Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2024-10-31 | Óriási sikert hozott az Üstökös Kupa | Több mint ezer gyermek részvételével rendezték meg a jubileumi huszadik Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda tornát Dunaújvárosban és környékén a 2024-es őszi tanítási szünet első két napján. | |
| 2024-02-00 | A Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói újabb sportsikereket könyvelhettek el. (képaláírás) | A Rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola tanulói újabb sportsikereket könyvelhettek el. A 7-8.osztályos kézilabdás fiúk és lányok egyaránt megnyerték a körzeti döntőt, így mindkét csapat a megyei elődöntőben folytathatja a versenyzést. A lányok februárban Gárdonyba utaznak, a fiúk pedig élvezhetik a hazai pálya adta előnyöket, mert ők itt fognak játszani a rácalmási sportcsarnokban | |
| 2023-11-00 | RSE kézilabda (képaláírás) | A rácalmási kézilabdások mérkőzéseire egyre több érdeklődő látogat ki, gyakran előfordul, hogy a felnőtt mérkőzéseken megtelik a lelátó. Az utánpótlás csapatok is maguk mögött tudhatnak néhány hétvégi fordulót. November és december folyamán még több korosztály hazai fordulóján lehet szurkolni a Sportcsarnok lelátóján! (teljes szöveg) | |
| 2023-11-00 | XIX. Üstökös Kupa (képaláírás) | A Rácalmási Sportcsarnok az Üstökös Kupa kézilabda utánpótlás torna fő helyszíne már több éve. A felkészülési tornát a Fejér Vármegyei Kézilabda Szövetség szervezi az őszi szünet környékén immár 19 éve. A versenyre az egész országból érkeznek csapatok, a Sporicsarnok a kupa hétvégéjén teltházzal működött. (teljes szöveg) | |
| 2023-05-26 | Drámai végjátékban kapott ki a DAC csapata | A bajnokság utolsó előtti fordulójában a Dunaújvárosi AC NB II-es férfi kézilabda csapata vasárnap hazai pályán szenvedett fájó vereséget az utolsó helyezett Kiskőröstől. | |
| 2023-05-20 | Mikler roland szegedi kitüntetése | Szeged sportolója díjat kapott Mikler Roland dunaújvárosi születésű és nevelésű kézilabdakapus. | |
| 2023-04-26 | Küzedelmes meccsen szereztek egy pontot | A DAC NB II-es férfi kézilabdázói a dél-nyugati csoportban az elmúlt három mérkőzésen három pontot szereztek. Bravúros sikert arattak a NEKA U23-as gárdája ellen, majd kikaptak a Rinyamenti KC-tól. Most vasárnap pedig az utolsó előtti Siklós látogatott Dunaújvárosba. | |
| 2023-04-15 | Pergel István és Kiss Szilárd díja | Pénteken a Budapesti Kongresszusi Központban tartotta tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Kézilabda Szövetség. Alelnök lett Pálinger Katalin. A Magyar Kézilabdázásért Érdemérem elismerésben részesült többek között a dunaújvárosi Pergel István. Török Bódog Életműdíjat edzői kategóriában a magyar női válogatottal 2004-ben Eb-bronzérmes korábbi szövetségi kapitány, a Dunaújváros női csapatának sikeredzője id. Kiss Szilárd vehette át. | |
| 2023-04-06 | Kovács Védával erősített a DKKA | Kovács Védával, tehetséges fiatal játékossal bővül a DKKA jövő évi felnőtt kerete – jelentette be tegnap a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. | |
| 2023-03-31 | Szoros mérkőzésen maradtak csak alul | A Dunaújvárosi AC NB II.-es férfi kézilabdázói a bajnokságban. | |
| 2023-03-10 | A DAC bravúrja a dobogós ellen | A Dunaújvárosi AC NB II-es férfikézilabda-együttes a legutóbbi fordulóban a tabella harmadik helyén álló PEAC-ot fogadta. Csermák Gábor együttese előtte a listavezető Tungsramtól kikapott, most viszont bravúros győzelmet aratott hazai pályán. | |
| 2023-02-23 | A férfiak bravúrral nyertek, a nők játék nélkül | A férfi és női, összevont Fejér és Komárom-Esztergom vármegyei kézilabda-bajnokságokban érdekelt csapatok a hétvégén kezdték meg a tavaszi szezont. | |
| 2023-01-28 | Az aranykor legendája. Sohasem fogja elfelejteni a Dunaújvárosban töltött időt | Rosta Miklós (54 éves) a dunaújvárosi férfikézilabdázás egyik legnagyobb alakja, mondhatjuk legendája. A Dunaferr SE aranykorszakának volt az egyik emblematikus játékosa. Győrből költözött Dunaújvárosba, ahol tizenhárom évet töltött el. 1997-ben került a 129-szeres válogatott beállós a Dunaferrhez, amellyel 2000-ben bajnoki címet szerzett. De az eredménylistájához tartozik két bajnoki ezüst- és nyolc bronzérem, valamint egy EHF Kupa-döntő és elődöntő – mind-mind a Dunaferr-rel. A válogatottal az 1997-es világbajnokságon negyedik, 2003-ban pedig hatodik lett. Interjú. | |
| 2022-11-04 | Az Üstökös Kupáért küzdöttek | 2022-ben is megrendezte az Üstökös Kupa elnevezésű utánpótlás kézilabda torna küzdelmeit a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség október 29-én és 30-án. Az immáron tizennyolcadik alkalommal megtartott viadalra az ország minden tájáról várták a résztvevőket a szervezők, akik idén is igen népes mezőnyt csalogattak Dunaújvárosba, ugyanis hatvankilenc csapat közel kilencszáz ifjú kézilabdázója húzott szerelést a megméretés helyszínein, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, az egyetemi sportcsarnokban, a Rácalmási Sportcsarnokban, valamint az Arany és a Gárdonyi iskola tornatermeiben. | |
| 2022-10-18 | Kolics János Bácson is otthon van. Bács-Kiskun megyében is elismerték a munkáját | Kolics János, a dunaújvárosi férfi kézilabdázás egyik legjelentősebb alakja. A Dunaferr SE aranykorának volt az egyik vezetőedzője, nagyszerű, erőn felüli eredményeket ért el a „Kohásszal”. | |
| 2022-09-10 | Együtt maradt a DAC és újra nekivágnak | A csapat és a szakvezető elszántsága a nehezebb körülmények ellenére is töretlen, a dunaújvárosi férfikézilabda legmagasabb szintjét képviselő Dunaújvárosi AC vasárnap kezdi meg szereplését az NB II. új idényében. Az előző két idényben bravúros szereplést nyújtott a szinte csak saját nevelésű játékosokra építő együttes. | |
| 2022-07-08 | Császár hazatért, ő lett az újonc Cegléd szakmai igazgatója | Császár Gábor, a Dunaferr SE volt kézilabdázója hazatért családjával, és a Cegléd szakmai igazgatója lett. | |
| 2022-04-20 | Alapokat próbál lerakni a fiúknál. Az alapokat próbája újra lerakni, ezzel nagy fába vágta a fejszéjét | Virág Roland a 2017 óta működő Dunaújvárosi Virág SE harmincnégy éves edzője, és tegyük hozzá, hogy az állhatatossága, elkötelezettsége miatt is, tiszteletreméltó mindenese. Mondhatjuk róla, hogy a dunaújvárosi férfikézilabda alapjait próbálja lerakni a tanítványai képzésével. | |
| 2022-02-19 | Visszatalálni a helyes útra, ami miatt ez a csapat még létezik | Négy győzelem után négy, közte nem megszokott különbségű vereséggel és egy sikerrel zárta az őszi szezont a Dunaújvárosi AC NB II.-es férfikézilabda-csapata. A fiúk Kiskőrösön kezdik a folytatást a délnyugati csoportban, Csermák Gábor edző reméli, ismét a szebbik arcát tudja mutatni az együttes a tavaszi szezonban. | |
| 2022-02-04 | 3+1 kérdés Kemény Józsefhez | A Dunaferr Magazin új sorozatot indított sportrovatában. Volt sikeres sportolók jelenére kíváncsiak. Interjú Kemény József, a dunaújvárosi férfi kézilabdázás kiemelkedő alakja, a legendás Dunaferr SE beállójával | |
| 2022-01-13 | Most nagyot "dobbanthatnak" | "Csütörtök este kezdődő férfikézilabda-Európa-bajnokságon a magyar válogatottól hazai pályán, ilyen szurkolói támogatás mellett a legjobb négy közé jutást is simán elképzelhetőnek tartja a sokszoros válogatott Törő Szabolcs, aki jelenleg a DKKA utánpótlásánál edzősködik." | |
| 2022-01-12 | A hazai Eb örökké emlékzetes maradhat mindenki számára | "Talán az olimpiánál is nagyobb élmény lesz a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű férfikézilabda-Európa-bajnokság a Pick Szeged kapusa, Mikler Roland számára." Beszélgetés a dunaújvárosi születésű és nevelésű kapussal. | |
| 2022-01-07 | A folytatást dobogós helyen várják a megyei csapataink | "A megyei kézilabda-bajnokságokban is számos térségi csapat vitézkedik. A rácalmásiak a női és férfibajnokságban is jól szerepelnek, a DAC gárdája is összességében jól zárta az elmúlt esztendőt." | |
| 2022-01-00 | 3+1 kérdés Kemény Józsefhez. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkal | Interjú Kemény Józseffel, a dunaújvárosi kézilabdázás legendás alakjával, aki jelenleg az ISD Dunaferr Hideghengermű pácolóüzemében dolgozik. | |
| 2021-12-27 | Rosta, Kertész és Zsembery - Solton gáláztak a régi nagyok | Az új solti sportcsarnok hivatalos átadása már szeptember végén megtörtént, a napokban pedig – ugyan a járvány miatt szűkebb keretek között – végül egy gálamérkőzéssel is felavatták. A rendezvényen a Dunaferr férfikézilabdázóinak nagyjai is részt vettek. | |
| 2021-12-17 | Ötödik helyen telelnek | "Múlt vasárnap, a 11. fordulóban hazai vereséggel zárta az idei évet a Dunaújvárosi AC NB II-es férfikézilabda-együttese. Csermák Gábor csapata így az ötödik helyen telelhet, miután vereséget szenvedett az egyik éllovastól." Összefoglaló a csapat őszi szerepléséről. | |
| 2021-12-04 | Derbit nyertek a rácalmási fiúk | A DAC női csapata félszáznál is több gólt lőtt legutóbbi meccsén. | |
| 2021-11-03 | A kézilabda ifjú üstököseinek rendeztek rangos kupaversenyt | Közel hétszáz résztvevővel, sikeresen zárult a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség legnagyobb rendezvénye, a hagyományos Üstökös Kupa, amit a múlt héten négy helyszínen rendeztek meg Dunaújvárosban. A tornán ott voltak a DKKA, a Rácalmás SE és a Virág SE fiataljai is. A DKKA U13-as csapata a harmadik helyen végzett és a csapattagja, Köteles Mira lett a gólkirálynő (kép). | |
| 2021-10-21 | Szoros meccsen búcsúztak a kupától | A férfikézilabdázók Magyar Kupájának első fordulójában volt érdekelt a Dunaújvárosi AC NB II-es együttese október 20-án hazai pályán. | |
| 2021-10-05 | A harmadikat is behúzta a DAC | Eddig hibátlanul teljesít az NB II-es férfikézilabda-bajnokság délnyugati csoportjában a Dunaújvárosi AC. Csermák Gábor gárdája szombaton hazai pályán szerezte meg harmadik győzelmét. | |
| 2021-09-30 | Sikeres mester- és szakedzői vizsgát tettek | A 2019/2020-as tanévben az EHF mesteredzői képzésén sikeresen végzettek tanúsítványt kapott Kovács István, a DKKA-utánpótlás szakmai igazgatója és ifjúsági edzője, illetve előbbit a serdülők edzője, Guricsné Horváth Beáta. | |
| 2021-09-25 | Csalogató rangadókkal kezdődik a megyei szezon | A Dunaújvárosi AC és a Rácalmás SE csapatai számára is elkezdődik az 2021/2022-es idény a felnőtt megyei kézilabda-bajnokságokban. | |
| 2021-09-22 | Magabiztos győzelemmel kezdte a DAC a szezont | Szeptember 18-án elkezdődött a 2021/22-es bajnokság az NB II-es férfi kézilabdázóknál is. Az előző szezonban bravúros harmadik helyet szerzett Dunaújvárosi AC alakulata hazai pályán a Kiskőrössel találkozott a nyitányon a délnyugati csoportban. Csermák Gábor edző játékosai semmit nem bíztak a véletlenre, hiszen nagyon magabiztos győzelmet arattak. | |
| 2021-09-18 | A bravúrjuk ellenére a realitások talaján állva kezdik a szezont | Beszélgetés Csermák Gáborral, a Dunaújvárosi AC kézilabdázóinak edzőjével. | |
| 2021-08-13 | Támogatás és közös játék - Dupla ajándék az Útkeresésnek a DKKA női kézilabdázóitól. Támogatás mellé közös játék is dukált | Illusztris vendégei voltak a dunaújvárosi Útkeresés Segítő Szolgálat nyári szabadidős programsorozatának a közelmúltban: a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata nemcsak támogatta az eseményt, de egy játékos foglalkozás erejéig közös sportolásra várta a résztvevőket! | |
| 2021-06-09 | Éremosztás Rácalmáson - egy ezüst, egy bronz a tarsolyban | A mögöttünk hagyott hétvégén lezárultak a megyei kézilabda-bajnokságok. A hölgyeknél a Rácalmás SE a harmadik, a férfiaknál pedig a második helyen végzett. A Dunaújvárosi AC fiatal csapata is remek teljesítmény nyújtott az elmúlt szezonban. | |
| 2021-05-22 | A legszebb álmuk vált valóra, bajnoki bronzérmes lett a DAC | Az előző fordulóban már eldőlt, hogy nagy bravúrral harmadik helyet szerzett az NB II.-es kézilabda-bajnokság délnyugati csoportjában a Dunaújvárosi AC férfi együttese. Csermák Gábor edző büszke csapatára, hiszen első alkalommal állhatnak dobogóra, megelőzve előrébb sorolt gárdákat is. | |
| 2021-02-06 | Küzdeni egymásért, a csapatért | Bármennyire is nézegetjük a naptárat, tapasztalhatjuk, hogy végre megélénkül a természet és így a sport világa is. Ez vonatkozik azokra is, akik nagyon hiányolják a fedett lelátókat, a közönséget, a szurkolást. Egyszóval kezdődnek (vagy folytatódnak) a bajnokságok, az elmaradt mérkőzéseket is pótolják a csapatok. Ebben a helyzetben várja a bírói sípszót a DAC dunaújvárosi férfi kézilabdacsapata is. | |
| 2021-02-04 | Megyei kézilabda: ismét pályán a DAC és a Rácalmás SE | A téli szünetet követően, február első hétvégéjén újraindul a pontvadászat a megyei szintű kézilabda-bajnokságban. A sportág hívei térségünkből a Rácalmás SE és a Dunaújvárosi AC csapataiért is szoríthatnak.
