Lista | Dátum | Cím | Leírás | |
| 2017-10-12 | Városunk értékeiről | A város értékeit felvonultató állandó fotókiállítás várja az érdeklődőket a helyi iparkamara folyosógalériájában. Az alkotó: Ady Géza (kép). | |
| 2016-12-19 | Kamara galéria (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: karácsonyi kiállítás és vásár. (teljes szöveg) | |
| 2016-12-10 | Karácsonyi kamara (képaláírás) | December 9-én, pénteken mutatkozott be a Kamara Galéria hagyományos évadzáró összegző tárlata a Vállalkozók Házában. Képünkön Tábori Csaba szervező-alkotó a tárlat egyik jelentős darabjával - értékes vásári portékák sokasága (teljes szöveg) | |
| 2016-11-15 | Barcsay Stúdió a kamarában | A dunaújvárosi Barcsay Stúdió, vagyis ifj. Koffán Károly festőművész tanítványainak csoportos kiállítása nyílt november 11-én, pénteken este a Kamara Galériában. | |
| 2016-10-17 | Szép Tamás László kiállítása a Kamara Galériában (képaláírás) | A fiatal alkotó, szép Tamás László Dekadencia című önálló kiállítása október 14-én, pénteken este mutatkozott be a Kamara Galériában, a tárlat egy hónapon át várja látogatóit. (teljes szöveg) | |
| 2016-09-23 | Angyalok, démonok, festmények | Varga Melinda és Zsuppon Orsolya festményei Angyalok és démonok címmel látható az Iparkamara folyosógalériájában. | |
| 2016-09-17 | Angyalok és démonok | Angyalok és démonok címmel nyílt kiállítás szeptember 16-án a Kamara Galériában Varga Melinda és Zsuppon Orsolya munkáiból. A tárlatot Móder Rezső nyitotta meg. | |
| 2016-08-19 | Keresi stílusát az ifjú tehetség | Restaurátor szeretne lenni Vasi Lili, akinek első kiállítása nyílt meg csütörtökön a kamara folyosógalériájában. | |
| 2016-08-19 | Vasi Lili a kamarában. Pályaindítás | Vasi Lili (kép) "4 évszak" című kiállításával folytatódott augusztus 18-án, csütörtökön a Kamara Galéria kiállítássorozata.
| |
| 2016-07-25 | Kamara Galéria (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Soós Zsuzsanna Új világ című kiállítása látható. (teljes szöveg) | |
| 2016-07-25 | Soós Zsuzsanna Új világ című kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Galéria: Soós Zsuzsanna Új világ című kiállítása látható (teljes szöveg) | |
| 2016-07-23 | Új világ a Kamarában | Igazi friss, nyárközepi tárlattal várja az érdeklődőket a Kamara Galéria. Soós Zsuzsanna (kép) Új világa július 22-én mutatkozott be. | |
| 2016-06-27 | DUE-Art arc-képek kiállítás (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: DUE-Art arc-képek kiállítása látható (teljes szöveg) | |
| 2016-05-21 | Várkonyi György kiállítása | Várkonyi György grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás május 20-án pénteken este a Vállalkozók Házában található Kamara Galériában. | |
| 2016-03-25 | Ahogy két barátnő látja a világot | Belső utakon címmel nyílt meg Horváth Helga és V. Mosolygó Ildikó kiállítása az Iparkamara folyosó galériájában. | |
| 2016-03-24 | Horváth Helga és V. Mosolygó Ildikó Belső utakon című kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Horváth Helga és V. Mosolygó Ildikó Belső utakon című kiállítása látható április 14-ig a nyitvatartási időben(teljes szöveg) | |
| 2016-03-21 | Belső utakon kiállítás (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Horvéth Helga és V. Mosolygó Ildikó Belső utakon című kiállítása látható április 14-ig (teljes szöveg) | |
| 2016-02-26 | Módra megint | Módra Zsolt immár harmadik alkalommal állít ki a Kamara Galériában. | |
| 2016-02-22 | Módra Zsolt kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Módra Zsolt kiállítása március 17-ig tekinthető meg (teljes szöveg) | |
| 2016-02-20 | Két tárlat, plusz egy koncert | Módra Zsolt alkotásaiból nyílt kiállítás február 19-én a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. Bere Róza kiállítása pedig a Sándor Frigyes Zeneiskolában látogatható. | |
| 2016-02-01 | Kiállítása a Kamara Galériában (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Bellák Ica, Kovács Lilla, Lichner Barbara, Szenográdi Barbara kiállítása egy hónapig tekinthető meg a nyitvatartási időben. (telje szöveg) | |
