Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2024-12-18 | A 2024-es év női vízilabdázója | Garda Krisztina lett az év női vízilabdázója
Garda Krisztinát, a DFVE kiválóságát választották meg az év női vízilabdázójának, így megvédte tavaly először megszerzett címét. A dunaújvárosi klub játékosa, mivel edzésen volt a névsor megjelenése idején, tőlünk értesült a számára nagyon örömteli hírről. | |
| 2024-09-20 | Öt esztendő zárult le a szeptemberi üléssel | A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó közgyűlését tartották 2024. szeptember 19-én Dunaújvárosban a Városházán. Legközelebb októberben ül össze a közgyűlés, de akkor már az új összetételben, ahogy azt a dunaújvárosiak eldöntötték június 9-én. | |
| 2024-09-20 | Új edzői stáb lépett a DFVE élére | Több jeles eseménynek is helyszíne volt a Fabó Éva Sportuszoda. A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is.
| |
| 2024-08-16 | Ötödik helyen zártak női vízilabdázóink | Óriási csatában, ötméteresek után aratott 15-12-es győzelmet az olaszok ellen, így az ötödik helyen fejezte be a párizsi olimpiát a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott. | |
| 2024-07-19 | Véghajrában az olimpiai felkészülés | Várják már olimpiát női vízilabda válogatottunk dunaújvárosi tagjai, de még elsősorban az edzéseken tesznek meg mindent azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek a francia fővárosban. | |
| 2024-07-19 | Biztató szavak az olimpia előtt | A dunaújvárosi önkormányzat vezetése is köszöntötte a párizsi olimpiára készülő magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait. | |
| 2024-07-12 | Három DFVE-játékos az olimpiai csapatban | Garda Krisztina, Horváth Brigitta és Mahieu Geraldine is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges olimpiai keretébe. | |
| 2024-07-04 | Második hely a Thetis Kupán | Három győzelemmel és egy vereséggel szerezte meg a görögországi Thetis Kupa második helyét a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott. | |
| 2024-06-28 | Tizenhatan folytatják a felkészülést | Három DFVE játékos maradt a magyar női vízilabda válogatott tizenhatosra szűkített olimpiai felkészülési keretében. | |
| 2024-03-14 | Segítettek a pólósok is, a következő fél évre biztosított Livi kezelése | Bár nagy erőkkel készülnek az előttük álló bajnoki feladatokra a DFVE női vízilabdázói, nemcsak a medencében, hanem annak partján is igyekeznek helyt állni, példát mutatni. Sportolóink ezúttal egy nemes ügy mellé álltak, s a 2021-ben gerincvelő-gyulladás miatt lebénult Balog Líviának igyekeznek segíteni azzal a válogatott mezzel, és DFVE-s ereklyékkel, melyeket Mihók Attila szövetségi kapitány, illetve Garda Krisztina, női vízilabdázóink csapatkapitánya adott át Livinek és apukájának a Fabó Éva Sportuszodában | |
| 2024-02-23 | Közösen köszöntötték a város vezetői és a jövő reménységei a vb-hősöket | Óriási örömmel fogadták a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi kiválóságait Dunaújváros vezetői, illetve a DFVE utánpótlás játékosai. | |
| 2024-02-09 | A neheze most következik | Nem okozott gondot Új-Zéland legyőzése a három DFVE-játékossal (Garda Krisztina, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine) felálló magyar női vízilabda válogatottnak a dohai világbajnokság első mérkőzésén. | |
| 2024-01-12 | Nem jutott négy közé a válogatott | A magyarok 15 fős keretéből ezúttal is kimaradt a horvátok ellen szemsérülést szenvedő Gurisatti Gréta, valamint a gárda egyik legjobbja, Garda Krisztina. | |
| 2024-01-05 | Három DFVE-játékos utazik az Eb-re | A DFVE csapatának három játékosa, Garda Krisztina, Mahieu Geraldine és Szabó Nikolett is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges Európa-bajnoki keretébe. | |
| 2023-12-15 | Megnevezték legjobbjaikat a szakszövetségek | Három dunaújvárosi sportoló is helyet kapott az év legjobbjai között a sportági szakszövetségek hagyományos szavazásán. | |
| 2023-07-14 | Két dunaújvárosi a vb-csapatban | Garda Krisztina és Mahieu Geraldine is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges világbajnoki keretébe. | |
| 2023-07-10 | Garda és Mahieu ott lesz a vb-n | Kihirdette keretét a jövő héten kezdődő fukuokai világbajnokságra Varga Zsolt és Bíró Attila, a magyar férfi és női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A dunaújvárosi csapatból Garda Krisztina és Mahieu Geraldine kapott helyet és atornán szerepelni fog Gurisatti Gréta, aki jelenleg a Fradi csapatában játszik. | |
| 2023-06-30 | Negyedik hely a Világkupán | A spanyolok elleni bronzmérkőzéssel zárta a Világkupa szuperdöntőjének küzdelmeit a két dunaújvárosi játékossal, Garda Krisztinával, és Mahieu Geraldinnel felálló magyar női vízilabda válogatott. | |
| 2023-05-25 | Ketten a vb-keretben | A bői vízilabda-válogatottba bekerült Garda Krisztina és Mahieu Geraldine a dunaújvárosi csapatból. | |
| 2023-04-24 | Kiütéses sikerrel zártak Athénben | A női vízilabda válogatott tagja a DFVE két sportolója: a Garda Krisztina és Mahieu Géraldine. | |
| 2023-04-21 | Athéni menü: eddig egy-egy vereség és győzelem | A női vízilabda-világkupa görögországi, második selejtezőkörében szerepel a magyar válogatott szerdától péntekig. Miután a két, dunaújvárosi játékossal – Garda Krisztina és Mahieu Geraldine – felálló csapat már az első, hollandiai selejtezőkörből bejutott a sorozat végső, júniusi szuperdöntőjébe. | |
| 2023-04-19 | Világhírű edzővel készült közös fotó. Gurisatti és Garda fogta közre a világhírű edzőt | A magyar női vízilabda-válogatott a múlt héten Hollandiában, Rotterdamban szerepelt a világkupa első selejtező körében. Közös fotón Garda Krisztina, Gurisatti Gréta és José Mourinho. | |
| 2023-04-13 | Álmos kezdés után ébredés és győzelem | Világkupa-selejtező. Az első mérkőzésen, hátrányból fordítva győzelmet aratott Görögország ellen a magyar női vízilabda-válogatott. A csapat tagja Garda Krisztina és Mahieu Geraldine. | |
| 2023-04-11 | Görög feladvány kedd estére | Geraldine Mahieu és Garda Krisztina is játszik majd a vízilabda világkupa-selejtezőkön. | |
| 2023-04-01 | Garda és Mahieu a válogatott keretében | Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a világkupára készülő húsztagú keretét, amelyben a DFVE két játékosa, Garda Krisztina és Mahieu Geraldine kapott helyet. | |
| 2023-02-15 | Bátran felvállalják a lehetőséget | Barcelonai remeklésének köszönthetően négygólos előnnyel várhatja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének február 25-én esedékes dunaújvárosi visszavágóját a DFVE. A találkozóról és további BL-reményekről Garda Krisztina csapatkapitánnyal beszélgettünk. | |
| 2023-01-10 | Sűrű és érmekben gazdag év van Garda Krisztina mögött | A dunaújvárosi női vízilabdacsapat kapitánya, Garda Krisztina a válogatott és a klubja szintjén is mozgalmas évet tudhat magáénak. A 2022-es esztendőben érmekben sem volt hiánya a rutinos játékosnak. Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2023-01-06 | Megérdemelt jutalom. Díjazták a legjobb sportolókat | A dunaújvárosi sportolók 2022-ben is szép eredményeket értek el. Gratulációjukat kifejezve a város vezetői díjazták őket a Városháza „C” szárnyában. | |
| 2022-11-11 | Szépen fénylő ezüst a Világligában | Két DFVE-játékossal, Garda Krisztinával és Mahieu Geraldinnel felálló magyar női vízilabda válogatott a Világliga fináléjában kikapott a spanyoloktól, így második lett. | |
| 2022-11-10 | Az első igazi erőfelmérő a fiatal csapat számára a kupapárharc | A női vízilabda-válogatottal a Világliga Szuperdöntőjében szerzett ezüstérem után ismét komoly klubfeladatok várnak Garda Krisztinára és csapatára. | |
| 2022-09-12 | Eb-eüstérem és ötödik hely | A dunaújvárosi klub három játékosával felálló női válogatott ötödik, a férfi pedig ezüstérmes lett a vízilabda-Európa-bajnokságon. | |
| 2022-08-26 | Három dunaújvárosi az Eb-csapatban | Horváth Brigitta, Garda Krisztina és Mahieu Geraldine is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges Európa-bajnoki keretébe. | |
| 2022-08-18 | Garda Krisztina lett a csapatkapitány | Sajtótájékoztatón ismertette a spliti Európa-bajnokságra utazó keretet Bíró Attila a női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya. Keszthelyi Rita, a válogatott csapatkapitánya kihagyja a horvátországi tornát. Őt a dunaújvárosiak klasszisa, Garda Krisztina (kép) pótolja majd. | |
| 2022-08-08 | Sokat léptek előre és elismerésre méltó az erős kupa ezüstérme | Az augusztus végi Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott vasárnap befejezte szereplését az erős olaszországi felkészülési torán. A dunaújvárosi játékosokkal felálló csapat szombaton óriási győzelmet aratott az olaszok ellen, majd alig tíz óra múlva döntetlent ért el a hollandokkal – ezzel a második helyen zárta a tornát. | |
| 2022-07-22 | Újra munkába áll a válogatott | Öt dunaújvárosi játékos került be a magyar női vízilabda válogatott Európa-bajnokságra készülő bő keretébe. | |
| 2022-07-15 | A sportolók, a segítők, a főosztályvezető munkája is elismerést érdemelt. Három ünnepi köszöntés a közgyűlés előtt | Ünnepi esemény előzte meg a rendkívüli közgyűlést a dunaújvárosi Városházán 2022. július 13-án: a több rangos erőpróbán jelentős sikereket elért sportolóink mellett a menekültellátás terén jeleskedők, valamint a nyugállományba vonuló dr. Deák Mária főosztályvezető munkáját is megköszönte Pintér Tamás polgármester. | |