| |
| 2021-01-19 | A veszélyhelyzet vége - júniusban már jóval szabadabb volt az élet | A 2020-as évre sokan bizakodva tekintettek előre. Aztán február közepén egyértelmű lett, a járványhelyzet átírja életünket, mindennapjainkat. E sorozatban negyedévenkénti bontásban tekintjük át, milyen is volt a mögöttünk hagyott esztendő. A második negyedév legfontosabb eseményei. | |
| 2021-01-15 | Soha nem feledi, honnan indult, minden ezekre az évekre épül | A Dunaújvárosban eltöltött kilenc év mind szakmailag mind emberileg a legfontosabb volt az utóbbi évek egyik meghatározó kézilabda-játékosának, Császár Gábornak pályafutásában. | |
| 2020-12-04 | Bravúros döntetlen a szomszédvár ellen | Remek játékot nyújtva szerzett pontot a dunaföldvári Holler UnFC-től a Dunaújvárosi AC férfi kézilabda csapata az NB II Dél-nyugat csoportjában. | |
| 2020-09-18 | Győzelemmel kezdett a DAC | Félidei négygólos előnyéből egyet a lefújásig megtartva aratott 28-27-es sikert a 2020/2021-es szezon első bajnoki mérkőzésén a DAC férfi kézilabda csapata. | |
| 2020-09-15 | Fölényes a Holler és szoros a DAC sikere a bajnoki nyitányon | A hétvégén elrajtolt az NB II-es férfikézilabda-bajnokság is. Az itt érdekelt csapataink egyaránt nyerni tudtak a nyitó fordulóban a délnyugati csoportban, ahol tizenkét együttes szerepel a szezonban. | |
| 2020-07-29 | Számos örök emlék és pillanat köti Dunaújvároshoz Mohácsit | 2000 nyarán került az előtte bajnoki címet szerzett Dunaferr SE férfikézilabda-csapatához Mohácsi Árpád, aki az év játékosa és a szezon végén újra gólkirály lett, illetve Magyar Kupa-győztes. A 77-szeres válogatott számára meghatározó volt a Dunaújvárosban eltöltött időszak. | |
| 2020-07-17 | Alacsonyabb osztályok besorolásai is elkészültek | A Magyar Kézilabda Szövetség szakmai és versenybizottsága elfogadta a 2020/2021-es bajnoki idényre az NB I mellett az NB I/B-s, NB II-es, ifjúsági I. és II. osztályú, valamint serdülő I. és II. osztályú bajnoki besorolásokat is. | |
| 2020-07-14 | György László munkában új csapatával Füreden | Azonosulni tud az elnökség célkitűzésével György László, a dunaújvárosi szakember a DKKA női csapatától távozva lett a Balatonfüredi KSE NB I-es férfikézicsapat új vezetőedzője. | |
| 2020-07-13 | Öt évtizede van a kézilabdában, de esze ágában sincs a nyugdíj | Kolics János a dunaújvárosi kézilabdázás legendás alakja idén ünnepelte 65. születésnapját, játékosként az első NB I-es feljutást, edzőként a Dunaferr első élvonalbeli érmeit is vele szerezte a klub. Azonban nem csak Dunaújvárosban alkotott maradandót, neve egybeforrt a dunaföldvári „aranykorszakkal”, jelenleg pedig több mint egy évtizede Kalocsán dolgozik, ahol szintén letette a névjegyét. Esze ágába sincs nyugdíjba menni, hiszen őt szeretett sportága élteti. | |
| 2020-07-00 | Bajnokok randevúja | 20 éve szerezett bajnoki címet a Dunaferr SE férfi kézilabda-csapata. Ennek apropóján találkozót tartottak a Dunaferr Klub Hotelben 2020. június 20-án, amelyen a bajnokcsapat tagjai mellett a korábbi és a későbbi sikercsapatok tagjai is részt vettek. | |
| 2020-06-26 | Újra együtt a kézilabdás csodacsapat! | A magyar bajnoki cím megszerzésének 20 éves évfordulója adott apropót arra, hogy újra összejöjjenek a sportlegendák: a Dunaferr férfikézilabda-csapatának tagjai adtak egymásnak randevút a Dunaferr Klub Hotelben 2020. június 20-án | |
| 2020-06-23 | Az előkerült büntetésfüzet a benne talált kétszázas papírral | Mondhatnánk, folytatása következik. Vagyis tegnap már olvashattak arról, hogy a 2000-ben bajnoki címet szerzett Dunaferr SE férfi kézilabdázói találkoztak. És miért a folytatás? Mert a fiúk nem kímélték magukat, és reggel hatig nosztalgiáztak a Klub Hotelben – erről se maradjunk le. | |
| 2020-06-22 | Húsz év után újra együtt. Nem öregek, nem kopaszok és a hangerőt még nagyon bírják | Az élet rendje, múlik az idő. Húsz éve már annak, hogy a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata megtörte a veszprémiek egyeduralmát, és bajnoki címet szerzett. Június 20-án, szombaton újra találkoztak a fiúk, a vezetők és nosztalgiáztak a Klub Hotelban. | |
| 2020-06-17 | Dunaújvárosban lett profi | Éppen egy évtizede a Dunaferrben debütált az élvonalban, hogy aztán tatabányai kitérő után hazánk egyik nemzetközi élcsapatához, a Mol-Pick Szegedhez igazoljon a „nemzet bombázója”, azaz Bodó Richárd. Karrierje mellett a családalapítás szempontjából is fontos számára Dunaújváros, hiszen itt ismerte meg feleségét. | |
| 2020-06-03 | Meghatározó volt, kiktől tanult Dunaújvárosban is | Az utóbbi időben több olyan, korábbi válogatott férfikézilabdázó vonult vissza, aki vagy Dunaújvárosban nevelkedett, vagy pedig játszott a Dunaferr csapatában, az itt eltöltött idő pedig későbbi pályafutása során meghatározó volt. | |
| 2020-05-30 | A gyerekként átélt nagy sportsikerek. A születésnapi buli egy színház előtti bajnokavatásba torkollott | A Nemzeti Sport sorozatában személyes élmények alapján elevenítenek fel egy-egy emlékezetes mérkőzést, eseményt. Ennek részeként Csonka-Szirmai Zita idézi fel, milyen volt a gyerekkora a nemzet sportfővárosában, Dunaújvárosban. | |
| 2020-05-22 | Az új szezonra várva | Bár a lehetőség adott, egyelőre nem tervezik a közös edzések újraindítását a DAC kézilabda-együtteseinél. Erről a klub elnöke, Pók Ferenc számolt be lapunknak. | |
| 2020-05-21 | Olyan edzőre bízta a gárdát, aki ismerte a siker receptjét | Szabó József 1982-ben lett a Dunaferr SE elnöke. Bár a sportot imádta, és ezt teszi ma is, nem titkolja, 2 szakág áll közel a szívéhez. A kézilabda és a labdarúgás. Előbbi tekintetében a női verzió, utóbbiban a férfi. Az általa irányított klub az ezredfordulón ért a csúcsra. A kézisek Európa legjobbjai lettek, a futballisták megszerezték az első és utolsó aranyérmet a hazai élvonalban. | |
| 2020-05-15 | Fürdés gyapjú öltönyben: húsz éve írtak kézilabda-történelmet | Aranybetűkkel írta be magát a dunaújvárosi sporttörténelembe Skaliczki László, aki a Dunaferr SE csúcsévében, húsz esztendeje szerezte meg a férfikézilabda-csapattal a szakosztály első, és mindmáig egyetlen bajnoki elsőségét, a már akkor is egyeduralkodó Fotex Veszprém előtt. S ugyancsak 2000 tavaszán jutottak el egészen a KEK-döntőig, felejthetetlen mérkőzéseket játszva. | |
| 2020-04-20 | Aki Adonyból lőtt gólt a világ egyik legjobbjának, Sterbiknek | Az adonyi Paizs Miron mindössze 17 éves, de már bemutatkozott az NB I-es felnőttkézilabda-bajnokságban. Nehezebb „vizsgamunkát” aligha választhatott volna, hiszen rögtön a világ legjobbjaival kellett farkasszemet néznie. | |
| 2020-03-23 | Már civilnek készült, aztán mégis folytatja | A dunaújvárosi és Dunaferr nevelésű Dénes János a 2008/09-es idény téli szünetében igazolt Tatabányára, első kézilabda-mérkőzését 2009 februárjában játszotta a Bányászban a Veszprém ellen. Azt követően meghatározó emberré vált, az elmúlt hat évben pedig a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. Már úgy volt, felhagy az élvonalbeli játékkal, de a következő szezontól a dunaújvárosi edzőpáros által irányított Balatonfüred hívására végül igent mondott. | |
| 2020-03-09 | Büszke rá, hogy Európa egyik élklubjának cégvezetője lehet | Interjú Kósa Gáborral, a dunaújvárosi CIB Bank volt vezetőjével, aki Dunaferr férfi kézilabda csapatának nemzetközi menedzservolt, jelenleg a MOL-Pick Szeged csapatának a cégvezetője | |
| 2020-03-02 | Merjenek kérdezni is a fiatalok. Önmagad edzőjévé válni - ez a mindenkori legnagyobb feladat | A Dunaferr SE volt válogatott kézilabdázója, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője, Mocsai Tamás tartott előadást a dunaújvárosi Rudas László Szakközépiskolában | |
| 2020-03-00 | Február a sportcsarnokban | Képes összefoglaló a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok 2020. februári rendezvényeiről | |
| 2020-02-24 | Téli alapozás után a bajnoki pontokért | Beindult a különböző kézilabda-bajnokságokban a tavaszi sorozat. | |
| 2020-01-24 | Kilenc gárda harcolt a Mikulás Kupáért | 2020. január 18-án a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola tornatermében rendezték meg a 23. országos Mikulás Kupát | |
| 2019-11-00 | A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. A Rácalmási Sportcsarnok a XV. Üstökös Kupa kiemelt helyszíne. RSE felnőtt férfi és női kézilabda mérkőzések képekben (képaláírás). Rövid híreink | - 2019. őszi szünetében a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok adott otthont a XV. üstökös Kupa elnevezésű kézilabda tornának
- "019. október 26-án a RSE mindkét felnőtt csapata hazai mérkőzést játszott a sportcsarnokban. Az alábbi pillanatfelvételekből is kiderül, hogy érdemes kilátogatni a mérkőzésekre. Az alábbi fotókat Rácz-Lambada József készítette, köszönet érte!
- Rövid összefoglalók egyéb sportprogramokról | |
| 2019-10-05 | A DAC-os férfiak remekül rajtoltak | Beindult az alacsonyabb osztályban szereplő kézilabdacsapatok bajnoksága is.
| |
| 2019-10-00 | A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok hírei. Az európai sporthét számokban. Mérkőzések a sportcsarnokban. Rajzpályázat (képaláírás) | - A Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok is csatlakozott a 2019-es Európai Sporthét rendezvénysorozathoz.
- A Rácalmás Sportegyesület felnőtt férfi kézilabda csapata a Móri KSC ellen mérkőzött. A magyar férfi röplabda utánpótlás válogatott U19-es kerete is itt kezdte az NBI-es mérkőzéseit.
- A rajzpályázat díjazott alkotásai a tanévkezdésre felkerültek a sportcsarnok falára, ezzel is otthonosabb lett a sportcsarnok | |
| 2019-09-14 | A DAC férfigárdája kicserélődött | A Duna-Pent másodosztályú női együttes visszalépett a bajnokságban, a férfiak viszont képesek voltak megtartani a másodosztályú státuszát. | |
| 2019-09-00 | II. Ongai Gábor Emléktorna (kishír) | A II. Ongai Gábor Kézilabda Emléktornát (2019.) augusztus 30-án rendezte meg a Rácalmás SE kézilabda szakosztálya. A tornára négy-négy U15-ös lány és fiú csapat kapott meghívást. A nézők jó hangulatú küzdelmeket láthattak a pályán. (teljes szöveg) | |
| 2019-08-19 | Beérik a Kohász akadémia szakszerű nevelőmunkája | Imre Vilmos, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportigazgatója négy évig dolgozott a Nemzeti Kézilabda Akadémiánál a fiúk edzőjeként, majd a szakág vezetőjeként. | |
| 2019-06-13 | A DKKA U 19 remek bajnoki szereplése | Az alacsonyabb kézilabda-bajnokságokban is véget értek a küzdelmek. A női csapatok sorozatában feltétlenül kiemelendő a Dunaújvárosi Kohász U 19-es együttesének nagyszerű szereplése. | |
| 2019-05-25 | A Kohász ifistái a felnőtteknél | A kézilabdázó, de alacsonyabb osztályban szereplő női csapatok közül a D. Kohász U19 együttese érdemli meg a legnagyobb dicséretet. Eredmények a cikkben.
