Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2024-09-20 | Öt esztendő zárult le a szeptemberi üléssel | A 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó közgyűlését tartották 2024. szeptember 19-én Dunaújvárosban a Városházán. Legközelebb októberben ül össze a közgyűlés, de akkor már az új összetételben, ahogy azt a dunaújvárosiak eldöntötték június 9-én. | |
| 2024-09-20 | Új edzői stáb lépett a DFVE élére | Több jeles eseménynek is helyszíne volt a Fabó Éva Sportuszoda. A klub és városunk vezetése is köszöntötte a DFVE női vízilabdázóinak olimpikonjait pénteken, majd az egyesület bemutatta a felnőtt együttes új edzői stábját is.
| |
| 2024-08-16 | Ötödik helyen zártak női vízilabdázóink | Óriási csatában, ötméteresek után aratott 15-12-es győzelmet az olaszok ellen, így az ötödik helyen fejezte be a párizsi olimpiát a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott. | |
| 2024-07-19 | Véghajrában az olimpiai felkészülés | Várják már olimpiát női vízilabda válogatottunk dunaújvárosi tagjai, de még elsősorban az edzéseken tesznek meg mindent azért, hogy a lehető legjobban szerepeljenek a francia fővárosban. | |
| 2024-07-19 | Biztató szavak az olimpia előtt | A dunaújvárosi önkormányzat vezetése is köszöntötte a párizsi olimpiára készülő magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi tagjait. | |
| 2024-07-12 | Három DFVE-játékos az olimpiai csapatban | Garda Krisztina, Horváth Brigitta és Mahieu Geraldine is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges olimpiai keretébe. | |
| 2024-07-04 | Második hely a Thetis Kupán | Három győzelemmel és egy vereséggel szerezte meg a görögországi Thetis Kupa második helyét a három DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott. | |
| 2024-06-28 | Tizenhatan folytatják a felkészülést | Három DFVE játékos maradt a magyar női vízilabda válogatott tizenhatosra szűkített olimpiai felkészülési keretében. | |
| 2024-02-23 | Közösen köszöntötték a város vezetői és a jövő reménységei a vb-hősöket | Óriási örömmel fogadták a világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda válogatott dunaújvárosi kiválóságait Dunaújváros vezetői, illetve a DFVE utánpótlás játékosai. | |
| 2024-02-09 | A neheze most következik | Nem okozott gondot Új-Zéland legyőzése a három DFVE-játékossal (Garda Krisztina, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine) felálló magyar női vízilabda válogatottnak a dohai világbajnokság első mérkőzésén. | |
| 2023-01-06 | Megérdemelt jutalom. Díjazták a legjobb sportolókat | A dunaújvárosi sportolók 2022-ben is szép eredményeket értek el. Gratulációjukat kifejezve a város vezetői díjazták őket a Városháza „C” szárnyában. | |
| 2022-09-12 | Eb-eüstérem és ötödik hely | A dunaújvárosi klub három játékosával felálló női válogatott ötödik, a férfi pedig ezüstérmes lett a vízilabda-Európa-bajnokságon. | |
| 2022-08-26 | Három dunaújvárosi az Eb-csapatban | Horváth Brigitta, Garda Krisztina és Mahieu Geraldine is bekerült a magyar női vízilabda válogatott végleges Európa-bajnoki keretébe. | |
| 2022-08-08 | Sokat léptek előre és elismerésre méltó az erős kupa ezüstérme | Az augusztus végi Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott vasárnap befejezte szereplését az erős olaszországi felkészülési torán. A dunaújvárosi játékosokkal felálló csapat szombaton óriási győzelmet aratott az olaszok ellen, majd alig tíz óra múlva döntetlent ért el a hollandokkal – ezzel a második helyen zárta a tornát. | |
| 2022-07-22 | Újra munkába áll a válogatott | Öt dunaújvárosi játékos került be a magyar női vízilabda válogatott Európa-bajnokságra készülő bő keretébe. | |
| 2022-06-17 | Az ötből négyen a világbajnoki együttesben, Horváth tartalék | A tokióban olimpiai bronzérmes női vízilabda-válogatott keretéből tizen ott lesznek a budapesti világbajnokság hétfőn kezdődő tornáján is. Így a dunaújvárosi klub kapitánya, Garda Krisztina mellett a nyáron eligazoló Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya is kivívta a tagságot. A három újonc között ott van a DFVE honosított centere, Mahieu Geraldine is. Horváth Brigitta pedig tartalékként áll készen arra az esetre, ha valaki koronavírusos lesz. | |
| 2022-02-24 | Bemutatkozott a válogatottban. A siker és a fiatalok szereplése is örömteli | Az olimpia utáni első hazai mérkőzésén, soraiban négy dunaújvárosi játékossal, remek hangulatban győzelmet aratott a magyar női vízilabda-válogatott Hollandia ellen a február 22-i, kedd esti világliga európai selejtezőjében. | |
| 2021-05-13 | Az olimpiai részvételért ötvízilabdázónk küzdhet | Soraiban a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics öt játékosával hétfőn megkezdte a felkészülést az olimpiára a női vízilabda-válogatott. | |
| 2020-12-02 | Elkezdték a munkát Tokióért | A magyar női vízilabda-válogatott megkezdte a felkészülést az olimpiai selejtezőre, amit jelen állás szerint meg akarnak rendezni januárban Olaszországban. A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics öt játékosa kapott helyet. | |
