Az Öntőde története

1951 oktoberre készült el a vasmű első gyárának laboratóriuma, hogy megkezdődhessen a szürkevas és az acélminták vegyelemzése. 1951 nov 7-én adták át az öntödét, ünnepélyesen, ahol kupolakemncéből öntöttek nyersvasat. A csapolónyílás kibontását Borovszky Ambrus végezte. Az Acélmű és a Kohó átadása után kokillák és acélöntecsek gyártását végezték, állandó mostoha körülmények között. Állandó káros nyomelemek és szilikózis veszély fnyegette a dolgozókat.1959-ben üzemszerű munkává fejlődőtt a héjformázás. 1962-ben már Ozd részére is gyártottak salaküstüket. A FAM átadásakor megszünt az acélöntecsek gyártása, megcsappant a munka az öntődében A köponti Karbantartáshoz csatolták az üzemet, és egyedi termékek gyártására, kéziszerszámok pótlására szakosodtak. 1981-ben már csak 2 öntőmester és 13 mesterszakmunkás dolgozott az öntődében. 1986-ban felmerült az öntöde modernizálásának problémája. Az öntődei sorbarendezés keretében a szállitást korszerűsitették, átépítették a lágyítókemencét, és végre a környezetvédelemre is fordíthattak energiát. Megvalósították a Triplex öntecsgyártást. A privatizációk és a magánöntődék ártottak az öntőde fejlődésének. Ma már szinte csak egyedi műveket gyártanak.

Tárgyszavak