Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2022-09-17 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük. A Bartók Béla téren, a színház szomszédságában áll E. Tóth Ila (1918–2008) szobrász Bábozó című bronzszobra, amelyet 1973-ban állítottak fel. A 175 centiméteres alkotás készítője Nagybátonyban született, 1952-ben jött városunkba, s haláláig itt élt és dolgozott. A Bartók művelődési házban működő kerámiaszakkör vezetőjeként sok fiatalt tanított a keramikusmesterségre és a kerámiaművészetre. A Duna-parti élővilág megfigyelőjeként számos festményt és pasztellrajzot is készített. (teljes szöveg) | |
| 2009-02-18 | E. Tóth Ila úgy tartotta: a lélek temploma a test | E. Tóth Ilát posztumusz tüntették ki Pro Cultura Intercisae díjjal. Beszélgetés a lányával, Egresi Zsuzsannával arról, milyen ember volt E. Tóth Ila. | |
| 2009-01-28 | Díjeső a kultúra napján | Pro Cultura Intercisae díjat kaptak: Gáspár Aladár festőművész, Keszi Tamás régész, Balogh Zoltán András, a Sándor Frigyes Zeneiskola igazgatója. Posztumusz díjat kapott E. Tóth Ila. | |
| 2009-01-23 | Kultúra, ünnep | A Magyar Kultúra Napján átadták a Pro Cultura Intercisae díjakat az evangélikus templomban. A díjazottak: E. Tóth Ila (Egresi Zsuzsa vette át a díjat), Gáspár Aladár, Balogh Zoltán, Keszi Tamás. | |
| 2009-01-22 | Pro Cultura Intercisae – 2009 | A díjazottak méltatása. Pro Cultura Intercisae díjat kaptak: Gáspár Aladár festőművész, Keszi Tamás régész, Balogh Zoltán András, a Sándor Frigyes Zeneiskola igazgatója. Posztumusz díjat kapott E. Tóth Ila. | |
| 2009-01-09 | Martinászt is mintázott a szobrászművésznő | Tisztelet E. Tóth Ilának | |
| 2008-12-17 | Kiállítás az elvonultan élő E. Tóth Ila néni emlékére | December 12-én E. Tóth Ila kiállítást rendeztek az áprilisban elhunyt szobrászművész munkásságáról a Kortárs Művészeti Intézetben. Besélgetés Ifj. Koffán Károly festőművésszel és Cyránski Mária szobrásszal. | |
| 2008-12-16 | Múlt és jövő a KMI-ben | A Kortárs Művészeti Intézetben két kiállítás nyílt ,egyik E. Tóth Ila emlékére, a másik pedig Dunaújváros jövőképét mutatja be. | |
| 2008-04-21 | Egressiné Tóth Ila | Elhunyt Egressiné Tóth Ila szobrászművész. | |
| 2008-04-21 | Nekrológ | Kiss Kálmán verse Nekrológ - E. Tóth Ila halálára. | |
| 2008-00-00 | Édesanyám, Manócska | Egresi Zsuzsa emlékezése édesanyjára, E. Tóth Ilára. | |
| 2005-06-11 | Több évtizede nevelnek, tanítanak | Díjátadás. "Eötvös József Emlékérem arany fokozata": Pallos László (Dunaferr iskola igazgatója), "Eötvös József Emlékérem ezüst fokozata": Hekkel Imréné (óvodai gamesz). "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa": Bognár Nándor, Hóbor Gyula. "Dunaújváros Oktatásügyéért": Horváth Szilveszterné, Jakabné Balogh Rózsa, dr. Kántor Károlyné, Varga Lászlóné. "Pedagógus Életpályáért Emlékérem": Bacsa Győző, Burkovics Márton, Horváth Lászlóné, Kárgli Mátyás, Kárgli Mátyásné, Kéthelyi Péterné, Kiss Béláné, Kiss Miklósné, Kovács Sándorné, Lemmer László, dr. Mudra László, Oberszt Tamás, Páger Antal, Szalay Gyula. