Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2022-07-11 | Tornászaink bajnoki címei. Országos bajnoki címeket szereztek a DKSE-lányok | Remekül szerepeltek a DKSE tornászai a Budapesten rendezett országos bajnokságon: az egyéni összetett versenyt Kovács Zsófia nyerte meg, Mayer Gréta és Makovits Mirtill holtversenyben harmadik lett. A szerenkénti döntőkben Kovács ugrásban és felemás korláton diadalmaskodott, Mayer pedig talajon és gerendán szerzett aranyérmet. | |
| 2022-07-07 | Ilyenkor az önkéntesek is szabadságon vannak | Hosszú évek (sajnálatos) tendenciája, hogy nyáron jelentősen visszaesik a véradásra jelentkezők száma, holott a szükség folyamatos, sőt ebben az időszakban nő azoknak a száma, akiknek vérre vagy vérkészítményre van szükségük. Az okokról Feth Katalint, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetőjét kérdeztük. | |
| 2022-06-23 | Folytatná az eddigi remek teljesítményét a tehetség | Az elmúlt időszakban a hazai viadalok mellett a nemzetközi versenyek nagyüzeme is beindult a tornászok számára. A dunaújvárosi Czifra Lili ezeken is rendre remek teljesítményt nyújt. | |
| 2022-06-22 | A kiütéses sikerrel egyből elődöntőbe jutottak | A DAK Acél Dunaújváros Gorillaz együttese hazai pályán 63–0-ra kiütötte az Oroszlány Bears csapatát a bajnokság utolsó alapszakasz-mérkőzésén. | |
| 2022-06-20 | Kovács Zsófia két aranyérmes hellyel kezdte a világkupát | Újabb érmeket szereztek a magyar tornászok a koperi Challenge Világkupa második finálés napján. A felemáskorlát és az ugrás után harmadik szerén, gerendán sem talált legyőzőre a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki így triplázni tudott. Mayer Gréta ugyanezen a szeren harmadik lett, talajon szintén harmadikként zárt. | |
| 2022-06-18 | Jól kezdték a világkupát | Jól szerepeltek a magyar tornászok a szlovéniai világkupa-kvalifikáció első napján, ahol a hölgyek két szeren, ugrásban és felemás korláton versenyeztek. | |
| 2022-06-16 | Ismét világkupa, ezúttal kováccsal és Mayerrel | A hölgyeknél a Dunaújvárosi KSE tornászai, Kovács Zsófia és Mayer Gréta, illetve Székely Zója alkotta trió utazott ki az Európa-bajnokság előtti utolsó világkupaversenyre, amelyet a szlovéniai Koperben rendeznek. | |
| 2022-06-11 | Az "ollókezű" Barber. Nem csak az ollóval bánnak elsőrangúan | Nagy elismerésben részesült az egyik dunaújvárosi borbélyszalon. A „Top 100 of Hungary” internetes portál szavazásán a Kőműves utcai üzlet bekerült a 100 legjobb vállalkozás közé Magyarországon a Barber shops ágazatban. Beszélgetés Szilveszter Jánossal, a Best Barber üzemeltetőjével. | |
| 2022-06-09 | Akrobatikus elemek és érmek sokasága a gumiasztalosoktól | A gumiasztalosok versenyszezonjának idei első megmérettetése volt a DKSE-MVM Kupa, amelyet május utolsó napjaiban rendeztek meg a tornacsarnokban. | |
| 2022-06-02 | Aranyos lányok, bronzos csapat | Május utolsó hétvégéjén újabb megmérettetésen vettek részt a DKSE tornászai, és ahogy az lenni szokott, megint egy nagy halom éremmel tértek haza a fővárosból. | |
| 2022-05-31 | Világkupa-ezüstöt szerzett Mayer Gréta | A Dunaújvárosi KSE sportolója, Mayer Gréta ezüstérmet nyert talajon a tornászok Várnában rendezett, május 29-én, vasárnap zárult világkupaversenyén. Rajta kívül még Makovits Mirtill képviselte a DKSE-t a bulgáriai megmérettetésen. | |
| 2022-05-26 | Czifra nyújtotta a legjobb teljesítményt | Felkészülési csapatversenyt tartottak a magyar női ifjúsági tornászválogatottnak Tatán, ahol a DKSE versenyzője, Czifra Lili, illetve Balzsay Hanna, Kutasi Hanna, Németh Viola, Maráczi Fruzsina, Agnecz Luca alkotta együttes a román korosztályos nemzeti csapattal mérte össze tudását. | |
| 2022-05-25 | Családi (fél)nap, de nem fél sikerrel. Családias légkör | Szülő és csemetéje volt a főszerepben az Aranyalma tagóvodában, ahol családi napot tartottak. A rendezvény lényege az volt, hogy szülő és gyermek együtt játsszon, szórakozzon. Nos, bár a délutáni programokat nem tartották meg, kijelenthető, hogy ez a fél nap teljes sikert aratott a szülők és a gyermekek körében. | |
| 2022-05-25 | Uralják a vidéket a Dunaújvárosi KSE tornászai | Korosztályoktól függetlenül a DKSE fiú utánpótlástornászai szépen szerepelnek a Magyar Torna Szövetség különböző megmérettetésein. | |
| 2022-04-25 | Kovács az összetett mellet két egyéni döntőben os aranyérmes | A Postás SE csapata vezet a a tornászoknál az első forduló után a nők Duna Aszfalt szuper csapatbajnokságán, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia nyerte a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyt egyéni összetettben, míg a Matolay csapatversenyében a DKSE diadalmaskodott a budapesti Központi Tornacsarnokban. | |
| 2022-04-22 | Látni azt, ami felfoghatatlan, megérteni a megérthetetlent | 2022. február 24-én hajnalban Oroszország háborút indított Ukrajna ellen. Azóta kis túlzással a csapból is ez folyik. Mi, magyarok a földrajzi közelség és a nagyszámú ukrajnai magyar kisebbség kitettsége miatt érezhetjük érintve magunkat ebben a konfliktusban. Erről az érzésről, ennek a feldolgozásáról Léránt Erika, a helyi kórház krízisszakirányú tanácsadója, szakpszichológusa beszélt. | |
| 2022-04-04 | Hrozik élet és halál között volt, de már a visszatérésre gondol | A dunaújvárosi erősember, Hrozik HULK Gábor számára továbbra sem feltétlenül a súlyok jelentik a legnagyobb nehézségeket – holott ezek tömege az átlagember számára elképzelhetetlen –, hanem saját egészségi állapota. A múlt év végén például élet és halál között lebegett, és bár műtétre is vár, már a visszatérésen gondolkozik. | |
| 2022-03-26 | Bizakodva várják az újabb szezon kezdetét a Gorillák | Megkezdte a felkészülést a hónap végén rajtoló szezonra a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapata. Az egyesület a bajnokság mellett az idén életre hívott Magyar Kupában is megméreti magát. | |
| 2022-02-15 | Keringőzik a kanál, táncot jár a habverő, bokázik a máktörő | A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, népszokásokban és hagyományokkal gazdag időszak. Bőgőtemetés, tikverőzés, tuskóhúzás. Ezekről mesél Kronászt Margit történész. | |
| 2022-01-27 | Egyre gyakoribbak a vadállatok városunkban és környékén | Ha farkasokkal nem is, de aranysakállal esetleg őzzel és vaddisznóval bizony találkozhatunk, ha sétára indulunk városunk körül. | |