| 2016-01-29 | Négy művésznő húsz festménye | A Kamara Galériában "A lányok" címmel nyílt kiállítása a Skicc Művészeti Egyesület négy hölgytagjának képeiből: Bellák Ica, Lichner Barbara, Szenográdi Szabina, Kovács Lilla. | |
| 2016-01-26 | Négyek tárlata a Kamarában | A Kamara Galéria évnyitó kiállításán négy alkotó munkáit tekinthetik meg az érdeklődők: Bellák Ica, Kovács Lilla, Lichner Barbara, Szenográdi Szabina. A tárlatot Pats Dániel nyitotta meg. | |
| 2016-01-23 | Az idei első tárlat (képaláírás) | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában idén elsőként Bellák Ica, Kovács Lilla, Lichner Barbara, Szenográdi Szabina kiállítása nyílt tegnap este a Kamara Galéria keretében. A tárlatot Pats Dániel nyitotta meg, közreműködött a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, moderátor Balogh Tamás újságíró volt. A kiállítás február 18-ig látogatható. (teljes szöveg) | |
| 2015-12-12 | Tárlat a Kamara Galériában (képaláírás) | Igazi karácsonyi tárlatra várja az érdeklődőket a Kamara Galéria, amely az idei év legjobb tárlataiból kínál összegzést az érdeklődőknek. (nem telje szöveg) | |
| 2015-11-18 | Kiállítás a Kamara Galériában (képaláírás) | Kamara Galéria: Három külföldi művész, Alex Cuibus (Románia), Mirella Ungureanu (Románia) és Teodora Pop (USA) tárlata látható december 12-ig (teljes szöveg) | |
| 2015-11-16 | Három fiatal alkotó Kolozsvárról | A Kamara Galériában nyílt kiállítás "USA&Románia" címmel, Teodora Pop, Alex Cuibus és Mirela Unguranu alkotásaiból, akik részt vettek a Skicc Művészeti Egyesület nyári, dunaújvárosi alkotótáborában. | |
| 2015-10-22 | Tárlatlesen | A DF-Art Műhely 28. kiállításáról, amelyet a Kamara Galériában rendeztek meg. | |
| 2015-10-19 | Műhely a Kamara Galériában | 28. kollektív kiállításával jelentkezett a DF-Art Műhely - ezúttal a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. | |
| 2015-10-06 | Baráth Adél Egy lépés című kiállítása (képaláírás) | Kamara Galéria: Baráth Adél Egy lépés című tárlata látható október 15-ig (teljes szöveg) | |
| 2015-09-25 | Sejtelmességbe burkolózó képek | Újabb kiállítás nyílt a Kamara Galériában. Baráth Adél képeit takinthetik meg a látogatók október 15-ig. | |
| 2015-09-22 | Baráth Adél kiállítása (képaláírás) | Kamara galéria: Baráth Adél Egy lépés című tárlata látható október 15-ig (teljes szöveg) | |
| 2015-09-19 | Baráth Adél kiállítása (képaláírás) | Baráth Adél kiállítását Iványi-Tatai Réka képzőművész nyitotta meg a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. Adél képei pop-art stílusban készültek, nagyon fontosnak tartja, hogy ebben a rohanó világban megálljunk néha és elgondolkozzunk. (nem teljes szöveg) | |
| 2015-09-17 | A fejlődés útján | Szeptember 18-án nyílik Baráth Adél "Egy lépés" című kiállítása a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. Baráth Adél gondolatai. | |
| 2015-09-15 | Kiállítás másodszor | Szeptember 18-án már másodszor nyílik kiállítás Baráth Adélnak, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. | |
| 2015-08-18 | Ivády Anita kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara galéria: Ivády Anita pszichológus műveiből nyílt kiállítás Igaz-vészet-terápia címmel (Vagyis nem mű-vészet... - a szerk.) | |
| 2015-07-13 | Pintér Lajos új kiállítása | Egy nemzetközi munka háttértanulmánya érett kiállítási anyaggá Pintér Lajosnál, aki július 10-én mutatta be friss tárlatát a Kamara Galériában. | |
| 2015-07-13 | Pintér Lajos kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Pintér Lajos kiállítása A Felajánlás kapuja címmel augusztus 13-ig látható a nyitva tartási időben (teljes szöveg) | |
| 2015-07-10 | Francia templomkaput tervez a művész | Tematikus tárlatra készül a kamarában Pintér Lajos a keresztény kultúrkörben. | |
| 2015-06-18 | Pentele a képzőművészetben kiállítás (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Móder és a DF-Nemzetközi Art Műhely XXV. kiállítása Pentele a képzőművészetben címmel. Megtekinthető július 9-ig (teljes szöveg) | |
| 2015-06-12 | Képzőművészet | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Móder és a DF-Nemzetközi Art Műhely XXV. kiállítása nyílt meg Pentele a képzőművészetben címmel. Megtekinthető július 9-ig | |
