Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-08-18 | Újabb parkolók épültek a Rómain, rövid idő alatt közel 30 hellyel lett több | A "Rajta, Újváros!" Egyesület városvezetése a kezdetektől kiemelt témaként kezeli a parkolást Dunaújvárosban. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a számadat, hogy az elmúlt évek során 360 parkolóhellyel gazdagodott a város. A közelmúltban ehhez jött még 28 új hely a Római városrészben | |
| 2023-07-28 | Már csak a játékkal kell foglalkozni | Nyugodt körülmények között készülhetnek a 2023/2024-es szezon küzdelmeire a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának játékosai. Megkezdte felkészülését a 2023/2024-es szezonra a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese, melynek tagjai már egy hete edzenek a helyi sportcsarnokban. A gárda szerda délelőtti edzésére kilátogatott Barta Endre alpolgármester, valamint Motyovszki Mátyás, az ifjúsági, sport- és turisztikai bizottság elnöke is, hogy ismerkedjenek a csapat tagjaival, valamint sok sikert kívánjanak a játékosoknak és a szakmai stábnak az előttük álló szezonra. | |
| 2023-07-14 | Elismerte legjobbjait a DLSZ | Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2023-ban is megtartotta díjátadóval egybekötött szezonzáró ünnepségét a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ), mely ezúttal a Campus étteremben látta vendégül a Markó Lajos városi kispályás labdarúgó bajnokság csapatainak képviselőit, illetve a meghívott vendégeket. | |
| 2023-07-07 | Örök emlék és élmény | Ünnepi köszöntés helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza díszterme 2023. július 4-én: a Speciális Olimpia Nyári Világjátékán remek eredményt elért dunaújvárosi versenyzőket, felkészítőjüket, valamint a Berlinben rendezett versengés megnyitóján részt vett dunaújvárosi önkénteseket méltatta Pintér Tamás polgármester. | |
| 2023-06-23 | 50 éve a működik a sportág szolgálatában - Pap Zoltán nevét vette fel a tornacsarnok | Dupla ünnepet ült a dunaújvárosi tornacsarnok: a sportág egyik meghatározó hazai bázisát fél évszázada vehették birtokba a sportolók – és 2023. június 15-én, nagyszabású gála keretében, sportlegendák jelenlétében vette fel a legendás edző, Pap Zoltán nevét.
| |
| 2023-06-02 | Városunk vezetése is köszöntötte a DFVE ezüstérmes női vízilabdázóit | Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere és Motyovszki Mátyás bizottsági elnök köszöntötte a DFVE bajnoki ezüstérmes és Bajnokok Ligája negyedik helyezett női vízilabdázóit a Fabó Éva Sportuszodában. | |
| 2023-06-02 | Két városépítő szépkorút köszöntött az önkormányzat a napokban | Folytatódott a szépkorúak köszöntése Dunaújvárosban: Kuti Józsefné és Végh János egyaránt 90. születésnapját ünnepelte. | |
| 2023-05-19 | Ezerkétszáz tő egynyári virágot osztottak szét a városban | 2023. májusában 1200 tő egynyári virágot osztottak szét. A kezdeményezésről Mezei Zsolt alpolgármester, a 7-es választókerület képviselője beszélt. | |
| 2023-05-19 | Hazai és nemzetközi mezőnyben is évek óta hozzák a kirobbanóan jó eredményeket a DKSE tornászai | Városunk vezetése is köszöntötte a közelmúltban véget ért Európa-bajnokságon remekül szereplő magyar női tornász válogatott DKSE-s tagjait. | |
| 2023-05-19 | Megmozdult Dunaújváros, és jó ügy mellé állt a sportolók véradásával | Nagyon komoly közösségi összefogás és szervezőmunka után, közel kétszázan vettek részt a Fabó Éva Sportuszodában tartott Sportolói Véradás Rekordkísérlettel elnevezésű rendezvényen. | |
| 2023-04-14 | Húsvéti hangulat a Civil Házban | Húsvét alkalmából jó hangulatú rendezvényt szervezett a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. Az eseménynek, találkozásnak a Római körúti Civil Ház adott otthont. | |
| 2023-01-13 | "Nem volt egyszerű évünk, de igyekeztünk mindent megoldani..." | Motyovszki Mátyás, Dunaújváros 3-as választókörzetének önkormányzati képviselője értékeli a 2022-es évet | |