| 2022-01-27 | Csollány Szilveszter emlékének lángja | Ma este a tornacsarnok előtt gyújtottak mécsest, gyertyát az egykori és a mai tornászok, valamint ismerősök, szurkolók Csollány Szilveszter emlékére. | |
| 2022-01-26 | Vérlovagok, Aztakeservit. Nincsenek kategóriák, itt csakis a kiválóság számít | A dunaújvárosi Magyar Mentőszolgálat Alapítvány által működtetett vérlovagokat és a dunaföldvári Aztakeservit Értékőr Egyesületet is kiválóság és példakép díjra jelölte a Highlights of Hungary nonprofit szervezet, amely már nyolcadik éve mutatja be a legkiválóbb magyar teljesítményeket az egész Kárpát-medencében. A szervezet bemutatása. | |
| 2022-01-13 | A mesterfokú bajnoki címmel tették fel a koronát az évükre | "„Javarészt elégedett vagyok” – kezdte 2021-es évértékelőjét Trenka János, a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője. A mindig maximalista szakvezető és tanítványai remek évet zártak, hiszen szinte minden szakág, minden korosztálya remekelt a tavalyi esztendőben. Jani bá' emellett az olimpiai ciklusra vonatkozó terveiről is beszélt." | |
| 2022-01-03 | A disznóvágás pentelei téli sportág | Pentelén illetve Dunapentelén nagy hagyománya volt a disznótartásnak és a disznóvágásnak. | |
| 2022-01-03 | Tíz éve küzd a sztereotípiák ellen a Spartan Cheerleader | Fennállásának tízedik évfordulóját ünnepli a Spartan Cheerleading Sportegyesület. Az idén jubiláló klub és sportolói egyaránt rengeteg előítélettel küzdöttek meg az eddigiek során. Az alábbiakban az együttes elnökével készült interjú talán segít elhelyezni a cheerleadinget a sportágak tengerében. | |
| 2021-12-24 | A kicsik hazai kupán, a nagyok bajnokin | Az év utolsó heteiben is zajlott az élet a Dunaújvárosi Sárkányok Kosárlabda Egyesületnél. | |
| 2021-12-15 | Szeren nem voltak, de szert gyártottak. Délelőttös ipari műszakot vállaltak a tornászlányok | "Ezúttal nem a felemás korlát vagy a gerenda mellett vitézkedtek a DKSE tornászai, hanem kozmetikai és tisztítószereket készítettek egy helyi üzemben. Na nem kell megijedni a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia és társai nem hagyják ott a tornacsarnokot, pusztán egy „délelőttös műszakot” töltöttek a Duna Natura helyi üzemében, ahol megismerkedhettek a gyártási folyamatokkal, mi több, saját „márkájukat” is megalkothatták." | |
| 2021-12-11 | A DKSE edzői is előadást tartottak | Az Európai Torna Szövetség (EG) finnországi és a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) németországi edzői ülések anyagaiból elméleti és gyakorlati tréninget rendeztek. Az előadók között volt Badics Réka és Trenka János is. | |
| 2021-11-27 | Mindennapi hősnek lenni - egyetlen tűszúrással | Beszélgetés Feth Katalinnal, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi szervezetének vezetőjével. | |
| 2021-11-26 | Nagyüzemben a kosárlabdázók | "Idén tízéves lett az egyesület. A klub U12-es és U18-as gárdái már megkezdték bajnoki menetelésüket. Ezúttal e két gárda legfrissebb eredményei mellett az U11, U14, U16-os korcsoport és a szintén a Sárkányok kötelékébe tartozó dunavecsei gárda eredményeiről is beszámolunk." | |
| 2021-11-22 | Három nap, három DKSE-arany a mesterfokúak bajnokságán | Trenka János tanítványai Győrben, a tornászok MATSZ-Prolan mesterfokú bajnokságán remekeltek péntektől vasárnapig. A szuper csapatbajnokságot megnyerték, az egyéni összetettben Czifra Lili bronzérmet szerzett. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2021-11-20 | Mindenki küzdött, hajtott | A napokban legyőzte Törökország legjobbjait a magyar amerikaifutball-válogatott, amely győzelemmel zárta a csoportkört és megnyerte a B csoportos Európa-bajnokság küzdelmeit, soraiban egy dunaújvárosi játékossal, Madarász Attilával. | |
| 2021-11-18 | Remekelő ifjú tornászok | "A Benkő Boglárka, Fehér Lili, Mayer Eszter, Szíj Emese, Tót-Pál Rebeka összeállításban induló dunaújvárosi tornászcsapat 131.200 ponttal megnyerte a Magyar Torna Szövetség által kiírt első osztályú leány serdülő bajnokság negyedik etapját szombaton Budapesten. A dunaújvárosiak ezzel együtt a négyfordulós megmérettetés összetett versenyében sem találtak legyőzőre." | |
| 2021-11-09 | Az ORV-n remekeltek a DKSE tornászai | Egyéni összetettben, csapattal és a szerenkénti finálékban egyaránt remekelt a magyar férfi és női utánpótlástornász-válogatott a Brnóban megrendezett kétnapos Olimpiai Reménységek Versenyén, ahol a magyarok összesen huszonegy (!) érmet szereztek. A Dunaújvárosi Központi SE hármasa: Czifra Lili, Makai Lilla, Mayer Gréta. | |
| 2021-11-06 | Ma Eb-selejtezőt játszik a Gorillák amerikai focistája | "Második válogatottságára készül a dunaújvárosi amerikaifutball-játékos Madarász Attila, aki tétmérkőzésen ma immár másodjára húzhatja magára a címeres mezt Törökország ellen, aki ezzel dunaújvárosi csúcstartó." | |
| 2021-10-27 | Baracsról indult el, és az ország legfittebb lánya lett | Táncművészként dolgozik, de foglalkozik jógaoktatással is, emellett az ország „Legfittebb lánya” is egyben a mindössze 22 éves baracsi szépség, Veszprémi Nikolett. | |
| 2021-10-25 | Kovács Zsófia ismét remekelt | Torna világbajnokság. A világ ötödik legjobbja lett felemás korláton Kovács Zsófia. | |
| 2021-10-21 | Nagyra nőttek már a Sárkányok | Nagy változásokat él át az idén 10 éves Dunaújvárosi Sárkányok kosárlabdacsapata. A Boda Gábor által vezetett klub már nemcsak városunkban hanem Solton és Dunavecsén is indít foglalkozásokat, emellett együttműködési megállapodást kötött az Alba-Fehérvárral. | |
| 2021-10-20 | Kovács Zsófia a vb-döntőben! | A DKSE sportolója, Kovács Zsófia felemás korláton bekerült a tornász világbajnokság döntőjébe. | |
| 2021-10-18 | Kezdődik a torna-vb Japánban, Kovács a döntőbe jutna | Megkezdődött a jubileumi, 50. torna-világbajnokság. A megmérettetést – amelyen a DKSE kétszeres Európa-bajnoka, Kovács Zsófia felemás korláton indul – Japánban. | |
| 2021-10-18 | A DKSE tornászaié az ificsapatbajnoki cím | A DKSE ifi korosztályának tornászai a tavaszi fordulót követően ősszel sem találtak legyőzőre, így a Czifra Lili, Csíki Zsófia, Mayer Gréta, Makai Lilla összeállítású csapat meggyőző, öt pontos fölénnyel diadalmaskodott az országos csapatbajnokságon. | |
| 2021-10-08 | Némi engedmény az elnökségtől | A DUE-DSE kosárlabda szakosztályáról. A Villámok ezt követően augusztus közepén kezdték el ismét a tréningeket. Ami egyértelmű negatívum Nagy Roland elnök elmondása szerint, hogy a fiúcsapat, amely eddig az U18-as bajnokságban indult, szétszéledni látszik. A női csapat úgy néz ki, ismét megszűnik, a 2020-as bajnokság Covid miatti megszakítása óta a „Fakéz” tagjai nem igazán kommunikálnak az edzőjükkel. | |
