.
2014-04-03Versekkel kezdődöttA Perkátai Általános Művelődési Központ József Attila Könyvtára és Művelődési Háza minden évben megemlékezik a névadó költő születésnapjáról.
2014-04-03Totóval bizonyítottak a diákokInternet Fiesta a nagykarácsonyi könyvtárban.
2014-04-01Megyei diáknapokFejér Megyei Diáknapok Dunaújvárosban. "A Martinász szobra, a város egyik jelképe áll az idei Fejér Megyei Diáknapok mellé. A gördeszkás lendülettel felturbózott acélöntő rákerült a Diáknapok logójára."
2014-04-00Tavaszi zeneözönA Sándor Frigyes iskola 2014. április 25-27 között rendezi meg a VIII. Országos Zenekari Versenyt.
2014-03-27Összművészeti fesztiválIsmét Dunaújvárosban rendezik meg a Fejér Megyei Diáknapokat (április 4-6.).
2014-03-26A legügyesebb általános iskolásokKi mit tud? vetélkedőt rendezett az általános iskolásoknak a Dunaújvárosi Diákönkormányzat. Eredmények a cikkben.szilágy
2014-03-24Gyerek Ki mit tud? és sakkvetélkedőA Városi Diákönkormányzat rendezésében Ki mit tud? vetélkedőt rendeztek az általános iskolásoknak, március 22-én a Munkásművelődési Központban. A Királysakk SE pedig aznap rendezte meg, az esélyegyenlőség jegyében a Jószolgálati Otthon lakóival közös sakkversenyét.
2014-03-21Víz, ami nagyon kell nekünk!Az idei már a második év, amikor a gyerekek rajzokon, festményeken örökítik meg vízzel kapcsolatos gondolataikat. A világnapot ünnepelték március 20-án Rácalmáson és Nagyvenyimen is. Beszámoló.
2014-03-19Lapoda meseírásokI. Lapoda Meseíró Verseny. Meseíró verseny volt az Arany János Általános Iskolában a városi alsósoknak, hagyományteremtő szándékkal.
2014-03-18Segíti a napi munkátA Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon a napokban rendezték meg a megyében tűzoltásvezetői feladatokat ellátó lánglovagok szakmai versenyét. Első lett Sudár Mihály (kép), harmadik pedig Vereb János dunaújvárosi tűzoltók.
2014-03-18Remekelt a Széchenyi két diákjaKözös ünnepi műsor a gimnázium diákjaival és a Jószolgálati Otthon lakóival közösen. A március 13-án Szekszárdon megrendezett "Én Pannóniám" versmondó versenyen Dedecsik Ferenc arany minősítést, és kiemelt Nívódíjat, Balla Zsuzsanna ezüst minősítést kapott.
2014-03-14VersenyhelyzetbenKatasztrófavédelmi versenyt rendeztek a Széchenyi István Gimnáziumban. Beszélgetés Orosz Csabával, a dunaújvárosi tűzoltók parancsnokával.
2014-03-13Remekül szerepeltekA baracsi Barátság Nyugdíjas Egyesület sikeresen szerepelt a XXI. Fejér Megyei Kor-társ Nyugdíjas Ki mit tud?-on. A dalkör oklevelet kapott. A Nagyvenyimi Aranydaru Nyugdíjas Klub dalköre is oklevélben részesült.
2014-03-03Száznál több bort kóstoltakVárossá válásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte Dunaföldvár. A város ünnepnapján, szombaton immár harmincnyolcadik alkalommal rendezte meg az Ispánházban a Kertbarát Klub a települési borversenyt, amelyre ezúttal százöt mintát küldtek be a termelők.
2014-03-03Diákok vetélkedőjeVárossá válásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte Dunaföldvár. A település születésnapjához kapcsolódóan várostörténeti vetélkedőt rendeztek a művelődési központban.
2014-03-01Százhárom produkcióKözel kétszázötven fellépő, kiváló produkciók és remek hangulat volt a Rácalmáson megrendezett megyei népdaléneklési versenyen. Beszámoló. Kép: Újvárosi Legények, a Széchenyi István Gimnáziumból.
2014-02-26Szeretjük a magyartÚj városi vetélkedő indult a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskolában a múlt héten „Magyar nyelv szeretlek” címmel.
