Sétálgatva a városban érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Technikum városrészben, a Bocskai utca 2/a szám alatt láthatjuk Farkasvölgyi István többszintes sarokerkélyt díszítő domborművét, amelynek felirata: „Épült az ötéves terv negyedik évében – 1953”. Az alkotás az egyik állomása a város látványosságait érintő, Séta az építészeti emlékek útján című bemutatónak. Az erkélyeket díszítő, műkőből készült dombormű igényes kialakítású, jó léptékű, szép árnyékhatású. A város központjának egyesített szocialista-realista építészeti stílusa Európában egyedülálló. A Technikum városrész kezdetben azonos stílusú épületekből állt, ez lett volna az ötvenes években a legegységesebb szocreál negyed, de építését 1955-ben félbeszakították, s csak a hatvanas években fejezték be, akkorra már megváltozott koncepció szerint. JAKD