Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-02-07 | 225 millió forintra pályázik Dunaújváros | Sajtótájékoztató részeként számolt be arról Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs alpolgármestere, hogy Dunaújváros a városi intézményekkel közösen indul a DIMOP Plusz 2.1.1-24 pályázaton. Sikeres elbírálás esetén jelentős támogatásban részesülnének az intézményeink. | |
| 2025-01-24 | Több fontos témáról döntött az évnyitó önkormányzati közgyűlés | Közel 20 témát tárgyalt nyilvánosan Dunaújváros közgyűlése, további kettőről pedig zárt ajtó mögött határoztak a képviselők a naptári év első testületi ülésén. A tanácskozás során szinte kivétel nélkül egyhangú döntések születtek a Városháza "C" szárnyában, a napirendre került témák nem hoztak vitát. | |
| 2024-07-19 | A nyári ülésszünet előtti közgyűlés komolyabb vita nélkül zajlott le | A nyár kellős közepén is vannak fontos ügyek, ugyanúgy kell döntéseket hozni, ilyenkor is dolgozik Dunaújváros közgyűlése. 2024. július 18-án tartották a testület rendes havi közgyűlését, ahol a képviselők 40 napirendi pontot tárgyaltak meg. | |
| 2024-03-22 | Az MMK-ban már telepítik a napelemeket | A tavalyi (2023.) évben úgy döntött Dunaújváros közgyűlése, hogy energiahatékonysági beruházásokat indít. Ennek fontos állomása a könyvtár és az MMK napelem-telepítése. Ennek a két épületnek nagyon komoly energiaigénye van, a napelemes betáplálás biztosítja majd az áramellátást és csökkenti a fűtésszámlát is. 2024. március 19-én Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere megtekintette a folyamatban lévő beruházást. | |
| 2024-01-00 | Folytatódik Rácalmás fejlesztése 2024-ben is | 1,25 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Rácalmáson 2023-ban. | |
| 2023-11-17 | Több milliárd forint elrabolt iparűzési adó: kinek az ügye? | Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat közgyűlése (2023. 11. 16.), ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi „Szociális Munkáért – Dunaújváros” díjat, majd nyílt ülésen harminchárom, illetve zárt ajtók mögött további két témát tárgyalt meg a testület. | |
| 2023-08-25 | Tizenöt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén, biztosított a gázellátás | Tizenöt napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze 2023. augusztus 22-én délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség indoka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása. | |
| 2023-08-04 | Rendkívüli közgyűlésre volt szükség, hét témában döntöttek a képviselők | Rendkívüli ülést tartott Dunaújváros közgyűlése 2023. július 31-én. Mindösszesen hét témában kellett döntést hoznia a testületnek, természetesen határidős, halaszthatatlan ügyekben. Az egyik ilyen az önkormányzat földgáz energia beszerzéséhez kapcsolódó közbeszerzési eljárás elindítása volt. | |
| 2023-07-13 | Energiatudatosság Rácalmáson | Megújuló energiák hasznosítása Rácalmáson. | |
| 2023-06-16 | Háromszázmilliót spórolhat a város a szolgáltatóváltás nyomán | Egyetlen napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze még 2023. június 9-én Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség indoka, hogy meg kellett hozni az önkormányzat második félévi villamos energia beszerzésére vonatkozó közbeszerzési eljárás lezáró döntést, és eredményt kellett hirdetni. | |
| 2023-03-10 | A járvány és az energiaválság sem terítette le a múzeumot | Beszélgetés Farkas Lajossal, az Intercisa Múzeum igazgatójával. | |
| 2023-02-03 | Kihívásoktól a lehetőségeken át az eredményekig - évnyitó beszélgetés a polgármesterrel | Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere értékeli a 2022-es évet. | |
| 2023-02-01 | Nem látogatható a felnőtt részleg (kishír) | A József Attila Könyvtár azt írja tájékoztatójában, hogy január 30-tól a hőmérsékleti viszonyok miatt határozatlan ideig a felnőttkönyvtár terei nem látogathatóak. Szolgáltatásaik korlátozottan elérhetőek, az irodai szolgáltatások megrendelésre (például fénymásolásra, nyomtatásra) későbbi időpontban, értesítés után vehetők át. Az intézmény azt is írja, hogy a földszinti részben továbbra is működik a JAKD-Pakk Pont (ahol az előre leadott igényeik alapján térítésmentesen összekészítik a kölcsönözni kívánt könyveket). Lehetőség van továbbá könyvek, újságok válogatására, kölcsönzésére, és a gyermekkönyvtár látogatására. (teljes szöveg) | |
| 2023-01-14 | Újabb segítség a kormánytól (kishír) | Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő a közösségi oldalán pénteken délután jelentette be, hogy "a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszoda 80 millió forint fenntartási támogatást kap 2023 első negyedévére". | |
| 2023-01-13 | Hétfőn mégis kinyit a Fabó Éva-uszoda... újra látogatható lesz a helyi uszoda | A sportolók január 9-től használhatják a létesítményt. Három napra rá, január 12-én arról számolt be a DVG Zrt. a közösségi oldalán, hogy „január 16-án nyit az uszoda a nagyközönség számára." | |
| 2023-01-11 | A kisebb települések is kapnak | A kormány döntött: a tízezer lakos feletti önkormányzatok számára, az energiaár-emelkedések miatti jogcímen összesen 44 milliárd forint támogatást nyújt. Dunaújváros ebből, úgy, hogy az elosztásnál még az önkormányzatok egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képességét is figyelembe vették, Dunaújváros önkormányzata 649.9 millió forintot kap. | |
| 2023-01-09 | Vajon mit lép majd ezekre az önkormányzat? | Ebben az évben nagymértékben csökkennek, a földgázalapú szolgáltatóknál a jelenlegi szint csaknem felére eshetnek vissza a települések és intézményeik távhődíjai – közölte az Energiaügyi Minisztérium az MTI-vel, hozzátéve, a tárca a tervezhető és költségtakarékos működésért három negyedévre rögzíti a díjak januártól érvényes mértékét. | |
| 2023-01-07 | Hétfőtől a sportolók számára újra használható lesz az uszoda | A sportszervezetekkel és a sportért felelős államtitkársággal egyeztetve az üzemeltető DVG Zrt. december 19-étől zárta be az uszodát azzal, várhatóan január elején újra nyitják. "Ha egyértelmű lesz a kormányzat támogatási szándéka és a zuhanyzók felújítása befejeződik, akkor azonnal lehetőség van a nyitásra.” | |
| 2023-01-06 | Rendkívüli közgyűléseken született döntés az idei energiaszolgáltatásról. Közbeszerzésen választottunk áram- és gázszolgáltatót | Két közbeszerzési eljárás keretében meg is született a döntés a közgyűlés 2022. december 20-ai és 30-ai rendkívüli ülésein. Közbeszerzéssel választotta ki Dunaújváros a 2023-as esztendő gáz és áram szolgáltatóit. Normál esetben, ahogyan az a tavalyi évben is volt, egy éves ciklusra szólt volna a szerződés, de a jelen hektikus energiaárak ezt nem teszik lehetővé, így maradt a féléves kontraktus. A Dunaújváros villamos energia ellátása tárgyú közbeszerzésre az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ajánlata érkezett, amit érvényesnek és eredményesnek talált a testület. | |
| 2023-01-04 | Segített a Kormány. Kormányzati támogatás - 650 millió forint a városnak | A kormány döntött: a tízezer lakos feletti önkormányzatok számára, az energiaáremelkedések miatti jogcímen összesen 44 milliárd forint támogatást nyújt. Az elosztásnál még az önkormányzatok egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képességét is figyelembe vették, így Dunaújváros önkormányzata a 156 településből a 15. legnagyobb összeget, 649.9 millió forintot kap. | |
| 2022-12-31 | Csak összeült még egyszer a testület | Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester az év utolsó előtti napjára. Az ülésen egy napirendi pontot tárgyaltak, amely Dunaújváros villamosenergia-ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapításáról szólt. | |
| 2022-12-22 | Rendkívüli közgyűlés volt kedden | Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester december 20-ra, melynek témája Dunaújváros földgázenergia-ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása volt. | |
| 2022-12-16 | Ünnepséggel indult közgyűlés, majd több, mint 50 tétel várt a testületre. Fajsúlyos döntések az esztendő utolsó közgyűlésén | A "Dunaújváros Egészségügyéért" díj átadási ceremóniáját rövid ünnepi műsor követte a Wesley-DaCapo Művészeti Iskola növendékei jóvoltából, majd több mint ötven napirendi pont várt a képviselőkre a 2022-es év utolsó nyílt ülésén.