2014-02-20Rajzosok lettek márisÓvodások számára hirdetett rajzpályázatot az Arany János Általános Iskola. Fődíj: Ádám Viktória, Bartos István, Molnár Márton.
2014-02-11Vetélkedés a Bibliánkról...Kedvenc bibliai történetem címmel hirdetett pályázatot az Arany János Általános Iskola. Ősztől országos méretűvé válik az iskolában kezdődött Biblia-akció.
2014-01-28Tehetségek főszerepbenBeszámoló a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Széchenyi István Gimnázium által rendezett, régiós népdaléneklési, vers- és prózamondó versenyről. Részletes eredmények a cikkben.
2014-01-25Huszonkettedszer álltak a zsűri eléA Magyar Kultúra Napjához kötődően január 24-én huszonkettedik alkalommal rendezett vers, prózamondó és népdaléneklési versenyt a Széchenyi István Gimnázium. Beszámoló, a díjazottak névsora a cikkben. Kép: Varju Veronika.
2014-01-24Ünnep után, ünnep előttProgramok a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
2013-12-23A legszebb mosolyokA Dunaújvárosi Hírlap Legszebb Gyermekmosolya elismerő címet Smohay Dániel nyerte el.
2013-12-21Aranyos győztesek!"Kedvenc bibliai történetem" címmel hirdetett írásos és rajzpályázatot az Arany János Általános Iskola. Díjazottak névsora a cikkben.
2013-12-20Fenyőket öltöztettekHuszonöt csapat részvételével rendezték meg december 19-én a Dózsa György Általános Iskolában a hagyományos fenyőfadíszítő versenyt, a jótékony célú akció 1995 óta tart. A karácsonyfákat elajándékozzák a kórháznak és a szociális intézményeknek.
2013-12-11A jótékony kamillaHagyományai vannak már a megye kollégiumai közötti sportversenyeknek és műveltségi vetélkedőknek. Novemberben két ilyen megmérettetés volt. A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium csapata a második helyen végzett.
2013-12-05Nem titkolt cél: orientálásMűveltségi és ügyességi versenyt rendeztek a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolában, az általános iskolások számára.
2013-12-04Iskolahét, sok-sok programmalBeszámoló a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskolában megrendezett iskolahétről.
2013-12-02Kezükbe vették a jövőtA Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara által az interneten meghirdetett Kezedben a jövőd! címmel indított pályaorientációs versenyt. A vetélkedőn két osztály fej-fej mellett végzett az első helyen: Gárdonyi Géza Általános Iskola és a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola.
2013-11-30Versengés idegen nyelvenProgramok a Széchenyi István Gimnáziumban: tanár-diák vetélkedő, városi nemzetközi "ki mit tud?".
2013-11-25VíziparádénKözépiskolások versengése a Fabó Éva Sportuszodában.
2013-11-21Mesemondó versenyzők (kishír)Az előszállási Árpád Fejedelem Általános Iskolában mesemondó versenyt rendeztek.
2013-11-14Vers- és prózaA Dunaferr Szakközép - és Szakiskola idén is vers - és prózamondó versenyre hívta a város középiskoláit. A díjazottak, kép: Bellovits Dánie, Nagy Evelin, Kőszegi Zsolt, Várkonyi Zsófia, Németh Sára, Kovács Balázs.
2013-11-13Dózsa-hét, avagy jó diákok versenyzéseDózsa-hét a Dózsa György Általános Iskolában. Elsősavatás, programok.
2013-11-09Csak felelőséggel!A Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium két csapata indult a „Döntésünk a jövőnk!” elnevezésű prevenciós megyei versenyen, és mindkettő bejutott a döntőbe! Kép: Oroszi Csilla, Buda Beáta, Kiliti Máté, Bozsó Zsanett.
2013-11-07Gárdonyi a sztár (képaláírás)A Gárdonyi Géza Általános Iskolában vetélkedőt rendeztek a felső tagozatosok számára a Gárdonyi emlékév alkalmából - Gárdonyi Géza életének és munkásságának eseményeiből. Képünkön Surányi Andrea és Takács Martina izgulnak feladatlapjuk miatt. (teljes szöveg)
2013-11-06SÉTA - Természettudományból jeles!Beszámoló a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában, nyolcadikosok számára megrendezett természettudományos vetélkedőről.
