Keresés

Forrás típusa:
Keresendő :
Szerző:
Cím (címtöredék):
Tárgyszavak:
Minimum dátum: Naptár
Maximum dátum: Naptár
Találati listában megjelenő mezők:
Cím Leírás Forrás név Szerző Kezdőoldal Záróoldal Tárgyszavak Könyvtári jelzet Megjegyzés
Egy oldalon megjelenő találatok száma:
 

Találatok

5532 db találat
következő
ListaDátum downCímLeírás
2023-05-12Verssel, dallal, szép szavakkal búcsúztakA hétfőn kezdődő írásbeli érettségik előtt még a fényes, örömteli ünnep dominált: Dunaújvárosban is több száz középiskolás vett búcsút 2023-ban szeretett alma materétől.
2023-05-05Évi ezerkétszáz forintért buszozhatnak a diákok és a nyugdíjasokKözgyűlési határozatnak köszönhetően Dunaújvárosban 2023. május 1-jétől a dunaújvárosi állandó lakhellyel rendelkező diákoknak és nyugdíjasoknak az éves bérlet ára 1200 forint lesz. A 65 éven felüliek pedig továbbra is ingyen utazhatnak.
2023-04-14Komoly erőpróba, nagy viadal vár az ifjú elsősegélynyújtókra a Vöröskereszt versenyénNagyon komoly erőpróbára készülhetnek a résztvevők az elsősegélynyújtó versenyen, árulta el Feth Katalin, a megméretést szervező területi Vöröskereszt vezetője
2023-02-24POK-osnak lenni élmény a diákoknak és a tanároknak isA Pannon Oktatási Központ Magángimnázium bemutatja az emelt szinten oktatott tantárgyait
2023-02-03Ünnep, újra együtt: az elválás első mérföldköve volt a Rosti szalagavatója a moziban.Megtartotta szalagavató ünnepségét a dunaújvárosi Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola közössége 2023. január 27-én délután. A rendezvénynek a Kultik Dunaújváros biztosított helyszínt, a résztvevőket pedig Pintér Tamás polgármester is köszöntötte.
2023-01-27Írj egy cikket a Pannon Oktatási Központról!A cikk a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központban zajló képzést, elsősorban az informatikaoktatást mutatja be.
2022-12-02Új gimnázium indul DunaújvárosbanNyolc évvel ezelőtt indult Dunaújvárosban a Pentelei Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola mely a 2023/24-es tanévtől kiegészül a gimnáziumi oktatással is. A Waldorf Gimnázium várja az általános iskolából ballagók jelentkezését. Interjú Jónás Zsuzsa intézményvezetővel.
2022-10-28Gazdag programsorozat a POK-ban.Beszámoló a Pannon Oktatási Központ és Gimnázium 2022. októberi eseményeiről
2022-10-07Erasmus+ – jeles projektzárások a RudasbanAz Erasmus és az Erasmus plusz kezdeményezések minden évben kiváló lehetőséget biztosítanak a középiskolásoknak és egyetemistáknak, hogy külföldön is kipróbálhassák magukat a szakmájukban. A projekt a Rudas középiskolában is igen népszerű volt.
2022-09-02Általános és középiskolás diákok évkezdési támogatása az önkormányzattólA 2022/2023-as tanévben is igényelhető a dunaújvárosi önkormányzat által nyújtott iskolakezdési támogatás – jelentette be 2022. augusztus 30-án sajtótájékoztatóján Pintér Tamás polgármester. A célra összesen 4 millió forintot különítettek el, a jogosult szülők szeptember 30-ig igényelhetik a juttatásokat.
2022-09-02Becsengettek a Pannonban is.Elindította a 2022/23-as tanévet a Pannon Oktatási Központ és Magángimnázium is.
2022-06-24Betekintés a szakmák világába változatos élményeken keresztülMelyik áll hozzád közelebb? A bábkészítés vagy a csőszerelés, a hotel vagy a műhely világa, a kétkezi feladatok vagy elméd csillogtatása, csapatban vagy egyénileg szeretsz alkotni? Gazdag nyári program, élvezetes önmegismerés.
2022-06-23A Rudas határtalan sikere FelvidékenDunaszerdahelyen a középfokú sportiskola szervezésében a napokban rendeztek labdarúgó- és kézilabdakupát határok nélkül elnevezéssel, amelyre meghívást kapott a Rudas iskola is, kézilabdában a DKKA utánpótlására épülő csapattal indultak.
2022-06-20Néha fotószakkör, máskor lelki segély ez az együtt töltött időA Csikós Árpád vezette széchenyis fotóműhely diákjai arany minősítéssel tértek haza az idei keszthelyi Helikoni Ünnepségről. A díjnyertes anyagot egy remek kiállítás keretében a közelmúltban a helyi evangélikus templomban is bemutatták. Bekéredzkedtünk a napokban lezárult 2021/2022-es tanév utolsó közös foglalkozására.