| |
| 2022-12-16 | Díjátadó az ülésen. Közgyűlés: hitelfelvétel és garanciavállalás is lesz | Pintér Tamás polgármester december 15-re hívta össze a képviselő-testület tagjait, hogy megtartsák a december havi rendes közgyűlést. Nyílt ülésen ötvenhat, a zárt ülésen két napirendi pontot tárgyaltak. A közgyűlés elején ünnepélyesen átadták a Dunaújváros Egészségügyéért díjat, amelyet idén a Szent Pantaleon Kórház Belgyógyászati Összevont Osztályának kollektívája kapott meg. | |
| 2022-12-16 | Részlegesen bezár majd a Fabó Éva Sportuszoda | A dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodát üzemeltető városi vagyongazdálkodási cég, a DVG Zrt. szerdán este közölte, december 18-tól bezár az intézmény. | |
| 2022-12-14 | DSZC: iskoláinkban meleg van | Vannak olyan oktatási intézmények, ahol komoly gondot okoz, hogy a megemelkedett energiaárak miatt megfelelő hőmérsékletet biztosítsanak az iskoláikban. Szerencsére kényelmes, komfortos körülmények között tud folyni a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum középiskoláiban az oktatás – tudtuk meg Piros Mariann kancellártól. | |
| 2022-11-30 | Szigeteljünk utólag. Ablakszigetelés utólag | Az elszabadult gáz- és villamosenergia-árak miatt, aki nem figyel oda tudatosan a fogyasztására, annak jelentősen megugorhat a számlája. | |
| 2022-11-25 | Rendkívüli közgyűlés, öt napirenddel | Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte Pintér Tamás polgármester 2022. november 24-re. Olyan témák kerültek napirendre, amelyek tárgyalása a közgyűlés soron következő rendes üléséig nem voltak halaszthatók. | |
| 2022-11-25 | Rendkívüli közgyűlést tartottak a képviselők | A bizottság november 22. napján kelt indítványában kezdeményezte Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése rendkívüli ülésének összehívását a közgyűlés soron következő rendes üléséig nemhalasztható, a közgyűlés döntését igénylő ügyekben. | |
| 2022-11-25 | Ezernégyszáz látogató | Bár az önkormányzat által elrendelt energiatakarékossági intézkedések miatt ügyeleti nyitvatartással működik a József Attila Könyvtár, ettől függetlenül sok látogató kereste fel az intézményt november 2–11. között, amelyről statisztikát is közölt a könyvtár. | |
| 2022-11-22 | Spórolás és meghittség? | Az önkormányzatok számára is jelentős terhet jelentenek a megnövekedett energiaárak. Már elkészültek az intézkedési tervek, és sok helyen már foganatosították is ezeket. Az intézmények összevonásával, az ünnepi díszkivilágítás csökkentésével több település is takarékoskodik. Ugyanakkor a legtöbb település az ünnepi rendezvényeit megtartja majd. | |
| 2022-11-22 | Túl hideg volt a csarnokban, nem állt ki a rivális | A röplabda NB I. alapszakaszában november 20-án, vasárnap este a Dág KSE csapatával csapott volna össze a Dunaújvárosi KSE együttese, ám a vendégek a nem megfelelő hőmérséklet miatt nem vállalták a játékot. | |
| 2022-11-18 | A közgyűlésen is téma volt a Dunaferr helyzete, aktuális lenne tudni valamit. Egy óra közgyűlési vita a vasmű helyzetéről. | közel hatvan napirend várt a 2022. november 17-ei dunaújvárosi közgyűlés tagjaira. Téma volt a testületben a Dunaferr helyzete, de természetesen e mellett sok fontos kérdésben született döntés. | |
| 2022-11-18 | Brutális teher sújtja az önkormányzatot az energiaválság miatt. | A dunaújvárosi önkormányzat tájékoztatója az energiaválság miatt őket érintő terhekről. | |
| 2022-10-28 | Fél óra jutott egy városra | A drágulás országszerte nehéz helyzetbe hozta az önkormányzatokat, ezért a nagyobb városok vezetőivel személyesen tárgyalt Balla György kormánybiztos. A tárgyaláson Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere is részt vett. | |
| 2022-10-21 | Elfogadta a csütörtöki közgyűlés az energiaárak miatti intézkedési tervét. | Dunaújváros közgyűlése a 2022. október 20-ai rendes ülésén 30 témában hozott döntést, illetve zárt ülésen véleményezte, hogy ki kaphatja az idei Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat. A legnagyobb horderejű téma az elszabaduló energiaárak miatti intézkedési csomag tervezete volt.
| |
| 2022-10-14 | Robbant a rezsibomba, Dunaújváros energiahatékony működésre készül. | A kormány döntése értelmében az önkormányzatok októbertől nem számolhatnak a rezsicsökkentéssel. Ezzel kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestere. | |
| 2022-10-07 | Egekben a távhő ára. Nehéz időszak elé néz az ország és Dunaújváros is | 2022. szeptember 30-án hirdették ki, és október 1-jén hatályba is lépett az a kormányrendelet, amely a távhő árát határozza meg az önkormányzati intézményekben. A rendelet dunaújvárosi vonatkozásairól Szabó Zsolt, Dunaújváros gazdasági alpolgármestere tájékoztat. | |
| 2022-10-07 | Indul a duol podcast! Az évadtervek már podcastben is meghallgathatók a duol-on | A 2022–23-as színházi évad lesz az első, amely Csadi Zoltán, a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza művészeti igazgatója ízlésének a lenyomatát viseli majd, hiszen most először állította össze a teljes repertoárt. Nem indul szerencsésen számára ez a szerepkör, hiszen a kialakult helyzet miatt a teátrumban megszorító intézkedésekre is szükség volt. | |
| 2022-10-00 | OMBKE klubnap az energiagazdálkodásról (képaláírás) | Az OMBKE Vaskohászati Szakosztály dunaújvárosi szervezetének legutóbbi, 2022. szeptember 29-én megrendezett klubnapjának témája az energiagazdálkodás volt. Kun Erika, az ISD Power Kft. szakértője, energiakereskedelmi vezetői feladatkörrel és Felföldiné Kovács Ágnes, az ISD Dunaferr Zrt. szakértője tartott közös előadást, 2022: Az európai energiaellátási helyzetkép, az európai energiapolitika tükrében címmel. (nem teljes szöveg) | |
| 2022-09-23 | A rendkívüli közgyűlésen is a Dunaferr volt a téma | Eredetileg kilenc téma szerepelt a csütörtöki (2022. 09. 22.) rendkívüli közgyűlés napirendjén. A legfajsúlyosabb a Dunaferr körül kialakult helyzet, hiszen városvezetésünk közgyűlési határozat formájában kívánta javaslatait megfogalmazni, amit Magyarország kormányának címez. | |
| 2022-09-22 | Tűzifaprogram indul. Hatósági áron kínálják az állami erdőgazdaságok | Hatósági áras tűzifaprogramot indított a kormány. A magyar családok így egységes áron vehetik meg a hengerelt tűzifát az állami erdőgazdaságoknál. Térségünkben a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. az illetékes társaság, négy telephelyen biztosítja az átvételi lehetőséget. | |
| 2022-09-16 | Egekben lehet a rezsi. Jövőre másfél milliárddal is elszállhat a városi rezsiköltség | Egyre többet olvasni, hallani az országos médiában arról, hogy az elszálló energiaárak miatt az önkormányzatok nehéz, vagy akár lehetetlen helyzetbe kerülhetnek. A 2023-as évi gazdálkodás így egyrészt kiszámíthatatlan, ami viszont sokkal rosszabb, van, ahol önkormányzati intézmények, sportlétesítmények, kulturális központok bezárása is felvetődött. A dunaújvárosi helyzetről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester beszélt. Interjú.
| |
| 2022-09-00 | Állami segítség nélkül heteken belül leállhat a Dunaferr, bár még mindig van esély a túlélésre | Az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. tájékoztatója a cég nehéz helyzetéről 2022 szeptemberében. A rendezetlen tulajdonosi viszonyok mellett az energiaárak emelkedése is nehezíti a cég helyzetét. | |
| 2022-07-22 | Energiahatékonysági fejlesztések jöhetnek | A 2022. júliusi közgyűlésen fogadta el a dunaújvárosi közgyűlés azt az előterjesztést, amely lehetővé teszi, hogy Dunaújváros önkormányzata közvetlenül pályázzon energiahatékonyságot és a megújuló energia alkalmazását célzó beruházásokra. | |
| 2022-07-00 | Főmérnöki utasítás az engergiaköltségek csökkentése érdekében. Energetikai hírlevél | 2022 júliusában újabb Főmérnöki utasítást adtak ki az ISD Dunaferrben, amelynek célja az energiahatékonyság növelése. 2022 nyarán a vállalat napi földgáz- és villamosenergia-költsége egyes napokon meghaladta a napi egymillió eurót. | |
| 2022-06-00 | Energetikai hírlevél | Sikeres megújító auditon esett át az ISD Dunaferr Zrt. Energiagazdálkodási Irányítási Rendszere 2022. május 9-13. között. A pandémiás távauditok után a Det Norske Veritas Magyarország Kft. (DNV) auditorai ezúttal személyes jelenlét mellett végezhették munkájukat. | |
| 2022-05-00 | "Zöld átállás" az acélgyártásban. Kézzelfogható közelségben a hidrogéntechnológia | Beszámoló az OMBKE 2022. április 27-én tartott szakmai délutánjáról, amelyen Felföldiné Kovács Ágnes, az ISD Dunaferr Zrt. energetikai szakértője tartott előadást a Hidrogén alkalmazásának lehetőségei az acéliparban, zöld átállás a kohászatban címmel. | |
| 2022-04-00 | Energetikai hírlevél | A magas energiaárak továbbra is jelentős negatív költséghatással vannak a Dunaferr működésére. Az energiahatékonyság növelése érdekében érdekében eddig megtett lépések felsorolása. | |
| 2022-03-00 | Eszelős energiaárak 2022 márciusában. Védelemre szorul az európai belső piac | Az orosz-ukrán háborús konfliktus számos negatív gazdasági hatása mellett drasztikus csapást mért az energiahordozók piacára is. Az egyébként is magasan álló árak eszelős magasságba szöktek, vis major helyzetbe sodorva az ipari nagyfogyasztókat. | |
| 2022-02-00 | Energetikai hírlevél | A szélsőségesen magas energiaárak továbbra is jelentős negatív költséghatással vannak a Dunaferr működésére. Felhívás a vállalatcsoport dolgozóihoz az energiahatékonyság javításának érdekében. | |