| 2015-06-11 | Penteléről | Pentele a képzőművészetben címmel kiállítás látható a Kamara Galériában. | |
| 2015-06-08 | Pentele művészete | A Pentele Nap keretében megnyílt a Kamara Galériában a Pentele a képzőművészetben című kiállítás, amelyen a DF Nemzetközi Art Műhely tagjainak alkotásai láthatók. | |
| 2015-06-06 | Nyári képzőművészeti poggyász | Három kiállításmegnyitó volt június 5-én Dunaújvárosban. Rudas Grafika a Rudas középiskolában, a Kamara Galériában DF Nemzetközi Art Műhely "Pentele a képzőművészetben" címmel, és a Kortárs Művészeti Intézetben Nyári Poggyász címmel. | |
| 2015-04-11 | Simon Tamás Gondolatai | Egy fiatal pályakezdő alkotó, Simon Tamás bemutatkozásával folytatódott a Kamara Galéria kiállítássorozata. | |
| 2015-03-20 | Emléktárlat (kishír) | A közelmúltban elhunyt festőművészre, Farkas Mihályra emlékeztek a műkedvelők, művésztársak a Kör című kiállítással. Rajta kívül még Kiss Ervin Gábor, Móder Rezső és Rozsnyai Sándor fotóművészek képei kerültek ki a kamara folyosógalériájára. A tárlatot április 9-ig lehet megtekinteni a kamara nyitva-tartási idejében. (teljes szöveg) | |
| 2015-03-14 | Tavaszi zsongás és a Kör emlékezése | Tavaszi zsongás címmel kiállítás nyílit március 12-én a DF Art Műhely alkotásaiból. Március 13-án pedig a Kör csoport a Kamara Galériában kiállítással emlékezik Farkas Mihály festőművészre. | |
| 2015-03-12 | Főhajtás | Farkas Mihály festőművészre emlékeznek barátok, pályatársak. | |
| 2015-02-19 | Műtermi sztorik (képaláírás) | Kosztolányi György festőművész "...sztori a műteremben..." című kiállítása március közepéig látogatható a Vállalkozók Házában található Kamara Galériában (teljes szöveg) | |
| 2015-02-18 | Kosztolányi György kiállítása (képaláírás) | Tábori Csaba kiállításszervező szemlézi Kosztolányi György képeit a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában. A Sztori a műteremben címmel összeállított, vadonatúj képeket tartalmazó kollekció március 12-ig látható. (teljes szöveg) | |
| 2015-02-16 | Kosztolányi György kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható Kosztolányi György festőművész kiállítása "...Sztori a műteremben..." címmel (teljes szöveg) | |
| 2015-02-14 | Műtermi történetek | Műtermi történetekből építette fel új önálló kiállítását Kosztolányi György festőművész. Kiállítás a Kamara Galériában. | |
| 2015-02-11 | Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható Hevér Rudolf kiállítása. Megtekinthető február 12-ig. (teljes szöveg) | |
| 2015-02-00 | Hevér Rudolf első önálló kiállítása | A Kamara Galéria tárlatainak idei sorozata acélműves kollégánk, Hevér Rudolf első önálló kiállításával indult januárban. Csaknem két évtizede indult alkotói pályáját mestere, ifj. Koffán Károly festőművész, főiskolai docens foglalta össze. Tőle tudjuk, hogy Hevér Rudolf a hetvenes években a Munkácsy Mihály Szakkörben kezdett el rajzolni, festeni. (nem teljes szöveg) | |
| 2015-01-29 | Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra székházának Kamara Galériájában Hevér Rudolf kiállítása látható február 12-ig (teljes szöveg) | |
| 2015-01-23 | Hevér Károly (Rudolf!) a Kamarában | Február 12-ig tekinthető meg Hevér Rudolf kiállítása a Kamara Galériában. | |
| 2015-01-22 | Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra székházának Kamara Galériájában Hevér Rudolf kiállítása látható február 12-ig (teljes szöveg) | |
| 2015-01-20 | Hevér Rudolf tárlata | Hevér Rudolf első önálló kiállítása nyílt meg január 16-án a Kamara Galériában. | |
| 2015-01-20 | Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra székházának Kamara Galériájában Hevér Rudolf kiállítása látható február 12-ig (teljes szöveg) | |
| 2015-01-17 | Zárt a Szlalom, nyitott a Kamara | Bográcsozással egybekötött tárlatbúcsúztatóval zárt január 16-án a Kortárs Művészeti Intézetben a helyi alkotók munkáit bemutató Dunaújvárosi Szlalom. A Kamara Galériában pedig Hevér Rudolf alkotásaiból nyílt kiállítás. | |
| 2015-01-16 | Hevér Rudolf kiállítása (képaláírás) | Rendezési elvek - A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában január 16-án, ma 18 órakor nyílik Hevér Rudolf kiállítása. A tárlatot ifj. Koffán Károly mutatja be az érdeklődőknek (teljes szöveg) | |
