Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2023-08-11 | Emlékezés, küldetés, közösség - újra megszervezte nyári alkotótáborát a SKICC Csoport | Tovább viszik Pats József küldetését, szellemiségét a SKICC alkotótábor művészei 2023-ban is. A szorgos művészekhez Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere is ellátogatott. | |
| 2023-07-28 | A bányászat múltja és jelene a képzőművészetben | A Bányászat Múltja, és Jelene a Képzőművészetben címmel nyílt meg a Borsodi Bányászok Területi Tagozata Farkaslyuki Alapszervezete képzőművészeti körének a kiállítása a Munkásművelődési Központban 2023. július 17-én. A bemutatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester nyitotta meg.
| |
| 2023-06-30 | Újra a kultúra és a közösségek ünnepe lett a Múzeumok Éjszakája - városunkban is | 2023-ban is nagy sikert arattak a kultúra szerelmesei számára a Múzeumok Éjszakája országos programsorozatához kapcsolódó dunaújvárosi események – három helyszínen várták az érdeklődőket | |
| 2023-06-22 | Két világ között | Ismertető Kim Corbisier festőművész Je marche dans la rue című kiállításáról, amely Budapesten, az aqb Projekt Space kiállítótérben látható. Halála után ez az első átfogó kiállítás műveiből. | |
| 2023-03-31 | ICA-D: meghökkentő és mulatságos, játékos és parádés bemutató a Baguda Egyesülettől | A Baguda Egyesület tíz alkotójának közös tárlata nyílt a Kortárs Művészeti Intézetben 2023. április 24-én | |
| 2023-03-31 | Gyászol a művészeti élet, elhunyt Pats József | Tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából Pats József festőművész. Nekrológ.
| |
| 2023-03-10 | Szép siker a Wesley Da Capo iskola növendékeitől az országos viadalon. | Remek eredménnyel vettek részt az M3-as metró felújításához kapcsolódó rajzpályázaton a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti ágának növendékei. A diákok egyéni és csoportos művekkel is sikert arattak! | |
| 2023-01-13 | P. Csasztka Ilona (1935-2023) | Dunaújváros kulturális és művészeti életében, valamint az oktatási szférában évtizedeken át fontos szerepet vállalt grafikus életének 89. évében távozott az égi műterembe. Nekrológ. | |
| 2022-11-18 | Újra meghirdette jótékony célú online árverését a Jószolgálati Otthon Közalapítvány | Idén immár negyedszer fut neki az intézmény ellátottjait támogató jótékonysági online árverés nemes programjának a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány. Már lehet licitálni – érdemes is, mert újra gyönyörű munkák születtek! | |
| 2022-11-18 | "Beleértve a Holdat és más égitesteket" | „Beleértve a Holdat és más égitesteket” címmel nyílt meg Gróf Ferenc képzőművész kiállítása a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben. Az alkotó munkáinak egy részét már az Acélszobrász Alkotótelep legutóbbi bemutatóján is láthatta a közönség – most azonban a művész újabb alkotásokkal kápráztatta el a látogatókat. | |
| 2022-11-00 | Vasszobrokban a Föld és a világűr. Gróf Ferenc kiállítása a KMI-ben | 2022 októberének utolsó hetében nyílt meg Gróf Ferenc kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben, "Beleértve a Holdat és más égitesteket" címmel. | |
| 2022-09-30 | Kiváló kísérletnek bizonyult a tárlat és a Szabadtéri Szobor-parti a felső Duna-parton. Kisplasztikák a szabadban - pazar nyitánnyal | Remek programmal nyílt meg Dunaújvárosban a Dunaferr Art Alapítvány kisplasztikai gyűjteményéből válogatott kiállítás a felső Duna-parton 2022. szeptember 26-án. | |
| 2022-09-23 | Gyász: elhunyt Bráda Tibor festőművész, az üvegablakok atyja | Életének 81. évében rövid, súlyos betegség után elhunyt Bráda Tibor Munkácsy Mihály-díjas festő- és üvegművész, a Krisztus Király Főtemplom csodás ólomüveg ablakainak készítője | |
| 2022-09-02 | "Hámor": az Acélszobrász Alkotótelep tárlata látható a Kortárs Művészeti Intézetben. ICA-D: három alkotó acélszobrai a Hámorban | Hámor címmel nyílt meg a XV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep kiállítása a Kortárs Művészeti intézetben (ICA-D) – az érdeklődők három alkotó, Gergely-Farnos Lilla, Gróf Ferenc és Kristóf Krisztián műveit láthatták a Dunaferr-Art Alapítvány bemutatóján. | |
| 2022-09-00 | Letisztult formák és gondolatok. Hámor - kiállítás az Acélszobrász Alkotótelep munkáiból | Három művész - Gergely-Farnos Lilla, Gróf Ferenc és Kristóf Krisztián - a Dunaferr üzemeiben hozhattak létre műalkotásokat a XV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep keretein belül. Az elkészült munkákból a Kortárs Művészeti Intézetben nyílt kiállítás. | |
| 2022-09-00 | Kosztolányi György emlékére | 2022 szeptemberének első hetében nyílt emlékkiállítás a közelmúltban elhunyt Kosztolányi György (1959-2022) festő alkotásaiból a Bartók Kamaraszínház aulájában. | |
| 2022-08-12 | Inspiráló környezetben, remek alkotások születtek a Skicc Művészeti Alkotótáborban. Remekművek születtek. | Tizenötödször rendezték meg a Skicc Művészeti Alkotótábort, melynek megvalósulását sokan segítették és támogatták. A táborzárás apropóján sajtótájékoztató keretein belül értékeltek a művészek, az önkormányzat és a helyszínt biztosító Dunaújvárosi Óvoda. | |
| 2022-08-05 | Acélszobrász Alkotótelep 2022 | Az ISD Dunaferr Gyártó Egység üzemeiben készülnek a 2022-es, XV. Acélszobrász Alkotótelep műalkotásai. Felvette a napi ritmust a három
szobrász, rendszerint hat órakor kezdik a műszakot, csak kicsit tovább
maradnak benn, a fél kettőre időzített ebédjük után. | |
| 2022-08-00 | Tárlat az alkotótelepi művekből | A 2022-es Acélszobrász Alkotótelepen három művész, Gróf Ferenc, Kristóf Krisztián és Gergely-Farmos Lilla vett részt. Az elkészült szobrokat 2022. augusztus 26-tól láthatja a nagyközönség a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2022-08-00 | Életpálya, vasműs kötődésekkel | 2022-ben ünnepelte 75. születésnapját Fülöp Benő, aki 42 évet dolgozott a Dunaferr alkalmazásában. | |
| 2022-07-30 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétáink során láthatunk olyan szobrokat, amiknek alkotóját nem ismerjük. A Vasmű út és az Aranyvölgyi út kereszteződésénél három – formavilágával és monumentális plasztikai megjelenésével a tekintetet megragadó – szoboregyüttes látható. A hófehér, sakkbábukhoz hasonlítható, négy méter magas figurák alkotója Birkás István (1947–2018) Munkácsy-díjas festőművész városunkban élt. Őrzők I–III. című alkotását 1992-ben adományozta a városnak. A szobrot később megrongálták, az egyik eleme eltűnt, 1996-ban állították helyre. (teljes szöveg) | |
| 2022-07-23 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva Dunaújvárosban értékes alkotásokat láthatunk, bár sem a művészt, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Magyar úton, a mai Pentelei iskola épületének falán egy I. világháborús emlékmű áll, amit Dunapentele község állíttatott 1922-ben az elesettek emlékére. A kétméteres műkő alkotást Bory Jenő készítette, az aranyozott felirata: Nyugszanak ők a hős fiak dúló csaták után. A katonaalak egy másik Bory-szobron is felismerhető, amit Berekböszörményben állítottak fel 1927-ben. Bory egy harmadik változatot is tervezett, ott a katonának nem sapkája, hanem sisakja van. (teljes szöveg) | |
| 2022-07-22 | Tudományos kép a XI. Groteszk Triennálén | Móder Rezső Munkácsy-díjas alkotó 2020-ban készült Tudományos kép című alkotása is látható a XI. Groteszk Triennálé kiállításán, amely a Műcsarnokban augusztus 28-ig, Kaposváron a Vaszary Képtárban pedig szeptember 16. és október 16. között várja a közönséget. | |
| 2022-07-16 | Városi értékeink (képaláírás) | A Duna-partot díszítő szoborpark bővelkedik a kincsekben. Képünkön a Finnbar’s Founding című alkotás látható, amelyet Tracy Mackenna skóciai művész készített a nemzetközi acélszobrász alkotótelep keretében. A festett acéllemezből hegesztett művet a szoborpark alsó Duna-parti részén állították fel 1987-ben. (teljes szöveg) | |
| 2022-07-07 | Legendás felüdülés. Legendákat komponált | A település faluházában július 5-én 17 órakor Arcok és legendák címmel Kosztolányi György képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás. | |
| 2022-07-02 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. Vannak, amelyek szerényen megbújnak a fák, bokrok között, pedig nagyobb nyilvánosságot érdemelnének. A József Attila Könyvtár mellett található Barsi Dénes írót megörökítő mellszobor, amelyet 1990-ben állítottak fel. Alkotója a dunaújvárosi születésű Fodor Sándor (1954-) szobrász. (A művésznek hasonló munkája, a Verebély Lászlót ábrázoló bronzszobor a róla elnevezett utcában áll.) Barsi Dénes 1961-ben költözött a városba, hogy a település társadalmának történetét megírjam de betegsége ebben megakadályozta. 1968. január 5-én halt meg Dunaújvárosban. Nevét, emlékét e szobor mellett a városban utca is őrzi. (teljes szöveg) | |
| 2022-07-01 | Három alkotással szerepel Agárdon Gombos István ötvös iparművész | A Fejér megyei képző- és iparművészek nyári kiállításán, Agárdon, Gombos István három kisplasztikáját is kiállították | |
| 2022-07-01 | Minden egyes alkotás egyedi színezetet kap | Június 23-án Kácsor Tünde festőművész, grafikus munkáiból nyílt kiállítás a kastélyban, a Perkátai Általános Művelődési Központ szervezésében. | |
| 2022-07-00 | Művészek munkásruhában. Acélszobrász Alkotótelep 2022 | Az ISD Dunaferr Gyártó Egység üzemeiben készülnek az idei Acélszobrász Alkotótelep műalkotásai. A művészek (Gróf Ferenc, Gergely-Famos Lilla és Kristóf Krisztián) hat órakor kezdik a műszakot, csak kicsit tovább maradnak benn, a fél kettőre időzített ebédjük után. Nyilatkozik Szakács Sándor, az öntöde üzemvezető-helyettese; Veres Gábor és Horváth Zoltán öntő előmunkások; Kovács Zsolt, a mechanikaüzem vezetője; Nagy Gábor lászló üzemmérnök; Nagy István előkészítő csoportvezető; Garbacz Gábor csőszerelő és a művészek. | |
| 2022-06-30 | Három Gombi-alkotás megyei tárlaton | A Fejér megyei képző- és iparművészek nyári kiállítására készülnek Agárdon: a megyei alkotók munkáit felvonultató tárlatot július 1-28. között lehet majd megtekinteni a Velence Galériában. Ezen a megyei seregszemlén három Gombi-alkotást tekinthetnek meg a látogatók: a Bezártság, az Arctalan gyökér, valamint a Térbe zárt múlt című kompozíciókat. | |
| 2022-06-25 | Városi értékeink (képaláírás) | Móder Rezső (1954–) Munkácsy-díjas festőművész (majd szobrász, grafikus és performer), a Guruló kozmosz című objektje az 1989-es nemzetközi acélszobrászati alkotótelepen készült. Az erős szélben halk, kolompoló hangot adnak ki a szobor egymáshoz ütődő mobil részei. A Kozmosz-sorozat egyik eleme spirálcsőből és acéllemezből készült, s a művészettörténészek ekként fogalmaznak városunk művészéről: Móder egyedülálló, 5D-s művészetében egyszerre van jelen a negyedik (idő) és az ötödik (hang) dimenzió, illetve a tárgylétrehozás és a közreműködés lehetősége is (mobilkoncertek, zeneművek). Konstrukciói kozmikus jelképek hordozói és a jövő zenéjének autentikus hévvel megfogalmazott eszközei, miközben lírai tisztelgések is az eltűnt munkásosztály, Dunaújváros építői előtt. A szobrot a felső Duna-parti sétányon állították fel 1989-ben. (teljes szöveg)
| |
| 2022-06-23 | Páros kiállítás nyílt | A település faluházába június 20-ára kiállításmegnyitóra invitálták a művészetkedvelő érdeklődőket. A kulcsi alkotók, Fehérvári Anna és Beszedics István az életben is egy párt alkotnak. Ezért a festményeikből összeállított válogatást is közösen mutatták be a nagyközönségnek. | |
| 2022-06-22 | Sokan emlékezhetünk még a galambos szoborra | Dunaújváros alapításának 25. évfordulója alkalmából ünnepélyesen felavatták a tanácsháza mögötti téren, a felszabadulási emléktéren a Felszabadulási emlékművet. A felszabadulást jelképező, magasba repülő galambsereget ábrázoló kompozíció Kiss István, Kossuth-díjas szobrászművész alkotása – írta címlapján a Dunaújvárosi Hírlap 1975. június 10-én. | |
| 2022-06-15 | Hárman kölcsönhatásban dolgoznak együtt, de sokat vitatkoznak is a Barcsay-stúdióban | A Munkásművelődési Központ folyosógalériáján nyílt június 13-án, hétfőn délután kiállítás, amiről már beszámoltunk. A képeket alkotó három művészről – Hevér Rudolf, Jeszenői Endre, Vámi Milán – azonban nem esett akkor szó. Mindhárman az ifjabb Koffán Károly vezette Barcsay Jenő Képzőművészeti Stúdió tagjai. | |
| 2022-06-14 | Hárman a galériában | A Munkásművelődési Központ galériájában június 13-án újabb kiállítás nyílt Hevér Rudolf, Jeszenői Endre és Vámi Milán festményeiből. | |
| 2022-06-00 | Acélszobrász alkotótelep júniusban. Izgalmas művek készülnek | 2022 nyarán ismét 3 művész (Gróf Ferenc, Kristóf Krisztián és Gergely-Famos Lilla) valósíthatja meg elképzeléseit az Acélszobrász Alkotótelep keretében, a Dunaferr Gyártó Egységének üzemeiben. | |
| 2022-05-25 | Graffiti a "legálfalon": gondolkodtató, motiváló | Dunaújvárosban élő fiatal, Harsányi Zotmund Bence már az általános iskolás éveinek felsőbb osztályában elkezdte graffitis pályafutását. Képzőművészeti iskolában végzett grafikusként, egy helyi tetováló stúdió résztulajdonosa, és ma már külföldön is ismerik a nevét. | |
| 2022-05-13 | Átütő sikert hozott a közműalagutak szellőzőinek színesítésére kiírt alkotópályázat. "Lélekvirágok, kocka állatok" – tömeges jelenlét a pályázaton | Dunaújvárosban a Béke városrészben található közmű-alagutak fém szellőzőinek szebbé tétele érdekében egy rajzpályázatot írtak ki Orosz Csaba önkormányzati képviselő kezdeményezésére. Az akció rendkívül sikeres volt, hiszen több mint száz pályamű érkezett be, amelyet a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában állítottak ki. A díjazottak neve a cikkben | |
| 2022-05-06 | Szép gálát időzített a tánc világnapjára a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti iskola. Wesley-Da Capo: szép siker a világnapon | A tánc világnapja alkalmából szerveztek nagyszabású gálát a dunaújvárosi Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és tanulói a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A rendezvény részeként három táncszakág növendékei és a képzőművész-tanoncok is megmutathatták tehetségüket. | |
| 2022-05-06 | Kiderül milyen rajzok színesítik a közműalagutak szellőzőit | A Dunaújvárosi Közbiztonsági Alapítvány munkatársai április 29-ig általános- és középiskolás diákoktól várták azokat a kreatív alkotásokat, amelyek Dunaújváros közműalagútjainak szellőzőit díszítik majd a Béke városrészben – a pályázat lezárult, május 10-én, kedden kiderül mely alkotások lettek a befutók. | |
| 2022-04-23 | A család és az egészség az első a jubiláló művészünk számára | Gombi 70 címmel egy jubileumi kiállítással készült a közönségnek a Ferenczy Noémi- és Vörösmarty-díjas ötvös iparművész, Gombos István annak alkalmából, hogy idén április 11-én betöltötte a hetvenedik életévét. | |
| 2022-04-23 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Seregi József szobrász (1939–) az 1974-es acélszobrász alkotótelep munkájában vett részt, akkor készítette festett acéllemezből a Térplasztika címet viselő alkotást. A két és fél méter magas szobrot 1974-ben állították fel a Duna-parti szoborpark alsó sétányán. | |
| 2022-04-22 | Két jeles évfordulót is ünnepel a Gombi 70 című kiállítás a Városháza "C" szárnyában | Különleges tárlat nyílt Dunaújvárosban a Városháza C szárnyában. Gombos István, a városban élő és alkotó Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész 70. születésnapja, munkásságának 45. évfordulója alkalmából látogatható a Gombi 70 című kiállítás, amelyen Pintér Tamás polgármester mondott köszöntőt 2022. április 21-én. | |
| 2022-04-16 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva Dunaújvárosban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő, jellegében egészen különleges szoborpark bizony bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön egy helyi alkotó (sztálinvárosiként itt született), Fodor Sándor (1954–) szobrász Dunai szél című munkája látható. A három és fél méter magas, öntöttvas szobor a vasműs acélszobrász alkotótótelepen készült, a művet 1987-ben állították fel a sétány felső-Duna-parti részén. | |
| 2022-04-09 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva Dunaújvárosban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A város szívében, a Dózsa mozi előtti téren áll Jálics Ernő (1895–1964) Vincellér fiú című, három méter magas kőszobra, amelyet 1955-ben állítottak föl. A szobrász tehetségét jelzi, hogy az ő munkája örökítette meg Szent István megkoronázását a Szent István-bazilika falán. Műveit számtalan alkalommal összetörte, mert nem volt elégedett velük. Talán ez az állandó javítani akarás lehet az oka, hogy 1964-ben öngyilkos lett. (teljes szöveg) | |
| 2022-04-08 | Bráda Tibor rangos egyházi kitüntetése | Magas egyházi kitüntetést vehetett át az alkotásai révén Dunaújvároshoz is szoros szálakkal kötődő Bráda Tibor festőművész, üvegművész. A művésznek Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke adta át a Pro Cultura Christiana díjat a keresztény kultúra átadása terén végzett szolgálatáért. | |
| 2022-04-06 | Kiállítást nyitottak (képaláírás) | Évszakok címmel nyílt kiállítás április 5-én, kedden a Bartók-színház aulájában, ahol Nógrádi Katalin festőművész és 16 tanítványa állította ki festményeit. A megnyitón Nógrádi Katalin elmondta, soha nem késő elkezdeni a festészetet, akinek e gondolat motoszkál a fejében, annak biztosan tehetsége is van hozzá, csak megfelelően kell azt előcsalogatni. Héger Ádám, a Széchenyi-gimnázium tanulója, Dévai Nagy Katalin előadóművész és Poór Péter énekes műsora színesítette a megnyitót. (teljes szöveg) | |
| 2022-04-02 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes alkotásokat láthatunk, bár sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Barátság városrészt díszíti Trombitás Tamás (1952–) Munkácsy-díjas képzőművész Napszobor című alkotása. Az 5,6 méter magas döntött szobor légkorracél és acéllemez felhasználásával készült az acélszobrász-alkotótelep 1987-es kurzusán. A művet az Eszperantó úton, a sportcsarnok előtt állították fel. (Az alkotás hiányos, eredetileg tartozott hozzá egy nagyjából 80 centiméter alapterületű gúla, ami az elem déli oldalán volt. Valószínűleg ellopták.) (teljes szöveg) | |
| 2022-04-00 | Acélszobrász szimpózium júniusban. Ismét műalkotások születnek a vasműs üzemekben | 2022-ben újra megrendezik az acélszobrász alkotótelepet az ISD Dunaferr Zrt.-ben. Nyilatkozik Várnai Gyula, a Dunaferr Art Alapítvány kuratóriumi elnöke; Kardos-Nagy Annamária, a Dunaferr Art Alapítvány művészettörténésze; Gosztola Kitti képzőművész és László Ferenc, a Gyártó Egység egységvezetője. | |
| 2022-04-00 | A hónap műtárgya - El nem feledett szobraink | 2022. április - Ismertető Kiss István Felszabadulási emlékművéről, amelyet 1975-ben avattak fel, s 1992-ben bontották el. A szobor 6 galambjaiból 6 darab az Intercisa Múzeumban tulajdona. | |
| 2022-03-31 | Megnyílt a Tavaszi tárlat, most is az ICA-D ad otthont a helyi alkotók kiállításának. ICA-D: megnyílt helyi alkotók seregszemléje | Harmincnál is több alkotó anyagát felvonultatva nyílt meg a „Tavaszi tárlat” a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben. Az eseményen Kálló Gergely országgyűlési képviselő mondott beszédet, majd Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere adta át az önkormányzati elismerést. | |
| 2022-03-28 | Izgalmas válogatás született. Különleges élményt nyújt a Tavaszi tárlat | Két teremben, összesen harmincöt alkotó részvételével nyílt meg március 25-én, pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetben a városi, illetve a dunaújvárosi művészeti élethez kötődő alkotók hagyományos, kétévente jelentkező közös szemléje, a Tavaszi tárlat. | |
| 2022-03-26 | Kétévente kiállítanak | Március 25-én, pénteken este nyílt meg a helyi, a városhoz kötődő neves képző- és iparművészek közös, kétévente jelentkező kiállítása, a Tavaszi tárlat. | |
| 2022-03-26 | Városi értékeink (képaláírás) | Dunaújvárosi sétáink közben érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-parti sétány gazdag látnivalót kínál a nézelődőknek, az acélszobrász-szimpóziumok sok-sok művét itt állították ki. A képen Schéner Mihály (1923–2009) Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész Berlinerkendős nyanya című alkotása látható. 1985-ben a Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep résztvevőjeként dolgozott, akkor készült három és fél méter magas öntöttvas szobra, amelyet az alsó sétányon 1985-ben állítottak fel. (teljes szöveg) | |
| 2022-03-25 | Forgó világunk (képaláírás) | Március 21-én, hétfőn délután nyílt meg Tibold Katalin (kép) Forgó világunk című kiállítása a Munkásművelődési Központ galériájában. A tárlat egy hónapon át szemlézhető az MMK-ban. (teljes szöveg) | |