| 2022-07-15 | Mentálisan is erős volt a csapat, életre szóló élményeket kaptak | A DFVE együttesének kapitánya, Garda Krisztina az elszalasztott lehetőség miatt szomorú volt, de már jó szájízzel és örökre emlékezetes pillanatokat megélve tekint vissza a magyarországi vizes világbajnokságra, ahol a női vízilabda-válogatottal ezüstérmet szerzett. | |
| 2022-07-08 | Csodás ezüst a világbajnokságon! | Második helyen végzett a budapesti világbajnokságon a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott, miután a döntőben 9-7-re kikapott az amerikai csapattól. | |
| 2022-06-17 | Az ötből négyen a világbajnoki együttesben, Horváth tartalék | A tokióban olimpiai bronzérmes női vízilabda-válogatott keretéből tizen ott lesznek a budapesti világbajnokság hétfőn kezdődő tornáján is. Így a dunaújvárosi klub kapitánya, Garda Krisztina mellett a nyáron eligazoló Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya is kivívta a tagságot. A három újonc között ott van a DFVE honosított centere, Mahieu Geraldine is. Horváth Brigitta pedig tartalékként áll készen arra az esetre, ha valaki koronavírusos lesz. | |
| 2022-02-24 | Bemutatkozott a válogatottban. A siker és a fiatalok szereplése is örömteli | Az olimpia utáni első hazai mérkőzésén, soraiban négy dunaújvárosi játékossal, remek hangulatban győzelmet aratott a magyar női vízilabda-válogatott Hollandia ellen a február 22-i, kedd esti világliga európai selejtezőjében. | |
| 2022-02-07 | A címvédő öt góllal nyert. A vereség ellenére bizonyították... | "A rosszabb kezdés ellenére nagy szívvel és küzdelemben egy gólra is felzárkózott, de a végén az emberelőnyeivel jobban gazdálkodó Euroliga címvédő Olympiakosz Pireusz végül magabiztos sikert aratott a sorozat negyeddöntőjének első, szombat esti mérkőzésén a DFVE vízilabdázói ellen." | |
| 2022-01-27 | Az újoncok helytálltak, ahogyan a csapat is | Január 25-én Görögországban kezdte meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a világliga csoportküzdelmeiben. A keretben előzetesen két dunaújvárosi játékos kapott most helyet, Keszthelyi-Nagy Rita távollétében Garda Krisztina vezethette ki a lányokat a kezdéskor csapatkapitányként. Maczkó Lilla csak nézőként, harmadik kapusként, kereten kívüliként utazott a válogatottal. | |
| 2022-01-25 | Két olimpiai bronzérmes és egy újonc kereten kívül | A dunaújvárosi csapatból Garda Krisztina, Szilágyi Dorottya és Maczkó Lilla (kereten kívüli játékosként) a magyar női vízilabda-válogatottal elutazott Görögországba, hogy megkezdje világliga szereplését. | |
| 2022-01-21 | Kárász Anna Dunaújvárosba is elhozta az olimpiai aranyat | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. A harmadik negyedév. | |
| 2022-01-08 | Az év legjobbjai lettek. A női vízilabdázóké lett az Év csapata-elismerés a gálaesten | Az Év sportolója gálán a csapatsportok között a női vízilabdázóké lett az Év csapata elismerés, tagjai között három dunaújvárosi játékossal: Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta és Garda Krisztina. Az egyéni sportágak csapatversenyét az olimpiai bajnok női kajak négyes nyerte, amelynek tagja volt az első dunaújvárosi születésű ötkarikás bajnok Kárász Anna. | |
| 2022-01-06 | Már a legjobb három között lenni is nagy megtiszteltetés | Az Év sportolója szavazáson a női vízilabda-válogatott is érdekelt, több dunaújvárosi játékossal: Szilágyi Dorottya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta. | |
| 2021-10-16 | Állami kitüntetést kaptak olimpiai érmes lányaink | Állami kitüntetést kaptak a tokiói olimpiai és paralimpiai játékokon érmet szerzett magyar sportolók és szakmai segítőik. Előbbiek között a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület játékosait, akik tagjai voltak a bronzérmet szerzett női válogatottnak: Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Szilágyi Dorottya. | |
| 2021-10-01 | Olimpián és világbajnokságon öregbítették Dunaújváros hírnevét sportolóink. | A tokiói olimpián és paralimpián, illetve a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon remekül szereplő dunaújvárosi sportolókat és edzőiket köszöntötte Pintér Tamás polgármester, valamint Barta Endre alpolgármester 2021. szeptember 28-án a Városházán. | |
| 2021-10-00 | Irány Tokió! Hajrá Magyarok, hajrá Újtelep! | A 2021-es rendezett Tokiói Olimpián részt vett dunaújvárosi sportolók bemutatása, különös tekintettel az újtelepi résztvevőkre. | |
| 2021-09-29 | Köszönet a város olimpikonjainak! | Dunaújváros önkormányzata is köszöntötte a tokiói olimpia és paralimpia résztvevőit és felkészítőiket. A dunaújvárosi női pólót négy kiváló játékos – Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda, Szilágyi Dorottya – képviselte. Kovács Zsófia tornász és edzője, Trenka János is kiválóan teljesített. Csakúgy, mint a többszörös paralimpikon, Gurisatti Gyula. | |
| 2021-09-00 | A megtet út tiszteletet parancsol. Tokió után, Párizs előtt | Összefoglaló a Tokiói Olimpián és Paralimpián részt vett dunaújvárosi versenyzők szerepléséről: Kovács Zsófia (torna), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya (vízilabdázók) és Gurisatti Gyula paralimpikon (lövészet). | |
| 2021-08-13 | Diadalmas hazatérés. Példa, amit követhetnek! | Barátok, a DFVE vezetői és utánpótlás játékosai fogadták az ötkarikás játékokról hazatérő dunaújvárosi bronzérmes női vízilabdázókat, Garda Krisztinát és Gurisatti Grétát a Fabó Éva Sportuszodában 2021. augusztus 10-én, délelőtt. | |
| 2021-08-11 | Példaképek, akikre büszkk lehetünk! | "Kedden délelőtt a dunaújvárosi vízilabdaklub apraja és nagyja összesereglett az uszodában, ugyanis a tokiói olimpián bronzérmes válogatott helyi játékosait várták hatalmas izgalommal és sok-sok ajándékkal." Kép: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta. | |
| 2021-08-09 | Megvan a bronzérem | Bronzérmes lett a tokiói olimpián a magyar női vízilabda-válogatott. A válogatott DUE-Maarsk játékosai: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda, Szilágyi Dorottya, Szücs Gabriella. | |
| 2021-08-05 | Az olimpiai döntő a tét | "Nagy büszkeség a dunaújvárosi vízilabda-egyesület számára a női válogatott, illetve játékosaik szereplése az olimpián. A augusztus 6-án döntőért ugrik medencébe a spanyolok ellen." Beszélgetés Garda Krisztinával. | |
| 2021-08-04 | A hihetetlen csapatmunka elődöntőt ért! | "Az eddigi legfontosabb mérkőzésén parádés teljesítményt nyújtva, nagy izgalmak után legyőzte Hollandiát a magyar női vízilabda-válogatott az olimpia keddi negyeddöntőjében. A lányok igazi csapatként bizonyítottak a kőkemény mérkőzésen, a sikerből a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosai is alaposan kivették a részüket." | |
| 2021-07-30 | Hatalmas lépés a csoportgyőzelem felé! Remek kezdés a vízilabdázóktól! | Kovács Zsófia a 14. helyen végzett egyéni összetettben, míg a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a címvédőt legyőzve lépett nagyot csoportja megnyerése felé a tokiói olimpián. | |
| 2021-07-20 | Mindenki negatív lett. Földrengést csak ők okoznának, talpra ugrasztva a magyarokat | A magyar női vízilabda-válogatott július 26-án kezdi szereplését az olimpián, soraiban a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy játékosával. Közülük az Európa-bajnok Garda Krisztina második ötkarikás játékán szerepel, ahol már nem epizódszereplőként tekintenek rá, ő pedig magára. S igyekszik megfelelni a színész, Csuja Imre kérésének is. | |
| 2021-07-17 | A DFVE az első tíz sportolót adó klub között | A legtöbb olimpikont a fővárosi sportegyesületek adják. A 8–10. helyen „holtversenyben” a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület áll a Vasas Sport Clubbal, valamint a Győri Úszó Sportegyesülettel négy-négy résztvevővel. A dunaújvárosi klubot Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya képviseli az ötkarikás játékokon. A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület pedig Kovács Zsófia tornász révén indít sportolót Tokióban. | |
| 2021-07-16 | Itt jön Tokió: hajrá dunaújvárosi lányok! | Július 15-én, csütörtökön kora délután Kovács István Mikulás-nagykövet az általa összegyűjtött jókívánságokat adta át az olimpiára hamarosan induló női vízilabda-válogatott erősségének, Gurisatti Grétának. | |
| 2021-07-03 | Letették az esküt az olimpia előtt. A mi olimpikonjaink is lették esküjüket | Július 1-én, csütörtökön este ünnepélyes keretek között letették az olimpiai esküt a július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő sportolók, edzők és vezetők, ami már nyolcvanöt éve hagyomány. Köztük hatan dunaújvárosi klubot képviseltek. | |
| 2021-07-01 | Különleges üzenetek. Nagy büszkeség a klubnak a négy olimpiai résztvevő | Június 29-én, kedden kiderült, hogy a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy vízilabdázója lesz a tagja a tokiói olimpián szereplő női válogatottnak. Bíró Attila szövetségi kapitány hivatalos bejelentése előtt nem akárkik üzentek ennek kapcsán a lányoknak. A dunaújvárosiaknak dr. Kemény Dénes, a Tankcsapdából Lukács László, a sportági legenda, dr. Faragó Tamás és az ismert színész, Csuja Imre. | |
| 2021-06-30 | Négy újvárosi az olimpián | Märcz Tamás, a férfi, illetve Bíró Attila, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a tokiói olimpiára utazó kereteket. Magyari Alda, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya és Garda Krisztina utaznak.