| 2014-12-13 | Évzáró kiállítás | December 12-én megnyílt a Kamara Galéria hagyományos év végi kiállítása. | |
| 2014-11-17 | Leila emlékére című kiállítás (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható SKICC Művészeti Egyesület kiállítása "Leila emlékére" címmel (teljes szöveg) | |
| 2014-11-13 | Leila emlékére című kiállítás (képaláírás) | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható SKICC Művészeti Egyesület kiállítása "Leila emlékére" címmel (teljes szöveg) | |
| 2014-11-12 | Leila emlékére | Leila emlékére címmel kiállítás látható a Kamara Galériában a Skicc Művészeti Egyesület tagjainak alkotásaiból. | |
| 2014-10-17 | A Duna a művész kedvenc témája | Fény és természet címmel nyílt kiállítás a Brindza Lászlónak a Kamara Galériában. A tárlat november 6-áig tekinthető meg. | |
| 2014-10-14 | Brindza László Fény és természet című kiállítása (képaláírás) | Kamara Galéria: Brindza László: Fény és természet című kiállítása látható november 6-ig (teljes szöveg) | |
| 2014-10-13 | A pályafolytató | Fény és természetcímmel Brindza László első önálló kiállítása látható a Kamara Galériában október 10-től. | |
| 2014-09-08 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájába látható Baráth Adél kiállítása Kezdet címmel. (teljes szöveg) | |
| 2014-09-06 | Az útkeresés kezdetén | Baráth Adél, a Széchenyi István Gimnázium volt diákjának első önálló kiállítása nyílt meg szeptember 5-án a Kamara Galériában. | |
| 2014-09-04 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházának Kamara Galériájában látható Pats József és Pats Dániel Pats-ok című kiállítása. A kiállítás megtekinthető szeptember 4-ig. (teljes szöveg) | |
| 2014-08-15 | Apa és fia akamarában | Pats Józsefnek és fiának, Pats Dánielnek közös kiállítása nyílt a Kamara Galériában. | |
| 2014-08-13 | Pats-ok és Bartók | Pats-ok címmel mutatkozott be augusztus 8-án a helyi iparkamara Kamara Galériának új kiállítása. Beszámoló Pats József és fia Pats Dániel közös kiállításáról. | |
| 2014-08-11 | Patsok a házban (képaláírás) | Augusztus 8-án nyílt meg a Pats-ok címmel Pats József és fia Pats Dániel közös kiállítása a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. Képünkön Pats József címkézi fel egyik alkotását a Vállalkozók Házában látható kiállításon (teljes szöveg) | |
| 2014-07-28 | Képaláírás | Kamara Galériájában látható Dohárszki Judit kiállítása ez is én vagyok... címmel (teljes szöveg) | |
| 2014-07-21 | Képaláírás | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában július 18-án nyílt meg Dohárszki Judit kiállítása "ez is én vagyok..." címmel. A tárlatot Apátiné Nagy Judit ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. (teljes szöveg) | |
| 2014-07-17 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők július 17-ig (teljes szöveg) | |
| 2014-07-14 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők július 17-ig (teljes szöveg) | |
| 2014-07-07 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők július 17-ig (teljes szöveg) | |
| 2014-07-01 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: V. Mosolygó Ildikó Színek és formák című tárlata látható (teljes szöveg) | |
| 2014-06-21 | Kamara: kiállítás! | Június 20-án Színek és formák címmel kiállítás nyílt Vargáné Mosolygó Ildikó (kép) alkotásaiból a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. A kiállítást ifj. Koffán Károly nyitotta meg. | |
| 2014-06-05 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Rohonczi ROHO István Formulate című tárlata látható június 19-ig (teljes szöveg) | |
| 2014-05-21 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Rohonczi ROHO István Formulate című tárlata látható június 19-ig (teljes szöveg) | |
| 2014-05-20 | Miska indulna... | A legnagyobb ólomkatona a világon, Miska, Rohonczi ROHo István alkotása várhatóan Pákozdon áll majd. Miska huszárt, május 17-én jelképesen útnak indították Rácalmáson. A Kamara Galériában pedig fesztivált rendeztek az ólomkatona tiszteletére. | |