| 2022-01-28 | Egekbe szöktek az energiaárak | Hónapok óta sújtják az acélipart a már-már kigazdálkodhatatlan mértékűre növekedett energiaköltségek. A Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés
kormányzati beavatkozást sürget, az ISD DUNAFERR időszakos termeléskorlátozással próbálta mérsékelni energiával kapcsolatos kiadásait és energetikai akciótervet valósít meg. | |
| 2022-01-21 | A nyílt ülésen 26, míg zárt ajtók mögött 2 tételről döntött a közgyűlés. A választási bizottságról is határoztak. | Megtartották 2022. első közgyűlését a dunaújvárosi képviselők január 20-án délelőtt. A testület összesen 28 napirendi pontról döntött a Városháza C szárnyának Közgyűlési termében | |
| 2022-01-07 | Beavatkozást sürgetnek a vállalatok | Központi beavatkozást sürgetnek a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés tagvállalatai, köztük az ISD Dunaferr Zrt. is. | |
| 2022-01-00 | Azonnali, hatékony reagálásra van szükség. Egekbe szöktek az energiaárak | Hónapok óta sújtják az acélipart a már-már kigazdálkodhatatlan mértékűre növekedett energiaköltségek. Az ISD Dunaferr időszakos termeléskorlátozással próbálta mérsékelni energiával kapcsolatos kiadásait és energetikai akciótervet valósít meg. Beszélgetés a kialakult helyzetről Siládi Norberttel, az ISD Power Kft. ügyvezetőjével és Horváth Lászlóval, a cég energiagazdálkodási főmérnökével. | |
| 2022-01-00 | Működjünk együtt az energiatakarékosságban! | Az ISD Dunaferr 2021 év végén az időszakos termeléskorlátozás mellett egy főmérnöki utasítás keretében energetikai akciótervet fogalmazott meg, hogy enyhíteni próbálja a szélsőségesen magas energiaárak negatív költséghatásait. Ebben kérik a munkavállalók együttműködését is. | |
| 2021-12-00 | A szélsőségesen magas energiaárak hatása az ISD Dunaferr működésére | Tanulmány a 2021-es év végi energiaár-emelkedések az ISD Dunaferre gyakorolt hatásáról. | |
| 2021-10-29 | Dunaújváros is elnyerte az Energiahatékony Önkormányzat 2021. címet | Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata elnyerte az „Energiahatékony Önkormányzat 2021.” címet, amelyet pályázat útján a Virtuális Erőmű Program részeként hirdetett meg Magyar Innováció és Hatékonyság Nonprofit (MI6) NKft. | |
| 2021-10-19 | Mérföldkő lenne a gyermekintézmény számára | A Kisapostagi Mosolykert Óvoda egy pályázat útján ingyenesen juthat napelemes rendszerhez. | |
| 2021-08-02 | Energiatudatosan | Egyetemi nyílt és energiatudatos szakmai napot tartottak július 31-én a Dunaújvárosi Egyetemen a Paks II Akadémia támogatásával. A rendezvény origójában a pótfelvételi és az energiatudatosság állt. | |
| 2020-12-00 | A Demand Side Response lehetősége az acélipari kombinátoknál (III.) "Nehogy már a csík tolja a repülőt!" | A cikksorozat befejező részében azt vizsgálja a szerző, hogy egy nagy hőmérsékletű acélipari technológia is alkalmassá tehető-e a fogyasztásoldali szabályozásban (DSR- Demand Side Response) való részvételre. | |
| 2020-09-28 | Energetikai lehetőségek első kézből. Vállalkozók energetikáról | A Vállalkozók Rácalmásért Egyesület találkozóra hívta az érdeklődőket szeptember 24-én, csütörtökön délután a rácalmási Jankovich-kúriába. Az előadás témáját az új energetikai megoldások szolgáltatták. | |
| 2020-08-28 | Eredményesen vizsgázott az EgIR | A közelmúltban első alkalommal online módon zajlott le egy irányítási rendszer tanúsítása az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt-nél | |
| 2020-08-00 | Az Energiagazdálkodási irányítási rendszer online tanúsítása. Eredményesen vizsgázott a EGIR | Első alkalommal online módon auditálták az ISD Dunaferr Zrt. Energiairányítási rendszerét a Det Norske Veritas GL auditorai. A vállalat sikerrel vette az akadályokat. | |
| 2020-07-17 | Már nem elnök. Távozott a MEKH éléről dr. Dorkota Lajos | Orbán Viktor miniszterelnök megállapította, hogy dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnökének e jogviszonya – a kinevezési időtartam lejártára tekintettel – 2020. június 30-ai hatállyal megszűnt. | |
| 2019-12-00 | A Demand Side Response lehetősége az acélipari kombinátoknál (I.) "Nehogy már a csík tolja a repülőt!" | Ismertető a fogyasztásoldali teljesítményszabályozásról (DSR) az ISD Dunaferr társaságcsoportnál. | |
| 2019-08-00 | Korrekt tájékoztatással, közös célokért, közös erővel | A Vállalkozók Rácalmásért Egyesület 2019. júniusban klubdélutánra invitálta az érdeklődőket alternatív energiafelhasználás témában. Előadók: Horváth Norbert, többek között napenergia hasznosításával foglalkozó vállalkozó, Werner Tamás, villamos műszaki ellenőr, Lukács Ottó, a Free Trade 2000 Kft. tulajonosa | |
| 2019-07-00 | Junior Energiagazda díjátadó. Pozitív élmények és értékes kapcsolatok | Angeli Tamás (Lemezalakítómű) és Szalai Dániel (RMS és HR Igazgatóság) Junior Energiagazdák beszámolója az általuk elnyert díj átadójáról, amelyre 2019. június 24-26. között került sor Berlinben. | |
| 2019-07-00 | Közös célokért közös erővel | Beszámoló a Rácalmáson 2109. június 26-án megtartott Szolár energetikai előadásról | |
| 2019-04-00 | Előadások az energiagazdálkodásról. Energiagazdálkodási témák az OMBKE márciusi klubnapján | 2019 márciusának utolsó hetében tartotta meg klubnapját az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Vaskohászati Szakosztálya Dunaújvárosi Szervezete. Előadást tartott Angeli Tamás és Szalai Dániel közösen írt dolgozatukról, majd Felföldiné Kovács Ágnes tartott ismertetőt az energiagazdálkodásról. | |
| 2019-03-00 | Junior energiagazdák a DUNAFERR szolgálatában. Innováció és megtakarítás | 2018 szeptemberében indult el és 2019. január végén ünnepélyes keretek között zárult a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) és a Német-Magyar Tudásközpont által Magyarországon első ízben szervezett Junior Energiagazda-képzés. A zárórendezvényen tíz hazai vállalat harminc munkatársa, köztük az ISD Dunaferr Zrt. két - Angeli Tamás, Szalai Dániel -, míg az ISD Kokszoló Kft. három fiatal szakembere kapta kézhez a sikeres vizsgát igazoló tanusítványokat. | |
| 2019-03-00 | Újdonságok, érdekességek villamos szakembereknek. Weidmüller bemutató kamion | A német központú Weidmüller cég ipari csatlakozástechnikával foglalkozik. A vállalatcsoport mintegy 160 éve a gépgyártás, folyamatirányítás, készülékgyártás, energetika és közlekedésipar területén tevékenykedik. Bemutató kamionjuk 2019. március 6-án járt az ISD Dunaferrnél. | |
| 2019-02-08 | Történelmi léptékű megállapodás. Dunaújváros is részesül a hatvanmilliárdos uniós pályázati forrásból | Dunaújváros, Kaposvár Szombathely, Tatabánya, Veszprém és Zalaegerszeg összehangolják energetikai modernizációs törekvéseiket. Erről írt alá megállapodást a hat város vezetője és Palkovics László, innovációs és technológiai miniszert hétfőn Budapesten. | |
| 2019-02-05 | Megyei jogú városaink történelmi megállapodása. Felelősséggel a jövönkért | Történelmi jelentőségű megállapodást írt alá hat dunántúli megyei jogú város vezetője, közöttük Cserna Gábor, városunk polgármestere az Innovációs és Technológiai Minisztériumban. Ebben vállalták, hogy településeiken összehangolják az energetikai modernizációs törekvéseiket. | |
| 2018-09-00 | ISD Power Kft. | Az ISD Power Kft. bemutatása. A cég az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. leányvállalata, fő feladata az ISD Dunaferr társaságcsoport és környezetének energiahordozókkal és energetikai szolgáltatásokkal való ellátása. | |
| 2018-03-00 | Az energiatermelés és az acélipar kapcsolódási pontjai, fejlesztési lehetőségek | Horváth László, az ISD Power Kft. energiagazdálkodási mérnökének tanulmánya az energiatermelés és az acélipar kapcsolatáról. | |
| 2018-02-09 | Energiakövet a kilencedikeseknél. Gyulánszky Zsuzsanna rendhegyó tanórája | Mennyi vizet lehet megspórolni, ha odafigyelünk az alapvető tisztálkodási szokásokra? Melyik a leggazdaságosabb fényforrás? Hogyan változik a teljesítmény a hangerő fokozásával? | |
| 2017-12-00 | Sikeres audit a Kokszolóban. A MIR és a KIR felülvizsgálata | A energiairányítási rendszer (EIR) 2017. júniusi periodikus felülvizsgálatát követően a DNV GL öt szakembere 2017. november 6-7-én tartotta a minőségirányítási rendszer (MIR) és a környezetközpontú irányítási rendszer (KIR) második periodikus auditját az ISD Kokszoló Kft.-nél. | |
| 2017-11-00 | Zöldülő acélipar. Erősödő trend az energiahatékonyságban | Beszámoló a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés és az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület által szervezett energetikai szimpóziumról, amelyet 2017. november 9-én Budapesten tartottak. A szakmai fórumon előadást tartott dr. Móger Róbert, a MVAE igazgatója és Horváth László, az ISD Power Kft. főmérnöke is. | |
| 2017-11-00 | Lezajlott Rácalmáson a megújuló energia szeminárium | 2017. október 19-én megrendezésre került egy nyílt szeminárium Rácalmás Város Polgármesteri Hivatalának dísztermében "Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiahatékonysági megoldások" címmel. A szeminárium a Norvég Alap társfinanszírozásával megvalósult korábbi közös projekt folytatása, amely a norvég Elverum városával közös partnerségben a zöld energetikai fejlesztések továbbviteléről szólt. | |