| 2023-01-06 | Megérdemelt jutalom. Díjazták a legjobb sportolókat | A dunaújvárosi sportolók 2022-ben is szép eredményeket értek el. Gratulációjukat kifejezve a város vezetői díjazták őket a Városháza „C” szárnyában. | |
| 2022-12-16 | Eredményes, szép évet zárt a DKSE | Jó hangulatban, díjátadóval és vacsorával egybekötött ünnepségen búcsúzott el a remek eredményben gazdag 2022-es esztendőtől a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. | |
| 2022-12-09 | Összefogással hoztak össze egy remek napot | Óriási készülődés előzte meg Dunaújvárosban a Móra iskola Mikulás-váró ünnepségét. 2022. december 6-án az egész iskola pirosba öltözve várta a Mikulást. | |
| 2022-11-25 | Szép dunújvárosi eredményekkel ért véget a tornacsarnokban rendezett DKSE Kupa. Hazai éremeső a DKSE Kupán | A Dunaújváros Tornacsarnokban rendezték meg a DKSE Kupa elnevezésű leány utánpótlás tornaversenyt 2022. november 19-én. A megméretésen az ország tíz egyesületének több mint százhúsz versenyzője lépett szerekhez, hogy megmutathassa tudását, három korosztály, a zsebibaba, a gyermek, valamint a serdülő korcsoportban. | |
| 2022-11-11 | Munkaterületeket adtak át, kezdődhet a parkolók kialakítása | A vadparkolók esetében olyan területekről van szó, ahová az autósoknak nem lenne illendő felállniuk, határozottabban fogalmazva tilos lenne. A dunaújvárosi önkormányzat több helyen is legalizálja a vadparkolókat, azaz az egykoron füvet is látott felületeket átalakítja. | |
| 2022-10-21 | Rangos utánpótlás versennyel adóztak legendás edzőjük emléke előtt a DKSE tornászai. Versennyel emlékeztek a tornászok | Második alkalommal rendezte meg a DKSE torna szakosztálya a Pap Zoltán Emlékversenyt, melyen az utánpótlás korú tornászok adhattak számot tudásukról a Dunaújvárosi Tornacsarnokban 2022. október 15-én. A legendás dunaújvárosi edzőről, pedagógusról elnevezett viadalon idén is részt vett dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke, a Dunaújvárosi Kohász olimpiai bronzérmes kiválósága, a történelmi Kovács-szaltóról is híres Kovács Péter, míg városunk vezetését Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, valamint Motyovszki Mátyás, az önkormányzat ifjúsági, sport és turisztikai bizottságának elnöke képviselte a megméretésen. | |
| 2022-10-14 | Áthelyezték a feljárót a Rómain, mostantól a járdára lehet fellépni. | Eddig a falnak vezetett, mostantól a járdára lehet fellépni azon a feljárón, melyet Dunaújvárosban a Római körúton "tettek helyre" a DVG Zrt. szakemberei. | |
| 2022-10-07 | Kész a járda a Fáy utcában | Két ütemben készült el Dunaújvárosban a Fáy András utca egy hosszabb járdaszakaszának teljes felújítása. A most megtörtént műszaki átadás után hivatalosan is készen vannak a munkálatokkal, lehet használni. | |
| 2022-09-30 | Díjeső a legjobbaknak. Idén is virágba borult városunk | Huszonharmadik éve rendezi meg Dunaújváros önkormányzata a Virágos Dunaújvárosért versenyt. A virágosítási program azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az idei megmérettetésre 60 pályázat érkezett összesen 8 kategóriában és nagyon sok különdíjat adtak ki. Az eredményhirdetést a Városháza „C” szárnyában rendezték. | |
| 2022-09-16 | Húsz új parkoló épül a Rómain, a Fáy utcában könnyebb lesz a parkolás | Dunaújváros több pontján is az autókkal kijárt zöldterületeket alakítják át a DVG Zrt szakemberei legális parkolókká. A következő hetekben a Római városrészbe is eljutnak a munkagépek. A Fáy András utcában 20 új, zúzott kővel felszórt parkolóhelyet fognak kialakítani.
| |
| 2022-09-16 | Remek eredmények a veterán ob-n | Összesen tizenkét éremmel zárták a DKSE birkózói a Kiskunhalason megrendezett Veterán Országos Bajnokság küzdelmeit 2022. szeptember 11-én | |
| 2022-09-02 | Legjobbjaikat köszöntötték a birkózók | A közelmúlt nemzetközi versenyein parádésan szereplő, két arany- és egy bronzérmet szerző dunaújvárosi birkózóit, Pupp Viktóriát és Nyikos Veronikát köszöntötte a DKSE és a város vezetése a Gurics György Birkózó Centrumban.