| 2022-03-05 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva Dunaújvárosban érdekes, értékes alkotásokat láthatunk, bár talán sem készítőjét, sem a művet nem ismerjük pontosan. Az Ady Endre utca és az Építők útja sarkán, az egykori Kocka vendéglő helyén áll az Ady Lédával című kompozíció, amelyet Borbás Tibor (1942–1995) Munkácsy-díjas érem- és szobrászművész készített. A magyar irodalom szinte valamennyi jeles alakját megmintázta. (Nevéhez fűződik az Uitz Terem falát díszítő dombormű is.) A szobor a költő születésének 100. évfordulójára készült, 1977-ben állították fel. | |
| 2022-03-00 | Rangos egyházi kitüntetés | 2021 végén magas egyházi kitüntetést (Pro Cultura Christina) vehetett át Bráda Tibor festőművész, üvegművész, aki a Krisztus Király Főtemplom kilenc üvegablakát készítette. | |
| 2022-02-26 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban, sok érdekes látnivalóval találkozhatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A rendelőintézet előcsarnokában látható az egyik oszlopot díszítő alkotás, Boda Gábor (1907–1984) ötvös és szobrász Anyaság című munkája. A 180 centiméter magas mű színes kerámiából készült, s 1952-ben állították fel. Kevesen tudják, hogy ez az előcsarnok a kor legkülönlegesebb, épségben maradt belső terei közé tartozik. Mozaikpadlójának közepén hatalmas, vörös márványból kirakott 14 ágú csillag, a galérián pálmalevél-mintájú díszítés egyiptomizáló jegyeket hordoz. (teljes szöveg) | |
| 2022-02-18 | Amit a falban találtak a felújításkor. Amit a falban megtaláltak | Jelenleg is zajlik a korábbi Béke étterem épületének teljes körű felújítása. A munka során előkerült Kovács Sándor egyik nagyméretű műve, ami komoly helytörténeti értékkel bírhat. | |
| 2022-02-12 | Segíteni egymáson (képaláírás) | A Magyar Szervátültetettek Szövetsége és a Munkásművelődési Központ tegnap este jótékonysági aukciót szervezett. Ezúttal a Covid sújtotta szervátültetetteknek szerettek volna segíteni a szervezők Összefogás az életért mottóval. Dunaújvárosi művészek ajánlották fel alkotásaikat. Ott volt az eseményen Karácsony János, az LGT zenekar énekes-gitárosa, aki a Magyar Szervátültetettek Szövetségének nagykövete. És ha már ott volt, néhány dallal megörvendeztette a jelenlévőket. Képünkön Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója és Kováts Rózsa, a Munkásművelődési Központ ügyvezető igazgatója.(teljes szöveg) | |
| 2022-02-12 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön a Rómeó és Júlia – 1956 címet viselő alkotás látható, amelyet Helmut Karl (1968–) és Peter Sommerauer (1966–) osztrák művészek készítettek az acélszobrász alkotótelep keretében. A Monumentális méretű szobrot a felső Duna-parti sétányon állították fel 1993-ban. A közbeszédben csak Rómeó és Júliaként ismert mű zárt profilból készült, s kedvelt fotózkodási helyszíne a fiatal házasoknak. (forrás:JAKD) | |
| 2022-02-10 | Ezúttal Tarifa környékéről mesél a Füredi-bédekker | Ismét útra kelt Füredi Tamás grafikus, festőművész. A dél-spanyolországi Tarifán és környékén szerzett élményeiről mesél játékosan temperával készült alkotásain a Bartók aulagaléria kiállításán. | |
| 2022-02-09 | Úti képek Tarifáról (képaláírás) | "Kedden délután nyílt meg Füredi Tamás rácalmási és dunaújvárosi kötődéssel bíró festő, grafikusművész Retour Malaga fia Tarfia című kiállítása a Bartók-színház aulagalériájában." (nem teljes szöveg) | |
| 2022-02-04 | ICA-D: Összkép címmel nyílt kiállítás Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly alkotásaiból. ICA-D: az összefonódó pályák kiállítása | Összkép címmel nyílt meg Cyránski Mária szobrászművész emléktárlata és ifj. Koffán Károly retrospektív kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben 2022. január 28-án. A rendezvényen az önkormányzat nevében Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester köszöntötte a vendégeket. | |
| 2022-01-31 | Összkép(ek) a Kortársban. Összkép - egy meghatározó művészházaspár szövetsége | Jelentős érdeklődés mellett nyílt meg január 28-án Összkép címmel a 2018-ban elhunyt Cyránski Mária szobrászművész emlék-, és ifj. Koffán Károly festő- és grafikusművész retrospektív kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben | |
| 2022-01-29 | Városi értékeink (képaláírás) | Dunaújváros Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön a Kossuth-díjas Schéner Mihály (1923–2009) Csikóhuszár című szobra látható. (nem teljes szöveg) | |
| 2022-01-28 | Összkép - hat évtized közös munkásságáról | Összkép címmel január 28-án mutatkozik be Cyránski Mária és ifj. Koffán Károly közös kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. A képzőművészek és a kiállítás rövid bemutatása. | |
| 2022-01-22 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a Dunaújvárosban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. Szinte fel sem tűnik, milyen gazdag művészeti alkotásokban a környezetünk. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön az Anya (Mother) című alkotás látható, amelyet Joe Moran (1937–) szobrász készített a vasműs alkotótelep lehetőségét kihasználva öntött vas felhasználásával. A dublini képzőművész a nemzetközi acélszobrász alkotótelep és szimpózium meghívott vendégeként – vasműs szakemberek segítségével – készítette el két és fél méter magas alkotását. A szobrot 1989-ben helyezték el a Duna-partot ékesítő szoborparkban, a felső sétányon. forrás:jak (teljes szöveg) | |
| 2022-01-21 | Kárász Anna Dunaújvárosba is elhozta az olimpiai aranyat | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. A harmadik negyedév. | |
| 2022-01-18 | Elkészült a csatornahálózat, felmondott DVCSH-szerződés | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. Második negyedév. A belügyminisztériumi nyilvántartó adatai szerint 2021 elején már csak 43 692 fő volt Dunaújváros lakossága. | |
| 2022-01-15 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a Dunaújvárosban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön Várnai Gyula (1956– ) Munkácsy-díjas festőművész Tanácsadó című szobra látható. A mű a Duna-parti szoborpark déli részén, az alsó szinten található. Az extrém magas szék öntöttvasból és kovácsoltvasból készült, hat méter magas alkotás, azt azonban kevesen tudják, hogy a mellette álló juharfa is a kompozíció része. Az alkotás a vasműs acélszobrász alkotótelepen készült, 1993-ban állították fel. (Forrás: JAKD) (teljes szöveg) | |
| 2022-01-13 | Nálunk hagyta a keze nyomát. „De azért azok a vasárnapok, na... azokból kellene néhány” | Január 6-án ünnepelte 75. születésnapját a több mint két és fél évtizeden át Dunaújvárosban élő és alkotó Munkácsy-díjas Palotás József. | |
| 2022-01-12 | A Dózsa-szobor, az elfelejtett? | "2022. január 5-én ünnepeltük Kiss Kovács Gyula születésének 100. évfordulóját. Szobraival és térplasztikáival Nyíregyházától Szekszárdon át országszerte találkozhatunk. Dunaújvárosban Dózsa György szobra című alkotását csodálhatjuk meg a Dózsa György út és a Bocskai István utca kereszteződésében." | |
| 2022-01-05 | Egy vizsgamunkából lett remek kiállítás | Január 3-án, hétfőn nyílt meg Hingyi Lászlóné Tájak, virágok, portrék című kiállítása a Munkásművelődési Központ galériájában. | |
| 2021-12-20 | Művészdiákok kiállítása. Megnyílt a Wesley-Da Capo művészeti iskola tárlata | A dunaújvárosi Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola művészpalántái őszi alkotásaik javát mutatják be a Corner kávéházban látható kamarakiállításon. | |
| 2021-12-17 | Dunaújvárosi mű a vatikáni gyűjteményben | Dobrovitz-Barabás Klára üveg triptichonja képviseli hazánkat a Vatikán tematikus karácsonyi gyűjteményében. A kis Jézus megszületett című alkotás pályázati úton került a római katolikus egyház központjába. | |
| 2021-12-11 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. Képünkön Friedrich Ferenc (1946–) Munkácsi-díjas szobrász- és éremművész 1979-ben készült Kapcsolat című alkotása látható, amely a Duna-parti szoborparkot díszíti. forrás: JAKD (teljes szöveg)
| |
| 2021-12-04 | Kiállítás, színek és festőtechnikák | Tubáné Bereczki Izabella festménykiállítása nyílt meg november 30-án a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában Utazásom a színek és festőtechnikák világában címmel. | |
| 2021-11-30 | Pats és Pats - egy közös kiállításon. Pats és Pats a zeneiskolában | November 25-én délután mutatkozott be Pats József és Pats Dániel „Pats és Pats” című rendhagyó, páros kiállítása a Sándor Frigyes Zeneiskola folyosógalériájában. | |
| 2021-11-27 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva Dunaúvárosban, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-part szoborparkja is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön Csíkszentmihályi Róbert (1940–2021) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar szobrászművész, érdemes művész alkotása, a Háború című, 3 méter magas öntöttvas, hegesztett acéllemez szobra látható, 1974-ben, az első acélszobrász szimpóziumon készült. A művet megrongálták. forrás: JAKD (teljes szöveg) | |
| 2021-11-26 | Simon Tamás a Bartók galériájában | November 23-án mutatkozott be a Bartók Aula Galériájában a dunaújvárosi grafikusművész Simon Tamás Brush Effect című kiállítása. | |
| 2021-11-26 | ICA-D: Mozdulatművészet és csodás hangorkán | Újabb izgalmas és színvonalas tárlat nyílt Dunaújvárosban. A kultúrakedvelők Éri Jenő „AtonálisKottaKépek” című tárlatát tekinthetik meg a Kortárs Művészeti Intézetben, amelyet egy látványos műsor részeként nyitottak meg 2021. november 19-én. | |
| 2021-11-20 | A visszatérő művész | "AtonálisKottaKépek címmel pénteken mutatkozott be Éri Jenő, a jelenleg Dunaújvárosban élő, innen korábban elbitangolt, majd visszatérő alkotó átfogó egyéni kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. Éri Jenővel a technikumban található lakásában beszélgettünk az aktuális tárlatról, valamint az elmúlt évtizedekről." | |
| 2021-11-19 | Várostörténeti szemle és Éri Jenő legjobbjai | "Az Intercisa Múzeumban 17 órakor mutatkozik be a Dunapentele, Sztálinváros, Dunaújváros az idő sodrában című kiállítás, amelyet az intézmény vezetője, Farkas Lajos és Szente Tünde városszociológus ajánl majd az érdeklődők figyelmébe. 18 órától a Kortárs Művészeti Intézetben egy „visszabintangolt”, a fővárosban is több évtizeden át alkotó – elmondása szerint –, az alkotói pályája dinamikus szakaszán járó Éri Jenő részben életműjellegű tablója várja a nagyérdeműt AtonálisKottaKépek címmel." | |
| 2021-11-15 | A kiváló festőnk emlékére | "Pentelei Molnár János sokak számára ismert, viszont Galla Endre már kevésbé, pedig festőművészként és pedagógusként is maradandót alkotott. Az ő emlékét is szeretné méltó módon ápolni a Pentele Baráti Kör, éppen ezért szerveztek már ünnepséget születésének 120. évfordulója alkalmából, múlt pénteken pedig halálának ötvenedik évfordulója alkalmából emlékeztek meg életéről és munkásságáról." | |
| 2021-11-13 | Miska huszár karanténban | A közelmúltban társlapunk foglalkozott a Rácalmáson „született” és Pákozdon felállított szobor, a Miska huszár körül kialakult helyzettel. | |
| 2021-11-13 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A képünkön látható szobor a város északi bejáratánál, a 6-os számú főúton fogadja az utazót, mintegy városkaput szimbolizálva. Frits Vanen (1933–) holland szobrászművész készítette 1989-ben a vasműs acélszobrász alkotótelepen. A légkorracélból készült szobor a Nyitott térben te adsz nekem nevet sokatmondó címet viseli. (teljes szöveg) | |
| 2021-11-04 | Tőkés Imola alkotásai a Bartók aulájában | "A múlt héten nyílt meg a Bartók aulában Tőkés Imola kiállítása, amely november végéig várja a látogatókat. Az alkotó magáról így ír: „Egyaránt érintett vagyok a képzőművészet és a mozgásművészet világában. A művészeti ágak közötti átjárhatóság kérdése mélyen foglalkoztat, különösen e két művészeti ág keverhetőségének hogyanja inspirál alkotásra." | |
| 2021-11-00 | Csoór Marianna képeiből láthattunk válogatást | Takácsné Csoór Marianna képeiből nyílt kiállítás a nagyvenyimi Közösségi Házban | |
| 2021-10-30 | Városi értéktár (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes alkotásokat láthatunk, bár talán sem a művet, sem az művészt nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön Szöllőssy Enikő szobrászművész (1939–) Csomópont című, festett acéllemezből készült alkotása látható. A szoborpark alsó szintjén, de a Duna-partnál feljebb lévő dombokon áll. A dunaújvárosi acélszobrász alkotótelepen készült 1975-ben. Forrás: JAKD (teljes szöveg) | |
| 2021-10-28 | Rangos díjak megálmodója | Új díjat alapított 2017-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium: a rendelet szerint Balassi műfordítói nagydíjat is adományoz a tárca. A díj kisplasztikáját a minisztérium felkérésére Friedrich Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész készítette, aki számos ismert díj alkotója is. | |
| 2021-10-19 | A bennünket körülvevő csodákról | Takácsné Csór Marianna „Föld és víz” című kiállítása Nagyvenyimen. | |
| 2021-10-16 | Városi értéktár (képaláírás) | Sétálgatva a városban érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön a Kossuth-díjas Gulyás Gyula (1944–2008) Csoport című acélszobra látható, amely 1979-ben készült. Egyes visszaemlékezések szerint a szobor a szimpózium alapítóinak sziluettjét örökíti meg, azaz az alkotón kívül Szöllőssy Enikő, Vilt Tibor, Friedrich Ferenc és Erdész László „szerepel” rajta. (Forrás: JAKD) (teljes szöveg) | |
| 2021-10-15 | Három gyűjteményes tárlaton a Gombos-művek | Egyszerre három gyűjteményes kiállításon szerepelt műveivel Gombos István: a városban élő és alkotó Ferenczy Noémi-díjas ötvös iparművész munkáit a városban nyílt Őszi Tárlat mellett Agárdon és a szakma krémjét felvonultató fővárosi bemutatón is láthatta a közönség. | |
| 2021-10-14 | Jövő héttől újraindul a MŰvSZAK | "Kiss Anna képzőművész két remek alkotása is megtekinthető a Kortárs Művészeti Intézetben a Fejér megyei Őszi Tárlaton. Az alkotóval a járványidőszakról, valamint az újrainduló MŰvSZAK képzésről is beszélgettünk." | |
| 2021-10-14 | Szívet-lelket melengetnek Zsuzsanna képei | "Szerencsések a baracsiak, mert egy időben két nagyszerű amatőr festő kiállítását is szemlézhetik a település intézményeiben. A közelmúltban a baracsi faluházban dr. Barna Erzsébet műveiből nyílt tárlat, amely még november 5-ig látogatható. A legújabb kulturális eseményként pedig október 8-án a könyvtár helyiségében tárultak elénk Berzai Zsuzsanna képei." | |
| 2021-10-09 | Városi értéktár (képaláírás) | Sétálgatva Dunaújvárosban érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem készítőjét, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön A szabadság felé című szobor látható, amelyet Seynhaeve Paul (1950–) belga szobrászművész készített 1993-ban. Fa és acél felhasználásával a vasműs acélszobrász-szimpóziumon készült a mű, ami a felső Duna-parti szoborparkot ékesíti. (Forrás: JAKD) (teljes szöveg) | |
| 2021-10-08 | A találkozás tere lett a megyei őszi tárlat | Ünnepélyes keretek között, díjátadóval nyílt meg a Fejér Megyei Őszi Tárlat szalonkiállítása az Uitz Teremben 2021. október 1-én. | |
| 2021-10-06 | Metamorfózis, ahogy azt a művészek látják | Közel hetven alkotó, az ország legkiemelkedőbb ötvös- és iparművészei állítottak ki a XIII. Ötvösművészeti Biennálén, amely szeptember 30-án nyílt meg a fővárosi Klebelsberg Kultúrkúriában. Gombos Istvánnak, a Ferenczy Noémi-díjas és Vörösmarty-díjas ötvös-iparművésznek két alkotása is szerepel a biennálén. | |
| 2021-10-05 | Lélekemelő kiállítás az evangélikus templomban | Michael Nap Ünnepnapot tartott október 2-án a Michael Út Szellemi Műhely a helyi evangélikus templomban. Az evangélikus templom kiállítótermében Kulcsár Edina, Kiss Viktor, Szabó Sipos Barnabás, Maurer Péter, Keleti Anikó munkái láthatók. | |
| 2021-10-04 | Sokszínű és vegyes összkép - a megye alkotói a Kortársban | Közel hetven megyei és Fejér megyéhez szorosan kötődő alkotó munkáját sorakoztatja fel a hagyományos Őszi Tárlat, a Kortárs Művészeti Intézetben. Beszámoló a kiállításmegnyitóról. Székesfehérvár önkormányzatának elismerését a helyszínen Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere adta át Bauer István festőművésznek, Dunaújváros önkormányzatának elismerését pedig Keserue Zsolt kapta, a díjat az alkotó helyet édesanyja vette át Pintér Tamás polgármestertől. | |
| 2021-10-02 | KMI: őszi tárlat (képaláírás) | November 5-ig látogatható a Fejér Megyei Őszi Tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben. A kiállítás a megye alkotói, művészei számára az egyik legfontosabb bemutatkozási lehetőség. (teljes szöveg) | |
| 2021-10-02 | Városi értéktár (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön Ingo Glass (1941–) román képzőművész Alfa + Omega című alkotása látható. A 13 méter magas szobor festett acéllemezből készült, 1987-ben állították fel a felső Duna-part szoborparkjának déli lezárásaként. Kevesen tudják, hogy tíz darabból álló sorozat tagja: tíz, Duna menti országban áll őrt a folyóparton. (Forrás: JAKD) (teljes szöveg) | |
| 2021-10-02 | Az alkotás öröme és az ember | Dr: Barna Erzsébet képeiből nyílt kiállítás a baracsi faluházban. Pályakép, életrajz a cikkben. Beszélgetés. | |
| 2021-09-25 | Városi értéktár (képaláírás) | Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. Képünkön Budahelyi Tibor (1945–) szobrász- és éremművész A-B elem című, krómacélból készült alkotása látható. A mű a dunaújvárosi acélszobrász szimpóziumon készült 1981-ben. Eredetileg a Duna-parti szoborparkban helyezték el Plasztika néven, majd – megvédendő ezzel az anyagát – a város színházának kertjében állították fel. (Forrás: JAKD) (teljes szöveg) | |
| 2021-09-24 | Békakirály | Vasárnap óta egy termetes béka szemléli a rácalmási Nagy-szigetről a tájat, a rácalmási Kis-Duna Ág-híd lábától nem messze. A múlt heti Tökfesztiválhoz kapcsolódóan egy land art-projekt is zajlott számos hazai tájművész bevonásával a településen. A Békaemlékmű a Kulcson élő Páhi Péter képzőművész alkotása. | |
| 2021-09-20 | Mindent Móderről (képaláírás) | A Kortárs Művészeti Intézet egy átfogó kiállítás keretében mutatta be Móder Rezső meghatározó munkásságát. A Lebegő ellenállások esszenciáját Zsinka Gabriella mutatta be. (teljes szöveg) | |
| 2021-09-17 | Kiállítással nyitott a Széchenyi-hét | Szeptember 15-én mutatkozott be a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában Balogh Dorottya első önálló kiállítása. Beszélgetés az alkotóval. | |
| 2021-09-16 | Az önismeret útjain | Balogh Dorottya önálló kiállításával nyitotta meg 2021/2022-es évadát szeptember 15-én délután a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériája. | |
| 2021-09-10 | Megyei és országos művészeti seregszemlén | Gombos István alkotásai két, rangos kiállításon szerepelnek. | |
| 2021-08-28 | Városi értékeink (képaláírás) | Sétálgatva a Dunaújvárosban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. Ef. Zámbó István Nem véletlen alakzat című alkotása az 1975-ös acélszobrász-alkotótelepen készült. Anyaga fa és kovácsolt vas. 2007-ben a Duna-parti szoborparkból áthelyezték a Munkásművelődési Központ udvarába. A 71 éves alkotó festő, grafikus, filmes, szobrász, zenész – roppant gazdag életművét érdemes művész címmel, Munkácsy-díjjal ismerték el. (Forrás: JAKD) (teljes szöveg) | |
| 2021-08-13 | Termékeny dunai alkotótelep | Augusztus 6-tól 19-ig tizennégy művész alkot a kulcsi hajóállomáson a SKICC Művészeti Egyesület nemzetközi alkotótelepén | |
| 2021-08-12 | Műtermi történetek | "A nagyvenyimi falunap alkalmával több kiállítással is megörvendeztették a szervezők a település művészetekre fogékony érdeklődőit. Köztük Kosztolányi György képzőművész Műtermi történetek című alkotásait is szemlézhetjük augusztus 20-ig a Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár földszinti galériájában." | |
| 2021-08-07 | Városi értékeink (képaláírás) | "Sétálgatva a városban, érdekes, értékes művészi alkotásokat láthatunk, bár talán sem az alkotót, sem a művet nem ismerjük pontosan. A Duna-partot díszítő szoborpark is bővelkedik ilyen kincsekben. Képünkön a Hengerek című alkotás látható, amelyet Bohus Zoltán (1941–2017) üvegszobrász készített a vasműs alkotótelep lehetőségét kihasználva hegesztett, festett acéllemez, spirálcső felhasználásával. Az alkotást 1975-ben helyezték el a Duna-partot ékesítő szoborparkban." forrás: JAKD (teljes szöveg) | |
| 2021-08-06 | Ihletőjévé válni képzőművészeti alkotásnak | "Augusztus 6-tól 19-ig tizennégy művész alkot majd a kulcsi hajóállomáson a SKICC Művészeti Egyesület nemzetközi alkotótelepén. A tábor fővédnöke Jobb Gyula, a település polgármestere.