2013-11-04TermészettudományiA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola nyolcadikosoknak rendezett logikai vetélkedője mostanra természettudományi versennyé nőtte ki magát. Eredmények: 1. Móricz Zsigmond Általános Iskola, 2. Dózsa György Általános Iskola, 3. Vasvári Pál Általános Iskola.
2013-10-26Olvass, szépen és újra Gárdonyit!A Gárdonyi Emlékév keretében rendezték irodalmi versenyt október 25-én a József Attila Könyvtárban. Eredmények a cikkben. Kép: Piszmann Sándor.
2013-10-25Fülbemászó GárdonyiOktóber 25-én Gárdonyi Emlékévhez kapcsolódóan a József Attila Könyvtár és a Gárdonyi Géza Általános Iskola közös szépolvasási versenyt rendez.
2013-10-24E-Twinningben másodikak lettekKiváló helyezést értek el a Dózsa György Általános Iskola negyedik-ötödikesei egy országos vetélkedőn.
2013-10-14A kormány a lányok kezében voltCsajok a volán mögött elnevezésű közlekdésbiztonsági vetélkedőt rendezett a dunaújvárosi rendőrkapitányság.
2013-10-11Ki tud többet a mesék világáról?Október 10-én vetélkedősorozatot rendeztek a mesékről a Munkásművelődési Központban.
2013-10-01Rendhagyó óra voltA Széchenyi István Gimnázium diákjai részt vettek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulója alkalmából, Sukorón megrendezett hadtörténeti játékon.
2013-10-01Nevettetőt keresnekOrszágos tehetségkutató műsorban keresik az ország legjobb középiskolás korú humoristáit. A verseny egyik elődöntőjét október 15-én a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában rendezik meg.
2013-08-27Melyik a legszebb? Szavazzanak!Az előszállási Markovics család és a dunaújvárosi Fodor házaspár kertje bejutott a Fejér megye az Év kertje 2013. pályázat első tíz közé.
2013-07-12Nagy volt az öröm a DH-nálVéget ért a Dunaújvárosi Hírlap Tavaszi nyereményeső elnevezésű játéka.
2013-07-06Virágos város: verseny idén isVirágos Dunaújvárosért címmel idén is megrendezi hagyományos vetélkedőjét a városi önkormányzat.
2013-05-25"Falták" a szavakatA Petőfi Sándor Általános Iskolában ismét megrendezték a The Big Read "szófaló" versenyt. Az országos versenyben az erős középmezőnyben végeztek, új városi rekordot felállítva. Eredmények a cikkben.
2013-05-14Almás csodák a konyhábólNépszerűek voltak a rácalmási Almavirág Fesztivál versenyei. Eredmények a cikkben.
2013-05-08Két erőpróbát tartanakDunaújváros ad otthont a Megyei Tűzoltók Szakmai Versenyének május 9-án az alsó Duna-parton
2013-05-07Oklevéllel jutalmaztákA Rácalmási Asszonykórus a Fejér megyei Kortárs ki mit tud? oklevelet kapott.
2013-05-03Két iskola is döntős lettA Székesfehérváron megrendezett Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó versenyének megyei döntőjéből a Dózsa György Általános Iskola és a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola egy-egy csapata bejutott az országos döntőbe.
2013-04-29Tizedik, jubileumi énekverseny, sok diákkalTizedik alkalommal rendezték meg Pusztaszabolcson a népdaléneklési versenyt az általános iskolások számára.
2013-04-25Mese, verseny, győzelemMeseversenyt rendeztek Bálint Ágnes életművéből kisiskolásoknak Adonyban, az írónő szülővárosában.
2013-04-18Katasztrófapróba a szigetenA közbiztonsági programsorozat keretében április 17-én a Szalki-szigeten rendezték meg a katasztrófavédelmi területi ifjúsági versenyt.
2013-04-09Népművészetből jelesÁprilis 6-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában rendezték meg a Dunán innen, Tiszán túl című népművészeti tehetségkutató seregszemlét. Részletes eredmények a cikkben.