| |
| 2019-01-10 | A válogatott van olyan erős, hogy mindenki ellen esélyes a sikerre | Dánia és Németország közösen rendezi meg január 10. és 27. között a férfiak kézilabda-világbajnokságát. A magyar válogatott pénteken 18 órakor Argentína ellen kezd. A rajt előtt Imre Vilmost, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia sportigazgatóját kértük fel egy kis esélylatolgatásra. | |
| 2019-01-00 | Hírek a Rácalmás SE kézilabda csapatairól | Cikk a Rácalmás SE kézilabda csapatainak 2018-as szerepléséről | |
| 2018-11-09 | Ketten ülnek a kispadon | Két egyenrangú szövetségi kapitány, Csoknyai István és Vladan Matics ül a januári világbajnokság férfi kézilabda-válogatott kispadján. | |
| 2018-11-08 | Csoknyai és Matics | A dunaújvárosi születésű, több évet itt játszó Csoknyai István és Vladan Matics közösen irányítja a jövőben a férfikézilabda-válogatottat, a két szakember megbízatása a januári, német–dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság végéig szól. | |
| 2018-09-25 | A fiatal kézisek is elkezdték | Az Országos Kézilabda Bajnokság serdülő korosztálya harmadik osztályának Déli csoportjában is megkezdődtek a küzdelmek a közelmúltban. | |
| 2018-09-00 | A Rácalmás SE kézilabda szakosztály hírei | A Rácalmás SE kézilabda szakosztály 2018. augusztusi hírei és őszi tervei | |
| 2018-08-27 | Öt éve vitézkednek, csak a játék öröméért | A DAC már javában készül az új NB II-es sorozatra Csermák Gábor edző dirigálásával. | |
| 2018-07-31 | Ha nem lenne az a "Ha" | Július 29-én, vasárnap befejeződött Szlovéniában a junior férfi kézilabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott a tizenegyedik helyen végzett, és kijutott a jövő évi spanyolországi U21-es világbajnokságra. Az esemény tapasztalatairól Imre Vilmossal beszélgettünk, aki a magyar csapat szövetségi edzője volt. | |
| 2018-07-28 | Nem bírtunk Norvégiával | Folytatódott a férfiak junior kézilabda-világbajnoksága. A magyar válogatott Norvégiával játszott. | |
| 2018-07-19 | Rosta ismét válogatott | Dánia ellen július 19-én, csütörtökön 19 órakor megkezdi szereplését a magyar junior férfi kézilabda-válogatott a szlovéniai Európa-bajnokságon. | |
| 2018-07-00 | Országos kézilabda bajnokság (képaláírás) | A III. korcsoportos fiú csapatunk "Megye bajnokként" az országos elődöntőbe került, ahol hajszállal maradtak le az országos döntőbe jutásról. Csapatunk tagjai: Árva Csaba, Fülöp Milán, Horváth Zalán, Horváth Zoltán, Kiss Benedek, Kiss Gergely, Kiss László, Kolompár Milán, Sipeki Marcell, Vranyák-Halász Kristóf. Felkészítő tanáruk: Tóth Tamás (teljes szöveg) | |
| 2018-06-06 | Imre Vilmos újra a Kohásznál | Még tulajdonképpen nem munkálkodik a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiában, de máris felhívta magára a figyelmet Imre Vilmos (kép) Dunaújvárosban. | |
| 2018-06-04 | A Veszprém és a NEKA ünnepelhette elsőségét | Június 2-án, szombaton és június 3-án, vasárnap ismét a férfi kézilabda került a középpontba a városban, hiszen az egyetem sportcsarnoka adott otthont a serdülő és ifjúsági bajnokság négyes döntőinek. | |
| 2018-06-00 | A Jankovich iskola diákolimpiai sikerei. A legfrissebb hírünk! | Képes beszámoló az eredményes diákokról, csapatokról | |
| 2018-05-16 | Rácalmás bajnok lett | A Fejér megyei férfi kézilabda-bajnokság befejeződött. A Rácalmás bajnok lett. | |
| 2018-05-10 | A bajnokságok végjátéka előtt | Május 19-én a Dunaújvárosi Kohász U21-es gárdája hazai csarnokban az utolsó, Tamási elleni mérkőzés után ünnepelheti a másodosztályú bajnoki címét, azaz a feljutást az NB I/B-be. Ugyanezt, azaz az első helyet már most szombaton megszerezheti a Fejér megyei bajnokságban szereplő Rácalmás férficsapata. | |
| 2018-05-00 | A felnőtt és utánpótlás csapatunk sikerei. Kézilabdás nyári táborok. Minden játékos tudja a feladatát | A Rácalmás Sportegyesület kézilabda szakosztályának eseményei, tervei | |
| 2018-04-11 | Siker Tolnán | A legutóbbi bajnoki fordulóban a Duna-Pent női kézilabdacsapatának idegenbeli mérkőzése volt a legfontosabb. A dunaújvárosi lányok Tolnán játszottak, és remek játékkal 38–29-re nyertek. Zubai Gábor edző azt nyilatkozta, hogy a játékosai kellemes meglepetést okoztak még neki is. | |
| 2018-02-20 | Háromszor két pont | Az alacsonyabb osztályú kézilabdacsapatok is megkezdték a bajnokság második szakaszát. Mind a három városi NB II-es csapat színre lépett. A Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia (U21) első helyen álló csapata Tolnára utazott, a Duna-Pent női együttese itthon játszott a Hévíz csapatával. A férfiak mezőnyében pedig a Dunaújvárosi AC Tökölön lépett a pályára. | |
| 2018-02-16 | DAC: nincs csüggedés | Az alacsonyabb osztályban játszó kézilabdacsapatok is folytatják a játékot a hosszú téli szünet után. Az NB II-es férficsapat, a DAC az utolsó előtti helyen álló Tökölhöz utazik. | |
| 2018-01-13 | Amikor a család a legfontosabb | Akár a kézilabda Európa-bajnokságon szombaton bemutatkozó magyar férfiválogatottban is ott lehetne Törő Szabolcs (kép). Ám a sors más forgatókönyvet írt a zseniális megoldásairól ismert szélsőnek, aki többször állt nagy lehetőség előtt a pályán és az életben is, de mindig történt valami, ami ezt meghiúsította. | |
| 2018-01-06 | Most új időszámítás kezdődik | A dunaújvárosi nevelésű játékos, a jelenleg Svájcban szereplő Császár Gábor (kép) szerint új időszámítás kezdődött a magyar férfikézilabda-válogatottnál. | |
| 2017-11-24 | Átlövő, játékvezető is volt, de most a vasat formázza | Bizonyára sokan nem tudják, hogy a Bartók színház mögötti zenepavilont Ihász János (kép) ötvös és díszkovács készítette. Most írásunk főszereplőjét nem művészként szeretném bemutatni, hanem a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség által a közelmúltban kitüntetett kézilabdázójaként, a kézilabdáért végzett munka jutalmazottjaként. | |
| 2017-11-00 | Kézilabda meccsek és eredmények. Férfi csapat eredményei. A felnőttek mellett remekeltek az U-14-es kéziseink is. A női csapat eredményei | Az őszi érdi meghívásos kupán az U-14-es Noé Roland gólkirály lett. | |
| 2017-10-00 | Lendületesen rajtoltunk | Kézilabdában megkezdődött (2017. október) a felnőtt Fejér Megyei, az Országos Gyermek- és a Kisiskolás Bajnokság. A felnőtt női és férfi csapatok nyeréssel kezdtek, a gyermekcsapatok közül az U-14 is pontveszteség nélkül indította az idényt. | |
| 2017-09-26 | A mester fellépett a parkettán | Minden bajnoki rajt izgalmas és fontos. A DAC férfikézilabda-csapata is úgy készült a Tököl elleni találkozóra, hogy nem sok információval rendelkezett a tököli csapatot illetően.
| |
| 2017-09-22 | A DAC is kezd | A tavalyi bajnokságban a dunaújvárosi NB II-es férfikézilabda-csapat, a DAC az ötödik helyen végzett. Csermák Gábor (kép) szakvezető a helyezést illetően felemás érzéseiről számolt be. Kétségtelen, erős volt a mezőny, s az is igaz: volt egy-két olyan csapat, amelyik jobb teljesítményt nyújtott a dunaújvárosiaknál. | |
| 2017-09-08 | Németes lendülettel | Nagyon felgyorsult a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának játéka, arra törekszenek, hogy minél több gólt lőjenek – számolt be a tapasztalatokról Mikler Roland (kép). | |
| 2017-06-20 | Fazekas gyermekkori álma válhatott valóra | A mérkőzés külön ajándék volt, a végén talán az égiektől is kaptam segítséget, így két védéssel búcsúzhattam - nyilatkozta a válogatottságtól visszavonuló Fazekas Nándor (kép) a Hollandia ellen 35:30-ra megnyert férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezőt követően, aki egy szezont játszott a Dunaferr színeiben is. | |
| 2017-06-07 | Maradnak a megyeiben. Harmadik és első a csapat | A megyei kézilabda-bajnokságban szereplő rácalmási férficsapat furcsa helyzetbe került a közelmúltban. Egyesítették Veszprém és Fejér megye csapatait egy bajnokságban. | |
| 2017-06-00 | Bajnoki címet szerzett a férfi felnőtt csapat. A Rácalmás Sportegyesület hírei | A rácalmási női kézilabda csapat a 2016/2017-es megyei bajnokságot a hetedik helyen zárta. A Rácalmás SE férfi felnőtt csapata bajnoki címet szerzett a 2016/2017 fejér megyei bajnokságon és ezzel jogot szereztek az NB II-ben való induláshoz. Az utánpótlás csapatok eredményei. | |
| 2017-05-31 | Egyetlen pontot sem vesztettek a DAC juniorok | Az alacsonyabb osztályú kézilabda-bajnokságokban is történtek kellemes események a dunaújvárosi csapatok számára. Ez a bajnokság végi helyezésekben is meglátszott. | |
| 2017-05-06 | Elbúcsúztatták Zubait és Iváncsik Gergőt | Az olimpiai bajnok dánok ellen játszott a magyar kézilabda-válogatott, a meccs szünetében az MKSZ a nyolcezer néző előtt elbúcsúztatta a 211, illetve 270 válogatottság után a nemzeti csapattól a vb-t követően visszavonuló két klasszist, a dunaújvárosi nevelésű Zubai Szabolcsot és Iváncsik Gergőt. | |
| 2017-04-12 | Itthon nyert a DAC | Az alacsonyabb osztályú férfi- és női kézilabda-bajnokságokban felemásan szerepeltek a dunaújvárosi vagy a környékbeli csapatok. | |
| 2017-04-04 | Császár hosszabbított | Császár Gábor 2021-ig meghosszabbította szerződését a svájci Schaffhausen férfi kézilabdacsapatánál. | |
| 2017-03-21 | Szombathelyi NB I-es álmok | Bár az NB I-es női kézilabda-bajnokság szünetelt a válogatott programja miatt, az alacsonyabb osztályban szereplő csapatok megküzdöttek a bajnoki pontokért. | |
| 2017-03-01 | Felemás eredmény | Az alacsonyabb osztályú női és férfi kézilabdacsapatok legutóbbi fordulójának eredményei. | |
| 2017-02-28 | Hazai ostromok, Szigetvárt bevették | Nem volt várható február 26-án, vasárnap, hogy a DAC NB II-es férfi kézilabdacsapata első hazai mérkőzésén szenvedni fog. Az ellenfél ugyanis a sereghajtó Szigetvár együttese volt. Már a bemelegítésnél látszott, hogy a fizikális, alkati adottságok is a DAC fölényét jelzik. A játékban is hasonló történt később. | |
| 2017-02-23 | Cél nincs, nyerni kell | Csermák Gábor, a DAC NB II-es férfi kézilabdacsapatának szakvezetője a bajnokság kezdetekor nem tűzött ki célt a csapat elé. Ehhez képest jelenleg a Dél-nyugat csoport élmezőnyében foglal helyet. Negyedik helyen áll. | |
| 2017-01-25 | Megfáztunk a norvég klímában. Átrobogtak rajtunk | Nem sikerült az elődöntőbe jutnia a magyar férfi kézilabda-válogatottnak a franciaországi világbajnokságon, miután a január 24-i negyeddöntőben három góllal kikapott Norvégiától. | |
| 2017-01-24 | Folytatódhat az álom. Hasonló hozzáállással | Miután a negyeddöntőben az olimpiai bajnok dánokat óriási bravúrral búcsúztatta a magyar férfi kézilabda-válogatott, január 24-én, kedden 17 órakor a négy közé jutásért Norvégia következik a világbajnokságon. A bravúrban oroszlánrészt vállalt a Veszprém dunaújvárosi kapusa Mikler Roland. | |
| 2017-01-11 | Bodó Richárd is utazhat a vb-re | A korábbi dunaújvárosi játékos, Bodó Richárd is a csapattal tarthat a január 11-én kezdődő férfikézilabda-világbajnokságra. | |
| 2017-01-05 | Minden nap a legjobbat nyújtani | Kézilabda-pályafutása itt kezdődött. Csapatával, a Dunaferr-rel történelmet írtak a 2000-es években kedvenc városának. Akkoriban a három legjobb magyar csapat egyike minden évben az újvárosi volt. Itt, ennél a csapatnál alapozta meg kapuskarrierjét Mikler Roland, akivel az ünnepek alatt Dunaújvárosban beszélgettünk. | |
| 2017-01-02 | Megnevezte a vb-re utazó keretet | Xavi Sabaté, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a január eleji dániai Bygman Kupán, illetve a franciaországi világbajnokságon részt vevő 18 fős utazó keretét. Köztük van a dunaújvárosi nevelésű Zubai Szabolcs (kép) is. | |
| 2016-12-24 | Hazajött feltöltődni | Mikler Roland (kép), a Telekom Veszprém válogatott kapusa alaposan belefáradhatott csapata négy hónapos menetelésébe, mert a december 21-én, szerdán elkezdődött hatnapos "kimenőjét" is karácsonyi ajándéknak tekinti. | |
| 2016-10-19 | A DAC: döntetlen | Az NB II-es kézilabda-bajnokságban a DAC férfi- és a Duna-Pent női együttesei becsületesen helytállnak a bajnoki sorozatban. | |
| 2016-08-18 | Fejér megyei kézilabda minden szinten | A szezon végeztével a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség számot vetett a 2015-2016. évadról. A legkisebbektől a felnőtt korosztályig; a megyétől a nemzetközi szintig szerepeltek megyei csapatok. A részletekről Németh Miklós (kép), a Fejér Megyei Kézilabdaszövetség (FMKSZ) főtitkára tájékoztatott. A lányoknál a Dunaújvárosi kézilabda-akadémia, a fiúknál a Dunaújvárosi AC és Rácalmás Sport egyesület játékosai mérkőztek meg. | |
| 2016-08-02 | A tavaszi sorozat a minta | Miután felkerült az NB II-be a DAC férfikézilabda-csapata olyan együttesekkel játszott, amelyek Budapest környékén működtek. A dunaújvárosi gárda kiválóan küzdött egy jó helyezésért. Csermák Gábor (kép), a csapat edzője joggal lehetett büszke a kivívott negyedik hellyel. Ráadásul csak egy ponttal maradt le a gárda a dobogóról. | |
| 2016-07-18 | Kézilabdacsapatok csoportbeosztásai | Elkészítette a Magyar Kézilabda Szövetség az NB I , az NB I B (Nyugati, Keleti) és az NB II-es női csoportbeosztásokat. Négy újvárosi együttes az NB-s bajnokságokban. | |
| 2016-06-23 | Angyali játék Porec városban | Ezen a nyáron is megörvendeztettek bennünket nagyszerű férfi- és női kézilabdázóink. Azok, akik a Kohász elődjének kiválóságai, néhányan közülük válogatottak is voltak. A Masters Európa-bajnokságon három csapatunk győzött. | |
| 2016-03-11 | Lábadozik a férfikézi | Beszélgetés Szabó Lászlóval, a DAC férfikézilabdázóinak szakmai vezetőjével. | |
| 2016-02-02 | Rendőrattak átlövésekből | A Fejér Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében január 30-án DAC Kupa néven rendeztek egy férfi tornát, amelyiknek egyik csapata a Magyar Rendőrválogatott volt. | |
| 2016-01-16 | Heten dunaújvárosi kapcsolattal | A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége 17 játékos utazását hagyta jóvá, a torna rajtjára 16 játékos nevezhető. A válogatottban hét egykori Dunaferr SE, illetve Dunaújvárosban nevelkedett játékos van: Mikler Roland, Zubai Szabolcs, Nagy Kornél, Ancsin Gábor, Bodó Richárd, Pásztor Ákos, Hornyák Péter, tartalék Császár Gábor. | |