– Az alkotótábor Kulcsra hazajön. Nemcsak azért, mert a művészek között van kulcsi kötődésű, hanem azért is, mert már rendeztek itt alkotótábort korábban az egyesület tagjai." | |
| 2021-08-03 | Művészek alkotótábora a Balatonnál | Megnyílt a dunaújvárosi képzőművészek Tábori Csaba-féle alkotótábora, az ARTCAMP-BALAVOIR-TABORIART no*2 Balatonfőkajáron. Beszélgetés Tábor Csaba képzőművésszel. | |
| 2021-08-00 | Móder univerzuma a KMI-ben. Jeles születésnapok | Beszélgetés Móder Rezső képzőművésszel, akinek 2021. július végén zárult retrospektív kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2021-07-27 | Regében a Ragyogás - kiállítás | Jelenleg is tart egy dunaújvárosi alkotó, Heim Klára Ragyogás című kiállítása a Tihanyi bencés kávézóban, ahol rendszeresen mutatják be művészek alkotásait. Beszélgetés az alkotóval. | |
| 2021-07-03 | ROHO-kiállítás Testről és lélekről (képaláírás) | Ismét egy újabb kiállítása nyílt Rohonczi ROHO István szobrászművésznek kedden, ezúttal a perkátai Győry-kastélyban. A Testről és lélekről című kiállítását – amelyben ismét egy újabb oldalát mutatja meg – Szücsné dr. Harkó Enikő, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium igazgatóhelyettese nyitotta meg. (nem teljes szöveg) | |
| 2021-07-02 | Egy filozófikus tárlatnyitó zenével és eszmecserével | Ismét egy újabb kiállítása nyílt Rohonczi ROHO István szobrászművésznek június 30-án, kedden, ezúttal a perkátai Győry-kastélyban. A Testről és lélekről című kiállítását – amelyben ismét egy újabb oldalát mutatja meg – Szücsné dr. Harkó Enikő, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium igazgatóhelyettese nyitotta meg. | |
| 2021-07-02 | Képkeret egy csodás háttérhez | Mezei Zsolt dunaújvárosi alpolgármester, és Rohonczi István ROHO képzőművész avatott fel egy szelfipontként is funkcionáló képkeretet a felső Duna-parti sétányon. | |
| 2021-06-24 | Új szabadtéri alkotás | Június 23-ám, szerdán délelőtt a Vasmű úti Őspatika előtt ünnepélyesen avatták fel a város új köztéri alkotását, amelyet Móder Rezső korábbi tervei alapján Nemes Ferenc képzőművész formázott meg. A faszobor alapanyaga a korábbi platánsor e helyen álló platánfájának törzséből készült. | |
| 2021-06-19 | Ha valami kötelező, akkor az szinonímája annak, hogy tilos | Csikós Árpád (kép) bár mára már nemzetközi hírnevű fotográfus, mégsem hagyta el a várost. A Bartók kávézóban többi között arról is beszélt, hogy milyennek látta a várost kisgyermekként.
| |
| 2021-06-18 | Új köztéri alkotás a Vasmű úton | Új köztéri képzőművészeti alkotással gazdagodott a város. Június 17-én, csütörtökön reggel állították fel Nemes Ferenc szobrászművész Móder Rezső tervei alapján készült alkotását a Vasmű úton, az Őspatika előtt. | |
| 2021-06-18 | Móder Rezső életműtárlata látható a kortárs intézetben. ICA-D: a "móderek" nagy gyűjteménye | Lebegő ellenállások címmel nyílt meg Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész kiállítása a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben (ICA): a retrospektív tárlat az intézet összes termeiben, több mint száz alkotással eleveníti fel az évtizeden át ívelő pálya fontos állomásait. 2021. június 11-től július végéig látható | |
| 2021-06-14 | Egy sokdimenziós alkotó köszöntése. "Módernek bérelt helye van a jövő múzeumában" | Lebegő ellenállások, avagy válogatás a Móder-univerzum legjavából. Június 11-én, pénteken este mutatkozott be a Munkácsy-díjas Móder Rezső nagyszabású, a gazdag és sokrétű életmű egészét átfogó kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2021-06-12 | Lokális heavy metál | Június 11-én, pénteken este Lebegő ellenállások címmel mutatkozott be a Kortárs Művészeti Intézetben Móder Rezső retrospektív kiállítása. A megnyitón az intézmény részéről Deák Nóra igazgató, és tárlat kurátora, Zsinka Gabriella köszöntötte az érdeklődőket, majd Suplicz Márton slammer Móder Rezső objekt verseire is építő előadását hallhatták a jelenlévők. | |
| 2021-06-04 | Karanténba zárva - kiállítás és koncert. A karanténlét ihlette | Zene és képzőművészet – Karanténba zárva címmel mutatkozott be június 3-án délelőtt a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájának új kiállítása. A megnyitón számos kiváló zenés produkciót is hallhattak az érdeklődő diákok. | |
| 2021-06-00 | Nagyszabású Móder-kiállítás | A Kortárs Művészeti Intézetben Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész "Legebegő ellenállások" című kiállítása nyílt meg. | |
| 2021-05-00 | Digitális művészet. Saját fejlesztésű fraktálképek | Portré Dzsugán Csabáról, az ISD Dunaferr Acélmű villamos üzemének üzemmérnökéről, aki szabadidejében fraktálképeket alkot egy saját fejlesztésű programmal. | |
| 2021-04-28 | Nehezen szokjuk meg a Mózes-szobrot | Alig egy hete állították fel a Magyar Örökség Díjas Wagner Nándor Mózes szobrát a Krisztus király plébániatemplom főbejárata előtt, de fogadtatása erős hullámokat vetett a közösségi oldalakon. A kommentáradatból kiderül, nem minden egyértelmű még a szoborral kapcsolatban. A legfontosabbak újra. | |
| 2021-04-23 | Kevés a Mózes ábrázolás. Kevés a Mózes szobor | A Krisztus király templom előtt felállított szobor munkálatainál jelen volt Wehner Tibor művészettörténész is, aki részletekkel szolgált az alkotással kapcsolatban. | |
| 2021-04-20 | Mózes fogadja a hívőket. Még nem a végleges állapotban van a Mózes-szobor és környéke | Hosszú előkészület után április 16-án, pénteken állították fel a Magyar Örökség díjas Wagner Nándor Mózes szobrát a Krisztus király plébániatemplom főbejárata előtt. A szobor még nem végleges formájában ugyan, de már megcsodálható, további részletek alább olvashatók. | |
| 2021-04-16 | Lehet licitálni a Jószolgálati Otthon újabb felhívására | Legutóbb április elején, az autizmus világnapjához kapcsolódóan írtunk a Jószolgálati Otthon keretében zajló munkáról. Kecskés Rózsa, az intézmény vezetője már akkor jelezte, hogy a korábbi két, sikeres licit után egy újabb árverésre készülnek. Az online licit a hét elején elkezdődött, és kiváló alkotásért versenyezhetnek a vásárlók. A licit bevétele ezúttal a Jószolgálati Otthon tervezett nyári táborát szolgálja majd. | |
| 2021-04-16 | Jótékonysági licit a Jószoliért – újra! | Valóra váltották a tavalyi akció fényes sikere nyomán tett ígéretet, újra útjára indították a Jótékonysági licit a Jószoliért című online árverést a dunaújvárosi otthon művészetterápiás programjának futtatói. | |
| 2021-04-09 | A lovagkor vége: könnyes, fájdalmas búcsú Gáspár Aladártól | Távozott az élők sorából Gáspár Aladár pedagógus, képzőművész, költő – az Arany János iskola országos hírű rajz tagozatának alapítóját, a Lorántffy ikonikus tanárát, a dunaújvárosi képzőművészeti szcéna szeretve tisztelt alakját élete 75. évében ragadta el a halál. | |
| 2021-04-07 | In Memoriam Gáspár Aladár | Elhunyt Gáspár Aladár képzőművész, költő, író, a dunaújvárosi kulturális élet meghatározó alakja, számos helyi oktatási intézmény mintaadó, műhelyteremtő művésztanára. | |
| 2021-04-06 | Hiányzó közösségi találkozások. Folyamatos alkalmazkodási kényszerben a művészeti élet | Elmaradt, hónapról hónapra csúsztatott kiállítások, rendezvények és szinte folyamatos újratervezés jellemezte a helyi és az országos képzőművészeti élet elmúlt egy évét. A kiállítóhelyek folyamatosan próbálkoznak az online térben is kapcsolatot találni és azt fenntartani a közönséggel, ám a személyes találkozásokat és kiállítás-megnyitókat mindez aligha helyettesítheti hosszabb távon. | |
| 2021-04-03 | Csöndben távozott a szerény alkotó | Életének 75. évében elhunyt Gáspár Aladár pedagógus, képzőművész, költő. | |
| 2021-04-01 | Esterházy Marcell drámai képe az ICA-D kirakatkiállításán | E heti kirakatkiállításán Esterházy Marcell Tourner la page című képével folytatja a sorozatot a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet. | |
| 2021-03-22 | A természet, a virágok és fák által ihletett művek | Perkátáról elszármazott alkotó festőművész első önálló bemutatkozásának adott otthont a Perkátai Általános Művelődési Központ. Virtuális tárlat keretei között tekinthetik meg az érdeklődők a természet, virágok és fák által ihletett műveket. | |
| 2021-03-20 | Kortárs Kirakat | Heti rendszerességgel megújuló minikiállításokkal jelentkezik a Kortárs Művészeti Intézet az Uitz Terem Vasmű úti kirakatában. Március 20-21-én, szombaton és vasárnap még látható a kirakatban Szűcs Attila: Cím nélkül 1996-ban készült festménye, amely egy balatoni fürdőzés idilli jelenetét örökíti meg. | |
| 2021-03-08 | Nőnapon nyílik meg a virtuális tárlat | A településről készült fotókból és képzőművészeti alkotásokból nyílik különleges tárlat március 8-án Kulcson. | |
| 2021-03-05 | A "kissgabiizmus" üzenete - pályatársak emlékei | A Dunaújvárosi Hírlap korábban beszámolt róla, hogy február végén tragikus hirtelenséggel elhunyt a dunaújvárosi képzőművészeti élet megbecsült alakja, Kiss Ervin Gábor. Pályatársai pár gondolattal emlékeznek. | |
| 2021-03-05 | Kirakatkiállítás Kiss Ervin Gábor emlékére | A tavasz első hetében egy szomorú esemény apropóján, rendhagyó módon folytatja a kirakatkiállítások sorozatát a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet. Elhunyt Kiss Ervin Gábor (1952. december 30. - 2021. február 27.) Pro Cultura Intercisae-díjas képzőművész – rá emlékeznek a bemutatón. | |
| 2021-03-02 | "Képeimet nem zárom le, nyitva hagyom..." | Február 27-én elhunyt Kiss Ervin Gábor festőművész, a dunaújvárosi képzőművészeti élet meghatározó alakja – közölte hivatalos közösségi oldalán a Kortárs Művészeti Intézet. | |
| 2021-02-26 | Széchenyi Zsigmond az ő lezser valójában | Széchenyi Zsigmond, a neves vadász-író mellszobrát álmodta szoborba Rohonczi ROHO István képzőművész a baracsi általános iskola és a település kérésére. Talán nem meglepő, ezt sem a szokásos módon közelítette meg. | |
| 2021-02-23 | Továbbra is javban tervez. Ifj. Koffán károly továbbra is javában tervez és munkálkodik | Ifj. Koffán Károly grafikus, alkotóművész elmúlt 80 esztendős, de a mai napig alkot, szervez, kiállít és restaurál. Bár számos tervét átírta a járványhelyzet, munkakedve továbbra sem lankad. | |
| 2021-02-19 | ICA-D: Csákány-mű a kirakatkiállításon | Érzékeny és sokatmondó témát boncolgató művel, Csákány István Suspended című, 2010-ben készült alkotásával folytatja a kirakatkiállítások sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet. | |
| 2021-02-17 | Vasmű úti kirakatban a gyűjtemény remekművei | Február 1-jével indította el mini-kiállítássorozatát a Kortárs Művészeti Intézet, amely a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások értelmében jelenleg sem fogadhat látogatókat, ám az Uitz Terem Vasmű úti kirakatában heti bontásban egy-egy remekművet mutat be értékes gyűjteményéből. | |
| 2021-02-09 | A tehetség utat tör magának | Honnan lehet tudni, hogy valaki tehetséges? Talán ez csak azokról derül ki, akik sikeressé válnak? Vannak, akik gyerekkorukban csendesen háttérbe húzódnak, teszik a dolgukat, nem kerülnek tehetségük által a figyelem központjába. De valahol mégis ott munkál bennük, és egyszer csak nyilvánvalóvá válik. Molnár Viktóriával beszélgettünk. | |
| 2021-02-05 | Kortárs képek kiállítása a kirakatban. | 2021. február 1-én lenne 74 esztendős Birkás István Munkácsy-díjas festőművész – aligha véletlen, hogy éppen az ő képével kezdte meg a Kirakatban a gyűjtemény című rendhagyó sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet. | |
| 2021-01-29 | Dunaújvárosé lett a "Befagyott struktúrák" | Legújabb nagy fogását, Nemes Csaba Befagyott struktúrák című festményét láthatják a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kirakatkiállításán | |
| 2021-01-08 | Tíz képet vásárolt a Jószoli alkotásai közül a Bartók | A Jószolgálati Otthon Közalapítvány jótékonysági programjába a Bartók Kamaraszínház is bekapcsolódott: összesen tizenegy képpel gazdagodott a teátrum gyűjteménye, hiszen a megvásárolt darabok mellé egyet – amely éppen az intézményt ábrázolja – ajándékba kapott az Őze Áron vezette kulturális műhely. | |
| 2021-01-08 | "Most a kísérletező időszakomat élem..." | Már óvodás korában felfigyeltek a pedagógusok Vincze-Hajnal Blanka tehetségére. A tizenéves alkotó szülei később ennek megfelelően választottak számára általános iskolát, jelenleg pedig a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskolában csiszolják tehetségét. Portré. | |
| 2021-01-06 | Festményekkel illusztrálva. Ecsetszerelem - tükrözi a festményt a könyv témáját | A napokban jelent meg Sükösd Gézáné Schuller Erzsébet Ecsetszerelem című könyve. A regény illusztrációját Iker Marianna készítette, akinek képeit az MMK folyosógalériáján tekinthettük nemrég. | |
| 2020-12-18 | A derű képére licitált. Jótét licit a Jószoliért: mindenki boldog | Az alkotóknak is, a programot futtató munkatársaknak is, de még az online aukció többi licitálójának is köszönetet mondott Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere, amikor átvette a sikeres licit nyomán megszerzett képet, Oláh Gabriella alkotását a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi bázisánál. | |
| 2020-12-11 | Sikeres volt a jótét licit a Jószoliért! | Remek kezdeményezés, remek eredmény – minden szempontból sikeresnek bizonyult a Jótékony licit a Jószoliért elnevezésű licit második köre; a hétfőn zárult online aukció során 24 alkotás talált gazdára – 434 ezer 500 forint értékben! | |
| 2020-12-09 | Boldog karácsony lesz | Mertek nagyot álmodni a Jószoliban, és sikerült is megvalósítani azt az álmot. Ismét licitre bocsájtották a gondozottak festményeit, és úgy tűnik, mintegy félmillió forintból vásárolhatnak karácsonyi ajándékot és fejlesztő eszközöket az ellátottak számára. | |
| 2020-12-04 | Csodálatos üvegképek a katolikus templomban | Gyönyörű műalkotásokkal, újabb ólmozott üvegképes díszablakokkal gazdagodott 2020. november 12-én a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplom. A történet dunaferres szála, hogy a kohászok védőszentjét, szent Borbálát ábrázoló díszablak költsége vasműs szakemberek által szervezett jótékonysági adományozás nyomán gyűlt össze. Az alkotó Bráda Tibor festőművész és üvegműves. | |
| 2020-12-00 | A festő, aki üvegbe álmodta Szent Borbálát | Portré Bárda Tiborról, aki a dunaújvárosi Krisztus Király Főtemplomának festett üvegablakait készítette. Rövid ismertető Szent Borbáláról és a dunaújvárosi templom acélszerkezetéről. | |
| 2020-12-00 | Négyek. Pinke Miklós, Rohonczi István, Szarka Tamás és Varga Gábor Farkas kiállítása | Ismertető a Négyek című tárlatról, ahol Pinke Miklós, Rohonczi István (ROHO), Szarka Tamás és Varga Gábor Farkas műalkotásait láthattuk a székesfehérvári Pelikán Galériában 2020. szeptember 25 és október 17. között. | |
| 2020-11-20 | Jótét licit a "Jószoliért". Jószolgálati Otthon: "képes" segítség | A szeptemberben meghiúsult jótékonysági licit után sem adta föl a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány: a nagy közösségi portálon üzemelő online árverési felületet hoztak létre, itt értékesítik a gondozottak csodás képeit. A most futó, immár második kör egészen december 7-ig tart. Pintér Tamás Dunaújváros polgármestere is kiszemelt egy gyönyörű festményt. | |
| 2020-11-20 | A távoli rokon állítja: a gének öröklődnek! | Szabó Tamás és Szabó Zsolt cikke Pentelei-Molnár János rokonáról, Makay Sándor színészről | |
| 2020-11-13 | Pentelei-Molnár János élete és munkássága | Szabó Szilvia és Szabó Tamás írásának második része Pentelei-Molnár Jánosról és családjáról | |
| 2020-11-11 | Jövő, amely úgy tűnik, végleg a múltban ragadt | November 6-án, pénteken nyílt, a hétfőn bejelentett intézkedések miatt azonban harminc napra karanténba vonul Fridvalszki Márk Future perfect – Befejezett jövő című kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2020-11-09 | Énhalmazépítés ötvenezer üvegmozaikból | Két izgalmas, továbbgondolásra, alaposabb szemlézésre érdemes kiállítás nyílt november 6-án, pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetben. A járványhelyzet miatt Mélyi József művészettörténész egy videóüzenetben nyitotta meg Tarr Hajnalka nagyszabású, London előtt Dunaújvárosban bemutatkozó In Vitro „H” című kiállítását, amíg az utazási korlátozások miatt a Berlinben élő alkotó, Fridvalszki Márk a Future Perfect – Befejezett jövő című tárlatának sikeres nyitányáért csak a messzi távolból szoríthatott. | |
| 2020-11-06 | A szépség ott rejtőzik az apróságokban | Raduka Zsuzsanna közbenjárására Páhi Péter dunaújvárosi képzőművész alkotása díszíti a dunaújvárosi Margaréta Óvoda kerítését és a mellette lévő trafóházat | |
| 2020-11-06 | Máig ható példa Pentelei-Molnár János élete | Szabó Szilvia és Szabó Tamás írása Pentelei-Molnár Jánosról halálának 86. évfordulója alkalmából | |
| 2020-10-31 | A Kék duna Áruház kirakatától a Velencei Biennálé sikeréig | Várnai Gyula képzőművész október 23-án, a nemzeti ünnepen vehette át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. A hazai és nemzetközi színtéren is évtizedek óta ismert és elismert alkotóval pályafutásának jelentősebb állomásairól, mesteréről, Birkás Istvánról és a csinált városok sajátos aurájáról is beszélgettünk – részben a Duna-parti Acélszoborparkban található munkája, az 1993-ban készült Tanácsadó árnyékában. | |
| 2020-10-30 | Újabb Steixner-siker. Rangos elismerés a Steixner-műhelynek | A Remekek Remeke díj után újabb rangos elismerést érdemelt Steixner István. A városunkban dolgozó bőrműves az Év Kiváló Szakembere Díj Arany Csillag fokozatát kapta a Szombathelyen rendezett 26. Elit Gálán 2020. október 24-én. | |
| 2020-10-19 | Ízelítő abból, hogy milyen gazdagok vagyunk | A Remény óvóhelye címet viselő kiállításon Deák Nóra és Zsinka Gabriella, az intézet vezetői tartottak közel kétórás tárlatvezetést október 16-án, pénteken a Kortárs Művészeti Intézet termeiben abból az anyagból, ami éppen ezen termek alatt, a kíváncsi tekintetektől elzárva, a raktárban pihen. | |
| 2020-10-19 | Mit üzenhetnek a tengelyek? | Tengelyek címmel látható Rohonczi ROHO István önálló kiállítása a helyi evangélikus templom gyülekezeti termében. | |
| 2020-10-16 | Életigenlés vadvirágokkal. Vadvirággal mesélt életigenlés | Vadvirágok és szelídek címmel nyílt Kuruczné Gál Krisztina fotókiállítás október 14-én, szerdán délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Aulagalériájában. | |
| 2020-10-16 | Felszabadító vizuális ajándék | Bakos András képzőművész legújabb Álmok című önálló kiállításának megnyitóján jártunk Dunaföldváron, a Városi Könyvtárban. | |
| 2020-10-09 | "JEL"-es zeneünnep. Világnapi muzsika – és a "JEL" avatása | Remek programsorozattal, a növendékek formációinak koncertje mellett több dunaújvárosi művész közös kompozíciójának avatásával ünnepelték a zene világnapját a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolánál 2020. október 1-én. | |
| 2020-10-05 | A remény óvóhelyére enged bepillantást most a Kortárs Művészeti Intézet három kiállítótere | A dunaújvárosi képző- és iparművészek kétévente esedékes biennáléja, valamint Böszörményi Márton könyvbemutatója után újabb kiállítással várja az érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézet. | |
| 2020-10-02 | Óvóhelyi szemle (képaláírás) | A Kortárs Művészeti Intézet egy újabb tárlattal szolgál az érdeklődőknek: saját gyűjteményükből harminchat művész alkotásait állították ki a KMI három termében. (teljes szöveg) | |
| 2020-10-02 | Egy új "Jel" a zeneiskolának. A Jel üzenete - szoboravatás és emlékezés a zenei világnapon | Október 1-jén, csütörtökön a zene világnapján ismét köztéri muzsikával ünnepelt a Sándor Frigyes Zeneiskola, amely ezúttal újabb köztéri alkotással gazdagodott. A Jel című szoborcsoport Móder Rezső tervei alapján készült, és Rohonczi István, Molnár János, Nemes Ferenc és Nyitrai Mihály képzőművészek közös munkája. | |
| 2020-10-01 | Az árverést virtuálisan tartják meg. Fejlesztőeszközöket vásárolnak az adományból | Köztudottan idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját a Jószolgálati Otthon Közalapítvány napköziotthonos intézménye. Ennek alkalmából pazar kiállítás keretében betekintést engedtek a falaikon belül zajló művészetterápiás fejlesztőmunkába, pontosabban annak eredményébe a Bartók aulagalériájában. Úgy volt, hogy egy aukción értékesítik a kiállított alkotásokat. | |
| 2020-09-19 | Iker Marianna csodás világa | Iker Marianna Pincehelyen született és Simontornyán nőtt fel. Három éve Dunaújvárosban lakik. Szabadidejében, kedvtelésből fest. 2020. szeptember 21-én önálló kiállítása lesz Dunaújvárosban, a Munkásművelődési Központban. | |
| 2020-09-18 | Elmaradt az aukció. Az elmaradt jótékony árverés margójára | Csodás összeállítást láthatott a közönség a közelmúltban a Bartók Kamaraszínházban – a Jószolgálati Otthon Közalapítvány művészetterápiás műhelyében készült alkotásokat az Aula Galéria mutatta be, elsöprő sikerrel.