2013-04-08Megmutatták a diákokÁprilis 6-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában rendezték meg a Dunán innen, Tiszán túl című népművészeti tehetségkutató seregszemlét.
2013-04-08Erőteljes újvárosi jelenlétBeszámoló a Székesfehérváron megrendezett Fejér Megyei Diáknapokról. Dunaújvárost 270 diák képviselte. Eredmények a cikkben.
2013-03-28Bravúros gála után házi hajszobrászatProgramok, rendezvények, versenyek, ünnepi gálaműsor a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskolában.
2013-03-06Népdaléneklésből jelesA közelmúltban ért véget a Fejér Megyei Népzenei és Népdaléneklési Verseny 2012/2013. évi programsorozata. Részletes eredmények a cikkben. A Tiszán innen Dunán túl címmel meghirdetett országos népdaléneklési minősítő versenyre továbbjuttatott az Újvárosi legények, és a Pacsirták is.
2013-03-04A tehetség időtlenHuszadik alkalommal rendezték meg a Fejér megyei KOR-TÁRS Nyugdíjas Ki mit tudo?-ot, amelyen részt vett a Baracsi Barátság Nyugdíjas Egyesület Népdalköre is (kép).
2013-01-30Összművészeti seregszemleHuszonegyedik alkalommal rendezte meg a Magyar Kultúra Napja alkalmából nagyszabású, megyei kitekintésű kulturális seregszemléjét a Széchenyi István Gimnázium. Részletes eredmények: vers- és prózamondás, népdaléneklés, esszépályázat, rajzpályázat.
2013-01-26Haza, ezúttal a SzéchenyibenA Magyar Kultúra Napja alkalmából a Széchenyi István Gimnáziumban kulturális vetélkedőket, vers- és prózamondó és népdaléneklési versenyt rendeztek január 25-én.
2012-12-21Természeti kincsenkről szólt a versenyA Rosti Pál Gimnáziumban környezetvédelmi vetélkedőt rendeztek, ahol az első és harmadik helyen a Széchenyi István Gimnázium csapatai végeztek.
2012-12-18Középpontban a biztonságLezárult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) országos, általános iskolás diákok élelmiszer-biztonsági szemléletformálását célzó vetélkedője. A vetélkedőn a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai a második helyen végeztek.
2012-12-14Verselők versenyeztekTizenötödik alkalommal rendezte meg a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola vers- és prózamondó versenyét középiskolásoknak. Részletes eredmények a cikkben.
2012-12-08Süteménysütő eredményekDaruszentmiklóson a Falulánc Szövetség karácsonyi süteménysütő versenyt rendezett. Eredmények a cikkben.
2012-11-27Csak meséltek és meséltekA nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskola tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a mesemondó találkozót a körzet általános iskolás diákjainak.
2012-10-20Uralták a négykerekűtHarmadik alkalommal rendezték meg az "Uralom az autóm" elnevezésű ügyességi közlekedési versenyt. A Dunaújvárosi Hírlap csapata a harmadik helyen végzett. Részletes eredmények a cikkben.
2012-10-04Hivatásuk mesterei - vetélkedtekA III. Fejér megyei Egészségügyi Szakdolgozók Szakmai vetélkedőjét rendezték meg "Hivatásunk mesterei vagyunk" címmel, hat csapat részvételével október 2-án a Szent Pantaleon Kórház auditóriumában.
2012-07-30Bicskától a hordóigA hétvégén első ízben jelentkezett a perkátai Bicska Fesztivál. "A névadó bicskás kiállítás mellett turisztikai szakmai előadások, virtusvetélkedő és számos koncert is szerepelt a programban." Beszámoló.
2012-07-10Almások vetélkedtekAlmáskamaráson az Almások Almása Vetélkedőn a rácalmási csapat az első helyen végzett.
2012-06-23Nem tört ki a receptháborúMásodszor rendezték meg június 22-én a baracsi utcák közötti halléfőző-vetélkedőt.
2012-06-05Pentelei ízlelőkA június 2-án megrendezett Pentele Napon "házi borok, kisüstig, sütemények és füstölt áruk versengtek". Beszámoló az eredményekről.
