Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2019-08-23 | Elkezdődött az uszoda műszaki átvétele. Célegyeneshez érkezett a felújítás | Szerdán az önkormányzat szakemberei is ellátogattak az uszodába. Megkezdődött az átadás-átvétel. | |
| 2019-08-23 | Munkában a Bartók társulata | Elkezdték a Makrokozmosz című darab próbáit a színházban. | |
| 2019-08-09 | Ne csak nézz, láss! Mester és tanítványai a templomban | Kosztolányi György festőművész kulcsi alkotókörének tagjai állították ki műveiket múlt vasárnap délután az evangélikus templomban. | |
| 2019-06-07 | Trianon után kilencvenkilenc évvel | Városunk önkormányzata is megemlékezést tartott a Nemzeti Összetartozás Napján, a trianoni békeszerződés aláírásának 99. évfordulóján a dunaújvárosi evangélikus templomban. Az ünnepi beszédet Tóth Éva, a József Attila Könyvtár intézményvezetője mondta el.Dr. Baráth Károly az evangélikus egyházközség felügyelője a templomban nyíló trianoni emlékkiállítást nyitotta meg. Csadi Zoltán szavalt, Klép Tamás énekelt. | |
| 2019-04-26 | Európa legjobbjai közé kerülhet | Gévai Péter a helyi darts klub versenyzője bent van a válogatott bő keretében, ezzel pedig esélyt kapott hogy részt vegyen a törökországi Darts Európa Bajnokságon, mindössze tizenhat évesen. | |
| 2019-03-16 | Rosti Pál, ahogy korábban sosem ismertük | Ünnepi előadással készült a Bartók március 15-re. Rosti - a meg nem írt memoár című darab, amely Rosti Pál kalandos életttörténetét mutatja be. | |
| 2019-01-18 | Több, mint ötven éve a városért. Idén is folytatódott a már hagyománynak mondható szépkorúak köszöntése | Kilencvenötödik születésnapján köszöntötte Gombos István alpolgármester Gruber Lajosné Viktóriát. | |
| 2018-11-09 | A mi világunkat mi választjuk. Tájképek és vallásos ihletésű alkotások lathatóak Császár Mónika Ilona kiállításán | Novemberben is új kiállítás érkezett a Bartók színház aulájába. A fiatal rajztanárnő kiállítása látható. | |
| 2018-10-05 | Programkavalkád a téren | A Szent Mihály-napi programok idén is sok dunaújvárosi csalogattak a főtérre. Szombaton (2018.09.29.) délelőtt a Fut a város mozgatta meg a kicsiket és a nagyokat, a déli pihenő után pedig a fellépők szórakoztatták a közönséget | |
| 2018-09-28 | Kitárta kapuit a Bartók színház. Városunkban is megrendezték a Színházak Éjszakáját | Izgalmas programmal várta a látogatókat a Bartók színház múlt szombaton (2018.09.22.) a Színházak Éjszakáján | |
| 2018-09-14 | A holnap helye a művészetben. Rendhagyó kiállítással kezdődött az őszi tárlatsorozat a Kortárs Művészeti Intézetben | Csákány István és Robert Olawuyi A holnap helye című kiállításával kezdődött az őszi szezon a Kortárs Művészeti Intézetben | |
| 2018-08-10 | Felújítás után. Otthonosabb környezetben | Európai Uniós pályázatból hosszú, közel fél éves felújítási munkálatokon eset át az Egyesített Szociális Intézmény Batsányi úti telephelye | |
| 2018-07-27 | Paragrafus labirintus. Jogi információs pont a Városháza téren | A "Közép-Dunántúli JOG-pontok" elnevezésű országos projekt keretében 2018. július 20-án, JogÁsz Nap volt a Városháza téren, melynek keretében ingyenes jogi segítséget vehettek igénybe az érdeklődők | |
| 2018-07-20 | Zöld város. Virágos Magyarország, virágos Dunaújváros.Tovább szépül a belváros. Parkosítás, parkolók, kávézó, mozi és Duna-parti sétány | Idén (2018) másodszor vesz részt Dunaújváros a Virágos Magyarország nevű versenyen többek között a "Zöld Város" elnevezésű projekttel. | |