| 2021-10-04 | A rontás miatt csak ezüstérem Zsófiának | A tornászok Duna Aszfalt országos bajnokságán a DKSE kétszeres Európa-bajnoka, Kovács Zsófia kisebb lábsérülése miatt csak felemás korláton indult, ahol végül második helyet szerzett az OB október 3-i versenynapján. | |
| 2021-10-04 | Műtétje után győzelemmel tért vissza "Hulk" | Tíz hónappal súlyos vállműtétjét követően, győzelemmel tért vissza az erősemberek közé Hrozik „Hulk” Gábor. | |
| 2021-09-21 | Az ifjú tornászok nemzetközi érmei | Két dunaújvárosi tornász összesen hat érmet szerzett a napokban Nagyszombaton (Trnava), ahol a visegrádi négyek legjobbjai mérték össze tudásukat. Makai Lilla és Czifra Lili eredményeiről. | |
| 2021-09-02 | Az olimpiát követően visszatér Japánba, most sem turistaként | Alig, hogy hazaért Tokióból a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, már a visszatérést tervezi. Ősszel ugyanis Japánban rendezik az 50. jubileumi tornász világbajnokságot. | |
| 2021-08-31 | Ember a gép mögött | A magyar fotográfia napja alkalmából beszélgetés Laczkó Izabellával, a Dunaújvárosi Hírlap fotósával. | |
| 2021-08-17 | A célkat nem érték el, de mégsem csalódottak | Negatív mérleggel (2–3) zárta első, harmadosztálybeli szezonját a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapat. A tapasztalatokról, valamint az első, elnökként, edzőként és játékosként végigharcolt szezonról Madarász Attila osztja meg a tapasztalatokat. | |
| 2021-08-02 | Megjavítja a felkínált kerékpárt, aztán meghirdeti, majd odaadja | "Orosz Tamás foglalkozását tekintve tűzoltó, civilben pedig bicikliszerelő, de mondhatnám fordítva is. A lángokat ugyanis „mindössze” húsz éve szelídíti, amíg a kétkerekű paripákat negyedszázada bütyköli. Utóbbival ráadásul a minap mérföldkőhöz érkezett, hiszen túl van a 200. felújított bringa átadásán is, mindezt egy év alatt." | |
| 2021-07-29 | Zsófia remek formában | A Dunaújvárosi KSE sportolója a 11. helyen került be az ötkarikás játékok 24 fős egyéni összetett döntőjébe, 54,732 ponttal. | |
| 2021-07-26 | Kovács Zsófia finalista | Remekelt Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, aki 11. helyen került be a tokiói olimpia egyéni összetett döntőjébe 54,732 ponttal. Beszélgetés a sportolóval és edzőjével, Trenka Jánossal. | |
| 2021-07-23 | Jelentik, minden rendben | Szerencsésen megérkezett, és már az első edzéseken is túl van a kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia, aki edzőjével, Trenka Jánossal vesz részt a tokiói olimpián. Beszélgetés a sportolóval és edzőjével. | |
| 2021-07-19 | Trenka János is ott lesz az olimpián. Jól és pontosan tornázni, akkor pedig történhetnek szép dolgok | Trenka János edzőként a második olimpiára készül. Tanítványával, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófiával már a nyári ötkarikás játékok helyszínén, Tokióban vannak. | |
| 2021-07-17 | Négyből négy szép, erős gyakorlattal. Előnyére fordította a helyzetet, hogy elhalasztották az olimpiát | Július 16-án, pénteken délután utazott ki Kovács Zsófia edzőjével, Trenka Jánossal Tokióba, az olimpiai játékok helyszínére. A kétszeres Európa-bajnok tornász már a második ötkarikás részvételére készül, ezúttal nagyobb rutinnal felvértezve, mint öt éve, Rióban. A következő hetek nagy kérdése, hogy a plusz egy év, amit a sportoló kapott, mire lesz elég a versenyen. | |
| 2021-07-10 | Végső fázisban már Zsófi felkészülése | Egy hét múlva már úton lesz Tokióba, az ötkarikás játékok helyszínére Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, aki edzőjével, Trenka Jánossal utazik Japánba. A bajnoknő és trénere a felkészülés elmúlt hetével kapcsolatban osztottak meg részleteket. | |
| 2021-07-07 | Idénymunkát vállal a diák nyaranta. Munkaerőhiány van a mezőgazdaságban | Egy nemrégiben közzétett elemzés szerint, a munkaerőhiány manapság legalább akkora problémát okoz a mezőgazdaságban, mint az időjárási körülmények drasztikus megváltozása. | |
| 2021-07-02 | Elszigetelve készül | Teljes erejével az ötkarikás játékokra koncentrál a kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia, aki a jövő héttől egészen a július 16-i kiutazásig szinte teljes karanténban készül második olimpiájára – erről Trenka János, Kovács edzője számolt be. | |
| 2021-06-28 | Kovács Zsófia gerendán a második helyen végzett | Az olimpikon, dunaújvárosi Kovács Zsófia második helyen végzett gerendán a dohai Világkupán, a belga csapatversenyen pedig öt finálét szerzett a női tornászválogatott. | |
| 2021-06-26 | Még számos esély adott a javításra | A felemás korlát után június 24-én, csütörtökön este gerendán és talajon is kvalifikálta magát a szerenkénti fináléba az olimpiára készülő, kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia a dohai világkupa selejtezőinek második napján. Pénteken pedig már az első számban a döntő várt rá. | |
| 2021-06-25 | Felemás korláton másodikként döntős | A tornászok dohai világkupájának első napi selejtezőjéből a fináléba jutott felemás korláton a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, akinek ez a viadal az olimpia előtti utolsó versenye. | |
| 2021-06-14 | Kovács Zsófia ezüstje az eszéki világkupán | Június 12-13án, szombaton és vasárnap rendezték meg a tornászok eszéki világkupájának fináléit, ahol a DKSE két versenyzője felemás korláton volt érdekelt. Itt Kovács Zsófia ezüstérmet szerzett, Makovits Mirtill pedig nyolcadik lett. A két lány gerendán és talajon nem tudott döntőbe jutni. | |
| 2021-06-12 | Két döntőjük már biztos | Jól teljesítettek a magyar tornászok az eszéki világkupa első selejtezőnapján, ugyanis hat döntős helyet szereztek. Mészáros Krisztofer talajon és lólengésben, Szujó Hanna és Bácskay Csenge ugrásban, a Dunaújvárosi KSE két versenyzője, Kovács Zsófia és Makovits Mirtill pedig felemás korláton jutott fináléba. | |
| 2021-06-11 | Hulk sérülése után már közel a visszatéréséhez | Hét hónappal súlyos vállsérülése, és az azt követő műtét után már a következő versenyre készül a dunaújvárosi erősember, Hrozik Gábor, művésznevén Hulk. | |
| 2021-06-04 | A jó magyar pálinkának nincsen párja... - tartja a közmondás | Paulusz Gábor (kép) 2020 szeptemberében nyitotta meg Adonyban a Paulusz főzdét.
