Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2024-10-11 | Változatos programsorozattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár | Mesés programok sorával, irodalmi délutánnal, játékokkal, akciókkal, vagyis eseményözönnel készült a dunaújvárosi József Attila Könyvtár a 2024-es Országos Könyvtári Napokra | |
| 2023-01-21 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban láthatunk olyan alkotásokat, amelyeknél sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Vasmű úti Őspatika előtt 2021 nyarán avatták fel a város egyik köztéri alkotását, amelyet Móder Rezső, Munkácsy-díjas szobrászművész tervei alapján Nemes Ferenc képzőművész formázott meg. A szobor alapanyaga a korábbi platánsor e helyen álló fájának törzséből készült, az alkotás mementó, a fasor emléke. Az alkotás annak bizonysága is, hogy a művészek összefognak egy alkotás létrehozásában, Móder Rezső szobrászművész ugyanis csak korlátozottan tudja használni a kezét, ami megnehezíti a munkát e művészeti ágban. Így többen fogtak össze a megvalósítás érdekében: Móder mellett Nemes Ferenc fafaragó, Rohonczi ROHO István, Molnár Janó János fafaragó, Nyitrai Mihály fafaragó. (teljes szöve) forrás: JAKD | |
| 2021-10-01 | Büszke, bátor főhajtás - felavatták a Jakó-házaspár emlékművét a emetői kopjafánál. "Büszke, bátor főhajtással emlékezünk..." | Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe az ünneplőket, sokan tisztelegtek Dunaújváros egyik legelismertebb házaspárjának emléke előtt a temetői kopjafánál állított emlékmű avatásán 2021. szeptember 27-én. Jakóné Fekete Teréz és Jakó Pál neve nemcsak Pentelével, de Dunaújvárossal is egybeforrt. | |
| 2021-09-28 | Méltó tisztelgés a Jakó házaspár előtt | A Jakó házaspárról, Jakó Pálról és Jakóné Fekete Terézről emlékeztek meg szeptember 27-én a dunaújvárosi köztemetőben. Kopjafát avattak a tiszteletükre. A kopjafát Nyitrai Mihály fafaragó készítette. | |
| 2021-09-24 | Felavatják a Jakó házaspár emlékére készített kopjafát | Felavatják a Jakó házaspár emlékére készített kopjafát a dunaújvárosi köztemetőben, 2021. szeptember 27-én, délután 5 órától. A megemlékezés részleteiről Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester számolt be a Városházán. | |
| 2021-09-23 | Kopjafát állítanak a Jakó házaspár emlékére | Szeptember 22-én ajtótájékoztatót tartott Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester. A téma a Jakó házaspár, Jakó Pál és Jakóné Fekete Terézia emlékére állítandó kopjafa volt. A kopjafát Nyitrai Mihály népi iparművész készítette. Barta Endre elmondta, Jakó Pál 2013. szeptember 26-án hunyt el Dunaújvárosban, az ő halálának évfordulóját választották a kopjafa felállítására. | |
| 2021-06-25 | Új szobor foglalta el méltó helyét a Vasmű úti Őspatika előtt | Ünnepélyes keretek között avatták fel Dunaújvárosban a Vasmű úti Őspatika előtt a város új, fából készült szobrát 2021. június 23-án. A köztéri alkotás számos dunaújvárosi művész közös munkájának gyümölcse. A szoboravató ünnepségen Mezei Zsolt alpolgármester, illetve Rohonczi István festő- szobrászművész mondott beszédet. | |
| 2021-06-18 | Új köztéri alkotás a Vasmű úton | Új köztéri képzőművészeti alkotással gazdagodott a város. Június 17-én, csütörtökön reggel állították fel Nemes Ferenc szobrászművész Móder Rezső tervei alapján készült alkotását a Vasmű úton, az Őspatika előtt. | |