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület Dunaújvárosi Területi Köre bronz emlékérmeket készítetett, amelyen E. Tóth lla szobrászművész Bartók színház mellett álló bábozó kislánya látható. Az érmet kapták: Csernus Istvánné, dr. Király Gyuláné, László Miklósné, Erdélyi Sándorné, Sepsi Klára, Horváth Sándorné, Vastag Károlyné, Szabó Istvánné, Tasi Jolán, Fulmer Lászlóné. | |
| 1985-04-23 | Dunaújvárosi tavaszi tárlat: A lakóhely tekintélye | Hetedszerre rendezték meg a dunaújvárosi tavaszi tárlatot. Az itt
élő művészek műveit állították ki. | |
| 1984-11-02 | Most Móron. Téli Tárlat. | Fejér megyében dolgozó képzőművészek tárlatán nyolc dunaújvárosi képzőművész is kiállít. Fodor Sándor, Farkas Mihály, Egresi Zsuzsa, E. Tóth Ila, Móder Rezső, Pálfalvi János, P. Csasztka Ilona, Ravasz Erzsébet | |
| 1983-09-30 | Fejér megyei őszi tárlat. Ihlet és elnagyoltság | Beszámoló az Uitz teremben rendezett képzőművészeti kiállításról. Kép: E. Tóth Ila: Strandolók | |
| 1983-09-13 | Anyáról lányára. Soha nem volt amatőr | E. Tóth Iláról aki 1952 óta él Dunaújvárosban festőművészként és lányáról, Egresi Zsuzsáról, aki örökölte anyja festőművészi tehetségét. Kép: Egresi Zsuzsa | |
| 1982-11-09 | Ez a ház: egy meseház! | A Bartók Béla Művelődési Központban működő kerámiai gyermekszakkör munkájáról. Riport. A szakkör vezetője: E. Tóth Ila. Kép: Szakköri foglalkozás | |
| 1982-06-18 | Bumfordi sárkányok, kecses vázák. Ez is műterem | Riport a Bartók Béla Művelődési Központban működő keramikus szakkörről. E. Tóth Ila, a szakkör vezetője nyilatkozik. | |
| 1982-05-18 | Képaláírás | E. Tóth Ila: Anyóka. | |
| 1982-04-30 | Tizenhárman a hazai "pályán" | Dunaújvárosi képzőművészek tavaszi tárlatának értékelése. 12 művész alkotásairól név szerint is. Tavaszi tárlat '82. | |
| 1982-04-23 | Tavaszi tárlat | A dunaújvárosi képzőművészek kiállításáról. | |
| 1981-10-06 | Kézfogás előtt kézmosás. Fazekasok utódai | A Bartók Béla Művelődési Központ kerámia-szakköréről, melyet E. Tóth Ila vezet. Képek: Írókázás. Korongozás. | |
| 1981-05-01 | Képaláírás | Csütörtökön felavatták a Komócsin ligetben Komócsin Zoltán
emléktábláját. E. Tóth Ila alkotását. | |
| 1981-02-20 | Komócsin-emlékmű | Az E. Tóth Ila szobrászművész által készített, a politikus képmását ábrázoló plakettet febr. 17-én fogadta el a Képzőművészeti Lektorátus. | |
| 1980-09-09 | Képaláírás | A Bartók Művelődési Központ aulájában látható az intézmény gyermek-keramikusainak kis házi "tárlata". (nem teljes szöveg) | |
| 1980-04-29 | Dunaújvárosi tavaszi fesztivál | Kritika a Tavaszi Tárlaton bemutatott alkotásokról. | |
| 1980-04-29 | Tavaszi tárlat '80 | Az Uitz teremben rendezett képzőművészeti kiállítás bemutatása.
Részletes elemzés. | |
| 1979-04-10 | Műteremlátogatás E. Tóth Ila szobrászművésznél | A Dunaújvárosért emlékplakettel tüntették ki. Életéről, művészetéről.