2012-04-25Ünnepelnek a CimborákA kilencedik születésnapját ünneplő Cimbora Klub április 26-án csütörtökön Ki mit tud? gálát rendez a József Attila Könyvtár Gyermekkönyvtárban.
2012-04-25Fűvészkedtünk kicsit a városi versenyenBeszámoló a Rosti Pál Gimnáziumban megrendezett "Fűben, fában" környezetvédelmi vetélkedőről.
2012-04-25Tehetségesek, győztesekBeszámoló a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában megrendezett Bánki-hétről és az iskolai tehetségkutató versenyről.
2012-04-24A mezőfalviak győztekA rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában idén is megrendezték a körzeti környezetismereti vetélkedőt.
2012-04-19A virágos városértA polgármesteri hivatal környezetvédelmi osztálya tizenkilencedik alkalommal hirdeti meg a Virágos Dunaújvárosért! településszépítő versenyt, a helyi környezetvédelmi program részeként.
2012-04-18Negyvenegy pályamű érkezettA Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola büféjét vezető Deák Ferenc tehetségkutató versenyt indított Te vagy? TE VAGY! címmel.
2012-04-17NövekednénekVéget ért a helyi Vöröskereszt által megrendezett tehetségkutató vetélkedősorozat, ahol összesen több mint ötszáz fiatal lépett fel. Beszámoló.
2012-04-14Sokaknak adott sokat - szemlestartBeszámoló a helyi Vöröskereszt által rendezett tehetségkutató versenysorozatról.
2012-04-11Játszva, nevetve tanultakTizenhatodik alkalommal rendezték meg a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyt április 10-én a Szalki-szigeten.
2012-04-10Ifjúsági verseny a szigeten (kishír)A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság dunaújvárosi kirendeltsége április 10-én (2012.), kedden rendezi meg a Szalki-szigeten a hagyományos, felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági versenyét. A vetélkedőn tizenhárom általános- és huszonkét középiskolás csapat vesz részt, összesen száznegyven fővel. (nem teljes szöveg)
2012-04-07Ahol a tehetség teremBeszámoló a helyi Vöröskereszt által megrendezett tehetségkutató verseny április 6-i, harmadik fordulójáról.
2012-04-06Ezek is mai fiatalok - harmadik kiadásHarmadik fordulójával jelentkezik április 6-án öt órától a helyi Vöröskereszt szervezte diákgála.
2012-03-24A mi fiataljainkA Vöröskereszt helyi szervezete "Ezek is a mai Fiatalok" címmel tehetségkutató versenysorozatot rendez. Beszámoló az első megmérettetésről.
2012-03-24Infórumos díjazottakA Rudas Közgazdasági Középiskolában megrendezett Infórum elnevezésű informatikai verseny eredményei.
2012-03-24Két eseménydús hét a "Lóriban"Rendezvények, fotópályázat, vetélkedők a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. Beszámoló.
2012-03-23Színpadon a mai fiatalokA helyi Vöröskereszt által szervezett tehetségkutató szemléről. Beszélgetés Gulyás Emese főszervezővel.
2012-03-2113+1 kérdés a BalatonrólA József Attila Könyvtár Gyerekkönyvtára április 15-ig várja a felső tagozatosok megfejtéseit A varázslatos Balaton és Helka hercegkisasszony című vetélkedőre.
2012-03-13Ötszáz diák egy színpadonA Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezete művészeti seregszemlét, tehetségkutató versenyt szervezett. A megmérettetésre közel ötszáz jelentkező jelentkezett. AZ első válogatás március 23-án lesz.
2012-01-14Három kérdés kultúrárólMagyar Kultúra Napja a Széchenyi István Gimnáziumban: versennyel, kiállítással, koncerttel.
2011-12-23Három óvoda kapott könyvet ajándékba"Bő három héten át állt a Szalay Könyvkiadó sátra a Városháza téren a cég rajzversenyt hirdetett, s óvodákat ajándékozott meg" (Szivárvány, Zalka Máté és a Margaréta óvoda).
2011-12-21Tűlevelű szépségekFenyőfadíszítő verseny a Dózsa György Általános Iskolában. A fenyőfákat a kórháznak és a szociális intézményeknek ajándékozzák.
2011-12-20Koszorúzás, verseny és Rosti-hétÜnnepi iskolahét a Rosti Pál Gimnáziumban.