| 2020-09-16 | A győztesek megérdemelt pihenőjüket töltik | A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics vízilabdázói szeptember 8-án, kedden megvédték címűket a Magyar Kupában, miután egy góllal legyőzték az UVSE gárdáját. | |
| 2019-07-27 | Nem sikerült érmet szereznünk. Bronz helyett kabalababa | A három dunaújvárosi játékossal felálló magyar női válogatott 10-9re kikapott a kvangdzsui világbajnokság bronzmérkőzésén. | |
| 2019-07-03 | Hárman utazhatnak a vb-re. Kiütéses sikerrel rajtoltak a lányok az Universiadén | Győzelemmel kezdte szereplését a franciák ellen az olaszországi Universiadén a magyar női vízilabda-válogatott. Mindeközben Bíró Attila szövetségi kapitány idehaza kihirdette a dél-koreai vb-re utazó csapatot, amelyben három dunaújvárosi játékos kapott helyet. | |
| 2019-07-01 | Erre már lehet építeni a vb előtt | Az Európa-bajnok Hollandia legyőzése után a második helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a rangos nemzetközi tornán, amit Budapesten rendeztek meg. A szintén itt szereplő Universaide-válogatott negyedik lett. | |
| 2019-06-29 | A szünetig egyenrangú felek voltak az olaszokkal | Miután a magyar női vízilabda-válogatott csütörtökön este egy góllal kikapott az olimpiai ezüstérmes olaszoktól a hazai rendezésű Diapolo Kupán a Hajós-uszodában, az itáliaiak a pénteki zárónap első találkozóján az Universiade csapatot is legyőzték, akik a félidőig teljesen egyenrangú partnerek voltak. | |
| 2019-06-26 | Két válogatottunk felkészülését segíti a kupa | A felnőtt együttes a dél-koreai világbajnokságra hangol Bíró Attila szövetségi kapitány vezetésével, míg az Universiade-válogatottnak, amelyet a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics szakvezetője, Mihók Attila irányít, ez lesz az utolsó felmérője a jövő héten kezdődő esemény előtt. | |
| 2019-06-08 | Szorította lábunkat a holland fapapucs | A magyar női vízilabda-válogatott június 7-én, pénteken este a budapesti Világliga szuperdöntő negyeddöntőjében az Európa-bajnok holland csapattal találkozott a Duna Arénában. A keretben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics négy játékosa, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda ismét szerepet kapott. | |
| 2019-06-07 | Óriási küzdelem után megvan az első, önbizalom-növelő siker | Miután június 4-én, kedden este nem várt, sima vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott az oroszok ellen a budapesti Világliga szuperdöntőjének második csoportmeccsén, így június 6-án, csütörtökön este Kanada ellen a harmadik hely megszerzése volt a tét. | |
| 2019-06-05 | Kiváló kezdés után az amerikai csapat érvényesítette fölényét | A magyar női vízilabda-válogatott június 4-én, kedden az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok csapata ellen vereséggel kezdte meg szereplését a Duna Arénában rendezett Világliga szuperdöntőben. A válogatott összes DUE-Maarsk kerettagja szerepelt, név szerint Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Garda Krisztina és Horváth Brigitta. | |
| 2019-03-27 | Négy újvárosi pólós a keretben | Női válogatottunk 15 játékosa utazhat az Európa Kupa hatos döntőre, ahol Görögország ellen játszik majd a csapat a négy közé jutásért. A válogatottban helyet kapott Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Vályi Vanda. | |
| 2019-03-25 | Komoly célokkal a válogatott Olaszországban | Tizenkilenc játékossal megkezdte a felkészülést az Európa Kupa e heti, torinói hatos döntőjére a magyar női vízilabda-válogatott. Bíró Attila szövetségi kapitány a bő keretbe a Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics négy tagját hívta be, Garda Krisztinát, Gurisatti Grétát, Horváth Brigittát és Vályi Vandát. | |
| 2019-03-07 | Parádés vízilabdával verték az olaszokat | A már biztos csoportelső olaszok legyőzésével, fantasztikus teljesítmény nyújtva a második helyen zárta a Világliga/Európa Kupa selejtezősorozatot a magyar női vízilabda-válogatott. | |
| 2019-02-13 | Nagyon sokat kivett, hogy ledolgozzuk a hátrányt | Idei első hazai mérkőzését játszotta február 12-én, kedden a magyar női vízilabda-válogatott, a Világliga/Európa-kupa selejtezőn a kontinensbajnok Hollandia volt az ellenfél. | |
| 2019-02-07 | A megszokott négyes behívója | A női vizilabda-válogatott szövetségi kapitánya február 6-án, szerdán megnevezte tizen nyolcas keretét, amelyben az „állandó” dunaújvárosi mag ismét helyet kapott, azaz Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. | |
| 2019-01-24 | A Világliga után a hazai bajnokságban remekeltek | Válogatott vízilabdázóink, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Vályi Vanda, Garda Krisztina a Hollandia és Franciország csapatai elleni győzelem után a magyar bajnokságban a dunaújvárosi csapattal a Honvédot győzték le 25-4-re | |
| 2019-01-17 | Attila seregeivel ellentétben, ők nem kaptak ki | A magyar női vízilabda-válogatott miután január 12-én, szombaton büntetőkkel nyert az Európa-bajnok hollandok ellen, kedden lapzártánk után újabb, ezúttal magabiztos sikert aratott a Világliga/Európa-kupa selejtezőjében a francia válogatott vendégeként. | |
