Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-01-24 | "Sokat tanultam a válságkezelésről" | Várai Róbert: Sokat tanultam a válságkezelésről, a problémamegoldásról
Az új év egy régi lezárását jelenti, és ugyanakkor várakozással tekintünk az előttünk álló időszak elé. Mérleget vonunk, terveket készítünk. Erre kértük körkérdéseinkben városunk és környékének néhány közéleti szereplőjét, Várai Róbert Baracs polgármestere is válaszolt nekünk. | |
| 2025-01-11 | Kistérségi adókörkép. Itt a kommunális adó, fizetni kell? | Kommunális adót kell fizetni az idei évtől Nagyvenyimen. Mezőfalván a legalacsonyabb a kommunális adó és az idén sem emelkedik. Baracson kell a legtöbbet fizetni, amit az idei évtől emeltek meg. Négy és húszezer forint között változik a befizetni való. | |
| 2024-12-31 | Hetven adag kocsonya készült | Már hagyomány a nélkülözők megsegítése
Hagyomány Baracson, hogy az ünnepek alatt civil szervezetek és intézmények próbálják ételosztással, ajándékcsomaggal elviselhetőbbé tenni a szegénységben, nélkülözésben élők év végi napjait. Szombaton már másodszor hívták a rászorulók a sportöltöző elé, ahol nem csak egy tál étellel segítettek az embereken, hanem komoly túlélőcsomagot is készítettek számukra. | |
| 2024-12-28 | Feldíszített traktorok ünnepi menete | Feldíszített traktorok különleges menetével készült néhány gazda, hogy karácsony közeledtével megörvendeztesse a baracsi gyerekeket. Szépen feldíszített mezőgazdasági gépekkel járták a település utcáit december 23-án, hétfő délután. | |
| 2024-12-21 | Biztonságos közlekedés | Már korlátozás és forgalomakadályoztatás nélkül lehet közlekedni az év utolsó nagy baracsi fejlesztésének helyszínén. Kedden a reggeli órákban a terület bejárását követően lezajlott a hivatalos műszaki átadás – tájékoztatta lapunkat Várai Róbert Baracs polgármestere. | |
| 2023-03-06 | Megnézték a Duna-parti gondokat. Egy közmeghallgatás utóélete: bejárás a baracsi Duna-parton | Február 22-én Várai Róbert polgármester, dr. Horváth Zsolt jegyző, Gaál István baracsi közterület-karbantartó és néhány Duna-parti lakos közös bejáráson vett részt, hogy felderítsék, miként lehet javítani a közmeghallgatáson oly sokszor ostorozott úthálózati állapoton. | |
| 2023-01-11 | Eddig bevált a helyi stratégia. Az építkezés éveként említhetik a múlt esztendőt a községben | „Infrastrukturális szempontból rendkívül jó évet zártunk. A dinamikusan fejlődő települések közé kerültünk az elmúlt tíz évben, amelyhez büszkén csatolhatjuk a 2022-es esztendőt is. Az önkormányzati vagyonunk növekedett” – ezekkel a gondolatokkal kezdte összefoglalóját Várai Róbert polgármester. | |
| 2022-12-20 | Megtartották a községi karácsonyt. Felragyogott a negyedik gyertya község adventi koszorúján | A baracsiak december 18-án 16 órától a faluház nagytermében ünnepelték a hagyományos falukarácsonyukat, ahol másfél órás kulturális műsorral kedveskedtek az ünneplőknek. | |
| 2022-10-25 | Méltán lehetünk büszkék elődeinkre | Méltán lehetünk büszkék elődeinkre, és a mi dolgunk, hogy minden évben emlékezzünk ezekre az időkre – hallottuk Várai Róbert Baracs polgármesterének beszédében az 1956-os ünnepségen a templomosi temetőben, Farkas István sírjánál. | |
| 2022-10-17 | Javában zajlik az összekötő út felújítása. Felújítás alatt a Baracs-Nagyvenyim összekötő út | Javában zajlik a két település között, a Magyar Faluprogram keretében támogatott 268.7 millió forintos projekt. Forgalomkorlátozásra kell számítani az arra közlekedőknek. Az időjárás függvényében november vége, január eleje lehet a felújítás vége. | |
| 2022-09-13 | Kérem a következőt! Szeretettel épült a gyógyulni vágyó falubeliek nagy örömére | Szeretettel épült a gyógyulni vágyók örömére Átadták a gyönyörűen felújított és kibővített Baracs II. körzet orvosi és védőnői rendelőjét Templomoson. | |
| 2022-08-15 | Nagy siker volt idén is a falunap. Vidám falunapon ünnepelték a községüket és a közösségüket | Van mire büszkének lenniük, mert a baracsiak mindig jó közösségépítők voltak. A falunapi rendezvény sikere is igazolás lehet arra, hogy jó irányba megy a település közösségi szekere. Fejlődik a falu, beszélnek egymással az emberek és sok közös programjuk van. A szórakozás és buli hangulatában jutott idő komolyabb, ünnepélyes pillanatokra is, ahol a közösségért sokat dolgozó önkénteseket díjazták | |
