Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-03-29 | Elismert pedagógus (kishír) | Munkáját a legmagasabb szinten ismerték el
Egy jó tanár végigkíséri életünket. Még akkor is, ha csak szavai emlékével, személyiségének példájával marad velünk. Sok-sok diák számára kedves, szép, meghatározó élmény, hogy Orbán Mária taníthatta.
Miniszteri elismerésben részesült Orbán Mária, a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium gyakorlatioktatás-vezetője. A kulturális és innovációs miniszter elismerő oklevelét ma, március 27-én vehette át a több évtizedes példamutató munkásságáért Pálmai Gergely helyettes államtitkártól és Magyar Zitától, az NSZFH elnökétől. Az ünnepségre Szemenyei István, a Rudas iskola igazgatója is elkísérte őt.(Nem teljes szöveg) | |
| 2025-01-16 | Szívünkben örökre tovább él | Januári Combo90'Fitt Sportdélután és Emlékezés Lemes Krisztiánra
Január 18-án különleges eseménnyel indul az új év Dunaújvárosban, hiszen a Combo90'Fitt sportdélután keretében nemcsak a közös mozgásé lesz a főszerep, hanem egy megható megemlékezésé is. Emlékezés Lemes Krisztiánra: Hrozik Edit aerobik edző és a rendezvény szervezője elmondta, hogy az eseményt a tavaly tragikusan fiatalon elhunyt sportoló emlékének szentelik, aki példaként állt a város sportszerető közössége előtt. | |
| 2024-12-06 | "Szeretném, ha mindig úgy néznének ránk, mint a rendes emberekre" | Dunaújvárosban a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete számára minden esztendő a Campusban zárul, ahol a kötelező napirendek után természetesen jut lehetőség a beszélgetésre, sőt a szórakozásra is. | |
| 2024-12-06 | A verseny, ahol mindig mindenki győztes | Évtizedes hagyományt folytatva idén (2024.) is a dunaújvárosi Rudas iskola adott otthont a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, valamint a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény által szervezett Regionális Mozgásélmény Sportnapjának pénteken délelőtt. | |
| 2024-11-28 | Rudas-iskolások dobogóközelben (kishír) | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikumának háromfős kollégiumi csapata a közelmúltban részt vett a székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium által szervezett „Egészséges életmód és élhető környezet” című megyei kollégiumi versenyen – számolt be róla a középiskola. Mint kiemelték, a csapat tagjai, Bársony Boglárka, Horváth Csenge és Husvéth Nóra, lelkesen és maximális erőbedobással oldották meg a változatos, érdekes feladatokat. Bár a szoros küzdelemben lemaradtak a dobogóról, így is az előkelő 4. helyet szerezték meg.
A vetélkedő hű maradt a témájához, hiszen a résztvevők szelektív hulladék-válogatásban, gyógynövényfelismerésben, zöldségek csoportosításában, reformételek készítésében, lépcsőmászásban, valamint glutén-, laktózmentes és vegán szendvicsek készítésében mérhették össze tudásukat. (Teljes szöveg)
| |
| 2024-10-18 | Közösen búcsúztak a legendás tanártól | A közelmúltban állt az égi katedrára Fejős Ádám, akitől a volt pályatársak, egykori diákok közösen búcsúztak a Rudas középiskolában. A dunaújvárosi oktatási szféra legendás alakja volt, emléke örökké él. | |
| 2024-09-20 | Szemenyei István maradt a Rudas középiskola igazgatója | Néhány hete vált biztossá, hogy a következő 5 éves ciklusban is Szemenyei István lesz a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója. A tapasztalt szakember számára nem volt kérdés, hogy folytatni szeretné munkát az intézményben. | |
| 2024-05-24 | A honvédelem napján is a békéről beszélünk | A honvédelem napján arra emlékezünk, hogy a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként, háromhetes ostrom után 1849-ben e napon foglalta vissza Buda várát a Görgey Artúr tábornok által vezetett honvédsereg Hentzi osztrák császári tábornok csapatától. A Dunaújvárosi emlékezésen a Rudas és a Hild iskola diákjai adtak műsort, majd Tóth Kálmán, a dunaújvárosi Honvéd Klub tagja mondott ünnepi beszédet | |
| 2024-01-26 | Horváth István rangos elismerése | A 2022/2023. tanévi Diákolimpia versenyeken elért kimagasló eredményeikért vehettek át díjakat pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által rendezett ünnepségen a Magyar Tudományos Akadémián. Egy nagyon szép dunaújvárosi elismerésnek is örülhettünk a díjátadón, ugyanis a legeredményesebb pedagógusok között Fejér vármegyében a Rudas iskola testnevelője, Horváth István diadalmaskodott | |
| 2023-12-01 | Örömmel küzdötték le korlátaikat | Immár 22. alkalommal rendezték meg Regionális Mozgásélmény Sportnapot Dunaújvárosban, a Rudas iskolában 2023. november 24-én. A sportnap célja, hogy versenylehetőséget biztosítsanak súlyos, halmozottan sérült, mozgásukban korlátozott, fiatalok, felnőttek számára a Speciális Olimpia mozgalom keretein belül. | |
| 2023-11-10 | Pénziránytű: hasznos volt a szakmai fórum | A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatói is részt vettek azon a bázisiskolai szakmai fórumon, amelyet a Pénziránytű Alapítvány országos programja keretében szerveztek a Pénzmúzeumban. | |
| 2023-11-00 | Angol projektverseny | 2023. október 24-én a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola két csapata vett részt a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium angol nyelvű projektversenyén. A versenyen 8
csapat indult, feladatuk egy angol nyelvű prezentáció elkészítése és bemutatása volt. | |
| 2023-10-27 | A forradalom emlékezete | Koszorúk a temetői kopjafánál, díjátadóval koronázott ünnepség a Bartókban – méltó módon emlékeztek a hősökre és mártírokra az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján Dunaújvárosban 2023. október 23-án. | |
| 2023-07-07 | Újabb eredményes tanévet zárt a Rudas a Pénziránytű Alapítvány Bázisiskolájaként | A Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű Alapítványa és a Mastercard támogatásával már a harmadik tanévet fejezte be remek eredménnyel bázisiskolaként a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium, adta hírül Orbán Mária, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetője. | |
| 2023-07-04 | Újabb sikeres tanév a pénziránytű programban | A Pénziránytű Bázisiskola Programban szereplő kilenc intézmény között a Dunaújvárosi SzC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium is helyet kapott, ahol immár harmadik tanéve járulnak hozzá a diákok pénzügyi tudásának gyarapításához. | |
| 2023-07-03 | Országos bajnok lett a Rudas a strandon | Hibátlan teljesítménnyel szerzett diákolimpiai bajnoki címet a Rudas középiskola DKKA-játékosokból álló strandkézilabda-csapata az V–VI. korcsoportban. | |
| 2023-05-17 | Akkreditált képzés a Rudasban (kishír) | Ingyenes képzésre várják az általános iskolai és gimnáziumi tanárokat a Pénzügyi Tudás Otthona termei. Bázisiskolaként a Dunaújvárosi SzC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium is indít akkreditált képzést, amelyre május 21-ig jelentkezhetnek a közoktatásban dolgozók. Az „Új lehetőségek a pénzügyi nevelésben” című, pénzügyi szakmai, módszertani tanfolyam június 5-én és 19-én 20 óra személyes jelenléttel, és 20 óra online részvétellel teljesíthető. | |
| 2023-05-12 | Verssel, dallal, szép szavakkal búcsúztak | A hétfőn kezdődő írásbeli érettségik előtt még a fényes, örömteli ünnep dominált: Dunaújvárosban is több száz középiskolás vett búcsút 2023-ban szeretett alma materétől. | |
| 2023-05-11 | Mégsem volt kiszivárogtatás. Zavartalanul zajlott a történelemérettségi | "A töriérettségi kiosztása előtt Szemenyei István, a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója lapunknak elmondta: - 118 végzős diákunk mellett tíz ötödéves tanulónk is érettségizik. " | |
| 2023-05-04 | Országos versenyek eredményei. Rudasos diákok remeklései | A közelmúltban számos szép sikert értek el különböző országos szakmai és tanulmányai versenyeken a Rudas középiskola diákjai. Kép: Bebesi Dorottya Zsanka, Konyecsni Alexa, Kovács Fanni. | |
| 2023-05-02 | A dunaújvárosi tornászok taroltak a diákolimpián | Budapesten rendezték meg a tornászok diákolimpiáját. A dunaújvárosi tornászok részletes eredményei a cikkben. | |
| 2023-04-28 | A Rudas diákjai szedték a szemetet a felső Duna-parton, sajnos akadt dolguk jócskán | A Fenntarthatósági Témahét jegyében a dunaújvárosi Rudas iskola két évfolyamának diákjai szedtek szemetet a felső Duna-parton. A dunaújvárosi önkormányzat konténerekkel, zsákokkal, kesztyűkkel segített | |
| 2023-04-20 | Toborozást tartott a rendőrség. Előadás és toborozás a Rudas iskola diákjainak | Szerdán a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumban tartott toborzó előadást a helyi rendőrség képviselője, Kőhalmi Ildikó rendőr. A 12. évfolyamos diákok az előadás keretében megismerkedhettek a határvadász- és rendőrjárőrmunka alapvető követelményeivel, napi rutinjával és kihívásaival is. | |
| 2023-04-06 | Felvételi pontokat ért a döntős diadal | A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara újra megrendezte a Marketing Challenge Day nevű országos marketing versenyét középiskolások számára és a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium három fős csapata, Darabos Kevin, Demeter Róbert és Fridrich Levente harmadik helyet ért el. | |
| 2023-04-06 | Ökoleszek címmel verengtek - a környezettudatosság | Rangos vetélkedőnek adott otthon a Rudas Kollégium Ökoleszek címmel. Fejér vármegye hét kollégiumi csapata vágott neki a vízivás hetére időzített erőpróbának | |
| 2023-04-06 | Rövidebb tanóra, hosszabb szünet. Egy napra a diákok vették át az iskola irányítását | Rudas hét a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumban. | |
| 2023-04-06 | Marketing a főapátság számára (kishír) | A Rudas közgazdasági technikum arról számolt be, hogy a Darabos Kevin, Demeter Róbert, Fridrich Levente alkotta csapat (képünk) a 3. helyezést érte el a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által megrendezett Marketing Challenge Day nevű országos marketingversenyen. | |
| 2023-04-05 | Átdübörgött a városon a Rudas bulikamionja (képaláírás) | A Rudas heti programok a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumban. | |
| 2023-04-01 | "Merjetek kérdezni és bátran ötletelni". A körforgás gazdaságától a pénzügyi tudatosságig | Hetedik alkalommal rendezte meg a népszerű Szakmák napját diákjai számára a Rudas középiskola. Szemenyei István: Iskolánk életében ez az egyik legfontosabb rendezvény, amely egyaránt szolgál tanulmányi, képzési célokat, másrészt erősíti intézményünk széleskörű partneri kapcsolatait is. | |
| 2023-03-30 | A vármegye több városából jöttek versenyzők | A környezettudatosság jegyében harmadszorra rendezte meg a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium Ökoleszek elnevezésű kollégiumi vetélkedőjét. A versenyen harmadik helyezést a seregélyesi Eötvös József Kollégium diákjai szerezték meg, a dobogó második fokára pedig a dunaújvárosi Lorántffy kollégium csapata léphetett, első helyen pedig a székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium környezetbarát versenyzői végeztek. | |
| 2023-03-20 | Kreativitást igénylő versenyen remekeltek | A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium tehetséges diákjai a közelmúltban az Ideafest középiskolai ötletversenyen csillogtatta meg tudását, a területi, majd utána az országos döntőn kiemelkedő eredménnyel végeztek. | |
| 2023-03-13 | Angol nyelven folyt a vita a Rudas iskolában | Egy igazán izgalmas, angol nyelvű vitaversenyt szervezett a héten a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium idegen nyelvi szakmai munkaközössége. A március 7-én tartott versennyel az iskola célja az angol nyelv szóbeli gyakorlásának biztosítása volt a diákok számára, emellett pedig a lehetőség megteremtése szókincsük, rátermettségük bemutatására. | |
| 2023-03-07 | A szakmai versenyen a döntő most a tét | Idén is meghirdette a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV), kibővítve az Országos Szakmai Tanulmányi Versennyel (OSZTV). A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tizenkét diákja jutott be a második fordulóba. | |
| 2023-03-01 | Nem annyira rémes és bonyolult a matematika | A Darts-Matek megálmodója, Székely „Penge” Pál, többszörös profi dartsbajnok és matematikatanár ismertette projektjét a Rudas szakközépiskolában. | |
| 2023-02-28 | Díjazták első borítótervét.Már a diplomatervezése „éles” volt, Csányi Vilmossal dolgozhat | Szép Tamás tervezőgrafikus és illusztrátor, a KREA Design Iskola egykori hallgatója Csányi Vilmos A bábosok című szépirodalmi munkájához készített könyvborítótervet és erőteljes fekete-fehér illusztrációkat. Mesterszakos tervezésével ősszel az Év Diplomamunkájáért díjat nyerte el az Arany Rajzszög Társaság versenyén. | |
| 2023-02-13 | Országos rangsor: a legjobb harminc (kishír) | A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bementi és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmény oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült technikumi rangsor alapján a Rudas Közgazdasági Technikum az ország legjobb száz legjobbja között a 30. helyet érte el – erről számolt be a dunaújvárosi középiskola. A szoros rangsorban a 100 pontból 74,86 pontot szerezett a Rudas (a rangsor élén álló első iskola 82,68 pontot kapott). | |
| 2023-01-27 | A Himnuszról beszélgettek a kultúra napján | A magyar kultúra jeles napja alkalmából a Dunaújvárosi SzC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium diákjainak tartottak megemlékezést a hazai kultúra nagyjairól és a Himnusz megírásának kerek évfordulójáról. | |
| 2023-01-24 | Ünnepélyes keretek között adták át a kulturális díjat | Kurucz Gergely karnagy, művésztanár, a Rudas középiskola pedagógusa, a Bartók Kamaraszínház számos emlékezetes produkciójának zenei vezetője vehette át Dunaújváros legrangosabb kulturális elismerését, a Pro Cultura Intercisae díjat Pintér Tamás polgármestertől a magyar kultúra ünnepén tartott rendezvényen, vasárnap este a helyi evangélikus templomban. | |
| 2022-12-31 | Toboroztak a Bikák sportkarrierprogramjához | A Dunaújvárosi Acélbikák a minél hatékonyabb utánpótlás-nevelés érdekében nyáron meghirdette az Acélbikák Sportkarrier programot. | |
| 2022-12-27 | Pénzügyi iránytű a Rudas diákjaitól. Iránytű a pénzügyekhez | Szinte magától értetődőnek tartotta Bencs Bernadette, a Rudas középiskola tanára, amikor a Pénziránytű Alapítvány felhívásával találkozott, hogy csatlakozik a programhoz. | |
| 2022-12-23 | Rudasosok közös korcsolyázása (kishír) | December 19-én, hétfőn este, a Rudas hagyományaihoz híven sportos programra, jégkorcsolyázásra invitálta a RÖNK a diákokat. A Dunaújvárosi Jégcsarnok megtelt rudasosokkal: körülbelül 80 tanuló és kollégista élt a kikapcsolódási lehetőséggel. (nem teljes szöveg) | |
| 2022-12-16 | Elismerés a Rudas iskolának | A napokban rangos elismerésben részesült a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium. Az intézmény arany fokozatú díjat nyert el a Pénziránytű Alapítvány Money Sim ViaDal eseményén, a projektben résztvevő pedagógusokat – Körmendi Ildikó, Bencs Bernadette – is díjazták. A díjátadón részt vett Pocsainé Varga Veronika, a DSZC főigazgatója, valamint Szemenyei István, a Rudas igazgatója is. | |
| 2022-12-09 | Önmagukat is legyőzték a sportnapon | Regionális Mozgásélmény Sportnapot szervezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség 2022. november 25-én. Az országos sorozat záró akkordjának a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium tornaterme biztosított helyszít, az esemény fővédnöke pedig Pintér Tamás polgármester volt. | |
| 2022-12-05 | Szólt a dal a Rudas iskola végzőseinek: "Hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!" | Rendhagyó szalagavató ünnepségen köszöntötte a száztizennyolc végzősét a Rudas Közgazdasági Technikum december 3-án, szombaton. | |
| 2022-12-01 | Izgalmas vetélkedő a Rudasban | Változatos feladványokkal tarkított csapatversenyt rendezett a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium gazdálkodás és menedzsment szakmai munkaközössége, beiskolázási programsorozatuk következő állomásaként. A november 29-én, kedden megtartott Gazdagodni jó! elnevezésű vetélkedőre 11, városbeli és környéki, általános iskolai csapat jelentkezett, amelyeknek két órán keresztül nyílt lehetőségük bebizonyítani, melyikük a leggazdagabb brigád. | |
| 2022-11-29 | Nyílt nap ráadás a Rudasban | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium oktatásszervező szakemberei az októberi nyitott nap után ismét hívták a régió végzős általános iskolásait. | |
| 2022-11-26 | Mozgásélmény napja, ami a sport erejével is segít | Kétévnyi szünet után november 25-én, pénteken ismét a DSZC Rudas Szakgimnáziuma adott otthont a Speciális Olimpia Regionális Mozgásélmény napjának, immáron ötödik alkalommal. | |
| 2022-11-21 | Programoztak és szöveget is szerkesztettek | Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium „gpsz” informatikai csapatversenyét, amelyen nem kevesebb, mint tíz csapat mérhette össze számítástechnikai tudását. | |
| 2022-11-17 | Rudasos győzelem. A Rudasé a vándorserleg | A Válts győzelemre! jelmondat égisze alatt egy játékos versenyre hívta a város középiskolásait a Jövő Új-Városáért Egyesület november 16-án, szerdán. | |
| 2022-11-17 | Rudasos diákok különdíja az egyetemi TDK-ról | November 9-én rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetemen az idei Tudományos Diákköri Konferenciát. A DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium informatika ágazatos, 12-13. évfolyamos tanulói is bemutatták pályamunkájukat az informatikatudományi szekcióban. A Teams felületén lezajlott tudományos értekezés olyan jól sikerült, hogy a zsűri különdíjjal jutalmazta a rudasos diákok prezentációját. | |