| |
| 2022-08-19 | Ismét BIMMER Parádé, több száz BMW találkozott Dunaújvárosban. | Három napig a BMW-k uralták Dunaújvárost. 2022. augusztus 12-14-ig a dunaújvárosi kemping adott otthont a Bimmer Parádénak. Jó hangulatban teltek a programok és bár nagy zaj, időnként porfelhő, brutál motorhang, szűnni nem akaró gumicsikorgás fémjelezte a három napot – máskor esetleg mérgelődtünk volna az ilyen jelzők hallatán, most pedig egy sikeres rendezvényt jelentenek.
| |
| 2022-08-12 | Teltházas rendezvénnyel startolt a Flame Bisztro, egy remek közösségi teret ígérnek nekünk. Gyöngyszem született | 2022. augusztus 5-én teltházas rendezvény részeként nyitotta meg újra az éttermét a Remix, Flame Bistro néven. | |
| 2022-08-05 | Körzeti beruházások Dunaújvárosban | Számos beruházás és fejlesztés zajlik jelenleg Dunaújvárosban. Motyovszki Mátyás két projektről, míg dr. Székely Károly és Tóth Kálmán egy-egy beruházásról adott hírt a közelmúltban. | |
| 2022-07-29 | Új lámpatestek, járdafelújítások, hulladéktárolók a 3-as körzetben. | Motyovszki Mátyás dunaújvárosi önkormányzati képviselő választókörzete sem maradt ki a fejlesztések sorából. Mint arról a képviselő beszámolt, két új napelemes lámpát helyeztek el a szakemberek a kért helyszíneken, valamint folytatódott a járdafelújítások sora. | |
| 2022-07-15 | Szezont zárt a DLSZ | Mint szinte minden esztendőben, úgy idén is megtartotta szezon végi díjátadó ünnepségét a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ), mely ezúttal a Campus étteremben látta vendégül a sportág legjobbjait. | |
| 2022-07-01 | Fényt az éjszakába. A gyakorlatban is folytatódik a "Legyen fény Dunaújvárosban!" program | Legyen fény Dunaújvárosban! címmel tartott sajtótájékoztatót Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester, Szántó Péter önkormányzati képviselő és Novák Istvánné Katica önkormányzati képviselőjelölt. Mint az elhangzott, városszerte több helyszínen 40 darab napelemes lámpát helyeznek üzembe a szakemberek. | |
| 2022-06-17 | Együtt ünnepelték az év egyik legfontosabb napját a DKSE tornászai. Végre gáláztak a tornászok | Két év kihagyás után ismét gálarendezvénnyel ünnepelt a Dunaújvárosi Központi SE torna szakosztályának közössége. A kiváló hangulatú eseménynek a tornacsarnok adott otthont 2022. 06. 10-én, ahol az olimpikon Supola Zoltán is megtisztelte a jelenlétével a helyi tornászokat és vendégeket. | |
| 2022-06-14 | Supola Zoltán előtt mutatták meg tudásukat a tornagálán | Egy huszonegyedik századi kis helyi csoda részese volt az a többszáz gyermek, szülő és érdeklődő, aki június 10-én, pénteken kilátogatott a városi tornacsarnokba. | |
| 2022-05-20 | Macitárlat a civilházban - különleges gyűjtemény 800 darabja látható a sorozatnyitón. Jótékony maciözön kiállítás nyílt a Civilházban | Minden, ami Maci címmel nyílt jótékonysági tárlat a Római körúti Civil Házban. A bemutató részeként nyolcszáz plüssmacit tekinthetnek meg az érdeklődők – az ingyenes rendezvény támogatói pedig a Rudas Alapítvány nagyszabású projektjét segíthetik.