| 2021-05-29 | Méltó emlékhely a házaspárnak | Sajtótájékoztatót hirdetett Barta Endre alpolgármester Tisztelgés városunk egyik legelismertebb házaspárja előtt címmel május 27-én, csütörtökön a temetői kopjafához. | |
| 2020-10-09 | "JEL"-es zeneünnep. Világnapi muzsika – és a "JEL" avatása | Remek programsorozattal, a növendékek formációinak koncertje mellett több dunaújvárosi művész közös kompozíciójának avatásával ünnepelték a zene világnapját a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolánál 2020. október 1-én. | |
| 2020-10-02 | Egy új "Jel" a zeneiskolának. A Jel üzenete - szoboravatás és emlékezés a zenei világnapon | Október 1-jén, csütörtökön a zene világnapján ismét köztéri muzsikával ünnepelt a Sándor Frigyes Zeneiskola, amely ezúttal újabb köztéri alkotással gazdagodott. A Jel című szoborcsoport Móder Rezső tervei alapján készült, és Rohonczi István, Molnár János, Nemes Ferenc és Nyitrai Mihály képzőművészek közös munkája. | |
| 2020-09-25 | Biztos alapokon állnak majd a szobrok | Zajlanak a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola melletti parkba tervezett szoborcsoport előkészületi munkálatai. A kompozícióban a Vasmű úti fák közül három is helyet kap majd, emellett pedig egy lakatokkal díszített emlékművel idézik majd fel az intézmény diákjai az itt töltött időt. A DVG. Zrt. munkatársai az ehhez szükséges térrendezési, valamint betonozási és egyéb munkálatokat végzik, hogy október 1-jére, a tervezett átadásra minden készen álljon. | |
| 2020-08-21 | Emlékmű lesz a Vasmű úti platánokból | A Vasmű úti platánsor emlékét őrzik majd meg azok a fák, amelyekből műalkotást készít Móder Rezső, Rohonczi István, Nyitrai Mihály, Molnár János és Nemes Ferenc. Az elkészült művek várhatóan az ősszel kerülnek majd ki a közterületekre. A többes szám pedig valós, hiszen bár eredetileg csak a Vasmű úti őspatika elé terveztek egy emlékfát, ám – mint az erről tartott sajtótájékoztatón bejelentették – még egy helyszínnel bővül majd a „kiállítótér”. | |
| 2020-07-03 | Emlékek árnyai. Emlékek árnyéka, árnyékok emléke | Emléket állítanak a Vasmű úti platánoknak, Móder Rezső tervei nyomán közösen készítenek egy nagy közös fafaragást, amely a főutca fasorának hagyatékát őrzi majd meg. A nagyszabású tervekről Rohonczi István ROHO mesél, a munkálatok 2020. augusztusban kezdődhetnek. | |
| 2017-11-06 | Bibliakiállítás megannyi helyi érték sokaságával | Október 31-én már elkészült, ám hivatalosan csak az elmúlt vasárnap, november 5-én mutatták be az evangélikus templom új bibliakiállítását, amely szintén a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódik. | |
| 2017-11-02 | Luther és 95 tétele. "Luther Márton 95 tétele - az emberek jobbulására" | Luther német reformátor 1517. október 31-én Wittenbergben, a vártemplom kapujára szögezte ki 95 tételét, amely hatalmas változást hozott a keresztény világ és kultúrkör egészében. E jeles eseményre két településen több rendezvénnyel is emlékezett október 31-én, kedden délután és este a Dunaújváros-Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközség. | |