| |
| 2021-06-21 | Ezüstérem a világliga-fináléban | Az olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott, miután a június 18-i, péntek esti elődöntőben legyőzte Kanadát, a világliga szuperdöntőjének athéni fináléjában a világ- és olimpiai bajnok Egyesült Államoktól szenvedett vereséget, így ezüstérmes lett a sorozatban. | |
| 2021-05-13 | Az olimpiai részvételért ötvízilabdázónk küzdhet | Soraiban a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics öt játékosával hétfőn megkezdte a felkészülést az olimpiára a női vízilabda-válogatott. | |
| 2021-04-30 | Tudják, mire képesek, elég rég várnak erre a nagy lehetőségre | Az előző szezonban a negyeddöntőben találkozott egymással az Euroligában a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics és az orosz Dynamo Uralochka. Az első meccs itthon 11–11 lett, majd a pandémia miatt berekesztették a sorozatot. Garda Krisztina csapatkapitánnyal beszélgettünk. | |
| 2021-03-29 | Az európai selejtezőtorna élén zárt a női vizilabda-válogatott | A magyar női vízilabda-válogatott, soraiban a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosaival, megnyerte a női világliga európai selejtezőjének szombaton zárult budapesti buboréktornáját úgy, hogy ebben a sorozatban nem is játszott. | |
| 2021-02-24 | Úgy akarnak hazatérni, hogy saját kezükben legyen sorsuk | Három a magyar igazság, egy pedig a ráadás – tartja a közmondás. A DUE-Maarsk női vízilabdázóinak kapitánya, Garda Krisztina számára eddig az idei két olaszországi szereplés sikerélménnyel zárult, most pedig reméli, a szerda esti, SIS Roma elleni Euroliga-negyeddöntő első felvonása után a harmadik is. | |
| 2021-01-25 | Kihujutottak az olimpiára. Irány Tokió! - parádés játékkal szerezték meg az olimpiai kvótát | Az olimpiai kvalifikációs torna január 23-i, szombati elődöntőjében, a legfontosabb meccsen parádés játékkal nyert a magyar női vízilabda-válogatott az olaszok ellen, ezzel kijutott a tokiói játékokra. A diadalnak négy, Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics-játékos volt tevékeny részese. | |
| 2021-01-18 | Négy játékosunk küzdhet Tokióért. Négy játékosunk harcol keddtől az olimpiáért | Bíró Attila szövetségi kapitány január 16-án, szombaton este kihirdette keretét a trieszti olimpiai kvalifikációs tornára, ahol a maradék két ötkarikás kvóta szerezhető meg. Bíró Attilának nem volt könnyű dolga a szűkítésnél. A tizenhármas keretbe bekerült a kapus Magyari Alda, továbbá Garda Krisztina, Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya | |
| 2021-01-02 | Dunaújvárosi jelöltek az év legjobbjainak. Az év legjobbjai: négy kategória listáján dunaújvárosi jelöltekkel | A Magyar Sportújságírók Szövetsége legutóbbi, online elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány ellenére megrendezi az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadót 2021. január 11-én, hétfőn. A női egyéni kategóriában szerepel Kovács Zsófia, Az edzők illusztris társaságában szerepel Zsófia edzője, Trenka János is. A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttesét Garda Krisztina, Gurisatti Gréta és Vályi Vanda képviselte a női vizilabda-válogatottban, akik harmadik helyezést értek el az Európa-bajnokságon. | |
| 2020-12-31 | Év sportolója: dunaújvárosi jelöltekkel soraikban | A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) nyilvánosságra hozta az Év sportolója díj jelöltjeit. A nők között ott szerepel a dunaújvárosi tornász, Kovács Zsófia, az edzők között pedig mestere, Trenka János szerepel. | |
| 2020-12-02 | Elkezdték a munkát Tokióért | A magyar női vízilabda-válogatott megkezdte a felkészülést az olimpiai selejtezőre, amit jelen állás szerint meg akarnak rendezni januárban Olaszországban. A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics öt játékosa kapott helyet. | |
| 2020-09-25 | A bajnokságban is csúcsra érni | A Magyar Kupa-aranyérmes Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói számára szombaton 11 órakor a Tatabánya elleni hazai mérkőzéssel megkezdődik az új bajnoki szezon. | |
| 2020-07-31 | A pólósok ma elkezdik az új szezont. Elsőként a kupában ismételni | A fizikális erőnléttel nem lesz gond, de a hosszú, játék nélküli kihagyás miatt nem az első meccseken fognak csúcsformát mutatni a DUE-Maarsk vízilabdázói, akik számára július 31-én kezdődik az új szezon a Magyar Kupa első csoportmérkőzésével a Honvéd otthonában 19.30 órától. Garda Krisztina csapatkapitány abban bízik, az első, BVSC elleni találkozójukra már régi önmagukat idézik. | |
| 2020-05-02 | Egy év múlva jobbak lesznek az idei sikerekre eltett borok is | Szigorú feltételek mellett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kijelölt és velük egyeztetett létesítményben, a Császár-Komjádi Uszodában elkezdhette az edzéseket a férfi mellett a női vízilabda-válogatott is, keretében a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics három játékosával. | |
| 2020-04-21 | Együtt erősebbek vagyunk! | A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói a bajnokság és az Euroliga szüneteltetése alatt otthon, illetve akik vállalták, azok a balatonvilágosi nyári bázison, elszigetelten készülnek napi három edzéssel Mihók Attila vezetőedző irányításával. | |
| 2020-03-14 | Mindkét együttes céljait szolgálta a mérkőzés | 2020. március 12-én, csütörtökön este, lapzártánk után a Tatabánya elleni bajnoki találkozóval zárta e heti hárommeccses terhelését a DUE Maarsk Graphics női vízilabdacsapata. A képen Garda Krisztina. Nyilatkozik dr. Sike József másodedző | |
| 2020-01-09 | Mindhárman Eb-résztvevők! A pazar klubszezon után most a válogatottal érne újra csúcsra | Miután nem kis fejtörés után Bíró Attila szövetségi kapitány (lásd lenti írásunkat) január 8-án, szerdán kihirdette a vasárnap kezdődő budapesti Európa-bajnokságon szereplő női vízilabda-válogatott névsorát, nem nagyon lehetett boldogabb játékost találni a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapatkapitányánál, Garda Krisztinánál, aki Gurisatti Grétával és Vályi Vandával képviselheti a klub színeit. | |
| 2019-12-11 | A kapitány csodálatos csapata | Hihetetlenül büszke a DUE-Maarsk Graphics Magyar Kupa-győzelmet szerző vízilabdacsapatára a kapitány, Garda Krisztina, aki lapunknak adott interjújában a többi között beszélt a kiváló egységről, a fiatalokról, na meg arról, hogy énekes fellépéseket még nem vállalnak a lányokkal, színpad helyett maradnak a medencénél. | |