| 2019-01-10 | Négyen képviseli Dunaújvárost | Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Horváth Brigitta és Garda Krisztina került be a női vízilabda-válogatott keretbe | |
| 2019-01-04 | Bíró Attila új kerete | Tizenhét játékossal kezdi kedden a felkészülést a következő világliga- mérkőzésekre Bíró Attila, a magyar női vízilabdaválogatott szövetségi kapitánya. Az újvárosiak közül ott lesz: Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Vályi Vanda és Garda Krisztina is. | |
| 2018-11-07 | Nem voltak egy súlycsoportban velünk a franciák | A magyar női vízilabda-válogatott november 6-án, kedden este a világliga európai selejtezősorozatának első csoportmérkőzésén a franciákkal találkozott. A tizennégyes magyar keretből a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosa, Horváth Brigitta marad ki Bíró Attila szövetségi kapitány döntése alapján, klubtársai közül Garda, Gurisatti és Vályi V. viszont szerepet kapott. Az ellenfélnél pedig Geraldine Mahieu képviselte a DUE-Maarsk együttesét. | |
| 2018-11-06 | A válogatott számára fontos sorozat kezdődik | November 6-án, kedden Egerben Franciaország ellen játszik a magyar női vízilabda-válogatott. A magyar válogatottba a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics csapatából négyen kaptak meghívót: Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. A lányok a meccsen szembekerülnek csapattársukkal, ugyanis Gerlidne Mahieu a franciákat erősíti majd. | |
| 2018-07-31 | Újoncokkal jutottak a négy közé. Van még módunk előrelépni | Dicséretesnek tartja a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila a négy közé jutást az Európa-bajnokságon, és látja a fejlődési lehetőséget a csapatban. A magyar csapat, amelyben a Dunaújvárosi Egyetem -Maarsk Graphics klubjából Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Horváth Brigitta és az ősztől Egerben játszó Szilágyi Dorottya szerepelt, a csoportküzdelmek során egy vereséggel – spanyol – és négy győzelemmel – török, szerb, orosz, német – a második helyen zárt. | |
| 2018-07-26 | Így ki lehet kapni egyelődöntőben. Ezúttal a hollandok győztek - jöhet a bronzmérkőzés | A címvédő magyar női vízilabda-válogatott vereséget szenvedett Hollandia ellen a barcelonai Európa-bajnokság elődöntőjében. | |
| 2018-07-23 | Az olaszokkal a mai negyeddöntőben. A mai negyeddöntőben az olaszok lesznek az ellenfelek | Hozta a kötelezőt a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén, s miután a spanyolok is nyertek az oroszok ellen, a második helyen zártunk. | |
| 2018-07-20 | A remek védekezés volt a sikerünk alapja | A magyar női vízilabda-válogatott július 19-én, csütörtökön este újabb rangadót játszott a spanyolországi Európa-bajnokságon. Az oroszok elleni találkozót kiváló védekezéssel és hullámzó támadójátékkal nyertük meg. | |
| 2018-07-18 | A szerbek ellen is edzettünk egy jót. Bőven gyakorolhattuk az emberhátrányokat | Magabiztos győzelemmel folytatta szereplését kedden a vízilabda Európa-bajnokságon női válogatottunk, miután Szerbia sem jelentett akadályt Bíró Attila együttesének. A legnagyobb izgalom már a találkozó előtt megtörtént. | |
| 2018-07-17 | Azon vannak, hogy az EB végére mindenki megismerje a nevüket | Az Európa-bajnokságon szereplő magyar női vízilabda-válogatott egyik újonca a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics tehetsége, Horváth Brigitta. A debütálás, illetve az első két mérkőzés tapasztalataival a háta mögött beszélgettünk vele. | |
| 2018-07-16 | A spanyolok elleni hibákat gyorsan ki kell javítani | Július 14-én a házigazda spanyolok ellen vereséggel kezdte szereplését a vízilabda Európa-bajnokságon a magyar női válogatott, amelynek július 15-én, vasárnap a törökök legyőzése már nem okozott gondot. Olyannyira, hogy még edzésnek sem felelt meg, ezért Bíró Attila utána tartott még egy tréninget a lányoknak. | |
| 2018-07-10 | Vizilabdázóink ott lesznek az EB-n! Az újvárosi kerettagok készülhetnek az EB-re | Az utolsó, hollandiai felkészülési tornát követően Bíró Attila, a címvédő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte a július 14-én, szombaton kezdődő Európa-bajnokságon szereplő csapat tagjait. A dunaújvárosi klub minden válogatott játékosa ott lehet Spanyolországban. | |
| 2018-06-29 | Ausztráliát is legyőzte a csapat | A júliusi Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar női vízilabda-válogatott 9-8-as győzelmet aratott az ausztrál csapat felett a Margitszigeten zajló Vodafone Kupa második fordulójában június 27-én. | |
| 2018-06-28 | Csak az eső miatt volt szomorú este | A magyar női vízilabda-válogatott június 27-én, szerdán este Japán ellen mutatkozott be a hazai rendezésű Vodafone Kupán. Bíró Attila Európa-bajnokságra készülő címvédő együttese sima sikerrel nyitott. | |
| 2018-06-21 | Komoly erőfelmérő előtt. Komoly felmérő vár a lányokra | A nyári felkészülés negyedik hetében tart a magyar női vízilabda-válogatott, amely az Európa-bajnokság előtt a jövő héten a hazai rendezésű Vodafone Kupán kőkemény ellenfelekkel gyakorolhat, a többi között az olimpiai és világbajnok Egyesült Államok, Ausztrália és Japán ellen. | |