| 2022-11-15 | Gyorsan, pontosan, helyesen - világbajnokok versengése | Az elmúlt hétvégén a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium adott otthont a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetsége által rendezett Dr. Kalotay Kálmán Országos Bajnoki Versenynek. | |
| 2022-10-12 | Gólyaavató a Rudas iskolában | Remek hangulatban telt október 11-én, kedd délután a Rudas Közgazdasági Technikum kilencedik évfolyamos diákjai számára, ami persze nem meglepő. Ezen a napon is ők voltak a főszereplők, gólyaavatót szerveztek számukra, amelyet fogadalomtétellel zártak, ezzel pedig immáron hivatalosan is a rudasosok nagy családjába tartoznak. | |
| 2022-10-07 | Erasmus+ – jeles projektzárások a Rudasban | Az Erasmus és az Erasmus plusz kezdeményezések minden évben kiváló lehetőséget biztosítanak a középiskolásoknak és egyetemistáknak, hogy külföldön is kipróbálhassák magukat a szakmájukban. A projekt a Rudas középiskolában is igen népszerű volt. | |
| 2022-09-17 | Prágában ls Milánóban volt gyakorlat. A Rudas ötvenfős különítménye utazott Milánóba és Prágába | A Rudas Közgazdasági Technikum most már mondhatni állandó pályázója az Erasmus+ programnak, ezen a nyáron összességében ötven diák és tanár tölthetett el több hetet Milánóban és Prágában. | |
| 2022-06-23 | A Rudas határtalan sikere Felvidéken | Dunaszerdahelyen a középfokú sportiskola szervezésében a napokban rendeztek labdarúgó- és kézilabdakupát határok nélkül elnevezéssel, amelyre meghívást kapott a Rudas iskola is, kézilabdában a DKKA utánpótlására épülő csapattal indultak. | |
| 2022-06-11 | A gazdasági-pénzügyi nevelést támogatják | A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben a múlt tanévben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások várják az általános és középiskolás diákcsoportokat és az őket felkészítő pedagógusokat. | |
| 2022-04-08 | Tovább folytatódik a Dunaújváros kenyere akció - jótét gyűjtés helyiektől helyieknek. A dunaújvárosiak ismét segítettek – ezúttal a Rudas Alapítványnak | Egy kiváló kezdeményezés folytatódott Dunaújvárosban. Pintér Tamás polgármester és Róka Sándor a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője átadták a Dunaújváros Kenyere kezdeményezés részeként összegyűlt összeget a Rudas Alapítvány képviselőinek, majd a polgármester azt is bejelentette, hogy a következő kedvezményezett a Pentelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület lesz. | |
| 2022-04-08 | Negyven vendég, és több mint ötvenöt előadás volt | Ismét megrendezte a szakmák napját a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium április 7-én. | |
| 2022-04-07 | Újvárosi éremeső a korosztályos diákolimpián | Remekeltek a dunaújvárosi versenyzők a közelmúltban megrendezett tornászok országos diákolimpiai döntőjében, amelyet a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok tornacsarnokában rendeztek. | |
| 2022-04-05 | Több ezer kenyér (képaláírás) | A Rudas iskola alapítványa kapta a város kenyere program adományait. Pintér Tamás polgármester bejelentette, hogy a következő kedvezményezett a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület lesz. (teljes szöveg) | |
| 2022-03-31 | Pénzügyekről okosan - várják a diákokat | A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben a múlt tanévben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások várják az általános és középiskolás diákcsoportokat. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumban 45 és 90 perces modern, interaktív foglalkozások várják a pénzügyi tervezés és korszerű pénzkezelés iránt érdeklődő 7–12. osztályos diákcsoportokat | |
| 2022-02-25 | Helyi kezdeményezés, helyi szervezeteknek | A felén is túl jár a "Dunaújváros kenyere" akció újabb negyedéve. Mint az ismert március végéig a Rudas Alapítvány az akció kedvezményezettje, így minden megvásárolt kenyér után 50 forint kerül a virtuális jótékony alapba az alapítvány javára. Eddig 3771 kenyeret adtak el, vagyis 188 550 forintnál tart a számláló, de csak a vásárlókon múlik, hogy a hónap végéig meddig tornásszák fel az összeget. | |
| 2022-02-11 | Dunaújvárosi aranyak a diákolimpián | A Vasvári iskola együttese az I., a Rudas csapata az V. korosztályban nyerte veretlenül a floorballosok országos diákolimpiai fináléját. | |
| 2022-02-10 | Országos bajnok lett a Rudas floorball csapata | Az elmúlt hétvégén Algyő adott otthont a floorball-diákolimpia országos döntőjének, ahol a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium floorbal csapata lett a bajnok. | |
| 2022-02-02 | A Rudas az ország harmadik legjobbja | Harmadik helyen végzett az V–VI. korcsoportos lánykézilabda-diákolimpia balatonfüredi nyolcas döntőjében a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium DKKA játékosokra épülő együttese. | |
| 2022-01-31 | Szalag a Rudas diákjain. Nem lehet ma az utolsó nap | A Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium január 30-án tartotta meg szalagavató ünnepségét a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában. A hangulat remek volt, és természetesen telt ház. | |
| 2022-01-28 | Az ebtelepnek már segítettek, most a Rudas-alapítványon a sor. Folytatódik az akciósorozat | Az országosan is egyedülálló kezdeményezés részeként, a városlakók minden megvásárolt Dunaújváros Kenyere után 50 forinttal támogatták az Önkormányzati Ebrendészeti Telepet. Az adományt szimbolizáló csekket Szabó Zsolt alpolgármester és Róka Sándor, a Széchenyi Pékség kereskedelmi vezetője adták át. | |
| 2022-01-28 | Az ország legjobbjai közt bizonyítanának | Péntektől a kézilabda V–VI. korcsoportos diákolimpia balatonfüredi nyolcas döntőben szerepel a DKKA játékosaira épülő Rudas középiskola női csapata. | |
| 2022-01-21 | A város kenyere most a Rudas iskolát támogatja | Az évek óta példaértékűen működő Dunaújváros Kenyere program egy újabb negyedéves állomása ért véget. Ezen akció első kedvezményezettje a Rudas Alapítvány. | |
| 2022-01-21 | Kárász Anna Dunaújvárosba is elhozta az olimpiai aranyat | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. A harmadik negyedév. | |
| 2022-01-17 | Díj az országos ötletversenyről (kishír) | A Pannon Egyetem még tavaly novemberben rendezte meg a III. Penturismo Ötletversenyét, amelyre az egész országból jelentkeztek középiskolás csapatok, köztük a Rudas Közgazdasági Technikumból is. A feladat egy zöld rendezvény koncepciójának kidolgozása, illetve tárgyalás-előkészítése volt. A zsűri a Rudas csapatának különdíjat ítélt meg a „Legjobb marketing-beszélgetésért”. A csapat tagjai a 11. b osztály diákjai voltak: Molnár Daniella, Varga Vanda, Soós Levente és Dobrovitz Zoltán. (teljes szöveg) | |
| 2022-01-11 | Az Év digitális oktatóját keresi a Hankook | "A dunaújvárosi jelöltek: Antaliné Miss Lilla (Móricz magyar-történelem tanár), Fási Erika (Arany magyar nyelv és irodalom), matematikatanár), Mayer Tamásné (Rudas angoltanár), Szalai Ervinné (Dunaferr elektrotechnika-,elektronikatanár)." | |
| 2021-12-15 | Ajándékdobozok a Rudas diákjaitól (kishír) | A Rudas Közgazdasági Technikum diákjai az adventi időszakban gyűjtést rendeznek gyermekek részére. | |
| 2021-12-06 | Az igazságot keresték az álhírek között a rudasosok | A Rudas Közgazdasági Technikum november 26-án a Budapesti Gazdasági Egyetem jóvoltából a Cinema Science Cafe elnevezésű projekt valósult meg intézményükben a 12. b és a 12. d osztály részvételével. | |
| 2021-12-04 | Matematika, informatika és gazdaság | A Rudas Közgazdasági Technikum novemberben rendezte meg a „Gazdagodni jó!” vetélkedőt az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjai számára. Az első helyezett a Dózsa György Általános Iskola „Nagymenők” nevű csapata lett, a második helyen a rácalmási, míg a harmadik helyen a nagyvenyimi iskola csapata végzett. | |
| 2021-11-06 | Hova jelentkezzek? | "A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum igazán kitett a továbbtanulás előtt álló fiatalokért: rendkívül látványos, élménydús programot kínált számukra, hogy segítsék a pályaválasztásukat." | |
| 2021-09-24 | A pénzügyről tudatosan a fiataloknak | A Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások és modern tanárképzés várja az általános és középiskolás diákcsoportokat és a pedagógusokat. Októbertől a Rudas középiskolában. | |
| 2021-09-20 | Ismerkedés az új kollégistáknak (kishír) | A tanévkezdés alkalmával közösségépítő-ismerkedős programokra hívta a beköltöző kollégistákat a Rudas Közgazdasági Technikum. (nem teljes szöveg) | |
| 2021-09-01 | Megszépült környezetbe jöhettek | Augusztus 31-én délután elfoglalhatták kollégiumi szállásukat a diákok a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumában. A beköltözőket felújított terek várták.
| |
| 2021-08-30 | Két iskola gólyái lepték el a szigetet múlt héten | Egynapos közösségépítő programra hívta az új, kilencedik évfolyamos diákjait a Rudas Közgazdasági Technikum, valamint a Széchenyi István Gimnázium múlt csütörtökön a Szalki-szigetre. | |
| 2021-08-23 | Hunor remek szezont zárt | Beszélgetés Kovács-Seres Hunorral, a Dunaújvárosi KSE úszójával. | |
| 2021-07-13 | Az iskolák eddigi igazgatói kaptak ismét bizalmat | Közleményben tájékoztatta lapunkat a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója, Pocsainé Varga Veronika arról, hogy a sikeres pályázatok alapján négy középiskola élén is a korábbi vezetők folytathatják a munkát. | |
| 2021-06-16 | Főztek, sportoltak, remekül érezték magukat | A Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium sportnappal összekötött évzárót tartott június 14-én, hétfőn a Szalki-szigeten. | |
| 2021-06-12 | Pénziránytű Bázisiskola lett a DSZC Rudas | 2021 tavaszától országszerte hat iskola várja a pénzügyi nevelésre nyitott intézmények diákcsoportjait és tanárait a Pénziránytű Bázisiskolákban, amelyek egyike a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium. | |
| 2021-06-11 | Pedagógusokat díjaztak. Az évtizedes munka elismerése | Június 10-én, csütörtökön Pintér Tamás polgármester és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester adta át az idei pedagógusdíjakat és a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat a városháza C szárnyának rendezvénytermében. | |
| 2021-06-07 | Verseny a szakmai tárgyakból | Az Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak (ÁSZÉV) versenyén a DSZC több diákja is remekül szerepelt az országos megmérettetésen. | |
| 2021-06-04 | A Rudas iskola alapítója, Oláh Jánosné emlékére | Oláh Jánosné 1968-ban szerezte első közgazdász diplomáját a dunaújvárosi 26. sz. Állami Építőipari Vállalat ösztöndíjasaként. Okleveles közgazdászként, középiskolai tanárként 1968 és 1975 között a helyben működő gimnázium és közgazdasági szakközépiskola tanára, valamint a közgazdasági tárgyak munkaközösségének vezetője volt. | |
| 2021-06-04 | Gyászol a Rudas középiskola – búcsú Oláh Jánosnétól | Apáczai- és Dunaújvárosért-díjas alapító igazgatójától, Oláh Jánosnétól búcsúzik a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Nekrológ | |
| 2021-05-27 | Vén Diák | A Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe. | |
| 2021-05-12 | Értik, kérték és kapják is | A Rudas Közgazdasági Technikum néhány 17 éves diákja elmondta nekünk, hogy számukra miért fontos az oltás. | |
| 2021-05-11 | A diákoknak lelkileg is vissza kell rázódniuk. Jelenléti oktatás van már minden tanuló számára | Az intézményi újranyitás folytatásaként május 10-től, hétfőtől már a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak is véget ért a digitális munkarend. | |
| 2021-05-06 | A matek mindig gond | Harmadik napja tart az érettségi vizsga. Hétfőn a magyar nyelv és irodalommal kezdtek a diákok, kedden a matematikával folytatták, május 5-én pedig a történelem volt soron. | |
| 2021-04-13 | Szavalat, versírás és egy videóklip (kishír) | A magyar költészet napja alkalmából a Rudas Közgazdasági Technikum magyartanárai Versünnep címmel egy pályázatot hirdettek. A diákok által beküldött alkotásokból végül egy 12 perces videót állítottak össze, amelyet bárki megtekinthet a YouTube-on. Az összeállításban Kincsesné Zavodnyik Julianna tanárnő és Széles Csoma 10. d osztályos tanuló szaval. Kovács Vivien 9. a osztályos diák saját versét mondja el. Valkai Angelika Petra 11. c osztályos tanuló karácsonyra írt alkalmi verset, amelyet osztálytársai segítségével szavalt el. Sváb Gergő 11. b, Hetényi Tímea 10. b, valamint Völcsei Adrienn 9. a osztályos diákok is verset írtak. Nemes Anna 11. b osztályos tanuló verséhez videóklipet is forgatott. (teljes szöveg) | |
| 2021-03-26 | Megszépült iskolák, élmények a diákoknak | Nem pusztán egy pályázatot zárt le a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, hanem egy fontos mérföldkövet tudhat maga mögött. | |
| 2021-03-25 | Négy iskolában lejár a megbízás (kishír) | A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal pályázatot hirdet a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum négy iskolájának intézményvezetői posztjára. (nem teljes szöveg) | |
| 2021-03-19 | A lakók is használhatják a Rudas iskola parkolóját | A dunaújvárosi Római városrész parkolási gondjait enyhítheti az a kezdeményezés, amely révén a tanításon kívüli időszakban a lakosság is használhatja a Rudas középiskola parkolóját | |
| 2021-03-01 | Mától nem lesz iskolai foglalkozás | Szemenyei István, a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója közleményt adott ki a vírus terjedésének megfékezése érdekében az iskola honlapján. | |
| 2021-01-30 | A pénzügyek terén is élvonalban a Rudas | A közelmúltban a „Pénziránytű Bázisiskola” címet nyerte el a DSZC Rudas Közgazdasági Technikuma és Kollégiuma. A részletekről lapunknak az intézmény pedagógusa Orbán Mária nyilatkozott. | |
| 2021-01-25 | Kollégisták a környezet védelmében. Ökoleszek a digitális térben | A Rudas Közgazdasági Technikum arról számolt be, hogy Haász Marianna kollégiumi nevelőtanár kezdeményezésére környezetvédelmi versenyt szerveztek. | |
| 2021-01-15 | Kedvező eseményekkel indult az év, aztán érkezett a járvány | A 2020-as évre sokan bizakodva tekintettek előre. Aztán február közepén egyértelmű lett, a járványhelyzet átírja életünket, mindennapjainkat. E sorozatban negyedévenkénti bontásban tekintjük át, milyen is volt a mögöttünk hagyott esztendő. Visszatekintés a 2020-as évre. | |
| 2020-11-13 | Online nyílt nappal segítik a pályaválasztás előtt álló diákokat és a szüleiket a Rudasban | Számos szép sikert értek el a közelmúltban a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium diákjai. Mindezekről, valamint az intézmény aktuális beiskolázási kampányáról Orbán Mária, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetője beszélt. | |
| 2020-10-29 | Érettségi időszak: őszi próbatételek. Rendes, előrehozott, pótló | Az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni. Eddig az őszi érettségit a Dunaferr iskolában szervezték és bonyolították le városunkban, azonban a nagyobb csoportosulás elkerülése érdekében most más iskolákban is vizsgázhattak a jelentkezők, így például a Bánkiban, a Rudasban és a Széchenyi gimnáziumban is. | |
| 2020-10-02 | Belépésként lázmérés. Belépés csak lázmentesen! | A DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium nevelési és közismereti igazgatóhelyettese, Fauszt Csilla lapunknak elmondta, a felkészülés során arra törekedtek, hogy úgy alakítsák ki a beléptető pontokat, hogy sehol ne alakulhasson ki nagyobb tumultus, be lehessen tartani a távolságtartási szabályokat is. | |
| 2020-09-24 | október 16-án kezdődnek az őszi érettségik | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum honlapján azt írták, hogy szeptember 7-ig a Bánki Donát Technikumban, a Rudas Közgazdasági Technikumban, illetve a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskolában lehetett jelentkezni őszi érettségi vizsgára. Eddig egyébként a Dunaferr iskolában szervezték és bonyolították le az őszi érettségit városunkban. | |
| 2020-08-25 | Végső búcsú Kovács Zsuzsától 1956-2020 | Szomorú csendességgel indul a tanév a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium falai között. Egykori munkatársai, barátai és a vendéglátós szakma négy évtizedet átívelő nemzedékeinek tagjai megrendülve gyászolják Kovács Zsuzsanna nyugdíjas szakoktatót, nevelőt, a mindig segítő, önzetlen és igaz embertársat. | |
| 2020-08-07 | Csak előre a spártai úton! | Gyerektábort szervezett a Spartan Cheerleading SE a legfiatalabb sportolni vágyók számára. Az edzéseknek a Rudas középiskola adott otthont, ahol készségfejlesztéssel és sok játékos foglalkozással töltik idejüket a résztvevők. | |
| 2020-07-14 | Megváltoztatta életünket a Covid - így látja a diák | Az óvintézkedések részeként az egyik legnagyobb, rendkívüli változás az volt, hogy márciusban bezártak az iskolák, és a tanítás, a tanulás az online térben folytatódott. Nagy Luca, a Rudas középiskola diákja elmesélte nekünk, hogy kezdetben nagyon is tetszett neki ez az új távoktatási forma | |
| 2020-06-26 | Sikeres a nyári tábor | Idén is megtartja szokásos nyári táborát a DSE Röplabda Akadémia, mely kilenc héten át várja a röplabdát megismerni vágyó, vagy a sportágat űző gyerekeket a dunaújvárosi Rudas iskolában. Nyilatkozik Szabó Gábor táborvezető, a DSE Röplabda Akadémia edzője.