| 2018-06-22 | Utolsó kezelés. Pecsét István jogosítványt szerez | Június végén végleg befejeződhet Pecsét István gyógykezelése. | |
| 2018-06-15 | Ünnepelt a Dunaújvárosi Óvoda közössége. Tudósok, művészek és pszichológusok egyszerre | A pedagógusnapa alkalmából az óvónők is ünnepeltek, amelyen díjazták a dunaújvárosi tagóvodák legjobb dolgozóit is. | |
| 2018-06-15 | Mesék, versek, mókázás. Esőnap - találkozó a könyvtárban | Az időjárás keresztülhúzta a számításokat múlt szombaton, hiszen az eredeti tervekkel ellentétben nem sikerült a Városháza téren megtartani az első Könyvtár-Könyvhét- Könyvtér elnevezésű egész napos programot. | |
| 2018-06-15 | Nyers valóság. Drogprevenció | Különleges előadásra várták a diákokat múlt pénteken a Bartók színházban. | |
| 2018-06-08 | Megköszönték az önkéntesek munkáját. Zene, tánc, sport és rendhagyó gálaműsor | Régi hagyomány, hogy az ellátottak köszönetet mondanak azoknak az önkénteseknek, akik egész évben folyamatosan segítették őket. | |
| 2018-06-08 | Fényképezővel, tablettel és telefonnal. Kiállítás nyílt a fotószakkörösök munkáiból | Somogyi Kata grafikus, fotográfus fotókört indított a Móra Ferenc Általános Iskolában. A fotózás népszerűvé vált a diákok körében, kedden délután már kiállítás is nyílt a munkáikból. | |
| 2018-06-08 | Harmonikával a harmonikáért a múzeumkertben | Díjtalan múzeumlátogatásra és különleges, jótékonysági harmonika koncertre várták az érdeklődőket szombaton délután az Intercisa Múzeumban. A Juhos Melinda tanárnő által már húsz éve irányított zenekar (Sándor Frigyes Zeneiskola) 10-18 éves fiatalokból áll. A múzeumkertben tartott előadás alatt a zenekar hangszerállományának felújításáért gyűjtöttek.
| |
| 2018-05-18 | Kulisszatitkok a mentőállomáson. Újraélesztési és mentési gyakorlatokat is bemutattak a nyílt napon | A Mentők Napján, május 10-én már hagyományosnak mondható nyílt napra várták az érdeklődőket városunkban. | |
| 2018-05-18 | Szétzúzták a Barbie babát és a romantikus regényt is | Rendhagyó előadásokat láthattak az érdeklődők a Kortárs Művészeti Intézetben múlt szombaton. Elsőként feLugossy Laca és Várnai Ágnes "A Világ Vége" című előadására került sor, majd Fajgerné Dudás Andrea és Füsun ÍIpek performanszára került sor. | |
| 2018-05-11 | Anyák napja az idősek otthonában. Ünnepi műsorral készültek a fogvatartottak | Egy jóvátételi program keretében, anyák napja alkalmából látogatott el tizenöt női fogvatartott az idősek otthona Magyar úti gondozási központjába kedden délelőtt. | |
| 2018-05-04 | Ingyenes múzeum a fedélzeten. Kikötött a Lajta Monitor Múzeumhajó | A Magyar Honvédség legrégebbi, úszóképes folyami egysége és hadihajója a Lajta Monitor Múzeumhajó május 1-jén kötött ki városunkban. Öt napig tartózkodik itt | |
| 2018-05-04 | Pecások akcióban: kinél mutat nagyobb számot a mérleg? | Május elsején a dunaújvárosi kikötő-öbölnél 26. alkalommal rendezték meg az Öböl Kupa elnevezésű horgászversenyt. | |
| 2018-04-20 | Játékosság. A valóság, ahogy a házaspár látja | Egy művész házaspár érkezett Dunaújvárosba - Büki Zsuzsanna és Szentes Ottokár - azzal a céllal, hogy a sajátos absztrakt világukat osszák meg a Bartók színházba látogató érdeklődőkkel. | |
| 2018-04-20 | Barangolás a Szakmák Éjszakáján | Frizura, smink, kísérletek, gasztronómiai bemutató is várta az érdeklődőket a Szakmák éjszakáján. | |