Teveiről, sikereiről. | |
| 1978-12-15 | Tárlat a Lamberg-kastélyban | Beszámoló a móri képzőművészeti kiállításról, ahol a megye képzőművészei, köztük több dunaújvárosi is kiállított: Egressy Zsuzsa, Ravasz Erzsébet, Pálfalvi János, Birkás István, Tóth Ila és Palotás József. Képek: Egressy Zsuzsa: Szinbád egy napja, Szegedi Zoltán: Hivatalnokok | |
| 1978-09-19 | Őszi tárlat '78 | Szeptember 15-én nyílt kilenc dunaújvárosi képzőművész kiállítása. A kiállított művek részletes méltatása | |
| 1978-09-16 | Kilencen Dunaújvárosból: Öszi tárlat | E. Tóth Ila, Florosz Szpirosz, Palotás József, Mészáros Edit,
Szegedi Zoltán, Csasztka Ilona, Pálfalvi János, Egresi Zsuzsa,
Birkás István dújv-i képzőművészek állítottak ki a dújv-i Öszi
Tárlaton. | |
| 1978-06-20 | Valaki bejön az utcáról | A Bartók Béla Művelődési Központban működő amatőr kerámia szakkörről és vezetőjéről, E. Tóth Ila szobrászművész tevékenységéről. | |
| 1978-06-20 | Velencei nyár '78. | Az agárdi Sportszállóban megnyílt kiállításon dunaújvárosi
képzőművészek:Szegedi Zoltán, festőművész, E. Tóth Ila
szobrászművész és Egressy Zsuzsa művei vesznek részt. | |
| 1977-11-29 | Képzőművészeti kiállítás a lakatosüzemben (képaláírás) | Kilenc dunaújvárosi képzőművész kiállítása a Dunai Vasműben. A
kiállítók névsora. Kép: E. Tóth Ila Három kohász c. szobra | |
| 1977-11-11 | Dunaújvárosi képzőművészek sikerei | A Nemzeti Galéria kiállításán E. Tóth Ila Erkélyen c. alkotása is
helyet kapott. A megyei tanács jubileumi pályázatán Szegedi Zoltán
festőművész értékes díjat nyert | |
| 1976-05-14 | Kerámia és textil | Kiállítás a Bartók B. M. K. aulájában E. Tóth Ila és Ravasz
Erzsébet szakköreinek anyagából. | |
| 1975-12-30 | Mik a tervei 1976-ra? Megkérdeztük képzőművészeinket | Interjú E. Tóth Ila, P. Csasztka Ilona, Pálfalvi János, Mészáros
Edit, Florosz Pirosz, Birkás István képzőművészekkel. | |
| 1975-04-25 | Két dunaújvárosi művész a Műcsarnokban | A kiállítók között szerepelt: E. Tóth Ila, Ravasz Erzsébet. | |
| 1974-11-12 | Őszi tárlat | Pénteken, november 8-án nyílt meg az Uitz teremben a dunaújvárosi képzőművészek őszi tárlata. | |
| 1974-05-14 | Jubileumi ünnepség, Kodály-szobor avatás a Móricz Zsigmond iskolában | 1954-ben nyílt meg a második ált. iskola a városban. Móricz
Zsigmond nevét vette fel, ének-zene tagozatú lett. Kodály
módszerrel oktatnak. A húszéves jubileum alkalmából leleplezték
Kodály Zoltán mellszobrát. A szobor E. Tóth Ila alkotása. | |
| 1973-12-14 | Dunaújvárosi képzőművészek tárlata nyílik | Egresiné Tóth Ila, Csasztka Ilona és Szegedi Zoltán művei az Uitz teremben | |
| 1973-10-19 | Köztéri szobrok Dunaújvárosban | 3 új szobor a városban. E Tóth Ila: Bábozó, Cyránski: Hajnal, Bencsik: Fiú szarvassal. | |
| 1972-11-05 | Dunaújvárosi képzőművészek VII. őszi tárlata | Beszámoló a kiállításról. | |
| 1972-11-04 | Mecénás a város | A dújv-i képzőművészek őszi tárlatáról. | |
| 1970-12-11 | Megyei képzőművészeti kiállítás | Fehérváron a dunaújvárosi képzőművészek alkotásai. | |
| 1970-11-13 | Olvasó nő (képaláírás, kishír) | Ez a neve a mintegy félméter magas, bájos női figurának, ami november 7. óta a városi könyvtár kölcsönzőtermét díszíti. A szobrot E. Tóth Ila szobrászművész ajándékozta a könyvtárnak. (teljes szöveg) | |
| 1969-12-29 | Jubileumi képzőművészeti pályázat | A Városi Tanács jubileumi képzőművészeti pályázatán a festészeti 1.