| 2018-06-19 | Betegség miatt. Vályi Vanda kihagyja az EB-t | Címvédőként utazik a barcelonai vízilabda Európa-bajnokságra a magyar női pólóválogatott. A részben megfiatalított csapatban már biztosan nem láthatjuk játszani a dunaújvárosiak tehetségét, Vályi Vandát (kép). | |
| 2018-05-17 | Öt újvárosi vizilabdázó került be az EB-re készülő keretbe | Miután befejeződött a női vízilabda-bajnokság, Bíró Attila szövetségi kapitány máris megnevezte azt a tizenhét játékost, akivel nekivág a nyári Európa-bajnoki felkészülésnek május végén. A DÚE-Maarsk együtteséből öt vízilabdázó harcolhatja ki a szereplést: Garda Krisztina, aki tagja volt a 2016-os gárdának, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya, Horváth Brigitta és Vályi Vanda. | |
| 2018-05-03 | Búcsú Szentpéterváron | Női válogatottunk rosszul kezdett május 1-én, kedden este, a világliga sorsdöntő mérkőzésén, ez pedig végül megbosszulta magát, s házigazda előnyét megőrizve 13-11-re győzött. Európából így Spanyolország, Oroszország és Hollandia kvalifikálta magát a kínai szuperdöntőre. | |
| 2018-04-30 | Lehet, már tét nélkül játszanak | Április 30-án, hétfőn Szentpétervárra utazott a magyar női vízilabda-válogatott, ahol az oroszok ellen játssza utolsó világliga selejtezős mérkőzését. Mihók Attila csapatából négyen ott lesznek a május 1-i, kedd esti találkozón: Garda Krisztina, Vályi Vanda, Gurisatti Gréta és Horváth Brigitta. | |
| 2018-04-03 | Motivált a csapat, nem akarnak az előző szezon hibájába esni | A női vízilabda-válogatott Európa Kupa hatos döntőbeli, illetve világliga-selejtezős szereplése után ismét a klubcsapatoké a főszerep a bajnokságban. | |
| 2018-03-29 | Kétszer megnyerték, kétszer elveszítették | Március 27-én, kedden éjszakába nyúló mérkőzésen büntetőkkel szenvedett vereséget a magyar női vízilabda-válogatott a spanyoloktól a világliga csoportselejtezőjében. | |
| 2018-03-27 | Gardának orrát törték. Garda Krisztina orra eltörött | Vezéráldozattal járt a magyar női vízilabda-válogatott Európa Kupa-szereplése, ugyanis a DUE-Maarsk csapatkapitányának, Garda Krisztinának az olaszok centere egy szerencsétlen mozdulat után eltörte az orrát. | |
| 2018-03-24 | Hatodik helyen | Március 22-én, csütörtökön este az oroszok ellen szenvedett vereséget a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolországi Pontevedrában rendezett Európa Kupa hatos döntőjében, így búcsúzott az éremszerzés lehetőségétől, és pénteken az olaszokkal meccselt az első ízben kiírt nemzetközi sorozat 5. helyéért. | |
| 2018-03-23 | Túl sok hibával | Az Európa-kupa hatos fináléjának negyeddöntőjében március 22-én, csütörtök este az orosz válogatott ellen szállt medencébe a magyar csapat Pontevedrában. Közben az is eldőlt, hogy a LEN-kupa döntőjében érdekelt DUE-Maarks Graphics együttesének a szintén spanyolországi Mataro uszodájában lesz jelenése. | |
| 2018-03-01 | Még semmi sincs veszve, meglehet a szuperdöntő | A magyar női vízilabda-válogatott február 28-án, kedden este – lapzártánk után – Hollandiával játszott világliga-csoportmérkőzést. A találkozó sima vendéggyőzelmet hozott, köszönhetően a DUE-Maarsk légiósának, Laura Aartsnak is. | |
| 2018-02-27 | A küldetés nagyon nehéz, ám nem lehetetlen | Február 24-én, szombaton délután 10–13-ra kapott ki női vízilabdacsapatunk az olasz bajnoki listavezető Orizzonte Catania együttesétől. A derbi után Mihók Attilával, a dunaújvárosi csapat vezetőedzőjével, valamint Bíró Attila szövetségi kapitánnyal beszélgettünk. | |
| 2018-02-05 | Hasznos volt az Európa Kupa | Három győzelem és egy vereséggel zárta az Európa Kupa görögországi selejtezőkörét a magyar női pólóválogatott. | |
| 2018-02-02 | Remek siker. Remek győzelem az olaszok ellen az első rangadón | Összességében eredményes és hatékony játékkal verte a magyar női pólóválogatott az olasz együttest az Európa-kupa selejtező torna első mérkőzésén. A dunaújvárosi játékosok is kiváló játékkal vették ki a részüket a sikerből. | |
| 2018-01-30 | Az első negyed döntő volt | A magyar női vízilabda-válogatott január 29-én, hétfőn este fantasztikus hangulatú mérkőzésen győzte le a világbajnoki harmadik orosz csapatot a világliga selejtezőjének második csoportmérkőzésén. A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics hat játékosával – Kiss, Garda, Gurisatti, Szilágyi, Horváth, Vályi V. – felálló magyar csapat álomszerű kezdéssel nyitotta a találkozót. | |
| 2017-12-21 | Bizonyítottak a fiatalok | Az újjáalakuló magyar női vízilabda-válogatott december 20-án, szerdán bravúros teljesítménnyel győzte le a spanyol csapatot a világliga második fordulójában. Ebben jelentős szerepet vállaltak a dunaújvárosi játékosok. | |
| 2017-12-20 | Pazar kezdés után izgalmas végjáték | A világbajnoki ezüstérmes Spanyolországot egy góllal győzte le a magyar női vízilabda-válogatott a világliga csoportkörének második fordulójában. HAt dunaújvárosi játékos volt a válogatott keretében. | |