| |
| 2020-09-08 | Tehetségesek: fiatal művészek galériája nyílt meg a Cornerben | A korábbi jelentős helyi színpadi eseményeken rendre élvezhettük a dunaújvárosi Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola oda tervezett produkcióit. Mostantól rendszeresen láthatjuk a festészet és a grafika tanszak növendékeinek a bemutatkozását a Corner kávéházban. | |
| 2020-09-07 | Public art - Jó irányba kezelni a veszteséget | Szoborkompozíció készül az egykor az Őspatika előtt állt platánfa törzséből, ágaiból Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész tervei alapján. Az alkotás jelentőségéről Zsinka Gabriella művészettörténész beszélt. | |
| 2020-09-07 | Hamarosan indul a MŰvSZAK | A tervek szerint a hónap közepén, két csoportban is elindul Kiss Anna neves helyi képzőművész vezetésével a MŰvSZAK címen futó foglalkozássorozat, amely egyrészt a művészeti vagy művészetet érintő középiskolai vagy felsőoktatási intézménybe jelentkező, vagy a későbbiekben ezt tervező diákoknak nyújt felkészülési lehetőséget. | |
| 2020-09-05 | Helyi alkotók elismerése. Belátások - díjátadó és finisszázs a Kortársban | Számos jó és remek alkotásnak adott helyet a kétévente jelentkező kollektív dunaújvárosi tárlat az elmúlt hónapokban a Kortárs Művészeti Intézetben. A Belátások címmel jelentkező gyűjtemény az aktuális szűkös keretek között is szolgálta a korábban megfogalmazott célt: látleletet adni az éppen aktuális „újvárosi” művészeti szcénáról. Szeptember 5-én, pénteken este a szakavatott zsűri mondhatta el véleményét a Belátások terméséről. | |
| 2020-09-00 | Művészek elismerése | A Kortárs Művészeti Intézetben átadták a Belátások című, dunaújvárosi képző- és iparművészek munkáiból álló kiállítás díjait. Dunaújváros Önkormányzatának díját Keserue Zsolt vehette át, a Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány alkotói díját Móder Rezső kapta meg, míg a "Legígéretesebb fiatal alkotó" díját Csiki Emese érdemelte ki. | |
| 2020-08-31 | Hatvanöt éve a vasmű főkapujánál. Hatvanöt esztendeje avatták fel Domanovszky óriási freskóját | 1955. augusztus 20-ára tervezték Domanovszky Endre csaknem ötven négyzetméteres, a vasmű főbejáratát díszítő freskójának avatását, de ez nem valósult meg: az aprólékos munka miatt pár hetet csúszott a ceremónia. | |
| 2020-08-26 | A városi után most hazai tárlatra készül | Idén töltötte be hetvenedik életévét Dunaújváros. Ennek alkalmából nyílt tárlat a Kortárs Művészeti Intézetben, amelyről lapunk is beszámolt. | |
| 2020-08-21 | Mementó készül a platánból. Mementót állítanak | Április közepére tehető, amikor a DVG Zrt. munkatársai kivágták a Vasmű úti egykor emblematikus platánsor egyik utolsó fáját. Rohonczi ROHO István képzőművész társaival nem tudott belenyugodni, hogy nyom nélkül eltűnik a városkép ezen meghatározó része, és szerettek volna emléket állítani neki. | |
| 2020-08-21 | Emlékmű lesz a Vasmű úti platánokból | A Vasmű úti platánsor emlékét őrzik majd meg azok a fák, amelyekből műalkotást készít Móder Rezső, Rohonczi István, Nyitrai Mihály, Molnár János és Nemes Ferenc. Az elkészült művek várhatóan az ősszel kerülnek majd ki a közterületekre. A többes szám pedig valós, hiszen bár eredetileg csak a Vasmű úti őspatika elé terveztek egy emlékfát, ám – mint az erről tartott sajtótájékoztatón bejelentették – még egy helyszínnel bővül majd a „kiállítótér”. | |
| 2020-08-21 | VAS/MŰ az ICA-D 70 év/ 70 kép című város- és intézménytörténeti sorozatából | Zsinka Gabriella írása a Kortárs Művészeti Intézet online város- és intézménytörténeti sorozatból. 8. kép - Nagy Annamária művészettörténész tart tárlatvezetést a VAS/MŰ - A Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep négy évtizede című kiállításon | |
| 2020-08-13 | Platánokból köztéri alkotások | Legutóbb április közepén foglalkoztunk azzal a kezdeményezéssel, amelynek célja, hogy új köztéri alkotások készüljenek a Vasmű úti egykori platánsor fáit felhasználva. Az utóbbi hónapok a tervezéssel teltek, a munka pedig már el is kezdődött kedden a DVG Zrt. Papírgyári úti telephelyén. | |
| 2020-08-11 | MMK: Lépj közelebb | Lépj közelebb címmel nyílt kiállítás az elmúlt héten a Munkásművelődési Központ Folyosógalériáján Fazekas Zoltán festményeiből. A tárlat egészen szeptember 18-ig látogatható. | |
| 2020-07-21 | Bezárt Tábori tábora | No*1 Artcamp-Atelier-tabori-Balavoir elnevezéssel zajlott Balatonfőkajáron július 3 és 13. között a dunaújvárosi képzőművészek alkotótábora. | |
| 2020-07-20 | Helyi alkotók kollektív tárlata - nem csak dunaújvárosi lakcímkártyával rendelkezőknek | Hosszú hónapok kényszerszünete után július 17-án, pénteken este ismét kiállításmegnyitóra várta közönségét a Kortárs Művészeti Intézet. | |
| 2020-07-17 | Duplán dunaújvárosi a tárlat. Sereg, szemle: "Belátások" péntektől | 33 művész több mint félszáz alkotása szerepel a dunaújvárosi tárlaton a Kortárs Művészeti Intézetben: a helyi alkotók seregszemléjét 2020. július 17-től egészen szeptember elejéig láthatja a közönség a kulturális bázison. | |
| 2020-07-17 | Kollektív élmények az ICA.D 70 év/ 70 kép című város- és intézménytörténeti sorozatából | Zsinka Gabriella írása, amely a Kortárs Művészeti Intézet online város- és intézménytörténeti sorozatában jelent meg. 28. és 31. kép | |
| 2020-07-16 | Pentelei Molnár Kecskeméten | Pentelei Molnár Jánosnak, a 20. század elismert csendéletfestőjének munkáiból nyílik kiállítás július 16-án, csütörtökön a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyén. | |
| 2020-07-15 | Nyári pezsgés a földvári várban: kiállítással kezdődött a szezon | Pataki Dezső, a dunaföldvári művelődési központ igazgatója, aki a helyszínen zajló kulturális események szervezője is, elegáns óvatossággal szőtte a nyár programtervezetét. Mindenki szerencséjére a tervek meg is valósulhatnak. | |
| 2020-07-11 | Közösségépítés, vizuális nevelés | A Kortárs Művészeti Intézet (KMI) jelenlegi helyzetéről, a közeljövő eseményeiről és az intézmény hosszabb távú terveiről egyeztet a KMI vezetőivel – Deák Nóra igazgatóval és Zsinka Gabriella művészeti vezetővel – július 09-én, csütörtökön Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester. | |
| 2020-07-10 | 70 éves város. Bartók Liget: a külcsíni remeklés | Újabb látványos elemmel bővült a napokban a Bartók Liget projekt a Petőfi ligetben: a Bartók Kamaraszínház felhívásának nyomán a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti iskola diákjai valósították meg a 70 éves Dunaújváros című kültéri design látványtervét 2020. július 7-től kezdődően | |
| 2020-07-07 | Csak az alkotásról szól majd a csaknem tíz nap a művészeknek | A hét végén megkezdődött négy, dunaújvárosi vagy a városhoz kötődő képzőművész részvételével egy, csaknem 10 napos alkotótábor Balatonfőkajáron. A vendéglátó az egyik alkotó, Tábori Csaba, aki az otthonába hívta kortársait. | |
| 2020-07-06 | Kelemen Marián Éva - Talált idő. Lecsippenteni egy darabot tapasztalatainkból | Hosszú hónapok után július 3-án, pénteken este ismét új kiállítás nyílt a városi evangélikus templom galériájában, ahol ezúttal egy ismert és sokak által kedvelt alkotó, Kelemen Marián Éva mutatja be munkáit. A kiállítás a Talált idő címet viseli, a visszatérő közönséget ezzel a kínálattal várja az evangélikus templom. | |
| 2020-07-03 | Emlékek árnyai. Emlékek árnyéka, árnyékok emléke | Emléket állítanak a Vasmű úti platánoknak, Móder Rezső tervei nyomán közösen készítenek egy nagy közös fafaragást, amely a főutca fasorának hagyatékát őrzi majd meg. A nagyszabású tervekről Rohonczi István ROHO mesél, a munkálatok 2020. augusztusban kezdődhetnek. | |
| 2020-07-03 | "Talált idő" – kiállítás a templomban | A járványhelyzet enyhülése után újra nyitott az evangélikus templom kiállítóterme: Kelemen Marián Éva festő, művész-tanár Talált idő című kiállítását 2020. július 3-tól láthatják az érdeklődők. | |
| 2020-07-02 | "Sztálinvárosi" művészek alkotótábora kezdődik | A nevét nemecsek ernőhöz hasonlatosan csupa kisbetűvel rögzítő művész, tábori csaba egy ideje eltűnt a dunaújvárosi közéletből, ám nem tűnt el a köztudatból. Bár már esztendőnél is régebben elköltözött először Dunaújvárosból, majd Kisapostagról is, új otthonában, Balatonfőkajáron sem feledkezett meg sztálinvárosi alkotótársairól. Néhányukat meginvitálta egy tíz napos alkotótáborba. | |
| 2020-07-00 | A Nagyvenyimen megrendezett SKICC 2019 Alkotótelep képeit bemutató kiállítás nyílt július elején Dunaföldváron az Ispánházban. (képaláírás) | A Nagyvenyimen megrendezett SKICC 2019 Alkotótelep képeit bemutató kiállítás nyílt 2020. július elején Dunaföldváron az Ispánházban. A tárlatot polgármester asszonyunk Vargáné Kaiser Katalin nyitotta meg. Az alkotók: Bácsi Sztella, Bellák Ica, Szenográdi Szabina, Dobos Viktor, Kecskés Róbert, Négyesi Ádám, Pats Dániel és Pats József (teljes szöveg) | |
| 2020-06-26 | Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig | Nyulasi Zsolt idéz a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog sorozatából: a Népszabadság 1970-es lapszámában Domanovszky Endre festőművész elevenítette fel a Dunai Vasmű főbejáratát ékítő freskó születésének körülményeit. | |
| 2020-06-26 | Public art remeklés az ICA-D 70 év/70 kép című város- és intézménytörténeti sorozatból | Idézet Zsinka Gabriella 70 ÉV / 70 KÉP címmel a Kortárs Művészeti Intézet honlapján megjelent város- és intézménytörténeti sorozatából 32. kép: az Inksane Colors tagjai – Joó László (Joe), Pacskó Dániel (Padaone), Boros István (Pöri) és Harsányi Zotmund Bence (Makk) állnak őrt a strázsán, a Római városrészbeli, várostörténeti képciklussal ékesített bástyafal fokain. A nagy népszerűségnek örvendő graffiti megvalósulását a Kortárs Művészeti Intézet és az Újpart Egyesület mellett Dunaújváros Önkormányzata is segítette. | |
| 2020-06-24 | Újra vár a Kortárs, a múzeum. Óvatos a nyitás a Kortársban és az Intercisa Múzeumban | Június 22-től, hétfőtől újra látogatható a Kortárs Művészeti Intézet, június 24-től pedig ismét várja közönségét az Intercisa Múzeum. Óvatos nyitás a karanténlét után. | |
| 2020-06-13 | "Számítok egyáltalán még valamit". Tudósok(k)nak ismét csak tudományosan | Mi van a Móderrel? Ha összefutok régi ismerősökkel, úgy általában ez a második-harmadik kérdés. Jelentjük: Móder Rezső jól van. | |
| 2020-06-13 | Ezzel a munkával már valóban megkoronázom az életművemet | A helyszínen felügyelte A Golgota című ólmozott üveg beépítését a Krisztus király főtemplomban a tervező és kivitelező, Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész. | |
| 2020-06-00 | Tábor Táborinál | Beszélgetés Tábori Csaba képzőművésszel, aki 2020 nyarán tábort tart dunaújvárosi kötődésű barátainak szervez tábort a Balatonnál. | |
| 2020-06-00 | A dolog, mely elfelejtett testet ölteni - Koronczi Endre kiállítáának újra nyitása | A járvány okozta veszélyhelyzet megszűnésével újra kinyit Koronczi Endre A dolog, amely elfelejtett testet ölteni című kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2020-06-00 | Csákberényi álom | Interjú a dunaújvárosi születésű Takács Lajos (Lajota) mecénással és műgyűjtővel, aki Csákberényben valósít meg egy művészeti központot. | |
| 2020-05-25 | Nyitásra készen, tervekkel telve | A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) a járványhelyzet alatt játék és múltidézés, webes tárlatvezetés és online társművészeti programot kínált. Deák Nóra, igazgató tájékoztatott, hogy június derekától szigorú feltételekkel ugyan, de fogadhatnak látogatókat | |
| 2020-05-23 | Látta, hogy a modellkedés nem lehet a végcél, új dolgokat tanult | A dunaújvárosi születésű, Milánóban élő Kacziba Andi (kép) ma képzőművész, textilművész, aki a járvány okozta bezártságában éppen az ez évre tervezett kiállítására készülve alkot. | |
| 2020-05-21 | Kortárs: művészetterápiás randalírozások sora | Már az 54. epizódjánál tart a KMI képes múltidéző sorozata, az Emlékmorzsák, amely az intézmény gazdag fotógyűjteményéből villant fel csemegéket, így tiszteleg a 70 éve kezdődött városépítés évfordulója előtt. | |
| 2020-05-11 | Sorozatos Képrablás a Kortársban | Képrablás címmel „művészetterápiás randalízosára” hív új akciójában a Kortárs Művészeti Intézet (KMI). | |
| 2020-05-00 | A Kortárs Művészeti Intézet májusi programjai az otthonmaradás jegyében | A Kortárs Művészeti Intézet programjai a koronavírusok okozta járványhelyzet idején. | |
| 2020-05-00 | Wetzel I. György a sportember és a festőművész: Történetek és sztorik Rácalmás múltjából | Szalai Árpád írása Wetzel I. György, sportember és festőművészről és családjáról | |
| 2020-04-25 | Húsz évig büszkén állt a téren, s a tekintetét nyugatra vetette | Vlagyimir Iljics Uljanov, azaz Lenin 1870. április 22-én született. A Szovjetunió első vezetője születésének közelgő 100. évfordulója kapcsán a dunaújvárosi tanács úgy vélte, méltó módon tiszteleg a politikai példakép előtt azzal, ha szobrot emel Leninnek. | |
| 2020-04-15 | A világhálóra költözött a KMI | Dunaújváros fennállásának 70. évfordulójára vaskos programcsomagot állított össze a Kortárs Művészeti Intézet. | |
| 2020-04-14 | Emlékmű készül az egyik platánból | A napokban a DVG Zrt. munkatársai kivágták az egykori, emblematikus Vasmű úti platánsor egyik utolsó fáját, amelyről korábban azt írtuk, a helyi művészek által megmunkált csonk egyfajta mementóként az említett platánsornak állít majd emléket. | |
| 2020-04-09 | Emlékmorzsák a Kortársból (kishír) | A város fennállásának hetvenedik évfordulója alkalmából március végén a Kortárs Művészeti Intézet elindította 70 Év/ 70 Kép című online képnézegető sorozatát, amely az intézmény hivatalos honlapján az ica-d.hu honlapon szemlézhető és hetven napon át új tartalommal bővül. (teljes szöveg) | |
| 2020-04-00 | Varázslatos környezetünk, a Duna és a rácalmási szigetvilág IV. | Németh Miklósné a rácalmási szigetvilágról írt sorozatának negyedik része | |
| 2020-03-16 | Sétáltunk egyet az Edó-firkák között a Bartók galériájában | Dunaújvárosban mindössze egy hétig volt látható a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házának galériájában Edó kiállítása. Interjú az alkotóval. | |
| 2020-03-09 | Kalandozás a Ploubter Parkban Koronczival | Személyesen Koronczi Endre képzőművész vezette körbe az érdeklődőket „A dolog, mely elfelejtett testet ölteni” című, április 3-ig látogatható kiállításán a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI) 2020. március 7-én, szombaton délután | |
| 2020-03-06 | Kiállítás az MMK-ban | Újabb kiállítás nyílt 2020. március 2-án a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban Színes világunk címmel, melyen a Dáma Nógrádi Katalin festőiskolájában készült munkákat láthatták az érdeklődők | |
| 2020-03-05 | Figyelemre méltó firkák a Bartókban. Edó figyelemre méltó firkái a Bartók aulában | 2020. március 3-án, kedden délután mutatkozott be Balogh Edit, Edó önálló kiállítása Edó-firkák címmel a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aula galériájában. | |
| 2020-03-05 | A világ színei a falakon | 2020. március 2-án Színes világunk címmel a Nógrádi festőtanoda rácalmási festőkörének kiállítói nyitottak tárlatot a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában. | |
| 2020-03-05 | Tárlatvezetés, feltárás Koronczi Endrével. | A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben Koronczai Endre „A dolog, amely elfelejtett testet ölteni” című kiállítása nyílt 2020. március elején.