| 2017-11-00 | Fát ültettek a Cimborák | 2017. november elején a rácalmási Cimborák fát ültettek és elhelyezték a Nyitrai Mihály készítette jelölőfát is. Németh Afrodité és Mák Luca verset mondott | |
| 2016-11-14 | Nyitrai Mihály fafaragó művész kiállítása (képaláírás) | Evangélikus templom: Nyitrai Mihály fafaragó művész kiállítása várja az érdeklődőket (teljes szöveg) | |
| 2016-11-11 | A faszobrász üzenete | Tíz év után ismét önálló kiállítással jelentkezett november 10-én az evangélikus templomban Nyitrai Mihály fafaragó, szobrász, népi iparművész. | |
| 2016-08-26 | Új életre kel az anyag a fafaragó kezében. Nyitray Mihály számos alkotása látható határon innen és túl | Nép iparművész, faszobrász és restaurátor is Nyitrai Mihály, aki 2013-ban a Pro Cultura Intercisae-díjban részesült. | |
| 2016-08-24 | Az összetartozást szimbolizálja | Hagyományt teremtettünk, és ezt őrizni kell - mondta köszöntőjében Várai Róbert polgármester a szoborparkban tartott ünnepélyes avatáson Baracson augusztus 19-én. | |
| 2016-08-19 | Az idő múlása meglegyinti az embert. Az egy éve elhunyt Farkas Mihálynak állítottak emléket | A Baracsi Fafaragó tábor résztvevői kopjafát állítottak az egy éve elhunyt Farkas Mihály képzőművész sírjához a kisapostagi temetőben. | |
| 2016-08-19 | Végeztek a fafaragók Baracson. Végeztek a fafaragók | Véget ért augusztus 18-án, csütörtökön a képzőművészeti tábor Baracson. Ezzel egy hároméves projekt is lezárult, a parkban áll már az összes kopjafa. | |
| 2016-08-19 | Emlékfát avattak Baracson | Emberség és gyógyítás, e két fogalom szorosan összekapcsolódik, ahogy Nyitrai Mihály baracsi születésű fafaragó művész Stilizált család című alkotásában is összetartoznak a kimunkált formák. Dr. Tibor Ferenc jelképfáját augusztus 17-én, szerdán délután avatták a baracsiak az apátszállási orvosi rendelő kertjében. | |
| 2016-08-13 | Művésztábori viziten jártunk. Túl vannak a háncsoláson | Augusztus 8-án, hétfőn kora délután nyitotta kapuit a baracsi iskola udvarán a fafaragó művésztábor. Javában dolgoznak a művészek, remek művek készülnek. | |
| 2016-08-10 | Rönkfába álmodott szimbólumok | Ha már a második alkalommal népesül be nyári szünidő idején a baracsi Kossuth Lajos Általános Iskola udvara alkotó művészek sátraival, akkor talán beszélhetünk hagyományról is. Augusztus 8-tól két héten át fafaragó művésztelepnek ad otthont az iskola udvara. Rohonczi ROHO István beszélt röviden a tábor céljairól. | |
| 2015-08-21 | Hely az Orionban | Véget ért a kéthetes fafaragó tábor Baracson. Az elkészült műveket Baracs falunapján adták át a lakóknak, a település névadójának mellszobrával egyetemben. | |
| 2015-08-12 | Baracs vezérnek parkja, szobra lesz | Végéhez közeledik a baracsi alkotótábor, amelynek résztvevői monumentális faszobrokat faragnak. Tábori beszámoló. | |
| 2015-08-06 | Baracs vezér és az utódai | Honfoglaláskori jelekkel faragott oszlopok és természetábrázoló festmények készülnek a baracsi alkotótáborban. | |
| 2015-08-03 | Művészeti tábor Baracson (képaláírás) | Megkezdődött a kéthetes fafaragó képzőművészeti tábor a község iskolájának udvarán. Tizenhét óriási tölgyfa rönkből faragnak honfoglaláskori jelképekkel díszített oszlopokat a dunaújvárosi és városkörnyéki művészek. (nem teljes szöveg) | |