| 2014-03-31 | Képaláírás | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában a Rácalmáson élő és alkotó Welser Gabriella keramikus tárlata tekinthető meg április 10-ig. | |
| 2014-03-19 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Welser Gabriella keramikus tárlata látható (teljes szöveg) | |
| 2014-03-18 | Kamara kerámia | A Kamara Galériában Welser Gabriella keramikus alkotásaiból nyílt kiállítás március 14-én. A kiállítást Kiss Ervin Gábor nyitotta meg. | |
| 2014-02-18 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: Horváth Helga kiállítása tekinthető meg március 5-ig. (teljes szöveg) | |
| 2014-02-17 | Horváth Helga tárlata | Hónapról hónapra új tárlatnak ad helyet a Vállalkozók Házában található Kamara Galéria. A februári vendég Horváth Helga képzőművész, akinek pénteken este mutatták be kiállítását a népszerű folyosógalériában. (teljes szöveg) | |
| 2014-02-14 | Horváth Helga: kamara (kishír) | A Kamara Galériában nyílik kiállítás Horváth Helga alkotásaiból február 14-én. | |
| 2014-02-03 | Képaláírás | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: a Skicc művészeti egyesület nyári alkotótábori képeiből rendezett tárlata látható február 6-ig Idegen-Barátok címmel. (teljes szöveg) | |
| 2014-01-23 | Képaláírás | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: a Skicc művészeti egyesület nyári alkotótábori képeiből rendezett tárlata látható február 6-ig Idegen-Barátok címmel. (teljes szöveg) | |
| 2014-01-20 | Képaláírás | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galéria: a Skicc művészeti egyesület nyári alkotótábori képeiből rendezett tárlata látható február 6-ig Idegen-Barátok címmel. (teljes szöveg) | |
| 2014-01-18 | Jó folyosói képek | Január 17-én kiállítás nyílt a Kamara Galériában a Skicc hatodik, egyben első nemzetközi alkotótáborában készült alkotásokból. | |
| 2014-01-16 | Skicc: kamarai kezdet | Skicc Művészeti Egyesület Idegen-Barátok címmel január 16-án évnyitó kiállítást rendez a Kamara Galéria, a | |
| 2013-12-07 | Összegző, év végi tárlat | Az esztendő utolsó kiállításmegnyitóját tartották pénteken a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában összegzés az idei kiállítók munkáiból. | |
| 2013-11-15 | Képaláírás | Smuk Imre képeiből nyílt kiállítás a Kamara Galériában, amely december 5-ig látogatható. | |
| 2013-11-15 | Smuk Imre képei a Kamara Galériában | A Kamara Galériában a múlt héten nyílt kiállítása. | |
| 2013-11-09 | Smuk kamarája | Smuk Imre alkotásaiból nyílik kiállítás november 8-án a Kamara Galériában. A kiállítást Szabóné Lőrincz Ilona nyitotta meg. | |
| 2013-11-08 | Smuk Imra a Kamara Galériában | Smuk Imre alkotásaiból nyílik kiállítás november 8-án a Kamara Galériában. | |
| 2013-09-06 | A kapitány naplója | Boda András fotóiból nyílik kiállítás Ondöród címmel a Kamara Galériában, szeptember 6-án. | |
| 2013-08-29 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara: Farkas Éva Mária "Színeső" című tárlata látható (teljes szöveg). | |
| 2013-08-10 | Színeső rejtvényfejtő | Farkas Éva Mária alkotásaiból nyílt kiállítás augusztus 9-én a Kamara Galériában Színeső címmel. | |
| 2013-07-18 | Képaláírás | DKIK Kamara Galéria: Soós Zsuzsanna "Természet szerintem" című kiállítását tekinthetik meg (teljes szöveg) | |
| 2013-07-06 | Nyári képkitekintő | Soós Zsuzsanna "Természet szerintem" című kiállítását láthatják az érdeklődők a Kamara Galériában. A megnyitó július 5-én volt. | |
| 2013-06-24 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: Skicc Egyesület három alkotója, Hegyesi Katinka, Kovács Éva IDA és Pats József tárlata látható. (teljes szöveg) | |
| 2013-06-18 | Képaláírás | DKIK Kamara Galéria: Skicc Egyesület három alkotója, Hegyesi Katinka, Kovács Éva IDA, és Pats József tárlata látható július 4-ig (teljes szöveg). | |
| 2013-06-10 | Képaláírás | DKIK Kamara Galéria: Skicc Egyesület három alkotója, hegyesi Katinka, Kovács Éva IDA, és Pats József tárlatát láthatják (teljes szöveg). | |
| 2013-06-08 | Kamarai Skicc | A Kamara Galériában nyílt kiállításon (június 7-én) a SKicc Művészeti Egyesület mutatja be régi-új alkotásait. | |
| 2013-05-17 | Képaláírás | Módra Zsolt akvarelljei, grafikái a Kamara Galériában (teljes szöveg) | |