| |
| 2020-03-04 | Közösség és művészet. Kiss Anna ezúttal már felkészítő kurzust tart | Kiss Anna jeles dunaújvárosi képzőművész a napokban indítja művészeti kurzusát a Munkásművelődési Központban MŰvSZAK elnevezéssel. Szabó Szabolcs interjúja Kiss Annával | |
| 2020-03-03 | Festeni öröm, vallják az alkotók | Színes világunk címmel a Nógrádi festőtanoda rácalmási festőkörének kiállítói nyitottak tárlatot hétfőn (2020.03.02.) a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ folyosógalériájában. | |
| 2020-03-00 | A Dolog, amely elfelejtett testet ölteni-Koronczi Endre kiállítása | 2020. február 21-én, pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI) nyílt meg Koronczi Endre képzőművész, festő, grafikus, performer „A dolog, amely elfelejtett testet ölteni” című kiállítása, amelynek témája a "Szél". | |
| 2020-03-00 | Létrák és tüskék. Orosz Péter emlékkiállítás | Ismertető a Kortás Művészeti Intézetben 2020. január 10. és február 7. között megrendezett Orosz Péter emlékkiállításról, amely a Létrák és tüskék nevet viselte. | |
| 2020-02-29 | Szorgalmasak és közösségteremtők. Helyi művészek - szorgalmasak és a közösségért dolgoznak | Balogh Tamás cikke két fiatal dunaföldvári művészről, Téger Attis képzőművészről és Sziegl Erik zenészről. | |
| 2020-02-25 | A bor nem csak szeszes ital, az emberrel egyidős kultúra része | Friedrich Ferenc dunaújvárosi képzőművészt alkotásai nyomán mi is nagyra tartjuk. A legutóbbi találkozásunk alkalmával a Dunaújvárosi Borbarát Klubban, egy új szakirány jeles képviselőjeként is megismerhettük. | |
| 2020-02-24 | Ha elvisz a szél (képaláírás) | Február 21-én, pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI) nyílt meg Koronczi Endre képzőművész, festő, grafikus, performer „a dolog, amely elfelejtett testet ölteni” című kiállítása, amely átfogja a KMI teljes kiállítóterét. A tárlat kurátora, Petrányi Zsolt művészettörténész. Koronczi alkotását Simon Bettina és Borsik Miklós bemutatója vezette fel. Koronczi két „dolgot” ütköztet a projektjében a fogyasztói világban triviálisnak tekintett – ma a környezetvédelemnek gondot okozó – nejlont, illetve az azt megmozgató levegőt, a szelet. (teljes szöveg) | |
| 2020-02-21 | ICA-D: a testetlen testek tárlata | A dolog, amely elfelejtett testet ölteni – ezzel a címmel nyílt kiállítás Koronczi Endre alkotásaiból a Kortárs Művészeti Intézetben 2020. február 21-én | |
| 2020-02-18 | Csodák születtek a hétvégén | Igazi színes, rangos, kisvárosi értékteremtés zajlott a Dunaföldvári Művelődési Központ szervezésében az elmúlt hét végén. | |
| 2020-02-14 | "Kötöttségek nélkül, szabadon alkotni" | Kiss Anna Nagyvenyimen élő képzőművész tavaly novemberben indította el főként felnőtteknek szóló művészeti alapképzését a Munkásművelődési Központban. Az alkotóval e képzés tapasztalatairól és jövőbeli terveiről is beszélgettünk. | |
| 2020-02-14 | Újabb kiállítás a gimnáziumban | Czikle Szabina, a Széchenyi István Gimnázium 16 éves tanulójának nyílt kiállítása a Szivacs Galériában | |
| 2020-02-14 | Különleges tárlatot nyitottak meg | 2020. február 7-én az Evangélikus templomban Hevér Rudolf festményeiből nyílt kiállítás | |
| 2020-02-12 | Élmények színekben. Élmények, impulzusok pazar színekbe öntve | Pinke Miklós festőművész Impressziók című önálló kiállítása nyílt meg február 11-én délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulagalériájában. | |
| 2020-02-10 | Hevér Rudolf találkozásai a képzőművészettel | A találkozások örömét alaposan átélhette Hevér Rudolf festőművész február 7-én, pénteken este az evangélikus templom galériájában, ugyanis a teret kitöltő embertömeg volt kíváncsi Találkozások címet viselő kiállításának megnyitójára. | |
| 2020-02-07 | Tárlat a Szivacsban (képaláírás) | Czikle Szabina alkotásaiból nyílt tárlat február 6-án délután a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában. A kiállítást Kovács István görögkatolikus parókus ajánlotta a látogatóknak. (teljes szöveg) | |
| 2020-02-07 | ICA-D: emlék, élmény és ihletforrás a város | 2020-ban Dunaújváros várossá válásának 70. évfordulójára tervezett programokról nyilatkozik Deák Nóra, a Kortárs Művészeti Intézet igazgatója és Zsinka Gabriella művészeti vezető | |
| 2020-02-06 | ... hommage' a Birkás Pista... | Két esztendeje, január 21-én hagyta itt az e világi létet Birkás István festőművész. A pályatárs, Tábori Csaba emlékezik rá. | |
| 2020-01-24 | Mesél a múlt - ezúttal a kultúráról | Szemelvények D. Szabó László a Szabad Ifjúság című lapban 1953. május 31-én megjelent Sztálinvárosi jegyzetek - A kultúráról című írásából | |
| 2020-01-23 | Állhatatos kitartással | Ahogy négy esztendővel ezelőtt is, kedden újra Kelemen Marián Éva festőművész nyitotta meg a Kácsor Tünde festményeiből nyílt kiállítást a Bartók aulagalériájában. | |
| 2020-01-22 | Másodszor is kiállíthatott | Az idősebbeknek a Sándor Pál által 1967-ben rendezett magyar film, a Bohóc a falon juthatott eszébe a Bartók aulagalériájában január 21-én délután nyílt festménykiállítás kapcsán, ugyanis a kiállított képek jó része valamiféle bohócábrázolás Kácsor Tünde festőművész részéről. A tárlatot Rohonczi ROHO István nyitotta meg, és Kelemen Marián Éva festőművész ajánlotta a megjelentek figyelmébe. | |
| 2020-01-17 | Kohász áll a ködben (képaláírás) | Mielőtt még a címben szereplő kohász megnevezés miatt elárasztanának bennünket üzeneteikkel, pontosan tudjuk, hogy a képen Somogyi József 1953-ban született Martinász szobra van, mely csak hosszú évek múltával, 1961 Dunaújvárosában kapott köztéri nyilvánosságot. Sok más mellett végignézte a május elsejei felvonulásokat, Gagarin, majd az iráni sah látogatását is. És látta történelmünk egy darabjának eltüntetését, a Vasmű úti platánsor értelmetlen kivágását is. (teljes szöveg) | |
| 2020-01-17 | Virágok közt az MMK-ban | Új kiállítás nyílt január 13-án az MMK-ban. Dorogi József festett virágainak kiállítása. | |
| 2020-01-17 | Két remek tárlat, két titkos hőssel | Létrák és tüskék Orosz Pétertől, Látóhatár és belső terek Laszlo Milasovszkytól. Bemuatótk a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2020-01-14 | Virággal borított falak | Amikor a Munkásművelődési Központ annakidején megnyitotta földszinti kiállítóterét az intézmény folyosóján, deklaráltan dunaújvárosi amatőr alkotóknak szánt felületként aposztrofálták. Január 13-án délután Dorogi József kiállítása nyílt meg. | |
| 2020-01-13 | Két remek kiállítással nyitotta az évet a KMI | JAnuár 10-én, pénteken este két kiállításmegnyitóval is várta közönségét a Kortárs Művészeti Intézet. A kisteremben és a pincegalériában kapott helyet a 2015-ben elhunyt Orosz Péter, a kortárs magyar művészeti szcéna egyik legkülönlegesebb alkotójának emléket állító tárlat. A nagyteremben láthatók Laszlo Milasovszky magyar–német képzőművész alkotásai. | |
| 2020-01-10 | ICA-D: két nagy kiállítással folytatják | Orosz Péter és László Milasovszky bemutatóira várják a kortárs művészet szerelmeseit. | |
| 2020-01-06 | Megújult a Vasmű út és az uszoda. Megújult a Vasmű út, elkészült az uszoda, zúgott a rockmaraton | Mozgalmas évet zártunk 2019. december 31-én. Visszatekintés a 2019-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 3. 2019.07-09. | |
| 2019-12-28 | Jószívű adomány - minden problémám apróvá töpörödött | Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét – szokás mondani. Valljuk be, ez azért nem olyan egyszerű. Kelemen Gábor és felesége, Kelemen-Nagy Annamária, azaz Panka viszont igazi limonádégyárosok: nehézségeik ellenére ontják magukból az életörömöt, a kreativitást és a jóakarást. | |
| 2019-12-20 | "Helyi érték" - telt ház Alföldi Róberttel! | Alföldi Róbert színész, rendező várta rendhagyó tárlatvezetésre az érdeklődőket Nemes Csaba kiállításán a Kortárs Művészeti Intézetben múlt szombaton. | |
| 2019-12-17 | Kaisler Gitta újabb kiállítása | Advent harmadik vasárnapjának delelőjén ismét tárlatot nyitottak az evangélikus templomban. A kiállító, Kaizler Gitta festőművész visszatérő vendég a templom galériájában, olyannyira, hogy egy másik válogatása is látható éppen a kisapostagi evangélikus templomban. | |
| 2019-12-17 | Helyi érték, elemzés (képaláírás) | December 20-ig látogatható Nemes Csaba festőművész Helyi értékcímű önálló kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben, amelyhez kapcsolódóan Alföldi Róbert színész, rendező tartott tárlatvezetést. (teljes szöveg) | |
| 2019-12-09 | In Memoriam: Rozsnyai Sándor | Rozsnyai Sándor festőművész hetvenegyedik életévében, bükkszenterzsébeti otthonában elhunyt. | |
| 2019-12-06 | Testfestés | A Munkásművelődési Központban "A testük a vásznam, hogy önmagam legyek" címmel Mihaldinecz Blanka alkotásai fotókon tekinthetők meg. | |
| 2019-12-06 | Helyi érték. Saját tárlatát mutatja be Nemes Csaba | Nemes Csaba Helyi érték című kiállításának kísérőprogramjaként maga a művész kíséri tárlatvezetésre az érdeklődőket szombaton délután. | |
| 2019-12-03 | Hennatárlat: testük volt vásznon | Mihaldinecz Blanka hennamunkáiból nyílt fotókiállítás az MMK-ban, november 27-én, szerdán. A tárlat megnyitó ünnepségén Jánosi Hanna énekelt és gitáron kísérte őt Magyar Zsófia. Beszédet Suplicz Mihály, a Vasas Táncegyüttes vezetője mondott.
| |
| 2019-11-22 | Otthona a műterem - műterem az otthona. Világ életében portrékat, aktokat és fantasy képeket festett | Mészáros György festményei a Dunaújvárosi Egyetem első emeleti aulájában. | |
| 2019-11-22 | Az érzések kifejezése | A dunaújvárosi Egyetem főépülete ismét egy érdekes kiállításnak ad otthont, Schwindt György alkotásai tekinthetők meg. | |
| 2019-11-20 | Őszi tárlat: utak, tanulás, festészet | Ismét gyönyörű festményeket láthatunk november 15-én, péntektől a baracsi faluházban dr. Barna Erzsébet képeiből. | |
| 2019-11-15 | A helyi érték áll a középpontban | nemes Csaba alkotásaiból nyílt kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben múlt pénteken. Ez az év utolsó kiállítása. | |
| 2019-11-12 | Az idegen alak - megnyitóbeszéd | Nemes Csaba: Helyi érték című kiállításának megnyitóján, 2019. november 8-án a Kortárs Művészeti Intézetben elhangzott beszéd. | |
| 2019-11-11 | Nemes Csaba, egy évtized összefoglalása | November 8-án, pénteken este mutatkozott be a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI) Nemes Csaba festőművész önálló kiállítása. | |
| 2019-11-09 | Valódi téttel bíró művészetfelfogás (képaláírás) | Nemes Csaba, a nemzetközi színtéren is ismert és elismert festőművész Helyi érték című kiállítását Mélyi József művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a Kortárs Művészeti Intézetben november 8-án. | |
| 2019-11-08 | Smuk Imre színvilága. Szenvedéllyel átitatott ecsetvonások | A Bartók színház aulájában nyílt kedden a tárlat, a színház nyugalmazott művészeti vezetőjének festményeit lehet megtekinteni. | |
| 2019-11-08 | Beragyogják a képek a kiállítóteret. Az életigenlést sugárzó, kísérletező festmények | Ma még nem lehet pontosan tudni, hogy Smuk Imrére mint korszakos festőre, vagy társulatteremtő rendezőre emlékszik-e majd az utókor, de az biztos, hogy mindkét tevékenységével jelentőset alkotott már idáig is. És szerencsére egyiknek sincs még vége. | |
| 2019-11-08 | Nemes Csaba tárlata a KMI-ben. A kortárs magyar festészet egyik kiemelkedő alakjának nagyszabású kiállítása a KMI-ben | Nemes Csaba a kortárs magyar festészet egyik kiemelkedő alakja, művei azonban manapság gyakrabban szerepelnek külföldi, mint hazai bemutatókon, vagy olyan nagyintézmények gyűjteményeiben tűnnek fel, mint a bécsi Albertina vagy a párizsi Centre Pompidou. | |
| 2019-11-06 | Stílusos nyitánnyal (képaláírás) | Szinte teljes összművészeti arcát megmutatta november 5-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Smuk Imre festménykiállításának megnyitóján. Az intézmény egykori művészeti igazgatója tárlatának megnyitójára ugyanis Tőkés Nikoletta versekkel, Polgár Lilla dalokkal készült, Őze Áron igazgató pedig a többféle stílust felvonultató festmények árnyékában egy rögtönzött pódiumbeszélgetésen faggatta Smuk Imrét, akit egy rendezésre is felkért a jövő évadra. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-05 | Itt van az állatorvos-társadalom emlékhelye | Az óvoda előtti téren van egy szoborpark, a Kulcsi Hatok tere, az állatorvos-társadalom és Kulcs történetében és fejlődésében egyaránt jelentős szerepet játszó állatorvosok szobraival. | |
| 2019-10-25 | Szuper-Portré: "Abban hiszek, hogy a jóság körbejár" | Beszélgetés Bere Rózával, a kulcsi iskola pedagógusával, akinek a festményeiből nyílt kiállítás. | |
| 2019-10-25 | Örömforrás akrillal. Öt hölgy munkáit állították ki az MMK folyosógalériájában | Hierné Rozsos Ilona, Kiss Zsuzsanna, Kovácsné Éva, Soós Zita és Tibold Katalin képeit lehet megtekinteni. | |
| 2019-10-24 | Az élményekért festenek a kiállítók. Az élményfestés örömök forrását jelenti számukra | Ezúttal öt alkotó csoportos kiállításának adott otthont a Munkásművelődési Központ folyosógalériája. A magukat ALKOT-OK művészcsoportként aposztrofáló amatőr alkotók a Piktor Tanoda kurzusain tanulták az akril technikát. | |
| 2019-10-21 | Két fiatal alkotó munkáiból. Két fiatal alkotó: impressziók színekbe sűrítve a vásznon | Figyelemre méltó, nem éppen hétköznapi kiállítás nyílt október 18-án, pénteken délután a baracsi faluházban. Két fiatal tehetség, Farkas-Huszka Rózsa és Langné Baranyi Edina mutatja be sajátos impresszióit a világról. | |
| 2019-10-21 | A három újvárosi tenor, avagy Otthon tényleg jó? | Még mielőtt bulvárkattintós címvadászat gyanújába keverednénk: a fenti címben található „három tenor” hasonlat szerzője október 18-án, pénteken a neves művészettörténész, Sasvári Edit volt, aki a Kortárs Művészeti Intézetben jelenleg szemlézhető Otthon jó című kiállítás alkalmi tárlatvezetője volt. | |
| 2019-10-17 | Jurta és óriáskerék | Otthon jó - Kaszás Tamás, Keserue Zsolt és Várnai Gyula kiállítása. Kritika. | |
| 2019-10-08 | "Szebbítsd hát a világod, szívvel szeretettel" | A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában október 3-án, csütörtökön este újabb kiállításmegnyitón vehettek részt az érdeklődők. Ezúttal dr. Garbacz Katalin festményeit tekinthettük meg. | |
| 2019-10-04 | Portrék és tájképek | Október 3-án nyílt a Bartókban dr. Garbacz Katalin festményeinek kiállítása. | |
| 2019-10-03 | Nem csak a látvány, az érzések is hatnak rá | Kelemen Marián Éva művészeti tagozatos tanár, emellett fest is. | |
| 2019-10-00 | Jó otthon? Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros | A KMI tárlatán három Dunaújvárosból származó képzőművész munkái kaptak helyet: Kaszás Tamás, Keserue Zsolt, Várnai Gyula. Elemzés. | |
| 2019-09-23 | Ötvösremekek. Az ötvösművészek remekei között Gombos István alkotásai | A magyarországi ötvösművészek közösségi megmutatkozásának új hagyománya a XX. század utolsó éveiben kezdődött, hogy ezzel is segítse a szakmai örökség életben maradását a XXI. század kezdetén. | |
| 2019-09-18 | A cím beszédes: Idegen barátok | Szeptember 13-tól színvonalas műalkotásokat szemlézhetünk a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében, valamint a ház folyosóin. Az Idegen barátok címmel futó kiállítás anyagát a nyári alkotótábor munkáiból tárták a művészek a közönség elé. | |
| 2019-09-17 | Kaszás, Keserue, Várnai közös tárlata. Néha tényleg jobb otthon | Otthon jó címmel Várnai Gyula, Keserue Zsolt és Kaszás Tamás műveiből szeptember 13-án nyílt kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2019-09-14 | Tökös-mákost is kínál. Fesztivál és a művészet | Németh Miklósné alpolgármester a levendulaszobán keresztül érkezett a rendezvényterembe, a kiállítások ünnepélyes megnyitójára, és mint hangsúlyozta, még mindig érzi magán a csodás levendulaillatot, miközben ámulatba ejtik Pleidel János alkotásai. Elkezdődött a Rácalmási Tökfesztivál. | |
| 2019-09-13 | Minden festmény egyben egy vers is. "Mindig szabad alkotóként tekintettem magamra" | Szeptember 12-én, csütörtökön Szabadi Katalin festőművész kiállításával nyitott a Bartók Aula Galéria őszi szezonja. A megnyitón a Széchenyi István Gimnázium kamarakórusa lépett fel, majd házigazdaként Őze Áron mutatta be a képzőművészt. | |
| 2019-09-09 | Eddig nem ismert képek egy kiváló életműből | Szeptember 6-án, pénteken délután egy igazi „ősbemutató” részesei lehettek az Intercisa Múzeumban debütáló, Pentelei Molnár János festőművész munkáit felvonultató tárlat látogatói. | |
| 2019-09-07 | A zseni, akit nem ismertünk igazán | Az őszi kiállítási szezon talán legjelentősebb epizódja zajlott szeptember 6-án, pénteken délután az Intercisa Múzeum második emeletén, ahol egy magángyűjtő felajánlásának köszönhetően Pentelei Molnár János festőművész remek – eddig nem vagy csak ritkán látható – munkáit szemlézhette a közönség. | |
| 2019-09-05 | Ködbe burkolva az Aratók (képaláírás) | Aki szeptember 4-én a Duna-parton sétált, azt tapasztalta,hogy nem csak csupán a naptár mutat szeptembert, az időjárás is azt idézi. A köd sejtelmes fátyolba burkolta az Aratók szoborcsoportot. Ahogy haladunk a naptár lapozásával, sajnos egyre többet számíthatunk hasonló reggeli párára, ködös időre. (teljes szöveg) | |
| 2019-09-00 | Kiállításokkal búcsúztunk a nyártól, kiállítással köszöntjük az őszt | Az "Év Magyar Fotója - Év magyar Fotósa" országos pályázat pályamunkáiból, azoknak az alkotóknak a munkáiból, akik jótékonysági árverésekre ajánlottak fel alkotásokat, illetve a SKICC Művészeti Egyesület 2019. augusztusi alkotótáborában készült alkotásokból nyílt kiállítás a nagyvenyimi művelődési házban | |
| 2019-08-30 | Kolozsváron a Kortárs válogatás. Visszavágó a hűtőgyárban - Kolozsváron a "best of KMI" | Bár a kiállítási évad második szakasza még előttünk van, könnyen lehet, a 2019-es esztendőben Kolozsváron mutatta be idei „leg”-jelzőkkel illethető tárlatát a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet, amelynek végre volt megfelelő tere és lehetősége arra, hogy egy átfogó kóstolót mutasson be a hazai színtéren egyedülállónak mondható gyűjteményéből. | |
| 2019-08-29 | Nagyvenyim befogadta. Nagyvenyim befogadta őket, amiért hálásak a művészek | Augusztus 20-ától a hónap végéig a Skicc alkotócsoportja tölti meg élettel a nagyvenyimi Szent Bernát Arborétumot, ugyanis 8. nemzetközi alkotótáboruk helyszínének ezt a valóban festői környezetet választották. | |
| 2019-08-27 | Restaurálták a főoltárképet. A tizenöt négyzetméter alkotás súlya eléri a másfél mázsát | Több mint két hónapos ihletett restaurálás után, szinte az eredeti fényében csodálhatjuk meg a dunaföldvári Szent Anna-templom főoltárképét. | |
| 2019-08-24 | Szabadon alkothatnak tíz napig az arborétumban | Augusztus 20-án tíz napra képzőművészek vették birtokba Nagyvenyimen a Szent Bernát Arborétumot.