| 2022-07-11 | Parnaki Lajos már hetven éve házas. Egy berendezést hoztak Sztálinvárosba 1952-ben, és remek ajánlatot kapott | Két születésnapos időskorút is köszöntött Baracs polgármestere, Várai Róbert: Parnaki Lajos és Bognár Mihályné is a 90. életévét töltött be. | |
| 2022-06-09 | Megújul au összekötő út Baracsnál. Megújul a Baracs-Nagyvenyim összekötő út | Közel háromszázmillió forintból hamarosan megújul a Baracs–Nagyvenyim összekötő út. A projekt részleteiről Várai Róbert, Baracs polgármestere nyilatkozott lapunknak. | |
| 2022-02-15 | Megkezdték a felújítást a Kossuth Lajos utcában | Közmeghallgatást tartottak Baracson február 9-én. Várai Róbert polgármester beszélt az elmúlt évi fejlesztésekről és a jövőbeli tervekről, majd az érdeklődők is elmondhatták észrevételeiket, javaslataikat. Ezen a fórumon is napirenden volt az „ajándék út” témája. | |
| 2021-08-24 | Történelmi visszatekintés (képaláírás) | Többéves hagyomány szerint az apátszállási templomkertben felállított sátornál gyülekeztek a baracsiak huszadikán. Várai Róbert polgármester köszöntőjében az államalapítás és Szent István korának történelmi összefüggéseit hallhattuk, majd az ünnepi kenyérszegésre is sor került. (teljes szöveg) | |
| 2021-07-14 | Nyáron aktívan építenek és fejlesztenek. Nyáron is aktívan építkeznek, fejlesztenek a településeken | Már majdnem a finisben az új bölcsőde, és több pályázatban is érdekelt a település, ezért aki mostanában Baracson jár, vagy éppen ott lakik, az nap mint nap szembesülhet a falu fejlődésével, gyarapodásával. Ennek leglátványosabb elemei az építkezések, amelyek során nemcsak épületek, hanem utak, parkolók, játszóterek létesülnek vagy újulnak meg. | |
| 2021-05-28 | Bölcsődét építenek a kicsiknek. Gőzerővel dolgoznak az építők | Minden településen kiemelt fontosságú projekt, amikor a legfiatalabb korosztály számára teremtenek modern, mai kornak megfelelő ellátást. A Dunaújváros környéki falvakban, Kisapostagon, Baracson, Nagyvenyimen és Mezőfalván is nagy fába vágták a fejszét, amikor az ottani képviselő-testületek igennel szavaztak a bölcsődeépítési lehetőségekre. Négyrészes írásunkban a négy település kisgyermek-intézményi helyzetét mutatjuk be. Ezúttal Baracs bölcsődefejlesztésének aktuális helyzetébe nyújtunk betekintést. | |
| 2021-03-08 | Jól halad az új bölcsőde építése. Határidőre biztos elkészül Baracs szép, új bölcsődéje | Mint azt már korábban megírtuk, a tavaly átadott új baracsi óvoda mellett már javában folynak a bölcsőde és a védőnői hálózat új helyi otthonának az építési munkálatai. Ezt tekintette meg múlt pénteken egy rövid bejárás keretében dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Varga Gábor, a körzet országgyűlési képviselője és természetesen Baracs polgármestere, Várai Róbert, alpolgármestere, Fehérvári József kíséretében. | |
| 2021-02-23 | Több százan nézték az adást. Több százan vettek részt a különleges, internetes adásban | Baracs önkormányzatának első élő, internetes közvetítését több százan követhették február 17-én, kedden délután az ismert közösségi csatornán, a Facebookon. A vírushelyzet miatt a szokásos módon nem rendezhette az önkormányzat az éves költségvetési beszámolót és a hozzá szervezett közmeghallgatást, így a technikát hívták segítségül. | |
| 2020-12-18 | Jövőt építhet a település továbbra is. Jövőt épít a település a járvány okozta, nehéz helyzetben is | Várai Róbert, Baracs polgármestere a település 2020-as esztendejéről adott tájékoztatót a Dunaújvárosi Hírlapnak. | |
| 2020-12-09 | Az óvoda után jövőre a bölcsöde avatását tervezik. Jövő év végére tervezik átadni a 26 személyes új intézményt | Az elmúlt évek, köztük az idei is jelentős eseményekben volt gazdag Baracson, hiszen a falu nagy lépést tett a jövő generációjának megtartásához. | |
| 2020-10-24 | A szabadság napján. Emlékezzünk: bátorság, győzelem. Ma is összefogásra van szükség. A kopjafánál helyezték el a tisztelet virágait | A város környéki településeken is megtartották az október 23-i megemlékezéseket. | |
| 2020-08-28 | Új megvilágításban Koppány személye | Ünnepi előadással folytatódott a SZEM Baráti Kör sorozata: a Pentele Szakrális Szabadegyetem következő programjaként Kétely vagy bizonyosság, Koppány vagy István? – és a kereszténység címmel Várai Róbert, Baracs polgármestere tartott előadást. Az eseménynek az evangélikus templom adott otthont 2020. augusztus 20-án. | |