díjat Ravasz Erzsébet, a 2. díjat Pálfalvi János és ifj. Koffán
Károly kapta. A szobrászati 2. díjat E. Tóth Ila és Miró Eszter
nyerte el. | |
| 1969-12-12 | Két hír Dunaújvárosból.Gyár-mecénás | A BVM és E. Tóth Ila szobrászművész kapcsolatáról. | |
| 1969-11-11 | Képzőművészeink a székesfehérvári tárlaton | November 7-én nyílt meg Székesfehérváron a Fejér megyei művészek őszi
tárlata. Dunaújvárosi képzőművészek is kiállítanak. | |
| 1969-11-07 | Nézni? Nem. Látni! | Megnyílt a Dunaújvárosi Őszi Tárlat. | |
| 1969-09-26 | Megtörtént a zsűrizés | A dunaújvárosi képzőművészek felszabadulási és a város 20 éves
jubileuma alkalmával benyújtott alkotásainak bírálata. Hétfőn a
tanács által kiírt képzőművészeti pályázat álta díjat nyertek:
Szobrászat: 2. díj E Tóth Ila, Miró Eszter
Festészet, grafika:1. Ravasz Erzsébet, 2. Pálfalvi János, Koffán
Károly, 3. Birkás István | |
| 1969-07-20 | Műteremsarok. Tóth Ilona szobrász | Riport Tóth Ilona Dunaújvárosban élő képzőművésszel. | |
| 1969-04-25 | Dunaújvárosi művészek | A salgótarjáni Művészeti Klub első vendége a dunaújvárosi
Tudományos és Művészeti Klub volt.: Pálfalvi János, E. Tóth Ila,
Ravasz Erzsébet, Birkás István képzőművészek, a dunaújvárosi
zeneiskola művésztanárai, Kemény Dezső író. | |
| 1969-02-18 | Dunaújvárosi képzőművészek | Interjú Tóth Ilával. | |
| 1969-02-14 | Művészeti est a Vasmű Klubban. "Csak tiszta forrásból" | A már hagyományossá vált "Csak tiszta forrásból" estek legutóbbi
rendezvényét szerdán tartották a Vasmű Klubban. A Vasmű Klub, a TIT
és a Tudományos és Művészeti Klub Tóth Ila és Pálfalvi János
kiállítását rendezte meg, mely február 12-28-ig tekinthető meg. | |
| 1969-01-21 | Új képzőművészeti alkotások elhelyezését tervezik Dunaújvárosban | A városban jelenleg két szobor található. Az új alkotások megrendelésre készülnek: Stefániai Edit kétalakos kompozícióját a gimnázium, Cyránski Mária Hajnal c. szobrát a Kiállítási terem előtt állítanák fel. A régi tanácsház Bartók Művelődésház felé eső sarkában Tóth Ila Bábozók, a Nemzeti Bank melletti téren Miró Eszter Család c. többalakos kompozíciója kapna helyet. Helyére kerülne a Weiner emléktábla (a Weiner körút első házára,Cyránski Mária alkotása). Somogyi József Aratók c. alkotását a Kossuth utca Duna parti végén helyezik el. Tervek:
Ö/9-es jelű épület, Dózsa György úti végfalához egy rácsmegoldású szoborkompozíció, az új szakközépiskola elé Mesterségek dicsérete címmel szintén egy térrács elhelyezése, házasságkötő teremhátsó falára egy murális alkotás, az új pártház előcsarnokába murális alkotás, a nagyterembe szintén vagy goblein. A Castrum városrész új 20 tantermes iskolájához Régész szobor, a Szülőotthon elé: Semmelweis szobor, vagy az anyaság örömét jelképező kompozíció. A főtéren Lenin szobor elhelyezését tervezik. A műteremlakások tanács felőli oldalára helyeznék el a város címerét, és az alapítás dátumát. | |
| 1968-07-01 | Dunaújvárosi Képzőművészek III. Tavaszi Tárlata | | |
| 1966-11-11 | A Fejér megyei képzőművészek tárlatán | Beszámoló a Fehérváron nyílt tárlatról. Dunaújvárosi kiállítók:
Szegedi Zoltán, ifj. Koffán Károly, Pálfalvi János, P. Csasztka
Ilona, E. Tóth Ila, Cyránski Mária, Horváth Dénes. | |
| 1966-06-21 | A hetek tárlata | Dunaújvárosi Képzőművészek kiállítása. Rapszodikus feljegyzések a Dunaújvárosi Képzőművészek I. Kiállításáról. | |
| 1966-06-07 | Formák és színek | Három dunaújvárosi képzőművész Egresiné Tóth Ila, Cyránsky Mária és Szegedi Zoltán művészi tevékenységéről. Életrajzi adatok. | |
| 1966-01-00 | Dunaújvárosi művészek kiállítása | Június 17-30 között rendezték meg a Dunaújvárosi Képzőművészek I.