2022-06-17Ez az utolsó szakaszA Pannon Oktatási Központ most érettségiző fiataljainak mintegy 95 százaléka volt érdekelt a múlt heti vizsgákban is, ekkora arányban jelentkeztek az emelt szintű megmérettetésre. Baráth Gyula, a dunaújvárosi magángimnázium nevelési igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, rendkívül sikeresen vették ezt a próbatételt is a diákjaik, többük százszázalékos eredménnyel teljesítette az elvárásokat a szóbelin, ráadásul volt, aki két tantárgyban is a maximumot nyújtotta.
2022-06-15Ismét döntős volt a Széchenyi. A Széchenyi-gimnázium ezúttal határtalan voltÚjabb vetélkedőn szerepeltek a Széchenyi István Gimnázium tanulói. Ezúttal a Határtalanul elnevezésű vetélkedőben jutottak döntőbe a közelmúltban. Az erőfelmérőn több ország iskolái vettek részt.
2022-06-11Telt ház a Széchenyi iskolában. Művészeti est volt a Széchenyi iskolábanMűvészeti estet tartottak csütörtökön a Széchenyi István Gimnázium aulájában, amely a műsor kezdetére zsúfolásig megtelt. Kórusok, szólisták, könnyűzenészek előadásairól.
2022-06-11A gazdasági-pénzügyi nevelést támogatjákA Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben a múlt tanévben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások várják az általános és középiskolás diákcsoportokat és az őket felkészítő pedagógusokat.
2022-06-03Ünneplésre méltó eseményekről emlékeztek a település oktatási intézményei2022-ben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Vasvári Pál Általános Iskola, 40-diket az Arany János Általános Iskola, 20-dikat a Pannon Oktatási Központ és mivel tavaly elmaradt, a Gárdonyi Géza Általános Iskola is idén ünnepelte 40. évfordulóját
2022-06-03Ifjú szakemberek az élvonalban. Fiatal szakemberek a hazai és vendéglátás élvonalábanA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén 15. alkalommal került megrendezésre 2022. április 25–27. között Budapesten a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. A dunaújvárosi kamara által szervezett területi elődöntőkre idén is jelentős számú érdeklődő részére biztosíthatták az írásbelin történő részvételt: összesen 5 iskolából, 21 szakmában, 129 jelentkező volt, ebből 124-en vettek részt az írásbeli megmérettetésen. Az előválogató versenyekre 18 tanuló jutott tovább, közülük 5 versenyző (2 iskolából) a döntőben is megmutathatta tudását.
2022-06-03Széchenyis diákok sikereiA közelmúltban a Széchenyi István Gimnázium három diákja is remek eredményt ért el országos versenyen. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny művészettörténet kategóriájában második helyezést ért el Urbán Soma, az intézmény 12. a osztályos tanulója.Május 20. és 22. között Győrben rendezték meg a XXXII. Öveges József Kárpát-medencei fizikaverseny országos döntőjét. A seregszemlén végül Pillár Bence 8. e osztályos tanuló III. díjat vehetett át, Süli Henrietta 8. e osztályos tanuló a 12. helyen végzett.
2022-06-03A DSZC legjobb versenyző diákjait köszöntöttékA 2021/2022-es tanév országos szakmai és tanulmányi versenyeken eredményesen szereplő tanulókat és az őket felkészítő pedagógusokat, intézményvezetőket köszöntötték június 2-án, csütörtökön a Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium kollégiumi társalgójában.
2022-06-02"Ez a közösségről szólt"A napokban tartotta jubileumi ünnepségét a Pannon Oktatási Központ. Az ünnepi hét célegyenesében természetesen lezajlott egy diákigazgató-választás. A győztessel, Hegedűs Kristóffal interjúztunk.
2022-06-02A tanulók előbb bebarangolták a világot, majd okosan és biztonságosan közlekedtekA dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ, Magángimnáziumban rendezték meg a közelmúltban a Barangoljuk be a világot! elnevezésű földrajz-informatika verseny döntő, országos fordulóját. A Dózsa-iskolában június 1-én volt a rajz kiállítás megnyitója az intézmény aulájában.
2022-05-31Igazán színpadra termettA Pannon magángimnázium jubileumi ünnepsége jó néhány érdekes programot tartogatott a közönség számára, például a színjátszók előadását. A főszereplőt Ocztos Rebeka (kép) alakította.
2022-05-28Pannonos békedal az ukrán háború árnyékábanHatalmasat dobbantott a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ diák- és tanárcsapata. Videoklipen dolgozták fel az egyik legsikeresebb magyar előadó, Szakács Gergő, a Follow The Flow frontemberének dalát, amelyet Radnóti Miklós ’Nem tudhatom’ című, 1944-ben megjelent, hazaszeretetről szóló költeménye inspirált.