| 2020-08-21 | A templomban kóstolták meg idén az új kenyeret. Meghitt volt az idei ünnep | Idén rendhagyó módon, a katolikus templomba várták az államalapításunk évfordulójára érkező mezőfalviakat. Baracson a hagyományok folytatásával ünnepelték augusztus huszadikát. | |
| 2020-08-13 | A Baracs vezér szobra előtt összegyűltek | Immár hagyományosan ebben az időszakban, egy ünnepélyes főhajtásra és koszorúzásra gyűlnek össze a névadójuk, Baracs emlékműve előtt az ott lakók. Az ősi emlékek után azokat is köszöntötték, akik a mai korban tettek jó példaként emlegetni valót a közösség érdekében. A rendezvényt a Vezér téren tartották augusztus 7-én, pénteken késő délután. | |
| 2020-06-05 | Ami nem felejthető. Kopjafát és kettős keresztet avattak | Június 4-én, csütörtökön délután pontban fél ötkor Baracs-Templomoson is megkondult a harang, majd az egybegyűltek közösen elénekelték a Himnuszt. Az emlékezőket a település polgármestere köszöntötte, aki a 100 éve történt békediktátum aláírásához kapcsolódó történeti áttekintését egy másik fontos, Versailles-hoz kötődő dátummal kezdte. | |
| 2020-05-16 | Mindenképpen segíteni szerettek volna nekik | A Baracsért Közalapítvány ötven idős, rászoruló embernek készíttetett csomagot a vírusveszélyes idők túléléséhez. A jótékony felajánlás sikeréhez a község intézményeinek szervezése, közreműködése és a dunaújvárosi Tesco áruház anyagi támogatása is hozzájárult. | |
| 2020-05-12 | Bölcsődék: a legkisebbekért dolgoznak az önkormányzatok | Tizennyolc Fejér megyei településen 2,75 milliárd forintból indulnak bölcsődei fejlesztések a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretében, köztük a Dunaújváros környéki településeken is. A nagyvenyimi beruházásról már korábbi lapunkban beszámoltunk, most a hasonlóan nyertes pályázó községek Mezőfalva, Baracs építkezésének jelenlegi állásáról, és a kisapostagi önerős fejlesztésről szól a krónika. | |
| 2020-03-30 | A kormányzati ajánlásoknak megfelelően szervezik az életet | Március 28-tól tovább szigorodtak a koronavírus-fertőzés elkerülésére hozott kormányzati megelőző intézkedések. Kitekintés a városkörnyéki településeken. | |
| 2020-03-25 | Csak kérni kell, és adatik | Várai Róbert, baracsi polgármester gondolatai a járvánnyal kapcsolatban. | |
| 2020-03-18 | Baracson is bezárt az óvoda és a faluház | Várai Róbert Baracs polgármestere is bezáratta határozatlan időre a közintézményeket a koronavírus járvány terjedése miatt | |
| 2020-03-16 | Forradalmárokra emlékeztek. Önkormányzati vezetők és civilek hajtottak fejet | Baracson Kornis Károly huszár főhadnagy síremlékénél tisztelegtek a 200 március 15-én | |
| 2020-01-07 | A jövővel terveznek Baracson. A településük múltját őrzik, a jövővel terveznek Baracson | Mozgalmas évet zártak a városközeli településen. Házat, hazát és a helyi társadalmat építették közös erővel az elmúlt években. Várai Róbert, Baracs polgármestere foglalta össze a 2019-es főbb eseményeket és a jövő terveit. | |
| 2019-10-10 | Az ott lakók egészségéért | Huszonötmilliós belügyminisztériumi pályázatból és ötmilliós saját forrásból tetőcsere, szigetelés, kazáncsere, belső festés, járólapozás és a mozgássérültek részére illemhely, valamint zuhanyzó lett kialakítva. A felújítás ismét egy jelentős mérföldkő Baracs életében. | |
| 2019-08-12 | Együtt ünnepeltek a baracsi polgárok. Gazdag programsorozattal ünnepelt a hét végén Baracs | Mozgalmas kavalkáddal ünnepelt Baracs az elmúlt hét végén. A Vezérparkban nagyszabású koncertek, kirakodóvásár várta a polgárokat. A szombati ünnepi műsorban elismerést vehetett át Tóth István, Kiss Péter, Kalló Zoltánné, Mosonyi Boglárka, Márhoffer Csaba, Szárszó Lajos, Für Mercédesz. | |
| 2019-08-10 | Ünnepel a település. Vendégek, sztárok Baracs ünnepén | Augusztus 9-én este Baracs vezér szobránál koszorúztak a település vezetői és az önkormányzat vendégei. | |
| 2019-06-06 | Nemzeti összetartozás | A trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján, június negyedikén megemlékező délutánt tartottak a baracsiak a templomosi településrész temetőjében lévő első világháborús emlékműnél. | |
| 2019-05-11 | A fejlesztések döntenek a pontozásnál | A napokban jelent meg egy pályázati felhívás, amelyben Baracs és Kisapostag önkormányzata tizenöt évre újra megpályáztatja a repülőtér hasznosítását.