| 2019-11-21 | Óriási akarattal dolgozták le a hétgólos hátrányukat | Nem sűrűn látott mérkőzésen veszített büntetőkkel a világliga-sorozat európai selejtezőjének első mérkőzésén a magyar női vízilabda-válogatott a világbajnoki ezüstérmes spanyolok ellen idegenben november 19-én, kedden este. | |
| 2019-07-19 | A dunaújvárosiakra mindig lehet számítani | A magyar női vízilabda válogatott megnyerte a nápolyi Universiadét. A válogatottban volt: Brezovszki Gerda, Garda Krisztina és Kiss Alexandra. | |
| 2019-07-16 | Aranyos olasz meló. Volt itt minden: büntetők, bravúrok, vér és üvöltés | Július 15-én, hétfőn délelőtt érkezett haza Nápolyból a hazai Universiade-csapat. A magyar különítmény egyetlen aranyát a női pólócsapat szállította. | |
| 2019-07-03 | Hárman utazhatnak a vb-re. Kiütéses sikerrel rajtoltak a lányok az Universiadén | Győzelemmel kezdte szereplését a franciák ellen az olaszországi Universiadén a magyar női vízilabda-válogatott. Mindeközben Bíró Attila szövetségi kapitány idehaza kihirdette a dél-koreai vb-re utazó csapatot, amelyben három dunaújvárosi játékos kapott helyet. | |
| 2019-07-02 | A céljuk a legfényesebb érem megszerzése az Universiadén | Július 2-án, kedden a franciák ellen kezdi szereplését a világ második legnagyobb multisport eseményén, az Universiadén a magyar női vízilabda-válogatott, soraiban erős dunaújvárosi jelenléttel. A lányok ezúttal is a legfényesebb éremért szállnak harcba. | |
| 2019-07-01 | Erre már lehet építeni a vb előtt | Az Európa-bajnok Hollandia legyőzése után a második helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a rangos nemzetközi tornán, amit Budapesten rendeztek meg. A szintén itt szereplő Universaide-válogatott negyedik lett. | |
| 2019-06-29 | A szünetig egyenrangú felek voltak az olaszokkal | Miután a magyar női vízilabda-válogatott csütörtökön este egy góllal kikapott az olimpiai ezüstérmes olaszoktól a hazai rendezésű Diapolo Kupán a Hajós-uszodában, az itáliaiak a pénteki zárónap első találkozóján az Universiade csapatot is legyőzték, akik a félidőig teljesen egyenrangú partnerek voltak. | |
| 2019-06-28 | Mihók csapata döntetlent játszott az EB-győztessel | A felnőtt női vízilabda-válogatott magabiztos sikerrel kezdett az Universiade-csapatunk ellen a budapesti rangos nemzetközi tornán, mindkét oldalon DUE-Maarsk játékosokat felvonultatva. A folytatásban június 27-én, csütörtökön utóbbi együttes az Európa-bajnok hollandokkal találkozott. | |
| 2019-06-26 | Két válogatottunk felkészülését segíti a kupa | A felnőtt együttes a dél-koreai világbajnokságra hangol Bíró Attila szövetségi kapitány vezetésével, míg az Universiade-válogatottnak, amelyet a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics szakvezetője, Mihók Attila irányít, ez lesz az utolsó felmérője a jövő héten kezdődő esemény előtt. | |
| 2019-06-08 | Szorította lábunkat a holland fapapucs | A magyar női vízilabda-válogatott június 7-én, pénteken este a budapesti Világliga szuperdöntő negyeddöntőjében az Európa-bajnok holland csapattal találkozott a Duna Arénában. A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy játékosa, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda ismét szerepet kapott. | |
| 2019-06-07 | Óriási küzdelem után megvan az első, önbizalom-növelő siker | Miután június 4-én, kedden este nem várt, sima vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott az oroszok ellen a budapesti Világliga szuperdöntőjének második csoportmeccsén, így június 6-án, csütörtökön este Kanada ellen a harmadik hely megszerzése volt a tét. | |
| 2019-06-05 | Kiváló kezdés után az amerikai csapat érvényesítette fölényét | A magyar női vízilabda-válogatott június 4-én, kedden az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok csapata ellen vereséggel kezdte meg szereplését a Duna Arénában rendezett Világliga szuperdöntőben. A válogatott összes DUE-Maarsk kerettagja szerepelt, név szerint Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Garda Krisztina és Horváth Brigitta. | |
| 2019-04-20 | Pénteken a bajnoki döntő párharcát kezdik vízilabdázóink | Három mérkőzéses, heroikus csata után jutott be a bajnoki döntőbe a BVSC legyőzésével a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabda-együttese. A lányok az ünnep után Olaszországban edzőtáboroznak pár napot, hogy aztán április 26-án, pénteken megkezdjék az újabb harcot az UVSE ellen az aranyéremért. | |
| 2019-03-27 | Négy újvárosi pólós a keretben | Női válogatottunk 15 játékosa utazhat az Európa Kupa hatos döntőre, ahol Görögország ellen játszik majd a csapat a négy közé jutásért. A válogatottban helyet kapott Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Vályi Vanda. | |
| 2019-03-25 | Komoly célokkal a válogatott Olaszországban | Tizenkilenc játékossal megkezdte a felkészülést az Európa Kupa e heti, torinói hatos döntőjére a magyar női vízilabda-válogatott. Bíró Attila szövetségi kapitány a bő keretbe a Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics négy tagját hívta be, Garda Krisztinát, Gurisatti Grétát, Horváth Brigittát és Vályi Vandát. | |
| 2019-02-13 | Nagyon sokat kivett, hogy ledolgozzuk a hátrányt | Idei első hazai mérkőzését játszotta február 12-én, kedden a magyar női vízilabda-válogatott, a Világliga/Európa-kupa selejtezőn a kontinensbajnok Hollandia volt az ellenfél. | |
| 2019-02-07 | A megszokott négyes behívója | A női vizilabda-válogatott szövetségi kapitánya február 6-án, szerdán megnevezte tizen nyolcas keretét, amelyben az „állandó” dunaújvárosi mag ismét helyet kapott, azaz Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. | |
| 2019-01-24 | A Világliga után a hazai bajnokságban remekeltek | Válogatott vízilabdázóink, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Vályi Vanda, Garda Krisztina a Hollandia és Franciország csapatai elleni győzelem után a magyar bajnokságban a dunaújvárosi csapattal a Honvédot győzték le 25-4-re | |
| 2019-01-17 | Attila seregeivel ellentétben, ők nem kaptak ki | A magyar női vízilabda-válogatott miután január 12-én, szombaton büntetőkkel nyert az Európa-bajnok hollandok ellen, kedden lapzártánk után újabb, ezúttal magabiztos sikert aratott a Világliga/Európa-kupa selejtezőjében a francia válogatott vendégeként. | |
| 2019-01-14 | Büntetőkkel legyőztük az Európa-bajnokot! | A Dunaújvárosi Egyetem- Maarsk Graphics három játékosával felálló magyar női vízilabda-válogatott szombaton 10-10-es döntetlen után ötméteresekkel legyőzte Hollandiát a világliga, egyben Európa- kupa selejtező soros mérkőzésén.