| |
| 2021-06-03 | Minden számban nyertek. Makai Lilláé a Kanyó-kupa | Több kategóriában is remekeltek a DKSE tornászai a hétvégén. Az ifjúsági csapatbajnokságot vezetik a dunaújvárosiak, ráadásul a vidékbajnokságon is szépen teljesítettek. Emellett az egyéni versenyszámokban is kiváló eredmények születtek. | |
| 2021-06-01 | Győzelemmel debütált hazai pályán a Gorillaz | Május 30-án, vasárnap lejátszotta első hazai mérkőzését a Dak Acél Dunaújváros Gorillaz együttese. Madarász Attiláék a jászberényi rozsomákokat nagy fölénnyel, 41–0-ra verték meg, így javítottak az újpest elleni vereséget követően. | |
| 2021-05-14 | Lassan magához tér az ágazat - bár még nem érzik a rohamot | A helyi Meló-diák iroda kirendeltség-vezetője, Megyesi István elmondása szerint az országos tendencia térségünkben is megfigyelhető. Bár a tanulók rugalmasak, teherbíróak és gyors alkalmazkodásúak, a korlátozások és lezárások miatt voltak olyan munkakörök, ahol nem, vagy csak alig volt szükség munkaerőre, így a diákmunkák lehetőségének száma is csökkent. | |
| 2021-05-11 | Új csapatszállító kisbusz segíti a mezőfalviakat | Örömteli pillanatoknak lehettünk tanúi a mezőfalvi sportpályán, aminek oka, hogy a napokban egy teljesen új, nagy értékű szállítójárművel gazdagodott a MEDOSZ SE gépjárműparkja. A fejlesztés történetéről és használatáról Cseke Ottó klubelnök, és Szabó Attila utánpótlásedző beszélt lapunknak. | |
| 2021-05-11 | Vereséggel kezdték a szezont a Gorillák, kijött a rutintalanság | Május 9-én, vasárnap megkezdődött a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz számára az idei szezon. A kezdés nem sikerült fényesen, ugyanis a Gorillák Újpestre látogattak a Bulldogok csapatához, ahol 32–7-es vereséget szenvedtek. Madarász Attila ennek ellenére bizakodó a folytatást illetően. | |
| 2021-05-08 | Vasárnap rajtol a szezon a Dunaújváros Gorillaznak | A hétvégén megkezdi szereplését a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz együttese. Az idény első mérkőzésén a tojáslabdások a fővárosba látogatnak, mégpedig az újpesti Bulldogok otthonában zárt kapuk mögött szerepelnek. | |
| 2021-04-27 | Mit takar a maszk? Szakállasok Covid-járvány idején | Manapság egyre nagyobb divat a férfiak körében az arcszőrzet. Legyen szó bajuszról vagy vikingmódra növesztett szakállról, egy biztos: ápolást és odafigyelést igényel. Mihez kezd a férfi akkor, ha kedvenc borbélya a Covid-19 miatt „lehúzta a rolót”? | |
| 2021-04-23 | Rémálmaiba se kívánja, de már az olimpiára figyel | Mindkét gyakorlatában hibázott, így nem jutott tovább a svájci torna Európa-bajnokság selejtezőjéből a Dunaújvárosi KSE versenyzője, Kovács Zsófi a. A kétszeres Eb-győztes így már csak az olimpiára fókuszál, aminek egyik felkészülési állomása volt a kontinenstorna. | |
| 2021-04-21 | Túl a pódiumedzésen | Sikeresen teljesítette a pódiumedzést a Bácskay Csenge, Kovács Zsófia, Székely Zója, Péter Sára összeállításban szereplő női tornászválogatott a bázeli torna Európa-bajnokságon, erről számolt be Altorjai Sándor, a magyar delegáció vezetője. | |
| 2021-04-20 | Kovács újra az Eb-n bizonyíthat | Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitányának április 7-i kerethirdetése óta tudjuk: lesz dunaújvárosi érdekeltség a szerdától vasárnapig tartó svájci torna Eb-n. Kovács Zsófia ismét az utazó keretben kapott helyet – ami azért annyira nem volt nagy meglepetés, tekintve, hogy a tokiói ötkarikás játékokra már biztos helye van a 21 éves tornásznak, hála a 2019-es stuttgarti kvalifikációs világbajnokságon megszerzett kvótának. | |
| 2021-04-03 | Zöldcsütörtök és sibálás, ez is húsvét? | A húsvéthoz és magához a húsvéti ünnepkörhöz számos népszokás kötődik, ezek eredetéről az Intercisa Múzeum néprajzkutatója, Kiss Rebeka beszél. | |
| 2021-04-03 | Makai Lilla két évnyi kihagyás után aranyéremekkel tért vissza | Az, hogy a kétszeres Európa-bajnok tornász Kovács Zsófia, valamint a másodéves felnőtt Makovits Mirtill remekel a különböző megmérettetéseken, már meg sem lepi az olvasót. Azonban Mayer Gréta és Makai Lilla is egyre-másra hozzák a jobbnál jobb eredményeket – mindezt az ifjúsági korosztályban. Utóbbi ráadásul kétéves kihagyást követően versenyzett ismét. | |
| 2021-03-29 | Kovács dupla bajnoki címe | A Dunaújváros kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, mindkét szeren, amelyen elindult, győzni tudott a női tornászok Duna Aszfalt Szer Országos Bajnokságán, így a felemáskorláton és gerendán szerzett elsőségével Trenka János tanítványa lett a legeredményesebb tornász. | |
| 2021-03-17 | Vegán szépség, aki pszichológus lenne | A Mediaworks Hungary Zrt. ismét meghirdette a Tündérszépek elnevezésű szépségversenyt. A megmérettetésre rengetegen jelentkeztek térségünkből is, az egyik közülük a mindössze 18 éves rácalmási lány, Gömöri Luca. | |
| 2021-02-23 | Húsvétvárás - hogyan böjtöltek régen és most? | Ezen a héten volt hamvazószerda, amellyel kezdetét vette a böjt időszaka. Az Intercisa Múzeum néprajzkutatóját, Kiss Rebekát kérdeztük az ehhez kapcsolódó hagyományokról, népszokásokról. | |
| 2021-02-22 | Fűre lépni szabad. Na és jégre menni? Fűre lépni szabad. Na, és a jégre merészkedni? | Biztonsági tanácsok mellett Varsányi Gyula a Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka a 2020-as esztendőt is értékelte. | |
| 2021-02-16 | A tornászok a tavalyi kifordított évből is kihozták a legtöbbet | Kiemelkedő esztendőt zárt tavaly a Dunaferr SE tornaszakosztálya. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill remekelt a felnőttek mezőnyében, felújították a tornacsarnokot, és az utánpótlásnak sem volt oka szégyenkeznie 2020-ban. | |
| 2021-02-02 | A harmadosztályban indul az amerikaifutball-csapat | A napokban sok más csapat mellett városunk amerikaifutball-csapata, a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz is megkezdte a felkészülést az idei szezonra. A Gorilláknál a tavaly megválasztott új elnökségnek számos feladattal kell megküzdenie. | |
| 2021-01-27 | Felejtsük el a tavalyi esztendőt... vagy mégse? | Időjárási anomáliákkal és covid19-járvánnyal sújtott esztendőt zártak a zöldség- és gyümölcstermesztők 2020-ban. A részletekről ifjabb Csizmadia Györgyöt kérdeztük. | |
| 2021-01-13 | Több mint egyszerűen sport - a bootcamp az egy életforma | Térségünkben nagy népszerűségnek örvend a Rácalmási Bootcamp (RBC), de hogy mi is az a „bootcamp”, arról a klub megalapítójával, Medveczky Annával beszélgettünk. | |
| 2021-01-09 | Tízévesek lettek a sárkányok. Újsághirdetéstől az egyesület alapításáig: tízéves a Sárkányok | 2021-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a város egyik jelentős sportegyesülete a Dunaújvárosi Sárkányok kosárlabdacsapata. Az elmúlt évtizedre Boda Gábor edző tekint vissza. | |
| 2020-12-28 | A "Gorilla" letette a tojáslabdát, Bachrathy Kornél visszavonult | A DAK Acél Dunaújváros Gorillaz „mindenese” és a Magyar Amerikai Futball Szövetség (MAFSZ) egykori főtitkára, Bachrathy Kornél visszavonul a sportágtól. | |