| |
| 2020-06-25 | Röplabdatábor a Rudasban. Nyári tábor várja a fiatal röplabdázó csemetéket | Sok-sok játék, vetélkedő, közösségépítés, és természetesen röplabdázás minden mennyiségben – ez a DSE Röplabda Akadémia nyári táborának kínálata a fiatalok számára. | |
| 2020-05-05 | Magyarérettségi: ez megoldható volt! A magyar után, a matek előtt | Megoldható, könnyű – a lapunk által megszólaltatott érettségizők döntő többsége így jellemezte a magyar nyelv és irodalom vizsgát követően az idei középfokú feladatsort. A mai matekvizsgától már jóval többen tartanak, de volt, aki inkább a fesztiválszezon elmaradásáról panaszkodott munkatársainknak. | |
| 2020-03-02 | Merjenek kérdezni is a fiatalok. Önmagad edzőjévé válni - ez a mindenkori legnagyobb feladat | A Dunaferr SE volt válogatott kézilabdázója, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője, Mocsai Tamás tartott előadást a dunaújvárosi Rudas László Szakközépiskolában | |
| 2020-02-27 | Így válhatsz a pályádon sikeres szakemberré! Tudásról, karrierről első kézből | 2020. február 26-án ötödik alkalommal rendezte meg Szakmák napja című pályaorientációs rendezvényét a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma | |
| 2020-02-03 | Új startupot kelthet életre a kreativitás. Született diákvállalkozók | Közel 30 diák 6 csapatban mérte össze tudását a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában megrendezett Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyének (KEVIN) dunaújvárosi döntőjén. | |
| 2020-02-00 | Nagyvenyimen is „okosan az okostelefonokkal” | A Dunamenti Regionális Népfőiskola támogatásával a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulói segítettek a nagyvenyimi nyugdíjasoknak, hogy jobban megismerkedjenek okos telefonjaikkal | |
| 2020-01-30 | Negyedik helyen zárt a Rudas | A hét végén Győrben rendezték meg a V-VI. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos döntőjét. | |
| 2020-01-27 | Szalagavató ünnepség a Rudasban. Szalag a végzősöknek | A Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma végzős diákjainak szombaton volt a szalagavató ünnepsége a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában. | |
| 2020-01-24 | Ezúttal nem volt esély | A DUE-RFT floorball csapata vereséget szenvedett a bajnoki tabella második helyén álló IBK Cartoon Heroes gárdájától | |
| 2019-12-24 | Diákolimpiai döntőt játszhat a Rudas | A múlt héten Szombathelyen rendezték meg az V-VI. korcsoportos lány kézilabda diákolimpia elődöntőjét, amelyen a dunaújvárosi Rudas középiskola együttese is indult. | |
| 2019-12-19 | Fiatalok, kreatívak és nagyon jól írnak. Rengeteg jó tollú diák írt a SÉTA őszi kurzusa alatt | Ünnepélyes keretek között adta át a Dunaújvárosi Hírlap a SÉTA program legeredményesebb diákjának járó díjat. A Sajtó és tanulás négy hete során nyújtott teljesítményük alapján az iskolánkénti legjobbakat, valamint a legaktívabb intézményt is jutalmazták. A program alatt nyújtott egyenletesen kimagasló munkája elismeréséül Báró Vilmos (kép), a DSZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája diákja kapta az Aranytollat | |
| 2019-12-18 | Pártprogramok és ünnepi vásár a Rudasban | Minden évben izgalmas időszak az iskola életében a Rudas hét. | |
| 2019-12-14 | Rudas fiúk elsősége | A két címvédő sikerével ért véget a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által életre hívott, középiskolásoknak szóló Centrum kupa első fordulója. | |
| 2019-12-09 | Pályaorientációs nap a Dózsában. Célszerű minél hamarabb terelgetni a tanulókat egy biztos életpálya felé | Pályaorientációs napot tartottak december 7-én, szombaton délelőtt a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában. A program a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával jött létre. | |
| 2019-12-06 | Regionális MATP sportnap (kishír) | Idén is a Rudas adott otthont a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, valamint a "Mindannyian mások vagyunk" Egyesület Regionális Sport Napjának. (nem teljes szöveg) | |
| 2019-12-04 | Sport és fotókiállítás. A Rudasban megőrzik Nikolett emlékét és az életszemléletét | Sport és fotó címmel nyílt kiállítás december 3-án délután a Rudas iskola aulájában Horváth Nikolettnek, az iskola három éve elhunyt diákja emlékének ajánlva. | |
| 2019-12-02 | Minden szép gyakorlat plusz örömforrást jelent | November 29-én, pénteken immáron negyedik alkalommal adott otthont a DSZC Rudas Szakgimnáziuma a Speciális Olimpia Regionális Mozgásélmény napjának. | |
| 2019-11-30 | A mozgás élménye (képaláírás) | November 29-én immáron negyedik alkalommal adott otthont a DSZC Rudas Szakgimnáziuma a Speciális Olimpia Regionális Mozgásélmény napjának. A mintegy 70 súlyos, halmozottan sérült, mozgásukban korlátozott fiatalnak ls felnőttnek sportolási lehetőséget nyújtó közösségi rendezvény a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, a helyi Móra Ferenc Általános Iskola és a "Mindannyian mások vagyunk" Egyesület munkatársainak és önkénteseinek példaértékű összefogásával valósulhatott meg. A vidám hangulatú baráti versenyen egy hétállomásos pályát teljesíthettek a résztvevők. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-27 | Lehetett gazdagodni. Ízelítőt kaptak a Rudas életének atmoszférájából | Már több éves hagyomány a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumban a Gazdagodni jó! elnevezésű csapatverseny, amelynek döntője november 26-án délután volt. Olyan általános iskolás hetedik-nyolcadik osztályos diákoknak rendezték, akik érdeklődnek a gazdasági élet iránt. | |
| 2019-11-22 | Matekverseny. "GPSZ" kilencedszer, a Gárdonyi először | Informatikai vetélkedő városi és városkörnyéki általános iskolásoknak. | |
| 2019-11-20 | Rémes hármas (képleírás) | A Szabó Magda Református Iskola „Rémes hármas” elnevezésű csapata (Bankó Zoé Mercédesz 8. a, Vermes Patrícia 8. a, Kun István 8. a) november 12-én, a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma által megrendezett IX. „gpsz” Informatikai Csapatversenyen II. helyezett lett a 13 csapatból. Felkészítő tanáruk Piszmanné Szántai Judit. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-16 | Nagyot hódítottak a rudasosok. A Rudas idén meghódította Barcelonát, a következő nagy célvárosuk Milánó | A Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumba kaptunk meghívást. Az eseményre érkező tanulóifjúsággal tömve volt a Rudas sportcentruma. | |
| 2019-11-13 | Élő történelmet látni Kárpátalján | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Mosonyi Boglárka, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2019-11-05 | Kezdődik az őszi Sajtó és Tanulás. Indul az őszi Sajtó és Tanulás (SÉTA), még több publikálási lehetőséggel | Ezen a héten indul a Sajtó és tanulás őszi kurzusa, a középiskolás diákok első cikkei november 6-án, szerdán jelennek meg először a négyhetes időszak alatt. | |
| 2019-10-12 | Ajándékba adták a Rudas iskolának. Ajándékba adta | A turisztikai ágazat fejlesztéséhez kapcsolódó ajándékozási szerződés ünnepélyes aláírása történt október 11-én a Rudas iskolába.
| |
| 2019-10-09 | Az Erasmus pályázat sikereiről | A Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumba kaptunk meghívást. Az eseményre érkező tanulóifjúsággal tömve volt a Rudas sportcentruma. | |
| 2019-10-09 | Kamionosok és balerinák ropták | Hivatalosan is rudasosnak számítanak annak a négy, kilencedikes osztálynak a tagjai, akik október 8-án délután fergeteges hangulatú gólyaavatón kitartóan és hősiesen teljesítették a legmeredekebb feladatokat is. | |
| 2019-10-03 | Kis fákat ültettek a diákok. Három dunaújvárosi iskola nyolc kicsi fája | Nyolc új facsemete kapott helyet a Római városrészben, a Fáy utca mögötti parkban. | |
| 2019-06-25 | A tó körül sétálunk | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2019-06-21 | Ezüst és bronz | A Rudas középiskola strandkézilabda csapata a diákolimpia salgótarjáni országos döntőjében egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett, valamint a legjobb játékosnak járó díjat a rudasos Husti Hanna kapta. | |
| 2019-06-15 | A Rudas csapatai a strandkézilabda-döntőben | A strandkézilabda zárja hagyományosan a diákolimpiai sorozatot, amely a Rudas iskolának sikeres sportága. | |
| 2019-06-14 | Akikre teljes joggal büszkék lehetünk az idén | A 2018/19-es tanév második félévében a tanulásban és a sportban kiemelkedő eredményeket elérő fiatalokat köszöntötte Cserna Gábor polgármester. Többeket balatoni üdüléssel külön is jutalmazott. | |
| 2019-06-12 | Ádámok és Évák játéka | Az Ádámok és Évák című színpadi játéksorozat az idén is megrendezésre került. | |
| 2019-06-08 | Ádámokról és Évákról | Hetedszer rendezték meg a Bartók kamaraszínházban az Ádámok és Évák című, középiskolásoknak kiírt színpadi vetélkedőt. | |
| 2019-06-00 | Akikre büszkék vagyunk | A 2018-19-as tanév második félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása. | |
| 2019-05-22 | Meg is kell védelmeznünk. Megemlékezés, koszorúzás százhetven év elmúltával | Budavár visszavívásának 170. évfordulója alkalmából rendeztek koszorúzási ünnepséget a ´48-as emlékműnél május 21-én, kedden délelőtt. | |
| 2019-05-20 | A sportra, az egészséges életmódra nevelés része | Május 17-én, pénteken rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetem Campus Arénájában a Suli Foci Kupa, illetve Centrum Kupa kispályás labdarúgótornák szuperdöntőit. | |
| 2019-05-15 | Ez a nap a döntőben sajnos nem az övék volt | A floorball diákolimpia V. korcsoportjának döntőjét rendezték meg hétfőn a Dunaújváros Sportcsarnokban. A házigazda a Rudas középiskola volt.
| |
| 2019-05-08 | Ezúttal nem szereztek érmeket az újvárosiak | A Fejér megyei lábtoll-labda diákolimpiáról ebben a tanévben már tizenegy dunaújvárosi tanuló jutott be az április 11-én Kisteleken rendezett országos döntőbe. | |
| 2019-05-07 | Aranytollas diákok Fejér megyében. Díjaztuk a legjobbakat | Díjátadó ünnepségen láttuk vendégül szerkesztőségünkbe a Séta (Sajtó és Tanulás) program tavaszi kurzusának zárásaként az iskolák programvezető pedagógusait és a legjobb tollú diákjait. Az aranytollat Plósz Gergely Bálint (kép), a Rudas 11. C osztályos diákja vehette át, tanára Nagyné Fauszt Csilla. | |
| 2019-05-06 | Két nap, amikor ballagot a vén diák | Búcsúztak az alma matertől a végzős diákok. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) tagintézményei közül a DSZC Bánki Donát Szakgimnázium a és Szakközépiskolája, a DSZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája mindkét telephelyén, a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma, a DSZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, a DSZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája, valamint a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium valamint a Pannon Oktatási Központ ünnepélyesen elbúcsúztatta tanulóit. | |
| 2019-05-03 | Diákolimpikonok | Óriási küzdelemben szerezte meg a VI. korcsoportos országos diákolimpia bajnoki címét Miskolcon a Rudas iskola floorball csapata. | |
| 2019-05-00 | Stressz és STEM | Ismertető két, a DSZC Rudas középiskolájában tartott DKKA-s programról. A "Prevenció és rekreáció a sportolói stressz csökkentése érdekében" című hatvanórás program stresszkezelésről szólt, míg a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) képességfejlesztésben segít digitális eszközökkel. | |
| 2019-04-30 | Vén Diák | A Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe. | |
| 2019-04-29 | Ismét trónra lépett a Rudas csapata | Április 24-én, Miskolcon, a floorball diákolimpia országos döntőjében, a legnagyobbak között, a VI. korcsoportban a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma fiú csapata Magyar Országos Diákolimpiai Bajnoki címet szerzett. | |
| 2019-04-27 | Egy összetartó csapat a pályán és azon kívül is | Különleges és bensőséges összejövetel volt a Rudas kollégiumban április 25-én, csütörtökön, ahol a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hamarosan érettségiző és így a kollégiumtól is búcsúzó ifjú hölgyeit köszöntötték. | |
| 2019-04-26 | Rendhagyó, kedves köszöntés | Április 25-én, csütörtökön a Rudas kollégiumában a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (DKKA) tagjai, vezetői, edzői, munkatársai, kollégiumi tanárok, és mintegy negyven kollégista búcsúzott hét társuktól, akik az érettségivel hamarosan befejezik középiskolai tanulmányaikat. | |
| 2019-04-25 | Mindenmki kipróbálhatta magát | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum mind a hét intézménye megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt az országos Szakmák Éjszakája rendezvényhez kapcsolódva. | |
| 2019-04-23 | Széchenyi: a megyei élvonalban. Dunaújváros nagydíját ezúttal a széchenyisek nyertek meg | A közelmúltban Székesfehérvár adott otthont az évenként jelentkező rangos kulturális seregszemlének, a Fejér Megyei Diáknapoknak, ahol remek eredményeket értek el a dunaújvárosi középiskolások. A Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának Nagydíját a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium több mint száztagú különítménye érdemelte ki.