| |
| 2019-04-11 | Balul sült el a kísérlet. Nagyobb volt az ijedtség, mint a baj | Április 10-én balul sikerült a kémia kísérlet a baracsi általános iskolában. | |
| 2019-02-20 | Lehetőségek, felelősség - egyensúlyban. Mérleg: mindig egyensúlyban a lehetőségekkel, felelősséggel | Elsőként a költségvetési táblázatot ismertette a résztvevőkkel Várai Róbert, Baracs polgármestere a hagyományosan év elején, a költségvetés elfogadása előtt megtartott közmeghallgatáson, amelyből kitűnt, hogy az állami támogatási rubrika a legvastagabb rész. | |
| 2019-01-03 | Sikeres és gyarapodó évet búcsúztatott Baracs | Bontás és építés korszakát élte Baracs 2018-ban. Összességében négyszázmillió forintot fordítottak fejlesztésre, mondta el Várai Róbert polgármester. | |
| 2018-10-24 | A fiatalon hősi halált halt Farkas Istvánra emlékeztek | Rendhagyó ünnepséget szerveztek Baracson a magyar szabadságharc, az 1956-os forradalom hatvankettedik évfordulójára. A korábbi években két helyszínen, először Baracs-Templomoson tartották az első megemlékezést, majd a folytatásban este a művelődési házban zárult a program. Idén összevonták a két rendezvényt, így a két településrész összekapcsolásának jelképeként a templomosi temetőben zajlottak az ünnepi események. | |
| 2018-09-25 | Felújították a baracsi jelképfákat. Megújították a Baracs vezér park jelképfáit | Szeptember 22-én, szombaton reggel kilenc órakor munkásruhába öltözött népes csapat szorgoskodott a Baracs vezér park szobrainál. A különleges társadalmi munkán a baracsi önkormányzat tagjai és az alkotó művészek együtt dolgoztak a fából készült szobrok állagmegóvásán. | |
| 2018-08-22 | Államalapításra emlékeztek | Ünnepi gondolatok és az új kenyér volt a központi vezérfonal a város környéki települések ünnepi rendezvényein. | |
| 2018-08-22 | Két napon át ünnepeltek a baracsiak a hét végén | Baracson összevonták az államalapítás ünnepét a Falunappal és az Aratóünneppel. A Falunapi ünnepségen adták át a Baracs díszpolgára címet Konczné Talpai Tímeának. A Baracs községért kitüntetést Csavajda Klára, Kuminka Józsefné és Horváth Árpádné vehette át, míg a Baracs község Ifjúsági Kitüntető díjat Veszprémi Nikolettnek adományozta a képviselő-testület. Baracs község Ifjúsági Kitüntető díjat kapott még a Fehérvári Nikoletta és Fehérvári Alexa testvérpár is. A Baracs Polgárőr Faluvédő Egyesület az év Polgárőre díjat Gelencsér Jánosnak adományozta idén. | |
| 2018-08-21 | Falunapi kavalkád | Baracson már augusztus 17-én elkezdődött a falunapi eseménysorozat. | |
| 2018-08-18 | Megkoszorúzták Baracs vezér szobrát (képaláírás) | Már augusztus 17-én, pénteken megkezdődtek az idei baracsi falunap és aratóünnep rendezvényei. Késő délután mesélő musical szólt a gyerekeknek, majd Baracs vezér szobrát koszorúzták meg (képünkön), ahol Várai Róbert polgármester mondta el gondolatait. Este a Szállj fel, szabad madár! rockoperát hallgathatták meg a község lakói. Az ünnepi műsor augusztus 18-án este hatkor kezdődik. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-00 | Kétnapos ünnepet ültek a baracsiak | Beszámoló a baracsi augusztus 20-ai ünnepségről és a következő napon tartott falunapról. A rendezvény sikeréhez a Dunaferr Ifjúsági Szervezet tárgyi eszközöket biztosított. | |
| 2018-07-14 | Boldogok, mert új óvodát avattak | 2018. július 11. különleges napként vonul be Baracs történelmébe. A neves dátum azon ritka eseményt dokumentálja, mikor a falu lakosságmegtartó ereje 100 fővel gyarapodott. Miként számoltuk ki? Nos, pontosan ennyi gyerek fér el szeptembertől a község legújabb büszkeségében, a vadonatúj baracsi Négy Vándor Óvodában! Az ünnepségen Baracs Település Fejlesztéséért kitüntető címet vehetett át Varga Gábor országgyűlési képviselő. Baracs érdekében kifejtett településfejlesztési tevékenységéért Mezei Zsolt, a Fejér Megyei Önkormányzat képviselője oklevél elismerésben részesült. | |