| 2020-12-22 | Ez minden fáradtságot megért | December 20-án, vasárnap első magyar női tornászként kétszeres Európa-bajnok lett a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia. Edzője, Trenka János tőmondatokban ezt mondta a diadal után: „Leírhatatlan, extázis, teljesen kikészültem, persze pozitív értelemben”. | |
| 2020-12-21 | Zsófia kétszer lett Európa legjobbja! Sporttörténelem,lett! | A női tornászok mersini Európa-bajnokságán. Kovács Zsófia ugráson és felemáskorláton is Európa-bajnoki címet szerzett a szerenkénti finálékban, így a magyar női torna történetében Kovács az első kétszeres Európa-bajnok. | |
| 2020-12-19 | Mayer Gréta Európa-bajnoki dobogóra állhatott | Történelmi tettet hajtott végre a Balázs Kíra, Béke Flóra, a Dunaferr SE-t képviselő Mayer Gréta, Peresztegi Nóra, Szmirnov Anna összeállítású junior csapat azzal, hogy bronzérmet szerzett a tornászok törökországi Európa-bajnokságán pénteken. Erre ugyanis a sportág hazai történetében eddig nem volt példa. Mayerék ráadásul négy egyéni szerdöntőt is begyűjtöttek. | |
| 2020-12-18 | Harmadikként jutott Eb-döntőbe a csapat | A Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Székely Zója és a Dunaferr SE képviselői, Kovács Zsófia és Makovits Mirtill összeállítású válogatott soha nem látott sikert ért el a mersini torna-Európa-bajnokság csütörtöki selejtezőjében. Ugyanis harmadik helyen kvalifikálta magát a csapatdöntőbe, emellett hat szerfinálénak is örülhetnek a lányok. | |
| 2020-12-17 | Optimistán várják az EB-rajtot | Amíg az emberek többsége nagy erőkkel készül a karácsonyra, ajándékokat vesz, adventi gyertyát gyújt, bejglit kóstol, addig a női tornászválogatott felnőtt és junior tagjai, közte a Dunaferr SE három versenyzőjével éppen azon vannak, hogy a férfiakéhoz hasonló eredményeket szállítsanak a törökországi torna-Európa-bajnokságról. | |
| 2020-12-12 | Három tornászunk lehet ott az Európa-bajnokságon | Draskóczy Imre szövetségi kapitány kihirdette a női tornászok Mersinben, december 17-én kezdődő Európa-bajnokságán szereplő magyar női felnőtt és junior csapat névsorát, amelyben három dunaújvárosi is helyet kapott. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill a felnőtt, míg Mayer Gréta az ifi csapatba került be. | |
| 2020-12-09 | Hidegben sem kell letenni a kerékpárt. Fő szempont a láthatóság - így bringázz télvíz idején | Télen kevés ember választja a biciklit mint közlekedési eszközt. Íme, néhány tanács a biztonságos közlekedéshez azoknak, akik még a kétkerekű mellett teszik le a voksukat. | |
| 2020-12-09 | Három csapat, teljesen különböző állapotokban | Legutóbb júliusban írtunk a DUE DSE kosárlabdacsapatáról, amely akkor éppen csak elkezdte a felkészülést a következő szezon megmérettetéseire. Azóta sok minden történt, és nem kizárólag pozitív változásokról tudunk beszámolni. | |
| 2020-11-30 | Tömeget mozgattak ezúttal is | A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség felfüggesztette a 2020/2021-es szezont, ám később újraindította azt. A Carissa Kupa azonban elmarad. | |
| 2020-11-17 | Ahol indult, nyerte a szerenkénti döntőt | A nőknél egy nap alatt bonyolították le a szerenkénti finálékat, Kovács Zsófia a zárónapon három elsőséget is begyűjtött, miután gerendán, talajon és felemáskorláton is a legjobb pontszámot érte el | |
| 2020-11-16 | Bajnok a Dunaferr SE, Kovács Zaófia a mesterek metere lett | Megkezdődött a tornászok utolsó hazai versenye. Győrben szupercsapatbajnokságot és Mesterfokú Bajnokságot rendeznek. A pénteki nap egyben válogató is volt a decemberi Európa-bajnokságra. A nőknél a Dunaferr SE, a férfi mezőnyben pedig a KSI nyerte a szuper csapatbajnokságot Győrben. | |
| 2020-11-13 | A rozsdát letisztítani | A nőknél november 13-án csak a szuper csapatbajnokságot rendezik meg a Dunaferr SE – Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Mayer Gréta, Czifra Bettina, Szij Emese – részvételével. | |
| 2020-11-06 | Vezetéstechnikai tanácsok | A balesetmentes közlekedés érdekében a sofőröknek ősszel és télen számtalan olyan körülményre kell figyelniük, amelyekkel a nyári hónapokban nem kellett megküzdeni. Hambalkó János, az egyik helyi autósiskola vezetője szerint ennek az egyik legjobb módja, ha vezetéstechnikai tanfolyamon veszünk részt. | |
| 2020-11-03 | Nem lesz sok idejük a pihenésre. Az éremesőt hozó ob után már Győrre készülnek a tornászok | A tornászok hétvégi országos bajnokságán a Dunaferr SE sportolói minden versenyszámban – egyéni összetett, szerenkénti, csapat-és ifjúsági kategóriában szereztek érmet nyertek. Nincs azonban megállás, hiszen szűk két hét múlva Mesterfokú bajnokságot tartanak Győrben. | |
| 2020-11-02 | Tornászaink bajnoki érmei. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill elsőségei az ob-ről | A felnőtt női tornászok országos bajnokságán egyéni összetettben második lett, a szerenkénti döntőben két aranyérmet szerzett a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia. Itt klubtársa, Makovits Mirtill győzött felemás korláton. Az ifi korosztályban egyéni összetettben a dunaújvárosi Mayer Gréta, az ifjúsági csapatversenyben pedig a Dunaferr SE együttese diadalmaskodott. | |
| 2020-10-30 | Nagy élmény volt számára ez a verseny. Fejér megyében a legjobb virtuális labdarúgók között | Megkezdődött a Megyék Csatája Fifa 21 tornája. Mi több, a héten már a megyei finálékat rendezték, amelyben sajnos nem volt dunaújvárosi e-sportoló. Kovács Lászlónak azonban így sincs oka szégyenkezni, hiszen a selejtező sorozatban a legjobbak között végzett. | |
| 2020-10-27 | Vereséggel zárták szezonjukat | Október 25-én, vasárnap lejátszotta idei utolsó mérkőzését a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz amerikaifutball-csapata. Az újvárosiak hazai pályán sima vereséget szenvedtek a Győr Sharks ellen. | |
| 2020-10-20 | Van, amikor az embernek a saját teste az ellenfele | Részleges rotátorköpeny-szakadás mellé egy teljes izomszakadás. Olcsó szóviccel élve Hrozik Gábort saját válla fektette két vállra (bocsánat). Lényeg a lényeg: az erősember idén már nem versenyzik. | |
| 2020-10-12 | Lesz dunaújvárosi résztvevője a Megyék Csatája versenynek | Kovács László is elindul a MediaWorks által megrendezésre kerülő Megyék Csatája elnevezésű e-sport viadalon, amely az ország eddigi legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye. A dunaújvárosi fiatal FIFA 21 játékban nevez. | |
| 2020-09-24 | A konzolok mellet is hamarosan újraindul | Alig, hogy lezárult a koronavírus miatt kurta-furcsa 2019/2020-as kispályás labdarúgó-bajnokság, már el is rajtolt a 2020/2021-es idény. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a tervek szerint hamarosan indítja az e-sport ligát is. | |
| 2020-09-21 | Szedd magad! - nagy az érdeklődés a hazai iránt. Szedd magad! - akciók és trendek a kertészetekben | Bár az igény nőtt a vásárlók részéről a hazai termesztésű zöldségekre, gyümölcsökre, a termésátlag sajnos elmarad a várttól. Ifjabb Csizmadia György őstermelővel beszélgettünk. | |