| |
| 2019-01-10 | Négyen képviseli Dunaújvárost | Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Horváth Brigitta és Garda Krisztina került be a női vízilabda-válogatott keretbe | |
| 2019-01-04 | Bíró Attila új kerete | Tizenhét játékossal kezdi kedden a felkészülést a következő világliga- mérkőzésekre Bíró Attila, a magyar női vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya. Az újvárosiak közül ott lesz: Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Vályi Vanda és Garda Krisztina is. | |
| 2018-11-09 | Hinni, bízni kell magunkban | A DUE-Maarsk női vízilabdázói igyekeznek helyén kezelni a november 10-i európai Szuperkupa-döntőt, amelyet az orosz Kirishi ellen vívnak Oroszországban. Persze tudják, kikkel állnak szembe, de csapat bízik önmagában és abban, meg tudják lepni a sztárcsapatot. | |
| 2018-11-07 | Nem voltak egy súlycsoportban velünk a franciák | A magyar női vízilabda-válogatott november 6-án, kedden este a világliga európai selejtezősorozatának első csoportmérkőzésén a franciákkal találkozott. A tizennégyes magyar keretből a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosa, Horváth Brigitta marad ki Bíró Attila szövetségi kapitány döntése alapján, klubtársai közül Garda, Gurisatti és Vályi V. viszont szerepet kapott. Az ellenfélnél pedig Geraldine Mahieu képviselte a DUE-Maarsk együttesét. | |
| 2018-11-06 | A válogatott számára fontos sorozat kezdődik | November 6-án, kedden Egerben Franciaország ellen játszik a magyar női vízilabda-válogatott. A magyar válogatottba a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapatából négyen kaptak meghívót: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. A lányok a meccsen szembekerülnek csapattársukkal, ugyanis Gerlidne Mahieu a franciákat erősíti majd. | |
| 2018-07-31 | Újoncokkal jutottak a négy közé. Van még módunk előrelépni | Dicséretesnek tartja a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila a négy közé jutást az Európa-bajnokságon, és látja a fejlődési lehetőséget a csapatban. A magyar csapat, amelyben a Dunaújvárosi Egyetem -Maarsk Graphics klubjából Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Horváth Brigitta és az ősztől Egerben játszó Szilágyi Dorottya szerepelt, a csoportküzdelmek során egy vereséggel – spanyol – és négy győzelemmel – török, szerb, orosz, német – a második helyen zárt. | |
| 2018-07-26 | Így ki lehet kapni egyelődöntőben. Ezúttal a hollandok győztek - jöhet a bronzmérkőzés | A címvédő magyar női vízilabda-válogatott vereséget szenvedett Hollandia ellen a barcelonai Európa-bajnokság elődöntőjében. | |
| 2018-07-23 | Az olaszokkal a mai negyeddöntőben. A mai negyeddöntőben az olaszok lesznek az ellenfelek | Hozta a kötelezőt a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén, s miután a spanyolok is nyertek az oroszok ellen, a második helyen zártunk. | |
| 2018-07-20 | A remek védekezés volt a sikerünk alapja | A magyar női vízilabda-válogatott július 19-én, csütörtökön este újabb rangadót játszott a spanyolországi Európa-bajnokságon. Az oroszok elleni találkozót kiváló védekezéssel és hullámzó támadójátékkal nyertük meg. | |
| 2018-07-18 | A szerbek ellen is edzettünk egy jót. Bőven gyakorolhattuk az emberhátrányokat | Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését kedden a vízilabda Európa-bajnokságon női válogatottunk, miután Szerbia sem jelentett akadályt Bíró Attila együttesének. A legnagyobb izgalom már a találkozó előtt megtörtént. | |
| 2018-07-16 | A spanyolok elleni hibákat gyorsan ki kell javítani | Július 14-én a házigazda spanyolok ellen vereséggel kezdte szereplését a vízilabda Európa-bajnokságon a magyar női válogatott, amelynek július 15-én, vasárnap a törökök legyőzése már nem okozott gondot. Olyannyira, hogy még edzésnek sem felelt meg, ezért Bíró Attila utána tartott még egy tréninget a lányoknak. | |
| 2018-07-13 | Szombaton rajtolnak az EB-n. A magyar csapat is ott akar lenni, amikor az éremkért játszanak | Július 12-én, csütörtökön a címvédő magyar női vízilabda-válogatott elutazott Spanyolországba az Európa-bajnokságra, ahol szombaton a házigazda ellen kezdik meg szereplésüket a lányok. A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics több játékosa is képviselteti magát, közülük Garda Krisztina tagja volt a 2016-ban aranyérmet szerzett csapatnak, Gurisatti Gréta pedig a tavalyi vb után egy újabb nagy tornán bizonyíthat. | |
| 2018-07-10 | Vizilabdázóink ott lesznek az EB-n! Az újvárosi kerettagok készülhetnek az EB-re | Az utolsó, hollandiai felkészülési tornát követően Bíró Attila, a címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte a július 14-én, szombaton kezdődő Európa-bajnokságon szereplő csapat tagjait. A dunaújvárosi klub minden válogatott játékosa ott lehet Spanyolországban. | |
| 2018-06-29 | Ausztráliát is legyőzte a csapat | A júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as győzelmet aratott az ausztrál csapat felett a Margitszigeten zajló Vodafone Kupa második fordulójában június 27-én. | |
| 2018-06-28 | Csak az eső miatt volt szomorú este | A magyar női vízilabda-válogatott június 27-én, szerdán este Japán ellen mutatkozott be a hazai rendezésű Vodafone Kupán. Bíró Attila Európa-bajnokságra készülő címvédő együttese sima sikerrel nyitott. | |
| 2018-06-21 | Komoly erőfelmérő előtt. Komoly felmérő vár a lányokra | A nyári felkészülés negyedik hetében tart a magyar női vízilabda-válogatott, amely az Európa-bajnokság előtt a jövő héten a hazai rendezésű Vodafone Kupán kőkemény ellenfelekkel gyakorolhat, a többi között az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, Ausztrália és Japán ellen. | |
| 2018-06-19 | Betegség miatt. Vályi Vanda kihagyja az EB-t | Címvédőként utazik a barcelonai vízilabda Európa-bajnokságra a magyar női pólóválogatott. A részben megfiatalított csapatban már biztosan nem láthatjuk játszani a dunaújvárosiak tehetségét, Vályi Vandát (kép). | |
| 2018-05-17 | Öt újvárosi vizilabdázó került be az EB-re készülő keretbe | Miután befejeződött a női vízilabda-bajnokság, Bíró Attila szövetségi kapitány máris megnevezte azt a tizenhét játékost, akivel nekivág a nyári Európa-bajnoki felkészülésnek május végén. A DÚE-Maarsk együtteséből öt vízilabdázó harcolhatja ki a szereplést: Garda Krisztina, aki tagja volt a 2016-os gárdának, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. | |
| 2018-05-03 | Búcsú Szentpéterváron | Női válogatottunk rosszul kezdett május 1-én, kedden este, a világliga sorsdöntő mérkőzésén, ez pedig végül megbosszulta magát, s házigazda előnyét megőrizve 13-11-re győzött. Európából így Spanyolország, Oroszország és Hollandia kvalifikálta magát a kínai szuperdöntőre. | |
| 2018-04-30 | Lehet, már tét nélkül játszanak | Április 30-án, hétfőn Szentpétervárra utazott a magyar női vízilabda-válogatott, ahol az oroszok ellen játssza utolsó világliga selejtezős mérkőzését. Mihók Attila csapatából négyen ott lesznek a május 1-i, kedd esti találkozón: Garda Krisztina, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta és Horváth Brigitta. | |
| 2018-03-29 | Kétszer megnyerték, kétszer elveszítették | Március 27-én, kedden éjszakába nyúló mérkőzésen büntetőkkel szenvedett vereséget a magyar női vízilabda-válogatott a spanyoloktól a világliga csoportselejtezőjében. | |
| 2018-03-27 | Gardának orrát törték. Garda Krisztina orra eltörött | Vezéráldozattal járt a magyar női vízilabda-válogatott Európa Kupa-szereplése, ugyanis a DUE-Maarsk csapatkapitányának, Garda Krisztinának az olaszok centere egy szerencsétlen mozdulat után eltörte az orrát. | |
| 2018-03-24 | Hatodik helyen | Március 22-én, csütörtökön este az oroszok ellen szenvedett vereséget a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolországi Pontevedrában rendezett Európa Kupa hatos döntőjében, így búcsúzott az éremszerzés lehetőségétől, és pénteken az olaszokkal meccselt az első ízben kiírt nemzetközi sorozat 5. helyéért. | |
| 2018-03-23 | Túl sok hibával | Az Európa-kupa hatos fináléjának negyeddöntőjében március 22-én, csütörtök este az orosz válogatott ellen szállt medencébe a magyar csapat Pontevedrában. Közben az is eldőlt, hogy a LEN-kupa döntőjében érdekelt DUE-Maarks Graphics együttesének a szintén spanyolországi Mataro uszodájában lesz jelenése. | |
| 2018-03-01 | Még semmi sincs veszve, meglehet a szuperdöntő | A magyar női vízilabda-válogatott február 28-án, kedden este – lapzártánk után – Hollandiával játszott világliga-csoportmérkőzést. A találkozó sima vendéggyőzelmet hozott, köszönhetően a DUE-Maarsk légiósának, Laura Aartsnak is. | |