| 2017-12-19 | Mindenki maradt a keretben | A magyar női vizilabda-válogatott december 19-én este a világbajnok ezüstérmes spanyolokkal játszik világliga-mérkőzést. A találkozón hat dunaújvárosi játékos kaphat szerepet. | |
| 2017-11-17 | Hat újvárosi a keretben | A november 15-i, szerdai DUE-Maarsk – BVSC csata után november 16-án, csütörtökön már a magyar női vízilabda-válogatott keretében volt jelenése hat dunaújvárosi játékosnak, név szerint Gurisatti Grétának, Horváth Birigittának, Szilágyi Dorottyának (kép), Garda Krisztinának, Mchunu Hlengwie-nak és Vályi Vandának. November 21-én, kedden világliga-meccset játszunk Hollandiában. | |
| 2017-10-31 | Ezek a sikerek önbizalmat adnak | Egy hét alatt Európa két topcsapatát is legyőzte a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics női vízilabda-együttese. | |
| 2017-10-11 | A szövetség köszönötte őket (képaláírás) | Október 10-én, kedden este a Magyar Vízilabda Szövetség a Marriott Hotelben ünnepelte a nyári világversenyeken érmet szerzett válogatott csapatokat. Dr. Kemény Dénes elnök többek között a képünkön látható, az Universiadén második helyezett női csapatot is köszöntötte, amelyben a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Garaphics nyolc játékosa, illetve a szakmai stábban Mihók Attila is szerepelt. (teljes szöveg) | |
| 2017-09-29 | Az érmesek köszöntése. Egész Magyarország büszke rájuk | Ünnepélyes reggelin köszöntötte az idei 29. Nyári Universiadén érmet nyert sportolókat dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 28-án, csütörtökön. | |
| 2017-08-30 | Boldog ezüstérmesek. Nincs ok szomorkodásra | Meglepetésre készült, ám végül nem tudta borítani a papírformát a magyar női vízilabda-válogatott a tajvani Universiade döntőjében, a több friss világbajnokkal felálló, a tornán veretlenül végigmenetelő Egyesült Államok augusztus 29-én, kedden magabiztosan szerezte meg az aranyérmet. | |
| 2017-08-29 | Az aranyéremért játszanak. A kitűzött érem megvan, már csak a színe kérdés | Az Egyesült Államok csapata ellen vívja auguszus 29-én, kedden az Universiade vízilabdatornájának döntőjét a magyar női vízilabda-válogatott. | |
| 2017-08-28 | Döntőben a magyar lányok! | Pazar hét végén van túl az Universiadén szereplő magyar női válogatott. Augusztus 26-án a franciákat, augusztus 27-én az oroszokat verték meg. Augusztus 29-én az aranyért játszanak. | |
| 2017-08-26 | Továbbjutás csoportmásodikként | Új-Zéland válogatottját simán verte utolsó csoportmeccsén a magyar női vízilabda-válogatott. Folytatás a negyeddöntőben. | |
| 2017-08-25 | A második vereség | A nyári Universiade női pólótornájának csoportkörében augusztus 24-én reggel elszenvedte második vereségét a magyar válogatott, amely szoros, végletekig kiélezett mérkőzésen maradt alul az oroszok ellen. | |
| 2017-08-23 | Ismét Kanada volt a jobb | A vizes világbajnokság után ismét Kanada válogatottja jelentett megoldhatatlan feladatot a magyar női válogatottnak az | |
| 2017-08-21 | Edzésnek talán jó | Második találkozóján augusztus 20-án is fölényes győzelmet aratott a nyolc dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott az Universiadén. | |
| 2017-08-19 | Magabiztos siker után jöhet a jó folytatás | Augusztus 18-án, pénteken a Japán elleni győzelemmel kezdte meg szereplését a nyári Universiadén a nyolc dunaújvárosi játékossal felálló női vízilabda-válogatott. A kezdés kiváló, bízunk a jó folytatásban | |
| 2017-08-15 | Már utaznak tovább Tajvanra | A magyar női Universiade vízilabda-válogatott augusztus 18-án, pénteken kezdi meg szereplését a világ második legnagyobb sporteseményén, az Universiadén jelentős dunaújvárosi dominanciával. | |
| 2017-08-10 | Kínában készül már a válogatott | A vizes világbajnokság árnyékában készült idehaza az olimpia utáni legnagyobb sporteseményre, az Universiadéra a magyar női vízilabda-válogatott, amely hat dunaújvárosi játékossal utazott el Kínába, ahol tovább folytatódik a gyakorlás. Itt csatlakozik hozzájuk Bíró Attila szövetségi kapitány, valamint a vb-n szerepelt Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya. | |
| 2017-07-11 | Könnyű francia lecke | A vasárnapi két mérkőzés után július 10-én, hétfőn a francia válogatottat is legyőzte a nálunk edzőtáborozó magyar Universiade válogatott. | |
| 2017-07-10 | Fölényes siker Dunaújvárosban Dél-Afrika ellen | Az Universiadéra készülő női vízilabda-válogatott dunaújvárosi edzőtábora során edzőmérkőzéseket is játszik a vizes vb előtti utolsó napokat szintén nálunk töltő válogatottak ellen. | |
| 2017-07-04 | Itt gyakorol a válogatott. Dunaújvárosban kezdték el a felkészülést az Universiadéra | Július 3-án, hétfőn a Fabó Éva Sportuszodában kezdte meg felkészülését a magyar női Universiade vízilabda-válogatott. Az újvárosi játékosok közül Menczinger Kata, Garda Krisztina és Somhegyi Noémi - aki ősztől Egerben pólózik - került át Mihók Attilához. Rajtuk kívül Kiss Alexandra, valamint Horváth Brigitta és Ziegler Diána képviseli a DUE-Maarsk színeit. | |
| 2017-03-31 | Még ne a vb járjon a fejekben | Nyitva az ajtó a fiatal tehetségek előtt a női vízilabda-válogatott keretében, a szövetségi kapitány, Bíró Attila szerint a dunaújvárosi titánok közül többen már nem csak kopogtatnak, hanem be is nyitottak. | |