| 2017-10-00 | "Helyi és mikrotérségi okos energiafelhasználási és energiatakarékossági megoldások" | A Miniszterelnökség döntése alapján, a Norvég Alapban fel nem használt pénzügyi keretéből Rácalmásnak 5 millió forintot ítélt oda, amit Rácalmás az energetikai fejlesztések továbbvitelére fordít. Ezzel kapcsolatban 2017. október 19-én a rácalmási polgármesteri hivatalban nyílt szemináriumot tartottak. | |
| 2017-08-25 | A kémény nem füstöl | A régi vágású ipari üzemekhez szokott szemnek szokatlan lehet, hogy Dunaújváros iparterületén működik egy gyár, amelynek a kéménye lényegében nem füstöl. | |
| 2017-07-00 | Eredményesen vizsgázott az Energiairányítási rendszer. Folyamatosan fejlődő energiahetékonyság | Az ISD Dunaferr Zrt. 2016-ban szerezte meg az ISO 50001 szabvány szerinti Energiairányítási rendszer tanúsítványát. A rendszer megfelelőségét az évente ismétlődő, tanúsítócég által lefolytatott felügyeleti auditon kell bizonyítani, amit a Det Norske Veritas GL auditorai végeztek 2017 júniusában. Eredményesen vizsgázott az ISD Dunaferr Zrt. Energiairányítási rendszere, így az ISO 50001 tanúsítvány érvényességét megőrizték. | |
| 2017-06-20 | Korszerűség, energiahatékonyság. Korszerű termékek és energiahatékonyság | A kormányzat elkötelezett támogatója az elektromobilitás térnyerésének. A múlt héten pénteken a magyar főváros volt Európa legnagyobb elektromos autóversenyének, az eTourEurope kilenc állomásának egyike. Az esemény egyik felszólalója a kormányzat részéről Lepsényi István (kép), a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára volt. | |
| 2017-06-00 | Napkollektorok a rendelő tetején is | Napkollektorokat szereltek fel a Szent Pantaleon Kórház tetejére. Nyilatkozik dr. Mészáros Lajos, az intézmény főigazgatója. | |
| 2017-05-00 | További együttműködésről is tárgyaltak a települési vezetők | Norvég delegáció látogatott 2017. május 11-én Rácalmásra, azért, hogy részleteiben is megismerjék a közös program keretében megvalósult energetikai fejlesztést, a magyar partner kisvárost, valamint tárgyaljanak a további együttműködésről. | |
| 2017-04-00 | Fókuszban az energiatudatosság. Legyen közös célunk az energiahatékonyság növelése! | Az ISD Dunaferr Energiairányítási Tanácsülésén (EIT) résztvevők áttekintették a 2016. év energetikai teljesítményét és a célkitűzések megvalósulását. 2017-re és 2018-ra 0,5-0,5%-osenergiateljesítmény javulás a célkitűzés, amely – figyelembe véve az ISD Dunaferr Zrt. megközelítően 60 Mrd Ft-os éves energiaköltségét – a környezetünkre gyakorolt kedvező hatások mellett jelentős gazdasági haszonnal is kecsegtet. | |
| 2017-04-00 | Az energiatudatos, zöldebb térségért. Növekvő energiatudatosság Rácalmáson. Az együttműködés rendkívül sikeres volt. Kapacitásaink fejlesztése. Szívesen adjuk tovább a tapasztalatainkat! Gratulálok Rácalmásnak! | Lezárult a Norvég Alap által támogatott, "Greening Regions" vagyis "Zöldebb térségekért" című projekt, amely megalapozza Rácalmás Város Önkormányzatának hosszú távú energetikai törekvéseit. A projekt ünnepélyes zárókonferenciája 2017. április 20-án került megrendezésre. | |
| 2017-02-00 | Az energiatudatosság növelése a cél. Norvég partnekerek Rácalmáson | Az "Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatásfejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében" című projekt megvalósítására 250 millió forint támogatást nyertünk el a Norvég Alaptól az elmúlt évben. A program keretében norvég partnerek látogattak Rácalmásra február 21-én, és a helyszínen győződtek meg a források felhasználásról és a beruházásról. (teljes szöveg) | |
| 2016-11-16 | Biztonságban van az ellátás | Semmi nem veszélyezteti Magyarország energiaellátásának biztonságát - hangsúlyozta dr. Dorkota Lajos (kép), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt november 15-én, kedden. | |
| 2016-11-00 | Éljünk energiatudatosan! | A Norvég Alap által támogatott "Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatásfejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében" című és HU11-0006-A1-2013 azonosító számú projekt keretében 2016. október 17-én Norvégiából Stol-Elvdar Önkormányzattól és Elverum Önkormányzattól 3 fős delegáció érkezett Rácalmásra. | |
| 2016-10-28 | Negyvenmilliárdra pályáznak. Energetikai fejlesztést tervez hat megyei jogú város | Dunaújváros és öt megyei jogú város: Kaposvár, Tatabánya, Zalaegerszeg, Szombathely, Veszprém együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal annak érdekében, hogy együttesen pályázzanak az ELENA-programra. | |
| 2016-10-07 | Elekromos hajtással járni | A Magyar Elektrotechnikai Egyesület dunaújvárosi szervezete szakmai klubdélutánt tartott október 6-án, csütörtökön a Dunaújvárosi Egyetemen, amelynek témája az E-mobilitás, - vagyis az elektromos meghajtású gépjárművek alkalmazása volt. | |
| 2016-10-00 | Az energiatudatosság növelése a cél. Norvég partnerek Rácalmáson (képaláírás) | Az Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatás-fejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében című projekt megvalósítására 250 millió forint támogatást nyertünk el a Norvég Alaptól. A program keretében norvég partnerek látogattak Rácalmásra október 18-án, lapzártánk idején. (Erről lapunk novemberi számában tudósítunk.) A látogatást magyar településvezetők és szakemberek norvégiai tanulmányútja előzte meg, amelyről a 2. oldalon olvashatnak (teljes szöveg) | |
| 2016-10-00 | Norvég minta. Az energiatudatosság növelése a cél | Rácalmás és Mezőfalva önkormányzatának 14 fős delegációja vett részt 2016 szeptember 12-15. között azon a norvégiai szakmai tanulmányúton, melyet a Norvég Alap szervezett az "Együttműködésen alapuló innovatív szolgáltatásfejlesztés az energiatudatosság növelése és a megújuló energiák elterjesztése érdekében" című projekt keretében. | |
| 2016-08-04 | Biomassza, a növényi energia | Az energia és annak felhasználása mindennapjaink velejárója. Nemrég helyezték üzemebe a Prinzhorn papíripari csoporthoz tartozó Hamburger Hungária hő- és villamosenergiát előállító erőművét üzembe. | |
| 2016-07-00 | Energetikai Hírlevél 2016/2. Sikeres Energiairányítási Rendszer audit | A Det Norske Veritas tanúsító cég auditorai júniusban előauditon győződtek meg az Energiairányítási Rendszer megfelelő állapotáról, majd júliusban következhetett az öt napig tartó tanúsítói audit, ami sikerrel zárult. | |
| 2016-06-11 | Felavatták az erőművet | A Hamburger Hungária, az osztrák Prinzhorn Csoport tagja június 10-én ünnepélyesen felavatta a dunaújvárosi papírgyár területén épített új erőművet. | |
| 2016-06-11 | Több mint húszévesigényük teljesült | Az új erőművet dr. Szikla Zoltán (kép), a Hamburger Hungária Erőmű Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be. | |
| 2016-06-11 | Segíti az energiapolitikai célok elérését | Dr. Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár hangsúlyozta a június 10-én átadott Hamburger Hungária Erőmű fontosságát. | |
| 2016-05-00 | Energetikai Hírlevél 2016/1. | A szervezeti átalakulások miatt az ISD Dunaferr Energiairányítási Rendszer (EIR) szabályozó dokumentumaiban változás következett be. 2016. 03. 31-én kiadásra került a PRM-01 (Energiairányítási Rendszer Működtetése) szabályzat, amely a korábbi G-03 (Energiagazdálkodás folyamata) szabályzat helyébe lépett. | |
| 2016-04-13 | Hulladék importra szorulnak | Felhasználja az erőmű teljes áramtermelését a Hamburger Hungária. Visszaadta a csak tavaly májusban megkapott villamosenergia-kereskedelmi engedélyét a Hamburger Hungária Erőmű Kft. | |
| 2016-04-06 | A dobozba zárt macska esete | Magyarország energiahelyzetéről tartott előadást Holoda Attila, a bányászati és kohászati egyesület klubnapján a helyi kamara épületében. Európában hatalmas palagáz-készletek vannak, az európai palagáz-sztori lehetne az egyik menekülési útvonal - véli a szakember. | |
| 2016-04-00 | Magyarország energiahelyzete és lehetőségei. OMBKE-klubnap | 2016. március 31-én az OMBKE dunaújvárosi szervezete klubnapot tartott, melyen Holoda Attila, energetikai szakember tartott előadást. Holoda Attila portréja. | |
| 2016-03-04 | Hétmilliárdos fejlesztés, Villamoshálózat-bővítés Perkátán | Jelentős szerepe lesz Dunaújváros és a térség biztonságos villamosenergia-ellátásában annak a mintegy hétmilliárd forintból, Perkátán létesített 400/120 kilovoltos alállomásnak, amelyet múlt pénteken adtak át. | |
| 2016-02-27 | Tovább javul az ellátás biztonsága | Dunaújváros energiaellátásának biztonságát növelő alállomást adtak át Perkátán. Jelentős szerepe lesz Dunaújváros és a térség biztonságos villamosenergia-ellátásában annak a mintegy hétmilliárd forintból, Perkátán létesített 400/120 kilovoltos alállomásnak, amelyet február 26-án adtak át. | |
| 2016-02-27 | Dunaújváros energia-ellátásának biztonsága | Perkáta - Jelentős szerepe lesz Dunaújváros és a térség biztonságos villamosenergia-ellátásában annak a mintegy hétmilliárd forintból, Perkátán létesített 400/120 kilovoltos alállomásnak, amelyet pénteken adtak át. | |
| 2016-01-19 | Szemléletváltás kell! | Energiahatékonyság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal fókuszában mottóval készítettünk interjút dr. Dorkota Lajossal, a MEKH elnökével, aki lokálpatriótaként ezer szállal kötődik lakóhelyéhez, Dunaújvároshoz. | |
| 2015-12-23 | Energetikai fejlesztés | Energetikai fejlesztés Baracson - 147 milliós beruházás végére tettek pontot. Vissza nem térítendő európai uniós pályázati támogatásból modernizálták Baracs néhány intézményét.