Kiállítását. | |
| 1964-08-18 | Városunk képzőművészeti helyzetéről | Kihasználatlan a művészi kapacitás. Említve: Sváby Lajos, Egresiné Tóth Ila, Pálfalvi János, Pálfalviné Csasztka Ilona. | |
| 1963-03-22 | Dolgozni csak pontosan, szépen | E. Tóth Ila 10 éve önmagának alkot. | |
| 1958-06-06 | Munkás-művészek | A Dózsa Filmszínházban megnyílt a Munkácsy Mihály Képzőművészeti Kör házi kiállítása. A kör vezetője Egresi Istvánné szobrász és Pálfi György festő. | |
| | Dunaújvárosi alkotók művei | 22 kép: a dunaújvárosi képzőművészek alkotásaiból. Képgyűjtemény. | |
| | MMK-filmhíradó (kishír) | Elkészült az MMK Rosti Pál Filmstúdió 3. száma. Beszámol a város húsz óvodájáról, Borovszky Ambrus nyugdíjba meneteléről, bemutatja E. Tóth Ila szobrászművészt.
| |
| | Városképek, képzőművészeti alkotások | Dunaújvárosi kikötő 2-6. kocka, Szöllőssy Enikő: Folyamat 9-16, 27-28, Gulyás Gyula: Csoport 19-26, Kóka Ferenc: Dunaújváros A könyvtár felnőtt részlegében)31-38, Bodnár Zoltán: Csokonai: Dorottya 39-40, E. Tóth Ila: Olvasó nő 41-42, Birkás István: Nadapi ősmasszívum, Nadapi est, Növények 45-48,Sándorfalvi Sándor: Az 1945. évi földosztás 49-50, Szegedi Zoltán: Ásatás 51-52, Házsor 53-54, Kádár György: Sztrájkőrség 55-56, P. Csasztka Ilona: Várakozás 59-60, Pálfalvi HJános: Furcsa emlék 61-62, Szabó Zoltán: Egzekució 63-64, Birkás István: ES-03, ES-04 65-66,Pálfalvi János: Versolvasó nő 67-68, Birkás István: Hegylánc II. 69-70, Mustó János: Ballada 71-74, Mustó János: Csendélet 75-76,Dózsa II. városrészi 16 tantermes iskola 10-17, Béke városrészi építkezések, épületek 24-59, Kertvárosi lakóépületek, háttérben a Béke városrész 18-23, Makarenko emléktáblája a kertvárosi Makarenko utcában, a bölcsőde falán 60-61, Somogyi József:Aratók 62-69, 76-79, Friedrich Ferenc: Kapcsolatok 70-75.
| |
| | Komócsin Zoltán emléktábla | Kép E. Tót Ila domborművéről. Bronz emléktábla, 50x70 cm. Elhelyezve 1981-ben a Komócsin ligetben, ma Október 23. tér. | |
| | Bábozó | Kép E. Tóth Ila szobráról. Bronz, 175x44x38 cm. Elhelyezve 1973-ban a Bartók Béla téren. | |