| 2017-03-29 | Válogatott gyakorlás | A magyar női vízilabda-válogatott keddig az új Duna Arénában gyakorolt az olaszok elleni világliga-meccsre, soraiban a DUE-Maarsk hét játékosával: Kasó Orsolya, Somhegyi Noémi, Garda Krisztina, Szilágyi Dorottya, Menczinger Kata, Horváth Brigitta és a sérült Gurisatti Gréta. | |
| 2017-03-11 | Az oroszlán barlangjában. Csodát jelentő csend | Amíg sokan március 11-én, szombaton délben a gőzölgő levest kanalazzák, addig a dunaújvárosi női vízilabdázók győzelemre éhesen ugranak medencébe az Euroliga negyeddöntőjének visszavágóján a címvédő Sabadell ellen. Nagyon bízunk benne, ők is jóllaknak. | |
| 2017-02-22 | Édes franciakrémes | A női vízilabda világliga soros csoportmeccsén február 21-én, kedden a hét dunaújvárosi játékossal felálló válogatott a franciákat fogadta - s nyert ellenük fölényesen. | |
| 2017-02-21 | Hét játékosunk kaphat szerepet | Február 21-én, kedden 18.30 órakor a Hajós uszodában ugrik vízbe a franciák ellen soros világliga csoportmeccsén a magyar női válogatott. A keretben a legnagyobb kontingenst a Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics játékosai adják. | |
| 2017-02-17 | Heten a válogatott keretében | A magyar női vízilabda-válogatott bő keretében hét Dunaújváros Egyetem-Maarsk Graphics játékos szerepel: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya, Garda Krisztina és Somhelyi Noémi. | |
| 2016-10-29 | Időben fel kell ma ébredniük | A szezon utolsó bajnoki összecsapását játssza október 29-én 10 órától az alaposan megerősödött Szeged otthonában a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda együttese. Előtte Hotváth Brigittával és Gurisatti Grétával készült interjú. | |
| 2016-07-16 | A hibákat még van idő kijavítani | A magyar női vízilabda-válogatott július 15-én este játszotta utolsó mérkőzését a felkészülési BENU Kupán a spanyolok ellen, ahol hat dunaújvárosi játékos küzd az olimpiai részvételért. | |
| 2016-07-15 | Harc az olimpiai tagságért | Az olaszok ellen vereséggel kezdte szereplését szerdán a magyar női vízilabda-válogatott a fővárosban rendezett BENU Kupán, amely csütörtökön este az ausztráloktól is kikapott. A torna után hirdet majd olimpiai keretet Bíró Attila szövetségi kapitány. A magyar keretben hat Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics vízilabdázó, a kapus Kasó Orsolya, illetve a mezőnyjátékos Menczinger Kata (kép), Somhegyi Noémi, Garda Krisztina, Szilágyi Dorottya és Horváth Brigitta harcol azért, hogy ott lehessen Rióban. | |
| 2016-05-24 | Hatan a riói olimpiáért | Az olimpiai csapat bő keretében hat játékos kapott helyet a Dunaújvárosi Egyetem Maarsk Graphics Vízilabda Egyesületből: Kasó Orsolya, Garda Krisztina, Bolonyai Flóra, Menczinger Kata, Somhegyi Noémi, Szilágyi Dorottya, Horváth Brigitta. | |
| 2016-03-10 | Hét dunaújvárosival | A női vízilabda-válogatott keretében hét dunaújvárosi játékos szerepel: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Garda Krisztina, Somhegyi Noémi, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta. | |
| 2015-11-24 | Szerencsét hozott a paróka | Öt dunaújvárosi játékos - Kasó Orsolya, Gurisatti Gréta, Menczinger Kata, Horváth Brigitta, Garda Krisztina - kapott helyet a hollandok ellen készülő csapatba. A női vízilabda klubküzdelmek sorát ma ismét válogatott feladat tarkítja, a keretében öt dunaújvárosi játékost felvonultató nemzeti együttes 18 órakor Budapesten Hollandiával találkozik Világliga csoportmeccsen. | |
| 2015-10-13 | Bíró is számít a dunaújvárosiakra | Dunaújvárosiak a női vízilabda-válogatott keretében: Kasó Orsolya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata. | |
| 2015-10-08 | Mindenki tiszta lappal indul | Az Újpest a második, a Dunaújvárosi Főiskola-Maarsk Graphics pedig a harmadik helyen végzett azon az oroszországi női vízilabda-tornán, amelyet a helyszínen tekintett meg az új szövetségi kapitány, Bíró Attila is, aki kihirdette első válogatott keretét is. Hat dunaújvárosi a keretben: Szilágyi Dorottya, Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata, Kasó Orsolya. | |
| 2015-08-24 | Hetedikek a hölgyek | A voloszi női junior világbajnokságon a magyar vízilabdacsapat a hetedik helyen végzett, három dunaújvárosival: Gurisatti Grétával, Horváth Brigittával, Szilágyi Dorottyával. | |
| 2015-08-11 | A juniorok a vébére utaznak | Nemzetközi utánpótlás felkészülési női vízilabda-tornát rendeztek a hétvégén a Fabó Éva Sportuszodában. A győzelmet a magyar junior válogatott szerezte meg. Az U20-as világbajnokságon hármn a dunaújvárosi csapatból: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya. | |
| 2015-07-07 | Már a vb jegyében dolgoznak | Elkezdte a felkészülést a mexikói világbajnokságra a magyar junior női vízilabda-válogatott. A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesületből a válogatott tagjai: Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya. | |