| 2018-04-20 | Csendéletek és portrék | Hevér Gábor képeiből nyílt tárlat hétfőn az MMK Folyosógalériáján. A Munkásművelődési Központ folyosógalériája 2015 őszén nyílt, ez már a huszonhetedik kiállítás a sorban. | |
| 2018-04-13 | Gátépítés homokzsákból és mocsárjárás | Százhatvan diák tette próbára magát az idei katasztrófavédelmi ifjúsági verseny dunaújvárosi fordulójában a Szalki-szigeten. | |
| 2018-04-06 | Vállalkozói kapcsolat. Munkahelyteremtés, iparűzési adó, fejlesztés | Helyi vállalkozások vezetőivel egyeztetett csütörtökön a Városházán Cserna Gábor polgármester. | |
| 2018-03-23 | Mindent tud a városról? Helytörténeti kvíz minden hónapban | Helyismereti játékot indított a József Attila Könyvtár, minden hónapban más-más témakör, nevezetesség áll a középpontban. | |
| 2018-03-05 | Zene és barátság. Zongora négykezes találkozó | Ismét megrendezték a Sándor Frigyes Zeneiskolában a zongora négykezes találkozót múlt szombaton. A kétévente zajló eseményen idén is változatos csapat állt össze a környék jelentősebb művészeti iskoláiból. | |
| 2018-02-02 | Új politikai gendráció. Momentum mozgalom | Demonstrációt szervezett szombaton este a Momentum helyi alapszervezete a Városháza téren. Részt vett Kaszó Róbert, a mozgalom országgyűlési képviselőjelöltje is. | |
| 2018-01-19 | Viseljék büszkén! Négy végzős osztály a Lorántffyban | A Lorántffy iskola ünnepségével folytatódott a városi szalagavatók sora. | |
| 2017-12-22 | Negyvenéves a kolesz. Régi hagyományok új köntösben | Negyvenéves a Lorántffy Kollégium. A jeles alkalomból kiállítás is nyílt az aulában. ünnepi műsor, előadások. | |
| 2017-12-15 | Rengeteg szín egyetlen falon | Az idei esztendő utolsó, egyben a következő év első kiállítása nyílt hétfőn az MMK Galériában. Molnár Jánosné Ágnes első önálló tárlatán az évszakokban gyönyörködhetnek a látogatók. | |
| 2017-12-01 | Művészi ötös | A szerdán nyílt kiállításon öt különböző ember, öt különböző élet és öt különböző stílus találkozik a Sándor Frigyes Zeneiskola galériájában: Kustár Boglárka mandala üvegfestészet,Braun Betti gyöngyfűzés,Németh Dóra grafikus, Végh Mónika olajfestmény, Tischler Anna Katalin akrilfestő. | |
| 2017-11-24 | Új barátok Lengyelországból. Januárban hitelesítik a testvérvárosi kapcsolatot | A Dunaújvárosi Egyetem meghívására látogatott el a városba a lengyelországi Leszno város küldöttsége. | |
| 2017-11-10 | Tehetséggondozás a kisgimiseknek. Remekeltek a matekversenyen a széchenyis diákok | A Széchenyi Gimnázium nyolcosztályos diákjai újabb sikeres megmérettetésen vettek részt, a legtöbben dobogós helyezést értek el a Bolyai Országos Matematika Csapatversenyen. Eredmények. | |
| 2017-11-10 | Harminc éve segíti a családokat az Útkeresés | Egy szakmai rendezvényen elevenítette fel fennállásának elmúlt harminc esztendejét az Útkeresés Segítő Szolgálat. | |
| 2017-11-03 | Az emlékezet csendje. A gyertya fénye Krisztust jelképezi | Mindenszentek alkalmából ünnepségre várták az emlékezőket a temetőben november 1-jén. | |
| 2017-11-03 | Vámpírok és boszorkányok: vérszívás helyett véradás | Nem csak teával és sütivel, hanem jelmezekkel és az ünnephez illő édességekkel, ajándékokkal is várták az önkénteseket a halloweeni véradásra. | |