| 2015-08-03 | Vezérnek készül | A baracsi kéthetes művésztábor célja, hogy Baracs (Borocs?) vezér szobránál honfoglaláskori jelképekkel faragott fatörzseket állítsanak fel. | |
| 2015-03-14 | Elemerengtek a régi időkön a rostisok | Alapításának 50. évfordulóját ünnepelte a Rosti iskola. Beszámoló az ünnepi rendezvényről. | |
| 2015-03-12 | Rosti-hét és jubileumi gála | A Dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium Általános és Szakképző Iskola jubileumi programsorozattal ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Elkezdődött a Rosti-hét. | |
| 2013-03-14 | A fafaragás művésze | Városunk közgyűlése Pro Cultura Intercisae-díjban részesítette idén Nyitrai Mihály népi iparművészt, faszobrász és restaurátort kimagasló és példaértékű pályamunkájának elismeréseként. Pályakép. | |
| 2013-03-01 | Bármit csinálunk, azt szívvel-lélekkel tegyük... | Interjú Nyitrai Mihállyal, a Pro Cultura Intercisae Díj tulajdonosával. | |
| 2013-01-31 | Nyitrai, a faszobrász | Beszélgetés Nyitrai Mihállyal, aki Pro Cultura Intercisae díjat kapott. | |
| 2013-01-31 | Elismerés a kulturális munkásságukért | A Magyar Kultúra Napján, január 22-én átadták az idei pro Cultura Intercisae-díjat az evangélikus templomban. nemes ferenc képzőművész, Mészáros Melinda, a Sándor Frigyes Zeneiskola tanára, Jakóné Fekete Teréz nyugdíjas pedagógus, Nyitrai Mihály népi iparművész volt az idei díjazott. | |
| 2013-01-23 | Átadták az idei PRO CULTURA INTERCISAE elsimeréseket | Díjazottak: Nemes Ferenc, Mészáros Melinda, Jakóné Fekete Teréz, Nyitrai Mihály. Kép, méltatás. | |
| 2013-01-23 | A mi kitüntetettjeink | Január 22-én átadták a Pro Cultura Intercisae díjakat az evangélikus templomban megrendezett Magyar Kultúra Napja ünnepségén. A díjazottak: Nemes Ferenc, Mészáros Melinda, Jakóné fekete Teréz, Nyitrai Mihály. | |
| 2013-01-23 | Átadták a Pro Culture díjakat | Dunaújváros Közgyűlése még 1996-ban alapította a „Pro Cultura Intercisae” Díjat, mely elismerést a hagyományokhoz híven, a Magyar Kultúra Napján adják át a díjazottaknak. 2013-as díjazottak: Nemes Ferenc képzőművész,
Mészáros Melinda, a Sándor Frigyes Zeneiskola tanára, a harmonika zenekar vezetője, Jakóné Fekete Teréz, nyugalmazott magyar-történelem szakos tanár, Dunaújváros Díszpolgára. Nyitrai Mihály, népi iparművész – faszobrász és restaurátor. | |
| 2011-11-01 | Megépült és üzemel a közösségi kemence | 2011. október 23-án avatták fel az evangélikus templom udvarán megépült közösségi kemencét és életfát, Nyitrai Mihály alkotását. | |
| 2011-10-01 | IV. Raáb Ervin Művészeti tábor 2011 évi alkotásai | Rohonczi Rohó István: Gemitus, Jacek Osadczuk: Duna, Nyitrai Mihály: A szigettündér | |
| 2011-08-09 | Rácalmási Bacchus... | Betekintés a IV. Raáb Ervin Művészeti Tábor alkotóinak életébe. | |
| 2011-08-01 | IV. Raáb Ervin Művészeti Alkotótábor | Három év szakmai összefoglalója. A részt vevő alkotók névsora, portréjuk. | |
| 2010-08-16 | Hajráztak az alkotók | Beszámoló a harmadik rácalmási Raáb Ervin Művészeti Táborról. Kép: Wisloczki Helga, Nyitrai Mihály. | |
| 2010-08-05 | Tizenhármak táborozása | Rácalmás. Beszámoló a harmadik Raáb Ervin Művészeti Alkotótáborról, ahol az Újpart egyesület képzőművészei alkotnak. Képek munka közben: Nyitrai Mihály, Páhi Péter, Cyranski Mária. | |
