Vízimolnárok

A VIII. század eleje óta egyre szaporodó dunai vízimalmok a század második felére Dunapentele megélhetésének egyik fő forrásává váltak. A helyi molnárok 1748 óta megyei engedéllyel leánycéhet (filialét) alapítottak. 1770-ben már 10 hajómalmuk van, számuk 1840-re 21-re fog emelkedni. Céhükre azonban a székesfehérvári német molnár céh német nyelvű szabályzatot kényszerített, s keményen adóztatta a malmokat, majd "engedetlenség" címén - elméletileg - felfüggesztette a leánycéh működését. Válaszul a dunapentelei malmosok és molnárok 1779. augusztusában önállóságot és magyar nyelvű szabályzatot kértek a főispántól. Kérésükből 1793-ban csak az utóbbit teljesítették. 1798-ban igazi függetlenségi "harc" kezdődött, s pár év múlva végleg elszakadtak az "anyacéhtől" s önálló céhekbe tömörültek. (908 B 77 Bóna István: Dunapentele története a honfoglalástól a 19. század közepéig a már eddig is ismert, valamint újonnan bevont adatok alapján . Dunaújv. Intercisa Múzeum, 1991. 26.p.) 1805-ben - mivel királyi rendelet is lehetővé tette - a dunapentelei molnárok saját privilégiumért folyamodtak a vármegyéhez. Megalakult a dunapentelei dunai molnárok céhe. A céh pecsétjén a következő felirat olvasható: MOLNAR.PETS(ET).DUNA.PENTELE. A pecsétkép álló oroszlánalakoktól közrefogott stilizált hajómalmot ábrázol. A céh előljárói 1820-ban: Nagy Imre céhmester, Lehoczky József, Szüts Mihály atyamester, Kováts József alcéhmester, Szabó János, Kováts József öreg céhmester, Lehoczky Antal