| 2017-10-20 | A művek beszélnek helyettük. Húsz éve mindannyian együtt | Idén 220 alkotás érkezett a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület felhívására, amely huszadik alkalommal rendezte meg az Ez vagyok én című kiállítást a Rudas iskola aulájában. | |
| 2017-10-06 | Öt éve működik az Újváros Drogambulancia. Minden társadalomnak meg kell küzdenie a kor kihívásaival | Szakmai konferenciával ünnepelte öt éves fennállását a Magyar Református Egyház Újváros Drogambulancia múlt pénteken. | |
| 2017-09-29 | Portré ás tájkép. Galla Endre hagyatéka | Galla Endre, a Dunapentelén született festőművész 120 éve született. Az ő festményeiből nyílt kiállítás a Bartók színházban. | |
| 2017-09-29 | Gyermekdarab lesz a Mikrokozmoszból | Október 6-án lesz a Mikrokozmosz című gyermekelőadás bemutatója a Bartók színházban. Kortárs költők gyerekverseinek és Bartók Béla Gyermekdalok és Mikrokozmosz című műveinek felhasználásával készül a Bartók színház legújabb mesejátéka. | |
| 2017-09-15 | Egyszerű | Hajdu György aranydiplomás, életműdíjas fotóművész képeiből nyílt kiállítás a Munkásművelődési Központban kedden délután. | |
| 2017-08-25 | A magyarságra esküdtek fel. Összeköt a nyelv, a kultúra és az egymás iránt érzett tisztelet | Lacanyovics Irina és Vikol Levente csütörtökön letették az állampolgári esküjüket. | |
| 2017-08-25 | Füzetek, táskák, tornacipők. Adománykuckó a Római városrészben | Az iskolakezdéshez szükséges felszerelésekkel várták a rászorulókat a Váci utcai Adománykuckóban. | |
| 2017-08-25 | Aratóünnep a klubban. Szent István napi hagyományok (kishír) | Szórakoztató műsorral, énekkel, tánccal és sok finomsággal várta a tagokat a Pentele Baráti Kör augusztus 19-én, a hagyományos Szent István napi aratőünnepségen. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-08-25 | Cserna Gábor: Újrakezdeni, együtt dolgozni, építeni, alkotni - ez a mi küldetésünk | Cserna Gábor Szent István napi beszédéből. | |
| 2017-08-18 | Kutya jó kalandok a placcon. Él,énypark a Hankook-programmal | Hivatalosan is birtokba vehették a négylábú kedvencek az élményparkot, ami a "KÖSZ Hankook" programmal valósult meg. | |
| 2017-08-18 | Felvételt hirdet a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes | Minden 5-18 év közötti, néptánc iránt érdeklődő gyermeket szívesen várnak a Vasasba. | |
| 2017-08-11 | Mozaikok, igazgyöngyök, drágakő-berakás | Ebben a hónapban is új kiállítással várja látogatókat az MMK Galéria, ahol ezúttal Mády Gabriella harminc festménye díszíti a színházterembe vezető földszinti folyosó falait. | |
| 2017-06-30 | Bátorság, siker és kitartás. Negyvenkét kiváló minősítésű diploma | Kétszáztizenkét hallgató vehetett át diplomát vagy záróvizsgát igazoló oklevelet a Dunaújvárosi Egyetemen. | |
| 2017-06-16 | Bort, pálinkát, kolbászt és süteményt zsűriztek (kishír) | Több mint három évtizede rendezi meg a Pentele Baráti Kör a hagyományőrző Pentele Napot. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-06-16 | Rubint Réka vezényelt. Sportosan és egészségesen a Városháza téren | Immár második alkalommal rendezték meg a Decathlon Sport és Élet-Stílus Napot a Városháza téren múlt vasárnap. | |
| 2017-06-09 | Wünch László és Tomcsányi Éva életműdíja | Az életműdíjat a Táncpedagógusok Országos Szövetsége június 9-én adja át a budapesti Duna Palotában a Pedagógusnapi Gálaműsoron. | |
| 2017-06-09 | Óránként változtak az akadályok | A motorosoké volt a főszerep a Közbiztonsági rendezvénysorozat utolsó rendőrségi programján. | |