| |
| 2022-04-14 | Két aranyéremmel kezdett a DKSE | Az április 12-i, keddi nulladik nap után, amikor csak időfutamokat rendeztek az Arany Üst gyermek- és serdülőkorosztálynak rendezett úszóversenyen a Fabó Éva Sportuszodában, április 13-án megkezdődött a nagyüzem. Délelőtt az előfutamokat tartották, délután jöhettek a döntők. Előtte azonban hivatalosan is megnyitották a 41. Arany Üstöt. Először Motyovszki Mátyás, a dunaújvárosi önkormányzat képviselője köszöntötte a résztvevőket. | |
| 2022-03-29 | Ismét Gurics György emlékére birkóztak a fiatal tehetségek | Mezőfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében rendezték meg a napokban a birkózó DAK Kupa Gurics György Emlékversenyt, a Nyugat-Magyarország régió diák I. kötöttfogású bajnokságát. | |
| 2022-03-25 | Közel egymillió forintos tárgyi eszközt adtak át a mozgássérült fiataloknak | Egy modern kerekesszéket, és egy babakocsi-jellegű szállítóeszközt adott át Motyovszki Mátyás, dunaújvárosi önkormányzati képviselő a Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI igazgatójának. Az eszközöket Kálló Gergely közreműködésével ajánlotta fel egy rászoruló család. | |
| 2022-03-23 | Egy nehéz helyzetben lévő család segített | Március 22-én, kedden délután a Római városrészi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény udvarán Motyovszki Mátyás, a dunaújvárosi 3. választókerület képviselője adományokat adott át. | |
| 2022-03-11 | Megváltozott a forgalmi rend a Fáy András utcában | A rendőrség segítségével a szakemberek egy „behajtani tilos” táblát helyeztek el a dunaújvárosi Fáy András utcában, ezzel még biztonságosabbá téve a közlekedést a területen. A munkálatok részleteiről Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője számolt be. | |
| 2022-03-04 | lakossági megkeresések, megoldások és fejlesztések a Római városrészben | Az elmúlt időszakban több, a dunaújvárosiak számára jó hírről számolt be Motyovszki Mátyás, a 3-as számú választókörzet önkormányzati képviselője. Folytatódik a járdafelújítás a Fáy 1-3. előtt, illetve két helyen is egyszerűbb lesz a mozgáskorlátozottak közlekedése a korábbinál. | |
| 2022-01-28 | Idén is elismerték a hazai és nemzetközi versenyeken kiválóan teljesítő sportolókat. Együtt ünnepelték a tavalyi sikereket. | Az elmúlt évi eredményeik elismeréseképp Pintér Tamás polgármester, Barta Endre alpolgármester, és Motyovszki Mátyás az önkormányzat Ifjúsági, Sport és Turisztikai bizottságának elnöke köszöntötték a dunaújvárosi sportolókat és edzőket 2022. január 24-én, délelőtt. Minderre a Városháza „C” szárnyának rendezvénytermében került sor. Díjazottak névsora a cikkben.
| |
| 2021-12-17 | Halaszthatatlan témákról döntöttek a képviselők az évzáró ülésen. Dr. Haász Cecília kapta az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. | Nyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi képviselő testület. Mintegy 51 napirendi pontról szavaztak a Városháza „C” szárnyának közgyűlési termében 2021. december 16-án, csütörtökön délelőtt 9 órától. Az eseményen átadták a „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat is. | |
| 2021-12-17 | Együtt ünnepeltek a DKSE volt és jelenlegi vezetői, edzői és sportolói a jubileumon. Van mire büszkének lenni! | A Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában ünnepelte meg az egyesület fennállásának hetvenedik esztendejét a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület 2021. december 11-én. A szervezők mintegy háromszáz meghívót postáztak ki a vendégeknek, és ugyan akadtak üres helyek az asztaloknál, így is szép számban jelentek meg az egyesület volt és jelenlegi sportolói, edzői, vezetői. | |
| 2021-11-05 | Játékkal emlékeztek barátaikra! | A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség munkatársai emléktornával tisztelegtek a tragikusan fiatalon elhunyt sportolók, Héger Ádám, Komáromi Ádám, és Ádám Anita emléke előtt. A jeles eseményen Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő, az Ifjúsági Sport és Turisztikai Bizottság elnöke is részt vett. | |