| 2020-09-18 | Ásó, kapa, nagyharang helyett pörkölt, pálinka és remek zene | A Szerelem a kolera idején Gabriel García Márquez méltán népszerű regénye. Arról, hogy milyen 2020-ban egy lakodalom a Covid-19 idején, egy vőfélyt, pontosabban egy vőfély jellegű násznép-koordinátort, Suplicz Mihályt kérdeztük meg. | |
| 2020-07-22 | Októberre már csúcsformában | Folytatódnak az edzések a Dunaferr SE tornászainál. A június eleje óta zajló felkészülés azonban korántsem zökkenőmentes. Az olimpiai kvótát szerzett Kovács Zsófia már három helyszínen is edzett az újrakezdés óta. | |
| 2020-07-11 | Dinnyeföldről fejes a kerti tóba, majd a Jövő Bajnokai programba | Ahogy azt a cím is sejteti igencsak kalandos életútja -és szokatlan edzésmódszere- van a Dunaferr SE egyik nagy reménységének a mindössze 14 éves Kovács-Seres Hunornak. | |
| 2020-07-03 | Idén nyáron fokozott óvatosság ajánlott, ha nyaralni indulunk | A koronavírus-járvány jelenleg is magas aktivitást mutat a világ több országában, ezért a nyári utazásokkal kapcsolatban ajánlott a fokozott óvatosság. Persze a Covid-19 mellett számtalan más körülmény is megnehezítheti a nyaralásunkat. Erről kérdeztük Dózsáné dr. Sasvári Ildikó járási tiszti főorvost. | |
| 2020-06-25 | Amerikába megy, a mestersége címere - úszó Dunaújvárosból | Nagy szó, de a mindössze huszonegy éves Dort Bence (kép) sporttörténelmet írt. Dunaújvárosi viszonylatban legalábbis mindenképpen, ugyanis ő lett a Dunaferr SE első amerikai ösztöndíjas úszója. | |
| 2020-06-12 | Amikor gyötör a virágpor. Főként a pázsitfű, a csalán, a hárs, a fenyő virágporát érezzük | Az allergia, az emberi szervezet túlzott válasza bizonyos anyagokra (például virágok, állati szőrök, por, bizonyos tápanyagok stb.), amelynek során az arra érzékeny emberek esetében légúti reakciókat, bőrtüneteket, nyálkahártya-irritációt, emésztési problémákat tapasztalhatunk. Ebben az időszakban országosan, így Dunaújvárosban és a környékén is főként a pázsitfű, a csalán, a hárs és a fenyő bocsáthat ki polleneket, amelyek az erre érzékenyeknél légúti tüneteket okozhatnak, így aki ezekre allergiás, készüljön fel erre az időszakra – javasolja Dózsáné dr. Sasvári Ildikó járási tiszti főorvos. | |
| 2020-06-09 | Két hét múlva kezdődhet az aratás. Hónap végén kezdődik az aratás - rekordtermés nem lesz idén | Ha a koronavírus-járvány hatásai miatt nem is, az aszályos időjárás következtében fájhat a fejük a mezőgazdaságban dolgozóknak. Pedig a hónap végén az árpával megkezdődik a betakarítás. | |
| 2020-05-28 | A Gorillák nem tudják, milyen támogatásban részesülhetnek | Bár május 4-től, különböző óvintézkedések mellett lehet ugyan sportolni Magyarországon, városunk amerikaifutball-csapata a Dunaújváros Gorillaz egyelőre kivár. | |
| 2020-05-27 | Termelői piac létesül a liget szélén. Termelői piac lesz a liget szélén | Ismét egy új létesítménnyel gazdagodik Nagyvenyim központja. A termelők és a fogyasztók érdekeit egyaránt szolgáló helyi termelői piac épül a polgármesteri hivatal mögötti liget végében. | |
| 2020-05-27 | Vezessenek nagyon óvatosan, készüljenek fel az őzekre is! | Az április-május hónap a vadak vonulásának kiemelt időszaka. Emiatt térségünkben is megszaporodtak az utak mentén felbukkanó őzek, vaddisznók, rókák. Ha pedig bekövetkezik a vad–gépjármű ütközés, az senkinek sem jó. | |
| 2020-05-22 | Sérülten is helytállt. Megfogyva és majdnem megtörve, de tiszteséggel | Rövid, sérülésekkel teletűzdelt felkészülés után, a dunaújvárosi erőember, Hrozik Gábor végül elindult a májusi ob-n, ahol ötödikként végzett. | |
| 2020-05-12 | Akikből a legjobbat hozza ki a vírus - a hétköznapi hősökért | Nemrégiben ünnepelte alapításának első hónapját a Segítsük a kórházi dolgozókat! nevű közösségi csoport, amely számos eszközzel támogatja a Szent Pantaleon Kórházat a koronavírus elleni védekezésben. | |
| 2020-04-29 | Hulk egy évtized után szeretne ismét az ország legjobbja lenni | Bár a sportvilág egészét tekintve, tényleg olyan mintha megállt volna a Föld, az Erős emberek – szigorú biztonsági előírások mellett ugyan – de folytatják a nagy versenyek lebonyolítását, ezek egyike a jövő heti HSMA Erős Emberek OB döntője, amelyen Hrozik Gábor is részt vesz. | |
| 2020-04-20 | Aki Adonyból lőtt gólt a világ egyik legjobbjának, Sterbiknek | Az adonyi Paizs Miron mindössze 17 éves, de már bemutatkozott az NB I-es felnőttkézilabda-bajnokságban. Nehezebb „vizsgamunkát” aligha választhatott volna, hiszen rögtön a világ legjobbjaival kellett farkasszemet néznie. | |
| 2020-04-09 | Az ágazatra pozitívan is hathat. Az ágazat, amely akár pozitívan is hathat a koronavírus | A mezőgazdaság évek óta munkaerőhiánnyal küzd, így akár felvevőpiacként is funkcionálhat azok számára, akik a koronavírus-járvány miatt elvesztik munkahelyüket. Ifjabb Csizmadia György a jelenség zöldség-gyümölcstermesztésre gyakorolt hatásait elemezte. | |
| 2020-04-06 | Az e-sport is kiváló elfoglaltság - otthon. Maradjon a négy fal között, ott az e-sport! - erre buzdít a DLSZ | Manapság egyre nagyobb divat az e-sport. Nincs ez másként Dunaújvárosban sem, ahol a helyi labdarúgó szövetség (DLSZ) lovagolta meg elsőként ezt a hullámot. A többi között erről kérdeztük Petrás Gábort, a DLSZ főtitkárát. | |
| 2020-04-01 | Nemhogy reális, de bármilyen célokat is nagyon nehéz kitűzni | Szünet – leginkább így jellemezhető a honi sportélet a koronavírus miatt. Ez alól a Magyar Amerikai Futball Szövetség égisze alá tartozó bajnokságok sem képeznek kivételt, így a Powerade Divízió I sem, amelyben a DAK Acél Gorillaz szerepel. | |
| 2020-03-27 | Se olimpia, se iskola - történelmi pillanatokat él át Kovács Zsófia | Március 24-én, kedden délután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meghozta az egyetlen racionális döntést a nyári tokiói játékok kapcsán: elhalasztja a harminckettedik nyári játékokat. A dunaújvárosi tornászt, Kovács Zsófiát ez több szempontból is érinti. | |
| 2020-02-24 | Az idei szezonban is szikrázhatnak az újvárosi "Villámok" | Hosszú évek szisztematikus munkájának köszönhetően kettő csapattal vágott neki a 2019/2020-as bajnoki évadnak a DUE-DSE kosárlabdaszakosztálya, a Villámok. | |
| 2020-01-15 | Kellően csapadákos volt az ősz. Az ősz már kellően csapadákos volt | A 2019-es esztendő felemásra sikerült a helyi mezőgazdasági szervezet életében. Bár sok borsot tört az orruk alá az időjárás, az, hogy megérkezett a tél, nagy segítséget jelent számukra. | |
| 2019-12-10 | Gondolkodj mindig pozitívan! - ez a szemlélet életet menthet | A helyi Egészségfejlesztési Irodában számos szakkör, klub, tanácsadás működik. Ezek egyike a Gyógyító képzelet is. | |
| 2019-11-11 | Madarász Attila győzelemmel debütált a nemzeti csapatban | A Dunaújváros Gorillaz csapatában immár tizedik éve pallérozódó Madarász Attilát nemrégiben hatalmas dicsőség érte, ugyanis pályára lépett a Magyar Amerikai Futball Válogatottban. | |
| 2019-10-08 | Kovács Zsófia egyik szeme sír, a másik pedig nevet | A Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia szombaton olimpiai kvótát szerzett a Stuttgartban zajló világbajnokságon, ennek ellenére nem elégedett, mert egyéni összetettben nem jutott döntőbe. Az pedig inkább motiválja, hogy végül Schermann Biankával versenghetnek azért, hogy ki legyen ott az ötkarikás játékokon. | |