| |
| 2019-04-20 | Ők tizenhárman Dublinban tartották osztálytalálkozójukat | Dublinban tartották osztálytalálkozójukat a Rudas iskola 1983-ban végzett B-s osztályának lányai. | |
| 2019-04-18 | Mesterségek mustrája. Ilyen volt a IV. Szakmák Éjszakája | Idén is megrendezték a Szakmák Éjszakája elnevezésű pályaválasztó rendezvényt. | |
| 2019-04-17 | A borturizmusba is belekóstolhattunk | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
| |
| 2019-04-15 | Széles jövőkép a tág palettán | Közel négy órája volt a szülőknek és a pályaválasztás előtt álló gyerekeknek végigjárni a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum szakképző iskoláinak összes helyszínét április 12-én, pénteken este a szakmák éjszakája elnevezésű pályaorientációs rendezvényen Dunaújvárosban. | |
| 2019-04-13 | Több mint száz program | A legnagyobb magyar pályaorientációs rendezvényhez idén is csatlakozott a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum 7 tagintézménye. Április 12-én 18 és 22 óra között 8 helyszínen 105-féle programmal várták a pályaválasztó diákokat és szüleiket a centrum szakképző iskolái. | |
| 2019-04-10 | A Rudas iskola az életre tanít | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2019-04-03 | Ismét elutazik a kórus. Ismét Berlinbe utazik a Centrum kórus | Immár harmadik alkalommal utazik a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) égisze alatt működő Centrum kórus a Berlini Brandenburg Nemzetközi Iskola jubiláló zenei rendezvényére a napokban. Ujházy Krisztina karvezető büszkélkedett. | |
| 2019-04-03 | Költekezés vagy takarékoskodás? | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2019-04-01 | Nyelvvizsga jelenti majd a belépőt a hazai felsőoktatásba | Komoly változásokra kell felkészülniük a felsőoktatásba tartó diákoknak. Ugyanis 2020-tól csak azok juthatnak be az egyetemek és főiskolák alap- és osztatlan képzéseire, akiknek legalább B2-es nyelvvizsgája és minimum egy emelt szintű érettségije van. Minderről, valamint az intézmény(ek)ben folyó idegen nyelvi képzésről kérdezte lapunk a Széchenyi István Gimnázium idegennyelvi munkaközösségének vezetőjét, Kapásné Gavlik Zsuzsannát, valamint Nagyné Fauszt Csillát, a DSCZ Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma közismereti és nevelési igazgatóhelyettesét, és Makó Terézia angol szakos középiskolai tanárt, az idegen nyelvi munkaközösség vezetőjét. | |
| 2019-03-28 | Függöny fel - ezt valóba látni kell! | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2019-03-21 | Dunaújvárosnak fontos szerepe lehet az utánpótlás építésében | Az akadémiák, így a dunaújvárosi is fontos szerepet töltenek be a magyar női kézilabdázás utánpótlásképzésben, azon játékosok kinevelésében, akik a válogatottnál is számításba jöhetnek. Klujber Katrin esetében pedig példaértékűen, a sportág érdekét szem előtt tartva járt el a DKKA. A többi között ezekről is beszélt lapunknak Ballai Attila (kép), a Magyar Kézilabda Szövetség kommunikációs, PR- és marketingigazgatója. | |
| 2019-03-20 | Mit is jelent a "celebmarketing"? | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
| |
| 2019-03-13 | Munka, tudás, tájékozódás | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Horváth Kitti, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2019-03-09 | Hölgyek köszöntése | Imre Vilmos, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportigazgatója kereste fel a Kohász utánpótlásában versenyző lányokat a Rudasban. Természetesen a nőnapi köszöntés volt a látogatás apropója. | |
| 2019-03-06 | Előadás a Rudasban | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2019-03-04 | Biztonságban vannak a diákok a dunaújvárosi kollégiumokban | A városban összesen hét kollégium működik. A Dunaújvárosi Egyetem ebből négyet üzemeltet, összesen 760 férőhellyel rendelkeznek, ezzel a város legnagyobb szállásadói. A középiskolai kollégiumi ellátórendszer az alapító okiratok szerint 546 férőhellyel rendelkezik, ebből a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium egy 96 fős, amíg a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum két kollégiumot üzemeltet, ebből a Lorántffy 220 fős, a Rudas 230 fős maximális létszámmal működhet, tehát több, mint 1300 diák és a hozzájuk rendelt nevelői és kiszolgálói létszám biztonságát érinti a kérdés. | |
| 2019-02-22 | Szakmák napján a Rudasban. Szakmák napján: bevetési gyakorlat | Immáron 4. alkalommal szervezte meg a szakmák napját a DSZC Rudas középiskolája február 21-én, amelyen 25, sokszínű előadás várta a hallgatóságát. A szervezőknek ezúttal is sikerült neves előadógárdát toborozni. | |
| 2019-02-22 | Labdazsonglőr Kerós csajok. A szuperkupa döntő volt a tét a második fordulóban | A fiúknál a rudasosok, a lányoknál a Kereskedelmi diákjai nyertek a Centrum Kupa második fordulójában. | |
| 2019-02-21 | A Kereskedelmi, valamint a Rudas sikere a fordulóban | A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nagy sikerrel rendezte meg az I. Centrum Kupa második fordulóját február 18-án, hétfőn a sportcsarnokban, amelyen a helyi és környékbeli középiskolák lány- és fiúcsapatai vettek részt. | |
| 2019-02-19 | A rudas diákjainak nagy sikere. A Rudas iskola mint menedzserképző | A Rudas középiskola harmadik helyezést ért el a Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyének (KEVIN) országos döntőjén. | |
| 2019-02-18 | Szépek is, okosak is és: innovatívak! Minden szinten képviseltek minket | A szó legszorosabb értelmében zsúfolásig telt a Rudas tornaterme február 16-án, szombaton jobbnál jobb fejekkel – és ezt ismét szó szerint kell venni! | |
| 2019-02-14 | Jó tanulók és kiváló sportolók dicsérete | Díjátadó ünnepséget rendeztek február 13-án kora délután a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumában és Kollégiumában. Az intézmény hagyományainak megfelelően Csapó Gábor, a DSZC főigazgatója és Szemenyei István, a Rudas igazgatója azokat a diákokat köszöntötte, akik hosszú távon kiváló teljesítményt nyújtanak. | |
| 2019-02-00 | Akikre büszkék vagyunk | A 2018-19-as tanév első félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása. | |
| 2019-01-31 | A Rudas leány kézilabdázói a döntőben | Az országos diákolimpiai döntőt az V-VI. korcsoportos leány kézilabdacsapatok között Szegeden rendezték meg. A dunaújvárosi Rudas középiskola csapata nagy küzdelemben maradt le a dobogóról, és negyedikként végzett nyolc középiskolai csapat között. | |
| 2019-01-26 | Ifjú újságíró palánták, az őszi SÉTA legjobbjai. Megválasztottuk városunk legjobb tollú középiskolásait | Lezárult a SÉTA (Sajtó és tanulás) médiaprogram őszi kurzusa, így hagyományosan megválasztottuk azokat a diákokat, akik a legkiemelkedőbb munkát végezték ebben az időszakban. | |
| 2019-01-16 | Párthetet tartottunk a Rudas-iskolában | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
| |
| 2018-12-27 | Döntőben a Rudas kézisei | A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia arról tájékoztatta lapunkat, hogy az országos diákolimpiai döntőbe került a Rudas iskola leány kézilabdacsapata. | |
| 2018-12-21 | Két platinalemez, vagyis: a siker, és ami mögötte van | Czimmermann Kitti (kép), dunaújvárosi gyökerekkel rendelkezik és nemrég vette át a második platina lemezét. A beszélgetés néhány „meglepetést” is tartalmazott.
| |
| 2018-12-20 | Közös muzsikálás a koleszban | December 18-án, kedden este a Rudas középiskola kollégiumában a piros Kohász-mezben pompázva gyülekeztek a leány kézilabdázók, a serdülő, az ifjúsági csapat tagjai. | |
| 2018-12-20 | Kétmilliós támogatást kaptak | A DSZC Rudas Szakgimnázium is azon öt iskola között van, akik 2018-ban a Hankook HOPP (Hankook Oktatási Pályázati Program) keretében kétmillió forintos támogatás kaptak. Az iskola a támogatásból 21 darab programozható Arduino robotot és egy 3D-s nyomtatót vásárolt | |
| 2018-12-19 | A mozgáskorlátozottak helyi egyesületének adventi estje | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevők írásai. Nagyné Fauszt Csilla, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium igazgatóhelyettesének írása. | |
| 2018-12-14 | Az Arduinókkal barátkozva kézzelfogható a tudomány | Nemrégiben 21 darab programozható Arduino robottal és egy kétfejes Ultimaker 3D nyomtatóval bővült a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma eszköztára a Hankook Oktatási Pályázati Programjának (HOPP) köszönhetően 2 millió forint értékben. | |
| 2018-12-14 | Szalagavató bál | A Rudas iskola szalagtűző ünnepségét múlt pénteken rendezték. | |
| 2018-12-14 | A jövő nemzedék előnye. A Hankook támogatásából robotokat és D nyomtatót vettek | Az abroncsgyártó vállalat 2018-ban második alkalommal hirdette meg Hankook Oktatási Pályázati Programját. | |
| 2018-12-12 | Kapd fel, látszódj, aztán rakd le! | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Simon Dorina és Berta Alexandra, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjainak írása. | |
| 2018-12-10 | Felszalagozták a végzősöket | November 7-én, pénteken, a helyi sportcsarnokban köszöntötte végzős diákjait a DSZC Rudas szakgimnázium. | |
| 2018-12-07 | Sikerélmény | A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség, a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, valamint a "Mindannyian mások vagyunk" Egyesület közösen ismét megrendezte a Mozgásélmény Sportnapot és Speciális Olimpiát múlt pénteken. | |
| 2018-12-05 | Egy remek kiállítás margójára írva... | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-12-01 | Mozgásélmény a Rudasban (képaláírás) | Hat csapat részvételével, immáron ötödik alkalommal rendezték meg a DSZC Rudas középiskola tornatermében a fogyatékkal élő embertársaink számára a Mozgásélmény - speciális olimpiát, amely ezúttal remek hangulatban zajlott. (teljes szöveg) | |
| 2018-11-28 | A néma forradalom | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-11-26 | A leendő rudasos diákok napja. Mindent a Rudasról! | A Rudas Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium november 24-én, szombaton délelőtt várta az érdeklődőket egy kétlépcsős nyitott napon. | |
| 2018-11-22 | Sajtó és tanulás, négy intézménnyel | Ezen a héten kezdődött a Sajtó és Tanulás (SÉTA) program, amelynek keretében négy dunaújvárosi intézmény vállalkozott: a Hild, a Lorántffy, a Rudas és Pannon Oktatási Központ. | |
| 2018-11-22 | Így mentettek meg bennünket | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Bán Boglárka, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-11-21 | Szakmai tudáspróbák a Rudas középiskolában | A Rudas középiskolában november 20-án rendezték a meg a Németh Margit matematikaversenyt. | |
| 2018-11-16 | Szakképzés | Idén is megrendezték a Dunaújvárosi Szakképzés Napját. Mindez a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumnak és hét tagintézményének volt köszönhető. | |
| 2018-11-03 | Erasmus: szakmai képzések Mallorcán | A Rudas iskola két tanára – Gloczné Behon Marianna szakmai igazgatóhelyettesnek és Matussné Füleki Hella angol nyelvtanárnak – október elején négy napot Mallorcán tölthetett az Erasmus+ pályázat keretén belül egy szakmai továbbképzésen. | |
| 2018-10-19 | Húsz éve mutatják meg magukat. A fogyatékkal élők alkotásait állították ki a Rudas iskolában | A Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület által létrehozott Ez vagyok én kiállítás huszadik alkalommal mutatja be a fogyatékkal élők alkotásait | |
| 2018-10-18 | Szakmákat láttak egészen közelről | Tanítás nélküli munkanapot tartottak október 13-án, szombaton a Dózsa iskolában. A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara valamint az iskola közös szervezésében telt a délelőtt egy pályaorientációs napon, ahol mind az alsó, mind a felső tagozat a témának megfelelő programokon vett részt. | |
| 2018-10-17 | Más értékekben jók, de abban nagyon | Idén huszadszor rendezte meg a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület az Ez vagyok én! című kiállítást, amelyen a fogyatékkal élők mutathatják meg, hogy megmaradt képességeikkel mi mindenre képesek. | |
| 2018-10-16 | Ez vagyok én huszadszor | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma aulájában október 15-én délután nyílt a XX. Ez vagyok én! című kiállítás, egészen pontosan 274 fogyatékkal élő alkotásaiból. | |
| 2018-10-12 | Tudóspalánták | A Rudas iskola a Kereskedelmi és Iparkamara jóvoltából 49 fővel betekintést nyerhetett az EuroSkills budapesti rendezvényébe. Az EuroSkills a fiatal szakemberek Európa-bajnoksága, amit Magyarországon első alkalommal rendeztek meg. | |
| 2018-10-10 | Beavatási rítusok | A Rudas középiskola legendásan kiváló és aktív diákélettel büszkélkedhet, így az idősebb tanulók és a lelkes pedagógusok ezúttal is megadták a módját, hogy október 09-én, kedden délután mókás feladatok sorával avassák fel az ifjoncokat. | |
| 2018-10-10 | Közösségi szolgálat a könyvtárban: könyvajánló | A középiskolások közösségi szolgálata kötelezően 50 órás, anyagi érdektől független tevékenységet jelent, amivel helyi közösség, kulturális élet, szociális intézmények vagy a környezetvédelem érdekeit szolgálják. A József Attila Könyvtár a 2013/2014-es tanév második felében fogadta először azokat a diákokat, akik a középiskolai közösségi szolgálatukat a könyvtárban, olvasóköri munkával szeretnék tölteni. | |
| 2018-10-09 | Húsz esztendő munkája is látható lesz a tárlaton | Október 15-én, azaz jövő héten hétfőn jelentkezik éves nemzetközi kiállításával a város jeles civil kezdeményezése a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület. „Ez vagyok én” – fontos és iránymutató alkotások sokasága. Immáron a 20. alkalommal.