| 2021-10-29 | A zárt üléssel együtt 58 tétel szerepelt az önkormányzati napirenen. Bő napirend, döntésözön várt a képviselőkre | Nyílt üléssel folytatta a munkát a dunaújvárosi városvezetés. A képviselők a nyílt ülésen 55, a zárt tanácskozáson további 3 pontról döntöttek közgyűlésen a Városháza „C” szárnyában, 2021. október 21-én. | |
| 2021-10-15 | Siker volt a "Virágos Dunaújvárosért" - az eredményhirdetést a Városházán rendezték. Virágba borult Dunaújváros | Ünnepélyes keretek között, a Városházán adták át a Virágos Dunaújvárosért verseny díjait: az eredményhirdetés a kategóriák elismerései mellett több különdíj is gazdára talált. | |
| 2021-08-19 | Baba-mama börze igazolta a Civil Házban a közösség erejét múlt szombaton. Baba-mama börze – a civil közösség ereje | Barta Endre és Motyovszki Mátyás dunaújvárosi önkormányzati képviselők támogatásával zajlott le 2021. augusztus 14-én, szombat délelőtt az első baba-mama börze a Római körúti Civil Házban. Már korán reggel számos érdeklődő látogatott ki a vásárra, ahol újszülött kortól egészen 10 éves korig lehetett válogatni a ruhák, játékok, babaholmik és kézműves termékek között. | |
| 2021-08-13 | Szép sikert hozott a retró véradás az MMK-ban. Megérdemelt sikert hozott a retró véradás | A Dunaújváros 70 elnevezésű programsorozat részeként rendeztek retró véradást az Munkásművelődési Központban a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének munkatársai 2021. augusztus 10-én, szerda délután. Az akció rendkívül népszerű volt, összesen 64 véradó – köztük Barta Endre alpolgármester és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő is önkénteskedett. | |
| 2021-08-13 | Diadalmas hazatérés. Példa, amit követhetnek! | Barátok, a DFVE vezetői és utánpótlás játékosai fogadták az ötkarikás játékokról hazatérő dunaújvárosi bronzérmes női vízilabdázókat, Garda Krisztinát és Gurisatti Grétát a Fabó Éva Sportuszodában 2021. augusztus 10-én, délelőtt. | |
| 2021-07-16 | Gyakori problémára reagált a városvezetés. | Az utóbbi időben ismét sok hajléktalan tartózkodik rendszeresen Dunaújváros közterületein. A történésekre reagálva Barta Endre alpolgármester és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő egy bejárás után tartott sajtótájékoztatót a témában. | |
| 2021-07-09 | Mindenki számára remek szórakozási lehetőség volt a szlalomverseny! Benzingőzös csaták a Vasmű téren. | Ahogy tavaly, 2020. októberben, úgy idén is rangos autóversenynek adott otthont a Vasmű tér, ugyanis újra itt rendezte meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) a Magyar Szlalom Bajnokság küzdelmeinek harmadik fordulóját. A II. Duna Szerszám Kupára az ország minden részéről érkeztek versenyzők, hogy kipróbálják magukat az idén is rendkívül technikásra épített pályán | |
| 2021-06-25 | Nyit a város, és ezzel együtt nyitnak a Civil Házak is | Nyitnak a civil házak címmel tartott tájékoztatót Pintér Tamás dunaújvárosi polgármester, Tóth Kálmán és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselőkkel közösen a volt APEH irodában, a Római körúton. A Béke városrészben 10 év után Utassy Éva képviselő kezdeményezésére kapják vissza a szervezetek a Civil Házat. | |
| 2021-06-04 | A szomszédos képviselők helyettesítenek a 2-es körzetben | 2021. április második felében elhunyt Utassy Éva, a dunaújvárosi 2. számú egyéni választókörzet képviselője. A belvárosi körzet azonban természetesen nem maradhat képviselet nélkül. A törvény szerint a képviselőtestület minden tagja megkereshető, a Rajta, Újváros! Egyesület képviselői az életszerűséget is figyelembe véve úgy állapodtak meg, hogy a szomszédos körzetek képviselői veszik át a napi ügyeket. A munkamegosztásra szükség is van, mert időközi választás csak hónapok múlva várható. | |
| 2021-05-21 | Sikeres lomtalanítás a Béke II. városrészben. | Sikeresen folytatódik a társasházak lomtalanítása Dunaújvárosban, ezúttal a Béke II. városrészben szabadulhattak meg a lakók a kidobásra ítélt használati tárgyaiktól. A lomoknak kihelyezett konténerek mellett, továbbra is elérhető az elektromos hulladék tároló is. | |
| 2021-04-23 | Tervezett járdaszakasz-felújítások a Fáy András utcában | Motyovszki Mátyás, a dunaújvárosi 3. választókerület önkormányzati képviselője szakemberek társaságában, műszaki vizit keretében vizsgálta meg a Fáy András utca 1-3., illetve Római körút 22-26. előtti felújításra váró járdákat | |