| 2018-07-12 | Új óvodát avattak (képaláírás) | Egy település életében nagy jelentőségű az a pillanat, amikor valami olyat hoznak létre, ami több generáción át érezteti majd a hatását. A baracsi Négy vándor óvoda új épülete szeptembertől száz gyermeknek nyújt korszerű, minden tekintetben megfelelő férőhelyet. Impozáns, gyönyörű, tágas, modern és hihetetlenül jó érzés benne lenni – összegezhetők az első benyomások az átadás utáni bejáráson. A 330 millió forintos beruházás megvalósulásával új fejezet kezdődött Baracson. Varga Gábor országgyűlési képviselő, Várai Róbert, Baracs polgármestere és a kivitelező cég részéről Nemes Zoltán ügyvezető átvágják az avatószalagot. (teljes szöveg) | |
| 2018-07-12 | Repülőnap a háttérből | A repülőnap tapasztalatairól és hátországi munkájukról kérdeztük a szervezőket. | |
| 2018-06-25 | Templomi sorozat a nyári napfordulón | Napforduló Ünnepet tartottak a SZEM Baráti Kör tagjai június 23-án, szombaton este az evangélikus templomban. | |
| 2018-06-23 | Könyvtárat avattak. Szép lett a könyvtár | Ünnepélyesen avattak fel június 21-én, csütörtök délután Baracson a megújult könyvtárat. | |
| 2018-06-01 | Baracson folytatódott a tapasztalatgyűjtés | Varga Gábor (kép) országgyűlési képviselő a körzetlátogatása második napján is sok értékes tapasztalatot gyűjtött. Ezúttal Baracson tájékozódott. | |
| 2018-04-06 | "Ahol itthon vagy otthon - Baracson" | Április 5-én, szerdán különleges esemény zajlott a baracsi faluház színháztermében. Az első körben megismerhettük azokat a fiatalokat, akik az elkövetkezendő években óriási szerepet vállalnak a közösség jövőjének alakításában. Másodjára pedig betekinthettünk a település frissen elkészült arculati kézikönyvébe, amit elsőként az „Esély otthon” pályázat résztvevői vehettek kézbe. A programról Várai Róbert Baracs polgármestere beszélt a hallgatóságnak. | |
| 2018-03-29 | Világnap Baracson | Az elmúlt napokban Baracson is gyönyörű rajzok készültek a víz világnapja alkalmából meghirdetett alkotói pályázatra.
| |
| 2018-02-28 | Kilenc évtized után... Aki egész életét falun élte, nem marad meg a panelben! | Virág Mihályné Bori nénit (kép) kilencvenedik születésnapján köszöntötte Várai Róbert, Baracs polgármestere. | |
| 2018-02-14 | Pénzügyekről, idei tervekről. Pénzügyekről és az idei tervekről | Várai Róbert polgármester előadásában elsőként a 2018-as költségvetési táblázat sarokszámait ismerhették meg a február 7-i, szerdai baracsi közmeghallgatáson megjelentek, amelynek főbb sorait részletesebben is kifejtette a polgármester. | |
| 2018-02-14 | Rend van a délvidéken | Új rendőrségi körzeti megbízotti irodát avattak február 12-én, hétfőn Daruszentmiklóson: amint arról már beszámoltunk, az avató ünnepségen ott voltak a megyei, dunaújvárosi rendőrségi vezetők, a környékbeli községek polgármesterei, így a házigazda Rauf Norbert mellett Farkas Imre, Előszállás, Márok Csaba, Mezőfalva, Várai Róbert, Baracs polgármestere is. | |
| 2018-02-02 | Januárban tartott évzárót a röplabdaszakosztály | Január 30-án, kedden este a Campus étteremben tarotta meg évzáróját a Dunaferr SE Röplabda Akadémia, ahol értékelték a 2017-es esztendőt. | |
| 2018-01-12 | Elkészültek a konyha tervei is | Épületeket, utcákat újítottak fel és jövőre is folytatják az építkezéseket. Az egyensúlyt és mozgásban maradást tartják szem előtt a baracsiak. Várai Róbert polgármester évértékelőjéből válogattunk, amelyet részletesen február 7-én 17 órai kezdettel a Faluházban tartandó lakossági fórumon ismerhetnek meg a falu polgárai. | |
| 2017-11-08 | Dr. Barna Erzsébet alkotásait láthatják | Meleg, vidám színű portrék, tájképek, csendéletek a 2017-es őszi tárlat kínálatában. Dr. Barna Erzsébet munkáiból nyílt kiállítás Baracson a faluházban november 6-án. | |
| 2017-10-24 | Nem csak a hazájuk szabadságáért... | Tisztelet a hősöknek, tisztelet a magyaroknak, akik nem csak saját hazájuk szabadságáért harcoltak. Ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak – hangsúlyozta ünnepi beszédében Várai Róbert Baracs polgármestere a templomosi temetőben október 23-án, hétfőn délelőtt. | |