| 2015-06-05 | Lányaink a vébéken | Három dunaújvárosi játékos - Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya - készülhet a junior vízilabda világbajnokságra, míg a szintén világbajnokság előtt álló felnőttek a héten elkezdték a munkát, itt négy pólósunk - Gurisatti Gréta, Menczinger Kata, Garda Krisztina, Kasó Orsolya - érdekelt. | |
| 2015-06-01 | Hibátlan mérleggel | Keddtől vasárnapig öt korosztályos válogatott és a kínai Sanghaj felnőtt klubcsapata részvételével rendeztek nemzetközi mérkőzéssorozatot a Fabó Éva Sportuszodában. A végső sikert tegnap a magyar juniorok szerezték meg, az ifik harmadikok lettek. | |
| 2015-05-30 | Magyar párharc, junior siker | A Fabó Éva Sportuszodába zajló nemzetközi felkészülési női vízilabda meccssorozatban öten a dunaújvárosi csapatból is játszottak: Gurisatti Gréta, Szilágyi Dorottya, Horváth Brigitta, Vályi Vanda, Mchunu Hlengwie. | |
| 2015-05-28 | Kettős válogatott siker | Győzelemmel mutatkozott be a magyar junior női vízilabda-válogatott is a Fabó Éva Sportuszodában rendezett nemzetközi felkészülési mérkőzéssorozaton. Szerdán az ifi csapat is nyerni tudott. | |
| 2015-04-30 | A bajnokot búcsúztatnák | A vízilabdás lányok nagy bravúrra készülnek. A bajnoki elődöntő pénteki rajtja előtt tartott április 29-én sajtótájékoztatót a Dunaújvárosi Főiskola VE női vízilabda-együttese. | |
| 2015-04-23 | Góllal debütált a válogatottban | Utolsó Világliga csoportmeccsén tíz gólos sikert aratott a magyar női vízilabda-válogatott Franciaországban. A találkozó nem csak ezért marad emlékezetes a dunaújvárosiak számára. A dunaújvárosi Vályi Vanda (kép) góllal mutatkozott be a felnőtt válogatottban. | |
| 2015-04-22 | Magabiztos győzelemmel zártak | Április 21-én lejátszotta utolsó, már tét nélküli Világliga selejtezőjét a magyar női vízilabda-válogatott. A válogatottban játszott a dunaújvárosi csapatból: Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda. | |
| 2015-01-28 | A várakozásnak megfelelően | A női vízilabda Világliga csoportselejtezőjének harmadik fordulójában a négy dunaújvárosi - Menczinger Kata (kép), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta - játékossal felálló magyar válogatott január 27-én a franciákat fogadta. | |
| 2015-01-21 | Válogatott programokon a pólós lányok | A dunaújvárosi vízilabdás lányok a válogatottban. Mchunu Hlengiwe, Vályi Vanda, Brezovszki Gerda az U17-es válogatottban; Huszti Dóra az U20-as válogatottban; Garda Krisztina, Menczinger Kata a Világligára készül. Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta a felnőtt válogatottnál edzenek. | |
| 2014-10-15 | Hatan a vb felkészülési keretben | A női vízilabda-válogatott kapitánya, Merész András kedden ismertette 28 fős keretét, ez a csapat vág neki a 2015-ös világbajnoki felkészülésnek. A csapatban hat Dunaújvárosi Főiskola VE játékos kapott helyet: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta, Garda Krisztina (kép), Horváth Brigitta. | |
| 2014-09-16 | Ismét Gurisatti az élen | A szeptember 14-én befejeződött junior női vízilabda Európa-bajnokságon ismét kiemelkedően szerepeltek a Dunaújvárosi Főiskola VE játékosai. Gurisatti Gréta lett a gólkirálynő, mögötte húsz találattal Horváth Brigitta végzett. | |
| 2014-09-15 | Az Eb-n nem tudtak a dobogóra állni | A női junior vízilabda Európa-bajnokságon a negyedik helyen végzett a magyar válogatott. A válogatottnak három Dunaújvárosi Főiskola VE játékos is tagja volt: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya. | |
| 2014-09-02 | A dunaújvárosiak bizonyítottak | Bronzérmet nyert a magyar U18-as női vízilabda-válogatott az augusztus 31-én véget ért világbajnokságon. A válogatottban három Dunaújvárosi Főiskola VE játékos is tagja volt: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya. Gurisatti Gréta lett a vb gólkirálynője. | |
| 2014-09-01 | Világbajnoki bronzérmesek | Madridban a női vízilabda ifjúsági világbajnokság, a tornán a magyar válogatott tagja volt Dunaújvárosi Főiskola VE játékossal: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya. Gurisatti Gréta a vb gólkirálynője lett. | |
| 2014-08-25 | Hárman az ifjúsági vb-n | Madridban hétfőn kezdődik a női vízilabda ifjúsági világbajnokság, a tornán a magyar válogatott is ott van, soraiban három Dunaújvárosi Főiskola VE játékossal: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya | |
| 2014-07-16 | Miskolczi Szentesre igazolt | A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület távozó játékosai: Miskolczi Kitti, Csabai Dóra, Polák Zsófia, Cassandra Wyckoff. A csapatnál maradt: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Menczinger Kata. | |
| 2014-06-05 | Holland siker a torna nyitányán | A héten Dunaújvárosban készül a hazai rendezésű Európa-bajnokságra a magyar női vízilabda-válogatott. Június 4-én pedig megkezdődött a Dunaújvárosi Főiskola Kupa. | |
| 2014-03-04 | Hatan a női válogatott keretében | A DFVE vízilabdázói közül kilencen válogatott behívót kaptak: Kasó Orsolya, Csabai Dóra, Menczinger Kata, Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta. | |