2011-12-16Karácsonyi gyerekrajzokAz Arany János Általános Iskolában átadták az óvodásoknak meghirdetett rajzpályázat díjait. Díjazottak névsora a cikkben.
2011-12-14Idén is népszerű volt iskolánk vetélkedőjeA Rosti Pál Gimnáziumban megrendezték a hagyományos városi környezetvédelmi vetélkedőt. A zsűri elnöke Éberhardt Béla nyugállományú erdőmérnök volt. Az első helyen a Széchenyi István Gimnázium fiúcsapata, a 3. helyen pedig a lánycsapat végzett.
2011-12-14Emberi értékekA Dunaferr Szakközép- és Szakiskolában vers és prózamondó versenyt rendeztek.
2011-12-13A tét a döntőbe kerülés voltA Gárdonyi Géza Általános Iskolában rendezték meg a Fejér Megyei Népdaléneklési Verseny területi válogatóját múlthét végén.
2011-12-10Lázár Ervin tiszteletéreBeszámoló a József Attila Könyvtár Gyerekkönyvtárban megrendezett Mesemondó Gyermekek 20. találkozójáról. Díjazottak névsora a cikkben. (Helyesbítés: Így meséltek a fiatalok In: Dunaújvárosi Hírlap, 2011.12.13., 5. o.)
2011-12-07AIDS-vetélkedő a DunaferrbenTöbb rendezvény is volt a Dunaferr Szakközépiskola Villamos Tagiskolájában múlt héten. Kedden környezetvédelmi kiállítást, csütörtökön vetélkedőt szerveztek az AIDS világnapja alkalmából.
2011-12-07A mesevilág főhősei20. Mesemondó Gyerekek Találkozója a József Attila Könyvtár Gyerekkönyvtárában. A verseny vendége Lázár Zsófia, Lázár Ervin lánya is.
2011-12-03Tessék próbálni!A Fogyatékosok Világnapja alkalmából a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában előadások és vetélkedők során ismerhették meg a gyerekek a fogyatékkal élők körülményeit.
2011-12-02Már edz a Mikulás!Véget ért az ISd Dunaferr Zrt. és a Tesco közös rajzpályázata. A díjazottak: Vámi Milán, Pesei Karolina és Mártai Adél (kép).
2011-12-02Ha piros a szalag: figyelem!Az AIDS világnapja alkalmából vetélkedőt szervezett a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola a város középiskolás tanulóinak számára december elsején az iskola Villamos Tagiskolájában.
2011-11-29Dunaferres szülők gyerekeiA dunaújvárosi Tesco áruház rajzpályázatot hirdetett a dunaferres szülők gyermekinek. Részletes eredmények a cikkben.
2011-11-22A diákok pedig csak meséltek, meséltekMesemondó-versenyt rendeztek a Dunaújváros környékének iskolásainak a nagyvenyimi Kossuth Lajos Általános Iskolában. Részletes eredmények a cikkben.
2011-10-26Kutatási szemle a RudasbanA Rudas Tehetségpont szervezésében, a Rudas Tudományos Diákkör koordinálásával négy iskola diákjai mutatják be kutatásuk eredményét.
2011-10-22Nemzetközi faktorNemzetközi idegennyelvű Ki mi tud? a Széchenyi István Gimnáziumban.
2011-10-04Ismerem a könyvtáram?Országos Könyvtári Napok (2011. október 3-9.) a dunaújvárosi József Attila Könyvtárban is. Programok, rendezvények. A Dunaújvárosi Főiskola is részt vett a Márai-programban, amelyben 600 ezer forint értékben választhattak könyveket.
2011-09-27Fehérvár HangjaDunaújvárosból és környékéről is lehet nevezni a Fehérvár Hangja tehetségkutató versenyre, amelynek Kelemen Angelika (kép) is a zsűritagja lesz.
2011-08-30A mentősök nagy próbájaHuszonnégy csapatból a tizenegyedik helyen végzett a dunaújvárosiak csapata a csopaki országos mentőversenyen. A dunaújvárosi csapatot Kiss Miklós mentőtiszt, Balla Kálmán szakápoló és Ollósi Pál gépkocsivezető képviselte.