| 2017-10-18 | Birodalommustra, avagy óvónői óvodaszemle | Az ütemtervnél is előrébb tart a baracsiak új, száz férőhelyes óvodája. Jelenleg negyvenöt százalékos készültségben van az épület. Október 16-án, hétfőn a munkálatok befejeztével az óvoda nevelői is megtekintették az épületet. | |
| 2017-09-21 | Szép és vonzó településarculatot | Szeptember 13-án, szerdán délután Baracson a Faluház kis termében fórumra várták a lakosokat. Az összejövetel célja a jövőbeni falukép megformálása és a hozzá tartozó múlt értékeinek megőrzése. | |
| 2017-09-19 | A pákozdi Katonai Emlékpark jött. A hazafiság iskolájáról | A pákozdi Katonai Emlékpark települt ki Baracs iskolájába és faluházába szeptember 18-án, hétfőn délelőtt, a gyerekek örömére. | |
| 2017-09-16 | Baracs: átadták az övárokrendszert | Huszonhétmillió forint plusz áfa értékű fejlesztésnek köszönhetően csökkenhet a csapadékvíz okozta kár Baracson. Tízéves adósságot törlesztett a község vezetése. | |
| 2017-08-21 | A közösség ereje és értékei | Gazdag és sokszínű programcsomaggal várták az ünneplőket Baracson, ahol a színpadi műsorok mellett a település idei díjazottjait is köszöntötték. Az ünnepség keretében adták át a Baracs Községért Díjat, amelyet ezúttal Sutyera Ferencné (kép) és Sebestyén Tamás (kép) vehette át. Idén először díjazták a település legkiválóbb fiataljait, a Baracs Község Ifjúsági Díjat Kovács Bendegúz, Kenyér Lilla, Fodor Maya, Balogh Kristóf és Mosonyi Csanád vehette át a képviselő testülettől. | |
| 2017-08-17 | Rohamtempóban épül az új óvoda | Alig egy hónapja tették le ünnepélyesen Baracs új óvodájának alapkövét, már húzzák is fel a falakat - készül az intézmény. | |
| 2017-08-16 | Szabályoznák az utcai árusítást, de még nem tudják, hogyan | Szabályoznák az utcai kereskedelmet Baracson, de még nem tudják, hogyan. Kényes az egyensúly, nehéz megtartani. Mindenki számára elfogadható megoldás talán nincs is, csak megoldás. | |
| 2017-08-12 | Terítéken a közétkeztetés. Terítéken újra a közétkeztetés | Nem szűnt meg a szociális étkeztetés, csak más lett a szolgáltató - írtuk korábbi cikkünkben a baracsi helyzetről. A képviselők döntését azonban az idősek közül sokan sérelmezték, mondván, a fejük felett, megkérdezésük nélkül szavaztak a községen kívüli vállalkozásra. | |
| 2017-07-06 | Letették az új óvoda alapkövét. Új óvoda épül Baracson | Letették a száz férőhelyes, négycsoportos, két átriumos új óvoda alapkövét Baracson július 5-én, szerdán délelőtt. | |
| 2017-06-26 | Kivitelezőt választottak az új baracsi óvoda megépítéséhez | Jelentős állomásához érkezett a baracsi óvodaépítés története. A baracsi önkormányzat múlt héten tartott képviselőtestületi ülésének napirendjén az első pontban a leendő új óvoda felépítéséhez választották ki a kivitelezőt. | |
| 2017-06-07 | Aszfaltos burkolat | Aszfaltburkolatot kapott a Wesselényi utca. "A pénz ahhoz megy, aki tudja mit akar csinálni", mondta átadó beszédében Baracs polgármestere, Várai Róbert. | |
| 2017-06-06 | Baracs Trianonja: az összetartozás napjáról | Várai Róbert, Baracs polgármesterének jegyzete a nemzeti összetartozásról. | |
| 2017-05-19 | A szellem és a test épülése. Nehéz megszerezni, de nehéz jól elkölteni is | Ezentúl nem kell télen nagykabátban ülni a baracsi Faluház színháztermében: korszerűsítették az egész intézményt. | |
| 2017-05-15 | Ismét évtizedes problémát orvosolnak | A falu szélén lévő, a népnyelvben Határ útnak, de a valóságban Wesselényi utcának keresztelt utat újítják fel a baracsiak. | |
| 2017-05-08 | Lehetőség a településfejlesztésre | TOP-os pályázati pénzekkel fejlődik a térség: A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében jelentős támogatást nyertek a Dunaújváros környéki települések. | |
| 2017-05-05 | Elvezetik a vizet | Baracson átvágták az utat a csövek lefektetéséhez, két hónap múlva szeretnék befejezni az övárok ligetsori munkálatait. | |