| 2018-02-27 | A küldetés nagyon nehéz, ám nem lehetetlen | Február 24-én, szombaton délután 10–13-ra kapott ki női vízilabdacsapatunk az olasz bajnoki listavezető Orizzonte Catania együttesétől. A derbi után Mihók Attilával, a dunaújvárosi csapat vezetőedzőjével, valamint Bíró Attila szövetségi kapitánnyal beszélgettünk. | |
| 2018-01-30 | Az első negyed döntő volt | A magyar női vízilabda-válogatott január 29-én, hétfőn este fantasztikus hangulatú mérkőzésen győzte le a világbajnoki harmadik orosz csapatot a világliga selejtezőjének második csoportmérkőzésén. A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics hat játékosával – Kiss, Garda, Gurisatti, Szilágyi, Horváth, Vályi V. – felálló magyar csapat álomszerű kezdéssel nyitotta a találkozót. | |
| 2018-01-19 | Európai hadjárat. A kontinens legjobb nyolc csapata közé igyekeznek | A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázói január 19-e és 21-e között, péntektől vasárnapig az Euroliga második csoportkörében szerepelnek Spanyolországban. A tét és a feladat nagyon komoly: az első két helyen továbbjutni a kontinens nyolc legjobb együttese közé. | |
| 2017-12-21 | Bizonyítottak a fiatalok | Az újjáalakuló magyar női vízilabda-válogatott december 20-án, szerdán bravúros teljesítménnyel győzte le a spanyol csapatot a világliga második fordulójában. Ebben jelentős szerepet vállaltak a dunaújvárosi játékosok. | |
| 2017-12-20 | Pazar kezdés után izgalmas végjáték | A világbajnoki ezüstérmes Spanyolországot egy góllal győzte le a magyar női vízilabda-válogatott a világliga csoportkörének második fordulójában. HAt dunaújvárosi játékos volt a válogatott keretében. | |
| 2017-12-19 | Mindenki maradt a keretben | A magyar női vizilabda-válogatott december 19-én este a világbajnok ezüstérmes spanyolokkal játszik világliga-mérkőzést. A találkozón hat dunaújvárosi játékos kaphat szerepet. | |
| 2017-12-04 | Első helyet ért a bravúr. Parádés teljesítményük után csoportelsőként jutottak tovább | Házigazdaként veretlenül, csoportelsőként végzett a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese az Euroliga első selejtezőkörében, miután december 3-án, vasárnap nagy csatában, fantasztikus játékkal legyőzte a görög Vouliagmeni együttesét. | |
| 2017-11-23 | Egy újvárosi mégis örülhetett a végén | A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics öt játékosa volt vízben a november 21-i, kedd esti, világliga európai selejtező első csoportmérkőzésén. Végül a hazaiaknál szereplő Laura Aarts örülhetett, miután egy góllal nyertek az alaposan megfiatalított magyar csapat ellen. | |
| 2017-11-17 | Hat újvárosi a keretben | A november 15-i, szerdai DUE-Maarsk – BVSC csata után november 16-án, csütörtökön már a magyar női vízilabda-válogatott keretében volt jelenése hat dunaújvárosi játékosnak, név szerint Gurisatti Grétának, Horváth Birigittának, Szilágyi Dorottyának (kép), Garda Krisztinának, Mchunu Hlengwie-nak és Vályi Vandának. November 21-én, kedden világliga-meccset játszunk Hollandiában. | |
| 2017-10-31 | Ezek a sikerek önbizalmat adnak | Egy hét alatt Európa két topcsapatát is legyőzte a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese. | |
| 2017-10-11 | A szövetség köszönötte őket (képaláírás) | Október 10-én, kedden este a Magyar Vízilabda Szövetség a Marriott Hotelben ünnepelte a nyári világversenyeken érmet szerzett válogatott csapatokat. Dr. Kemény Dénes elnök többek között a képünkön látható, az Universiadén második helyezett női csapatot is köszöntötte, amelyben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Garaphics nyolc játékosa, illetve a szakmai stábban Mihók Attila is szerepelt. (teljes szöveg) | |
| 2017-10-03 | Garda Krisztina lett az új "csk" | Nyolc év, valamint az ezüstéremmel zárult Universiade után elköszönt a DUE-Maarsk csapatától Menczinger Kata, aki Olaszországban folytatja vízilabdás pályafutását. Távozásával a csapatkapitányi poszt is megüresedett, utóda Garda Krisztina lett. | |
| 2017-09-29 | Az érmesek köszöntése. Egész Magyarország büszke rájuk | Ünnepélyes reggelin köszöntötte az idei 29. Nyári Universiadén érmet nyert sportolókat dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 28-án, csütörtökön. | |
| 2017-08-30 | Boldog ezüstérmesek. Nincs ok szomorkodásra | Meglepetésre készült, ám végül nem tudta borítani a papírformát a magyar női vízilabda-válogatott a tajvani Universiade döntőjében, a több friss világbajnokkal felálló, a tornán veretlenül végigmenetelő Egyesült Államok augusztus 29-én, kedden magabiztosan szerezte meg az aranyérmet. | |
| 2017-08-29 | Az aranyéremért játszanak. A kitűzött érem megvan, már csak a színe kérdés | Az Egyesült Államok csapata ellen vívja auguszus 29-én, kedden az Universiade vízilabdatornájának döntőjét a magyar női vízilabda-válogatott. | |
| 2017-08-28 | Döntőben a magyar lányok! | Pazar hét végén van túl az Universiadén szereplő magyar női válogatott. Augusztus 26-án a franciákat, augusztus 27-én az oroszokat verték meg. Augusztus 29-én az aranyért játszanak. | |
| 2017-08-26 | Továbbjutás csoportmásodikként | Új-Zéland válogatottját simán verte utolsó csoportmeccsén a magyar női vízilabda-válogatott. Folytatás a negyeddöntőben. | |
| 2017-08-25 | A második vereség | A nyári Universiade női pólótornájának csoportkörében augusztus 24-én reggel elszenvedte második vereségét a magyar válogatott, amely szoros, végletekig kiélezett mérkőzésen maradt alul az oroszok ellen. | |
| 2017-08-23 | Ismét Kanada volt a jobb | A vizes világbajnokság után ismét Kanada válogatottja jelentett megoldhatatlan feladatot a magyar női válogatottnak az | |
| 2017-08-21 | Edzésnek talán jó | Második találkozóján augusztus 20-án is fölényes győzelmet aratott a nyolc dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott az Universiadén. | |
| 2017-08-19 | Magabiztos siker után jöhet a jó folytatás | Augusztus 18-án, pénteken a Japán elleni győzelemmel kezdte meg szereplését a nyári Universiadén a nyolc dunaújvárosi játékossal felálló női vízilabda-válogatott. A kezdés kiváló, bízunk a jó folytatásban | |
| 2017-08-15 | Már utaznak tovább Tajvanra | A magyar női Universiade vízilabda-válogatott augusztus 18-án, pénteken kezdi meg szereplését a világ második legnagyobb sporteseményén, az Universiadén jelentős dunaújvárosi dominanciával. | |
| 2017-08-10 | Kínában készül már a válogatott | A vizes világbajnokság árnyékában készült idehaza az olimpia utáni legnagyobb sporteseményre, az Universiadéra a magyar női vízilabda-válogatott, amely hat dunaújvárosi játékossal utazott el Kínába, ahol tovább folytatódik a gyakorlás. Itt csatlakozik hozzájuk Bíró Attila szövetségi kapitány, valamint a vb-n szerepelt Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya. | |
| 2017-07-19 | Gólzáporos, sima győzelem | A magyar női vízilabda-válogatott simán nyert Franciaország ellen, így a csütörtök esti, hollandok elleni találkozón a csoportelsőségért játszik. | |
| 2017-07-11 | Bizony benne van a csalódás is az élsportban. Universiade aranyérme még senkinek nincsen | A DUE-Maarsk Európa-bajnok vízilabdázója, Garda Krisztina (kép) nem Dunaújvárosban szeretett volna játszani a japán vagy a francia válogatott ellen a héten, hanem a július 9-én, vasárnap kezdődő, magyarországi világbajnokságon. Ám egy profi sportolónak olyan helyzettel is meg kell birkóznia, amikor kimarad a nemzeti együttesből. | |
| 2017-07-10 | Fölényes siker Dunaújvárosban Dél-Afrika ellen | Az Universiadéra készülő női vízilabda-válogatott dunaújvárosi edzőtábora során edzőmérkőzéseket is játszik a vizes vb előtti utolsó napokat szintén nálunk töltő válogatottak ellen. | |
| 2017-07-04 | Itt gyakorol a válogatott. Dunaújvárosban kezdték el a felkészülést az Universiadéra | Július 3-án, hétfőn a Fabó Éva Sportuszodában kezdte meg felkészülését a magyar női Universiade vízilabda-válogatott. Az újvárosi játékosok közül Menczinger Kata, Garda Krisztina és Somhegyi Noémi - aki ősztől Egerben pólózik - került át Mihók Attilához. Rajtuk kívül Kiss Alexandra, valamint Horváth Brigitta és Ziegler Diána képviseli a DUE-Maarsk színeit. | |
| 2017-06-15 | Itthon folytatják | A kéthetes kínai túra után, egy nemzetközi torna, illetve a világliga szuperdöntője után június 14, szerdától ismét Budapesten folytatja világbajnoki felkészülését a magyar női vízilabda-válogatott. | |