| |
| 2018-10-00 | Informatikusok nyerték a milliót | Beszámoló a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum első családi napjáról. Nyilatkozik a DSZC főigazgatója, Csapó Gábor. A rendezvényen tartott versenyt - és a 1 millió forintos főnyereményt - a Rudas középiskola 9. d osztálya nyerte meg. Ismertető a DSZC iskoláiban, kollégiumaiban történt felújításokról. | |
| 2018-09-28 | Nagy buli volt. Gigarendezvény a kilencedikeseknek | Múlt pénteken (2018.09.21.) megtartotta országosan is egyedülálló gigarendezvényét a Szakképzési Centrum. A Centrumban a család elnevezésű egész napos programon, koncertekkel és játékos vetélkedőkkel várták a kilencedik évfolyamos gólyákat. | |
| 2018-09-26 | Négy, dobogós helyezéssel | Az európai Sporthét programjainak egyik eseményeként rendezték meg az Újszász Kupa országos lábtoll-labda versenyt. | |
| 2018-09-25 | Sikeres volt az újtelepi ökonap. Ökonap volt Újtelepen, ami farsangba borult | Ökonapot rendeztek a hét végén a Kölcsey utcában, ez minden mástól megkülönbözteti a városrésziek rendezvényét. | |
| 2018-09-22 | Végig szoros volt a verseny állása | A Centrumban a Család versenyén végig nagyon hasonló pontszámok váltakoztak az első három fantomkép avatarja alatt, de a soron következő többi osztály sem maradt le nagyon az élbolyból. | |
| 2018-09-21 | Nyári szakmai gyakorlat | 2018 nyarán 56 szervezetnél 121 diák végzett kötelező szakmai gyakorlatot | |
| 2018-09-07 | Folyamatos felújítások. Megújuló épületek, módszerek és eszközök | Ötszázötven millió forintot nyert a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, melyet, többek között, a Lorántffy és a Rudas kollégiumának felújítására fordítanak | |
| 2018-09-05 | Biztonságban az iskolába is (képaláírás) | Az utóbbi évekhez hasonlóan idén szeptemberben is kiemelt figyelmet fordítanak a rendőrök és a polgárőrök az iskolák környékén a balesetek megelőzésére. Képünk szeptember 4-én reggel a Rudas középiskola előtti gyalogátkelőhelyen készült. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-00 | Mi is az a lábtoll? | A lábtoll-labda nevű sportág ismertetése. Nyilatkozik Kohán Árpádné, aki meghonosította a sportágat a Gárdonyi Géza Általános Iskolában. | |
| 2018-07-06 | Iskolákat támogat az abroncsgyár | A Dunaferr és a Rudas iskola is sikerrel pályázott a Hankook oktatást segítő kiírására, amellyel két-két millió forintot nyertek digitális eszközökre. | |
| 2018-07-00 | Idegen nyelvi történetíró verseny (képaláírás) | A Rudas középiskola által rendezett idegen nyelvi történetíró versenyen izgalmas pályaművével Tankó Zita hatodikos tanuló első lett a felső tagozatosok között. Felkészítő tanára: Gere Szilvia (teljes szöveg) | |
| 2018-06-08 | Taroltak a Rudas kézilabdázói | Zánkán, az V.-VI. korcsoportos strandkézilabdázók országos diákolimpiai döntőjén, melyen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosaira épülő Rudas iskola is játszott. | |
| 2018-06-08 | Rudas-siker a diákolimpián. Rudasos siker a diákolimpián | Megnyerte az országos Diákolimpiát a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma strandkézilabda csapata | |
| 2018-06-05 | A zsiványtanya lett a legjobb produkció | Az Ádámok és Évák ünnepének eredményei. A zsűri tagjai: Léner András (elnök), Bodor Böbe és Balassa Eszter voltak. | |
| 2018-06-02 | Miattuk szeretünk tanulni. Pedagógusnap, amikor hálával adózunk a tanáraink előtt | Virággal, verssel, dalokkal vagy épp saját készítésű ajándékokkal kedveskedik ma több ezer diák tanárainak, tanítóinak. Az évek során az ünnep vesztett egyetemes jellegéből, de egy biztos: az egyik legfelelősségteljesebb hivatás képviselői megérdemlik a kiemelt figyelmet. | |
| 2018-06-01 | Pénzre válthatják a tudást. Mennyibe kerül egy nyári fesztivál? | Pénzre váltható tudás címmel pénzügyi projektnapot tartottak a Pénzügyi Alapítvány és a Diákhitel Központ Zrt. közreműködésével a Rudasban. | |
| 2018-05-29 | Pénzügyekről őszintén a Rudasban. Pénzügyekről élesben | Egy országos programsorozat részeként Pénzre váltható tudás címmel egy különleges projektnap várta május 28-án a Rudas középiskola diákjait. Pénzügyekről őszintén. | |
| 2018-05-19 | Honvédek emlékére. A magyar honvédelem napján | A magyar honvédelem napja alkalmából tartott megemlékezést május 18-án, pénteken délelőtt a városi ´48-as emlékműnél a dunaújvárosi Honvéd Klub. | |
| 2018-05-14 | Sakkozó tanulók remeklései | A téli megyei fordulók után, ahogy az lenni szokott, tavasszal az országos diákolimpiai döntőkre került sor a sakkozóknál. Az iskolák színeiben versenyző diákok ebben az országos döntőben is nagyszerűen szerepeltek. | |
| 2018-05-08 | Nem volt nehéz elfogadni | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
| |
| 2018-04-30 | Vén Diák | A Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe. | |
| 2018-04-25 | A Rudas iskola is helytállt | A Rudas iskola évek óta sikerrel szerepel a kétévente megrendezett Helikoni Ünnepségeken, a Dunántúl legnagyobb középiskolás fesztiválján. | |
| 2018-04-18 | A negyedik legjobb | Idén második alkalommal rendezték meg az ÁSZÉV országos döntő versenyét 2018. április 9–10-én Szolnokon, melyen Engyel Klaudia (kép), a Rudas iskola 12. évfolyamos sport ágazatos tanulója vett részt. | |
| 2018-04-16 | Szakmák éjszakája. Pórázon vezetett fiúk, boncolás és robotok | Városszerte zajlottak április 13-án, péntek este a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményeiben a Szalmák Éjszakája rendezvényei. A Centrum 7 tagintézményben 12 helyszínen több mint száz programot kínált. | |
| 2018-04-16 | Már megvan, kik a legjobbak | Április 15-én, vasárnap véget ért a Fejér Megyei Diáknapok. A háromnapos kulturális fesztivál hagyományosan látványos gálaműsorral fejeződött be. A fesztivál elmúlt napjait felidéző hangulatvideó után Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a közönséget. | |
| 2018-04-14 | Online tőzsdecápák díjazása | Februárban indult, s már véget ért a Pénziránytű Alapítvány és a Budapesti Értéktőzsde által szervezett Részvényfutam online tőzsdejátéka. Nem is akárhogy: A Rudas tanulói ebben a tanévben első alkalommal vettek részt a szakmai játékban. Részvételükkel az egyik legaktívabb iskola címet nyerték el, melynek jutalma egy projektor volt. | |
| 2018-04-13 | Laptopok a tanároknak. Háromszázharminc gépet vásárolt a centrum | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum pedagógusainak munkáját vadonatúj laptopokkal segítik. Az átadóra az Infórum elnevezésű rendezvényen került sor a Rudas iskolában. | |
| 2018-04-13 | Diákolimpia (kishír) | Taroltak a Dunaferr SE tornászai a Budapesten megrendezett országos diákolimpián, ahol ezúttal iskoláik színeiben versenyeztek a dunaújvárosi fiatalok. Az utánpótlás korú tornászok a Vasvári iskolát, a két felnőtt versenyző pedig a Rudast képviselte. Az I. és II. korcsoportos vasváris fiúk és lányok taroltak, számos serleget, érmet és dicsőséget szerezve ezzel iskolájuknak. (teljes szöveg) | |
| 2018-04-12 | Testközelből a szakmák. Próbáld ki, csináld meg, ismerd meg! | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum minden tagintézménye várja az érdeklődőket a szakmák éjszakája estéjén, 2018. április 13-án 18 órától 22 óráig, amikor 1 csodálatos éjszakán 7 tagintézményük 12 helyszínen 117 féle programot kínál. | |
| 2018-04-11 | Detektívregényből versenyeztek | Játsszunk irodalmat címmel városi irodalmi vetélkedőt tartottak április 10-én a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziumában. | |
| 2018-04-11 | Öltözz kékbe! program az autizmus világnapján | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-04-11 | Egy kosárnyi érmet hoztak haza a dunaújvárosi tornászok | A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Tornaszövetség megrendezésében zajlottak Budapesten tornában a diákolimpia országos döntői. A diákolimpián a Vasvári Pál Általános Iskola tanulói, a nagyoknál a Rudas középiskola diákjai tornáztak. | |
| 2018-04-04 | Rudasosnak lenni... | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Mosonyi Boglárka, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-04-00 | Akadémia a magyar tehetségeknek | Interjú Radulovics Bojánával, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia szakmai vezetőjével a klub elmúlt hét esztendejéről. | |
| 2018-03-28 | Tavaly a legjobb női strandkézilabdás volt | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
| |
| 2018-03-21 | Nemzeti ünnep - nem hagyományosan | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Mosonyi Boglárka, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-03-16 | A Hatszak vetélkedő | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-03-14 | Ne csak a nyelvet ismerjék. A kultúrát is ismerni | Lassan már évtizedes hagyományra tekint vissza a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma városi angol nyelvi vetélkedője. Az idei esztendőben négy intézmény nevezett – Bánki, Rudas, Széchenyi, Szabolcs vezér –, hogy 8 csapatban a 11. évfolyamos 32 diákjuk összemérhesse tudását. | |
| 2018-03-13 | Irodalom és színház az okuláré lencséjén keresztül nézve | Hosszú évek óta keresi a helyét Dunaújvárosban az Amargant Színházi Műhely égisze alatt futó Okuláré Projekt, de helyi „motorja”, Szmodics László nem adja fel. Március 9-én, pénteken a Rudas iskola egyik termében gyűltek össze. | |
| 2018-03-09 | Példaképek lehetnek. Jól tanulnak és jól sportolnak az ifjú kézilabdázók | Nemcsak a sportban, hanem a tanulásban is jeleskedő fiatal kézilabdázókat köszöntötte kedden a Rudas iskola, a DKKA és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum vezetése. | |
| 2018-03-07 | Nem csak jól sportolnak, tanulnak is. Ünnepelték a jó tanulókat és a kiváló sportolókat | Március 6-án, kedden rövid kis ünnepséget tartottak a Rudas középiskolában. Szép volt, rövid és fontos volt. Ugyanis hét tanulónak, akik kézilabdás lányok is, örömöt szereztek. | |
| 2018-03-07 | Te mit gondolsz? Mitől lesz jó egy kiállítás? | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2018-03-03 | Szakképzős sikerek | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum diákjai ismét sokfelé mérettetik meg magukat. | |
| 2018-02-22 | Egy nap a szakmákról. Egy egész nap az ágazatok bűvöletében | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma harmadik alkalommal rendezte meg február 21-én, szerdán a szakmák napja egész napos programsorozatát. | |
| 2018-02-00 | Akikre büszkék vagyunk... | A 2017-18-as tanév első félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása. | |
| 2018-01-27 | Józanul vágták le a disznót. Megrendezték az első józan disznótort Pentelén | Megrendezték az I. Pentelei Józan Disznótort január 26-én, pénteken az Intercisa Múzeum közreműködésével a Magyar Református Egyház Újváros Drogambulanciájának udvarán, a Petőfi utcai posta mellett. | |
| 2018-01-26 | Érettségi előtt | A Rudas iskola negyvenharmadik szalagtűző ünnepségét tartotta múlt pénteken a sportcsarnokban. | |
| 2018-01-25 | Óriási fejlesztések. Sosem látott fejlesztések | Látványosan eredményes évet zártak 2017-ben a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban. | |
| 2018-01-25 | Ágazatos órákat látogattak (képaláírás) | A Rudas iskola nyitott órákon mutatta be a középiskolába lészülő nyolcadikosoknak és szüleiknek ágazatos foglalkozásait. A sportágazaton tanulók órájába is betekintést nyerhettek. (teljes szöveg) | |
| 2018-01-24 | Családtagok a parketten | Látványos, rendkívül szórakoztató műsorok tarkították a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnázium január 19-i szalagavató bálját, ami egy új programmal is bővült. | |
| 2018-01-22 | A diákok írásaiból. Aranytollasaink: Lili és Evelin | A Sajtó- és Tanulás (SÉTA) program héthetes őszi kurzusának lezárásaként a diákok legjobb írásaiból válogatás a Sétatér oldalakon. A Dunaújvárosi Hírlap Aranytoll Díját Badar Lili (kép), a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnázium tanulója vehette át. | |
| 2018-01-20 | Feltűzték a szalagot a Rudas végzőseinek. Szalagavató - egy fontos mérföldkő | Fergeteges, több ponton humorral fűszerezett műsorral köszöntötték január 19-én, pénteken a Rudas iskola négy végzős osztályát a sportcsarnokban.
| |
| 2018-01-18 | A legjobb tollú diákok | Díjátadó ünnepségre vártuk a Sajtó és Tanulás (SÉTA) programunk legtehetségesebb fiataljait és tanárait január 17-én, szerdán. A SÉTA-programunk őszi kurzusának zárásaként Aranytoll Díjat vehetett át Badar Lili, a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumának 11/d osztályos tanulója, programvezető tanára Nagyé Fauszt Csilla. | |
| 2018-01-00 | A jankovich Miklós Általános Iskola hírei. Iskolai helyesírás kipipálva. Mary Poppins a Madáchban. "Gazdálkodjunk együtt!" vetélkedő | - 2017. november 22-én tartotta az iskola az 1. fordulóját a XXI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenynek. Eredmények a cikkben.
- A Mary Poppins című darabot nézte meg az iskola néhány tanulója a budapesti Madách Színházban
- Az iskola öt csapata vett részt a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumban szervezett "Gazdálkodjunk együtt!" vetélkedőn. Eredmények a cikkben. | |
| 2017-12-29 | Ismét keresték a tehetségeket | A minden évben megrendezett kiválasztót, toborzót november végén rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. Ezúttal a 2003, 2004 és 2005-ben született lányokat tesztelték a Kohász szakemberei. | |
| 2017-12-20 | Advent a Rudas középiskolában | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-12-13 | Túra az éjben | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-12-06 | A tudás hatalom | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-12-02 | Speciális olimpia a Rudasban. Egy vetélkedő, ahol minden résztvevő győztes | December 1-én, pénteken délelőtt ismét a Rudas iskola adott otthont a fogyatékkal élők Mozgásélmény sportnapjának. | |
| 2017-12-00 | A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei. A labdarúgás napja. A nagyvenyimi területi mesemondó verseny. Papírgyűjts volt az iskolában. Informatikai sikerek. | - Játékos vetélkedővel tartották a magyar labdarúgás napját a rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskolában 2017. november 24-én
- Fodor Sára a Jankovich Miklós Általános Iskola 5.a osztályos tanulójának beszámolója a területi mesemondó versenyről, ahol korosztályában első helyezést ért el.
- A papírgyűjtés eredménye osztályonként a cikkben
- A Jankovich iskola felső tagozatos diákjainak informatikai versenyeken elért eredményei | |
| 2017-11-29 | Iskolai közösségi szolgálat a karitásznál | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-11-27 | Zsúfolt nyílt nap a Rudas középiskolában | A korábbi pályaorientációs napokon is kiderült: idén is népszerűek a pályaválasztás előtt álló diákok körében a DSZC Rudas Szakgimnázium képzési ajánlatai. | |
| 2017-11-22 | Élelmiszer-vásárlással közvetlenül segíthet | Idén ismét élelmiszer-adományokat gyűjt a katolikus karitász karácsonyra a rászorulóknak. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében november 24. és 26. között országos adventi élelmiszergyűjtést tartanak. Idén már hatodszor vesznek részt a programban, és bevonták a Rudas iskola diákjait is a közösségi szolgálat keretében. | |
| 2017-11-22 | Rudas gazdálkodóverseny | „Gazdálkodjunk együtt!” Ezzel a sokatmondó címmel rendezte meg a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma hagyományos versenyét november 21-én, kedden délután a térség általános iskoláinak: immár tizedszer. | |
| 2017-11-22 | Tábori környezetben | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Pribék István, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-11-16 | Robotok, drónok versenye, tésztahíd építése. Tudományról - élesben | Zöld nap – kezedben a jövőd! Ezzel a szlogennel a Dunaújvárosi Egyetem A épületében és előtte a környezettudatosság szellemében történtek a dolgok november 15-én. Bemutatták az egyetemi kutatómunkák eredményeit, a sportcsarnok folyosóján ki lehetett próbálni az Airwheel eszközöket egy szlalompályán, Werner Tamás bemutatta a Tesla tekercset és szemléltette annak működését. | |
| 2017-11-15 | Szuper volt a szakmaválasztó nap, a Rudas is bemutatkozott | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-11-15 | Színes a diákélet és tehetségesek a fiatalok | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Badar Lili Adél, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-11-11 | Tömeget mozgatott meg. Tömeget mozgatott meg az első Szakképzés Napja | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum hagyományteremtő szándékkal november 10-én, pénteken rendezte meg először a Dunaújvárosi Szakképzés Napját. A sikerből ítélve lesz ebből hagyomány. | |
| 2017-11-08 | Sétára invitáljuk a diákokat | November 6-án elkezdődött a Pannon Lapok lapcsoport népszerű Sajtó és tanulás (Séta) programjának őszi kurzusa. | |
| 2017-11-08 | Az egész várost várják. Az egész várost várják a szakképzés napjára | Közös sajtótájékoztatón jelentették be a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum iskolái, hogy megrendezik hagyományteremtő szándékkal a dunaújvárosi szakképzés napját. | |
| 2017-10-20 | A művek beszélnek helyettük. Húsz éve mindannyian együtt | Idén 220 alkotás érkezett a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület felhívására, amely huszadik alkalommal rendezte meg az Ez vagyok én című kiállítást a Rudas iskola aulájában. | |
| 2017-10-18 | Ez vagyok én - figyelemfelkeltés | A 20. születésnapját ünneplő „Mindannyian Mások Vagyunk” Egyesület tizenkilencedik alkalommal rendezte meg kiállítását „Ez vagyok én” címmel a fogyatékkal élők megmaradt képességeivel készült alkotásaikból a Rudas középiskolában október 16-án. | |
| 2017-10-17 | Ez vagyok én (képaláírás) | A "Mindannyian mások vagyunk" Egyesület XIX. alkalommal rendezte meg kiállítását október 16-án a Rudas iskolában olyan művekből, amelyeket a fogyatékkal élők megmaradt képességeiket kamatoztatva készítettek. (teljes szöveg) | |
| 2017-10-13 | Mézes liszt | 130 elsős esküdött fel rudasos diáknak kedden délután. | |
| 2017-10-11 | Rudasos gólyák beavató ceremóniája (képaláírás) | Az intézmény veretes hagyományaihoz híven ezúttal sem úszták meg próbatételek nélkül a beavatási ceremóniát a Rudas középiskola elsős diákjai. a gólyáknak szeptember 10-én délután is vidám próbák sorát kellett kiállniuk. (teljes szöveg) | |
| 2017-10-11 | A Rudas különdíjat kapott a haditornán | A Rudas diákjai október 4-én Székesfehérváron a megyei haditorna versenyen képviselték iskolájukat. | |
| 2017-10-05 | Találkozó a Rudas iskolában. A Rudas iskola és a sport kapcsolata | Szemenyei István a Rudas iskola igazgatója tájékoztatta szerdán (2017.10.04) a dunaújvárosi sportszervezeteket az intézmény és a sport kapcsolatáról. | |
| 2017-10-00 | Violában is benne van az X | Az X-faktor című tehetségkutató műsorban szerepel Erdős Viola. Nyilatkozik volt osztályfőnöke, a Rudas Középiskola tanára, Torma Erzsébet. | |
| 2017-09-29 | Diákmunka Bécsben. Javít a szorgalmon, segíti a tanulást | Idén huszonnégy rudasos tanulónak volt lehetősége Bécsben, az Erasmus+pályázat keretén részt vennie szakmai munkában. | |
| 2017-09-21 | A jövő szakembereinek kényelméért | Felújították a Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskola Apáczai úti intézményének tetőszerkezetét. Az átadóünnepségen egyúttal összegezték a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumhoz tartozó valamennyi tagiskolában végrehajtott beruházásokat. | |
| 2017-09-20 | Pinke Kata díjáról és titkáról. Egy közösség is büszke rá | A nagykarácsonyi Pinke Kata (kép) nem fér bele a mai kor fiataljairól szóló általánosító sablonokba. Kiváló tanuló és ugyanolyan közösségi ember. | |
| 2017-09-18 | Óriási mennyiség. Tonnaszám hozták a hulladékot az ökonapon | Óriási sikerrel zárult a szeptember 16-i, szombati ökonap Újtelepen. Több mint ezer ember fordult meg öt óra leforgása alatt a rendezvényen. | |
| 2017-09-16 | Vicai világbajnok Rudasos gyökerekkel | Két év múlva Szardínián, Cagliari városában rendezik majd az Intersteno kongresszus keretében a gyorsíró, gépíró és szövegszerkesztő világbajnokságot, amelynek idei berlini parádéján többszörös magyar siker született. A dunaújvárosi származású Vicai Erika (kép) világbajnok lett. | |
| 2017-09-15 | Félmilliárd forint az iskolákra. Cserna Gábor: a felújítás nyertesei mi, dunaújvárosiak vagyunk | Több mint ötszáz millió forint értékű fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt egy esztendőben a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum mind a hét tagintézményében.