| 2021-04-01 | Akit már sosem lehet pótolni! | Nekrológ Bába Mihály, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia legendás gyúrója emlékére | |
| 2021-03-19 | A lakók is használhatják a Rudas iskola parkolóját | A dunaújvárosi Római városrész parkolási gondjait enyhítheti az a kezdeményezés, amely révén a tanításon kívüli időszakban a lakosság is használhatja a Rudas középiskola parkolóját | |
| 2021-02-05 | Küzdeni is tanít. Jó hírünket viszik a bokszválogatottak | A dunaújvárosi Nyers László Küzdősport Centrumban rendezték meg 2021. február 1-én rendezték meg az algériai és a szlovák ökölvívó válogatott közös edzését, melyen több városvezető is tiszteletét tette. | |
| 2021-02-04 | Edzőtáborok egymás után (képaláírás) | Az elmúlt hetekben pörgött az élet a dunaújvárosi Nyers László Küzdősport Centrumban. Előbb a magyar női, majd a férfi ökölvívó-válogatott edzőtáborozott a városban, később jöttek az algériaiak és a szlovákok. FEbruár Hétfőn Pintér Tamás polgármester (balról) is meglátogatta a sportolókat. Az önkormányzati küldöttséget, amelynek Barta Endre alpolgármester és Motyovszky Mátyás képviselő is tagja volt, Muskotály Bálint (jobbról) vezette körbe a csarnokban. (teljes szöveg) | |
| 2021-01-22 | Közösségi oldalak segítségével még gyorsabb a problémamegoldás | A dunaújvárosi Római körút és a Váci utca kereszteződésében keletkezett 30-40 cm mélységű lyukat a lakók jelezték az interneten Motyovszki Mátyás képviselőnek, aki felvette a kapcsolatot a DVG Zrt. munkatársaival | |
| 2020-12-18 | A Római körúton is ég az öröm gyertyája | A dunaújvárosi Római városrész adventi koszorúján a harmadik gyertyát is meggyújtották. Az eseményen a városvezetést Utassy Éva és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselők, a keresztény egyházakat pedig Stermeczki András evangélikus lelkész képviselte. Jelképesen üzen az öröm apró lángja. | |
| 2020-12-11 | Adományos körút. "Ajándékos" körút – három helyszínen | A Családok Átmeneti Otthonát, a Szent Pantaleon Kórházat és a Dunaújvárosi Mentőállomást érintette az akció, amely során a 3. és 4. körzet segítő vállalkozóinak, magánszemélyeinek Mikulásra szánt ajándékait adta át Barta Endre és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő 2020. december 5-én. | |
| 2020-11-17 | Sikeres, érmekben gazdag országos búvárseregszemle | A napokban rendezték meg városunkban a gyermek, ifjúsági, felnőtt uszonyos- és búvárúszó országos bajnokság aktuális futamait. A verseny házigazdája ezúttal is a Búvársuli SE volt, amely nemcsak az eredmények miatt könyvelhettek el sikeres eseményt, hanem a remek szervezésért is, az eseményen több mint százhetvenen ugrottak vízbe. | |
| 2020-11-13 | Dunaújvárosi éremeső az uszodában | 2020. november 7-én és 8-án rendezték meg a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában a XXXVIII. Gyermek – L. Ifjúsági –LIII. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság küzdelmeit, melyen összesen nyolcvan versenyszámban ugrottak medencébe az utánpótlás korosztály és a felnőttek legjobbjai. | |
| 2020-10-16 | Csapkodtak az uszonyok. Uszonyosok találkozója Dunaújvárosban | A Fabó Éva Sportuszodában rendezték meg 2020. október 10-én a Búvársuli Kupa uszonyosúszó-versenyt, amelyben a különböző korosztályokban és kategóriákban összesen csaknem kétszáz versenyző ugrott vízbe. Az országos megméretésre a házigazda dunaújvárosi csapat mellett többek között Kecskemétről, Egerből és Gyöngyösről is érkeztek résztvevők. | |
| 2020-10-09 | Sportszeretet. Soproni győzelem a Campus Arénában | Rangos eseménynek adott otthont 2020. október 4-én Dunaújváros, ugyanis az egyetemi sportcsarnokban tartották meg a kerekesszékes kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét a DUE SE kosárlabdázóinak rendezésében. A fináléban a DVTK, a PTE PEAC Rolling Basket, a Soproni Tigrisek és a fővárosi Törekvés SE együttesei mérték össze egymással erejüket. | |
| 2020-10-09 | Több városrész is megtisztulhatott | Tengernyi elektromos és háztartási hulladéktól szabadulhattak meg a Béke II. városrész lakói 2020. október 3-án, hiszen a fém és elektromos hulladékgyűjtés akciója mellett a lomtalanítás konténerei is megtelhettek.