| 2017-04-26 | Környezettudatos szolgáltatásért. Megujuló szolgáltatások | Folytatódik a hazai hulladékgazdálkodás megújítása. Április 25-én Ferencz Kornél, a Dunanett Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatta erről a KDV Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás e közszolgáltatással érintett településeinek vezetőit. | |
| 2017-04-12 | Összeszedték a szemetet. Önként gyűjtötték a szemetet | Jó néhány falubeli a tiszta Baracsért áldozta a szabadidejét, immáron tizenötödik alkalommal. Nem áprilisi tréfa - szemetet szedtek! | |
| 2017-03-29 | Traktor segíti a munkát | Új és korszerű erőgép segíti Baracson a karbantartási, településszépítési munkákat mostantól. A pályázati forrásból beszerzett járműnek nagyon örülnek. | |
| 2017-03-27 | Baracs: tetőzik a munkakedv | Baracson "tetőzik"!... Nem, nem a vízállásjelentés következik! Ezúttal a községben folyó felújítási munkálatokról szól a hír. | |
| 2017-03-22 | Idén is rajzoltak a helyi iskolások | A víz világnapja alkalmából rajzoltak az iskolások idén is Baracson a Széchenyi Zsigmond Általános Iskolában. Aktívak és nagyon fogékonyak voltak a kis művészek. | |
| 2017-03-21 | Unokáink látják a kárát. Vécécsészétől az építési törmelékig | A tavasz gyönyörű évszak! Sorra nyílnak a kerti és vadvirágok a természetben. Csak egy dolog zavarja a szemet, az út menti szeméthegyek is "virágzásnak" indulnak! | |
| 2017-03-17 | Az eszméik üzenete | Templomoson koszorúzás, Apátszálláson az iskolások ünnepi műsora adott méltó keretet a baracsiak március 15-ei programjának. | |
| 2017-03-08 | Megszépül a faluházuk | A Faluház központi helynek számít Baracson, hiszen minden nagyobb önkormányzati és közösségi eseményt ott rendeznek. | |
| 2017-02-16 | Kutyaélet. Brutálisan végeztek vele! | Villanyzsinórral fojtották meg az ebet és a füleit is levágták, vagy levágta valaki. A helyi körzeti megbízott és az önkormányzat a lakosság segítségét kéri! Figyelem: a cikk felkavaró képeket tartalmaz! | |
| 2017-02-11 | Bíznak a jó széljárásban. Jó széllel akarnak "hajózni" | Új óvoda építése, meglévő intézmények, épületek átalakítása, hasznosítása, a 2017-es önkormányzati gazdálkodás, a település-megtartó erő fokozása és a 2030-ig tartó hosszú távú elképzelések meghatározása szerepelt a február 8-i, szerdai két és fél órás falugyűlésen. | |
| 2017-02-01 | Osztottak, szoroztak | Elkészült Baracs önkormányzatának költségvetési terve, falugyűlésen tárják a lakók elé a főbb adatokat.Az idén 354 millió forintból gazdálkodnak. | |
| 2016-12-28 | Kertészetük is van már. Fejlesztések is voltak | A baracsiak számára eredményeket hozott a 2016-os esztendő, derül ki a polgármester értékeléséből. | |
| 2016-12-21 | Karácsonyi hangolódás | Hagyomány Baracson, hogy advent negyedik vasárnapján a község apraja-nagyja összegyűlik a Faluház nagytermében egy közös nagy ünneplésre, a falukarácsonyra. | |
| 2016-12-13 | Egy csillényi barátság | A baracsi Francia Parkban múlt héten avatták a község legújabb jelképét, a francia Montois la Montagne testvértelepülésről érkezett csillét. | |
| 2016-11-23 | György Viktor javára | Zumba, gymstik és retro disco - csupa mozgás György Viktorért (kép), egy mozgáskorlátozott kisfiúért. Jótékonykodnak Baracson. | |
| 2016-10-24 | Főhajtás, tisztelet. '56-os hősökre emlékeztek | Október 23-án, vasárnap délelőtt a Baracs templomosi temetőben Farkas István sírjának megkoszorúzásával kezdődtek a Dunaújváros melletti község ünnepi programjai. | |
| 2016-10-15 | Háziorvosból amatőr festő | Csendéletek, portrék, virágok akrilba, olajba formázva. Boldogságot, nyugalmat és kiegyensúlyozottságot sugároznak a falon elhelyezett festmények, rajzok. Október 12-én nyílt kiállítás a baracsi faluház színháztermében dr. Barna Erzsébet munkáiból, melyet Várai Róbert, Baracs polgármestere nyitott meg. | |
| 2016-10-05 | Az idősek ünnepén | Október elsején, szombaton délután Baracson is nagy tisztelettel gondoltak az idős emberekre. A Faluház vezetőjének köszöntő szavai után Straub Dezső Jászai Mari-díjas színész, komikus szórakoztatta a közönséget.