| |
| 2017-09-14 | In Memoriam: Ősze József (1955-2017) | Búcsú Ősze Józseftől. | |
| 2017-09-12 | Visszakapja a város is. Az iskola és a város is | Ünnepélyesen visszaadták a Dunaferr iskolának, és jelképesen a városnak is az Apáczai telephely felújított tornatermét szeptember 11-én. | |
| 2017-09-12 | Nem csak szépségével dominált | Magyarországon a motorcsónakosok között nagyon jól cseng a Sándor vezetéknév. Sándor Vivien (kép), a dunaújvárosi Rudas középiskola tanulója, most kezdi a tizenkettedik évfolyamot. A nálunk rendezett Formula Future világ- és Európa-bajnokságon is indult, vízre szállására sokan fölkapták a fejüket. | |
| 2017-09-08 | Edzőpark és tantermek. Újdonságok a tanévnyitón | A szeptember 1-i tanévkezdéskor több újdonsággal várták a Rudas iskola diákjait. Elkészült a rajz- és az új informatikai tanterem, az udavaron egy edzőparkot alakítottak ki a Hankook felajánlásával. | |
| 2017-09-07 | Új szabadtéri edzőparkot kapott az iskola | A Rudas-évnyitón átadták a szabadtéri edzőparkot, amely a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, a Hankook Tire Magyarország és a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia összefogásával jött létre. | |
| 2017-09-02 | Nem csak tananyag. Az iskola nemcsak tananyag! | Szeptember 1-én, pénteken több iskolában is évnyitó ünnepséget tartottak. A Rudas iskolában Csapó Gábor, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója az évnyitó ünnepségen beszélt az elért eredményekről. | |
| 2017-09-01 | A Rudas idén is vízpart mellett táboroztatta a gólyákat | Hagyományosan a Velencei-tó partján, Gárdonyban tartotta gólyatáborát a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma az elmúlt héten. | |
| 2017-08-18 | Napelemek és új ablakok (kishír) | Elkészültek a Rudas és a Hild iskola ablakainak cseréjével a szakemberek. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-08-16 | Hatalmas az előrelépés. Az európai színvonal felé | Talán még soha nem volt megépülésük óta olyan mértékű, látványos előrelépés a szakképző iskolákban, mint amilyen az utóbbi időszakban. | |
| 2017-08-00 | Fabó Éva hagyatéka | Hrozik Mátyásné, Fabó Éva édesanyja Dunaújvárosnak adományozta a világbajnok búvárúszó hagyatékát. A tragikus sorsú lány érmei, oklevelei, díjai a Fabó Éva Sportuszoda felújításáig a Rudas középiskolában kapnak helyet. | |
| 2017-06-29 | Ablakcserék az iskolában. Nyílászárók cseréje a szakképzőkben | Elkezdődött a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium épülete külső nyílászáróinak cseréje. | |
| 2017-06-16 | Rudasos dzsembori (kishír) | A tanévuáró előtti utolsó napot ismét a Szalki-szigeten, a kempingben töltötték a Rudas iskola diákjai különféle sportos, szabadidős programokkal. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-06-15 | Rudasos dzsembori a szigeten. Rudasos dzsembori a Szalki-szigeten | A rudasos hagyományokhoz híven az intézmény diákjai és pedagógusai, valamint az iskola dolgozói egy közösségi nappal zárták az idei tanévet a Szalki-szigeten. | |
| 2017-06-07 | Színházi előadás volt a jutalom | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Törő Cintia, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-06-03 | A Sajtó és Tanulás program díjazottjai | Lezárult a Pannon Lapok Társasága héthetes tavaszi Sajtó és Tanulás (SÉTA) programja. Díjaztuk a legjobbakat. Aranytoll díjat vehetett át Kugler Szilvia. | |
| 2017-06-02 | Hunor a jövő játékosait látta | A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong klub és a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium közös programját, egy rövid bemutatkozó edzőtábort hosszú hetek alapos előkészítő munkája előzte meg. | |
| 2017-06-00 | A félév diákjai | A 2016/17-es tanév második felének legsikeresebb tanulóinak bemutatása. | |
| 2017-05-31 | Körbevezettek a kikötőben | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Novák Borbála, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-05-31 | Az utolsó tavaszi Sétatér | A május 31-i Sétatérrel lezárul a Pannon Lapok Társasága népszerű Sajtó és Tanulás (SÉTA) programjának tavaszi időszaka. | |
| 2017-05-24 | Tehetségnap a Rudasban | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. A Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjainak írása. | |
| 2017-05-23 | Szakadatlan. Jócskán túl vannak a félidőn | Már túljutott a félidőn a legújabb dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérlet. Ha a hátralévő időben is lelkesen és keményen kitartanak, visszavesszük Szombathelytől a rekordot. | |
| 2017-05-19 | Újraélesztettek csütörtökön is. Szörnyű érzés, amikor nem tudja, mit tegyen | Május 17-én, szerdán egy órán keresztül a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság csapata tartotta életben az ambu babát a rekordkísérlet során. | |
| 2017-05-17 | Készülünk Bécsbe | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vabják Evelin, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-05-09 | Díjazták a legjobbakat. A Rudas legjobbjai | A Rudas iskola ballagásán régi hagyomány, hogy az évfolyam legkiválóbb diákjai kitüntetéseket kapnak. Rudas-plakett Nívódíjban részesült Vámosi Nikolett. A díjat Cserna Gábor polgármester és Szemenyei István, a Rudas igazgatója adta át. A Rudas Sportjáért díj kitüntetettje Nagy Zsuzsanna, Rudas diákönkormányzatáért díjban részesült Bernáth Fanni, Rudas szakképzésért díjban részesült Hizsák Anita, Rudas stúdiójáért díjjal ismerte el az intézmény Mosonyi Balázs tevékenységét. | |
| 2017-05-08 | Ünnepélyes búcsú. A Városháza téren búcsúztak el tőlük | Minden évben más iskola, idén a Rudas végzős diákjait búcsúztatták a Városháza téren május 6-án. | |
| 2017-05-05 | Felmérik az akadálymentesítést | Összefogással készül a város akadálymentesítési térképe. A kezdeményező természetesen a mozgáskorlátozottak egyesülete. | |
| 2017-05-05 | Napelemek a koli tetején. Évente kétmillió forintot spórolnak | Üzembe helyezték a közel kétszáz darabból álló napelemes rendszert a Rudas iskola kollégiumának tetején. | |
| 2017-05-03 | A közösségért | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. A Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjainak írása. | |
| 2017-04-29 | Vén Diák | A Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe. | |
| 2017-04-28 | Napelemek a környezetért. Naperőmű épült a kollégisták feje fölé | A fenntarthatósági témahét adta az egyik apropóját a Rudas iskola mini ünnepségének. A másikat a környezettudatosság, tehát a kettő nagyon is összefügg. | |
| 2017-04-28 | Nyertesek | A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezete nemrégiben tartotta területi elsősegélynyújtó versenyét. Eredmények a cikkben. | |
| 2017-04-27 | A Rudasmaratonon. Mocskos melóktól a maratonig | A Rudas középiskola fenntarthatósági hetéből ezúttal nem hiányozhatott egy alkalmi és csökkentett kilométerszámú maraton sem. | |
| 2017-04-26 | A szolgálattól Kármenig | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Törő Cintia, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-04-24 | Szakmák éjszakája. A gumibottól a csokiszökőkútig | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum mind a hét tagintézménye igyekezett a legtöbbet bemutatni szakképzési kínálatából április 21-én, pénteken 18 órától 22 óráig. | |
| 2017-04-21 | Az úszás ünnepe ez a verseny! | Sikerrel zajlott le a 38. Arany Üst korosztályos nemzetközi úszóverseny a Fabó Éva Sportuszodában. A háromnapos megmérettetés házigazdája Dunaújváros és a Dunaferr SE voltak. | |
| 2017-04-21 | Világhírű magyar tudósok. A Rubik-kockától az üvegbetonig | Három héten át hazánk legnagyobb tudósainak, feltalálóinak munkáját ismerhetik meg a diákok a Rudas iskolában nyílt tárlaton, amely a történelem és természettudományi tantárgyak oktatásában is nagy szerepet kap majd. | |
| 2017-04-20 | Magyar tudósok. Világraszóló magyarokról | Neves, világhírű magyar származású tudósok, kutatók, mérnökemberek pályaképét bemutató poszterkiállítás nyílt április 19-én a Rudas középiskolában. | |
| 2017-04-20 | Körülvéve sugarakkal... | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum iskolái közül a Rudasra, a Lorántffyra, és a Hild iskolára már felkerültek a napelemek. | |
| 2017-04-19 | Ifjú tehetségek kerestettek | Sikerrel zárult a Dunaújvárosi Acélbikák és a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium közös programja. A háromnapos edzőtáborban ízelítőt kaptak a jelentkezők, hogy milyen lehetőség áll azok előtt, akik a középiskolás tanulmányaik alatt a jégkorongban is sikerrel, első osztályú szintre szeretnének fejlődni. | |
| 2017-04-13 | Bizonyíthattak a fiatal hokisok. Edzések, meccsnézés és tanulás | Több mint húsz játékos vett részt a Dunaújvárosi Acélbikák Hoki Klub és a Rudas iskola háromnapos, ingyenes edzőtáborában.
| |
| 2017-04-12 | Nem karba tett kézzel | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Kanyó Viktória, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-04-06 | Két friss tárlat. Rajzon a jövő iskolája | Megyei rajzpályázatot hirdetett a Lorántffy iskola iparművészeti tagozata A jövő iskolája címmel. Április 5-től, szerdától látogatható az iskolában. ugyancsak április 5-én jelentkezett a Rudas középiskola friss tárlata, Rozsnyai Sándor alkotócsapata mutatta be grafikáit, rajzait Tanulmányok címmel. | |
| 2017-04-06 | Tanulmányok (képaláírás) | Április 5-én, szerdán délután Tanulmányok címmel mutatkozott be a Rudas középiskola aulájában Bővíz András, Rácz Ildikó, Szeri Enikő, Szűcs Gergely, Vámosiné Hevér Bernadett és Vámosi Noámi közös kiállítása. az alkotókat mentortanárként Rozsnyai Sándor dunaújvárosi képzőművész segítette. (teljes szöveg) | |
| 2017-04-05 | A Pannoné a város díja. Idén a Pannon végzett az élen | A hét végi, Székesfehérváron rendezett Fejér Megyei Diáknapokon ezúttal is remekeltek a dunaújvárosi középiskolások. A Pannon Oktatási Központ csapatának teljesítményét külön is díjazták. | |
| 2017-04-04 | Tehetség - tábor | A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongklub és a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium ingyenes edzőtáborba várja a középiskolába készülő (8. osztályos),és a középiskola első, második osztályos tanulóit április 7-9. között. | |
| 2017-03-30 | Rudas iskola fotókiállítása (képaláírás) | Rudas Iskola fotókiállítás a diákok munkáiból. Kiállítók: Csókás Marcella, NAgy Péter, Proksza Manó Xavér, Priger Nikolett, Kőhalmi Ildikó. Mentorkiállítók: Zsedrovics Enikő, Ónodi Zoltán, Somogyi Kata, Turcsán Fruzsina. (teljes szöveg) | |
| 2017-03-24 | Tanulás a Rudasban, hoki az Acélbikáknál. Szakmai programmal csábítják a fiatalokat Dunaújvárosba | A Rudas iskolával közös együttműködés segítségével csábítana városunkba U18-as jégkorongozókat a Dunaújvárosi Acélbikák Hoki Klub. | |
| 2017-03-23 | Berlin után és Berlin előtt | A múlt hét végén a német főváros egyik vezető oktatási intézményének, a Berlin Brandenburg International School vendége volt a Bánki középiskola kórusa. A zajos sikert hozó túráról a karvezető,Ujházy Krisztina mesélt lapunknak. | |
| 2017-03-21 | Rudas iskola fotókiállítása (képaláírás) | Rudas iskola: fotókiállítás az intézmény diákjainak alkotásaiból. Kiállítók: Csókás Marcella, Nagy Péter, Proksza Manó Xavér, Priger Nikolett, Kőhalmi Ildikó. (teljes szöveg) | |
| 2017-03-20 | Képes Rudas. Ahol szabad a fotó | A közelmúltban immáron 6. alkalommal adtak kóstolót bőséges termésükből a Rudas iskola fotóművészet iránt aktívan érdeklődő tanulói. | |
| 2017-03-17 | Sorsolás. Kiderült, kik játsszák Oberont | Március 16-én, csütörtökön kiderült, melyik iskola melyik Shakespeare jelenetet játssza majd június 2-án az Ádámok és Évák Ünnepén a Bartók színpadán. | |
| 2017-03-16 | Felkerül a napelem a Rudas tetejére | Kézzel fogható közelségbe kerültek a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum környezettudatos beruházásai. A napokban a Rudas kollégium tetejére már beemelték a telepítendő napelemeket. | |
| 2017-03-14 | Fáklyás vonulással idézték a múltat | Március 13-án, hétfő este tartotta a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma hagyományos fáklyás felvonulását. | |
| 2017-03-14 | A hoki és Rudas találkozása | A Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozói számára véget ért a szezon, a hatodik helyen végeztek a MOL Ligában. Az élet azonban nem állt meg: a napokban együttműködési megállapodást kötöttek az Acélbikák a Rudas középiskolával. A hét végén pedig kijelölte Rich Chernomaz a bő válogatott keretet, amelyben öt dunaújvárosi hokis található. | |
| 2017-03-10 | Megmutatták a tudásukat (kishír) | A Dunaújvárosi Egyetem támogatásával második alkalommal rendezett angol nyelvi versenyt a Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-03-08 | Feladatok angol nyelven | Közösen rendezett angol nyelvi vetélkedőt a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma, valamint a Dunaújvárosi Egyetem március 7-én délután. | |
| 2017-03-02 | Diákcégek expója a Rudasban. Induljon az üzletelés! | Több mint két évtized után búcsúzik a tanirodai gyakorlati képzési modell a Rudasban. Az utolsó vásár megnyitóján jártunk. | |
| 2017-02-25 | Sajátos Odüsszeia középiskolásoknak | A Rudas végzős diákjai Odüsszeuszi kalandokat adtak elő - és így éltek át érettségire készülve február 24-én. | |
| 2017-02-24 | Túl a tanórákon | Egykori diákjai is erősítették február 22-én, szerdán a Rudas középiskola Szakmák Napja címmel meghirdetett előadásbörzéjét. | |
| 2017-02-24 | Nyolcszáz napelemet telepítenek (kishír) | Százhúsz millió forint uniós támogatást nyert a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, amellyel négy tagintézménye tetejére mintegy nyolcszáz darab napelemet telepíthet. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-02-24 | Szakmáztak a rudasban | A Rudas iskola minden ágazatának diákja jobban megismerhette azt a szakmát amit választott, szerdán ugyanis rengeteg előadás és szakember segítette a tanulókat a pályaválasztásban. | |
| 2017-02-23 | A szakmák dicxsérete a Rudas iskolában | Február 22-én, szerdán második alkalommal jelentkezett a Szakmák napja címmel megrendezett tudásbővítés a Rudas középiskolában. | |
| 2017-02-22 | Megjutalmazták a jeles bizonyítványt elérő kézilabdázókat | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma a kezdetektől háttérintézménye a kézilabda akadémiának. | |
| 2017-02-21 | Nyolcszáz napelem. Napelemek a tetőkön | Az előzetes tervek szerint nyár elején már dolgoznak azok a napelemparkok, amelyeket a következő hónapokban szerelnek fel a szakemberek négy dunaújvárosi középiskola tetőszerkezetére. | |
| 2017-02-04 | Felelősség és tisztelet (kishír) | Idén is a városi sportcsarnokban tartotta szalagavató ünnepségét a Rudas iskola. (nem teljes szöveg) | |
| 2017-02-00 | Az iskolák kiválóságai | Dunaújváros oktatási intézményeinek legsikeresebb tanulóinak bemutatása. | |
| 2017-02-00 | Angol történetíró verseny (képaláírás). A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei | Az első félévben (2016/17-es tanév) került megrendezésre az angol nyelvi történetíró verseny a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumában. A pályamunkák közül Wiedermann Csenge (7.b) az előkelő 2. helyezést szerezte meg. Ezúton is gratulálunk neki (teljes szöveg) | |
| 2017-01-28 | A Rudas végzősei. Ünnep, számvetés, lendületvétel | Korosztályra szabott popslágerbe csomagolta a végzős diákok számára üzenetét a január 27-i szalagavatón Szemenyei István. | |