| 2017-06-07 | Kanada után már Kína jön | A magyar válogatott 9-9-es döntetlen után ötméteresekkel 2-1-re kikapott ellenfelétől Sanghajban, június 7-én a házigazda Kína ellen ugrik medencébe az újvárosi pólósokkal is teletűzdelt nemzeti csapatunk. | |
| 2017-06-02 | Az oroszok jobbak voltak | A dunaújvárosi játékosokat is felvonultató magyar női vízilabda-válogatott 14-9-re kikapott a negyeddöntőben az oroszoktól a Kínában zajló Kunsan Kupán június 1-én. | |
| 2017-06-01 | Két győzelem a folytatásban | A nyitónapi, görögöktől elszenvedett vereség után Japán és Ausztrália ellen is győzött a kínai tornán szereplő magyar női vízilabda-válogatott. Mindkét sikerben tevékeny részt vállaltak a dunaújvárosi játékosok | |
| 2017-05-23 | Fokozodó terhelés, kínai túra | A hazai rendezésű világbajnokságra készülő női vizilabda-válogatott egy kínai tornára utazott, amit a szintén kínai világliga szuperdöntője követ. A DUE-Maarks hat pólósa jutott be a keretbe: Kasó Orsolya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya. | |
| 2017-05-09 | A világbajnoki részvételért. Hatan közelebb az álmaikhoz | Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a tizennyolc játékost, aki a szlovákiai Somorján május 15-én megkezdhetik a világbajnoki felkészülést. A DUE-Maarks hat pólósa jutott be a keretbe: Kasó Orsolya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya. | |
| 2017-04-19 | Az első helyen | A magyar női vízilabda-válogatott április 18-án, kedden este az olaszok ellen játszotta utolsó világliga-selejtezős meccsét, sorában hat Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékossal. | |
| 2017-04-13 | Ez az egy lehetőség maradt | Sajtótájékoztatót rendeztek április 12-én, szerdán a fővárosban a női vízilabda LEN Kupa négyes döntője előtt. A pénteki és szombati megmérettetésen a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics alakulata is érdekelt, Mihók Attila csapata április 14-én, pénteken 19 órakor a másik magyar résztvevővel, a rendező Újpesttel találkozik az elődöntőben. | |
| 2017-03-31 | Még ne a vb járjon a fejekben | Nyitva az ajtó a fiatal tehetségek előtt a női vízilabda-válogatott keretében, a szövetségi kapitány, Bíró Attila szerint a dunaújvárosi titánok közül többen már nem csak kopogtatnak, hanem be is nyitottak. | |
| 2017-03-29 | Válogatott gyakorlás | A magyar női vízilabda-válogatott keddig az új Duna Arénában gyakorolt az olaszok elleni világliga-meccsre, soraiban a DUE-Maarsk hét játékosával: Kasó Orsolya, Somhegyi Noémi, Garda Krisztina, Szilágyi Dorottya, Menczinger Kata, Horváth Brigitta és a sérült Gurisatti Gréta. | |
| 2017-02-22 | Édes franciakrémes | A női vízilabda világliga soros csoportmeccsén február 21-én, kedden a hét dunaújvárosi játékossal felálló válogatott a franciákat fogadta - s nyert ellenük fölényesen. | |
| 2017-02-21 | Hét játékosunk kaphat szerepet | Február 21-én, kedden 18.30 órakor a Hajós uszodában ugrik vízbe a franciák ellen soros világliga csoportmeccsén a magyar női válogatott. A keretben a legnagyobb kontingenst a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosai adják. | |
| 2017-02-17 | Heten a válogatott keretében | A magyar női vízilabda-válogatott bő keretében hét Dunaújváros Egyetem-Maarsk Graphics játékos szerepel: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya, Garda Krisztina és Somhelyi Noémi. | |
| 2017-01-21 | Behívták őket a válogatottba | A január 19-i női vízilabda bajnoki forduló után a válogatotté lesz a főszerep, az olaszok ellen készülő keretbe öt Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékos kapott meghívót: Kasó Orsolya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya és Somhegyi Noémi (kép). | |
| 2016-12-29 | Felkészülés itt és ott | Nem sok pihenő jutott a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabdázóinak az ünnepek után. A csapat egyik fele itthon kezdte újra a munkát, négyen - Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya - a válogatott edzőtáborába voltak hivatalosak. | |
| 2016-09-27 | A dunaújvárosi olimpikonok (képaláírás) | Szeptember 26-i hírlapban már írtunk arról, hogy a szeptember 24-i DKKA - Fehérvár KC női kézilabda-mérkőzés szünetében köszöntötték a dunaújvárosi olimpikonokat. Ezúttal közöljük a róluk készült csoportképet. Az eseményen nem volt jelen a kenus Hajdu Jonatán és edzője, Molnár Gergely. Balról jobbra Takács Krisztián (úszó), Kasó Orsolya (vízilabdázó), Garda Krisztina (vízilabdázó), Trenka János (tornaedző), Kovács Zsófia (tornász), Joó Gabriella (tornaedző) (teljes szöveg) | |
| 2016-09-26 | Köszönet és taps olimpikonjainknak. Munkás mérkőzés volt | A szeptember 24-i kézilabda mérkőzés szünetében kilencszáz néző tapsolhatott a dunaújvárosi olimpikonoknak, akik ajándékot kaptak a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiától. | |
| 2016-09-00 | Rio, dunaújvárosi szemmel. Véget ért az olimpia | A XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon részt vevő dunaújvárosi sportolók beszámolója. Nyilatkozik Kovács Zsófia (torna), Hajdu Jonatán (kenu), Kasó Orsolya (vízilabda), Garda Krisztina (vízilabda) és Takács Krisztián (úszás). | |
| 2016-09-00 | Újvárosi olimpikonok Rióban. Szép volt, jó volt, de nem mennének vissza... | XXXI. Nyári Olimpiai Játékokon részt vevő dunaújvárosi sportolók beszámolója. Nyilatkozik Kovács Zsófia (torna), Trenka János (Kovács Zsófia edzője), Hajdu Jonatán (kenu), Kasó Orsolya (vízilabda), Garda Krisztina (vízilabda) és Takács Krisztián (úszás). | |
| 2016-08-22 | A női kajak négyesé a nyolcadik. Könyekkel teli medence | Női vízilabda-válogatottunk jól játszva úgy tűnt, megszerzi a bronzérmet az oroszok elleni augusztus 19-i, pénteki meccsen, ám a végén az ötméteresekre maradt a döntés, amiből az ellenfél került ki győztesen. A harmadik olimpián sem sikerült felállni a dobogóra.. | |
| 2016-08-19 | Mindenképpen akarják az érmet | Miután az elődöntőben az Egyesült Államoktól kikapott a magyar női vizilabda-válogatott, így a bronzéremért száll vízbe a riói olimpia augusztus 19-i versenynapján. A csapatban két dunaújvárosi játékos szerepel, Garda Krisztina (kép) és Kasó Orsolya. | |
| 2016-08-17 | A döntőért játszhatnak. Képesek lehetnek a csodára | Miután a magyar női vízilabda-válogatott az ausztrálokat legyőzte, így augusztus 17-én este a címvédő Egyesült államokkal mérkőzik. A siker egyik kulcsembere a dunaújvárosi Kasó Orsolya volt. | |
| 2016-08-15 | Agresszíven kell játszani | A női vízilabda-válogatott augusztus 15-én, hétfőn negyeddöntőt vív az ausztrálokkal. A címvédő elleni találkozón mindkét Dunaújvárosi Egyetem Maarks Graphics játékos, Kasó Orsolya és Garda Krisztina is szerepet kapott. | |
| 2016-08-05 | Hajrá Dunaújváros. XXXI. Nyári Olimpiai Játékok. Öt dunaújvárosi a közel százhatvan magyar sportoló között | Kovács Zsófia (torna), Garda Krisztina és Kasó Orsolya (vízilabda), Takács Krisztián és Hajdú Jonatán (úszás) | |
| 2016-08-05 | Az aranyért utaztak el | A magyar női vízilabda-válogatottban mindig meghatározó szerepet játszottak a dunaújvárosi játékosok. Így volt ez akkor is, amikor januárban a mieink Európa-bajnokságot nyertek, és kiharcolták az olimpiai részvétel jogát. | |
| 2016-07-18 | Ketten mehetnek Rióba! Kasó és Garda az olimpián | Kasó Orsolya (kép) és Garda Krisztina (kép), a Dunaújvárosi Egyetem Maarks Graphics női vízilabda együttesének két tagja került be az olimpiai csapatba. | |
| 2016-07-16 | A hibákat még van idő kijavítani | A magyar női vízilabda-válogatott július 15-én este játszotta utolsó mérkőzését a felkészülési BENU Kupán a spanyolok ellen, ahol hat dunaújvárosi játékos küzd az olimpiai részvételért. | |
| 2016-07-15 | Harc az olimpiai tagságért | Az olaszok ellen vereséggel kezdte szereplését szerdán a magyar női vízilabda-válogatott a fővárosban rendezett BENU Kupán, amely csütörtökön este az ausztráloktól is kikapott. A torna után hirdet majd olimpiai keretet Bíró Attila szövetségi kapitány. A magyar keretben hat Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics vízilabdázó, a kapus Kasó Orsolya, illetve a mezőnyjátékos Menczinger Kata (kép), Somhegyi Noémi, Garda Krisztina, Szilágyi Dorottya és Horváth Brigitta harcol azért, hogy ott lehessen Rióban. | |
| 2016-05-24 | Hatan a riói olimpiáért | Az olimpiai csapat bő keretében hat játékos kapott helyet a Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics Vízilabda Egyesületből: Kasó Orsolya, Garda Krisztina, Bolonyai Flóra, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya, Horváth Brigitta. | |