| |
| 2020-10-02 | Akcióözön -a tiszta Dunaújvárosért | Sikeresen debütált az új lomtalanítási szisztéma a Római városrészben 2020. szeptember 26-27-én. A folytatásban komoly sorozatra készülnek: a lomtalanítás a Béke városrészben folytatódik, az elektronikai és fémhulladék gyűjtésére három napon öt városrészben, összesen hét helyszínen nyílik lehetőség. | |
| 2020-10-00 | Méltónak lenni a névadóhoz. A szabályokat betartva zajlik az élet | 2020. szeptember 23-tól a felújított radari csarnok új neve: Nyers László Küzdőcsarnok. A névadó ünnepségen részt vett Nyers Emma; Tombor István, a birkózók vezetőedzője; Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő. Nyilatkozik Mátyás Gábor. | |
| 2020-09-25 | Nyers László tiszteletére. Együtt lehetünk büszkék a hőseinkre | 2020. szeptember 23-tól, Dunaújváros első olimpikonja, a Dunaferr Sportegyesület örökös bajnoka, Nyers László nevét viseli a dunaújvárosi radari küzdősport centrum. | |
| 2020-09-25 | Újabb lehetőség a város tisztítására | A "Városvédők Újtelepért Egyesület" az E-Elektra Zrt.-vel közösen, hetedik alkalommal rendezte meg a már hagyománynak számító ŐKO-napot 2020. szeptember 19-én a dunaújvárosi Újtelepen | |
| 2020-09-24 | Nyers László birkózó a névadó. A radarból Nyers László lett | Nevet kapott a „gyerek”. A 2018 őszén Dunaújvárosban átadott küzdősportcentrum a jövőben a város egykori olimpikon birkózójának, Nyers Lászlónak a nevét viseli. A névadót szeptember 23-án délelőtt tartották meg. | |
| 2020-09-18 | elnevezték a csarnokot. Sportcsarnok viseli Nyers László nevét | Nyers László a Vasműben mozdonyvezetőként dolgozott, emellett a Kohász SE válogatott birkózója volt, sőt, több mozifilmben is szerepelt. A remek sportember nevét veszi föl a dunaújvárosi radari sportcentrum 2020. szeptember 23-án. Nyilatkozik: Motyovszki Mátyást a dunaújvárosi Ifjúsági, Sport és Turisztikai Bizottság elnöke | |
| 2020-08-14 | Több százezres dobás. Az ablakon dobálták ki a szemetet | A dunaújvárosi Római körút egyik tömbházában az elhunyt idős tulajdonos helyére érkezett "örökösök" úgy vélték, a számukra fölösleges háztartási eszközöket, bútorokat nemes egyszerűséggel a Fáy utcára nyíló ablakokból az udvarra, a focipálya melletti füves területre dobálják- természetesen mindezt anélkül, hogy meggyőződtek volna arról, nem veszélyeztetik-e a járókelőket. Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő tájékoztatója | |
| 2020-06-01 | Közösségi tér. Közösségi térről is szó esett a bejáráson | Több megoldásra váró téma is szóba került azon bejáráson, amelyet Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő és Pintér Tamás polgármester tartott Dunaújváros 3. körzetében 2020. május 27-én, délelőtt. | |
| 2020-05-14 | Farkasfoggal, bojtocskával lesz tele a város... | Fontos a város tisztán tartása mellett annak szépítése is – mondta Mezei Zsolt a szerda délre összehívott sajtótájékoztatóján a Molnár László Emlékparkban. | |
| 2020-04-27 | Megszüntették a hajléktalanok építette pontot | Az önkormányzat intézményei közös erővel szüntették meg a Gárdonyi Géza Általános Iskolánál a hajléktalanok által kialakított ideiglenes lakot. | |
| 2020-03-13 | Birkózással emlékeztek | A mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola adott otthont 2020. március 8-án a Gurics György Emlékversenynek, melyet a Gurics György BDSE 2011-es megalakulása óta minden évben megrendeztek az utánpótlás korosztályú birkózók részére. Az idei viadal azonban nemcsak önmagában volt különleges, hanem azért is, mert ez a verseny döntött arról, hogy ki juthat tovább az országos bajnoki döntőbe a Közép-magyarországi régióból a diák I-es (2007-2008-as születésűek és a diák II-es (2009-2010-es születésűek) korcsoportból. | |
| 2020-02-14 | A költségvetésről is döntöttek | Néma főhajtással, majd a „Dunaújváros Sportjáért” Díj ünnepélyes átadásával kezdődött a közgyűlés nyílt ülése a Városháza „C” szárnyában 2020. február 13-án, csütörtökön délelőtt. Ezt követően 40 napirend tárgyalása során több zsebbevágó tételről, így a város büdzséjéről is döntöttek a képviselők. | |
| 2020-02-14 | Együtt buzdították a DPASE gárdáját | Barta Endre a dunaújvárosi önkormányzat humán ügyekért felelős alpolgármester és Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő a DPASE felnőtt csapatánál jártak 2020. február 10-én | |
| 2020-01-28 | Európa élvonalához tartoznak. Kevés a versenyzőjük, mégis Európa élvonalához tartoznak | Hagyomány, hogy a Klub Hotel különtermében tartja meg minden év elején az előző esztendőt lezárandó ünnepélyes díjkiosztó ünnepségét a Magyar Motorcsónak Szövetség. Idén január 25-én, szombaton találkoztak a sportág képviselői Dunaújvárosban. | |
| 2019-12-23 | Sikerekben gazdag évet zárt a Dunaferr birkozószakosztálya | Évtizedes hagyományok és sporttörténelem méltó folytatói a mai idők birkózói. Az éves eredményeik is ezt bizonyítják. Támogatókkal, edzőkkel, segítőkkel együtt ünnepelt december 18-án, szerdán este a Lemezalakító Kft. szabadidőparkjában a Dunaferr SE szakosztálya. | |
| 2019-12-18 | Országos és nemzetközi sikereknek örülhettünk | A hagyományokat követve a város önkormányzata december 17-én, kedden délelőtt díjazta a közelmúltban kiemelkedő eredményt elért dunaújvárosi sportolókat.