| |
| 2015-12-09 | Téma az e-mobilitás | Közös tanácskozást tartott a napokban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a felsőoktatási e-mobilitási platform, ahol a Dunaújvárosi Főiskola is bemutatta a témával foglalkozó eredményeit. | |
| 2015-12-00 | Sajtóközlemény | Befejeződött a napelemes rendszer kialakítása a dunaújvárosi Sznet Pantaleon Kórház - Rendelőintézet területén. | |
| 2015-11-00 | Sajtóközlemény. Napelemes rendszer telepítése a Dunaújvárosi Főiskola épületeire | Befejeződött a Dunaújvárosi Főiskolán elnyert napelemek telepítése. A kivitelezés 2015. augusztus 5-én kezdődött meg és 2015. október 9-én a műszaki átadás-átvétellel fejeződött be. A projekt sikeresen megvalósult, a napelemes rendszer üzemel és termeli a villamos áramot. | |
| 2015-10-24 | Már termelnek az új napelemek | Hatvan darab háztartás éves energiafogyasztását fedezné a Dunaújvárosi Főiskolán most felszerelt napelemek. | |
| 2015-08-14 | Napelem a tetőn | A Dunaújvárosi Főiskolán folyik a közelmúltban pályázaton elnyert napelemek telepítése. | |
| 2015-08-00 | Energetikai Hírlevél 2015/2. | ISD Dunaferrben bevezetésre kerülő, ISO 50001-es szabvány alapú Energiairányítási Rendszerről (EIR) szóló cikk folytatása. | |
| 2015-06-19 | Befektetésnek is kiváló | Négy éve alakult a Pentele Solar Kft. Dunaújvárosban. Beszélgetés az ügyvezetővel, Tassó Zoltánnal. | |
| 2015-06-16 | Csökkenő villanyszámla | Energetikai fejlesztések Dunaföldváron. | |
| 2015-05-28 | Atomenergia: kell?! | Az atomenergiáról rendeztek előadásokat május 27-én a Dunaújvárosi Főiskolán. | |
| 2015-05-23 | Napfényre várva | Napelemes rendszer épül Rácalmáson. A már működő rendszer közintézmények áramellátásához fog plusz energiát és forrásokat biztosítani. (nem teljes szöveg) | |
| 2015-05-00 | Az ISD Dunaferr vállalatcsoport 2014. évi energiagazdálkodása | Beszámoló az ISD Dunaferr vállalatcsoport 2014-es energiagazdálkodásáról. | |
| 2015-05-00 | Energetikai Hírlevél 2015/1. | Ismertető az ISD Dunaferrben bevezetésre kerülő, ISO 50001-es szabvány alapú Energiairányítási Rendszerről (EIR). | |
| 2015-03-09 | Az ország leghatékonyabb erőműve | Magyarország legkorszerűbb erőműve épül Dunaújvárosban tavaly február óta. A beruházásról Bencs Attila, a Hamburger Hungária és az erőmű ügyvezetőjének és dr. Szikla Zoltán a Hamburger Hungária Erőmű Kft. ügyvezető igazgatójának tájékoztatója. Adatok az erőműről. | |
| 2015-02-00 | Mi rejtőzik a számok mögött? | A Dunaferr-csoport villamos-energia hálózatának bemutatása. | |
| 2015-01-29 | Napcella rendszer a tetőn | Egyes műtétek esetében egyharmadával csökkenhet a várólista, napcella rendszert telepítenek a Szent Pantaleon Kórház főépületének a tetejére. | |
| 2015-01-15 | Nem támogatjuk a zöld energiát... | 2015-től termékdíjat kell fizetni a napelemekre Magyarországon. Beszélgetés Tassó Zoltánnal, a Pentele Solar Kft. vezetőjével. Kép: Napelemek a dunaújvárosi Dunasoron | |
| 2014-12-19 | A hatékonyabb működés érdekében | Energia-irányítási Rendszer kiépítése kezdődött az ISD Dunaferr Zrt.-nél. Beszélgetés Felföldiné Kovács Ágnes megbízott energetikai igazgatóval. | |
| 2014-12-19 | Tüzeléstechnikai tanácskozás | Az ISD Dunaferr adott otthont november 12-én a Tüzeléstechnika 2014 Ipari Szemináriumnak, amit A TÜKI Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Zrt. valamint az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Miskolci Szervezete rendezett. | |
| 2014-11-00 | Képaláírás | Az ISD Dunaferr adott otthont a Tüzeléstechnika 2014 Ipari Szemináriumnak, amit A TÜKI Tüzeléstechnikai Kutató és Fejlesztő Zrt. valamint az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület Miskolci Szervezete rendezett. (nem teljes szöveg) | |
| 2014-10-00 | Energia Irányítási Rendszer kiépítése az ISD Dunaferrnél | Cél az energiahatékonyabb működés. "A projekt indítását megelőzte a bevezetésért felelős energiairányítási csoport kialakítása, és a projektterv elkészítése. A team vezetője Felföldiné Kovács Ágnes mb. energetikai igazgató, vele beszélgettünk a részletekről." | |
| 2014-07-04 | Szakmai napon (képaláírás) | Atomenergetikai Múzeumban. Szakmai kiránduláson Pakson töltött egy napot a Dunaferr iskola 11. g osztálya, ahol az atomerőműhöz kapcsolódó energetikai múzeumot látogatták meg, s többek között megismerkedhettek a veszélyes hulladékok kezelésével, valamint azok tárolásával. (teljes szöveg) | |
| 2014-06-30 | Az alternatív energiákról | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Innovációs Klubja a közelmúltban tartott rendezvényt a Dunaújvárosi Főiskolán, ahol dr. Kiss Endre ismertette a főiskola megújuló energiák felhasználást bemutató eszközeit, berendezéseit. | |
| 2014-05-16 | Költségcsökkentés naperőművekkel | Május 15-én adták át a 138 millió forintból megújított energetikai rendszert a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. | |
| 2014-03-19 | Új utakon a közvilágítás | LED technológia a közvilágításban is, egy nagyvenyimi cég bemutatkozása (Manzéger Illés, Kuminka József). | |
| 2014-03-12 | Napelemes kiserőmű Mezőfalván | Napelemes háztartási kiserőmű épül Mezőfalván. A munkálatok már elkezdődtek, a kivitelező nyáron már működésbe is helyezi a több intézményt is ellátó erőművet. | |
| 2014-03-12 | Negyedszázados garanciavállalás | Napelemes háztartási kiserőmű épül Mezőfalván. Évi ötvenezer watt áramot termel majd. | |
| 2014-03-06 | Megújuló energiával | Társasházak energetikai költségcsökkentése megújuló energiával témában tartott szakmai napot a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Dunaújvárosi Területi Szervezete. | |
| 2014-03-00 | Az ISD Dunaferr vállalatcsoport 2013. évi energiagazdálkodásának áttekintése | Az ISD Dunaferr vállalatcsoport 2013. évi termelését és energiagazdálkodását alapjaiban befolyásolta az I. számú kohó 2013. január 22-i leállítása átépítés céljából. Az ISD Dunaferr Zrt. nettó energiafelhasználása – az I. számú kohó leállításáig – az elmúlt években jeletősen nem változott, egyedül a 2008-as gazdasági-pénzügyi válság nyomán volt tapasztalható ~15%-os visszaesés. Kisebb részben a Lőrinci
Meleghengermű leállása nyomán (2-2,5%), nagyobb részben a nagy energiaigényű folyékony fázis termelésének csökkenése révén a 2013. évben már ~40%-kal esett vissza az ISD Dunaferr Zrt. nettó energiafelhasználása. | |
| 2014-02-15 | Társadalmi szerepvállalás | Az MVM Paksi Atomerőmű vezérigazgatója válaszolt a Dunaújvárosi Hírlap kérdésére, hogy milyen elemekből áll társadalmi szerepvállalásuk. | |
| 2013-11-25 | Energetikai fejlesztések lesznek | Energetikai fejlesztések lesznek Pusztaszabolcson: napkollektorok, napelemek épülhetnek az önkormányzati létesítményekben. | |
| 2013-10-04 | Energiaárak és a Dunaferr ügye | Két és fél hónapja vette át az Energetikai Hivatal vezetését Dorkota Lajos. Interjú. | |
| 2013-10-02 | Megújuló energia | Hamarosan működik a mezőfalvi általános iskola geotermikus fűtése. | |
| 2013-08-23 | Orbán ostora: nem kell hozzá szakértelem | A legfőbb feladatának az újabb rezsicsökkentési fordulók végrehajtását tartja a júliusban kinevezett új energiahivatali elnök. A fideszes Dorkota Lajosra egy olyan új intézmény vezetését bízták, mely a jogelődjéhez képest jóval szélesebb körű felhatalmazással bír, csak az elődeivel összehasonlítva épp az új elnöknek van a legkevesebb köze az energetikához. Egy elvben független intézmény élére egy végrehajtó került. | |
| 2013-08-01 | Dorkota Lajos elment, de marad... | Huszonhárom év politikusi pályafutása után távozott a magyar politikai életből dr. Dorkota Lajos. 2013 júliusa óta a Magyar Energetikai és Közmű szabályozási Hivatal munkáját irányítja. Szakmai portré, eredmények. | |
| 2013-06-28 | Szederinda aprítója | A daruszentmiklósi Szederinda Óvoda részben önellátó lett, napkollektorok, biofűtőanyag-tároló, kazán, aprítógép. | |
| 2013-06-14 | Önfenntartó mintapélda | Megújuló energia, takarékosság, önfenntartás a daruszentmiklósi Szederinda Óvodában. | |
| 2013-05-31 | Új erőművet terveznek | A Prinzhorn-csoporthoz tartozó Hamburger Hungária Kft. új erőmű építéséről folytat tárgyalásokat. Cél az energiafüggetlenség. | |
| 2013-04-08 | A saját áramunkat adjuk | Április 5-én a Sonnergy Hungária Kft. bemutatta az általuk forgalmazott napáramrendszereket a Suzuki autókereskedésben. | |
| 2013-01-29 | Az energiával spórolnának | Energetikai fejlesztésre készül a nagyvenyimi önkormányzat, az intézményekben, az iskolákban, óvodákban és a polgármesteri hivatalban. | |
| 2013-01-29 | Napelemekkel, takarékosan | Pályázaton nyert támogatás segítségével több mint 27 millió forintot költhetett Daruszentmiklós önkormányzata az óvoda energetikai fejlesztésére. | |