| 2016-01-13 | Mikler a legjobb kapus | A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége megválasztotta a 2015-ös év legjobb kézilabdázóit. A legjobb férfi kapus címet a dunaújvárosi Mikler Roland érdemelte ki. | |
| 2015-10-30 | Egyre jobb a csapat | A dunaújvárosi férfikézilabda sorsa jövőre eldőlhet. Nem kezdte nagyszerűen a bajnokságot az NB II-es DAC férfi gárdája. Nyerhető mérkőzéseket vesztettek el a dunaújvárosi kézilabdázók. Beszélgetés Szabó Lászlóval, a DAC férfi szakosztályának elnökével. | |
| 2015-09-18 | Magasabb szinten helytállni | A dunaföldvári férfi kézilabdázók ismét az NBII-ben szerepelhetnek. Beszélgetés Orova Tamás edzővel. | |
| 2015-08-25 | A DAC csapata megy tovább | "Reménykeltő, hogy dolgozik a városunkban egy férficsapat, a DAC együttese, amely színesíti a dunaújvárosi csapatsportágak palettáját." Beszélgetés a DAC helyzetéről, jövőjéről. | |
| 2015-07-23 | Mindig megharcolt a posztért | "Pályafutása során mindig idősebb és rutinosabb kapusok álltak előtte a sorban, a válogatottban is rendre kimaradó lett, de alázattal és kitartással mára posztján az ország első számú kézilabda játékosa lett a dunaújvárosi születésű és nevelésű, az MVM Veszprémben játszó Mikler Roland." Interjú. | |
| 2015-07-03 | Amilyen játékos, olyan edző | Beszélgetés György Lászlóval, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia edzőjével. | |
| 2015-06-06 | Negyedik helyek | A hölgyek és a férfiak is befejezték az alacsonyabb osztályú kézilabda-bajnokságokban a szereplésüket. A DAC, a DKKA II, a Duna-Pent csapatok eredményei. | |
| 2015-05-23 | A DAC férficsapata negyedik lett | Az NB II-es bajnokságban a DAC férfi és ifjúsági kézilabdázói a negyedik helyen végeztek. | |
| 2015-05-23 | Mikler Roland lett a legjobb (kishír) | Mikler Roland, az MKB-MVM Veszprém kézilabdacsapatának kapusa az idény legjobb igazolása a handball-planet című szaklap szerint. | |
| 2015-05-22 | Ütős tettek - Örömteli kínok | Beszélgetés a dunaújvárosi születésű kézilabdázóval, Mikler Rolanddal. | |
| 2015-04-24 | Itthon tartották a kupát | A Dunaferr iskola végső győzelmét hozta az 50. Intercisa Kézilabda Kupa a főiskola sportcsarnokában. | |
| 2015-04-20 | Már az ötvenedik volt | Hazai siker született az ötvenedik Intercisa Kézilabda Kupán. A hétvégén tíz csapat mérte össze erejét a Dunaújvárosi Főiskola sportcsarnokában. A győztes a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola csapata lett. | |
| 2015-02-24 | Sportbálra készülnek a kézisek | Rácalmás SE Kézilabda Szakosztálya idén is megrendezi hagyományos sportbálját. A szakosztálynak két felnőtt és hat utánpótlás csapata van Rácalmáson. | |
| 2015-01-09 | DAC: nincs elveszett labda | Csermák Gábor, a DAC játékos-edzője természetesen a magasabb osztályról a bajnokság előtt igyekezett információkat szerezni. Beszélgetés a kézilabdaedzővel. | |
| 2014-10-08 | DAC-os fiúk: siker | A DAC férfikézilabda-csapata tovább vitézkedik a másodosztályú bajnokságban. A rácalmásiak is győztek a megyeiben. | |
| 2014-08-16 | Ez már nem a megyei bajnokság | Már volt rá példa, hogy a DAC anyagi okok miatt nem vállalta az NB II-es státuszt. A DAC férfikézilabda-csapat megkezdte a felkészülést az NB II-es bajnokságra. Beszélgetés Csermák Gábor edzővel. | |
| 2014-05-27 | Döntöttek: belevágnak | A DAC férfi kézilabdázói egy évvel ezelőtt bejutottak az NB II-be, viszont pénzhiánya miatt nem vállalta a másodosztályú státuszt. Most lehetőségük van rá, hogy belevágjanak és végigcsinálják a bajnokságot. Beszélgetés Szabó László szakágvezetővel. | |
| 2014-05-24 | Bajnoki címet ünnepelhettek | Megyei bajnok lett Dunaföldvár VKC férfikézilabda-csapata. | |
| 2014-05-13 | Bajnok a DAC férficsapata (kishír) | A Fejér megyei kézilabda-bajnokságban bajnok lett a DAC férfi kézilabda-csapata. | |
| 2014-04-25 | A bajnokhoz igazol a kapus | A dunaújvárosi születésű, itt nevelődött kézilabda kapus, Mikler Roland a Veszprémhez igazol. Interjú. | |
| 2014-04-03 | Kétgólos győzelem a Balatonfüred ellen | Országos bajnokságokon vesznek részt a Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolói. Kép az Országos Serdülő Bajnokságban szereplő fiú kézilabdacsapatról. | |
| 2014-02-21 | Példás elhivatottsággal | A február 20-i közgyűlésen átadták a Dunaújváros Sportjáért Díjakat: Vass András (kenus), Liszi Ferenc (testnevelő, röplabda mesteredző), Keszi Viktória (íjász), Bába Mihály (gyúró). | |
| 2014-01-18 | A közösségben az erő | A dunaújvárosi Mikler Rolandot választották meg a norvég meccs legjobb magyarjának a dániai kézilabda Euróba-bajnokságon. | |
| 2014-01-11 | Bravúrokra lesz szükség | A kézilabda Európa-bajnokságon a férfi válogatott keretében hatan Dunaferr nevelésű illetve dunaújvárosi születésű játékos van: Mikler Roland, Szalafai Gábor, Ancsin Gábor, Zubai Szabolcs, Császár Gábor, Nagy Kornél. | |
| 2013-12-20 | Mikulás Kupa két napig (kishír) | Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a kézilabda Mikulás Kupát. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2013-10-30 | Tehetségek megjegyezve | Az idei utánpótlásnak rendezett kézilabda tornát, az Üstökös Kupát a szokásos kiemelkedő szakértelemmel, rutinnal rendezte a meg a dunaújvárosi stáb. Kép: a Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú, U9-es bronzérmes csapata. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2013-10-25 | Hazai tornát nyertek meg a röplabdázók | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolóinak eredményei a közelmúltban megrendezett versenyeken: fiú kézilabda, megyei I. osztályú felnőtt férfi kézilabda, röplabda országos gyermek bajnokság (kép), úszás Matrica Kupa. | |
| 2013-10-22 | A kilencedik Üstökös Kupa előtt | Október 25-27-én rendezik meg Dunaújvárosban kilencedik alkalommal az Üstökös Kupa kézilabdatornát. A szervezők hatvan csapat érkezését várják. | |
| 2013-09-03 | A DAC Kupát ezentúl évenként megrendezik | Szeptember elsején DAC Kupa néven hét kézilabdacsapat mérkőzött meg egymással a Dunaújváros Sportcsarnokban. | |
| 2013-09-03 | Űrhajósok módszere | Zubai Gábor, Zubai Szabolcs, a Dunaferr SE volt kézilabdázójának testvére edzőtermet nyitott Dunaújvárosban. Emellett a DVSI gyerek kézilabdázóinak edzője is. | |
| 2013-08-24 | Rácalmás két csapattal | Rácalmásról egy férfi és egy női csapat indul a kézilabda megyei bajnokságban. | |
| 2013-08-07 | A DAC nem vállalja | A DAC férfi kézilabdacsapata és a Duna-Pent női kézilabdacsapata az őszi szezonban már az NB II-ben játszhat, viszont a DAC csapat nem tudja vállalni a másodosztályú szereplést. Beszélgetés Szabó László játékos-edzővel. | |
| 2013-07-10 | Hazatért a kézilabda-házaspár | Horváth Tibor és Bulath Anita kézilabda-házaspár visszatért Dunaújvárosba. Interjú. | |
| 2013-06-06 | Miss és Széles távozott (kishír) | A Dunaferr SE férfikézilabda-csapatból távozott Miss Zoltán és Széles László is. | |
| 2013-06-03 | Mikler világválogatott (kishír) | A dunaújvárosi nevelésű játékos, Mikler Roland, a Dunaferr SE volt kézilabdázója bekerült a világválogatottba. | |
| 2013-05-18 | Két aranyérem és két bronzérem | Négy férfi- és négy női mérkőzéssel múlt hétvégén befejeződött a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség által szervezett megyei kézilabda bajnokság. A női bajnokság végeredménye: 1. Duna-Pent NKE; 2. Seregélyesi PDSE; 3. Rácalmás SE. A férfi bajnokság végeredménye: 1. DAC; 2. VAX-Sárbogárd KE; 3. Rácalmás SE. | |
| 2013-05-10 | Megyei évzárás | Rendhagyó módon rendezik meg május 11-én a megyei kézilabda-bajnokságok rájátszásának utolsó fordulóját, az I. Fejér Megyei Kézilabda Fiesztát. Az összes csapat egy napon Dunaújvárosban játszik. | |
| 2013-05-07 | Országos döntőben a lányok | Kézilabda. A Dunaújvárosi Városi Sportiskola befejezte szereplését a fiú OSB-ben, az U11-es lányok (kép) pedig bejutottak az ERIMA Kupa országos döntőjébe. | |
| 2013-04-12 | A tizenegy évesek kupagyőzelme | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú és lány kézilabdázói, és fiú röplabdázóinak a közelmúltban elér eredményeik. A leány kézilabdacsapat megnyerte a budapesti Húsvét Kupát. A fiú kézilabda országos serdülő bajnokság mérkőzését az Arany János Általános Iskolában rendezték meg. Eredmények. | |
| 2013-03-28 | Ötödikek lettek a régióban | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola U9-es fiú kézilabdázói (kép) ötödikek lettek a régióban. | |
| 2013-03-07 | Országos elődöntőben a fiúk | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú kézilabdázói (kép) az U12 ERIMA Kupa régió döntőben a második helyen végeztek. Úszás: a diákolimpia döntőjében Kállai Botond bronzérmet nyert. A pozsonyi nemzetközi úszóverseny részletes eredményei. | |
| 2013-03-05 | A lányok első helye | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú és leány kézilabdacsapata is pályára lépett a múlt héten. A fiúk két bajnokságban is szerepeltek. A lányok Mogyoródon, a Pelikán Kupán lettek elsők. | |
| 2013-02-18 | Milyen lesz az idény eleji forma? | Öt férfikézilabda-csapat és három női gárda NB II-es és megyei első osztályban szereplők - vettek részt február 16-án az Arany János Általános Iskolában a Farsang Kupán. A Rácalmás férfi- és a Duna-Pent női csapata nyert a Farsang Kupán. | |
| 2013-02-15 | Farsangi "mulatság" kézilabdázással | Másodszor rendezik meg február 16-án a kézilabda Farsang Kupát. Csöregi László szervező, a kupa szülőatyja. | |
| 2013-02-13 | Harmadik helyen a fiú kézisek | Az ERIMA, U14 régió döntőjében a harmadik helyen végzett a Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú kézilabdacsapata (kép). | |
| 2013-02-08 | Nemzetközi diploma | Mátéfi Eszter és Rapatyi Tamás nemzetközi kézilabda mesteredző lett. | |
| 2013-02-01 | Kettős emléktorna | Február 2-án szombaton a sportcsarnokban rendezi meg a Dunaújvárosi AC női kézilabdacsapata a Gutenkunst Anna és Árva Csaba emléktornát, ezzel is adózva a klub korábbi játékosa, valamint szakvezetője előtt. | |
| 2012-12-22 | A Duna-Pent győzelme | Tömegsport versenyt rendezett december 8-án és 9-én kézilabdázók számára az Arany János Általános Iskolában. A hölgyeknél a Duna-Pent NKSE nyert. | |
| 2012-12-20 | A dunaújvárosi úszók ismét kitettek magukért | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola úszóinak eredményei a közelmúltban megrendezett kecskeméti cikluszáró úszóversenyről. Kép a sportiskola U14-es fiú kézilabdacsapatáról, aki bejutott az ERIMA Kupa régiódöntőjébe. | |
| 2012-12-13 | Mihály Petra lett a gólkirálynő | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola fiú ás leány kézilabdázói több bajnoki és kupamérkőzést játszottak. A leány kézilabdázók Mikulás Kupáján Mihály Petra lett a gólkirálynő. | |
| 2012-12-05 | Egy győzelem, egy döntetlen a végén | A megyei kézilabda bajnokságban lezárult az őszi szezon. A férfiaknál a DAC, a nőknél a Duna-Pent kezdi az első helyről a tavaszi szezont. | |
| 2012-12-04 | Őszi bajnok lett a DAC | A DAC férfikézilabda-csapata megnyerte a megyei bajnokság őszi fordulóját. | |
| 2012-11-28 | Császár Gábor újabb elismerése | Császár Gábor dunaújvárosi nevelésű kézilabdázó elnyerte a Magyar Kézilabda Szövetség által kihirdetett év kézilabdázója címet. | |
| 2012-11-23 | Takács József (1961-2012) | Elhunyt Takács József, a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatának egykori játékosa, majd gyúrója. | |
| 2012-11-22 | Elhunyt Takács József | Elhunyt Takács József, a Dunaferr kézilabdacsapatának egykori játékosa, gyúrója. "Takács József mindhárom gyermeke kézilabdázó lett, Bence jelenleg Cegléden, Fruzsina és Dusmáta pedig a dunaújvárosi csapatban játszik az élvonalban." | |
| 2012-11-02 | Egy legendás csapat (képaláírás) | Adony - 1975-76-ban verődött össze egy legendás kézilabdacsapat a településen. Az egykori játékosokat hívták össze egy baráti találkozóra, beszélgetésre a közelmúltban. (teljes szöveg) | |
| 2012-09-25 | Imre Vilmos a Csurgó edzője | Imre Vilmos dunaújvárosi szakember lett az NB I-es Csurgó férfikézilabda-csapatának edzője. | |
| 2012-08-08 | Kemény büszkesége | Kemény József, a Dunaferr együttesének egykori kézilabdázója örömmel látja a dunaújvárosi nevelésű sportolókat, akik a magyar válogatott tagjaként játszanak a londoni olimpián: Császár Gábor, Szathmári János, Zubai Szabolcs, Rosta Miklós, Imre Vilmos, György László. | |
| 2012-07-20 | Egységes a válogatott | Esélylatolgatás, a londoni olimpián három dunaújvárosi nevelésű kézilabdázó is részt vesz: Zubai Szabolcs, Mikler Roland, Császár Gábor. | |
| 2012-07-09 | Ismét nekifutnak | "Büszke lehet Rácalmás város a két kézilabdacsapatára. A női és a férfiegyüttes is második helyen végzett - egy hajszállal lemaradva - a megyei bajnokságban." Beszélgetés Princzes Attilával a fiúcsapat szakvezetőjével. | |
| 2012-06-27 | Kiesés, majd esetleg visszatérés? | Beszélgetés Kovács Istvánnal, a DAC férfikézilabda-csapat edzőjével. | |
| 2012-06-01 | Ezüstérem a fiúknak | A Fejér megyei kézilabda-bajnokságban ezüstérmet nyert a Rácalmás férficsapata. | |
| 2012-05-21 | A Rácalmás a bázis | A Rácalmás női és férfikézilabda-csapata is nagyszerű helyet foglal el Fejér megyében. A bajnokság élmezőnyében szerepel mindkét együttes. | |
| 2012-04-27 | Intercisa Kupa - már negyvenhat éve | 1966-ban indult útjára az Intercisa Kézilabda Kupa. | |
| 2012-04-26 | Második helyen zárt a Dunaferr iskola | "A hétvégén rendezték meg az Intercisa Kupát, az ország egyik legrégebbi, iskolai kézilabdatornáját", ahol a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola csapata a második helyen végzett. | |
| 2012-04-11 | Beteljesült álom | A férfikézilabda-válogatott is kijutott a londoni olimpiára. Beszélgetés Mikler Roland dunaújvárosi születésű kézilabdázóval. | |
| 2012-04-05 | Tíz év után Kovács Antal elbúcsúzott | Lemondott Kovács Antal, A DAC férfikézilabda-csapatának szakvezetője. | |
| 2012-02-11 | Császár Gábor lett a második | "Közel húszezer szavazat érkezett az egyik európai kézilabdás szakportálra, amely a nemrég véget ért, szerbiai Európa-bajnokság legjobbját kereste." Császár Gábor, a Dunaferr SE volt játékosa a második helyen végzett.