| |
| 2019-08-09 | Ne csak nézz, láss! Mester és tanítványai a templomban | Kosztolányi György festőművész kulcsi alkotókörének tagjai állították ki műveiket múlt vasárnap délután az evangélikus templomban. | |
| 2019-08-06 | Tárlatlesen: hímzéstől az ecsetig. "Ráuntak a hímzésre, és végre ecsetet ragadtak" | Több mint két éve építgeti lelkes és motivált alkotókörét Kulcson a térség ismert festőművésze Kosztolányi György, akik egyfajta intézményként is funkcionálnak már a Duna-parti településen. Csajok, akik otthagyták a hímzést és az ecset, a vászon felé fordultak. | |
| 2019-08-05 | Kosztolányi és tanítványai | Már több mint két esztendeje működik Kulcson Kosztolányi György festőművész alkotóköre, amelynek tagjai rendre megmutatják régi és új a munkáikat a város és a környék kiállítótereiben. Augusztus 4-én, vasárnap délután az evangélikus templom gyakorta galériaként is üzemelő közösségi terében nyílt meg az alkotókör legújabb kollektív tárlata, amelyet a házigazdaként Stermeczki András lelkész köszöntött. | |
| 2019-08-00 | Üvegbe álmodva. Bráda Tibor festőművész üvegablakai a dunaújvárosi vasbeton templomban | Ismertető a római katolikus Krisztus Király főtemplomban, Bráda Tibor festőművész által készített 3 üvegablakról. Nyilatkozik Baltási Nándor plébános. | |
| 2019-07-28 | Térfélcsere | Áprilisban volt a Térfélcsere elnevezésű kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben, amelyen a kolozsvári Centrul de Interes központ művészeinek munkáit hozták el Dunaújvárosba. | |
| 2019-07-19 | Rómeó és Júlia | Az utóbbi hetekben szakemberek sokasága dolgozott azon, hogy teljes egészében megújuljon a dunaújvárosi Panoráma úton található Rómeó és Júlia – 1956 című szobrászati alkotás, amely a helyi acélszoborpark része. | |
| 2019-07-12 | Szent József, Szűz Mária és Jézus néz ránk. Csodás ólomüveg-ablakok díszítik a Krisztus Király Templomot | Három ólomüveg-ablakot készítettek a hívők felajánlásából a római katolikus templomban. Bráda Tibor festőművész munkáját dicséri. Még hat nagy ablakot szeretnének kicserélni, az egyikhez most az önkormányzat is támogatást biztosít. | |
| 2019-07-00 | Vasszobrász a Vasasnapon | Móder Rezső, Munkácsy-díjas képzőművész is részt vett a XLII. Vasas- és Kohásznapon, ahol hangszerként is funkcionáló mobil fémszobraiból állított ki néhányat. Nyilatkozik Szekeres Béla és Szekeres-Balogh Emese (Öko-Ferr Kft.) valamint Simics Antal (ISD Power). | |
| 2019-07-00 | Ferrum (képaláírás) | 2019. június 14-én nyílt kiállítás a Kortárs Művészeti Intézetben a XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen készült munkákból, Ferrum címmel. Megnyitó beszédében Sárai Vanda művészettörténész hangsúlyozta az ISD Dunaferr Zrt. meghatározó szerepét az alkotótábor létrejöttében. (nem teljes szöveg) | |
| 2019-06-29 | Mester és tanítványai. Barcsay mester és tanítványai | Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, a Kónya házaspár és az Intercisa Múzeum összefogásából nyílt kiállítás június 27-én, csütörtökön délután a múzeum második emeleti kiállítóterében Barcsay mester és tanítványai címmel. | |
| 2019-06-24 | KMI és a kőtár - kulturális éjszaka. Történelem és kultúra - egyetlen este programjai két helyszínen | Ha Múzeumok Éjszakája, akkor két, városi helyszínen biztosan felpörög az élet: a kőtári rengetegben és a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2019-06-21 | A víz vonzásában | Újabb kiállítás nyílt hétfőn a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában Nemesnyi Éva festményeivel. | |
| 2019-06-21 | Acélművészeti misszió. Két új kiállítás tekinthető meg a Kortárs Művészeti Intézetben | A két kiállítás közötti kapcsot az acélipari alapanyag jelentette. Az egyik kiállítás az idei Acélszobrász Alkotótelep munkáit vonultatja fel, a másik egy német installátort mutat be a kisteremben. | |
| 2019-06-20 | Nagymama, mostantól nyuszit fest. "Nagymama leszek, úgyhogy mostantól nyuszikat festek..." | Lóki Judit a Batsányi-Cserhát művész kör tagja, a 2011 óta fest. Már több önálló kiállítása volt, jelenleg Perkátán a Győri-kastélyban tekinthetik meg a festményeit. A kiállítás apropóján beszélgettem vele. | |
| 2019-06-19 | Ferrum: a vasműben született acélszobrok. A vasgyári alkotótelep legjobb alkotásai | Ferrum címmel június 14-én, pénteken mutatkozott be a Kortárs Művészeti Intézetben a XIV. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen készült alkotásokból összeállított kollektív tárlat. | |
| 2019-06-00 | A Kortárs Művészeti Intézet június-júliusi programjai | Ismertető a Kortárs Művészeti Intézet 2019. június-júliusi programjairól: Markus Heinsdorff és a XIV. Acélszobrász Alkotótelep kiállításai megtekinthetők 2019. június 14-től július 10-ig. Utána pedig Fekete fény címmel rendeznek csoportos kiállítást a az 1999-es teljes napfogyatkozás 20. évfordulója alkalmából. | |
| 2019-06-00 | Képzőművészek munkásruhában. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep | Ismét fogadta az ISD Dunaferr Zrt. a Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepet 2019. májuásank második felében. Négy művész élt a lehetőséggel, hogy a gyári műhelyekben alkossanak. Nyilatkoznak a művészek: Gróf Ferenc, Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Melkovics Tamás és az ISD Dunaferr munkavállalói: Farkas Róbert acélszerkezeti csoportvezető; Ragály János lakatos és Lehoczky Dorina hegesztő. | |
| 2019-06-00 | Boór János 1935-2019 | Elhunyt Boór János pedagógus, költő, fotográfus, képzőművész, a Dunaferr Magazin külsős munkatársa. Nekrológ. | |
| 2019-06-00 | Új alkotások születtek a gyári "műteremben". Megmutatkozik az acél lelke | Ismét fogadta az ISD Dunaferr Zrt. a Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepet 2019. májuásank második felében. Négy művész élt a lehetőséggel, hogy a gyári műhelyekben alkossanak: Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Gróf Ferenc és Melkovics Tamás. | |
| 2019-06-00 | Történetek és sztorik Rácalmás múltjából. A Paizs család emlékműve | Szalai Árpád írása Paizs Gyuláról és az általa a rácalmási temetőben létrehozott emlékműről. | |
| 2019-05-29 | Három művészeti ág | Gálaműsort adott május 27-én, hétfőn este a Wesley–DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola a Bartók nagytermében. | |
| 2019-05-28 | Zene, tánc, festészet (képaláírás) | Megtöltötte tanévzáró műsorával a Bartók nagytermét a Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola május 27-én este. A gálaműsorban a zeneművészeti ágon és a táncművészeti ágon tanuló diákok produkciói töltötték ki, de a képzőművészeti ág képviselői is szerepet kaptak. Mindamellett, hogy a gála előtt kiállításuk nyílt az aulában. | |
| 2019-05-24 | Tanítványok | A Sándor Frigyes Zeneiskola galériájában Gódányné Homoki Mária, Horváth Andrea, Horváth Bettina, Juhászné Fehérvári Anna, Molnár Aranka, Pulay Csilla, Sarok Károlyné, Verczné Karcsai Ildikó és Vinczepálné Török Katalin 3-3 alkotása került kiállításra. Téma a zene. Mindannyian a kulcsi alkotóműhely tagjai, Kosztolányi György festőművész tanítványai. | |
| 2019-05-24 | Szuper-Portré: Móder Rezső: mindig vannak elképzeléseim | "Mi van vele manapság?" Beszélgetés Móder Rezső képzőművésszel. | |
| 2019-05-18 | Kolozsvár - gazdagon | Térfélcsere címmel még április közepén mutatkozott be a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI) a kolozsvári Centrul de Interes művészeinek kollektív kiállítása. | |
| 2019-05-17 | Sajátos firkák | Baráthné Markovics Zsuzsanna első önálló kiállítása nyílt meg az MMK Folyosógalériájában hétfőn Sajátos firkák címmel. | |
| 2019-05-17 | A mester és tanítványai a zeneiskola galériájában | Kép-Zene címmel május 15-én, szerdán este nyílt meg a Kosztolányi György vezette alkotócsapat kollektív kiállítása a Sándor Frigyes Zeneiskola folyosógalériájában. | |
| 2019-05-16 | Üvegbe álmodva a főtemplom ablakai. Üvegbe álmodva, mozgóképen megörökítve a templom ablakai | Üvegbe álmodva – ez a címe annak a filmnek, ami a városépítés legújabb mozzanatai közül a dunaújvárosi Krisztus király Főtemplom idén elkészült 3 új festett ólomüveg ablakának megtervezését és megvalósítását örökítette meg. | |
| 2019-05-16 | A tanítványok kiállítása (képaláírás) | A Kosztolányi György festőművész által vezetett alkotókör tagjainak friss munkáiból nyílt kiállítás május 15-én szerdán délután a Sándor Frigyes Zeneiskolában. (teljes szöveg) | |
| 2019-05-15 | Éri Jenő, aki végre hazatért. Egy visszabitangolt alkotó munkái a Bartók aulában | Május 9-én mutatkozott be a Bartók aulagalériájában Éri Jenő grafikus-festő friss és ropogós önálló kiállítása, részben Bartók zenéjére hangolva. | |
| 2019-05-14 | Zsuzsanna sajátos firkái kerültek a falra | Ismét új tárlat nyílt május 13-án délután a Munkásművelődési Központ földszinti folyosójának Galériájában. Az alkotó, Bartháné Markovics Zsuzsanna a Sajátos firkák címet adta a falakon elhelyezett anyagnak. | |
| 2019-05-13 | Mesterek a Pesti Vigadóban | Mestermunkák címmel nyílt rangos csoportos kiállítás május 08-án, szerdán a Pesti Vigadóban, amelyre Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös-iparművész az Acélvárosi torzó című munkájával kapott meghívást. A művészt az ország legjobb alkotói között jegyzik ebben a kategóriában. | |
| 2019-05-09 | Büszkék a hajdani festőre. Elégedetten festhet az égi alkotótermében | Pentelei Molnár János, a híres festő 141 évvel ezelőtt született, és hagyományosan évente, a születésének napján, azaz május 8-án egy koszorúzással egybekötött kis ünnepséget tartanak a mostani Magyar úton álló szülői házánál. | |
| 2019-05-09 | Újabb remekművet fújt fel az InkSane Colors | Elkészült az InkSane Colors dekorációs festéssel foglalkozó csapat, név szerint Joó László (Joe), Harsányi Zotmund Bence (Makk) és Boros István (Pöri) legújabb alkotása. | |
| 2019-05-00 | Térfélcsere - A Kolozsvári Centrul de Interes művészeinek kiállítása | A Kortárs Művészeti Intézet - Dunaújváros és a Centrul de Interes 2019-ben egy csereprogram keretében két nagyszabású kiállítást rendez Térfélcsere címmel: tavasszal, Dunaújvárosban az ICA-D ad otthont a Centrul de Interes művészeti bemutató csoportos kiállításnak, augusztusban, a Kolozsvári Magyar Napokon pedig az ICA-D gyűjteményéből látható majd egy nagyszabású tárlat. | |
| 2019-05-00 | Újra Acélszobrász Alkotótelep a Dunaferr-ben. Alkotók terepszemlén | A Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány 2017-ben újraindította a több éve szünetelő Acélszobrász Alkotótelepet. Ennek folytatásaként hirdette meg pályázatát az alapítvány az idei, 2019-es alkotótelepen való részvételre. A pályázók közül öt művészt választott ki a szakmai kuratórium. Cseh Lili, Erős Ágost Koppány, Gerhes Gábor, Gróf Ferenc és Melkovics Tamás alkothat május végéig az ISD Dunaferr műhelyeiben. | |
| 2019-05-00 | Almavirág fesztiváli hétvége (képaláírás). Egészségőrök, különleges kiállítások, sztárzenekarok, remek fellépők, finom sütemények, jó hangulat. Almahámozó verseny. Finom süteményeket kóstolhattunk | - A Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület hagyományos tavaszi nagyrendezvényének, az Almavirág Fesztiválnak adott otthont a Jankovich-kúria május 11-én és 12-én. Bőséges és színvonalas volt a kínálat ezúttal is a család, az egészség, a sport, a kultúra és a gasztronómia jegyében
- Képes beszámoló a rácalmási XI. Almavirág Fesztiválról
- az almahámozó verseny helyezettjei a cikkben
- a sütiverseny helyezettjei a cikkben
| |
| 2019-04-23 | Japán napok Dunaújvárosban. Azt kell követni, amit az ősök is követtek | A dunaújvárosi japán napok záró momentumaként a múlt héten a Sándor Frigyes Zeneiskola lépcsőház galériájában kiállítás nyílt Fülekiné Gracza Csilla és Németh Irma japán fotóiból, képeiből. | |
| 2019-04-23 | A mai magyar piktúra egyik eredeti egyénisége | A közelmúltban nyílt meg és még két héten át látogatható a Bartók színház népszerű aulagalériájában az országosan ismert és elismert, Székesfehérváron élő és alkotó Revák István festőművész egyéni kiállítása. | |
| 2019-04-18 | Színkeverés | Revák István festőművész legújabb tárlatának a Bartók színház aulája ad otthont. | |
| 2019-04-18 | Térfélcsere a KMI-ben | A Kortárs Művészeti Intézet és a Centrul de Interes egymás gyűjteményéből állít ki. Elsőként a kolozsvári központ művészeinek munkáiból nyílt tárlat a Kortársban. | |
| 2019-04-16 | Kolozsvári jelentés a KMI-ben. Jelentés a hűtőgyárból, amely Kolozsvár kulturális kovásza lett | Április 12-én, péntek este nyílt meg a Kortárs Művészeti Intézetben a Térfélcsere címmel jelentkező kollektív kiállítás, amely a nemzetközi színtéren is ütőképes művészeti színtérnek számító kolozsvári Centrul de Interes Művészeti Központ kötelékébe tartozó alkotók munkáit sorakoztatja fel. | |
| 2019-04-16 | MMK Galéria: Lélekképek. Lélekképek: nagyon hatásos első tárlat | Megnyílt az Munkásművelődési Központ Galériában Kelemen-Nagy Annamária festménykiállítása április 15-én, hétfőn délután. A „Lélekképek” címet viselő tárlat május 13-ig tart nyitva. | |
| 2019-04-15 | Különös képi világ (képaláírás) | A székesfehérvári Revák István festőművész képeiből nyílt kiállítás április 11-én, csütörtökön délután a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulagalériában. A tárlatot Gáspár Aladár festőművész nyitotta meg, a megnyitón közreműködött Németh Petra. A tárlat ebben a hónapban várja a látogatókat. (teljes szöveg) | |
| 2019-04-15 | Cyránski kiállítás - csodás Befejezetlen szimfóniát mutat be | Befejezetlen szimfónia. Ez Cyránski Mária szobrászművész csodálatos emlékkiállításának a címe, amely Dunaföldváron az Ispánház galériájában tekinthető meg, június 15-ig. | |
| 2019-04-09 | Szabad és sokszínű kiállítás született | Négy díjat adtak át a Fejér Megyei Tárlat megnyitóján, amit április 5-én, pénteken tartottak a Csók István Képtárban. A dunaújvárosi önkormányzat díját Várnai Gyula kapta, a Dunaújvárosi Művészetért Alapítvány díját Páhi-Fekete Noémi vehette át, a megyei önkormányzat díját Tábori Csabának ítélték oda | |
| 2019-04-04 | A Munkácsy-díjas művész élete | Három teremben, bekamerázva, külső ablakrácsokkal ellátott helyiségekben, közel száz vendég jelenlétében adták át Kunmadarason a Birkás István Emlékmúzeumot március 30-án, szombaton. A tizenegy képet, s néhány objektet tartalmazó állandó tárlatot Birkás Erzsébet rendezte be a Kunmadarasi Honismereti Egyesület tagjaival közösen. | |
| 2019-04-00 | A kolozsvári Centrul de Interes művészeinek kiállítása | 2019. április 12-től látható a kolozsvári Centrul de Interes művészeinek kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben. A két kortárs képzőművészeti intézmény együttműködésének köszönhetően bepillantást nyerhetünk Kolozsvár pezsgő kulturális életébe. | |
| 2019-03-18 | Izgalmas stoppos körutazásra hív a Füredi Travel | Március 13-án, szerdán nyílt meg Füredi Tamás grafikusművész Travel Posters című kiállítása a Bartók aulában. | |
| 2019-03-16 | Propaganda | Egy héten keresztül látogathatók az MMK-ban az 1918-1939 között, Lengyelországban készült plakátok (vándorkiállítás). | |
| 2019-03-11 | Tisztelet a női nemnek | A nemzetközi nőnap alkalmából Ars Poetica – Tisztelet a női nemnek címmel nyílott kiállítás a neves grafikusművész, ifj. Koffán Károly alkotásaiból március 8-án Nagyvenyimen a Palágyi József Könyvtár földszinti galériájában. | |
| 2019-03-09 | A festőkör kiállítása | Zsúfolásig megtelt a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár épületének kisterme március 6-án, szerdán késő délután. A résztvevők a helybéli festőkör tagjait köszöntötték abból az alkalomból, hogy az amatőr alkotók munkáiból nyílt tárlat az intézményben. | |
| 2019-03-08 | Élénk és jellegzetes színek | Fényben – ez a címe Takácsné Csór Marianna festménykiállításának, amely március 7-én délután nyílott meg a Széchenyi gimnázium nevezetes Szivacs Galériájában. | |
| 2019-03-06 | Kitartás és szorgalom jellemzi az alkotói munkásságát is | A Rácalmási Festő Kör alkotói egy kiállítás keretében mutatják be műveiket. A csoport vezetőjével, Dáma Nógrádi Katalinnal beszélgettem az életútjáról, amely nem mindennapi fordulatokat hozott számára. | |
| 2019-03-04 | Először mutatta be alkotásait a szülővárosában, Pakson | Megkönnyebbült, boldog barátok, Gastroblues-hívek és a képzőművészet értői fogadták Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös-iparművészt Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban március 1-jén, péntek délutánján. | |
| 2019-03-04 | Túravezetés a Dolomitokban (képaláírás) | A közelmúltban nyílt meg Kiss Piusz (jobbra) Dolomitok című fotókiállítása a Sándor Frigyes Zeneiskolában, ahol a tárlatot a házigazda intézmény képviseletében Balázs Eszter és Sztankovics László önkormányzati képviselő ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. (teljes szöveg) | |
| 2019-03-00 | Festményekben gyönyörködhettünk | A Rácalmási Festőkör tizenöt alkotójának munkáiból nyílt kiállítás 2019. március 6-án a rácalmási művelődési házban. A megnyitón a Rácalmási Napsugár Asszonykórus dalcsokra mellett, Lendvai Józsefné szavalt a közönségnek, majd a kiállítást Kundra Anikó nyitotta meg. | |
| 2019-03-00 | A Nagyvenyimi Nefelejcs Óvoda hírei. Farsangi időszak az óvodában. Kiválóan akkreditált tehetségpont. Színharmóniák kiállításon jártunk | -Berczeliné Tóth Éva és Jámbor Viktória beszámolója a nagyvenyimi óvoda rendezvényeiről a farsangi időszakban
- Az óvoda 2019. februárjában elnyerte a Kiválóan Akkreditált Tehetségpont címet
- az óvodások megnézték Kelemen Marián Éva Színharmóniák című kiállítását a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtárban | |
| 2019-02-23 | Az új Pannonius. Reneszánsz a műhelyben - így készül fellépni Janus | Tiszta reneszánsz – műismeret, szobortan, kultúrtöri és némi véres középkori reálpolitika. Plusz: ROHO ismét nagyméretű szoborban gondolkodik... | |
| 2019-02-23 | Tárlatvezetés első kézből a POK-ban | Gombos István Ferenczy Noémi-díjas ötvös-iparművész kiállítása két hete nyílt a Pannon Oktatási Központ Gimnáziuma aulájában, amelyet Cserna Gábor, városunk polgármestere nyitott meg. | |
| 2019-02-22 | Paksi buli | Gombos István ötvös-iparművészünknek kiállítása nyílik március 1-jén a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban. | |
| 2019-02-19 | Lélegzetelállító képek világunkról | Utazás egy álomvilágba címmel állította ki fényképeit az MMK Folyosógalériájában Kiss Piusz február 18-án. | |
| 2019-02-18 | "Robot vagyok" - gyermekrajzokon a jövő | Egészen rendhagyó kiállítás nyílt február 16-án, szombaton délután a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI). Ha azonban igazán pontosak akarunk lenni, akkor úgy fogalmazunk: az utolsó alkotásokkal is kiegészült a január 18-án nyílt, D-Terv című kollektív tárlat. | |
| 2019-02-16 | Barangolás a festészet világában | Smuk Imre festményeiből kiállítást rendeznek Barangolások címmel a kiskunhalasi Közösségek Házában. | |
| 2019-02-14 | Élő művészet fémvázon (képaláírás) | Gombos István kisplasztikáiból nyílt kiállítás a Pannon Oktatási Központban. A Ferenczy Noémi-díjas alkotó tárlatának megnyitóján Cserna Gábor polgármester tartott beszédet, amelyben kiemelte: a művészet, a kultúra a közösségépítést is szolgálja, hiszen egy-egy alkotás megfogja a nézőt, és hasonló érzéseket vált ki az emberekből. (teljes szöveg) | |
| 2019-02-11 | Morfologika: megnyílt Melkovics Tamás tárlata | Várfok Project Room idei első kiállításán újfent a szobrászaté főszerep: a látogatók Melkovics Tamás Morfologika című egyéni tárlatát tekinthetik meg, amely a fiatal művész 2015 óta készülő moduláris szobraiból és az azt kiegészítő grafikai anyagból mutat be egy izgalmas válogatást. | |
| 2019-02-11 | Páhi Péter letehetetlen művei az evangélikus templom tárlatán | Páhi Péter kiállítása az evangélikus templomban megtekinthető. | |
| 2019-02-09 | A megszelídített anyag. Gombos István megszelídítette a hideg, rideg anyagot, a fémet | Gombos István Ferenczy Noémi- és Vörösmarty-díjas ötvös-iparművész kiállítása nyílt meg február 8-án a Pannon Oktatási Központ aulájában kialakított impozáns kiállítótérben. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Cserna Gábor polgármester, valamint Borgulya Zoltán, az intézmény igazgatója. | |