| 2013-05-06 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galéria: Módra Zsolt akvarelljei, grafikái láthatók (teljes szöveg). | |
| 2013-05-03 | Módra a Kamarában | Módra Zsolt akvarelljeiből és grafikáiból nyílik kiállítás május 3-án a Kamara Galériában. | |
| 2013-04-06 | Éri Jenő a Kamarában (képaláírás) | Elbitangoltak 2. - címmel pénteken este nyílt meg az Éri Jenő grafikusművész alkotásaiból összeállított kiállítás a Vállalkozók Háza Kamara Galériájában. (teljes szöveg) | |
| 2013-04-04 | Két alkotó, két trálat | Április 4-én a Bartók Aula Galériában Gáspár Aladár, másnap pedig Éri Jenő alkotásaiból nyílik kiállítás a Kamara Galériában. | |
| 2013-04-04 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara: Móder és a DF-Art Műhely tárlatát tekinthetik meg a látogatók. (teljes szöveg) | |
| 2013-03-11 | Kamarába költözött a főiskolai műhely | Március9-én, a Kamara Galériában nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Főiskola Art-műhelyének alkotásaiból. | |
| 2013-03-09 | Műhely varázsa | Március 8-án nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Főiskola Art-műhelyének alkotásaiból a Kamara Galériában. | |
| 2013-02-22 | Képaláírás | Szűznemzés - Feltóti Sándor (kép) fotóiból és fotógrafikáiból látható tárlat a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. (teljes szöveg) | |
| 2013-02-12 | Képaláírás | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara: Feltóti Sándor fotográfus Szűznemzés című tárlata látható. (teljes szöveg) | |
| 2013-02-09 | Feltóti fényei, manipulálva | Feltóti Sándor fényképeiből február 8-án a Kamara Galériában. | |
| 2013-01-16 | Képaláírás | DKIK: A Széchenyi István Gimnázium diákjainak "Behind the mask" című kiállítása látható. (Teljes szöveg) | |
| 2013-01-12 | Folyosófoglaló diákok a kamarában | A Széchenyi István Gimnázium tizenhat diákjának alkotásaiból nyílt kiállítás a Kamara Galériában január 11-én. | |
| 2012-12-13 | Kamara Galéria 2012 (Kishír) | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara idei záró tárlatán azon művészek alkotásai láthatók, akik 2012-ben a Kamara Galériában kiállítottak. A december 7-étől látható kollekciót és katalógust Balogh Tamás újságíró ajánlotta a megjelentek figyelmébe. (teljes szöveg) | |
| 2012-12-11 | A kamara aranykészlete | A Vállalkozók Házában működő Kamara Galéria évadzáró kiállítása december 7-én nyílt meg. A zárótárlatán azon művészek alkotásai láthatók, akik az idei évben kiállítottak a Vállalkozók Házában. A 2012-es kiállítások anyagából könyvet és katalógust is kiadott a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. | |
| 2012-12-06 | Kamara: kollektív tárlat – bemutatóval | Kollektív Tárlat a Kamara Galériában, az idei kiállítók alkotásaiból. | |
| 2012-11-16 | Örök téma, a szex | Kiállítás a Kamara Galériában, Szeksz léghajó címmel. | |
| 2012-11-10 | Felszállt a kamara léghajója | A Kamara Galériában nyílt kollektív tárlat "Szekszléghajó" címmel. A kiállítók névsor a cikkben. | |
| 2012-11-03 | Léghajóban utazik a kamara | A Kamara Galériában november 9-én kiállítás nyílik Szekszléghajó címmel. A kiállítók névsora a cikkben, kép Balla Attila képzőművészről. | |
| 2012-10-12 | Rendhagyó rajzóra | Ifj. Koffán Károly a Kamara Galériában. | |
| 2012-10-06 | Párhuzamos megnyitók napja | Két kiállítás nyílt október 7-én Dunaújvárosban. Smuk Imre és leánya, Smuk Anita alkotásaiból nyílt kiállítás Akvarell-duó címmel a Bartók Aula Galériában. A Kamara Galériában pedig ifj. Koffán Károly mutatkozott be rajzaival. | |
| 2012-09-14 | Elbitangoltak a Kamara Galériában | "Még januárban beszélt Tábori Csaba festőművész, a Kamara Galéria művészeti vezetője arról, hogy meghívják a városból messzebbre került, elismerésre méltó pályát befutott képzőművészeket. Bár nyáron sem szünetelt a galéria, az őszi tárlatok sorát szeptember első péntekjén az egyik „elbitangolt”, Balla Attila festőművész kiállítása nyitotta meg. | |