| |
| 2012-02-08 | Egyedüli teljesítmény | A VI. korcsoport számára megrendezett kézilabda diákolimpiai döntőben a Rosti Pál Gimnázium lánycsapata (kép) ezüstérmet nyert, fiúcsapata az ötödik helyen végzett. | |
| 2012-02-07 | Az első torna: Borváros Kupa | A DAC férfikézilabda-csapatából távozott az egyik meghatározó játékosuk, Nagy Csaba. | |
| 2012-01-31 | Ott lesznek a döntőn, de... | A kézilabda diákolimpia VI. korcsoportos országos döntőjében részt vesz a Rosti Pál Gimnázium csapata. A Rosti kézilabdázóinak nehéz anyagi helyzete miatt minden támogatást szívesen vesznek. | |
| 2011-12-29 | Rostisok: ismét a döntőben | A Rosti Pál Gimnázium fiú és lány kézilabdázói is bekerültek a diákolimpia országos döntőjébe. | |
| 2011-11-30 | Büszkék vagyunk kéziseinkre | A megyei diákolimpián a Rosti Pál Gimnázium fiú és lány kézilabdázói is az első helyen végeztek. | |
| 2011-10-04 | Már "Nagy-csapat" | DAC NB II-es férfikézilabda-csapatának új játékosa, Nagy Csaba. | |
| 2011-09-19 | Imádják a játékot | A DAC férfikézilabda-csapata az NB II-ben játszik. Beszélgetés Kovács Antal edzővel. | |
| 2011-08-31 | A juniorok és a DAC nyerte a kupát | Másodszor rendezték meg a Credithill Kupa felkészülési tornát férfi és női kézilabdacsapatok számára. | |
| 2011-07-18 | Kitörési pont a jelenből | Beszélgetés Szemenyei Istvánnal, a Dunaújvárosi Főiskola - Dunaújvárosi Kézilabda Akadémia igazgatójával, az akadémiáról, tervekről, a dunaújvárosi utánpótlás nevelésről, a férfi és női kézilabdáról. | |
| 2011-07-02 | Rátaláltak a szponzorokra | A DAC két kézilabdacsapata és a teke biztató helyzetben van. Beszélgetés Pók Ferenccel, a klub elnökével. | |
| 2011-07-01 | Nincs tovább - vége lett! | Lejárt a nevezés, a Dunaferr egyik osztályban sem tudott indulni. Megszűnt a férfikézilabda-szakosztály a Dunaferrben. | |
| 2011-07-01 | "Kitartásból jelesre vizsgázott, s férfivá nőtt a csapat" | Interjú György Lászlóval, a férfikézilabdázók utolsó edzőjével. | |
| 2011-07-01 | Dunaújvárosban megszűnt a kézilabda! | Eltűnt a magyar férfi kézilabdázás térképéről Dunaújváros: a Dunaferr SE elnöksége úgy döntött, megszünteti a férfi kézilabda szakosztályát. Egyelőre nincs, aki finanszírozná a korábbi sikersportágat. | |
| 2011-06-21 | AZ NB II kapuja nyitva | A DAC férfikézilabda-csapata megnyerte a megyei bajnokságot, így indulhat a másodosztályú bajnokságban. | |
| 2011-06-10 | Megvan az első hely | "A magyar férfikézilabda-válogatott megőrizte hibátlan mérlegét Eb-selejtező csoportjában." A csapat tagja Mikler Roland és Császár Gábor is. | |
| 2011-06-03 | Egy korszak lezárult | Tizenhat év után nem lesz NB I-es férfikézilabda Dunaújvárosban. | |
| 2011-06-01 | A búcsú szezonja | A hétvégén befejeződött a Budapest Bank Férfi Kézilabda Liga 2010/2011-es bajnoki évadja. A Dunaferr SE pedig tizenhat esztendő után kiesett az NB I-ből.
| |
| 2011-05-30 | Lesz-e jövőre is csapat? | "A szezon utolsó NB I-es mérkőzését játszotta szombaton este a már kiesett Dunaferr SE Alexandra férfikézilabda-csapata. A tét a bajnokság tizenegyedik helye volt." | |
| 2011-05-26 | Még itt: aztán Füred | A Dunaferr SE Alexandra férfikézilabda-csapatának serdülő fiúk edzője György László, a következő szezonban Balatonfüreden folytatja. A csapat a egy fordulóval bajnokság befejezése előtt biztosan bronzérmes. | |
| 2011-05-17 | Lesz folytatása! | "Továbbra is lesz férfikézilabda Dunaújvárosban. Az első vonalból kiesett Dunaferr SE Alexandra az NB I/B-s szereplést célozza meg." | |
| 2011-05-13 | A fiú kézilabdázók az országos döntőben! | Fiú kézilabda, ERIMA gyermekbajnokság, országos elődöntő U10, Dunaújváros Sportcsarnok. A csapat másodikként bejutott az országos döntőbe (kép). | |
| 2011-05-12 | Hatvan perc, utoljára | Hosszú idő után búcsúzik a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata az NB I-től, jövőre már az NB I B-ben szerepelnek. | |
| 2011-05-10 | Lesz-e folytatás? | Dunaferr SE Alexandra férfikézilabda-csapat folytatja-e és milyen osztályban? Beszélgetés Csapó Tamás szakosztályelnökkel, hogy milyen jövő előtt állhat a csapat. | |
| 2011-05-04 | Így is megmutatták | Harmadik helyen végzett az Országos Ifjúsági Kupán a Dunaferr SE Alexandra férfikézilabda-együttese. | |
| 2011-04-14 | Eredményes széchenyisek | A Széchenyi István Gimnázium fiú kézilabdázói a megyei diákolimpián harmadik helyen végzett. A NyelvÉsz magyar nyelvi vetélkedő megyei fordulójában Mészáros Mirtill első, Várkonyi Zsófia második és László Anna a harmadik helyen végzett. | |
| 2011-04-06 | Ikerváron a régió döntőjében nyert a DVSI csapata | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola leány kézilabdázói megnyerte az Ikerváron megrendezett régió döntőt. | |
| 2011-04-01 | A felnőttek játszanak | Az NBI/B-től visszalépett a Dunaferr SE Alexandra férfikézilabda-csapata. | |
| 2011-03-10 | Öt év után jutottak ismét oraszágos döntőbe | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolóinak a közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményei, sportáganként: kézilabda, labdarúgás, úszás. A berlini nemzetközi úszóversenyen Dort Bence két arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert. | |
| 2011-03-02 | ZeuSport Kupa harmadszor | "Már hagyomány, hogy a bajnokság tavaszi fordulója előtt a megyeiben szereplő férfi- és női kézilabdacsapatok találkoznak egymással." A III. ZeuSport Kupa eredményei. | |
| 2011-03-02 | Országos elődöntőben a leány kézisek | "A DVSI leány és fiúkézilabdázói, a labdarúgóik, az úszóik és a vízilabdázóik is mérkőzéseket játszottak a múlt héten." Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2011-02-25 | Dávod harcolt, de nem győzőtt | Beszámoló Dunaferr SE Alexandra és MKB Veszprém bajnoki meccsről. Képek Kemény József búcsúztatásáról. | |
| 2011-02-24 | A négyesből is legenda lett | Elbúcsúzott Kemény József a Dunaferr SE kézilabdázója. | |
| 2011-02-23 | Búcsúzik a legenda | Huszonhét év után elköszönt Kemény József, a Dunaferr SE kézilabdázója. A sportolóról kérdeztek újságírót, szurkolót, volt csapattársakat. | |
| 2011-02-18 | Utolsó perc, három gól | Kiesett Magyar Kupából a Dunaferr SE Alexandra csapata. | |
| 2011-02-18 | Visszavonul a klubhűség mintaképe | A Kemény-korszaknak (egy időre) vége. Kemény József kézilabdázó befejezi pályafutását. | |
| 2011-02-15 | Új néven a fiú együttes is | A férfikézilabda bajnokság és a Magyar Kupa további küzdelmei során a Dunaferr SE új néven szerepel: Dunaferr SE Alexandra. | |
| 2011-02-09 | Kemény döntés | Kemény József (kép), a Dunaferr SE férfikézilabdázóinak játékosa felhagy a profi sportolással.
| |
| 2011-02-01 | Egységben az erejük | A svédországi világbajnokságon hetedik helyen végzett magyar férfikézilabda-válogatott. A csapat dunaújvárosi nevelésű kézilabdázói: Mikler Roland, Zubai Szabolcs, Császár Gábor (kép)... | |
| 2011-01-31 | A vírus sem győzött ellenük | A tizenhét-tizennyolc éves fiú- és lánykézilabdázók országos diákolimpia döntőjét Dunaújvárosban rendezték meg. A Rosti Pál Gimnázium lánycsapata ötödik helyen végzett, a fiúcsapat (kép) bajnok lett. | |
| 2011-01-29 | Nagyszerű küzdelmek | VI. korcsoportos fiú és leány kézilabda országos diákolimpia döntők a Dunaferr Sportcsarnokban és az Arany János Általános Iskola sportcsarnokában | |
| 2011-01-28 | Edzőváltás a férfikézilabdázóknál | A szakosztály közös megegyezéssel szerződést bontott Rapatyi Tamással, az új edzőpáros: György László, Szabó Lászlóval együtt irányítja majd az utánpótlást és felnőtt csapat munkáját is. Beszélgetés az új edzőkkel. | |
| 2011-01-25 | A tizenhat éves futballisták tornát nyertek | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola tizenhét éves labdarúgói megnyerték az FMLSZ-DVSI Kupát. | |
| 2011-01-24 | Az utánpótlás krémje érkezik | "Január 28. és 30. között Dunaújvárosban komoly kézilabda-tornát rendeznek. Nálunk játsszák le a diákolimpia hatodik korcsoportjának országos döntőjét. Ez a tizenhét-tizennyolc évesek csatája." Beszélgetés Szemenyei Istvánnal, a helyi szervező bizottság vezetőjével. | |
| 2011-01-10 | Az utolsó pillantban, de sikerült | Kijutott a görögországi világbajnokságra a férfi junior kézilabda-válogatott. A válogatott dunaújvárosi tagjai Takács Bence (kép), Morva Zoltán (kép), Pásztor Ákos. | |
| 2011-01-05 | Sok sportoló távozott | Beszámoló, rövid összefoglaló Dunaújváros sportéletéből, egyesületek, sportolók sporteredményeiről (2010. második félév). | |
| 2011-01-04 | Megküzdöttek a sikerért | Beszámoló, rövid összefoglaló Dunaújváros sportéletéből, sporteredményeiről (2010. első félév). | |
| 2010-12-29 | Átlépni a küszöböt | A DAC férfikézilabda-csapata döntetlen és vereség nélkül, csupa győzelemmel vezeti a megyei bajnokságot. Beszélgetés Kovács Antal edzővel. | |
| 2010-12-14 | Kitartás és reménykedés | Beszélgetés Sári Árpáddal, a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat ügyvezetőjével. | |
| 2010-11-30 | Belekóstolhattak | A Dunaferr SE férfikézilabda-csapata kiesett az EHF Kupából. | |
| 2010-11-24 | Prima-díjasok szezonja | "A Junior Prima-díjak sport kategóriájában két dunaújvárosi kötődésű tehetség, Nagy Kornél kézilabdázó, és Hetényi Zoltán jégkorongozó részesült a rangos elismerésben." | |
| 2010-11-24 | Prima-díjas kézilabdázók | Átadták a Junior Prima Díjakat a sport kategóriában, amelyet a Dunaferr SE volt kézilabdázója Nagy Kornél (kép), és Hetényi Zoltán volt jégkorongozók kapta meg. | |
| 2010-11-19 | Csarnok nélkül | Beszélgetés a rácalmási férfikézilabda-csapat helyzetéről Tolnai József szakosztályvezetővel. | |
| 2010-11-11 | Tizennégy gól az MTK elleni mérkőzésen | "A dunaújvárosi sportiskola kézilabdázói (fiúk-lányok), labdarúgói és röplabdázói is pályára léptek a múlt héten." Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2010-11-03 | Hatvanhárom csapat a kupán | Újra kézilabda Üstökös Kupa Dunaújvárosban, amely az ország utánpótlás-csapatainak az egyik, ha nem a legnagyobb rendezvénye. | |
| 2010-10-20 | Sikeres mini röplabda-tornát rendeztek a dunaújvárosiak | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola kézilabdázóinak, röplabdázóinak a közelmúltban megrendezett versenyeken - Gyermekbarát kézilabda torna, Tata; röplabda mini torna, Dunaújváros - elért eredményei. | |
| 2010-10-15 | A válogatottnál kapott szerepet | A Magyar Kézilabda Szövetség György Lászlót (a Dunaferr utánpótlás irányítója) nevezte ki a férfi ifi (U19) edzőjének. | |
| 2010-10-09 | Segítenek a férfikézilabdázók | Segítsünk a vörösiszap-ár károsultjain! Tvábbi támogatók: Dunaferr SE férfikézilabda-csapata, Dunaújvárosi Főiskola Hallgatói Önkormányzata... | |
| 2010-10-09 | Minden ide köt... | "Három év vargabetű után tért vissza a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatához a dunaújvárosi nevelésű kapus, Kovács Róbert, aki úgy volt vele: ez a csapat nem szűnhet meg." Interjú.