| 2016-04-30 | Itt nem akarnak megállni! | Fantasztikus játékkal nyerte meg a női vízilabda bajnoki elődöntő harmadik meccsét, és ezzel együtt a párharcot is csütörtökön este a Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics csapata a BVSC otthonában. Ezzel pedig készülhet az aranycsatára a címvédő Újpest ellen. | |
| 2016-04-22 | Megvásárolná az élményfürdőt a város | Közgyűlés: újabb vételi ajánlatot tesz az önkormányzat az élményfürdő megvásárlására, a Dunanett Kft. támogatást kapott a Budai Nagy Antal úti telephelyének felújítására, az önkormányzat támogatja Garda Krisztina és Kasó Orsloya felkészülését is az olimpiára, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság 25 millió forint támogatást kapott , elsősorban az illegális migráció miatti helyettesítés és közterületi jelenlét fokozása miatti kiadásokhoz. | |
| 2016-03-10 | Hét dunaújvárosival | A női vízilabda-válogatott keretében hét dunaújvárosi játékos szerepel: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Garda Krisztina, Somhegyi Noémi, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta. | |
| 2016-01-25 | Egy arany, egy bronz | Európa-bajnok lett a magyar női vízilabdacsapat. A válogatott tagja volt a dunaújvárosi csapatból: Kasó Orsolya és Garda Krisztina. | |
| 2016-01-23 | Lányaink Európa trónján! | 2005 után újra döntőt játszhatott világversenyen a női vízilabda-válogatott Belgrádban az Európa-bajnokságon, ahol zseniális játékkal aranyérmet szerzett. A magyar válogatott tagja volt a dunaújvárosi csapatból: Kasó Orsolya és Garda Krisztina. | |
| 2016-01-09 | Győzni mennek a lányok | Január 10-én Hollandia ellen megkezdi szereplését a szerbiai, olimpiai kvalifikációs Európa- bajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott, soraiban két dunaújvárosi pólóssal. Beszélgetés Garda Krisztinával és Kasó Orsolyával. | |
| 2015-12-30 | Két dunaújvárosi ott lehet a szerbiai Eb-n | A dunaújvárosi csapatból Kasó Orsolya és Garda Krisztina ott lehet a vízilabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott tagjaként. | |
| 2015-12-29 | Sportolókkal dolgozik | Kasó Orsolya a dunaújvárosi csapat vízilabdázója Csernus Imrével beszélgetett, aki a magyar női vízilabda-válogatott segítője. | |
| 2015-11-24 | Szerencsét hozott a paróka | Öt dunaújvárosi játékos - Kasó Orsolya, Gurisatti Gréta, Menczinger Kata, Horváth Brigitta, Garda Krisztina - kapott helyet a hollandok ellen készülő csapatba. A női vízilabda klubküzdelmek sorát ma ismét válogatott feladat tarkítja, a keretében öt dunaújvárosi játékost felvonultató nemzeti együttes 18 órakor Budapesten Hollandiával találkozik Világliga csoportmeccsen. | |
| 2015-10-13 | Bíró is számít a dunaújvárosiakra | Dunaújvárosiak a női vízilabda-válogatott keretében: Kasó Orsolya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata. | |
| 2015-10-08 | Mindenki tiszta lappal indul | Az Újpest a második, a Dunaújvárosi Főiskola-Maarsk Graphics pedig a harmadik helyen végzett azon az oroszországi női vízilabda-tornán, amelyet a helyszínen tekintett meg az új szövetségi kapitány, Bíró Attila is, aki kihirdette első válogatott keretét is. Hat dunaújvárosi a keretben: Szilágyi Dorottya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata, Kasó Orsolya. | |
| 2015-07-25 | Éremmel jönnének haza | Július 24. és augusztus 9. között Oroszországban rendezik a vizes sportágak világbajnokságát. A vasárnap bemutatkozó női vízilabda-válogatottban két dunaújvárosi játékos szerepel, az úszók között pedig két Dunaferr SE versenyző: Garda Krisztina, Menczinger Kata. | |
| 2015-07-06 | Két dunaújvárosi pólós az utazó keretben | Merész András, a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte a világbajnokságon szereplő keretet. A csapatban két Dunaújvárosi Főiskola játékos kapott helyet: Menczinger Kata és Garda Krisztina. | |
| 2015-06-27 | Három dunaújvárosi az utazó keretben | A magyar női vízilabda-válogatott Hollandiában szerepel egy nemzetközi tornán, a dunaújvárosi csapatból Kasó Orsolya (kép), Garda Krisztina, Menczinger Kata. | |
| 2015-06-11 | A mini olimpián szerepelnek | Június 12-én Németország ellen megkezdi szereplését a bakui Európa Játékok keretében rendezett ifi vízilabda Európa-bajnokságon a Mihók Attila által irányított női együttes dunaújvárosi résztvevőkkel: Vályi Vanda (kép), Mchunu Hlengwie. A felnőtt válogatott is készül a világbajnokságra, a dunaújvárosi válogatottakkal: Menczinger Kata, Gurisatti Gréta, Kasó Orsolya, Garda Krisztina. | |
| 2015-06-05 | Lányaink a vébéken | Három dunaújvárosi játékos - Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya - készülhet a junior vízilabda világbajnokságra, míg a szintén világbajnokság előtt álló felnőttek a héten elkezdték a munkát, itt négy pólósunk - Gurisatti Gréta, Menczinger Kata, Garda Krisztina, Kasó Orsolya - érdekelt. | |
| 2015-04-23 | Góllal debütált a válogatottban | Utolsó Világliga csoportmeccsén tíz gólos sikert aratott a magyar női vízilabda-válogatott Franciaországban. A találkozó nem csak ezért marad emlékezetes a dunaújvárosiak számára. A dunaújvárosi Vályi Vanda (kép) góllal mutatkozott be a felnőtt válogatottban. | |
| 2015-01-28 | A várakozásnak megfelelően | A női vízilabda Világliga csoportselejtezőjének harmadik fordulójában a négy dunaújvárosi - Menczinger Kata (kép), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta - játékossal felálló magyar válogatott január 27-én a franciákat fogadta. | |
| 2014-11-25 | A hangulatuk nem fagyos | November 25-én Oroszországban játssza első Világliga selejtezőjét a magyar női vízilabda-válogatott. A válogatott tagja a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület két sportolója: Garda Krisztina és Menczinger Kata. | |
| 2014-11-12 | Hárman a keretben | November 25-én Oroszországban játszik Világliga selejtezőt a magyar női vízilabda-válogatott. Az utazó keretbe bekerült a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület három játékosa is: Menczinger Kata, Gurisatti Gréta, Garda Krisztina. | |
| 2014-10-15 | Hatan a vb felkészülési keretben | A női vízilabda-válogatott kapitánya, Merész András kedden ismertette 28 fős keretét, ez a csapat vág neki a 2015-ös világbajnoki felkészülésnek. A csapatban hat Dunaújvárosi Főiskola VE játékos kapott helyet: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta, Garda Krisztina (kép), Horváth Brigitta. | |
| 2014-04-18 | Öt újvárosi a bő keretben | Merész András a Világliga selejtező zárómérkőzésére kijelölte a bő keretet. A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület női vízilabdázói közül: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Miskolczi Kitti, Garda Krisztina, Csabai Dóra. | |
| 2014-02-19 | Kilenc vízilabdázó a válogatottaknál | A DFVE vízilabdázói közül kilencen válogatott behívót kaptak: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Csabai Dóra, Miskolczi Kitti, Garda Krisztina, Polák Zsófia, az utánpótláshoz: Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta. | |
| 2014-02-15 | Mai pólórangadó | Szombaton 17 órakor a BVSC együttesét fogadja a Dunaújvárosi Főiskola VE női vízilabda egyesülete. A magyar válogatottba hat dunaújvárosi kapott helyet: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Csabai Dóra, Garda krisztina, Miskolczi Kitti, Polák Zsófia (kép). | |
| 2013-12-21 | Válogatott keret, hét újvárosival | A női vízilabda-válogatott dunaújvárosi tagjai: Menczinger Kata, Csabai Dóra, Miskolczi Kitti, Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Kasó Orsolya. | |
| 2013-12-04 | Most a válogatott jön | A héten még pihenőjüket töltik a Dunaújvárosi Főiskola VE női vízilabdázói, majd hétfőtől nem sokan maradnak a klubnál, ugyanis sokuknak válogatott elfoglaltságuk lesz. A legtöbb játékost a Dunaújváros adja a keretbe: Csabai Dóra, Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Miksolczi Kitti, Garda Krisztina. | |
| 2013-11-20 | Voksoljanak a dunaújvárosiakra! | Decemberben ötvenhatodik alkalommal rendezik meg a Sportcsillagok Gálaestjét, amelyen a sportújságírók szavazatai alapján az év legjobb sportolóit díjazzák. Dunaújvárosban sportoló jelöltek: vízilabda: Garda Krisztina, Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Miskolczi Kitti. Jégkorong: Ladányi Balázs, kajak-kenu: Vass András (kép). További dunaújvárosi jelöltek a cikkben. | |