| 2019-02-08 | Gombos István kisplasztikái. Kiállítás és tárlatvezetés a fiataloknak a Pannon Oktatási Központban | A Pannon Oktatási Központ felkérésére kiállítás nyílt Gombos István alkotásaiból az intézményben. | |
| 2019-02-08 | Rendhagyó művészet bármiből. Páhi Péter művei az Evangélikus Templomban | Egy éve már, hogy minden hónapban új művész kap lehetőséget arra, hogy munkáit bemutassa a Dunaújvárosi Evangélikus Templomban. Februárban Páhi Péter különleges művei láthatók az imateremben. Páhi Péter talált tárgyakat formál műalkotássá. | |
| 2019-02-07 | Pénteken nyílik Gombos István önálló kiállítása a POK-ban | Gombos István kisplasztikáiból összeállított kiállítása nyílik február 8-án, pénteken délután két órakor a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ (POK) Magángimnáziumban. Az önálló tárlatot közel egy hónapig tekinthetik meg az érdeklődők. | |
| 2019-02-02 | Páhi Péter: Daliás idők (képaláírás) | Február 1-jén délután a helyi evangélikus templomban nyílt meg a jeles kulcsi képzőművész, Páhi Péter friss, legújabb kisplasztikáit felvonultató egyéni kiállítása Daliás idők címmel, amely egy hónapon át várja a látogatókat. (teljes szöveg) | |
| 2019-02-01 | Kelemen Marián Éva tárlata: Színharmóniák | Január 25-én, pénteken a magyar kultúra napjához kapcsolódóan mutatkozott be a nagyvenyimi művelődési ház és könyvtárban a jeles dunaújvárosi alkotó, Kelemen Marián Éva Színharmóniák című egyéni kiállítása. | |
| 2019-01-28 | ÚjPartos tárlat nyílt a faluházban. Az ÚjPart alkotóközössége a kulcsi faluházban | Lelkes túracsapattá vált az utóbbi években a dunaújvárosi és a térségi alkotókat egybegyűjtő közösség, az ÚjPart Egyesület, amely nyári (alkotó)táborozott már – akár több ízben is – Baracson, Rácalmáson, Móron, a múlt év hőségriasztásokkal telített augusztusában pedig egy kulcsi invitálásnak tett eleget. | |
| 2019-01-26 | A szépség, amely megmenti a világot, mindenütt jelen van | A Pentele Baráti Kör támogatásával útjára indított könyvsorozat keltette életre nem csupán Pentele múltját, hanem Kaizler Gitta dunapentelei festményeit, amelyek közül kettő kitüntetett helyre került, mégpedig a kötetek borítóira. | |
| 2019-01-26 | Téli tárlat Kulcson - egy nyári táborból | A magyar kultúra napját ünnepelték január 25-én délután a kulcsi faluházban is, ahol népes közönség előtt nyílt meg a dunaújvárosi és térségi alkotókat tömörítő ÚjPart Művészeti Egyesület kollektív kiállítása. | |
| 2019-01-22 | A D-tervezgetéstanoda | A D-terv a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója több mint féléves projektjének, kutatásának végeredményeképp jött létre. Valamint a rangos kiállítók sora: A Fehér Vera, Fromm Balázs, Kiss Richárd, Lázár Dóri, Martinkó Márk, Nagy Tibor, Németh Domonkos Tamás, Pólya Zsombor, Regős Benedek. | |
| 2019-01-21 | Itt a D-terv - Dunaújváros, mint alapanyag | Január 21, pénteken este a D-terv című kollektív kiállítással nyitotta 2019-es naptári évét a Kortárs Művészeti Intézet (KMI). | |
| 2019-01-21 | Óvónőből festő: álmodozó és javíthatatlanul romatikus | Vinczepálné Török Katalin (kép) negyven évig óvónőként dolgozott, majd nyugdíjba vonulásakor, három éve kezdett el festeni. Több kiállítása is volt már, egyénileg és csoportosan is. | |
| 2019-01-17 | Kováts Albert: Birkás Istvánról | Kováts Albert írása Birkás István művészetéről. | |
| 2019-01-16 | Továbbra is meghatározó bázis a Kortárs Művészeti Intézet | Az immáron hagyományosnak tekinthető évértékelő, évadnyitó sorozatunkból természetesen nem maradhat ki a Kortárs Művészeti Intézet sem, amely az ország egyik legjelentősebb kiállító intézményeként tavaly is kitartó munkával dolgozott azon, hogy színvonalas projektekkel gazdagítsa Dunaújváros kulturális életét. | |
| 2019-01-15 | Különleges struktúrákból | Immáron harmincnegyedik alkalommal nyitottak meg kiállítást a Munkásművelődési Központ falai között, amióta ezt a nemes kezdeményezést útjára indították. Éli Irian egy speciális festési technikát használ képei festéséhez. | |
| 2019-01-11 | Mesébe illő figurák, emelkedett szellem | Ahogyan korábban már hírt adtunk róla, a Bartók aulagalériájában egy ritkán látható kiállítás nyílt néhai Pálfalvi János és P. Csasztka Ilona grafikusművészek munkáiból. | |
| 2019-01-09 | Finoman, halkan, egyszerűen alkotni. Páros tárlat idézi az elmúlt időket | Két olyan alkotó – néhai Pálfalvi János és P. Csasztka Ilona grafikusművészek – tárlatát nyitották meg január 8-án a Bartók Aulagalériában, akiknek a munkáit az elmúlt bő húsz esztendőben biztosan nem láthatta senki ebben a városban. | |
| 2019-01-03 | Olyan, akár egy jel (képaláírás) | Ilyenkor, új év első napjaiban, amikor (még?) markánsan elválik egymástól a régi, a tavaly történt az újtól, amit még nagyon könnyű számba venni, hiszen alig van belőle, keresve sem találhatnánk ideillőbb alkotást, mint Ingo Glass Alfa és Omega-szobor című művét, ami a városi felső Duna-parton áll, mint egy jel. Sőt: JEL! Hiszen a művésznek, aki Romániában született s Németországba költözött, az volt a szándéka, hogy ilyen emlékeztető jelekkel lássa el a partot. (teljes szöveg) | |
| 2019-01-02 | Csomák Lászlóné Cserzsi művészi szintre emeli a hobbit | Az elmúlt év utolsó kiállítása a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Aulagalériájában a Szabadszállásról érkezett Csomák Lászlóné Cserzsi (kép): Textillanások – 3D képek című tárlata volt, amelyen az alkotó egy különleges technikával készült szobrokat, domborműveket, képeket állított ki. | |
| 2019-01-00 | A Vasmű, mint mecénás. Egy különleges gyűjtemény | Beszélgetés Nagy Annamária művészettörténésszel, aki Kállai Ernő-ösztöndíjjal 2018-ban a gyár kapuján belüli kulturális értékeket kutatta. | |
| 2019-01-00 | Alkotói különdíj | Móder Rezső Munkácsy-díjas mobilszobrász-fémzeneszerző, festőművész 2018. december 31-én alkotói különdíjat nyert a kiskőrösi Petőfi Szülőház Múzeum képző- és iparművészeti pályázatán. | |
| 2018-12-24 | Karácsony | Rozsnyai Sándor grafikája | |
| 2018-12-19 | Kortárs, magas színvonalon | A tavalyihoz hasonlóan idén is a Pats József festő vezette kisapostagi Skicc Művészeti Egyesület tagjainak munkáiból nyílt gazdag kiállítás december 17-én, hétfőn este a Klub Hotelben.
| |
| 2018-12-11 | Életképek apró öltésekből (képaláírás) | A Munkásművelődési Központ folyosógalériája rendszeresen ad lehetőséget tehetséges amatőr művészeknek arra, hogy megmutassák alkotásaikat. Az MMK-ban ezúttal Égető Ilonka képei láthatók. A gobelin, keresztszemes, varrott és gyönggyel díszített képekből álló tárlat hétfő este öt órakor nyílt és az intézmény nyitvatartási idejében megtekinthető. (teljes szöveg) | |
| 2018-12-03 | Jubileumi diplomát adtak át. Bearanyozódott a dunaújvárosi festőművész tanári diplomája | Megindító házi ünnepséget rendeztek november 30-án, pénteken a Lorántffy iskola kollégiumának frissen felújított közösségi terében. Az apropót az adta, hogy Gáspár Aladár művésztanár 1968-ban, éppen 50 esztendővel ezelőtt vehette kézbe biológia–rajz szakos általános iskolai tanári diplomáját Egerben. | |
| 2018-12-00 | Veszteségek és dicsőségek esztendeje volt | Összefoglaló a Kortárs Művészeti Intézet 2018-as évéről: Ötvözet, Kilátások című kiállítások, illetve A holnap helye című projekt. 2018-ban hunyt el Birkás István festőművész és Cyránski Mária szobrász. | |
| 2018-12-00 | Móder Rezső a Gyártó Egység lakatosüzemében (képaláírás) | Az elmúlt hetekben a Gyártó Egység lakatosüzemében készültek Móder Rezső képzőművész legújabb munkái , "acélköltészetének" új darabjai. A szoborhangszerek és a köztéri ülőalkalmatosságként is funkcióba helyezhető szoborpadok a magyar kultúrtörténet emblematikus alakjainak, Kodálynak, Bartóknak, Kassák Lajosnak és Moholy-Nagy Lászlónak állítanak emléket, akik egyébként visszatérő szereplői Móder műveinek. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-11-28 | Acélos értékeink. Jövőre ismét üzemel az acélszobrász alkotótelep | Ötvözet címmel, három alkotóval tavaly közel két évtizednyi szünetjel után tért vissza a nemzetközi hírű Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep. A Duna-parti szoborpark munkáit is gondozó Dunaferr-Art Dunaújváros Alapítvány képviselői egy november 27-i bejárás keretében közölték, jövőre is sikerül megrendezni az alkotótelepet, és folytatódik a kültéri gyűjtemény felújítása is. | |
| 2018-11-20 | Kibontakoztatta a tehetségeket | Kisebb tábori műsorral nyílt meg az Arany János Általános Iskola előcsarnokában, az Arany Galéria szokásos helyén a 25 éves a tábor – Képespuszta a tehetségekért című évfordulós kiállítás. | |
| 2018-11-19 | Hangulatok és érzelmek színekkel | Új tárlat nyílt a múlt héten a dunaföldvári Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtárban Impressziók címmel. Két fiatal alkotó, Farkas-Huszka Rózsa és Langné Baranyi Edina akril, akvarell tájképei, csendéletei fogadták a látogatókat. | |
| 2018-11-19 | Arc-vonások: főként portrékkal nyílott | Nagy érdeklődés közepette nyílott meg Kulcson az Arc-vonások című, Kosztolányi György és tanítványai alcímű kiállítás november 16-án, pénteken este. | |
| 2018-11-16 | Rácsodálkozni a világra (kishír) | Csodálatos természet címmel nyílt brindza László festőművésznek kiállítása a Munkásművelődési Központban. 8nem teljes szöveg) | |
| 2018-11-15 | A természet csodái vásznon | Immár a harmincharmadik kiállítás nyílt nemrégiben a Munkásművelődési Központ földszinti folyosóján. Ezúttal Brindza László képeit láthatják november 30-ig. | |
| 2018-11-13 | Nemzetközi Rezsőnk | Hagyományos és egyben nemzetközi Rezső-napra várta munkásságának kedvedlőit Móder Rezső Munkácsy-díjas alkotó a Kultúr köz 3. szám alatt található összművészeti kultúrtérben. Ezúttal is remek móka volt. | |
| 2018-11-09 | A mi világunkat mi választjuk. Tájképek és vallásos ihletésű alkotások lathatóak Császár Mónika Ilona kiállításán | Novemberben is új kiállítás érkezett a Bartók színház aulájába. A fiatal rajztanárnő kiállítása látható. | |
| 2018-11-08 | Móder Rezső a vasműben alkot. Villanyszerelőből képzőművész | Jól ismerik Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművészt a vasműben. Valamikor ott dolgozott szakmunkásként, majd később onnan ment a Képzőművészeti Egyetemre, ahol 1982-ben kapott diplomát | |
| 2018-11-08 | A Világválasztó, alapforma és transzcendens a képen | Novemberben újabb kiállítással, igencsak impozáns festményekkel várja a látogatókat a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulagalériája. Császár Mónika Ilona festőművész Világválasztó című tárlatával. | |
| 2018-11-00 | Kortárs kincsek Dunaújvárosban - A hónap műtárgya | Elemzés Kupcsik Adrián AIR című festményéről. A mű a Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményében található. | |
| 2018-11-00 | Könnyed acélszobrok és nehézzene | Portré Móder Rezső képzőművészről. Móder Rezső és az ISD Dunaferr kapcsolata. | |
| 2018-10-30 | Várnai sokfélesége kiállításba foglalva. Várnai játékai képpel, térrel, idővel, zenével | A közelmúltban nyílt Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész Hangmeghajtás című kiállítása az Intercisa Múzeum II. emeleti kiállítótermében.
| |
| 2018-10-29 | Árnyékos játékok (képaláírás) | A gyermekek álltak a fókuszban a Kortárs Művészeti Intézet szombati rendezvényén. Kreatív foglalkozást tartottak Csobánczi Patricia és Várnai Gyula (jobbra) vezetésével. (teljes szöveg) | |
| 2018-10-26 | Egész Európában elismerik Várnai Gyula művészetét | Az év utolsó előtti kiállításán a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban Várnai Gyula képzőművész alkotásai láthatóak. | |
| 2018-10-26 | "Városunkban nagyléptékű haladást értünk el közös erőfeszítéssel" Idén négyaen vehették át a Dunaújvárosért Díjat, közülük ketten posztumusz kapták megh a rangos elismerést a nemzeti ünnepen a Bartók színházban | 2018-ban az 1956-os ünnepségek keretében Birkás István és Ongai Gábor posztumusz, illetve Nyári Ilona és Grábics Gábor kapta meg a Dunaújvárosért Díjat. | |
| 2018-10-25 | Birkás István festőművész | A városunkban végzett több évtizedes lelkiismeretes és példaértékű művészeti tevékenységének elismeréseként a közgyűlés Birkás István részére posztumusz adományozta a Dunaújvárosért Díjat.
| |
| 2018-10-25 | A holnap helye a KMI-ben | Csákány István és Robert Olawuyi nagyszabású projektkiállításával indult az őszi szezon a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2018-10-22 | 1956 | Rozsnyai Sándor grafikája | |
| 2018-10-22 | Ebben úttörő munkát végzett az egyesületünk - mondja az elnök | Az Ez vagyok én! című, a fogyatékkal élő alkotásait felvonultató kiállítás motorja immár 20 esztendeje Kovács Pálné, a szervező Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület elnöke. Időutazásra hívtuk. | |
| 2018-10-20 | Hangmeghajtás (képaláírás) | Kortárs alkotó izgalmas munkáiból nyílt kiállítás október 19-én délután az Intercisa Múzeumban. Várnai Gyula Munkácsy-díjas képzőművész Hangmeghajtás című tárlata megnyitójának az Intercisa Múzeum II. emeleti kiállítóterme adott otthont. A megjelent vendégeket Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója köszöntötte. A kiállítást Rohonczi ROHO István képzőművész nyitotta meg. A kiállítás november 19-ig látogatható a múzeum nyitvatartási idejében. (teljes szöveg) | |
| 2018-10-12 | Jegyakció. Színház, mozi, kiállítás akár féláron | 2018-ban is folytatódik a Bartók Kamaraszínház két tavalyi kezdeményezése a "Duplázzon, mi felezünk!" és a "Jegyet jegyért". | |
| 2018-10-12 | Egy művész, két műfaj | A Pro Cultura Intercisae Díjjal kitüntetett Gáspár Aladár kiállítása látható a színház aulájában | |
| 2018-10-09 | Húsz esztendő munkája is látható lesz a tárlaton | Október 15-én, azaz jövő héten hétfőn jelentkezik éves nemzetközi kiállításával a város jeles civil kezdeményezése a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület. „Ez vagyok én” – fontos és iránymutató alkotások sokasága. Immáron a 20. alkalommal.
| |
| 2018-10-06 | Gáspár Aladár a Bartókban | A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulájában október 4-én, csütörtökön délután megnyílott, Vissza –habár előre című idei tárlata is valóságos művészeti fesztivállá változott: előbb a festő verseiről hangzott el értő beszélgetés, felolvasással színesítve, majd a tárlatmegnyitón nemcsak egy ismert művészeti író, Kozák Csaba mondta el gondolatait a képekről, az alkotó keserédes játékairól idővel, anyaggal, formával, hanem gitár- és énekszó is üdítette a jelenlévőket. | |
| 2018-10-05 | Települési értéktár (kishír) | A (dunaújvárosi) közgyűlés létrehozta a települési értéktár bizottságot. Bárki javaslatot tehet arra vonatkozóan, hogy mi kerüljön be városunk értéktárába (alkotás, hagyomány, táj, tárgy). Az ehhez szükséges adatlap az önkormányzat honlapján is megtalálható, amelyeket folyamatosan lehet benyújtani Bokor Zsuzsanna kulturális ügyintéző e-mail címére (bokor@pmh.dunanet.hu). (teljes szöveg) | |
| 2018-10-05 | Joe, aki falra festi Dunaújvárost. A BeatKOHO frontembere és a graffiti | Interjú Joó László, a BeatKOHO együttes alapítófrontemberrel, aki egyúttal tetoválómester és graffitis | |
| 2018-10-05 | Gáspár Aladár alkotásaiból | Egy hónapig látható a Bartók Kamaraszínházban Gáspár Aladár festőművész Vissza - Habár Előre című kiállítása, melyet október 4-én nyitottak meg. | |
| 2018-10-00 | Móder Rezső újra a gyárban. Acélszobrok készülnek | Móder Rezső Munkácsy-díjas képzőművész megállapodott az ISD Dunaferr Zrt. vezetésével, így tizenhat év után újra dolgozhat a gyárban. Munkáihoz kap anyagot, és ahogy a termelés engedi, a kivitelezésekhez technikai, technológiai segítséget is. | |
| 2018-10-00 | Életjel - válogatás az ICA-D gyűjteményéből | Sikerrel debütált az Art Quarter Budapest Project Space-ben az Életjel című kiállítás, mely a Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményének darabjaiból válogat. A nagyszabású csoportos kiállítás apropóján számos féltve őrzött, ritkán látható alkotás utazott a fővárosba. | |
| 2018-09-28 | Első képregényfesztivál | Kurucz Róbert és Orosz László által kezdeményezett rendezvénynek a dunaújvárosi Munkásművelődési Központ adott otthont. | |
| 2018-09-28 | Színek mindenütt. Kiállítás nyílt a Sándor Frigyes Zeneiskolában | Alig egy évvel azután, hogy komolyabban is elkezdett foglalkozni az olajfestészettel, Tubáné Berecki Izabella már önálló kiállításon vehetett részt a Sándor Frigyes Zeneiskolában | |
| 2018-09-21 | Alkotótábor 2018 | Az Arany János iskola diákjai közül harminckilenc tanuló 2018-ban is a képespusztai alkotótáborban nyaralhatott és alkothatott | |
| 2018-09-21 | Újra színes világban élek (képaláírás) | Szeptember 20-án nyílt meg Tubáné Bereczki Izabella képzőművészeti kiállítása a Sándor Frigyes Zeneiskolában. A kiállítást Dáma Nógrádi Katalin festőművész nyitotta meg és Juhos Melinda tanárnő is közreműködött. Az Újra színes világban élek című tárlatot október 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők. (teljes szöveg) | |
| 2018-09-17 | Boldog festő: Pleidell János. Az életöröm alkotója | Egy régen várt kiállítás nyílt meg szeptember 14-én, pénteken délután az Intercisa Múzeumban, amellyel a Dunaújvároshoz is ezer szállal kötődő Pleidell János festő és grafikusművészre emlékeznek barátok, pályatársak, munkásságának tisztelői. | |
| 2018-09-15 | Kép a mesterről (képaláírás) | Kratochwill Mimi nyitotta meg a kiállítást az Intercisa Múzeumban, amely Pleidell János festőművész képeit mutatja be. Szerepelnek a tárlaton Németh Andrea fotóművésznek az alkotókról készült munkái is. (teljes szöveg) | |
| 2018-09-14 | A holnap helye a művészetben. Rendhagyó kiállítással kezdődött az őszi tárlatsorozat a Kortárs Művészeti Intézetben | Csákány István és Robert Olawuyi A holnap helye című kiállításával kezdődött az őszi szezon a Kortárs Művészeti Intézetben | |
| 2018-09-14 | Újra rátalált az alkotásvágy. Dr. Barna Erzsébet festőművész képeiből nyílt kiállítás a Bartók aulájában | Dr. Barna Erzsébet festőművész képeiből nyílt kiállítás a Bartók aulájában | |
| 2018-09-12 | A lélek képei. Újra merni ébren is álmodni | Régi vágya vált valóra dr. Barna Erzsébetnek legújabb kiállításával, melyet a Bartók kamaraszínház galériájában tekinthetnek meg. | |
| 2018-09-10 | A holnap helye a KMI-ben. A befejezett jövő krónikája | Nem mindennapi tárlatélményt kínáló kiállítással nyitotta meg őszi szezonját szeptember 7-én, pénteken este a Kortárs Művészeti Intézet (KMI), ahol Csákány István (kép) és Robert Olawuyi nagyszabású projektkiállítása várja az érdeklődőket. A Place Like Tomorrow, azaz A holnap helye a jövőt kémleli és számos izgalmas felfedezést is tartogat. | |
| 2018-09-08 | Újvilágtanoda (képaláírás) | Szeptember 7-én pénteken este Csákány István és Robert Olawuyi (kép) nagyszabású projektkiállításával indul az őszi szezon a Kortárs Művészeti Intézetben. Monumentális tárlatuk címe Palce like tomorrow. A tárlat október 20-ig várja a látogatókat. (teljes szöveg) | |
| 2018-09-08 | Néhány termékeny év gyümölcsei (képaláírás) | Szeptember 7-én este nyílt meg dr. Barna Erzsébet festő kiállítása a Bartók Kamaraszínház galériájában. Az alkotásokat a hónap végéig tekinthetik meg a műkedvelő érdeklődők. (teljes szöveg) | |
| 2018-09-05 | In memoriam: Csányi János (1957-2018) | Elhunyt Csányi János, perkátai származású festő, restaurátor, aki 2017 novemberében bemutatkozott Perkátán alkotásaival, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat által, a Csányi család tiszteletére berendezett kiállításon. | |
| 2018-09-01 | A vakáció termése a gimiben | A Széchenyi István Gimnázium mozgalmas gólyatáborában helyet engedtek az alkotó fantáziának. Mint arról számos kiadásunkban beszámoltunk, mozgalmas napokon vannak túl a Széchenyi István Gimnázium gólyatáborának résztvevői. A kétnapos túrán több kiváló próbát álltak ki a leendő gimnazisták, akik közül páran a Széchenyi gimnázium új kifestőjén fáradoztak: | |
| 2018-09-01 | "Rendszerhiba", anyagszeretet, Lázár Ervin meséivel karöltve | Melkovics Ágnes alig van túl „Rendszerhiba” című, idén készült mesterszakos diplomamunkáján, amit a héten a FISE Galériában állított ki, azonnal szembesülnie kellett a pályakezdés hétköznapjaival.