| |
| 2019-12-16 | Alázat, tisztelet, szerénység, szeretet - ez a sikerek alapja | Példaértékű munkával és hozzáállással idén is számos kiváló eredményt értek el a Dunaferr SE sportolói, az egyesület nem véletlenül került be a tíz kiemelt vidéki klub közé. Azaz volt ok büszkeségre a klub évzáró összejövetelén, a lemezalakító szabadidőparkjában. | |
| 2019-11-23 | Meghosszabbította a közgyűlés a Dunanett Nkft. tagi hitelét | A képviselők elfogadták Szabó Zsolt alpolgármester indítványát, amely szerint az önkormányzat és a hozzá kapcsolódó cégek és intézmények kötelesek lesznek teljeskörűen közzétenni szerződéseiket. | |
| 2019-10-31 | Megalakult az új közgyűlés | A képviselőtestület tagjai letették hivatali esküjüket. Mezei Zsolt lett az általános, Barta Endre a humán ügyekért felelős, Szabó Zsolt a koordinációs és városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Megválasztották a bizottságok elnökeit és tagjait. Tóth Kálmán lett a pénzügyi és ügyrendi, Orosz Csaba a közbiztonsági, Szántó Péter az oktatási, Motyovszki Mátyás az ifjúsági , és dr. Székely Károly a szociális bizottság elnöke. | |
| 2019-10-24 | Mandátumok fény nélkül | Október 22-én, kedd délelőtt hivatalos keretek között az új képviselőtestület és Pintér Tamás polgármester is átvette megbízólevelét, ám nem mindenki. | |
| 2019-10-15 | Ellenzéki győzelem. Győzelmet aratott a Rajta Újváros! Szűnjenek meg az ellentétek, ezt szeretné. November elsejéig kell letenniük az esküt | A teljes váltásra voksoltak a dunaújvárosiak október 13-án, vasárnap: a Rajta Újváros Egyesület polgármesterjelöltjét erősítendő az egyesület képviselőjelöltjei legyőzték a Fidesz–KDNP jelöltjeit valamennyi egyéni körzetben. Így a Rajta Újváros Egyesület alakíthat közgyűlést, amelynek négy fideszes képviselő tagja lesz a kompenzációs listáról. | |
| 2016-02-00 | Motyovszki Matyi mint "tévésztár" | Beszélgetés Motyovszki Mátyással, aki amellett, hogy A Vigadó Vendéglő pincére, az egyik kereskedelmi csatorna dokumentum reality műsorában is szerepelt. | |
| 2009-04-25 | Motyovszki Mátyás: király! | Beszélgetés Motyovszki Mátyással, a Corner Cafe teremfőnökével. | |
| 2009-04-25 | A csípődobás volt az erőssége | Komóczi Gábor vall volt birkózó tanítványáról: Motyovszki Mátyásról. | |
| 1981-02-06 | Magyar bajnokok | Képek: Valentinyi Sándor, Motyovszki Mátyás, Fabó Éva, Hermenovszki Erzsébet. | |
| 1980-11-21 | Motyovszki Mátyás magyar bajnok | Szegeden rendezett kötöttfogású serdülő országos bajnokságon a
nehézsúlyban lett országos bajnok. | |
| 1979-11-30 | Serdülőink sikerei | Az Egerben rendezett országos kötöttfogású serdülő birkózó
bajnokságon kiválóan szerepeltek a dunaújvárosi fiúk. Vadász István
és Varró Márton aranyérmes, Motyovszki Mátyás bronzérmes lett.
| |