| 2019-08-31 | Koncert és kerti fürdőmedence, avagy így lettem fotóriporter | Csaknem 180 éve mutatták be Magyarországon a képkészítés módját, azóta augusztus 29-én ünnepeljük A magyar fotográfia napját. E jeles nap apropóján kérdeztem a Hírlap fotóriporterét Zsedrovits Enikőt. | |
| 2019-07-30 | Diákoknak adnak munkát a nyáron. Nyári diákmunkára várnak jelentkezőket | A DHHF Nonprofit KFT a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal (RNÖ) a városvezetéssel és Járási Hivatal-Foglalkoztatási Osztály közreműködésével idén is megszervezi nagysikerű diákmunka programját. | |
| 2019-07-01 | Sokat számítottak Mirtillnek a dunaújvárosi szurkolók is | Mozgalmas hetet hagytak maguk mögött a magyar junior tornászválogatott tagjai. Hosszú felkészülés után, június utolsó napjaiban a sajtónyilvános tréninget pódiumedzés követte, majd csütörtökön a selejtezőkkel megkezdődött a tényleges verseny. | |
| 2019-06-29 | Makovits Mirtill volt a legjobb. Mirtill lett a magyar válogatott legjobbja | A férfiak selejtezői után június 27-én, pénteken a lányok is a szerekhez léptek a junior tornászok világbajnokságán Győrben. A Makovits Mirtill, Szujó Hanna, Szilágyi Nikolett alkotta magyar csapatból a Dunaferr SE kiválósága szerepelt a legjobban. | |
| 2019-06-27 | Sporttörténeti vb-n a Dunaferr képviselői. A dunaújvárosi tornász és edzője is bizakodó a világbajnoki rajton | Június 27-én, csütörtökön elkezdődik Győrben a junior torna-világbajnokság. A rendezvény hivatalos szerdai megnyitó sajtótájékoztatóján a magyar és nemzetközi szakemberek egyaránt sok szempontból sporttörténelmi léptékűnek ítélték a megmérettetést, amelyen a Dunaferr SE is képviselteti magát. | |
| 2019-06-08 | Amikor elfogy a tudomány, akkor kell egymást segíteni | A helyi Egészségfejlesztési Irodában (továbbiakban csak „EFI”) számos szakkör, klub, tanácsadás működik. Ezek egyike a nemrégiben útjára indult Autoimmun-klub. | |
| 2019-06-05 | Ciki a cigi - segítenek a leszokásban. Ciki a cigi - ezért (is) szokjon le a dohányzásról! - az EFI segít | A helyi Egészségfejlesztési Irodában (továbbiakban csak „EFI”) számos szakkör, klub, tanácsadás működik. Ezek egyike a Dohányzásról leszoktató tréning, amely a bagózásról történő leszokást segíti. | |
| 2019-05-29 | A helyes táplálkozás a kulcs - ebben segít a diabétesz klub | A helyi Egészségfejlesztési Irodában (továbbiakban csak „EFI”) számos szakkör, klub, tanácsadás működik. Ezek egyike a Diabétesz klub is, ami cukorbetegséggel kapcsolatos témákkal foglalkozik | |
| 2019-05-25 | Kitömött barbár - ez a témakör, amivel tarolt a gimnazista diák | Fejes Noémi, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 12.E osztályos tanulója, az Országos Tanulmányi Versenyen, mely a középiskolások legrangosabb versenyének tekinthető, magyar nyelv kategóriában kiemelkedő teljesítményével a 2. helyen végzett. | |
| 2019-05-18 | Gagarin-nap volt a Széchenyiben | Diákok szerveztek diákoknak projektnapot a Széchenyi István Gimnáziumban május 17-én. A tanórák közti szünetben megtartott rendezvény témája Gagarin és az űrhajózás volt. | |
| 2019-04-24 | Ez a Hulk nem aza Hulk, de attól még szupererőt birtokol | Arról, hogyan lett Hrozik Gáborból „HULK”, milyen megpróbáltatások – merthogy azok is voltak jószerivel – vezettek odáig, hogy idén ismét esélyesként indul a „Magyarország legerősebb embere” címért, Ő maga mesél. | |
| 2019-03-23 | Rajtolnak a Gorillák, szeretnék kinevelni a jövő generációját | Mozgalmas időszak és rengeteg változás történt a Dunaújváros DAK Acél Gorillaz amerikaifutball-együttesénél. | |
| 2019-03-19 | Köhög? Tüszög? Változtasson! Viszket? Változtasson életmódján! | Többek között az enyhe időjárás miatt, az idei évben szokatlanul korán – már februárban – elkezdődött az allergiaszezon. Az alábbiakban Dózsáné dr. Sasvári Ildikó járási-tisztifőorvos szolgál néhány hasznos tanáccsal. | |
| 2019-03-14 | Mit csinálhatunk a kerti hulladékkal? | A tavasz a háztartások számára, a nagy takarítás mellett a lomtalanítás és a kerti munkák időszaka. Joggal merül fel a kérdés, mit csináljunk az ilyenkor a ház körül összegyűlt zöldhulladékkal. Petrovickijné dr. Angerer Ildikó (kép), Dunaújváros Megye Jogú Városának környezetvédelmi-főtanácsosa szerint a legcélszerűbb a felhalmozott kerti hulladék komposztálása. | |
| 2019-02-05 | Tegyünk a stresszmentes életért - életmód klub az EFI-ben | A helyi Egészségfejlesztési Irodában (továbbiakban csak „EFI”) számos szakkör, klub, tanácsadás működik. Ezek egyike az Életmód klub is, ami főként a stresszkezeléssel foglalkozik. | |
| 2019-02-04 | Idén újra bajnoki címre pályázik a Dunaújvárosi Gorillaz gárdája | Világszerte felpezsdült az Amerikai futballélet. Nem elég, hogy vasárnapról hétfőre virradóra rendezik meg az NFL döntőjét, a DAK Acél Dunaújváros Gorillaz csapata is megkezdte a felkészülést. | |
| 2019-01-31 | Mi leszel, ha nagy leszel? - pályaválasztás előtt a diákok | Nagy döntés előtt állnak a középsikolás diákok. Alig több mint két hét múlva kell leadniuk azt a listát, amelyben megjelölik azokat az intézményeket, szakokat, ahol 2019 őszétől tanulni szeretnének. | |
| 2019-01-29 | Új elemekkel készül a válogatott versenyző | Teljesen felépült tavalyi sérüléséből, és már az előtte álló feladatokra koncentrál az Európa-bajnoki ezüstérmes tornásznő, Kovács Zsófia. | |
| 2019-01-23 | Váltsunk át téli üzemmódba.Váltsunk téli üzemmódba | Késéssel, de megérkezett a tél Dunaújvárosba is. A gyerekek nyilván örülnek hónak, az autósok azonban kevésbé, pedig odafigyeléssel és felkészüléssel nem okozhat problémát a havazás a közlekedésben sem. A helyes vezetői attitűdről az egyik helyi autósiskola vezetőjét, Hambalkó Jánost kérdeztem. | |
| 2018-12-24 | Tippek, hogy az ünnepeket ne a kótház sürgősségijén töltsük | Fontos, hogy a nagy rohanásban ne feledkezzünk meg saját magunk egészségéről sem, ugyanis Karácsonykor és Szilveszterkor is adódhatnak olyan kellemetlenségek, amelyek – ha felkészületlenül érik az embert – bizony megkeseríthetik, még a legédesebb bejgli társaságában töltött perceket is. Ahogyan azt dr. Máté Ágnes (kép), a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház sürgősségi osztályának vezetője is mondta. | |
| 2018-12-24 | Kitekintő: akiknek a karácsony csak egy átlagos nap a sok közül | A 2006-ban indult hagyományt ápolva, 2018. december 12-én tartotta meg az idei Christmas Party-t a Dunaújvárosi Egyetem a Nemzetközi Kapcsolatok Iroda szervezésében, a Dunaújvárosi Egyetem aulájában. | |
| 2018-12-11 | Oszlassuk el a tévképzetet! Oszlassuk a tévképzetet - ezzel fogalkozik a pszichológus | Rengeteg elmélet, „konteó” kering arról, mivel foglalkozik a pszichológus. Azokról az emberekről pedig még több akik, bizonyos élethelyzetek kezeléséhez igénybe veszik a pszichológus segítségét. Ezúttal ennek jártunk utána. Pallagi Liliána, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház pszichológusa. A hölggyel az intézmény Egészségfejlesztési Irodájának (EFI) számos foglalkozásán találkozhatnak.