| 2017-06-02 | Öt éve hasítanak az egyetemen. A hallgatók lemorzsolódása ellen segít a program | Öt éve fontos része az egyetemnek a HASIT projekt, amelynek legutóbbi szakasza már nagyobb minisztériumi támogatásban részesült. | |
| 2017-04-21 | Bélyegbörze. A reformáció ötszáz éve | Az evangélikus templomban lehet megtekinteni az Országos Bélyegmúzeum vándorkiállítását, amelyet a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából állítottak össze. | |
| 2017-04-13 | Országos szinten. Pag szigetére utazhatnak a szilágyisok | Már az Országos Horvát Önkormányzat érdeklődését is felkeltette az idei tanévben indított szerb-horvát szakkör a Szilágyi általános iskolában. | |
| 2017-04-13 | Több mint négyszáz kutató. Két első és két második helyezést értek el a házigazdák | Véget ért a 33. Országos Tudományos Diákköri Konferencia három napos Műszaki Tudományi Szekciója a Dunaújvárosi Egyetemen. | |
| 2017-03-31 | Országosan hasítanak. Hallgatói Sikerességet Támogató Program | Országjáró bemutató körútra indulnak a Dunaújvárosi Egyetem képviselői, hogy más felsőoktatási intézményekkel is megismertessék a HASÍT programot. | |
| 2017-03-31 | Tavasz Gasztrokalalnd. Kacsamáj és borjú a menűsorban | Első alkalommal rendezte meg Tavaszi Gasztrokaland elnevezésű gasztronómiai versenyét a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola. | |
| 2017-03-17 | Legenda a gimiben. Farkas Bertalan az első magyar űrhajós | A Széchenyi István Gimnázium tanulóihoz látogatott el Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós, hogy élményeiről és az űrutazásról beszéljen a fiataloknak. | |
| 2017-03-17 | Betekintés Kiss Anna világába. Rajzok, fotók, foszforeszkáló és színezett festékek | A város feltörekvő művészgenerációjának egyik rendkívül tehetséges, figyelemreméltó alakja, Kiss Anna, akinek Betekintés című kiállítása látható a Bartók színházban. | |
| 2017-02-24 | Szakmáztak a rudasban | A Rudas iskola minden ágazatának diákja jobban megismerhette azt a szakmát amit választott, szerdán ugyanis rengeteg előadás és szakember segítette a tanulókat a pályaválasztásban. | |
| 2017-02-24 | Maratoni Wass Albert-felolvasás | Nyolc órán keresztül olvastak Wass Albert műveiből városunkban, csatlakozva ahhoz az országos ünnephez, amelyet idén már tizedik alkalommal rendeztek meg. | |
| 2017-02-10 | Magyar állampolgársági esküt tett egy ukrajnai és egy szerbiai magyar | Griga Iván és Kuzner Antal | |
| 2017-02-10 | Lovagi torna a sakktáblán | Az egykori petőfis nemzetközi sakkmester, Lizák Péter részvételével lezajlott Petőfi Házi Sakkversenyéhez kapcsolódóan hirdetett rajzpályázatot az iskola. | |
| 2017-01-20 | Célba dobnak a dartsosok. Szponzorokat, támogatókat keres a klub | Tizenkét táblával és a remények szerint közel száz indulóval rendeznek országos versenyt márciusban a Dunaújvárosi Darts Club tagjai. | |
| 2017-01-13 | Segítség a bajban. Az önkormányzat gondoskodik a Kovács családról | Sokat javult az állapota az édesanyának, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett a Barátság úti tűzesetben. Cserna Gábor polgármester százezer forintot adományozott a családnak, valamint felajánlotta a DVG Zrt. segítségét a lakás és a lépcsőház felújításában is. | |
| 2016-12-16 | Meséről mesére. Az Aranyalma díjért versengtek | Évek után ismét megrendezték a Mesemondó Gyerekek Találkozóját a könyvtárban. | |