| 2009-03-02 | Ács volt, faszobrász lett | Székesfehérváron a Megyei Művelődési Központban kiállítás nyílt, ahol Nyitrai Mihály munkái is szerepelnek. Nyitrai Mihály bemutatása. | |
| 2009-01-23 | Önálló kiállítása nyílik a Kassák Galériában | Beszélgetés Nyitrai Mihály fafaragóval, aki népi iparművész címet kapott. | |
| 2009-01-14 | A figyelem fókuszában | A Kassák Galériában (január 12-én) kiállítás nyílt Nyitrai Mihály népi iparművész (fafaragó) alkotásaiból. | |
| 2009-01-14 | A faragás mestere. A figyelem fókuszában | 2009. január 12-én a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban nyílt meg Nyitrai Mihály, népi iparművész fafaragó kiállítása | |
| 2009-01-01 | Fába rótt gondolatok. | Nyitrai Mihály iparművész pályájáról. | |
| 2008-12-22 | Az egykori pásztorokat is mesterének tekinti | Nyitrai Mihály fafaragó, "Népi iparművész" címet kapott. | |
| 2008-02-14 | Fejlődéstörténet | Nyitrai Mihály Fejlődés című alkotását a Móra Ferenc Általános Iskolának adományozta. Beszélgetés Nyitrai Mihállyal. | |
| 2006-10-17 | A középkori ember életérzése izgatja | Alkotói állomások a Folyosógalérián. Nyitrai Mihály fafaragó portréja. | |
| 2006-10-06 | Állomások - csanak, tükör, hajóorrdísz | A Munkásművelődési Központ Folyosógalériájában Nyitrai Mihály fafaragó "Állomások" című kiállítása nyílt meg. | |
| 2006-05-10 | Egy fafaragó, akinek festőecset a vésője | Nyitrai Mihály kiállítása az evangélikus templomban. | |
| 2004-10-05 | Cimborafa | A Cimbora Klub dunaújvárosi csoportja emlékfa ültetésével ünnepelte
megalakulásának egyéves évfordulóját. Az önkormányzattól kapott
növényt együtt gondozzák majd, előtte Nyitrai Mihály fafaragó által
készített, a mindentudó baglyot stilizáló alkotás hírdeti:
Cimborafa - 2004. | |
| 2004-06-15 | Akik még hisznek a mesékben... Tündérkertet avattak | Nyitrai Mihály 3 fából faragott tündérrel ajándékozta meg a Mesevár
óvodát. | |
| 2004-05-27 | Kis gyereknapi "előzetes" | A Kincskereső óvodában május 26-n Sárkány-napot tartottak és
ünnepélyes keretek között felavatták Nyitrai Mihály fafaragó művész
az inézmény megrendelésére készült háromfejű sárkányt ábrázoló
alkotását. | |
| 2004-01-31 | Eldőlt a Háromágú tölgyfa tündérének sorsa | Nyitrai Mihály fafaragó alkotását a Mesevár óvodában állítják ki. | |
| 2004-01-27 | Hová került a sárkány és a tölgyfa tündére? | Nyitrai Mihály faszobrász egy-egy művét helyezték el a
Mesevár-Kincskereső Óvoda mindkét épületénél. Az alkotások
elhelyezésének módján még tart a vita, amelyben a közgyűlés fog
döntést hozni. | |
| 2003-11-21 | Tölgyfatündérekkel ünnepel a Mesevár óvoda | A Mesevár óvoda idén ünnepli negyvenéves évfordulóját. Ez
alkalomból Nyitrai Mihály fafaragó Háromágú tölgyfatündért készít
az óvodának. Beszélgetés Nyitrai Mihállyal. Kép. | |
| 2002-10-29 | Azt keressük egymásban, ami egy | A helybéli görögkatolikus pap, az evangélikus és a református
lelkész is felszentelte a Szent Pantaleon kórház imatermében
elhelyezett faragott korpuszt, amit Nyitrai Mihály fafaragó művész
adományozott a kórháznak. | |
| 2000-12-12 | képanyag | Kép Nyitrai Mihály dunaújvárosi fafaragó művészről. | |
| 2000-12-08 | Táltosidézők "ütemzavara"? | A Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskolában csütörtökön nyílt
Nyitrai Mihály, dunaújvárosi fafaragó művész kiállítása. | |