| |
| 2010-10-08 | Felavatták az elsősöket | A Dunaferr SE férfikézilabdázói avatták fel a Vasvári Pál Általános Iskola elsőseit. | |
| 2010-09-10 | Kezdenek | A Dunaferr SE férfikézilabdázói (kép) megkezdik a szezont. A csapat névsora, kép. A csapat kapitány Kemény József (kép), vezetőedzője: Rapatyi Tamás (kép). | |
| 2010-09-01 | A Négyek Tornájában másodikak lettek a kézis fiúk | Veszprémben a Négyek Tornáján a DAC fiú kézilabdázói a második helyen végeztek. | |
| 2010-08-27 | A bennmaradásért | Beszélgetés a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat edzőjével, Rapatyi Tamással. | |
| 2010-08-18 | Hasznos túra, második hely | A szlovákiai kézilabda tornán a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat a második helyen végzett. | |
| 2010-08-14 | Még álmodnak az NB II-ről | Beszélgetés Kovács Antallal, a DAC férfikézilabdázóinak edzőjével. | |
| 2010-08-11 | Újra a jövőt építik | Beszélgetés a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatának új edzőjével, Rapatyi Tamással. | |
| 2010-08-11 | Nem lehetett nemet mondani | Beszélgetés Rapatyi Tamással, a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat edzőjével. | |
| 2010-08-05 | Maradnak és vállalják a feladatot | A Dunaferr SE kézilabdázói közül Szalfai Gábor a PLER-hez igazol, a többiek maradnak a Dunaferrben. | |
| 2010-08-04 | Imre Vilmos is távozott | Imre Vilmos döntött, nem marad a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat edzője. Utódja: Rapatyi Tamás lett. Beszélgetés Imre Vilmossal. | |
| 2010-08-03 | Edzettek hétfőn is | Még mindig bizonytalan a Dunaferr SE férfikézilabdázóinak helyzete. | |
| 2010-07-31 | Ha már nyolc hónapot kibírtak... | A Dunaferr SE férfikézilabdázóinak helyzetéről. A sportolók már nyolc hónapja nem kaptak fizetést. | |
| 2010-07-27 | Mi lesz a sorsuk? | A Magyar Kézilabda Szövetség elfogadta a Dunaferr SE NB I-es férfikézilabda-csapatának a nevezését, de a csapatnak továbbra sincs pénze. Mi lesz a csapattal? | |
| 2010-07-17 | Ami tény: dolgoznak | A Dunaferr férfikézilabda-csapatának jelenlegi helyzetéről. | |
| 2010-07-14 | A lányok második helye a szlovén tengerpartról | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolóinak eredményei, sportáganként. A leány kézilabdázók (kép) az Eurofesten a második helyen végeztek. | |
| 2010-07-06 | Világbajnoki nótázás | A hazai rendezésű, huszadik főiskolás kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott aranyérmes lett. A csapattagja volt Miss Zoltán is, aki a felkészülést még Dunaferr SE játékosaként kezdte. | |
| 2010-07-03 | Ma esze ágában sincs a nyugdíj! | Beszélgetés Rosta Miklóssal, a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat kapitányával, aki tizenhárom év után távozik a csapatból. | |
| 2010-06-26 | Elnök a városvezetőnél | Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, látogatóban járt a város polgármesetrénél dr. Kálmán Andrásnál. Beszámoló. | |
| 2010-06-25 | Foci, hoki, röpi - osztottak | Közgyűlés: sport a célkeresztben. A DVCSH az önkormányzat hozzájárulásával 40,5 millió forintot oszthat szét az egyesületek között. | |
| 2010-06-24 | Döntöttek, dönthetnek | Beszámoló a Dunaújváros ifjúsági és sportbizottságának üléséről. Az egyesületek között felosztották a támogatásokat. | |
| 2010-06-23 | Kiállnak az értékekért | "A riválisok és a szövetség is aggódik a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatának sorsa miatt." Beszélgetés Mocsai Lajossal (a válogatott szakmai igazgatója, a Veszprém edzője) és Sinka Lászlóval (a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke). | |
| 2010-06-22 | Hivatalosan is Szegedé | Mikler Roland távozik a Dunaferrből. | |
| 2010-06-22 | Dunaújvárosból érkezik kapus a Pick Szegedhez | Mikler Roland távozik a Dunaferrből. | |
| 2010-06-21 | A jövő biztos lenne... | Eredményes szezont zárhatott a Dunaferr SE férfikézilabda-együttesének ifjúsági és serdülő együttese (kép). De hogyan tovább? | |
| 2010-06-17 | Matkó Csaba Brnóban futott egyéni csúcsot | "Matkó Csaba a magyar válogatott színeiben egyéni csúcsot futott. A DVSI ifjúsági fiú kézilabdázói (kép) megyei bajnokok lettek." A Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolóinak elért eredményei a közelmúltban megrendezett versenyeken. | |
| 2010-06-16 | A létük most a tét | A Dunaferr SE férfikézilabda-együttese a negyedik helyen végzett a bajnokságban. A csapat anyagi helyzete kilátástalan, ha nem érkezik segítség, akkor az első osztályú indulás mellett az ország egyik legjobb utánpótlás-bázisa is megszűnhet. Hozzászólások: Imre Vilmos, Mátyás Gábor, dr. Dorkota Lajos. | |
| 2010-06-11 | Célkeresztben a DVG Zrt. | Beszámoló a közgyűlésről. Főbb témák: DVG Zrt. 300 millió forintos tőkemelése, egymillió forintot adományoztak az árvízkárosultak megsegítésére, és a Dunaferr Férfi Kézilabda Kft. két héten belül fizesse vissza azt az ötvenmillió forintot, amit a város adott kölcsön - mondta dr. Dorkota Lajos. | |
| 2010-06-11 | Mikler Roland is távozik | Mikler Roland, a Dunaferr SE válogatott hálóőre közös megegyezéssel szerződést bontott a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatával. Mikler mellett Michal Kopco is távozik a csapatból. | |
| 2010-06-10 | Az ország másodikjai | Rudas szakközépiskola V. korcsoportos fiú kézilabdacsapata az országos diákolimpia döntőjében a második helyen végzett. | |
| 2010-06-10 | Öt szakosztály kaphat támogatást | "A város hozzájárulásával harmincnégy millió forintot oszthat szét a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna és Hőszolgáltató Kft. öt sportág között." | |
| 2010-06-05 | Császár Gábor lett a legjobb | Császár Gábor Franciaországból az MKB Veszprém csapatához igazol. "Búcsúzásképpen" a francia csapat legjobb játékosának választották a múlt hónapban. | |
| 2010-06-02 | A fináléban vereséget szenvedtek a lányok | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolóinak eredményei a közelmúltban megrendezett versenyeken, sportágak szerint. | |
| 2010-06-01 | Ezüstérem az ifjúságiaknak | A Dunaferr SE ifi férfikézilabdázói az NB I-es ifjúsági bajnokságban ezüstérmet nyertek. | |
| 2010-05-28 | Eddig tartott a csoda | A magyar bajnokságban a negyedik helyen végzett a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata. | |
| 2010-05-28 | Bronzérmesek az ifi leány vízilabdázók | Az országos ifjúsági bajnokságban a Dunaújvárosi Városi Sportiskola leányvízilabdázói bronzérmet nyert. A fiú kézilabda kalocsai Pünkösd Kupán a sportiskola játékosa Krupják Bence különdíjat kapott. További sportiskolás eredmények a cikkben. | |
| 2010-05-28 | Kemény csata győzelemmel | A Fejér megyei férfikézilabda bajnokságon a Rácalmás csapata Sárbogárd és a DAC mögött bronzérmet nyert. | |
| 2010-05-27 | Aranyos délután | Dunaferr SE serdülő férfikézilabda-csapata bajnoki aranyérmet nyert. | |
| 2010-05-20 | Holtverseny leány vízilabdában | A DVSI U11-es labdarúgói a bajnokság élén végeztek. A DVSI sportolóinak eredményei a közelmúltban megrendezett versenyeken, sportágak szerint. | |
| 2010-05-20 | Világbajnoki seregszemle | A magyar főiskolás kézilabda válogatottban több dunaújvárosi is szerepel. A csapata tagjai, esélyei. | |
| 2010-05-11 | Imre Vilmos nem megy Szegedre | A Dunaferr SE férfikézilabdázóinak vezetőedzője, Imre Vilmos nem megy Szegedre, még két évig érvényes szerződést szeretne kitölteni a dunaújvárosi csapatnál. | |
| 2010-04-30 | Többforntos harc | "Az Országos Ifjúsági Kupában ezüstérmes lett, az NB I-es bajnokságban pedig az aranyéremért harcol a Dunaferr SE férfikézilabda-együttese." | |
| 2010-04-28 | Tálcán kínálták az aranyérmet | Az Országos Ifjúsági Kupa döntőjében a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata a második helyen végzett. | |
| 2010-04-19 | Kupagyőzelem újoncokkal | Miskolcon a Pannon Kupán első helyen végzett a magyar férfikézilabda-válogatott. A válogatott tagja a dunaújvárosi Mikler Roland és Nagy Kornél (kép). | |
| 2010-04-08 | A leány kézilabdázók két korcsoportban is nyertek | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolóinak a közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményei, sportágak szerint. | |
| 2010-04-08 | Császár a Veszprémé lett | Veszprémbe igazol Császár Gábor kézilabdázó. | |
| 2010-03-25 | Az ifjúsági focisták magabiztosan verték az MTK-t | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola sportolóinak az elmúlt héten megrenedezett versenyeken elért eredményei, sportágak szerint. | |
| 2010-03-23 | Főnix Kupát nyertek - Székesfehérváron | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola leány kézilabdázói a DÁM Kupában bronzérmet nyertek, legtöbb gólt Kljuber Katrin lőtte. Az V. Főnix Kupát elnyerte a fiú labdarúgók. | |
| 2010-03-18 | Az ifjú "csomókötő" | Beszélgetés Takács Bencével, a Dunaferr SE tehetséges, ifjú kézilabdázójával. | |
| 2010-03-10 | Ebből még dobogó is lehet | Beszélgetés Princzes Attilával, a rácalmási férfikézilabda-csapat edzőjével. | |
| 2010-03-03 | Régiós döntőt nyertek a dunaújvárosi lányok | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményei sportáganként. Duna-Mount Kupa labdarúgó teremtornát a sportiskola csapata nyerte meg. | |
| 2010-03-02 | A felkészülést jól szolgálta | A kézilabdázók II. Zeusport Kupáján a Dunaújváros II és a DAC csapata nyert. | |
| 2010-02-16 | Jöjjenek a fiatalok! | Beszélgetés Csapó Tamással, a férfikézilabda szakosztály elnökével. | |
| 2010-02-12 | A város kivásárolja az E.ON-részt | A közgyűlésen történt. Fő téma a költségvetés és a támogatások elosztása volt. Elfogadták az egészségügyi koncepciót, döntöttek arról, hogy megalaptíják a "Dunaújváros Ifjúságáért" díjat. Átadták a Dunaújváros Sportjáért díjakat: Kalácska András, Bódis Gábor, Varga Lászlóné, Hubik András, Krupp József. | |
| 2010-02-10 | Tizenegy évesen a Ferencvárost verték | Az atlétika Országos Ifjúsági Bajnokságon Matkó Csaba (DVSI) bronzérmet nyert. | |
| 2010-02-02 | Héraklész Gála díjesővel | Díjazták a 2009-es év legjobb utánpótlás korú sportolóit. Dunaújvárosi díjazottak: Keszthelyi Rita (vízilabda), Nagy Kornél (kézilabda). | |
| 2010-01-26 | Öt perc játék jutott | Beszélgetés Nagy Kornéllal, a Dunaferr SE kézilabdázójával, aki magyar férfikézilabda-válogatott tagjaként játszott az Európa-bajnokságon. | |
| 2010-01-20 | Példás hozzáállás | Beszélgetés a Dunaferr SE utánpótlás (ifjúsági és serdülő) férfikézilabdázók edzőivel György Lászlóval és Rosta Miklóssal. | |
| 2010-01-13 | Nem várt teljesítmény | A harmadik helyen áll a bajnoki alapszakasz szünetében a Dunaferr férfikézilabda-csapata. Beszélgetés Imre Vilmos edzővel. | |
| 2010-01-12 | A Rostival számolni kell | A Rosti Pál Gimnázium fiú és leány kézilabdázói is eredményesen szerepeltek a diákolimpiai selejtezőkön. | |
| 2010-01-04 | Válogatottak sora | A felnőtt, a főiskolás, a junior, az ifjúsági és a serdülő kézilabda válogatottak keretében összesen tizenhatan képviselik a dunaújvárosi színeket. | |
| 2009-12-19 | Otthoni örömszerzés | A Dunaferr férfikézilabdázói a Családok Átmeneti Otthonában élőknek ruhákat és játékokat adományoztak. | |
| 2009-12-17 | Búcsúztak a kupától | A Dunaferr SE férfikézilabdázók MagyarKupa meccsén is plüssjátékokat dobáltak be a pályára aszurkolók. Az játékokat, ruhákat a csapat a Családok Átmeneti Otthonánk ajándékozza. | |
| 2009-12-16 | Sikerek a nagy év végi hajrában | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményei sportáganként. | |
| 2009-12-11 | Lépésről lépésre | Beszélgetés Bali Richárddal, a Dunaferr SE új kézilabdázójával. | |
| 2009-12-11 | Gyárlátogatás után gyűjtenek a kézisek | Gyárlátogatáson voltak a Dunaferr SE férfikézilabdázói az ISD Dunaferr Zrt-ben. | |
| 2009-12-04 | Rajta nem múlik | Beszélgetés Császár Gáborral, a dunaferres nevelésű játékossal. | |
| 2009-12-01 | Egyből a mély vízbe | Beszélgetés Csoknyai Istvánnal a férfikézilabda-válogatott szövetségi kapitányával, aki annakidején a Bánki Donát Szakközépiskola diákja volt. | |
| 2009-11-16 | A Rosti skola sikerei | Fejér megye diáksportjáért elismerést vehet át a Rosti Pál Gimnázium Általános és Szakképző Iskola négy tanulója: Ács Tímea, Fodor Péter, Jávorszky Zsolt, Repóth Dániel. | |
| 2009-11-12 | Tornát nyertek a dunaújvárosi lányok | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola labdarúgói és kézilabdázói több versenyen is helytálltak a múlt héten. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2009-11-09 | Élre ugrott a Dunaferr SE | "A meccs gyászszünettel kezdődött, a Kohász egykori intézőjére, a Dunaújváros Sportjáért díjjal idén kitüntetett Ambruzs Mihályra emlékeztünk, aki 93 éves korában elhunyt." | |
| 2009-10-24 | Közel ezer gyerek az Üstökös Kupán | "Már hagyomány, hogy a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség és a dunaújvárosi Szilágyi Erzsébet Általános Iskola tornát rendez a kézilabda utánpótlása részére." | |
| 2009-10-19 | Koncepcióval a sportért | Elkészült Dunaújváros immár harmadik sportkoncepciója. A koncepciót Szemenyei István, az ifjúsági és sportiroda vezetője mutatta be. Három hangsúlyos elemet tartalmaz: az önkormányzat szerepvállalása a város versenysportjában; az első osztályú csapatsportágak közül a férfikézilabda kiemelése, és egy kézilabda-akadémia létrehozása; a létesítményhelyzet. | |
| 2009-10-07 | Testvérek, ha összedolgoznak | Ki legyen a férfi főiskolás kézilabda-válogatott vezetője? Amíg nincs döntés, addig Rosta Istvánt bízták meg, hogy állítsa össze a keretet. Ő pedig a Dunaferrben játszó Rosta Miklóst hívta segítségül. Beszélgetés Rosta Miklóssal. | |
| 2009-10-05 | Szurkolóból elnök | Csapó Tamás lett a Dunaferr SE férfikézilabda-szakosztályának elnöke. Interjú. | |
| 2009-09-25 | A sportág fenntartása és felvirágoztatása a cél | Csapó Tamás lett a férfikézilabd szakosztály elnöke. | |
| 2009-09-24 | Mindkét ifi labdarúgócsapat legyőzte az MTK-t | Csak a csapatsportágak képviselői küzdöttek az elmúlt héten a DVSI szakosztályai közül a különböző szintű bajnokságokban. Részletes eredmények - sportáganként - a cikkben. | |
| 2009-09-18 | Konstruktív, békés közgyűlés volt | A nyári szünet utáni első közgyűlés főbb témái: női kézilabda, férfikézilabda támogatása, élményfürdő, a Dunaferr privatizációjára vonatkozó közvéleménykutatás eredményei. | |
| 2009-09-17 | Szélen: a tanár úr | Beszélgetés Széles Lászlóval, a Dunaferr SE régi-új kézilabdázójával. | |
| 2009-09-02 | Családi hagyomány | "Sári Árpád, a Dunaferr férfikézilabda-csapatának ügyvezetője kézilabdázó családba született. Édesanyja, édesapja is Vácott játszott. És a hagyomány jelenleg folytatódik." Beszélgetés Sári Árpáddal. | |
| 2009-09-01 | Ismét Nagy Kornél | Az év felfedezettje Nagy Kornél, a Dunaferr SE kézilabdázója lett. | |
| 2009-08-28 | Jönnek a fiatalok | Beszélgetés Kovács Antallal, a DAC férfikézilabda-csapatának szakvezetőjével. | |
| 2009-08-27 | Nem helyezésben gondolkodnak | Beszélgetés Imre Vilmossal, a Dunaferr férfikézilabdázók vezetőedzőjével. Kép és a csapat névsora. | |
| 2009-08-17 | Nagy kihívás előtt | Beszélgetés Grebenár Gáborral, aki tíz év után távozik a Dunaferr SE kézilabdázói közül. | |
| 2009-08-13 | Tempós gyakorlás | A Dunaferr SE új játékosa a szlovák Kopco Michal. Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2009-07-31 | Bízik a bronzban | Beszélgetés Németh Gáborral, a Dunaferr SE új kézilabdázójával. | |
| 2009-07-28 | Építeni mindig szép | Beszélgetés Imre Vilmossal, a Dunaferr férfikézilabda-csapat szakvezetőjével. | |
| 2009-07-09 | Sándor Ákos: viszlát! | "A Dunaferr SE férfikézilabda-csapatának válogatott beállósa, Sándor Ákos közös megegyezéssel szerződést bontott." Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2009-07-08 | Bátran előreléphetnek | Jelentés a Dunaújvárosi Városi Sportiskolából: Az 1999-ben született úszók részt vettek a Dunaújvárosban megrendezett Solymár István Emlékversenyen. Eredmények a cikkben. A sportiskola fiú kézilabda-szakosztályának értékelése. | |
| 2009-07-08 | Megfiatalodott csapat | "Tegnap az első edzését tartotta a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata. Bizony sok új arcot lehetett látni a csarnokban. Alaposan átalakult a gárda." Beszélgetés az edzővel, Imre Vilmossal. | |
| 2009-07-07 | Takácsék címeres mezben | Az ifjúsági kézilabda Európa-bajnokságon a fiú és a lány válogatottban is játszott dunaújvárosi sportoló: Takács Fruzsina és Takács Bence. | |
| 2009-07-04 | Összeszokott páros | "Vilmos dunaújvárosi, nem akart innen elmenni, s az imént említett hosszútávú gondolkodás jegyében három esztendőre írt alá hozzánk." nyilatkozta Sári Péter az együttes vezetője. | |
| 2009-07-03 | Klubedzőként folytatja | "Imre Vilmos számára összeegyeztethetetlen a női kézilabda válogatott szövetségi kapitányi és a Dunaferr SE férfi együttesének vezetőedzői posztja." A mester a Dunaferr csapatánál folytatja pályafutását. Beszélgetés Imre Vilmossal. | |
| 2009-07-02 | Eredményes évet zártak a kézisek | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola kézilabda-szakosztályának átfogó értékelése, eredményeik. | |
| 2009-07-01 | Beugró a válogatottban | A magyar férfi kézilabda-válogatott drámai küzdelemben kijutott a 2010es ausztriai Európa-bajnokságra. A csapatban több egykori és mai Dunaferr-játékos szerepelt, közülük is a legnagyobb feltűnést Rosta Miklós jelenléte és játéka okozta. A dunaújvárosiak „nagy öregje” Gál Gyulát pótolta – sikeresen. Interjú.