| |
| 2018-09-00 | Egy nő öröksége. Cyránski Mária szobrászművész kincsei | 2018. április 13-án, hetvennyolc éves korában elhunyt Cyránski Mária szobrászművész. Férjével, ifj. Koffán Károly festőművésszel az 1960-as években érkeztek a városba. | |
| 2018-09-00 | Csákány István & Olawuyi Róbert. A holnap helye | Ismertető Csákány István és Robert Olawuyi A holnap helye című projektkiállításáról, amely 2018. szeptember 7. és október 20. között tekinthető meg a Kortárs Művészeti Intézetben. | |
| 2018-09-00 | Az IDA-D gyűjteménye Budapesten | 2018 szeptemberétől Budapesten, az Art Quarter Budapest nevű kulturális intézményben lesz látható a Kortárs Művészeti Intézet gyűjteménye. | |
| 2018-08-31 | Csányi János 1957-2018 | Elhunyt Csányi János, perkátai roma származású festő, restaurátor | |
| 2018-08-30 | Várostörténet a falakon (képaláírás) | A helybéliek által csak "bástyának" vagy "kilátónak" becézett Római körúti falakra várostörténeti falfestmények kerültek. A kezdeményezés az InkSane Tetováló Stúdió és az Újpart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete közreműködésével jött létre. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-24 | Műalkotás. Várostörténeti montázs a Rómain. Önkormányzati támogatással szépült meg a bástyafal a szánkódomb fölött | Régi városképekből készült graffiti a dunaújvárosi Római városrész elején lévő kerítés falán. Az InkSane Tetováló Stúdió és az Újpart Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete együttműködésében újult meg a bástyafal, a projektet az önkormányzat is támogatta
| |
| 2018-08-24 | Koncert szobrokkal, hangszerekkel (képaláírás) | Mivel az eső korábban elmosta, augusztus 23-án újra próbálkoztat az ÚjPart Egyesület által szevezett Random Spectral Walks koncerttel. A Móder Zenélő Szoborpark és Múzeumban megrendezett koncert részvevői - Móder Rezső, Dóra Attila, és Baráth Bálint - kompozíciókból építettek egy zenei világot, amely az összművészeti irányzatok fontosságára hívja fel a figyelmet. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-08-23 | Festők, színészek tábora. Több országból jöttek alkotni | Augusztus 10-én érkeztek és még egy hétig munkálkodnak a Skicc Művészeti Egyesület tagjai és vendégeik Kisapostagon, a VII. összművészeti nemzetközi alkotótelepen. | |
| 2018-08-23 | Férfias kiállítás a Kortársban (képaláírás) | A kiállítók számára és a kiállított darabok elkészültének körülményeire utal a Kortárs Művészeti Intézetben (KMI) nyílt kiállítás címe: A 7ségek között című tárlaton az Újpart Egyesület "veteránjai", a hát legidősebb alkotó állította ki műveit. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-21 | Skicc: Nemzetközi Alkotótelep (képaláírás) | Félidejénél tart Kisapostagon az egykori óvodában a VII. Összművészeti Nemzetközi Alkotótelep tizenhárom alkotó és hat színész közreműködésével. Az alkotótelepen készült munkákból Kisapostagon és Simontornyán is nyílik kiállítás a közeljövőben. Képünkön Bácsi Sztella, az egyik résztvevő alkotás közben. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-18 | Augusztus 20. | Rozsnyai Sándor grafikája. | |
| 2018-08-18 | Birkás-emlékkiállítás (képaláírás) | Jeles és népes társaság körében nyílt meg Birkás István Munkácsy-díjas festőművész tárlata Székesfehérvárott augusztus 17-én a Pelikán Galériában. A művész kortárs barátai - Dunaújvárosból és Székesfehérvárról is - megtisztelték az életmű-emléktárlatot, többek között Ujházi Péter, Szentes Ottokár, Végvári Beatrix, Szegedi Csaba. A kiállítást megnyitó Kertész László művészettörténész és a kortársak reflexiói későbbi lapunkban olvasható majd. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-17 | 7ségek között. Idén az uraké a főszerep | Tavaly (2017) nyár végén az Újpart egyesület hölgy tagjai állították ki alkotásaikat a KMI termében, ez alkalommal azonban fordult a kocka és az urak mutatják be műveiket. | |
| 2018-08-16 | Kirándulás egy vatrázslatos világba | A hónap végéig még látogatható az Így látjuk „Mi!” csoport fotókiállítása a Dunaújváros – Kisapostagi Társult Evangélikus Egyházközösség épületében, közismertebb nevén az evangélikus templomban. | |
| 2018-08-15 | Kétségek a művészetben | Tavaly nyáron hét művész, akkor hét hölgy nyitott hasonló kiállítást, akkor minden alkotó műve egy napot kapott a Kortárs Művészeti Intézet kiállítótermében, most viszont egy időben állít ki az idén kiválasztott hét veterán művész úr. | |
| 2018-08-10 | Aranyos alkotótábor | Az Arany iskola immár 25. éve szervez alkotótábort Képespusztán rajztagozatos diákjai számára. | |
| 2018-08-10 | ÚjPart: kulcsi tábori napok. Kikötött Kulcson az ÚjPart ladikja | Egy héten át tartott mozgalmas, alkotó jellegű összetartást és edzőtábort az újvárosi és helyi kötődésű művészeket tömörítő ÚjPart Egyesület Kulcson. A népes tagságból ezúttal a Medvegy Zsuzsa, Rohonczi Istvánné, Rohonczi ROHO István, Móder Rezső, Várnai Gyula, Ihász János, Kosztolányi György, Simon Tamás, Éri Jenő, Kiss Ervin Gábor, Páhi Péter, Páhi Noémi összetételű csapat munkálkodott a Nap Háza – Hold Udvara közösségi tereiben. | |
| 2018-08-08 | Készülnek az utolsó alkotások (képaláírás) | Az ÚjPart Egyesület művészcsapata egy héten át alkothatott a kulcsi Nap Háza - Hold Udvara intézményben. A népes alkotóközösség számos művészeti ágban munkálkodott az elmúlt napokban, és szemlénk során kiderült, ezúttal is kiváló festmények, kisplasztikák születtek. Az ÚjPart Egyesület a vendéglátásért cserébe az alkotások egy részét felajánlja a településnek, sőt a közeljövőben kiállítást is szerveznek Kulcson. Képünkön Kelemen Marián Éva egyik alkotásával. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-03 | Alkotótábor Kulcson. Újpartosok táborfoglalása Kulcson | Az ÚjPart Egyesület művészcsapata augusztus 1-től Kulcson a Nap Háza – Hold Udvara néven ismert intézményben táborozik. | |
| 2018-07-20 | A könyvektől a bagolyig | Páhi Péter domborműve díszíti a József Attila Könyvtár homlokzatát. | |
| 2018-07-18 | Megszépült a könyvtár homlokzata. Megújult a városi könyvtár arca | Több ponton is megújult a József Attila Könyvtár homlokzata a közelmúltban. A látványos változás bizony előnyére vált. | |
| 2018-07-14 | Látványelem a könyvtár (képaláírás) | Látványos burkolatot kapott a József Attila Könyvtár homlokzata július 12-én. A Gutenberg-galaxis témakörét feldolgozó látványos térbéli alkotás Páhi Péter képzőművész fantáziáját és keze munkáját dicséri. (teljes szöveg | |
| 2018-07-00 | Ipari mecenatúra a Dunaferrnél. Támogatott művészi alkotások kutatása | Nagy Annamária művészettörténész elnyerte a Kállai Ernő ösztöndíjat, amely keretén belül a Dunai Vasmű/Dunaferr mecenatúra tevékenységét fogja vizsgálni. | |
| 2018-06-29 | Emlékkiállítás a könyvtárban (képaláírás) | Június 30-án tekinthető meg utoljára a Vágó Józsefné Héjja Ilona emlékére rendezett kiállítás a József Attila Könyvtárban. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-27 | Meghökkentő, lebilincselő, mai | Helyi zeneszerzők estjén vehettek részt a kortárs zeneművészet kedvelői június 22-én, pénteken este a Kortárs Művészeti Intézetben. A hagyományosnak semmiképpen sem nevezhető hangversenyen a fiatal zenei géniusz, Balogh Máté és a hosszú évek óta kiváló zeneszerzőként tevékenykedő Bánkövi Gyula beszélgettek egy-egy darab között. | |
| 2018-06-27 | Kavicsokat fest Fáncziné. Kavicsokra festi Előszállás nevezetességeit | A Hagyományőrző Szállás Napok idején láthatták az érdeklődők az Ügyes kezek című kiállítást, melyen Fáncziné Nyul Gabriella is bemutatkozott festményekkel, grafikákkal, különleges festett kavicsokkal. A kétgyermekes édesanya mosolyogva beszél hobbijáról. | |
| 2018-06-27 | Emléktáblát avattak - üzenetértékkel | Özvegye és gyermekei társaságában avatták a múlt hétvégén, Kunmadarason Birkás István festőművész emléktábláját az egykori szülői házon. Az alkalomból megjelent a Munkácsy-díjas festőművész A futó madarak útja (1999) című könyvének friss fotókkal ellátott reprint kiadása is a Kunmadaras Honismereti Egyesület gondozásában. | |
| 2018-06-25 | Dalitól a legjelentősebb kortárs gyűjteményig | Bár nem kifejezetten múzeumjelleggel működik, de rendre kapcsolódik a múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz a Kortárs Művészeti Intézet. Színes Dunaújváros – Tervezz te is közteret! címmel kreatív foglalkozást tartottak ecsettel, festékkel és ötletekkel az Uitz Teremben kicsiknek és nagyoknak Páhi Péter irányítása mellett több órán át június 23-án. | |
| 2018-06-18 | A DUDIK-on él a vetítővászon is | Egy fesztivál jó esetben nemcsak buli és tánc, hanem valamilyen formában megjelenik a művészet is ilyenkor. A DUDIK-ot fényfestéssel színesítették a helyi képzőművészek. | |
| 2018-06-15 | Mindenki fázik (képaláírás) | Járókelők úgy gondolták, hogy a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola előtt lévő Bábozó kislány is megérzi a frontváltozást. Hogy a szobor nehogy megfázzon, kapott egy kardigánt valakitől, amit napok óta visel esőben, napsütésben, rendületlenül. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-14 | Újra a régi pompájában. Újra a régi pompájában a földvári Hősök szobra | Kétmillió forintos pályázati támogatással, valamint csaknem 2,8 millió forint önkormányzati önrésszel megújult az első világháborús emlékmű a Duna-parti parkban. Oláh Szilveszter szobrász-restaurátor művész az utolsó simításokat végezte június 9-én, szombat este a dunaföldvári Hősök szobrán. | |
| 2018-06-08 | Egy életre szóló kapcsolat. A gyermekolvasók Ica nénije | Múlt pénteken a nemrég elhunyt gyermekkönyvtáros, Vágó Józsefné Héjja Ilona képeiből nyílt kiállítás a József Attila Könyvtár emeleti aulájában. | |
| 2018-06-08 | Egy gála, sokszínű művészet | Megtartotta a szokásos év végi gáláját a Wesley Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola múlt szombaton a Bartók színházban. | |
| 2018-06-02 | Emlékkiállítás (képaláírás) | Vágó Józsefné Héjja Ilona (1943-2018) tiszteletére nyílt kiállítás június 1-jén este öt órakor a József Attila Könyvtárban. Az egykori gyermekkönyvtáros alkotásaiból összeállított tárlat júniusban a felnőttkönyvtár első emeletének előterében tekinthető meg. (teljes szöveg) | |
| 2018-06-01 | Ordas István műgyűjtő kiállítása. Móder, Birkás, Rohonczi, Pats és Kosztolányi | Ordas István műgyűjtő, mecénás tulajdonában rengeteg helyi kötődésű művész alkotása található. Az ezekből összeállított válogatás látható a Bartók színházban. | |
| 2018-05-28 | Képzőművészet egy galéria szemszögéből. Pleidell Jánostól Cseh Tamáson ét Páhi Péterig | Dunaújváros képzőművészeti körképe egy magángyűjteményben címmel az Ordas-galéria gyűjteményes tematikus kiállításának megnyitóján vehettek részt az érdeklődők május 24-én, csütörtökön. | |
| 2018-05-25 | Gyűjteményes tárlat (képaláírás) | Dunaújváros Képzőművészeti Körképe egy magángyűjteményben. Ezzel a címmel nyílt tárlat május 25-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulagalériájában Ordas István műgyűjtő, mecénás saját gyűjteményéből. Képünkön Rohonczi Roho István kurátor és Ordas István, Palotás József szobra mellett. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-23 | Emlékkiállítás a könyvtárban (kishír) | Emlékkiállítás nyílik a József Attila Könyvtár első emeletén egykori gyermekkönyvtáros kolléganőjük, Vágó Józsefné Héjja Ilona (1943-2018) alkotásaiból június 1-jén, pénteken 17 órakor. A kiállítás június 1. és június 30. között tekinthető meg. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-19 | Pünkösddel a katolikus egyház megszületését ünnepeljük | Rozsnyai Sándor grafikája | |
| 2018-05-18 | Szétzúzták a Barbie babát és a romantikus regényt is | Rendhagyó előadásokat láthattak az érdeklődők a Kortárs Művészeti Intézetben múlt szombaton. Elsőként feLugossy Laca és Várnai Ágnes "A Világ Vége" című előadására került sor, majd Fajgerné Dudás Andrea és Füsun ÍIpek performanszára került sor. | |
| 2018-05-17 | Álmokat látni jöttek, többet is kaptak: verset, zenét | A címben leírt volt a tervük azoknak a meghívottaknak és érdeklődőknek a Béke étteremben, akik ellátogattak Pásztor Mária legújabb műveinek bemutatására. Szerencsés napjuk volt. A remélt élményt megkapták, és még valamit: egy emelkedett hangulatú eseményen való közös találkozót a művésszel, szép dalokkal és versekkel. | |
| 2018-05-15 | Barangolás a művészetek világában (képaláírás) | Dohárszki judit Barangolás címmel nyitotta meg harmadik önálló kiállítását a Munkásművelődési Központ folyosógalériájában. A mind témában, mind az elkészítés technikájában változatos festmények hosszú évek tanulásának, önképzésének eredményei. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-14 | Trendbontás a Kortársban (képaláírás) | Két performanszra is várták május 12-én, szombaton este az érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézetben. feLugossy Laca és Várnai Ágnes A Világ Vége címmel igyekezett közös filozofikus produkciót létrehozni, míg Fajgerné Dudás Andrea és Füsun Ipek In the Name… címszó alatt a hagyományos női szerepekre utaló tárgyakat semmisített meg.
| |
| 2018-05-12 | Apa és lánya - két alkotó. Apa és lánya - két alkotó tárlata | Egy faragó és egy szövő, apa és lánya: ők Nemes Ferenc népi iparművész és Nemes Gabriella, akiknek alkotásaiból Generációk címmel nemrég nyílt kiállítás Dunaföldváron a Fafaragó Galériában. | |
| 2018-05-11 | Cyránski Mária búcsúztatója (képaláírás) | Cyránski Mária, a közelmúltban elhunyt, kiemelkedő szobrászművész emlékünnepségén gyűltek össze munkásságának tisztelői május 10-én este hat órakor a Kortárs Művészeti Intézetben. Férje, ifj. Koffán Károly, és Wehner Tibor művészettörténész búcsúztatta a művésznőt, aki elsősorban a klasszikus szobrászművészet szellemében alkotott. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-09 | Pentelei Molnár Jánosra emlékeztek. Koszorúzás: városunk hírességére emlékeztünk | Hagyománnyá vált, hogy minden év május 8-án megemlékezünk a dunapentelei születésű képzőművészünkről egykori szülői házának kiskertjében. Pentelei Molnár János 140 esztendős volna, de alkotásai örök életűek. | |
| 2018-05-05 | Anyák napja alkalmából | Rozsnyai Sándor grafikája Anyák Napja alkalmából. | |
| 2018-05-04 | Színes, változatos programok. Labdarúgókupa és festménytárlat | Számos programmal várták az érdeklődőket május 1-jén Perkátán. Labdarúgó-bajnokság, kiállításmegnyitó és kézműveskedés egyaránt szerepelt a szórakozási lehetőségek között. | |
| 2018-05-04 | Kavicsos alkotások (képaláírás) | Különleges hangulatot árasztanak Papp Tímea kavicsképei. Ebbe az érdekes világba pillanthatnak be mindazok, akik megtekintik az alkotásokat, amelyekből a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtárban nyílt kiállítás május 3-án a Kő lelke címmel. A tárlat május 11-ig lesz látogatható. (teljes szöveg) | |
| 2018-05-00 | A félbemaradt szobor. In memoriam Cyránski Mária | Elhunyt Cyránski Mária szobrászművész. A művész portréja. | |
| 2018-04-27 | Cyránski Mária 1940-2018 | Nekrológ a 78 éves korában elhunyt szobrászművészről. | |
| 2018-04-27 | Úton egy művészet kiteljesedése felé | Rajong a dzsesszért, Leonardo a nagy inspirátora, a művészet minden ágát kedveli. Rajzaiban, festményeiben örömét leli, és azokon keresztül közvetíti azt a világot, amit a saját szemüvegén keresztül lát. Hevér Rudolf művészetébe még április 30-ig betekintést nyerhetünk a Munkásművelődési Központ Galériájában. | |
| 2018-04-23 | Ebben a formában véget ért | Az elmúlt héten már a Pesti Vigadóban is bezárt a Jézus élete című festménykiállítás-sorozat, amelynek egyik alkotója tábori csaba (nevét kérésére kisbetűvel írjuk) festőművész. | |
| 2018-04-20 | Játékosság. A valóság, ahogy a házaspár látja | Egy művész házaspár érkezett Dunaújvárosba - Büki Zsuzsanna és Szentes Ottokár - azzal a céllal, hogy a sajátos absztrakt világukat osszák meg a Bartók színházba látogató érdeklődőkkel. | |
| 2018-04-20 | Csendéletek és portrék | Hevér Gábor képeiből nyílt tárlat hétfőn az MMK Folyosógalériáján. A Munkásművelődési Központ folyosógalériája 2015 őszén nyílt, ez már a huszonhetedik kiállítás a sorban. | |
| 2018-04-19 | Képzőművész pár absztrakt kiállítása | A Sárkeresztesen élő Büki Zsuzsanna-Szentes Ottokár (kép) művészházaspár tárlata nyílt április 18-án a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza aulagalériájában. | |
| 2018-04-19 | In memoriam: Cyránski Mária (1940-2018) | Április 13-án elhunyt Cyránski Mária szobrászművész. | |
| 2018-04-17 | Hevér Rudolf tárlata: Úton (képaláírás) | Alig két és fél éve, hogy először nyílt tárlat a Munkásművelődési Központ földszinti folyosóján, az MMK Galériában, de április 16-án már a 27. kiállítást nyitották meg. Ezúttal a tanulmányait a Barcsay Stúdióban folytató Hevér Rudolf remek rajzai, festményei borítják a falat. A tárlatot mestere, ifj. Koffán Károly nyitotta meg, a műsort Marics Tamás gitárjátéka biztosította. (teljes szöveg) | |