| 2017-01-17 | Útravaló az iskolától | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Bernáth Fanni, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2017-01-14 | Aranytoll és oklevél | A SÉTA őszi kurzusának Aranytoll-díjának, valamint elismerő oklevelek átadásának adtunk ünnepélyes kereteket január 13-án, pénteken a DH szerkesztőségében. Enesey Diánának, a Pannon Oktatási Központ 12/A osztályos gimnazistájának Aranytoll-díjjal ismerte el a Dunaújvárosi Hírlap a kiemelkedően teljesítményét. A díjat Várkonyi Zsolt, a DH lapigazgató főszerkesztője adta át tegnap szerkesztőségünkben. Diána programvezető tanára Dukai László. Elismerő oklevelet vehetett át Illés Fanni, a Hild szakgimnázium és szakközépiskola 14/A osztályos tanulója, a Lorántffy Szakközépiskolából Bodor Regina 11/2 osztályos és Bálint Andrea 10/3 tanulói, valamint Györök Richárd, a Rudas szakgimnázium 11/D osztályos tanulája. | |
| 2017-01-13 | Másfajta szemlélet. Jó minőségű oktatást akar | Csapó Gábor tölti be múlt év októberétől a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatói tisztét. | |
| 2016-12-29 | Felvételi. Talán ők a kiválasztottak | Ezek a lányok már másodszor jelentek meg Dunaújvárosban. Most nem a Dunaújváros Sportcsarnokban, hanem a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában készülődtek az edzésre. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia hívta vissza őket egy utolsó próbára. | |
| 2016-12-27 | Meleg étel és gondolat. Hajléktalanok ebédje | Nem múlik el karácsony anélkül, hogy ne gondolnánk a leginkább rászorulókkal, a hajléktalanokkal. | |
| 2016-12-21 | Önkéntességből jeles | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Bernáth Fanni, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2016-12-21 | Angol és német nyelvből | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. A Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjainak írása. | |
| 2016-12-20 | Évzáró Ezüstnapok | A karácsonyi vásárok hangulatát idézi a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium népszerű tanévzáró börzéje, az Ezüsthét. | |
| 2016-12-17 | Túl a párttanyán | E héten igazán nagy élet volt a Rudas középiskolában. Kampány, voksolás, fordított nap, igazgató-választás. Összefoglalónk. | |
| 2016-12-16 | Sportból és tanulásból is kiváló | A Fejér Megyei Kormányhivatal dísztermében idén 25. alkalommal rendezte meg a megyei diáksport egyesület az év végi díjátadó ünnepségét. Fejér megye jó tanulói - jó sportolói: Bucsi Bence (kajak-kenu, Széchenyi Gimnázium), Endrész Klaudia (atlétika, Vasvári Pél Általános Iskola), Halász Dóra Szimonetta (torna, Vasvári Pál Általános Iskola), Hartyányi Gergő (röplabda, Hild Szakgimnázium), Jakab Noémi (torna, Vasvári Pál Általános Iskola), Kállai Gábor (karate, Dózsa Gy, Általános Iskola), Kovács Máté (karate, Rudas Szakgimnázium), Miskovitz Máté (karate, Dózsa György Általános Iskola), Móró Ákos (röplabda, Hild Szakgimnázium), Szabó Kornél (röplabda, Dózsa György Általános Iskola), Szatmári Eszter (karate, Móricz Zsigmond Általános Iskola), Szilaski Szonja (karate, Széchenyi Gimnázium). Diáksport körzetek legeredményesebb sportolói: Árva Gréta (Baracs), Fejér Megye Diáksportjáért díjat kapott Benkéné Juhász Márta (Baracs), Szűcs Ákos (Hild Szakgimnázium). | |
| 2016-12-16 | Jó jegyek és sportsikerek. A diákok eredményei magukért beszélnek | Tizenkét dunaújvárosi diák érdemelte ki a Fejér Megyei J Tanuló - Jó Sportoló címet. | |
| 2016-12-15 | Hokisuli a Rudasban: tanárok itt is, ott is | A Rudas középiskola diákhetének keretében parkettára szabott hokirangadó várta a szurkolókat az intézmény tornatermében. | |
| 2016-12-14 | LEGO roborépítő-versenyen | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Györök Richárd, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2016-12-12 | Látványos bemutatók | A szakképzés európai hetének rendezvényeit a Lorántffy iskolában egyetlen nyílt napba sűrítették. December 9-én, pénteken mindent megmutattak. Eredményt hirdettek az Európai Szakképzési Hét zárasaként a Rudas Szakgimnáziumban a kiállított alkotások között. Amatőr fotós kategóriában Csókás Marcella, amatőr rajzban Vámos Noémi (kép), képző és iparművészetben Sztefanov Rebeka kapta a legtöbb szavazatot. A közönségdíjas Nagy Péter Dezső (kép) lett. | |
| 2016-12-09 | Egy pillantás a kulisszák mögé. Európai Szakképzési Hét | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum és tagintézményei is csatlakoztak ahhoz az uniós kezdeményezéshez, mely során az iskolák színes programokkal mutathatták be különböző képzéseiket. | |
| 2016-12-07 | Informatikai verseny | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vámosi Nikolett, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2016-12-06 | Kiállítással nyitottak. Nem csak a szakma | A szakképzés európai hetének hivatalos megnyitóját hétfőn reggel tartották Brüsszelben. Ezzel egyidőben Dunaújvárosban is megnyitó ünnepséget tartottak, melyet Nagyné Fauszt Csilla nyitott meg. | |
| 2016-12-02 | Spártai pomponosok (kishír) | Az öt éves Cheerleaders egy jubileumi gálaműsorral kedveskedett a támogatóknak, hozzátartozóknak a Rudas iskola tornatermében megrendezett múlt szombati gálán. (nem teljes szöveg) | |
| 2016-12-02 | A modern városért | A Modern Városok Program előkészítése, a zöld rendelővel kapcsolatos feladatok képezték a december 1- közgyűlés fő vonulatát. A Tourinform Iroda vezetője ismertette az Adventi Forgatag programját. | |
| 2016-12-00 | Matematikaversenyen jártunk Dunaújvárosban | A Jankovich Miklós Általános Iskola 8 nyolcadikos diákja vett részt a Rudas László Közgazdasági Szakgimnázium által szervezett Németh Margit Matematikaversenyen. A kétfordulós versenyen ketten a döntőig jutottak: Vad Zsombor 6., Mess Anna 9. lett. | |
| 2016-11-30 | Hogy jobb legyek | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vámosi Nikolett, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2016-11-30 | Turisztika és gazdaság | Gazdálkodjunk okosan! - ezzel a címmel szerveztek vetélkedőt november 29-én, a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumában, a hetedik-nyolcadik osztályos diákok részvételével. | |
| 2016-11-29 | Népszerű az akadémia. Mezőhegyestől Mohácsig | Minden évben izgalmas, érdekes esemény a Dunaújvárosi Kohász életében várni a toborzóra érkező, kézilabdázni akaró lányokat, szüleiket, sőt a nagyszülőket is, akik komoly lobbizásba is belekezdenek, mondván: az ő unokájuk a legügyesebb, a legokosabb tanuló és jobbátlövő kis hazánkban. | |
| 2016-11-29 | A rudasos érzésről | A hagyományokhoz híven november 26-án, szombaton ismét megtartotta nyílt napját a DSZC Rudas Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma, amely számos bemutató programmal várta az intézmény képzési kínálata iránt érdeklődő diákokat és a szülőket. | |
| 2016-11-28 | Ráhangolódás az ünnepre. Jó szóval és forró teával | A Római városrészben és a Városháza téren is meggyújtották az első adventi gyertyát november 27-én. Elindult az Adventi Forgatag is. | |
| 2016-11-25 | Sportnap a Rudasban. Sikerélmény a fogyatékkal élő társaknak | Fogyatékkal élőknek rendeztek sportnapot a Rudas iskolában a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség támogatásával. | |
| 2016-11-23 | Élményműhely | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Pötör Deli, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása. | |
| 2016-11-19 | Mindenki győz | A Magyar Speciális Olimpia szövetség, a Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és a Mindannyian mások Vagyunk egyesület szervezte a Rudas iskola tornatermében november 18-án, pénteken délelőtt lezajlott sportnapot. | |
| 2016-11-19 | Negyven éve ballagtak el | A negyvenéves találkozót szerveztek november 12-én, szombaton a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában. | |
| 2016-11-18 | Próbára tették az általános iskolás diákokat | Az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos diákjainak rendezett a Rudas GPSZ Informatikai Csapatversenyt. | |
| 2016-11-16 | Az éjszakai túrázók | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma évek óta szervezi az éjtúrát Juhász Ferenc Emléktúra néven. A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Boros Lilla, Nagy Laura, Mikó Adél a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjainak írása. | |
| 2016-11-09 | Színekre bontottuk | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vámosi Nikolett, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása. | |
| 2016-11-07 | Ismét nagy, közös sétára indulunk ma | Négy dunaújvárosi középiskola diákjaival indul el a nagy, közös séta ezen az őszön. November 7-én kezdődik a Pannon Lapok Társasága héthetes médiaismereti kurzusa, a SÉTA-program. | |
| 2016-10-25 | Ünnepelt a Rudas. Kik voltak a pesti srácok? | Igényesen összeállított, színházi elemekkel és egy tanulságos előadással dúsított rendhagyó történelemórával emlékeztek az 1956-os eseményekre október 24-én a Rudas középiskola diákjai. | |
| 2016-10-21 | Mindannyian mások vagyunk | Tizenhatodik alkalommal nyílt meg a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület Ez vagyok én című kiállítása a Rudas iskolában. | |
| 2016-10-19 | Kézbesített köszönet. Népes csapattal | A Móra iskola 59 tanulója vesz részt alkotóként az „Ez vagyok én” címmel jelentkező kiállításon a Rudasban. Köszönő szavak az oklevelek mellé. | |
| 2016-10-19 | "Ez vagyok én" kiállítás (képaláírás) | Rudas iskola: "Ez vagyok én" című kiállítás látható ezen a héten (teljes szöveg) | |
| 2016-10-18 | Példamutató alkotások. Kétszázötven örömforrás | Szép, gazdag és minden tekintetben választékos kiállítási anyaggal jelentkezett ismét az „Ez vagyok én” című tárlat. A Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület kiállítása október 17-én mutatkozott be a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola aulájában. | |
| 2016-10-15 | Gólyaavató ünnep két suliban | Az első (más számításban: kilencedik) évfolyamosok beavatása mindig nagy próba. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakközépiskolája október 14-én, pénteken délután rendezte meg a gólyaavató ünnepségét. A napokban váltak teljes jogú diákpolgárrá a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola kilencedikesei is. | |
| 2016-09-30 | Gólyák és a fészek | Sikeresen működik a Rudas szakgimnázium Gólyafészek programja, amely az elsős tanulóknak kínál segítséget, nyilatkozta Torma Erzsébet (kép) a program vezetője. | |
| 2016-09-29 | Milánói kaland. Milánóban is versenyképesen | Egy nemzetközi képzési és oktatási programnak köszönhetően a közelmúltban a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium és és Kollégium huszonhat diákja három héten át tanult és dolgozott Milánóban. | |
| 2016-09-22 | Egy "zöld hivatali napon". Ismét kinyílt a "zöld" hivatal | Az idei Mobilitási Hét keretében a város diákjai ismét betekinthettek az önkormányzat szakembereinek környezetvédelmi munkájába. | |
| 2016-09-21 | Körséta a városban | Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatában szeptember 20-án, kedden a városi főépítész vezette körbe a diákokat a nevezetes épületekhez.
| |
| 2016-09-09 | Felújításokról. Megújulás | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tagintézményei megújulnak a 2016/17-es tanévben. Már a nyári szünidő alatt is végeztek felújításokat. Új nyílászárót kap a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és a Hild József Szakközépiskola, valamint lecserélik a tetőszigetelését a Dunaferr Szakközépiskola Villamos tagozatának. | |
| 2016-08-26 | Érettségi és két szakma. Érettségi mellé két szakma | Szakközépiskolák helyett szakgimnáziumok lesznek ősztől, ahol a kilencedikesek már négy év alatt megszerzik az érettségit és szakmát is kapnak, így aki nem akar továbbtanulni, az is el tud helyezkedni a munkaerőpiacon. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese, Péli András tájékoztatott a változásokról. | |
| 2016-08-15 | Ügyes utánpótlás | Véget ért a Kislődön megrendezett Sajtó és Tanulás (SÉTA) tábor, melyen dunaújvárosi diákok is részt vettek. Augusztus 12-én, pénteken a tábor írásáért és fotójáért járó díjat vehette át Enesey Diána, a Pannon Oktatási Központ diákja és Pátrovics Gábor, a Rudas Közgazdasági Szakiskola tanulója. | |
| 2016-08-13 | Dunaújvárosi sétások nyertek! | A vártnál is több remek írás született a Pannon Lapok Társasága Sajtó és tanulás (SÉTA) táborában, mely augusztus 12-én zárult a kislődi Sobri Kalandparkban. A legjobb írásért Enesey Diána (kép), a Pannon Oktatási Központ diákja vehette át az elismerést, a tábor fotójának Pátrovics Gábor (kép), a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola tanulójának képét választották. | |
| 2016-08-11 | Újságírók lehetnek | A Pannon Lapok Társasága Sajtó és tanulás (Séta) táborában részt vevő diákok már az első napon megismerkedtek többek közt a közösségi média veszélyeivel. | |
| 2016-08-10 | Mától SÉTA-tábor | Izgalmakban bővelkedő táborral köszöni meg minden évben a Pannon Lapok Társasága a népszerű Sajtó és Tanulás (SÉTA) programjában résztvevő, legeredményesebb diákok közreműködését. Augusztus 10-én kezdődik a tábor a Sobri Jóska Kalandparkban. | |
| 2016-08-00 | Dunaújvárosi Szakképzési Centrum | A 2016. szeptember 1-jén, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum keretein belül induló képzések felsorolása. | |
| 2016-07-26 | Tócsában ugrálva is lehet alkotni | Július 23-án szombaton este Mezőfalván nyitották meg a Rudas Szakközépiskola diákjainak 5. Szabad Fotókiállítását. A Kiss Kálmán Művelődési Ház nagytermében hat kiállító, Turcsán Fruzsina (kép), Mocsirán Tünde, Novák Renátó, Csókás Marcella (kép), Kőhalmi Ildikó (kép) és Nagy Péter alkotásai láthatók. | |
| 2016-07-22 | Diák fotográfusok képeit állítják ki | Vándorkiállítás nyílt a Rudas középiskola diákjainak fotóiból. Dunaújváros és Baracs után, most Mezőfalván tekinthetik meg a kiállítást a Kiss Kálmán Művelődési Házban. | |
| 2016-07-20 | Ezúttal Mezőfalván | Július 23-án, szombaton 18-órától a Kiss Kálmán Művelődési Ház ad otthont öt fiatal tehetséges fotós bemutatkozásának, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákfotósainak vándorkiállításának. | |
| 2016-07-02 | Igazgatói kinevezések. Váltás a szakképzési centrum élén | A fenntartó minisztérium meghozta döntését a helyi szakképzési intézmények vezetői posztjairól. Egy év után távozik a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum éléről Őszi Attila (kép). A Rudas Közgazdasági Szakközépiskolát Szemenyei István, Kereskeldelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolát Magyar András, a Lorrántffy Zsuzsanna Szakközépiskolát Pocsainé Varga Veronika, a Hild József Szakközépiskolát Kolics Gábor, Dunaferr Szakközépiskolát Csapó Gábor irányítja. Gyöngyössy Csaba pályázatát nem támogatták, így a Bánki Donát Szakközépiskolát Schön Beatrix irányítja az elkövetkező egy évben. | |
| 2016-06-24 | Önkormányzati támogatás alapítványoknak. Szociális, egészségügyi, oktatási, ifjúsági célok | Az önkormányzat pályázatot írt ki a helyi szociális, egészségügyi, oktatási, ifjúsági szervezetek támogatására. | |
| 2016-06-18 | A használtcikk piac legyen fedett. Támogatásokról is döntöttek | A június 16-i közgyűlésen döntöttek többek közt a használtcikk piac befedéséről, a női kézilabdázók jutalmáról, pályázatokon való részvételről, alapítványi támogatásokról, illetve megszüntették a Fotótörténeti Alapítványt, a Kulcs-Rácalmás-Dunaújváros Szennyvíztársulást. | |
| 2016-06-17 | Kísérlet és kutatás. Az atomerőműbe is ellátogattak a diákok | A Nemzeti Tehetségprogram keretében valósította meg a Rudas Alapítvány a "Minket körülvevő világ" című pályázattát a DSC Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában.