| |
| 2018-11-26 | Kitartásuk, alázatuk bizony példaértékű | Több mint tíz év kihagyás után ismét indul dunaújvárosi csapat a Fejér megyei felnőtt női kosárlabda-bajnokságban. A „fakezűek” eddig nevükhöz méltatlanul szerepelnek, hiszen bemutatkozó mérkőzésüket megnyerték. | |
| 2018-11-02 | Az évekkel jár, avagy időskori baleset-megelőzés az EFI-ben | A dunaújvárosi Egészségfejlesztési Irodában már a kezdetektől működik, az Időskori Balesetmegelőzés elnevzésű foglalkozás, amely többszáz embernek segített abban, hogy felkészüljön az életkori sajátosságokkal.
Erről, Szabóné Gáspár Szilviával (kép) beszélt aki egéségfejlesztési koordinátorként dolgozik az intézményben. | |
| 2018-10-15 | A kinezológia, városi voodoo vagy esetleg valós tudomány? | A kineziológiának rendkívül sok ágazata van ,lényege, hogy az egész „mozgalmat” a nyugati világ számára, egy Dr. George Goodheart nevű úriember (kiropraktör) indította útjára, még az 1960-as években. Fontos továbbá, hogy a humán kineziológia nem tévesztendő össze az alkalmazott kineziológiával, amely holisztikus, alternatív gyógymód, amely különböző betegségeket képes kezelni az izomfeszültség vizsgálata alapján. Beszélgetés Gál Attilával (kép). | |
| 2018-10-04 | Egészségfejlesztés: felújítják a város közkedvelt irodáját | Az EFI már eddig is rengeteg ingyenes egészségfejlesztési szolgáltatást nyújtott a Dunaújvárosi és város környéki emberek számára, ez azonban egy pályázatnbak köszönhetően a későbbiekben tovább bővül. | |
| 2018-09-11 | Egy dolog biztos: a meglepetés! | A hétvégén megkezdődött az NFL idénye. Ennek apropóján megkérdeztük a Dunaújvárosi Gorillaz együttesének elnökét/vezetőedzőjét Bachrathy Kornélt, mit gondol az előttünk álló szezonról. | |
| 2018-08-21 | Miért fontos a mentálhigiéné? | „Ép testben ép lélek” – tartja a mondás. Mindannyian tudunk olyan dogmákról, amelyekkel a „testi egészség” elérhető. Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy milyen szükségletei vannak a lelkünknek, illetve arról, hogyan tartsuk karban azt. Éppen ezért kerestem fel Bájicsné Adamasky Szilviát, aki a dunaújvárosi Egészségfejlesztési Iroda mentálhigiéniés segítő szakembere. | |
| 2018-08-10 | Ne vegyük szívünkre a hőséget | Nyár van, beköszöntött a kánikula. Ez mindenkire hatással van. Az időseknek, illetve a szív és érrendszeri panaszokkal küzdőknek még több nehézséget okoz a hőség. Arról, hogy mit lehet tenni, mire érdemes figyelni ebben a melegben, azért, hogy megőrizzük egészségünket, Kővári Évával (kép) a dunaújvárosi Egészségfejlesztési Iroda, Kardiovaszkuláris Klubjának vezetőjével beszélgettem. | |
| 2018-07-24 | A jövő delfinjeit tanítják. Vízbiztonságot adnak | Nyáron számtalan tábor közül választhatunk gyermekünknek. Ezek egyike a DFVE úszótábora is, amelyet immár hagyományosan több héten keresztül tartanak a Fabó Éva Sportuszodában. | |
| 2018-06-13 | Öt éve dolgoznak az egészségünkért | Öt éve nyitotta meg kapuit az Egészségfejlesztési Iroda Dunaújvárosban. | |
| 2018-06-13 | Mindegyik válfaja egészséges | Az Egészségfejlesztési Irodát, illetve az ottani foglalkozásokat bemutató sorozatunkban ezúttal a mozgásprogramok néhány formájáról lesz szó. | |
| 2018-06-01 | Lehet-e fürdeni a Duna főágában a dunaújvárosi szakaszon? | Hamarosan itt a nyár, ezzel együtt pedig a strandszezon. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hol szabad lehűteni magunkat. | |
| 2018-05-29 | Megkérdeztük, hol nyaralnak legszívesebben a dunaújvárosiak | Törökország és a görög szigetek. Az egyik utazási iroda helyi irodavezetője szerint ezeket a célpontokat keresik leginkább a dunaújvárosiak. | |
| 2018-05-28 | Artistából lett vezetőedző | Kovács Zsófia, és a Dunaferr SE torna-szakosztályának sikereiről, hétről-hétre beszámolunk. Akikről talán kevesebb szó esik azok az edzők, akiknek jelentős szerepük van az elért eredményekben. A trénerek egyike Trenka János (kép).
| |
| 2018-04-21 | Itt van a kullancsszezon | A tél -a februári extrém hidegtől eltekintve- összességében enyhének számított, amely kedvez a kullancsok a szaporodásának - mondta Dózsáné dr. Sasvári Ildikó (kép), a dunaújvárosi járási tiszt főorvosa. | |
| 2018-02-07 | A Super Bowl tanulságai és a szezon előtti várakozás | Az amerikai futball egy közkedvelt sportág. Az amerikai futball liga (NFL) döntője, azaz a Super Bowl, azonban a világ egyik legnézettebb eseménye. Erre azok is odafigyelnek, akik keveset, vagy egyáltalán nem foglalkoznak a tojáslabdás futballőrülettel. A nagy eseményről a DAK ACÉL Dunaújváros Gorillaz amerikai futballcsapatának, elnökét -korábbi irányítóját- Bachrathy Kornélt (kép) kérdeztük. | |
| 2018-01-18 | A Carissa Kupa követendő és példaértékű esemény | Ha január, akkor Carissa Kupa. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség immár tizenhatodik alkalommal rendezi meg hagyományos jótékonysági kispályás tornáját. Abban, hogy a viadal nemzetközivé váljon, nagy szerepe van a támogatóknak. Ezek egyike Nemes Ferenc (kép) is. | |
| 2018-01-09 | Épületgépészeti előadások. Tematikus hét a Dunaferr iskolában | Egy héten keresztül az épületgépészet lesz a fókuszban a Dunaferr iskolában Az intézményben számos helyi és világhírű cég tart bemutatót a tanulók számára. | |
| | Kovács Zsófiáé lett a felemás korlt aranya | Kovács Zsófia, a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület tornásza aranyérmet nyert a Szombathelyen megrendezett Hungarian Grand Prix viadalon. | |