| 2012-09-11 | Elbitangolt, visszatért, elsőként | "Elbitangoltak címmel hívja vissza ide, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájába mindazokat a kortárs művészeket, akiknek pályája legalább egy fontos szakaszon városunkhoz kapcsolódik." A Kamara Galériában Balla Attila kiállításán, szeptember 8-án elhangzott nyitóbeszéd. | |
| 2012-09-08 | Elbitangoltak visszatérése | A Kamara Galériában az "elbitangoltak I." címmel kiállítás nyílt Balla Attila alkotásaiból. | |
| 2012-08-10 | Kamara Galéri: Tálak a falon | Műfajt váltott a Kamara Galéria. Térbeli alkotások bemutatására is alkalmasak. | |
| 2012-08-03 | DKIK: Golubov Gábor tárlata | A Kamara Galériában augusztus 3-án kiállítás nyílt Golubov Gábor keramikus alkotásaiból. | |
| 2012-07-13 | Táblaképek a szomszéd várból | Ordas István kiállításáról. | |
| 2012-07-09 | Kánikulai tárlatlesen | Beszámoló Acsa Szücs Imre képzőművész szomszéd vár(1) című kiállításáról, amely megtekinthető a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. | |
| 2012-06-18 | Tanítványaim szeretik... | Kamara Galéria. Kiállítás Kiss Anna festőművész alkotásaiból. | |
| 2012-06-14 | Kiss Anna Dunaújvárosról | Kiss Anna festőművész Dunaújváros című tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők a Kamara Galériában. | |
| 2012-05-18 | Önarcképek a Kamara Galériában | Joó Réka és Nagy Márta, a Széchenyi István Gimnázium tanulóinak önarcképei. | |
| 2012-05-07 | Mit mutat meg az arcmásunk? | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában megnyílt Joó Réka és Nagy Márta VI DU - "Like you - mint Te" című kiállítása. | |
| 2012-04-13 | Kamara Galéria: Kaizler Gitta színei | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége nevében ez alkalommal dr. Kováts Miklós általános alelnök köszöntötte Kaizler Gitta festőművészt és a megnyitóra érkezett barátait. | |
| 2012-04-07 | Kamarai tárlatnyitány | Kaizler Gitta festőművész Requiem a Fákért és a Várakért címmel nyílt kiállítása április 6-án a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. A kiállítást Fodor Endre nyitotta meg. | |
| 2012-03-23 | Tavaszt robbantó színek | Rozsnyai Sándor kiállításáról. | |
| 2012-03-10 | Rozsnyai kamarája | Rozsnyai Sándor festőművész tárlata nyílt meg a Kamara Galériában, március 9-én. | |
| 2012-02-29 | Tábori Csaba Kispesten - tárlatles | Tábori Csaba alkotásaiból nyílt kiállítás Csepelen, a Kispesti Munkásotthon Előtér Galériájában. | |
| 2012-02-24 | Telt ház a Kamara Galériában | Kosztolányi György kiállítása. | |
| 2012-02-15 | Telt ház a Kamara Galériában | A múlt pénteken megnyílt Kosztolányi György új kiállítása. | |
| 2012-02-11 | Boldog-e a mester? | 2012. február 10-e óta látható Kosztolányi György kiállítása a Kamara Galériában. | |
| 2012-02-09 | Kosztolányi György a Kamara Galériában | Kosztolányi György festőművész kiállítása nyílik a Kamara Galériában február 10-én. | |
| 2012-01-13 | Új év, új tárlat | A Kamara Galéria új kiállításáról: Bánhelyi Károly. | |
| 2012-01-07 | Egy városrendező a kamarában | A Kamara Galériában az idei évadot Bánhelyi Károly kiállításával nyitották meg. | |
| 2011-12-13 | Folyosó a mecenatúrának | Eddigi történetét összefoglaló képes kiadványban gyűjtötte össze a Kamara Galéria az elmúlt két évet. | |
| 2011-12-09 | Tárlat, vásár, katalógus | Az idei év kiállítóinak közös tárlata nyílik a Kamara Galériában. A kiállítás és vásár mellett bemutatják a Kamara Galéria eddigi terméséből válogatott katalógust is. | |
| 2011-11-18 | Kamara Galéria | Új képek tizenegyszer. Kelemen Marián Éva tárlatáról. | |
| 2011-11-11 | Kamara: tizenegy | A Kamara Galériában nyílik kiállítása 3x11 címmel Kelemen Marián Éva alkotásaiból. A képzőművész a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium művészeti képzésének tagozatvezetője. | |
| 2011-10-18 | Asszonyt a házhoz... | Nőt akarok címmel nyílik kiállítás Holhos Tamás (kép), Kiss Gábor, Móder Rezső, Rohonczi ROHO István, Tábori Csaba és Várnai Gyula alkotásaiból a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. | |
| 2011-10-11 | Nőt akarnak a művészek | Nőt akarok címmel nyílik kiállítás Holhos Tamás, Kiss Gábor, Móder Rezső, Rohonczi ROHO István, Tábori Csaba és Várnai Gyula alkotásaiból október 14-én, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. | |