| 2016-12-02 | Csendélet és tájképek | Húsz művész festményeit láthatják az érdeklődők a Pannon iskolában, ahol ezúttal Nógrádi Katalin adonyi csoportjainak képeiből nyílt kiállítás. | |
| 2016-12-02 | Forgatás az uszodában. A dunaújvárosi Illés Enikő a Genezis főszereplője | A hétvégén városunk több pontján is forgattak jeleneteket Bogdán Árpád rendező Genezis című filmjéhez, melynek egyik helyszíne a Fabó Éva Sportuszoda volt. A főszereplő a dunaújvárosi Illési Enikő. | |
| 2016-11-18 | Versekkel és énekekkel tanulják a szerb nyelvet | A Szilágyi iskolában a harmadik és negyedik osztályosoknak Farkas Márta szerb-horvát szakkört indított. | |
| 2016-11-18 | Adonyi művészcsoport tájképeiből állítják össze a tárlatot | A rácalmási festőkör bemutatóját a Nógrádi Tanoda adonyi csoportjának kiállítása váltja november 25-én a Pannon Oktatási Központban. | |
| 2016-11-18 | Sztálinváros a forradalomban | Sztálinváros 1956- A kutatások tükrében címmel tartott előadást a József Attila Könyvtárban Kronászt Margit, az Intercisa Múzeum történész-muzeológusa. A moderátor Farkas Lajos, a múzeum igazgatója volt. | |
| 2016-11-11 | Hathatós segítséget kaptak a diákok a pályaválasztáshoz | Több mint 26 kiállító volt jelen a pályaválasztási kiállításon kedden, amit a Fejér Megyei Kormányhivatal szervezett a Dunaújvárosi Egyetemen. | |
| 2016-11-04 | Petőfis diákok lettek. Befészkelték magukat a fecskék | Negyvenhat elsős kisdiákkal kezdődött a tanév a Petőfi iskolában, a negyedikesek felavatták a fecskéket, hivatalosan is petőfisekké váltak. | |
| 2016-10-21 | Adomány a város kenyeréből. A támogatásból játékokat vásárol és táborozást szervez a Családok Átmeneti Otthona | Több mint ötszázezer forint gyűlt össze a város kenyerének eladásából az elmúlt negyedévben. | |
| 2016-10-14 | Néprajzi időutazás. A lakodalomtól a nyári munkáig | Megújult az Intercisa Múzeum Dunaújváros töreténete az őskortól az 1970-es évekig című állandó kiállítás néprajzi szobája. | |
| 2016-10-07 | Jószolis divatbemutató. A négy őselem jelent meg a tervekben | A Lorántffy iskola diákjai és a Jószolgálati Otthon gondozottjai egyedi ruhadarabokat készítettek, és divatbemutatót tartottak. | |
| 2016-10-07 | Változó digitális világ | A számítástechnikai innovációkról és azok előnyeiről bővíthették ismereteiket a helyi kis- és középvállalatok a Modern Vállalkozások Programjának dunaújvárosi információs napján. | |
| 2016-09-30 | Hárommillió forintot bringáztak össze. A Hankook pénzre váltotta a kilométereket | Hárommillió forintot bringáztak össze a sportbarátok a Hankook-programja által a Szent Pantaleon Kórház szülészeti osztálya számára. | |
| 2016-09-16 | Szürrealizmus és belső hangulat Farkas Virág Csilla képein | Farkas Virág Csilla mutatja be fotóit Világom képei című kiállításán a színház aulájában. | |
| 2016-09-09 | Sinen van a duális mérnökképzés ügye. A Rail cargo Hungária és az egyetem oktatási megállapodást kötött | A gépészmérnök és az anyagmérnök hallgatóknak kínálnak duális képzést. A vasúti árufuvarozással foglalkozó céggel az egyetem együttműködése lassan már egy éve tart, hétfő délelőtt az aláírással már hivatalossá is vált. | |
| 2016-09-02 | Másodszor csengetnek a Waldorfban. Barackvirág és narancs árnyalat a pentelei tantermek falain | A Pentelei Waldorf Iskolában a második elsős osztály kezdi meg tanulmányait szeptemberben. | |