| |
| 2009-06-29 | Örömteli évek a nőknél | Beszélgetés Kiss Szilárd kézilabdaedzővel, aki közel hét évet töltött el Dunaújvárosban. Hat és felet a Dunaferr női, felet pedig a férficsapat szakvezetőjeként. | |
| 2009-06-25 | Három csapatunk is döntőbe jutott | A Rosti Pál Gimnázium kézilabda csapatairól. | |
| 2009-06-13 | Ezüstös legények | A Dunaferr SE férfikézilabda-szakosztály utánpótlása, a serdülő csapat második lett a bajnokságban. Beszélgetés György László edzővel. | |
| 2009-06-09 | Hat év után újra trónon | A Dunaferr SE ifjúsági férfikézilabda-együttese megynerte a bajnokságot. A csapat edzője, Szabó László pedig befejezi az edzősködést. | |
| 2009-06-06 | Itt barátokra lelt | Beszélgetés Bajusz Sándorral, aki egy éven keresztül volt a Dunaferr SE kézilabdázója. | |
| 2009-05-25 | Ismét dobogóra állhattak | A Dunaferr SE férfikézilabdázói a bajnoksában bronzérmet nyertek. (Kép az első oldalon is). | |
| 2009-05-15 | Újra a MOB-ban | A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagja lett (2009. április 2-án) dr. Bene Gyula, a Dunaferr SE elnökségi tagja, aki egyben a férfikézilabdázók elnöke is. Beszélgetés dr. Bene Gyulával. | |
| 2009-05-15 | Komfortos, kényelmes | Pályázati pénzből, a DVG Zrt. és a kézilabda kft. összefogásával, valamint magánszemélyek, köztük Bene Gyula adományai révén összegyűlt hárommillió forintból kibővítették, felújították a férfikézilabda-csapat öltözőjét. | |
| 2009-05-11 | Az ország legjobbjai | A Dunaferr SE serdülő férfikézilabda-csapat nyerte a nyílt országos bajnokság döntőjét. | |
| 2009-05-09 | Ésszerűség a túlélésért | Dr. Bene Gyula (a Dunaferr SE férfikézilabda szakosztályának elnöke) a szezon végén távozik. Beszámoló a tanácskozásról. | |
| 2009-04-24 | Közös munkálkodás az értékek megőrzése érdekében | Anyai nehézségek közepette is működőképes a Férfikézilabda Kft. Dr.Bene Gyula szakosztályelnök helyzetjelentése. | |
| 2009-04-09 | Minden ide köti, örömmel hosszabbított | Beszélgetés Mikler Rolanddal, a Dunaferr SE kézilabdázójával. | |
| 2009-04-07 | Még forr a csapat, mint a must | Beszélgetés Kovács Antallal, a DAc férfikézilabda-csapatának edzőjével. | |
| 2009-03-19 | Kell a napi munka | Beszélgetés Imre Vilmossal, a Dunaferr SE férfikézilabdázók edzőjével. | |
| 2009-03-19 | Földvári, szekszárdi győzelem a tornán | Kézilabda. Dunaújvárosban megrendezték az I. Zeussport Kupát. | |
| 2009-03-18 | Imre Vilmos újra a fiúknál | Közös megegyezéssel szerződést bontott kedden a Dunaferr SE Predrag Petljanskival, a csapat vezetőedzőjével, a helyére pedig Imre Vilmost nevezték ki. | |
| 2009-02-18 | Elődöntőben az U12-es leány kézisek | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményei, sportágak szerint. | |
| 2009-02-13 | Minden képlékeny | Valeriy Naumenko, az ISD Dunaferr vezérigazgatója hétfőn hivatalosan is bejelentette, a cég csökkenti a Dunaferr SE támagatását. Ezt a sportegyesület vezetősége tudomásul vette. Mátyás Gábor és dr. Bene Gyula nyilatkozata.
| |
| 2009-02-05 | Legjobbak közt a rostis gárdák | Az országos kézilabda diákolimpia döntőjében a Rosti Pál Gimnázium fúi csapata az első helyen végzett. A lányok csapata a 7. helyen végzett. | |
| 2009-02-05 | A focisták teremtornákkal készülnek a tavaszra | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola közelmúltban megrendezett versenyeken elért eredményei, sportágak szerint. | |
| 2009-02-03 | Országos bajnokok | A VI. korcsoport kézilabda országos diákolimpia döntőjében a Rosti Pál Gimnázium fiú csapata az első helyen végzett. | |
| 2009-01-28 | Több sportágban is beindult a versenyszezon | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola elmúlt versenyeinek eredményei, sportáganként. | |
| 2009-01-06 | Új edzővel folytatják | Január 5-től a Dunaferr SE férfikézilabda-csapatát a szerb Predrag Petljanski irányítja. | |
| 2008-12-16 | Nagyfiú a kis faluból | Beszélgetés Ancsin Gáborral, a Dunaferr SE kézilabdzójával, aki elnyerte az Év legjobb ifjúsági kézilabdázója díjat. | |
| 2008-12-10 | Mikulás Kupa: vendégsikerek | A 14. kézilabda Mikulás Kupa részletes eredményei. | |
| 2008-11-26 | Ketten is legek lettek | A Magyar Kézilabda Szövetség az év legjobb ifjúsági korú férfi játékosának Ancsin Gábort (Dunaferr SE), és a legjobb junior női kézilabdázójának pedig Tilinger Tamarát (Dunaferr NK) választotta. | |
| 2008-10-08 | Ismét dupláztak | A szakújságírók szavazatai alapján a legszimpatikusabb csapat a Dunaferr SE férfikézilabdázói, míg az év felfedezettje Nagy Kornél lett. | |
| 2008-09-11 | Gyorsak, lendületesek, fiatalok | A Dunaferr SE jelenlegi férfikézilabda-csapatának bemutatása (kép, névsor). | |
| 2008-08-26 | A tervet valóra váltották | Veretlenül nyerte meg a romániai kézilabda tornát a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata. | |
| 2008-08-25 | Elsők lettek a tornán | A Dunaferr SE férfikézilabdázói megnyerték a Constantában megrendezett nemzetközi tornát. A Torna legjobb játékosa címet Nagy Kornél nyerte el. | |
| 2008-08-14 | Bravúros második hely | A Dunaferr SE férfikézilabda-csapata Érsekújváron egy nemzetközi tornán a második helyen végzett. | |
| 2008-07-24 | Nagy halra vágyik | Beszélgetés a Dunaferr SE új kézilabdázójával, Bajusz Sándorral. | |
| 2008-06-26 | Pénz nélkül nem megy | DAC férfikézilabda-csapata. Beszélgetés Kovács Antal edzővel. | |
| 2008-05-24 | DAC: irány a másodosztály | A DAC férfikézilabdázói megnyerték a bajnokságot, így felkerültek az NB II-be. | |
| 2008-05-23 | Dunaújváros, a magyar kézilabda fellegvára | A nők ezüstérmesek, a fiúk harmadikak lettek. Eredmények, tervek... | |
| 2008-05-09 | Örömjáték a végén | Bajnoki bronzérmes a Dunaferr SE férfikézilabda-csapat. Kép az éremátadásról. | |
| 2008-04-21 | Bronzérem a kupában | A Dunaferr SE férfikézilabdázói bronzérmesek lettek a Magyar Kupában. | |
| 2008-04-19 | Elment a mester, Kajcsa András | Elhunyt Kajcsa András kézilabdaedző. | |
| 2008-04-18 | Kajcsa András (1946-2008) | Nekrológ | |
| 2008-03-12 | Címeres mezről álmodik | Beszélgetés Putics Bencével, a Dunaferr SE kézilabdázójával. | |
| 2008-02-25 | Farsangolás a játékosokkal | A Vasvári Pál Általános Iskola farsangi mulatságán részt vettek a Dunaferr SE férfikézilabdázói is. | |
| 2008-02-11 | Mind hősiesen helytállt | 2008. február 10-én EHF (Európai Kézilabda Szövetség) Kupa férfi kézilabda nyolcaddöntő a dunaújvárosi Dunaferr Sportcsarnokban | |
| 2008-02-04 | Bordás győzelme | Fejér megye legjobb női és férfi sportolója, edzője és csapata szavazás (Fejér Megyei Hírlapban, Dunaújvárosi Hírlapban) végeredménye. Nők: 1. Bordás Beatrix (úszó), 2. Benedek Dalma (kajakos). Edzők: 2. Imre Vilmos. Csapatok: 3. Dunaferr SE (férfi kézilabda). | |
| 2008-02-02 | Fejér megye legjobbjai | Fejér megye legjobb női és férfi sportolója, edzője és csapata szavazás (Fejér Megyei Hírlapban, Dunaújvárosi Hírlapban) végeredménye. Nők: 1. Bordás Beatrix (úszó), 2. Benedek Dalma (kajakos). Edzők: 2. Imre Vilmos. Csapatok: 3. Dunaferr SE (férfi kézilabda). | |
| 2007-12-19 | Negyedszer a legjobb | Idén is a Dunaferr SE kézilabdázója, Nagy Kornél lett az év legjobb junior játékosa. Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2007-12-12 | Szerencsétlen egy nap | Beszélgetés Bakos Dáviddal, a Dunaferr SE férfikézilabdázójával. | |
| 2007-12-07 | Mikulást vártak, kézilabdával | Tizenkét csapat részvételével rendezték meg a XIII. Mikulás Kupa kézilabdatornát. Eredmények. | |
| 2007-12-06 | Nagy Kornél ismét nyert | A Magyar Kézilabda Szövetség Nagy Kornélt (Dunaferr SE) idén is a legjobb junior kézilabdázónak választotta. | |
| 2007-11-12 | méDIÁK | Dunaújvárosi Főiskola Déri János Kommunikációs Intézete hallgatóinak írásai: Zalatnai Luca, Simoni Márton, Szintai Eszter, Gáspár István. | |
| 2007-11-10 | Az igazi világuk a pálya maradt | A Dunaferr SE férfikézilabdázóiról újra naptárat készítenek. | |
| 2007-10-20 | Nyolcvan csapat érkezik | Harmadik országos Üstökös Kupa a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola és a Fejér Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében | |
| 2007-10-17 | Elsősök "lettek" | A Vasvári Pál Általános Iskola elsős diákjainak avatásában részt vettek a Dunaferr SE férfikézilabdázói is | |
| 2007-10-17 | Nem érzem öregnek magam! | Rosta Miklóst a Dunaferr Sportegyesület tisztújító közgyűlésén a leköszönő elnökség a Dunaferr Sportegyesület örökös bajnoka címmel jutalmazta a klubban eltöltött tizenegy évét. | |
| 2007-10-03 | Jó hangulatú ankét a férfikézisekkel | A Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesület meghívására a Dunaferr SE férfikézilabda-csapata közönségtalálkozót tartott a Civil Házban. | |
| 2007-09-27 | Kiss Szilárd: ennyi volt | Kiss Szilárd és a Dunaferr SE férfikézilabda-szakosztály közös megegyezéssel szerződést bontott. | |
| 2007-09-07 | A bajusz idén is veszélyben | A Dunaferr SE kézilabdázója Törő Szabolcs lett az év felfedezettje, és a Dunaferr az év legszimptikusabb csapata. Díjkiosztó. | |
| 2007-09-06 | Rajt a bronz jegyében | A Dunaferr SE játékos kerete. | |
| 2007-09-04 | Adós gólkirályok | Beszélgetés Grebenár Gáborral, a Dunaferr SE kézilabdázójával, aki a balatonfüredi kézilabda tornán gólkirály lett. | |
| 2007-09-03 | Vannak már biztató jelek | Az I. Balatonfüredi Kézilabda Fesztiválon a Dunaferr SE férfikézilabdázói a harmadik helyen végeztek. A torna gólkirálya Grebenár Gábor lett. | |
| 2007-09-01 | Sima kupasiker | Tornagyőztes lett a Pannon Kupán a magyarfelnőtt kézilabda válogatott. A Dunaferrből a csapat tagja volt: Miller Roland (a torna legjobb kapusa lett), Nagy Kornél (a legszimpatikusabb játékos lett), Grebenár Gábor, Zubai Szabolcs, Nagy Kornél. | |
| 2007-08-31 | Jó hangulatban - a szurkolókkal | Beszámoló a Dunaferr férfikézilabdázóinak, az egyesület vezetőinek és a törzsszurkolóinak összejöveteléről. | |
| 2007-08-16 | Kétméteres szélső | Beszélgetés Szalfai Gáborral, a Dunaferr SE férfikézilabdázójával. | |
| 2007-08-15 | Két szerb légiós a Dunaferrnél | A Dunaferr SE két új kézilabdázója Dusko Milinkovic és Stanislav Tutic. | |
| 2007-08-13 | Érsekújváron lett harmadik a Dunaferr | A Dunaferr SE férfikézilabdázói az Érsekújváron megrendezett tornán a harmadik helyen végzett. | |
| 2007-08-10 | A lehetőséggel élni is akar | Beszélgetés a Dunaferr SE új kézilabdázójával, Bakos Dáviddal. | |
| 2007-08-07 | Labda a kicsiknek | A Dunaferr férfikézilabdázói ajándék labdákat vittek a kórház gyermekosztályára. | |
| 2007-07-24 | Aratott a Dunaferr csapata | A Sportlife Média cég által szervezett szavazáson a Dunaferr SE kézilabdázói: Törő Szabolcs, a szezon felfedezettje, Császár Gábor a második legjobb játékos lett, és a Dunaferr lett a legszimpatikusabb csapat is. | |
| 2007-07-20 | Ajándékautók | A Dunaferr SE férfikézilabdázói tíz autót kaptak a szponzoruktól (Suzuki Ház). | |
| 2007-07-18 | Csak egy edzés kellett | Beszélgetés Kiss Szilárddal, a Dunaferr SE kézilabdázóinak edzőjével (korábban a Dunaferr NK női kézilabdázóinak edzője is volt). | |
| 2007-07-11 | A képzést tartják a legfontosabbnak | Beszélgetés György Lászlóval a Dunaferr SE kézilabda edzőjével, a utánpótlás képzéséről. | |
| 2007-06-30 | A legtermékenyesebbek | Ferling Bernadett (Dunaferr NK) a női góllövő rangsorban a kilencedik helyen, Császár Gábor (Dunaferr SE) az összesítésben a harmadik helyen végzett. | |
| 2007-06-28 | Maradandó emlékekkel távozott | Beszélgetés Ivancsik Tamással, a Dunaferr SE volt kézilabdázójával. | |
| 2007-06-26 | Távozók és érkezők is vannak | Elkezdődött a játékos- és edzőváltás a Dunaferr SE férfikézilabda szakosztálynál. | |
| 2007-06-19 | Haragnak helye nincs | Peter Kukucka, Sasa Djukic és Iváncsik Tamás is távozik a dunaújvárosi kézilabda-csapatból. Beszélgetés a változásokról dr. Bene Gyulával, a Dunaferr SE szakosztályának elnökével. | |
| 2007-06-07 | Változás alul is | Edzőváltások a Dunaferr kézilabda-csapatainál. | |
| 2007-06-05 | Újvárosi edzőkeringő | Edzőt váltott a Dunaferr SE férfi- és a Dunaferr NK női kézilabdacsapata is.Mindkét gárdánál a hazai szurkolók számára ismerős lesz a égi-új mester, hiszen Kiss Szilárd és Imre Vilmos a két befutó. | |