| |
| 2016-09-07 | Rágcsálók: irtani kell! | Sok a patkány, kevés a pénz - nagyjából így foglalhatnánk össze Baracson és Mezőfalván kialakult helyzetet. Komoly probléma előtt áll a két község. | |
| 2016-08-24 | Sárkányos pillanatok. Vízre szálltak a baracsi sárkányok | Az ötéves hagyomány újabb fordulójában nyolc csapat evezett a baracsi horgásztó vizén augusztus 20-án, szombat délelőtt. | |
| 2016-08-24 | Az összetartozást szimbolizálja | Hagyományt teremtettünk, és ezt őrizni kell - mondta köszöntőjében Várai Róbert polgármester a szoborparkban tartott ünnepélyes avatáson Baracson augusztus 19-én. | |
| 2016-08-22 | Szép, mozgalmas ünnep Baracson | Zsúfolt programcsomaggal ünnepelt három napot át Baracs község: szoboravatástól a tűzijátékig. Baracs Községért Díjat vehetett át Baloghné Bitó Ildikó és Tóth Géza. Baracs Község Díszpolgára lett dr. Gáncs László. Átadták a "Virágos Baracsért" díjakat is, valamint "Az év polgárőre" díjat Tatár István és az "év tűzoltója" elismerést Horváth Gábor kapta. | |
| 2016-08-19 | Emlékfát avattak Baracson | Emberség és gyógyítás, e két fogalom szorosan összekapcsolódik, ahogy Nyitrai Mihály baracsi születésű fafaragó művész Stilizált család című alkotásában is összetartoznak a kimunkált formák. Dr. Tibor Ferenc jelképfáját augusztus 17-én, szerdán délután avatták a baracsiak az apátszállási orvosi rendelő kertjében. | |
| 2016-08-15 | Fejfát állítottak a barátok | Az egy hete Baracs községben működő fafaragó tábor nem egyszerű képzőművészeti tábor. A résztvevőknek mindig van egy gesztusa. Ezúttal egykori alkotótársuk, Farkas Mihály emlékének állítottak kopjafát. | |
| 2016-08-12 | Magtárban a termény | Igencsak szokatlan még a hazai környezetben, hogy egy önkormányzat gazdálkodásra adja a fejét. Baracson tíz hektáros közös területből az eső miatt az idén csak 8 hektárt műveltek, de azt sikerrel. | |
| 2016-08-10 | Hétvégéken dolgoztak | Faluházat álmodtak a baracsiak a régi posta épületében. Társadalmi munkában kezdték a bontási teendőket. | |
| 2016-07-27 | Tájházat építenek | Július 23-án szombaton társadalmi munkában estek neki a baracsiak a régi posta épületének Templomoson. Közösségi térré, tájházzá szeretnék alakítani. | |
| 2016-07-06 | Mert repülni jó. Eljő a szombati röptetés | Hat település önkormányzata fogott össze az idei repülőnapért, mely június 9-én kerül megrendezésre. Sajtótájékoztató Várai Róbert (kép) Baracs és Horváth Zsolt (kép) polgármesterével. | |
| 2015-02-02 | A családokért társultak az önkormányzatok | A Dunaújvárosi Többcélú Kistérségi Társulás megszüntetése után is közös módját választották a segítésnek az önkormányzatok. Baracs központtal, Baracs, Nagykarácsony, Előszállás, Kisapostag közösen létrehozta a Családokért Önkormányzati Társulást. | |
| 2014-02-17 | Baracs megújul! | Beszámoló a Baracson megrendezett közmeghallgatásról, ahol a település fejlődését érintő kérdéseket beszélték meg. | |
| 2013-10-30 | Csak azt nézték, mi a becsület | A baracsi faluházban Várai Róbert polgármester megemlékezése az 1956-os októberi eseményekről. | |
| 2011-03-18 | Fejük fölött az M6-os | Látószög: Baracs. Interjú Várai Péter polgármesterrel. | |
| 2010-10-07 | Lendületesen látott munkához | Beszélgetés Várai Róberttel (kép) Baracs új polgármesterével. | |
| | Biztonságos közlekedés | Már korlátozás és forgalomakadályoztatás nélkül lehet közlekedni az év utolsó nagy baracsi fejlesztésének helyszínén. Kedden a reggeli órákban a terület bejárását követően lezajlott a hivatalos műszaki átadás – tájékoztatta lapunkat Várai Róbert Baracs polgármestere. | |