| 2016-07-08 | A csónakház a vízi tábor központja. Vakáció a Dunán - sok lapátolással | Három héten át heti váltásokban érkeztek a diákok a Dunaferr SE csónakházába, az egyesület vízi táborába. | |
| 2016-05-27 | Bányászlámpás ballagók. Elbúcsúztak az egyetemtől a végzős hallgatók | Fáklyákkal, bányászlámpákkal kísérve búcsúztak a várostól, az egyetemtől, társaiktól a Dunaújvárosi Egyetem végzősei. | |
| 2016-05-13 | KÉSZ a közösség | Megalakult a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) városunkban. | |
| 2016-04-08 | Diáklegények a gáton | Játékos gyakorlatok alatt mutathatták be ismereteiket a katasztrófavédelemről a diákok az Országos Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny dunaújvárosi fordulójában. | |
| 2016-04-08 | Ifjú életmentők | Életszerű gyakorlatokkal várták a résztvevőket a 45. alkalommal megrendezett elsősegélynyújtó versenyen szerdán a Dózsa mozi előtti téren a Magyar Vöröskereszt tagjai. | |
| 2016-03-18 | Károlyi-huszárezred | A Pentele Hagyományőrző Egyesület tagjai Rosti Pál sírhelyénél koszorúztak március 15-én a pentelei római katolikus temetőben. | |
| 2016-03-18 | Varázsceruza | Az irodalmi és rajzolási képességeiket fejleszthetik a gyerekek játékos keretek között a Varázsceruza programon. Az alkotóműhely idén tíz alkalommal várja a tanulni vágyó gyerekeket a Kortárs Művészeti Intézetbe szombat délelőttönként. | |
| 2016-03-04 | Szabadsággal szabadon | A diákok fotóiból nyílt kiállítás a Rudas iskola aulájában, amely teljes egészében a tanulók szervezésében jött létre. Kiállítók: Mocsirán Tünde, Csókás Marcella, Kőhalmi Ildikó, Jónás Anett, Erdős Viola, Turcsán Fruzsina, Novák Renátó, Nagy Péter. | |
| 2016-01-29 | Életre kalt a szöveg | A Magyar Kultúra Napja apropóján a színház aulájában Szilágyi Andor El nem küldött levelek című darabját olvasták fel. | |
| 2015-11-20 | Mind a tíz fogas kérdés | A fogászat napja apropóján tartott előadást dr. Kovács Zita fogorvos a Vasvári iskolában. | |
| 2007-12-12 | Gyógyítva nevelnek | Ódorné Juhász Márta a Móra igazgatónője évek óta foglalkozik az Egységes Módszertani Intézet létrehozásával. Elsőként a Gárdonyí, Szilágyi és a Szórád iskolával kötött együttműködési megállapodást, ők jelezték, hogy szívesen közreműködnek befogadó iskolaként a munkában. A módszertani központ lehetővé teszi, hogy az utazó gyógypedagógusok elmenjenek a helyszínre, ahol felmérik a tanulók képességstruktúráját. Ennek ismeretében fejlesztési tervet készítenek. | |
| 2007-11-07 | Alakul a közösség | Garamszeginé Szűcs Ildikó irányítja augusztus elsejétől a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskolát. Az igazgatónőt kinevezése kapcsán faggatta az újságíró. | |
| 2007-10-17 | Évad előtt az évadról | Végéhez ért a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza B épületének felújítása. Beszélgetés Knódel Mária igazgatónővel a felújítási munkálatokról, valamint az új évadról. | |
| 1960-05-06 | 200.000 virág, 50.000 fa a kertészet nyári termelése | A nyári tervekről | |
| 1957-03-01 | Az Üzemélelmezési Vállalat igyekszik felszámolni a hiányosságokat | Felszámolják a hiányosságokat. | |
| 1957-02-26 | Ki a felelős? | néhány épület még magán viseli a forradalmi idők nyomait. Az állapotokról... | |
| 1956-11-21 | A Déliváros nehéz napjai | A Déliváros bámulatos fegyelmezettséggel viselte el a történelmi idők dübörgését. | |