| 2012-12-04 | A hatékony, korszerű energia-felhasználásról | Kulcs - Dr. Dorkota Lajos kormánymegbízott kezdeményezésére a környezetvédelmi és energia operatív program pályázati lehetőségeivel ismerkedhetek a polgármesterek. | |
| 2012-12-01 | Milliós megtakarítás a Nap energiájából | Részben napkollektorok segítségével termelnek ezután meleg vizet a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben. A beruházást 150 millió forintból, uniós támogatással valósították meg. Az ünnepélyes átadás november 30-án, Mélykúton volt. | |
| 2012-11-28 | Hazai lehetőségek tárháza | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara konferenciát rendezett a megújuló energiaforrásokról. | |
| 2012-11-09 | Tudományos igényű előadások az energetikáról | Ipari szeminárium-negyvennegyedszer. (Tüzeléstechnika 2012 Ipari Szeminárium) | |
| 2012-11-05 | A Római fejlesztéséért | Az önkormányzat két év alatt 1,2 milliárd forintot költhet a Római városrészre, ha sikeresen szerepel a szociális városrehabilitációs pályázaton. A tervekről. (Kép az 1. oldalon is) | |
| 2012-10-31 | Szeles látogató az erőműben | A kulcsi szélerőműben tett látogatás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara küldöttsége október 29-én. | |
| 2012-10-24 | Egy kiaknázatlan lehetőség | A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében napenergia, napkollektorok és naperőművek témakörben tartott előadást Tóth Péter villamosmérnök. "A napsugárzásból vízszintes felületre érkező energia mennyisége egy évben Dunaújváros területén 1530 kWH6m2, azaz adottságaink megfelelőek lennének a nap energiájának hasznosítására." | |
| 2012-10-10 | Hamarosan a Nap melegíti a vizet a fogvatartottaknak | Az Új Széchenyi Terv pályázatán elnyert pénzből építenek napkollektorokat a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet három intézményében: Mélykúton, Bernátkúton és Sándorházán. | |
| 2012-10-03 | Korszerűsítés Pálhalmán: napenergia! | Pályázati pénzből korszerűsítik a Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet melegvíz-ellátó rendszerét, napkollektorokat szerelnek fel. | |
| 2012-09-28 | Új piacok a megújuló energiák révén | Kamarai tájékoztató. "A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában hétfőn tartott előadásában dr. Balogh László, a Megújuló Energia Szövetség elnöke mint dinamikusan fejlődő piacról, a megújuló energiák hasznosításáról nyújtott tájékoztatást." | |
| 2012-08-17 | Energikus találmányok | A Székesfehérváron működő Első Magyar Tüzelés- és Légtechnikai Energetikai Klaszter (EMTEK) mutatta be ECONOCO elnevezésű reaktorát, a Kreatív Vállalkozók Klubjában. | |
| 2012-02-10 | Folytatódik a hideg, újabb havazás is jön | Okoz-e fennakadást az ISD Dunaferr Zrt.-nél a hideg idő, a havazás, a fagy? A kérdésre válaszolt: az ISD Power Kft és az ISD Portolan Kft. | |
| 2012-01-04 | A Nap főz a konyhán | Napenergia hasznosítás Daruszentmiklóson. | |
| 2011-11-25 | Kutatás és gyakorlat | Megújuló energiákról a főiskolán | |
| 2011-11-01 | Az ISD Dunaferr társaságcsoport energiapiaci szereplése, energiapiaci változások | "Az európai uniós csatlakozás következményeként bevezetett energiapiaci liberalizáció új környezetet teremtett a piaci szereplők számára. A
cikk bemutatja a liberalizáció alapelveit, az
ehhez kapcsolódó energiapiaci szabályozási lépéseket,
a szabad energiapiac kialakulását és fejlődését. Összefoglalja az ISD Power Kft. tevékenységét a liberalizáció
eddigi 8 évének időtartama alatt, valamint leírja, hogy
az ISD Power Kft. milyen lényeges változtatásokkal
tudta a szabadpiac adta lehetőségeket kihasználni az
energiaköltség csökkentésének, így az anyavállalat
versenyképességének növelése érdekében." | |
| 2011-11-01 | A másodlagos és a hulladékenergia jelene, eredmények és fejlesztési lehetőségek az ISD Dunaferr vállalatcsoportnál | Az ISD Dunaferr
energiastruktúrájában a másodlagos energiahordozók
egyre nagyobb szerepet töltenek be. Jelen cikk átfogó
helyzetképet ad a másodlagos és a hulladékenergia
jelenéről, az elért eredményekről és a lehetőségekről
az ISD Dunaferr vállalatcsoportnál. | |
| 2011-11-01 | Az ISD Dunaferr vállalatcsoport energiagazdálkodásának rövid áttekintése | A cikk áttekintést ad a vállalat energiagazdálkodásáról, és a jövőbeni tervekről. | |
| 2011-10-21 | Kis energetikai kérdezz-felelek | A Paksi Atomerőmű mozgó látogatóközpontja látható napok óta a Városháza téren. | |
| 2011-05-06 | Elsődleges az ellátás biztonsága | Az energiafelhasználás optimalizálásáért dolgozik a munkacsoport. Interjú dr. Sándor Péterrel, az ISD Power Kft. ügyvezető igazgatójával. | |
| 2011-02-08 | Fénytelen üvegház | "A DANUWIN 2011 című gazdasági konferencián merült fel az ötlet (többek között), hogy a vasmű hulladékhőjét a gyárhoz közeli földeken üvegházakban hasznosíthatnák."
| |
| 2010-10-15 | Új iparág, új lehetőség | Megújuló energiák címmel konferenciát rendezett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara. Beszámoló. | |
| 2010-10-13 | A Napkorszak hajnalán | Beszámoló a Megújuló Energiák című konferenciáról, amelyet a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Ipari Kamara szervezett.
| |
| 2010-05-03 | Klaszterek külföldi céljai | Együttműködési megállapodást írt alá (április 29-én)a Sinus Környezettechnológiai Innovációs Klaszter (elnöke: Gere János), és a veszprémi Pannon Egyetem által létrehozott Ökopolisz Klaszter (elnöke Farkas András). | |
| 2009-09-01 | Az ISD Dunaferr villamos ellátóhálózatának fejlesztése (2008-2009) | A cikk áttekinti a Dunaferrnél 2006-ban elindított technológiai fejlesztések kapcsán, a villamos energiaellátó hálózaton szükségessé vált fejlesztéseket, bővítéseket. | |
| 2009-08-19 | Energiatermelés hulladékégetéssel | Áprilisban megalakult Dunaújvárosban a Sinus Környezettechnológiai Innovációs Klaszter, mely előadás-sorozaton ismertet olyan technológiákat, melyek alapul szolgálhatnak innovációs projektek kidolgozásához. | |
| 2009-06-12 | Energia tiszta forrásból | Költségesebb beruházás, olcsóbb üzemeltetés. | |
| 2009-04-01 | Konferencia a napenergiáról | Konferenciát tartottak a napenergia felhasználási lehetőségeiről március 24-én a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamaránál. | |
| 2008-12-12 | Egyéves a zöldenergia | Zökkenőmentesen és eredményesen üzemel a Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogáz üzeme. | |
| 2008-11-07 | Energiapolitika - újragondolva | Környezetvédelem, energiatakarékosság. Az energia-hatékony acéltermelés megvalósításáról. | |
| 2008-05-19 | Megújuló acélipar a fenntartható fejlődés tükrében | Nemzetközi konferenciát rendezett az ISD Dunaferr. A konferencia fő célkitűzése volt, hogy az ISD csoport tagvállalatainál dolgozó műszaki értelmiség szellemi kapacitásait koncentrálva kialakítsa egy közös, mindegyik tagvállalat számára gyümölcsöző szakmai együttgondolkodás keretfeltételeit. | |
| 2008-03-25 | Uniós program, hazai sikerprojekt | A dunaújvárosi Solanova-ház bemutatása. | |
| 2007-10-10 | Zöld utat az erőműnek | A Dunapack Zrt. anyavállalata, a W. Hamburger GmbH a dunaújvárosi telephelyén erőművet építhet. A 67 milliárd forint értékű beruházást engedélyezték. | |
| 2007-09-28 | Lőrinci fejlesztések | Sikeres volt a nagyjavításkor végzett beruházás Lőrincen. Nagyobb kapacitás, jobb minőség, energiamegtakarítás. Interjú Molnár János műszaki igazgatóval. | |
| 2007-09-20 | Áramot termelnek a biogázüzemben | Pálhalmai Agrospeciál Kft. biogázüzem. | |
| 2007-06-07 | Környezet? Tudat? | Összeállítás a VIII. Dunaújvárosi Környezetvédelmi Konferenciáról (Nem játékszer a környezet; Kisebb autó, több kerékpár; Minőségi védelmet tanúsít című írások). | |
| 2007-05-14 | Luxus a panelban | A Solanova-ház (Lajos király körút 10-12.) egyedülállóvá vált Európában. A fűtési és melegvíz-költségek jelentősen csökkentek (adatok). Az épületről. | |
| 2007-05-04 | Közös érdekünk az átalakulás | A Dunaferr társaságcsoportnál három fő területen (energiaellátás, logisztika, termelés) is integrációs folyamat zajlik. Eddig az EMA-Power Kft. és a Dunaferr Eneregiaszolgáltató Kft. integrációja zajoltt le. Részletes beszámoló. | |
| 2007-04-13 | Integrációs projekt. | Energiavállalatok integrációja. Interjú dr. Sándor Péterrel, az egységes EMA-Power Kft. ügyvezető igazgatójával. | |
| 2007-04-01 | Az ISD Dunaferr Zrt. fejlesztéseihez kapcsolódó energiaellátási program. | A szerzők energiahordozónként tekintik át a feladatokat, amelyeket el kell végezni a vállalatnál. | |
| 2007-02-26 | Biogázerőmű Pálhalmán | Biogázerőművet épít a Pálhalmai Agrospeciál Kft. Az osztrál állam vásárolja meg a szén-dioxid megtakarítást. | |
| 2006-12-01 | Erőművi fejlesztések. | Középpontban az erőművi fejlesztések. Ipari tűzeléstechnikai szeminárium Dunaújvárosban. | |