| 2011-09-16 | Fotógráfiák a Kamara Galériában | Holhos Tamás fotóművész tárlatáról. | |
| 2011-08-19 | Világgá kürtölve | Várnai Gyula kiállítása a Kamara Galériában. | |
| 2011-08-15 | Várnai Gyula a kamarában | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában Várnai Gyula képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás. | |
| 2011-07-15 | Kamara Galéria nyáron | Etűdök Csiki Emesétől | |
| 2011-07-02 | Hétköznapi ünnep | Hétköznapi ünnep címmel nyílt meg Csíki Emese (kép) festménykiállítása a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. | |
| 2011-06-17 | Vendég az Ordas-gyűjtemény | A Kamara Galériában az Ordas-gyűjtemény. | |
| 2011-06-04 | Műgyűjtő a kamarában | Ordas István magángyűjteményéből nyílt kiállítás a a Kamara Galériában. | |
| 2011-05-13 | Kifényzett zsoltár | Roho a Kamara Galériában. | |
| 2011-05-07 | ROHO: kamarai kiállítás | Megnyílt a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában Rohonczi ROHO István képzőművész-tanár önálló kiállítása. | |
| 2011-05-04 | ROHO tanár úr kamarája | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara helyi képzőművészeket és alkotásait mutatja be a galériájában. A következő bemutatkozó Rohonczi "ROHO" István. | |
| 2011-04-15 | Emlékek és üzenetek | Móder Rezső a Kamara Galériában. | |
| 2011-04-13 | Kamarai Móder-tengely | Móder Rezső alkotásaiból nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamra galériájában. | |
| 2011-03-11 | A zöld zöldje és a kék kékje | Kiss Ervin Gábor tárlata a Kamara Galériában. (rövid portré az alkotóról) | |
| 2011-02-18 | Friss, gondolatébresztő képek | Kiállítás a Kamara Galériában. Páhi-Fekete Noémi és Páhi Péter munkái. | |
| 2010-11-06 | Táboriék már a kamarában | Tábori Margit és Tábori Csaba alkotásaiból nyílt kiállítás a Kamara Galériában "Ékszerek és grafikák" címmel. | |
| 2010-09-10 | "Képzőművészkedés" iparművészeti alapon | Diákok tűzzománc-kiállítása nyílt a Kamara Galériában. A Lorántffy iskola tanulóinak kiállításáról. | |
| 2010-09-10 | Nemcsak fejleszt, nevel is | A Lorántffy iskola tavalyi tizedikes diákjainak és az iskola kollégiumában működő szakkör tagjainak tűzzománc alkotásaiból nyílt kiállítás a Vállalkozók Házában. | |
| 2010-08-04 | Álom és fantáziavliág ecsetvonásokkal | Farkas Mihály és lánya Farkas Éva alkotásaiból nyílt kiállítás a Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. | |
| 2010-07-30 | Feleselő képek | Farkas Mihály és lánya, Farkas Éva Mária kiállítása nyílik meg a Kamara Galériában. Interjú az alkotókkal. | |
| 2010-07-23 | A nyugdíj után: új pálya, új élet | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, Kamara Galériájában nyílt kiállítás Pál Zoltán Attila festményeiből. Beszélgetés Pál Attila Zoltánnal. | |
| 2010-07-16 | Új pálya, új élet | Pál Zoltán Attila képei a Kamara Galériában. Interjú az alkotóval. | |
| 2010-06-04 | Képeken újrateremteni a világot | Gáspár Aladár képei a Kamaránál. | |
| 2010-06-03 | Kamaratárlat a kamarában | Gáspár Aladár festőművész legújabb alkotásaiból nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Kamara Galériájában. | |
| 2010-05-07 | Birkás-kiállítás | A második kiállítás nyílt meg 2010.05.03-án a Kamara Galériában. | |
| 2010-04-09 | Információs központ a Vállalkozók Házában | A Kamara Galéria első kiállítója Egresi Zsuzsa. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara új szolgáltatásai: megkezdte működését a Foglalkoztatási Információs Pont (FIP), kiállítási lehetőségek biztosítása a helyi és környékbeli képző-és iparművészek számára. | |
| 2010-04-02 | Újabb információs pont! | Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara központjában, a Vállalkozók Házában megnyílt a Foglalkoztatási Információs Pont, és a Kamara Galériája, ahol az első kiállító Egresi Zsuzsa. | |
| | A "szomszád vár" jelenti | Az Adonyban élő Acsa Szücs Imre képzőművész szomszéd vár(1) című kiállítása nyílik meg július 6-án (augusztus 2-ig), a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara galériájában. | |
| | Farkas Mihály János és Farkas Éva Mária | Apja és lánya, a két képzőművész bemutatása. | |