| 2014-02-19 | Kilenc vízilabdázó a válogatottaknál | A DFVE vízilabdázói közül kilencen válogatott behívót kaptak: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Csabai Dóra, Miskolczi Kitti, Garda Krisztina, Polák Zsófia, az utánpótláshoz: Horváth Brigitta, Szilágyi Dorottya, Gurisatti Gréta. | |
| 2013-12-21 | Válogatott keret, hét újvárosival | A női vízilabda-válogatott dunaújvárosi tagjai: Menczinger Kata, Csabai Dóra, Miskolczi Kitti, Horváth Brigitta, Gurisatti Gréta, Garda Krisztina, Kasó Orsolya. | |
| 2013-08-29 | Tornagyőztes magyar ifjúsági válogatott | A Fabó Éva Sportuszodában rendezett négycsapatos nemzetközi tornán a magyar U17-es válogatott. A győztes magyar csapat tagja volt a dunaújvárosi játékosok közül: Gurisatti Gréta, Sinka Gréta, Horváth Brigitta és Szilágyi Dorottya. | |
| 2013-08-21 | Négy újvárosi az U17-es keretben! | A Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület vízilabdázói, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Szilágyi Dóra és Sinka Gréta tagja lesz az U17-es Európa-bajnoki csapatnak. | |
| 2013-08-16 | Hétfőn kezdődik a világbajnokság | A görögországi világbajnokságon öt dunaújvárosi vízilabdázó is a magyar csapat tagja lesz: Gurisatti Gréta, Miskolczi Kitti, Horváth Brigitta, Polák Zsófia, Ziegler Diána. | |
| 2013-07-29 | Tornagyőzelem hazai pályán | Dunaújváros Kupa néven négycsapatos nemzetközi tornát rendeztek - július25-27. - a Fabó Éva Sportuszodában. Az első helyet a magyar U20-as válogatott szerezte meg. A csapat dunaújvárosi tagjai: Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Polák Zsófia, Ziegler Diána. A szövetségi edző Mihók Attila. | |
| 2013-06-28 | Guinness rekordokért | Június 28-án kezdődik a Fabó Éva Sportuszodában a négy felnőtt női vízilabda-válogatottat felvonultató I. Dunaújvárosi Főiskola Kupa. Kép: Horváth Brigitta, Menczinger Kata. | |
| 2013-06-19 | Dunaújvárosi gólkirálynők | A negyedik helyen zárt a bajnokságban a DFVE ifjúsági és serdülő női vízilabda-csapata is. A legeredményesebb versenyző Horváth Brigitta és Gurisatti Gréta volt. | |
| 2013-06-17 | Készülnek a vébére | Augusztusban Görögországban rendezik az U20-as női vízilabda világbajnokságot. Öt dunaújvárosi játékost hívott be a szövetségi kapitány: Horváth Brigitta, Polák Zsófia, Ziegler Diána, Gurisatti Gréta, Miskolczi Kitti. | |
| 2013-06-07 | Nem sikerült érmet szerezniük | Negyedik lett a női vízilabda-válogatott a vízilabda Világligában. A válogatott tagja volt a dunaújvárosi csapatból: Kasó Orsolya, Menczinger Kata, Horváth Brigitta. | |
| 2013-03-16 | Négy dunaújvárosi a válogatottban | A junior női vízilabda válogatott tagjai a DF-Mex Motors csapatból: Menczinger Kata, Polák Zsófia, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta. | |
| 2013-02-14 | Hatan a válogatottban | A Héraklész női utánpótlás vízilabda-válogatottba hat sportolót választott ki a keretbe Mihók Attila, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesületből: Polák Zsófia, Hajor Orsolya, Ziegler Diána, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta és Sinka Gréta. | |
| 2013-02-09 | Parádé után: irány Peking! | Remek játékkal győzte le a spanyol csapatot péntek este a Világliga selejtezőjében a magyar női vízilabda-válogatott, amelyben két dunaújvárosi ifjú is debütálhatott: Gurisatti Gréta (kép) és Horváth Brigitta. | |
| 2013-01-23 | Rajt a Világligában | A Világliga selejtezőjével ma megkezdi idei szereplését a magyar női vízilabda-válogatott. Az edzőtáborba hat dunaújvárosi játékost hívtak meg: Kasó Orsolya (kép), Hajor Orsolya, Menczinger Kata, Polák Zsófia, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta. | |
| 2012-12-10 | Ezüstös pólóslányok | Mihók Attila vezette U18-as női vízilabda válogatott ezüstérmet nyert az ausztráliai vízilabda junior világbajnokságon. A dunaújvárosi játékosok Ziegler Diána, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Hajor Orsolya. | |
| 2012-12-01 | Aranyra hajtanak | Négy DF-Mex Motors vízilabdázó (Gurisatti Gréta, Hajor Orsolya, Horváth Brigitta, Ziegler Diána), valamint a válogatott edzője, Mihók Attila révén a medencében és a parton is több dunaújvárosi erősíti a női junior válogatottat a világbajnokságon. Kép a csapatról. | |
| 2012-11-13 | Négy újvárosi utazik | Négy dunaújvárosi játékossal - Gurisatti Gréta (kép), Hajor Orsolya, Horváth Brigitta, Ziegler Diána - szerepel a decemberi női ifi vízilabda világbajnokságon a magyar válogatott. A kispadon pedig ott lesz a DF-Mex Motors edzője, Mihók Attila is. | |
| 2012-09-19 | A Mihók-csapat ezüstje | "Mihók Attila vezetőedző kormányzásával és négy dunaújvárosi játékos hathatós közreműködésével ezüstérmes lett a magyar korosztályos női vízipóló csapat a cseljabinszki Európa- bajnokságon." Dunaújvárosi játékosok: Ziegler Diána, Polák Zsófia, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta. Beszélgetés Mihók Attilával. | |
| 2012-09-17 | Európa-bajnoki ezüstérmesek | A junior vízilabda Európa-bajnokságon szereplő magyar női válogatott. ezüstérmet nyert. A válogatott tagjai között négy dunaújvárosi, a DF-MEX Motors egyesület sportolói is szerepeltek: Ziegler Diána (kép), Gurisatti Gréta, Polák Zsófia, Horváth Brigitta. | |