A dunapentelei zsinagóga

A dunapentelei hitközség alapításának időpontját homály fedi, de a Magyar Nemzeti Múzeum őríz egy nagyon becses s azelőtt a dunapentelei postaépületbe befalazott emléktáblát, amelynek tanúsága szerint Dunapentelén már a rómaiak idejében, Kr. u. III. században is volt zsidó hitközség. A szájhagyomány szerint Dunapentele első zsidó lakosa egy proselyta volt, akinek személye körül egész mondakör kerekedett. A hitközség múltjával Kramer Simon: A dunapentelei zsidó iskola története c. munkája foglalkozik. Ebből kitűnik, hogy a XIX. sz. elején már 15-20 zsidó család lakott itt, akik 1833-ban létesítettek a Chevra Kadisát. (Chevra Kadisa. Szent egylet. A zsidóság egyik legősibb intézménye. Fő feladata a halottak eltemetése, így a temető a tulajdona, s a temetésekre vonatkozó eljárások az ő hatáskörébe tartoznak. Legtöbbször betegeket és szegényeket is támogat. Minden hitközség vallásos kötelessége, hogy alakulása után alakítsa meg mindjárt a Chevra Kadisát is./Zsidó lexikon 168.p./)

Tárgyszavak