| 2007-06-01 | Kiss Szilárd jön | A Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak július 1-jétől Kiss Szilárd lesz a szakmai vezetője. | |
| 2007-05-26 | Kovács megy - ki jön? | Kovács Péter a Dunaferr NK edzője és Imre Vilmos a Dunaferr SE kézilabdázóinak edzője is távozik. | |
| 2007-05-22 | A bronzérem itthon maradt | A férfikézilabdabajnokság harmadik helyéért a Dunaferr SE csapata magabiztosan legyőzte a Pestszentlőrinc együttesét. | |
| 2007-05-21 | Ünnep volt péntek este | A Dunaferr SE kézilabdázói elbúcsúztatták Császár Gábort, aki átigazol Dániába. | |
| 2007-05-19 | Bronzos búcsú | A Dunaferr férfi kézilabdázói bronzérmet nyertek a bajnokságban. A meccs végén Császár Gábortól búcsúztak el, aki Dániában folytatja tovább pályafutását. | |
| 2007-05-15 | nem sikerült döntőbe jutni | a Dunaferr férfi kézilabdacsapatnak | |
| 2007-05-07 | A jelen és a jövő közös percei | A Vasvári Pál Általános Iskolában a Dunaújvárosi Acélbikák-Extra.hu, a Dunaferr férfikézilabdázói és a diákok közösen ünnepelték a magyar sport napját. Beszámoló a sportnapról. | |
| 2007-04-26 | A védés öröme | Beszélgetés Kovács Róberttel, a Dunaferr SE kézilabdázójával. | |
| 2007-04-18 | A harmadik hely megvan | Az Országos Ifjúsági Kupában a Dunaferr SE fiatal kézilabdázói bronzérmet nyertek. | |
| 2007-04-17 | Szépen csillogó ezüst | A Dunaferr SE féri kézilabdázói a Magyar Kupában ezüstérmet nyertek. A döntő legjobb játékosa Császár Gábor lett. | |
| 2007-04-17 | Ezüstös a kupacsapat | A Magyar Kupa döntőjében elvesztette mérkőzést a Dunaferr férfi kézilabdacsapata a Veszprám gárdája ellen. | |
| 2007-04-16 | Ezüstérmes lett a Dunaferr | A Magyar Kupa kézilabda döntőben a Dunaferr SE férfi csapata ezüstérmet szerzett. | |
| 2007-04-16 | A miénk a jövő csapata. | Dunaferr: közönségsiker és ezüstérem a Magyar Kupában. | |
| 2007-04-12 | Csokinyuszit vittek | A Duanferr SE férfi kézilabdázói ajándékot vittek a Kincskereső óvodába. | |
| 2007-04-11 | Nehezen, de továbblép | Beszélgetés Császár Gáborral, a Dunaferr SE kézilabdázójával, aki kilenc év után átigazolt Dániába. | |
| 2007-04-06 | Magyar kupa, válogatott mérkőzések, rájátszás. | Eseménydömping női és férfikézilabdában. | |
| 2007-04-05 | BL szereplés a célja | Beszélgetés Tóth Józseffel, a Dunaferr SE kézilabdázójával. | |
| 2007-02-27 | Minden a pénz? | Beszélgetés Kolics János szakosztály-igazgatóval, a Dunaferr SE pénzügyi helyzetéről. | |
| 2007-02-26 | Egyre több szelet a tortából | Beszélgetés a Dunaferr SE kézilabdázóival - Császár Gábor, Iváncsik Tamás, Nagy Kornél -, akik válogatottként részt vettek a világbajnokságon. | |
| 2007-02-23 | Különleges edzés | A Dunaferr SE kézilabdázói a Vasvári Pál Általános Iskola elsős diákjaival közös floorball, és szivacskézilabda meccset játszottak. | |
| 2007-02-20 | Távozott Szatmári és Sándor Ákos | A két kézilabdajátékost a Dunaferr SE a Pestszentlőrincnek és a Tatabányának adja kölcsön a tavaszi szezonra. | |
| 2007-02-20 | Rosti-remek | A Rosti iskola fiú kézilabdacsapata első helyezést ért el a kézilabda diákolimpia országos döntőjének VI. korcsoportjában. | |
| 2007-01-29 | Törőnek nagyon fáj a szíve | Beszélgetés a világbajnokságról Törő Szabolccsal (Dunaferr SE) a, aki a magyar kézilabda-válogatott tartaléka. | |
| 2007-01-25 | Radikálisabb stílusban | Beszélgetés Kolics Jánossal, a Dunaferr SE szakigazgatójával a kézilabdáról, és az utánpótlás nevelés fontosságáról. | |
| 2007-01-19 | Császár Gábor kulcsember lehet | Beszélgetés Császár Gáborral, a Dunaferr SE kézilabdázójával. | |
| 2007-01-18 | A két szélen a két Iváncsik | Beszélgetés Iváncsik Tamással, a Dunaferr SE válogatott kézilabdázójával. | |
| 2007-01-15 | Császár, Nagy és Iváncsik a vb-n | A Dunaferr kézilabdázói közül Császár Gábor, Nagy Kornél és Iváncsik Tamás lesz a válogatott tagja, a világbajnokságon. | |
| 2007-01-02 | A Királyoké a győzelem | Az E.ON Kézilabda Gálán kilenc dunaújvárosi játékos is részt vett. A legjobb junior játékos pedig Nagy Kornél lett. | |
| 2006-12-15 | Sok ilyen csatára lenne szükség. | A Dunaferr letette névjegyét Európában. Beszámoló a férfi -kézilabdázók szerepléséről a kupasorozatban. | |
| 2006-12-15 | Nyolc Dunaferr-játékos a legjobbak között. | E.ON kézilabdagála: lezárult az All Star-szavazás. | |
| 2006-12-12 | Majdnem sikerült a továbbjutás | Vasárnap este az EHF-kupa visszavágóját rendezték a dunaújvárosi sportcsarnokban, a hol a Dunaferr SE férfikézilabda csapatának az ellenfele az Aragon volt. Végül a spanyolok jutottak tovább. | |
| 2006-11-03 | Olaszországból érkezett az erősítés. | Tóth József Dunaújvárosba szerődött. | |
| 2006-10-31 | Újabb igazolás | A Dunaferr SE kézilabdázóinak új tagja: Tóth József. | |
| 2006-10-10 | Richard Stochl újra a Dunaferrben | A Dunaferr SE férfikézilabda csapata visszaigazolta a hálóőrt. György László másodedzőként került a felnőtt keret mellé. | |
| 2006-09-09 | Sípjel ma a Mátraalján | Beszélgetés a Dunaferr kézilabdázóinak szakvezetőjével, Imre Vilmossal. A csapat névsora, kép. | |
| 2006-08-15 | Második hely Moszkvából | A Dunaferr SE férfi kézilabdázói a Kormányzó Kupán ezüstérmet nyertek. A meccs gólkirálya Császár Gábor lett. | |
| 2006-07-29 | Oktat és játszik | Beszélgetés Szathmári Jánossal, aki játékos-edzőként tért vissza a Dunaferr kézilabdázóihoz. | |
| 2006-07-27 | Barátok között | Beszélgetés Iváncsik Tamással, a Dunaferr SE új kézilabdázójával. | |
| 2006-07-22 | Kialakult a végleges keret | A Dunaferr SE NB I-es férfikézilabdázóinál kialakult a végleges csapat. A csapat tagjai. | |
| 2006-07-19 | A bronz ismét jó lenne | A Dunaferr SE kézilabdacsapat eligazolt tagjai: Richard Stochl, Marko Vujin, Gúnya Péter; új tagok: Iváncsik Tamás, Szathmári, Sasa Djukic, Ancsin Gábor. Beszélgetés Imre Vilmos edzővel. | |
| 2006-07-11 | A női válogatott vb-ezüstérmes | A főiskolai kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott ezüstérmet nyert. A csapatban dunaferres játékos is játszott: Hoffmann Kitti, Balogh Barbara, Laluska Eszter, Vincze Melinda. | |
| 2006-07-03 | Igazolt mozgás | Beszélgetés Rosta Miklóssal, a Dunaferr SE kézilabdázójával, aki a masters Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett. | |
| 2006-06-27 | Rosta aranyérmes lett a masters Eb-n | A III. Masters Kézilabda Európa-bajnokságon Rosta Miklós (Dunaferr SE játékosa) aranyérmet nyert. | |
| 2006-06-19 | Simán továbbjutottunk | A magyar férfikézilabda-válogatott kijutott a jövő évi németországi világbajnokságra. A csapat dunaferres tagjai: Zubai Szabolcs, Császár Gábor. | |
| 2006-06-02 | A célt teljesítették | A Dunaferr SE kézilabdázói a harmadik helyen végeztek az NB I-ben. Beszélgetés az edzővel, Imre Vilmossal. | |
| 2006-05-29 | A Szegedé a kupa | A férfi kézilabda Magyar Kupa versenyében a Dunaferr SE csapata nem jutott be a legjobb négyközé. | |
| 2006-05-24 | Hatan kaptak meghívót | A Dunaferr SE kézilabdázói közül hatan bekerültekvilágbajnoki válogatottba: Mikler Roland, Császár Gábor, Nagy Kornél, Sándor Ákos, Grebenár Gábor, Zubai Szabolcs. | |
| 2006-05-17 | Egy korszak vége? | Tíz év után 2006-ban nincs bajnokcsapat a felnőttek között. Az elmúlt tíz év eredményei a bajnoki és a Magyar Kupa szereplések alapján. | |
| 2006-05-16 | Jöhet a pihenés | A Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak három új játékosa: Szathmári János, Szasa Djukic és Iváncsik Tamás. | |
| 2006-05-16 | Magabiztosan megszerzett bronzérem | a Dunaferr SE férfi kézilabdacsapatnak | |
| 2006-05-15 | Megvan a bronzérem! | A Dunaferr SE férfi kézilabdázói megszerezték a bajnoki bronzérmet. A meccs végén elbúcsúztattak három játékost: Gúnya Pétert, Vujin Markót és Richard Stochlt. | |
| 2006-05-05 | Egy érem már van | A Dunaferr SE ifjúsági kézilabdázói ezüstérmet nyertek a bajnokságban. | |
| 2006-04-21 | Magasra tették a mércét | Második helyen végzetek a bajnokságban a Dunaferr SE ifjúsági kézilabdázói. Beszélgetés Szabó Lászlóval, a csapat edzőjével. | |
| 2006-04-18 | Második lett a válogatott | Második helyen végzett a férfikézilabda-válogatott a Pannon Kupa elnevezésű tornán. A válogatott dunaferres tagjai: Mikler Roland, Császár Gábor, Grebenár Gábor, Zubai Szabolcs. | |
| 2006-02-28 | Mikler Roland a legjobb | Mikler Roland, a Dunaferr SE kézilabdázója lett 2005 legjobb utánpótlás-korú sportolója. | |
| 2006-02-11 | Az alapoktól építkeznek | Beszélgetés a Dunaferr SE férfi kézilabda szakosztályának technikai vezetőjével, György Lászlóval az utánpótlásról. | |
| 2006-01-10 | Ifik között a legjobb! | A nyári felkészülés kezdetekor érkezett a Dunaferr SE férfi kézilabdacsapatához Nagy Kornél a Békés együtteséből. 2005. év legjobb ifjúsági korú férfikézilabdázójának választották a szakemberek. | |
| 2005-12-29 | Mikler a legjobb | A Dunaferr SE kézilabdázója, Mikler Roland lett az év legjobb juniorja. Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2005-12-27 | A legjobb ifjúsági | Nagy Kornélt, a Dunaferr SE kézilabdázóját az idén már másodszor választják meh az év legjobb ifjúsági játékosának. Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2005-12-15 | Megjelent a fiúk naptára | A Dunaferr férfikézilabda-csapatának 2006-os falinaptára jelent meg december 13-án. | |
| 2005-12-08 | Mikler és Nagy az év legjobbja | Az év legjobb kézilabdázói díjat adta át a Magyar Kézilabda Szövetség. A Dunaferr SE tagjai közül Nagy Kornél a legjobb ifjúsági játékos, és Mikler Roland az év legjobb játékosa lett. | |
| 2005-11-23 | Csak győzelem | A Dunaferr SE ifjúsági kézilabda-csapatának új edzője Szabó László lett, Rapatyi Tamás távozása után. | |
| 2005-11-15 | Elérte a törökvész férfikézilabdázóinkat | Az EHF kupa visszavágó mérkőzésén a török csapat ütötte el a továbbjutástól a Dunaferr csapatát. | |
| 2005-11-05 | A tizedik rajt előtt | A Dunaferr SE férfikézilabda-csapata 1997 óta játszik az európai kupákban, eredményeikről. | |
| 2005-10-05 | A jövő csapatát építik | Beszélgetés Rapatyi Tamás edzővel, a Dunaferr SE férfi ifjúsági kézilabda-csapatról (kép). | |
| 2005-09-09 | A bronz tűnik reálisnak | A Dunaferr SE férfikézilabda-csapata (kép, névsor). | |
| 2005-09-06 | Rajta nem múlik | Beszélgetés Nagy Kornéllal (Dunaferr SE), aki a bronzérmes junior válogatottnak tagja volt a kézilabda világbajnokságon. | |
| 2005-09-03 | Arannyal felérő bronzérem | Mikler Roland, Császár Gábor, Grebenár Gábor és Zubai Szabolcs, a Dunaferr SE junior kézilabdázói, a magyar válogatott tagjaiként, a világbajnokságon bronzérmet nyertek. Beszélgetés a sportolókkal. | |
| 2005-08-29 | Bronzérmesek a juniorok | A magyar junior férfikézilabda-válogatott bronzérmes lett a világbajnokságon. A csapat tagja volt a dunaújvárosi Dunaferrből Császár Gábor, Mikler Roland, Zubai Szabolcs és Grebenár Gábor. | |
| 2005-08-09 | Második hely Karvinában | A Dunaferr SE férfikézilabda-csapata a csehországi Karvinában megrendezett nemzetközi tornán ezüstérmet nyert. | |
| 2005-08-04 | Elkezdték a röplabdázók | A Dunaferr SE új férfi röplabdázói: Lipovics László és Hatvany Zsolt. | |
| 2005-06-18 | Maximalista vagyok | Beszélgetés dr. Bene Gyulával (kép), aki a Dunaferr SE Örökös Tagja lett. | |
| 2005-06-16 | A maximumot nyújtották | A Dunaferr SE férfi kézilabdázóinak idei szerepléséről. | |
| 2005-06-15 | Álmodni sem mert erről | Kemény József (kép), a Dunaferr SE kézilabdázója, a "Dunaferr SE Örökös Bajnoka" címet kapta meg. Beszélgetés a sportolóval. | |
| 2005-06-15 | Rosta marad, Törő visszatér | A Dunaferr SE férfi kézilabdázóihoz két új tag igazolt: Nagy Kornél és Törő Szabolcs. | |
| 2005-06-14 | Két bronzérem: ez volt a realitás | Szezonzáró beszélgetés Imre Vilmossal, a Dunaferr SE kézilabdacsapat vezetőedzőjével. | |
| 2005-06-02 | Örökös bajnok, és tagok | A Dunaferr SE tisztújító közgyűlésén örökös bajnoki címet kapott Kemény József, a férfi kézilabda csapat tagja. Örökös taggá választották Bene Gyulát,a férfi kézilabda szakosztály elnökét és Hubikné Tarján Évát, a kajak-kenu szakosztály vezetőedzőjét. | |
| 2005-05-30 | Harmadik hely a kupában is | A Dunaferr SE férfikézilabda-csapata bronzérmet nyert a Magyar Kupában. | |