| 2006-11-08 | Saját energiabázis épül | Beszámoló a paírgyár területén felépítendő széntüzelésű erőmű beruházásról. A területen lévő üzemek energiagondjai ezzel a beruházással megoldódnának. Beszámoló a környezethasználati engedéllyes kapcsolatban megtartott közmeghallgatásról is. | |
| 2006-11-07 | Publikációk a Solanova-házról | Tapasztalatok a különlegesen hőszigetelt kísérleti épülettel kapcsolatosan. | |
| 2006-10-31 | Olcsóbb, mint gőzt venni | A Dunapack Zrt. tulajdonosai arra az elhatározásra jutottak, hogy saját erőművet építenek, mert gazdaságosabb, mint iparti gőzt vásárolni a Dunaferr Energiaszolgáltató Kft-től. | |
| 2006-09-16 | Tájékoztatás Dunaújváros lakossága részére a távhőszolgáltatás kapcsán | Az EMA-POWER Kft. ügyvezetőjének - Kostyantyn Chychov - tájékoztatója. | |
| 2006-07-11 | Megújuló energiaforrásokról - a szélerőműben | A kulcsi Mesterségek Bölcsője prgramjaként jún. 7-én konferenciát rendeztek a megújuló energiaforrások használatáról... - a kulcsi szélerőműben. | |
| 2006-06-15 | Megújuló energiaforrások | A HÍD Egyesület és a Területfejlesztési Tudományos Egyesület az energiagazdálkodás és a vidékfejlesztés kapcsolatáról tartott konferenciát június 13-án. | |
| 2006-01-06 | A "Ha..." főpróbája | A lakosság távhőellátása zavartalam. A Gazprom cég gázelzárása nem érinti a város gázellátását. | |
| 2005-12-19 | Őszre felépül a biogázüzem | Jövő őszre felépül a Pálhalma határába tervezett Agrospeciál Kft. biogáz üzeme. Beszámoló a beruházásról. | |
| 2005-12-16 | Szerződés után | Európa legnagyobb biogázüzeme épül rácalmási területen jövőre - a finanszírozási szerződést december 15-én írták alá a Pálhalmai Agrospeciál Kft. valamint a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. képviselői. | |
| 2005-12-09 | Összefüggések az energetikában | Nemzeti program kidolgozása szükséges az energiagazdálkodásban. | |
| 2005-11-08 | A kórházi gázmotor | A gázmotorok dunaújvárosi telepítésének első - mindmáig kedvező tapasztalatokat nyújtó - példája a Szent Pantaleon Kórház energiaellátásának átalakítása. | |
| 2005-11-07 | Abroncsgyár épül itt | A gumiabroncsgyár építése még az idén elkezdődik az infrastruktúra kiépítésével. A gyár energiaellátásához nem lesz szükség új erőműre. A termelés várhatóan 2007-ben kezdődik. | |
| 2005-10-14 | Közmeghallgatáson az erőmű terve | Bemutatták a környezeti hatástanulmányt. | |
| 2005-10-04 | Gáz: támogatással enyhített áremelés?! | A földgázár-kompenzáció ügyében nem született döntés. | |
| 2005-09-06 | Erőműépítési hajrá a Duna mellett | A Dunaferr területén működő Ema-Power Kft. kombinált ciklusú erőművet akar építettni azért, hogy a hosszú távú energiaigényeket biztosíthassák. | |
| 2005-08-15 | Közös errőművet épít három dunaújvárosi papírgyár | Energiaköltségeik csökkentése érdekében új, 147 megawattos, széntüzelésű hőerőművet épít három dunaújvárosi papírgyár, a Dunapack Rt., a Mondi Kft. és a Dunaújvárosi Cellulózgyár Kft. | |
| 2005-03-19 | Tömegsport centrum Pálhalmán? | Beszámoló Dr. Kálmán András sajtótájékoztatójáról. A testvérvárosunká lett bolgár Szilisztra városában tett hivatalos látogatásról, a sportlétesítmények ügyében és az északi ipari park jövőjét érintő kérdésekről nyilatkozott a polgármester. A tervek szerint új tömegsport centrumot létesítene a város a pálhalmai BV-vel közösen, az Agro-Speciál Kft. | |
| 2005-02-25 | A dunaújvárosi egyesülés előnyei | Munkásgyűlés után. | |
| 2005-02-11 | Dunaferres fióktelep lett a miskolci energiaszolgáltató | Januártól a DESZ / Dunaferr Energiaszolgáltató/ | |
| 2004-08-27 | Valós idejű adatok segítik a munkát. | Energia monitoring rendszer a nagyolvasztóműnél. | |
| 2004-05-24 | Biogázból "zöld energia" | Dunaújváros-Pálhalma.
Osztrák-magyar együttműködéssel épül fel az Agrospeciál új üzeme.
Az
előkészületek után 2005 nyarán kezdődhet meg az Agrospecial Kft.
területén a környezetünkben egyelőre egyedülállónak mondható
biogázüzem építése. A projektet decemberben nyújtották be
Ausztriában a többfordulós nemzetközi pályázatra. | |
| 2004-01-30 | Európa legnagyobb biogáz-üzeme épül Pálhalmánál | Európa legnagyobb biogáz-üzemét szeretné megépíteni az Agrospeciál
Kft. Pálhalma határában. A szerves anyagokból, hulladékból
villamos- és hőenergiát előállító üzem jövőre indulna. | |
| 2003-12-19 | A vasműs megoldást az egyetemek is elismerték | A jövőt nem a gázmotoros erőművekben hanem a megújuló energiákban
kell keresni. | |
| 2003-11-28 | Kár volt kiketdeni a város energetikai alaprendszerét | A gázmotoros erőmű megépítése a vasm- energetikai alaprendszerének
kikezdése lenne. | |
| 2003-10-10 | A dunaújvárosi fűtéscsata | Gázmotoros erőmű kontra a Dunaferr EMA-Power | |
| 2003-03-03 | Félmilliárdos megtakarítást jelent az olcsóbb energia | Éves szinten mintegy félmilliárdos megtakarítást jelent a Dunaferr
Rt. számára, hogy március elsejétől a törvény adta lehetőségekkel
élve szabadpiacról szerzi be a villamos energiát. A Dunaferr Rt. az
E.ON-nal kötött szerződést egy évre. | |
| 2003-03-02 | Félmilliárdos megtakarítást jelent az olcsóbb energia | Éves szinteen megtakarítás a Dunaferrnél a szabadpiacon vett
energiával. | |
| 2003-02-28 | Villamos energiát spórol az új berendezés | 2002-ben lezárt újítások között, 17 millió forintos
energiamegtakarítás a DWA Hideghengerműben. | |
| 2003-02-14 | Szabad árampiacon a Dunaferr | A villamosenergia-törvény lehetővé teszi, hogy 2003 januártól az
ipari nagyfogyasztók kiléphessenek a szabad piacra. | |
| 2003-02-10 | A Dunaferr a villamos energia felét importból szerzi be | A Dunaferr a villamos energia szükséglerte felét importból szerzi
be. | |
| 2002-10-31 | Megnyitják a hazai árampiacot | A Magyar Villamos Művek létrehozott egy leánzvállalatot, hogy
testre szabott szolgáltatást nyújtson a nagz energia-fogyasztóknak. | |
| 2002-06-06 | Egy nagy energiafogyasztó gondolatai | A Dunaferr villamosenergia igénye, beszerzése. | |
| 2002-06-05 | Egyszerűbb számlák a Dédásztól - rövidesen | Júliustól megváltozik a számlázási rendszer a Dédász Rt.-nél.
Gyorsabb ügyintézést, egyszerűbb, átláthatóbb számlálat ígérnek. | |
| 2002-02-07 | Már semmit sem tehetünk | A szakemberek, és a városüzemeltetési iroda vezetője szerint
Dunaújváros már minden ésszerű lehetőséget kimerített a
korszerűsítésre. Így nincs szükség a városban a közvilágítás
korszerűsítésére. | |
| 2002-01-24 | Versenyre kész a dunaújvárosi erőmű | Uj tulajdonostársat keres az EMA-Power. Somogyban talált gáz adná a
fűtőanyagot. | |
| 2001-06-06 | Szabályozás - laktanyára | A városüzemeltetési bizottság ülésén fontos téma volt a
közvilágítás energiatakarékossága. | |
| 2001-05-29 | Világítás olcsóbban, saját erőből | A közvilágítás korszerűsítése körül még mindig problémák vannak. | |
| 2001-05-09 | Kevesebb az üzemzavar | A DÉDÁSZ Rt. a korszerűsítés érdekében több éves beruházási
programba fogtak. | |
| 2000-12-14 | Szakmai szemmel az éremelés hatásairól | A villamosenergia és gáz áremelésről. | |
| 2000-04-13 | Bérfejlesztés - tanulságokkal | Uj bérkonstrukció az Energiaszolgáltató Kft-nél. | |
| 2000-04-13 | "Kínpadon" dr Sándor Péter az 1999-es évv menedzsere | Dr. Sándor Péter a A Marketing Szövetség vendége. | |
| 1991-09-01 | Japánok mérnek és értékelnek | Japán szakemberek öt kiválsztott termelőüzemben mérést végeztek az
energiafelhasználásról. Az
adatokat Japánban értékelik ki és vitatják meg a magyar
szakemberekkel. A kiválasztott üzemek
között van a Dunai Vasmű is. | |
| 1990-07-31 | Az energia ára | A háztartási energiahordozók fogyasztási áráról. | |
| 1988-12-16 | A vásár mellett épülő 120/10 KV. DÉDÁSZ állomás. | Biztonságosabb lesz városunk villamosenergia ellátása. | |
| 1988-01-28 | Csökkenő energiafelhasználás | Kuslits Tibor főenergetikus nyilatkozik a Dunai Vasmű
energiaigényéről. A tavalyi évben 60 millió forint
energiamegtakarítást ért el. Az idei év is alapos odafigyelést
igényel. | |
| 1987-11-20 | "Energikus" előadások | A város villamosenergia és fűtési energia ellátásának jövőjéről. Dunaújvárosi műszaki napok. | |
| 1987-11-17 | Dunaújvárosi műszaki napok | Az MTESZ, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, a Magyar Elektronikai Egyesület, a Magyar Hidrológiai Társaság, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Vaskohászati Szakosztálya három napos dunaújvárosi konferenciájáról. | |
| 1987-07-07 | Képaláírás | Napenergiát használnak ezentúl a vízmű óvárosi épületének melegvíz-ellátásához. Az egyenként húszezer forint értékű napkollektorokat és azt a csővezetékrendszert, amely a felmelegítendő vizet kergeti bennük, a napokban szerelték fel az épület tetejére. (teljes szöveg) | |
| 1986-01-17 | A Dunai Vasmű idei terve. 700 millió nyereség | Adatok a tervről. Fénykép | |
| 1986-00-00 | A Dunai Vasműben tervezett fejlesztések az anyag és energiafelhasználás... | ...csökkentésére a VII. ötéves tervidőszakban.