| |
| 2016-06-15 | Szabadidők a tanév végén. Az utolsó tanórák mókás mámora | Tartalmas lazítással telnek a tanév utolsó napjai. A Széchenyi István Gimnáziumban katasztrófavédelmi kalandpark, a Szalki-szigeten a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium hagyományos dzsemborija várta a diákságot. | |
| 2016-06-09 | Itt a tanévzáró | Szép hagyományaihoz híven ezúttal is összegző tárlattal zárja a tanévet a Rudas középiskola grafikus tagozata, mely az intézmény aulájában nyílt meg június 6-án. | |
| 2016-06-07 | Rajzon az emberi test (képaláírás) | A képző- és iparművészet ágazatos 11/a osztály 14 tanulójának éves munkáiból nyílt kiállítás a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola aulájában június 06-án délután. Koncepciója Páhi Fekete Noémi és Dancs Esztella iránymutatása alapján az anatómiára épül. A kiállítást Orbán Mária nyitotta meg. (teljes szöveg) | |
| 2016-06-07 | Tehetségnap a Rudasban | Beszámoló a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium megrendezett tehetségnapról. | |
| 2016-06-04 | Díjazott tollforgatóink | Aranytoll-díj és oklevelek átadásával zártuk a Pannon Lapok Társasága népszerű Sajtó és Tanulás (SÉTA) Programjának tavaszi kurzusát. A legrangosabb díj az Aranytoll, amelyet Bodor Regina (kép), a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola tanulója vehetett át. Oklevéllel jutalmazták Vámosi Nikolettet (kép), a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákját, Móró Ákost (kép) a Hild József Szakközépiskola, Nagy Johannát, a Pannon Oktatási Központ és Fónad Viktoriát a Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola tanulóját. | |
| 2016-06-00 | A hónap diákjai | A sport- és tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása. | |
| 2016-05-30 | Ádámok és Évák. Homérosz sokféleképpen | A második évadban is számos remek epizóddal és szereplőkkel rendezték meg a térségi középiskolák diákszínjátszó gáláját a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A legjobb előadás a zsűri szerint a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium előadása volt. | |
| 2016-05-25 | Készülünk Milánóba | Egy pillanatra sem áll meg az élet a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola falai között: angol nyelvi tábor várta iskolánk huszonhat tanulóját az érettségi szünet alatt. Az iskoal diákjai az idén is külföldön töltheti háromhetes szakmai gyakorlatukat. | |
| 2016-05-20 | Öt alapítvány kapott támogatást | Útfelújításokról, pályázatokon való indulásról döntött a közgyűlés. A Dunaferr Repülő Klub szervezte repülőnapra 100 000 forint támogatást szavaztak meg, Kovács Zsófia tornászt is támogatják havonta 250 000 forinttal a nyári játékok végéig. | |
| 2016-05-11 | Rudasos tehetségnap | A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Tehetségnapot rendezett. Beszámoló. | |
| 2016-05-04 | Mert a Rudasban mindig zajlik az élet | A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban vendégdiákok érkeztek Nyárádszeredáról. | |
| 2016-05-00 | Magyarok találkoztak magyarokkal | A Rudas középiskola sikeresen pályázott a Határtalanul programra. Elsőként a dunaújvárosi diákok vendégeskedtek Erdélyben, majd április végén a nyárádszeredaiak érkeztek városunkba. Nyilatkozik Szűcs Zsófi diák, Cserna Gábor polgármester, Szemenyei István iskolaigazgató és Falka Emőke és Fülöp Emese erdélyi tanárok. | |
| 2016-05-00 | Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma | A Rudas Szakközépiskola és Kollégium bemutatása. Az ágazati és OKJ-s képzések felsorolása. Ismertető az iskolai felnőttképzésről, versenyekről, rendezvényekről, pályázatokról és a kollégiumról. | |
| 2016-04-30 | Ugrottak, szaltóztak | Országos diákolimpiai döntő Nyíregyházán, a dunaújvárosi tornászok 28-an indultak. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2016-04-28 | Rudasos reménységek (kishír) | A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium a Corvinus Egyetem által rendezett közgazdasági versenyén a tizedikesek csapata a 11. helyen végzett és bejutott a döntőbe. | |
| 2016-04-27 | Kiemelkedett a Gárdonyi | Április 1-3. között megrendezett tollaslabda diákolimpia döntőjében a Danubius KSE szakosztályt tizenhét játékos képviselte. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2016-04-27 | A különdíjakból is jutott | Április 23-án, Gödöllőn rendezték meg a XIII. Ippon Shobu Karate Diákolimpiát. A mezőnyben ott volt a dunaújvárosi Makita-Hikari Dojó is. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2016-04-26 | "Aranyeső" a Helikonon. Sikeres újvárosiak a Helikonon | A hétvégén zajlottak Keszthelyen a Helikoni Ünnepségek, amelyen négy dunaújvárosi iskola is képviseltette magát. A legtöbb sikert a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium tanulói érték el. | |
| 2016-04-22 | Erdélyi csoportot láttak vendégül | Nyárádszeredai diákokat és tanárokat látott vendégül a Rudas iskola ezen a héten, elsőként Cserna Gábor polgármesternél tettek látogatást a Határtalanul program keretében. | |
| 2016-04-22 | Tehetségnap a Rudasban | Rendhagyó fizikaórával kezdődött szerdán a Tehetségnap a Rudas iskolában. | |
| 2016-04-22 | Képek az elmúlt 4 évből kiállítás (képaláírás) | Rudas iskola, aula: Képek az elmúlt 4 évből címmel látható kiállítás a végzős grafikus osztály alkotásaiból (teljes szöveg) | |
| 2016-04-20 | Határtalan barátság | Erdélyi gyerekek, nyárádszerdai diákok vendégeskednek Dunaújvárosban. Április 19-én Cserna Gábor polgármester is fogadta őket a városházán, akik a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium partner intézményeként tölthetnek néhány napot Dunaújvárosban. | |
| 2016-04-20 | Határtalanul, Erdélyben | A Határtalanul pályázatnak köszönhetően 34 diák utazott Erdélybe, Nyárádszeredába a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumból. | |
| 2016-04-20 | SÉTA | Sajtó és Tanulás programban résztvevő diákok írásai. Illés Fanni: Az én hősöm; Tompai Viktória: Elidegenedés. | |
| 2016-04-20 | Tehetségnapon (képaláírás) | A Rudas középiskola keddi Tehetségnapján számos izgalmas előadás és kreatív foglalkozás várta az érdeklődő diákokat. Kép Szász János, Szabó Péter, Sütő Róbert, Fülöp Ágota. | |
| 2016-04-18 | Szakmák éjszakája: gazdag volt a kínálat | 167 szakma mutatkozott be a Szakmák éjszakáján a város hat szakképző intézményében. | |
| 2016-04-16 | A szakmák éjjelén | A Dunaújváros összes szakképző intézménye különlegességekkel várta az érdeklődőket a szakmák éjjelén. | |
| 2016-04-14 | Gazdálkodj okosan! | A Szakmák Éjszakjára készül a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium is. | |
| 2016-04-14 | Fotók, szabad szellemben | Fiatal tehetségek találtak otthonra a április 11-én a Baracsi Faluház klubtermében: a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákjai nyitottak tárlatot. | |
| 2016-04-13 | Pályaválasztási csemegék | Nagyon érdekes szakmai bemutatókban lehet részük a nyolcadikosoknak, szüleiknek, a versenyképes szakmát kereső fiatal felnőtteknek a Szakmák Éjszakáján. | |
| 2016-04-13 | Nagy kirándulás | A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium egy busznyi diákja és tanárai Lengyelországba kirándultak. | |
| 2016-04-12 | A Diáknapok dobogósai | A Fejér Megyei Diáknapok részletes eredményei. | |
| 2016-04-07 | Újraélesztés a mozi előtti téren. Ne féljenek segíteni ha baj van | A Dózsa Mozicentrum, illetve az előtte lévő tér adott helyet április 6-án a Vöröskereszt felmenő rendszerű, elsősegélynyújtó verseny területi selejtezőjének. | |
| 2016-04-05 | Szakmák éjszakája | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum szervezésében április 15-én rendezik meg városunkban a Szakmák Éjszakáját. | |
| 2016-04-05 | Fiaink és lányaink is az élen végeztek! | A sakk diákolimpia megyei csapatversenyét a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumában rendezték meg. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2016-04-00 | A hónap diákjai | A www.infodunaujvaros.hu honlap versenyén - tanulmányi eredményeik, sportteljesítményük vagy zenei teljesítményük miatt - márciusban legtöbb szavazatot kapott diákok névsora és bemutatása. | |
| 2016-04-00 | Más, mint otthon | Ismertető a Rudas Kollégiumról. Nyilatkozik Haász Marianna nevelőtanár és Szabó Tamás kollégiumigazgató. | |
| 2016-03-25 | Búcsúválogatás | A végzős grafikus osztály tanulóinak alkotásaiból nyílt kiállítás a Rudas iskola aulájában, melyet április elsejéig bárki megtekinthet. | |
| 2016-03-21 | Másodszor diákfociztak | A II. Városi Diákkupának adott otthont március 18-án a Dunaújváros Sportcsarnok. Részletes eredmények a cikkben. (Helyesbítés: Kovács Ádám a legjobb, Dunaújvárosi Hírlap, 2016.03.24., 9.o.) | |
| 2016-03-19 | Képek az elmúlt négy esztendőből | A hagyományokhoz híven ezúttal is átfogó kiállítással búcsúznak a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium grafika tagozatának végzős diákjai. | |
| 2016-03-18 | Az ünnep előhírnökei | Az 1848-as szabadságharcra és annak pentelei áldozataira emlékeztek fáklyás menettel a Rudas diákjai múlt csütörtökön. | |
| 2016-03-14 | Márciusi tűz és hit | Koszorúzás, fáklyás felvonulás, megemlékezések, a dunaújvárosi középiskolásokkal. | |
| 2016-03-14 | Diákok fáklyával | A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium hagyományosan fáklyás felvonulást szervezett a márciusi ünnepünk alkalmából. Képes beszámoló. | |
| 2016-03-11 | Fáklyás felvonulás volt (képaláírás) | A Rudas Középiskola hagyományosan fáklyás felvonulást szervez márciusi ünnepünk alkalmából. (nem teljes szöveg) | |
| 2016-03-11 | Három napon át | Három napon át az informatikusoké volt a főszerep a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. | |
| 2016-03-04 | Szabadsággal szabadon | A diákok fotóiból nyílt kiállítás a Rudas iskola aulájában, amely teljes egészében a tanulók szervezésében jött létre. Kiállítók: Mocsirán Tünde, Csókás Marcella, Kőhalmi Ildikó, Jónás Anett, Erdős Viola, Turcsán Fruzsina, Novák Renátó, Nagy Péter. | |
| 2016-03-03 | Fotókiállítás a Rudasban (képaláírás) | Rudas Közgazdasági Szakközépiskola aulájában az iskola diákjainak Szabad fotókiállítása március 5-ig tekinthető meg (teljes szöveg) | |
| 2016-03-02 | Kísérletezők | Immáron ötödik alkalommal látható a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjainak fotóiból nyílt kiállítás középiskolájuk aulájában. | |
| 2016-03-01 | Szabad fotókiállítás (képaláírás) | Rudas Közgazdasági Szakközépiskola aulájában az iskola diákjainak Szabad fotókiállítása március 5-ig tekinthető meg (teljes szöveg) | |
| 2016-02-27 | Szülők és oktatás... | Szülői felhívás, amellyel az oktatási rendszer ellen tiltakoznak. Február 29-én még nem tudni mekkora lesz a hiányzás az iskolákban. Müllerné Ódor Marianna, a Széchenyi István Gimnázium és Garai Zsuzsanna, az Arany János Általános Iskola intézményvezetőjével beszélgettek. | |
| 2016-02-26 | Túl a kötelezőkön | Szakmák Napja címmel debütált a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium minden ágazatát érintő interaktív programja. | |
| 2016-02-20 | Kockásingesek a padban | Február 19-én szolidaritási akcióval folytatódott a pedagógusok és diákok tiltakozása. Számos helyi és térségi oktatási intézmény is csatlakozott a diákok által kezdeményezett „kockás inges” országos akcióhoz. Kép: a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumból. | |
| 2016-02-19 | Táncos villámcsődület a mozi előtt | A Rudas iskola diákjai táncra perdültek a Dózsa mozi előtti téren, ezzel a Bartók Kamaraszínház új darabját, a Mirandolinát reklámozták. | |
| 2016-02-16 | Szakmai napon (képaláírás) | „Magyar nyelv, szeretlek!” címmel rendeztek szakmai napot kedden a Rudas középiskolában, amelynek keretében vetélkedő is várta a város diákjait. Kép: a bánkisok Triász csapata, Kanderka Alexandra, Kanderka Hajanlaka, Sági Alexandra. (teljes szöveg) | |
| 2016-02-12 | Indulat, hiúság... | A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium diákjai segítik a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Mirandolina című darabjának előkészületeit. | |
| 2016-02-00 | A tudomány csajos oldala | Nyerkiné Alabert Zsuzsanna, a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium kémia-fizika szakos tanára sikeresen pályázott a Projekt POWER-Progression Of Women EngineeRs programra, amelynek célja felkelteni a diákok érdeklődését a matematika, a technológia, a mérnöki tudományok iránt. | |
| 2016-01-30 | Egy valóban különleges este volt | "A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola szalagavatója minden évben más, páratlan a maga nemében. Ezúttal is különleges volt: a tanári kar érettségi jelenettel állt elő, megmutatva a végzősöknek, hogyan (vagy inkább hogyan nem?) kell ezt csinálni..." | |
| 2016-01-26 | Még dunaújvárosi fölény | A sakkozás népszerűségét mutatta, hogy milyen sokan szerepeltek a sakk diákolimpia megyei döntőjében. Ezúttal Dunaújváros adott helyet a megyei versenynek. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2016-01-25 | Rudas: ezüstérem | Nagyszerű bravúrt ért el a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium női kézilabdacsapata Veszprémben az országos diákolimpia döntőjében. | |
| 2016-01-06 | Bartók: próbák, elismerések | A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Top Dogs és Amphytrion című darabjai is - a "7 óra 7" hazai jelentős színházi portál értékelése értelmében - bekerültek a negyven legfontosabb előadás közé. A Rudas középiskola néhány diákja segítséget vállalt a Mirandolina című darabjuk marketing-tervének elkészítésében. | |
| 2015-12-17 | A Rudas iskola bravúrja | December 15-én a Dunaújváros Sportcsarnok adott helyet az V.-VI. korcsoportos leány kézilabda országos diákolimpia elődöntőjének, ahol a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium megnyerte az elődöntőt és továbbjutott. | |
| 2015-12-16 | Forgatag a főtéren | Adventi Forgatag a Városháza téren. December 15-én a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium kórusa lépett fel. | |
| 2015-12-16 | A suliból sosem elég | Beszámoló a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban megrendezett Leghosszabb Éjszaka Fesztivál elnevezésű rendezvényről. | |
| 2015-12-14 | A leghosszabb éjszakán | A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban 20 éves múltra tekint vissza az éjszakai focitorna, amelyre az elmúlt években kísérő program is épült: A Rudas Leghosszabb Éjszaka Fesztivál. | |
| 2015-12-02 | A Rudas őszi tábora | Természettudományos tábor színesítette az őszi szünetet a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakközépiskolájában és Kollégiumában. | |
| 2015-12-00 | Dunaújvárosi Szakképzési Centrum | A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum bemutatása. Felhívás a nyolcadikos tanulók számára, a képzési kínálat ismertetése. | |
| 2015-12-00 | A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola hírei | A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola diákjai ellátogattak a Dunaferr vállalatcsoport üzemegységeibe; részt vettek több matematika versenyen; megünnepelték a Mikulást; Paint-Word informatikai versenyen vettek részt és felavatták az iskola elsőseit. | |
| 2015-11-28 | Hűbele Balázs jelentkezik | Rendhagyó kiállítás nyílt a Szivacs Galériában. Kép: Székely Dorka. | |
| 2015-11-27 | Tessék csak körülnézni! | Nyitott nap és kézilabdás toborzó a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban. Nagy Zsuzsanna szorgalmas tanulója az iskolának és kiváló ifjúsági kézilabdázója a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiának. | |
| 2015-11-27 | Zártosztály az iskolában | A Rudas szakközépiskola diákigazgató választásáról. | |
| 2015-11-27 | Logika és programozás | A Rudas középiskola informatika munkaközössége ötödik alkalommal rendezte meg a "gpsz" Informatikai csapatversenyt általános iskolásoknak. 1. Mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola, 2. Dózsa György Általános Iskola, 3. Besnyői Arany János Általános Iskola | |
| 2015-11-25 | Parádés győzelemmel | Rudas-hét diákszemmel. | |
| 2015-11-21 | Rudas hét volt - nagy sikerrel! | Képes beszámoló a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium iskolaheti rendezvényéről. | |
| 2015-11-20 | Költeményeket is ismertek | A dunaújvárosi csapat (Kovács Roland, Rajszki Áron, Bányai Péter, Takács Szabolcs) nyerte meg az Egészséges életmód és élhető környezet című vetélkedőt Székesfehérváron. | |
| 2015-11-20 | Alcsics Henrietta kiveszi a részét | A város új diákpolgármestere Alcsics Henrietta, a Rudas szakközépiskola diákja. | |
| 2015-11-19 | Diákhét a Rudasban (képaláíárás) | Dübörög az "R7", azaz a Rudas középiskolai diákhete, amelynek évente visszatérő programjaként szerda este is hangos-zajos útjára indult a diákokkal telezsúfolt bulikamion (teljes szöveg) | |
| 2015-11-18 | Úgy egyél, hogy jól legyél | Egészséghét a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Szakközépiskolájában és Kollégiumában. | |
| 2015-11-11 | Első SÉTA az utunkon | "Nagyon jó visszagondolni ezeken az esős, hideg napokon a nyár forró pillanataira. Különösen jó emlékeink kötődnek SÉTA-táborhoz, amely Kislődön várta a média iránt érdeklődőket." | |
| 2015-11-04 | Külföldi szuperkaland | A július komoly izgalmakat tartogatott a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium tizenegyedik évfolyamos, válogatott diákcsapatának, akik kötelező szakmai gyakorlat keretein belül három hetet töltöttek Milánóban. | |