Bel- és külföldi igények kielégítése, export tevékenység, fejlődés. | |
| 1986-00-00 | A Dunai vasműben tervezett fejlesztések az anyag- és energiafelhasználás csökkentésére a VII. ötéves tervidőszakban | Bel- és külföldi igények kielégítése, export tevékenység fejlődés. | |
| 1985-07-05 | Nappal is ég a villany. A fából is megárt a sok? | A házakhoz túl közel lévő fák elsötétítik a lakásokat. | |
| 1985-05-31 | Villany, gáz, távfűtés. Vita az új városrész energiaellátásáról. | A vita ismertetése. Fénykép. | |
| 1985-04-10 | Feszültség az áramfelhasználásban. Zsonglőrködés a voltokkal | A város villamosenergia fogyasztásáról. | |
| 1985-01-25 | Öt évvel a városi pártértekezlet után. Lefelé egy mozgólépcsőn. | Az energiafelhasználás alakulása a város üzemeiben. | |
| 1984-01-31 | Kevesebb energiával. NEB-vizsgálat. | Az energiagazdálkodási program végrahajtásáról. Elemzés, adatok. | |
| 1984-01-20 | Kevesebb olajat a tűzre. A tavalyi megtakarítás: nyolcvanmilló forint. | A Dunai Vasmű energiatakarékossági eredményei. Adatok, tervek. | |
| 1983-06-17 | A pazarlás megszüntetése még kevés. Kevesebbet, olajból, gőzből, áramból | MSZMP városi vb. ülésén tárgyalta az energiagazdálkodás helyzetét üzemeinkben. | |
| 1982-10-26 | Lesz (?) vasműs paradicsom | Foglalkozzon-e a vasmű zöldségtermesztéssel? | |
| 1982-10-19 | Ha vesszük 1 forint 10, ha csináljuk 84 fillér | Az energiatakarékos erőmű. | |
| 1982-02-19 | Van, ahol sürgetik, van, ahol halogatják | A dunaújvárosi üzemek olajfelhasználásáról. A takarékosság szükségességéről. Adatok, kilátások. Nyilatkoznak a felhasználó üzemek vezetői. | |
| 1982-02-12 | A vasmű is részt vesz | Vas-Fémű és Villamosipari dolgozók Szakszervezete és az Ipari
Minisztérium kiirására energiatakarékos újítások pályázat.
A Dunai Vasmű is részt vesz a pályázaton. | |
| 1981-10-27 | Jelentős eredmények | A népgazdaság energiájának 3%-át a Dunai Vasmű használja fel.
Fontos feladat az energiatakarékosság és átalakítás jó hatásfokkal. | |
| 1981-09-11 | Energiagazdálkodás a BVM-ben. Nem adnak gőzt! | Első helyezést ért el a dújv-i BVM a múlt évi energiamegtakarítás alapján a BVM gyárai között. | |
| 1981-07-12 | Első helyezés energiamegtakarításért | Az Energiafelügyelet Győri Körzete által meghirdetett
energiatakarékossági vereseny első helyezettje a Dunai Vasmű lett. | |
| 1981-07-12 | Két terület, két intézkedés... | A Központi fűtés és a gőzfűtés rendszerében is energia megtakarítás
1980-1981-ben a Dunai Vasműben. | |
| 1981-04-27 | Az energiatakarékosság egy fajtája... | A tüzelőanyag áremelkedések és szakaszos ellátás miatt a
takarékosság egyik formája, ha a tüzelőanyagok egymással
helyettesíthetőek, pl a fűtőolajat földgázzal, a kokszot pedig
fűtőolajjal lehet helyettesíteni a vasműben. | |
| 1980-08-01 | Mennnyit ér egy százalék? | "Prémiumtakarékos" energiagazdálkodás. Beszélgetés Kuslits
Tiborral, a Dunai Vasmű főenergetikusával. | |
| 1980-02-12 | Egy kalóriával se többet! | A Dunai Vasmű energiamegtakarítási programja. | |
| 1980-00-00 | Az energiatermelés | A gyáregység részei: Erőmű, Kalorikus üzem, Villamos üzem. Vízvegyészet. A gyáregység története, termelése, fejlesztése. | |
| 1979-12-12 | Vállalatunk energiagazdálkodásáról | Öt kérdés Kuslts Tibor főenergetikushoz. | |
| 1979-07-13 | Kivételes adottságunk | A Dunai Vasmű tolókemencéjének hűtőrendszere látja el az egész
Dunaújvárost melegvízzel. Ennek kiemelkedő jelentőségéről. | |
| 1979-07-10 | Hulladékhő melegíti a város vizét | Az energiamegtakarító berendezést a Meleghengermű nagyjavítása után helyezték üzembe. | |
| 1979-07-06 | Takarékosan! | Spórolni kell a közvilágítással. | |
| 1979-00-00 | Dunaújváros energiaellátásának távlati koncepciója | A lakosság, a közintézmények, ipar, mezőgazdaság, közlekedés energiaszükséglete városunkban. | |
| 1978-11-28 | Energia-konferencia | A vasmű energiagazdálkodásáról. | |
| 1978-11-21 | Energiagazdálkodási konferencia városunkban | A dunaújvárosi Műszaki Napok keretében az MTESZ és az ÉTE rendezésében. Az előadások témája. | |
| 1978-08-08 | Tizenhatmillió forint az energia | A vasmű energia-felhasználásának csökkentéséről. | |
| 1978-04-11 | Hulladékhő-hasznosító program a Dunai Vasműben | A hővisszanyerő újítások részletezése. Gőzfejlesztés az acélgyártás melléktermékeként. Tízezer lakás fűtéséhez elegendő. | |
| 1976-09-24 | Igényelni kell a dolgozók véleményét - Ülést tartott a városi pártbizottság | Új követelmények. A létszámmal gazdálkodni kell. Az üzemi
demokráciában rejlő lehetőségek. Az üzemi munkaszervezés, termelési, beruházási tervek értékelése. Ellentmondásos
bérgazdálkodás. Energiagazdálkodás. Munkaverseny-mozgalom. | |
| 1976-07-15 | Energia. Akkor több, ha kevesebb | Az erőmű részletes bemutatása.Az energiatakarékosságról. | |
| 1976-07-12 | Értékelték az 1975. évi munkavédelmi versenyt | 1. Lőrinci Hengermű 2. Kokszvegyészeti gyárrészleg 3. Energiagazdálkodó és szolgáltató gyáregység | |
| 1976-06-18 | 120 kilovoltos távvezeték épül Sárbogárd és Dunaújváros között | Fokozatosan nő a nagyüzemek elektromosenergia-igénye. | |
| 1975-12-05 | Új transzformátorállpmás (képaláírás) | 1975. december 4-én adták át a papírgyári víztorony mellett épült, új 120 kilovoltos állomást. (nem teljes szöveg) | |
| 1975-06-20 | Energiatakarékosság - gazdaságosabb termelés | Beszélgetés Réfi Kádi Titusszal, a Dunai Vasmű energia
gyárrészlegének főmérnökével | |
| 1975-02-28 | Takarékoskodás az anyaggal, energiával, munkaerővel | Jó eredmények után ujabb vállalalások a vasműben. | |
| 1974-09-03 | Az energiaellátás és energiagazdálkodás a városi tanács vb napirendjén | 2460 lámpa fénye. | |
| 1973-04-10 | Húszéves az energia gyárrészleg | A Dunai vasmű energiagazdálkodó és szolgáltató gyárrészlege. | |
| 1963-11-22 | Kárba vesző energiák | Sok ezer kalória felszabaduló hő vész kárba a vasműben. | |
| 1961-11-17 | A Vasműből jelentik. | A takarékos energiagazdálkodás eredményei és tervei. Egy hét alatt 27 uszály szovjet vasérc érkezett a kikötőben. Malomkísérleti állomás épül az erőmű szénterén. | |
| 1958-03-18 | A Vasműben az acélgyártáshoz használt energiának körülbelül egyharmada visszatérül | Egy tonna acél gyártásához körülbelül 1.4 millió kalória értékű fűtőanyagot használnak fel. | |
| | Egy éve üzemel a Kulcsi Szélerőmű | "2001. május 23-án lépett üzembe az első magyar, közcélú áramszolgáltatói hálózatba integrált 600 kW névleges teljesítményű szélerőmű. A jelen cikk bemutatja a berendezést és beszámol az első év üzemeltetési tapasztalatairól." | |