2022-05-26Álomból lett valóság. Húsz éve álmodták meg a Pannon Oktatási KözpontotA Pannon Oktatási Központ megalapításának huszadik, valamint a magángimnázium elindításának tizedik évfordulóját ünneplik a héten a Jubileumi naPOK keretében az intézményben. Május 23-án, hétfőn a tudományos napot tartották, amelynek keretében az intézményfenntartó és az igazgató tartott előadást az oktatás húsz és a tehetséggondozás tíz intézményi évének történetéről.
2022-05-24POK: az első két évtized sikerei. Jubileumi események: az első két évtized sikereiFontos mérföldkőhöz érkezett a Pannon Oktatási Központ (POK). Az intézmény 2003 óta végzi oktató-, nevelőmunkáját, 2011 szeptemberében pedig elindult a nappali munkarend szerinti tanítás a város első ilyen magángimnáziumaként. E jeles évforduló(k)ra, a megalakulása óta eltelt 20 évre, valamint a magángimnázium első 10 évére emlékeznek a Jubileumi naPOK rendezvénysorozattal május 25. és 27. között.
2022-04-29Komoly megméretés helyszíne volt a Kultik Mozi, remekül helytálltak a jövő életmentői.Számos csapat részvételével zajlott a 25. jubileumi közbiztonsági hónap részeként megrendezett elsősegély verseny Dunaújvárosban. A jeles eseménynek a Kultik Mozi adott otthont, ahol szakemberek segítségével tanulhattak, valamint adhattak számot a tudásukról a fiatalok.
2022-04-25Fiatal életmentők seregszemléjeÁprilis 22-én, pénteken délelőtt a helyi Kultik Mozi adott otthont a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi szervezete által rendezett, immáron az 50. sorszámot viselő elsősegélynyújtó verseny területi fordulójának.
2022-04-23Történelemből jelesre. A döntőkig meneteltekKét rangos történelmi versenyen is remekül szerepeltek a Pannon Oktatási Központ diákjai. A Hunyadiak korától a Rákosi korszakig.
2022-04-23Aranyérem a Helikon Fesztiválról. Fesztiváldíjat nyertekRangos fesztiváldíjat nyert a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ (POK) diákjainak médiacsapata. A keszthelyi Helikon Fesztiválon aranyérmes lett dokumentumfilmjük, amelyet Vizsolyban forgattak. A fesztivál évek óta keresi a fiatal tehetségeket. Idén a rangos tehetségklub tagjai lettek a POK diákjai is. - tudtuk meg Pachmann Péter ismert televíziós személyiségtől, aki az iskola média képzőkörének vezetője is egyben.
2022-04-23Díjnyertes a Társas magányA Helikoni Ünnepségek a dunántúli középiskolás korosztály nagy hagyományokkal rendelkező, kétévente megrendezésre kerülő kulturális seregszemléje, amelynek ezúttal is Keszthely ad(ott) helyet április 21 és 23 között. A rangos eseményre Dunaújvárosból is eljutottak a diákok. Köztük van a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium DunArt csapata is, akik a Vizuális Művészetek kategóriában Arany fokozatot értek el.
2022-04-20Két sikeres pályázatban is részt vesznek a Bánki iskola diákjaiA Határtalanul! program célja a magyar–magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között. A programban magyarországi iskolák tanulói a magyar kormány támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyar közösségekről. A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikumának diákjai ebben a pályázatban és az Erasmus+ pályázatban is érdekeltek.
2022-04-19Két írásbeli után egy döntős szóbeliA Kosáry Domokos Történelemverseny országos döntőjét április másodikán rendezték meg a Nemzeti Múzeumban. A viadalon a Széchenyi gimnázium tanulója, Bósa Andor (kép) a második helyen végzett.
2022-04-19Kedves hangon szónokló hölgyAz Eötvös József Kárpát-medencei középiskolai szónokverseny országos döntőjét április 10-én rendezték meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Az eseményen remekül szerepelt a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium. Maczó Gerda (kép) hetedik lett, és kiváló szónoklatával ő érdemelte ki a közönség különdíját.
2022-04-14Helikoni Ünnepségekre készülnek a gimnazisták. Nagy dobásra készülnek ismét a gimnazista diákokA Helikoni Ünnepségekre készülnek a Széchenyi István Gimnázium pedagógusai és diákjai. Az iskola nyolcvan fiatallal készül a háromnapos megmérettetésre, amelyet április 21. és 23. között Keszthelyen rendeznek meg.
2022-04-13A téma Agatha Christie és az expressze voltJátsszunk irodalmat! címmel városi vetélkedőt rendeztek április 12-én a Bánki Donát Technikumban. A házigazdák mellett a Széchenyi István Gimnázium, a Pannon Oktatási Központ és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola négytagú csapatai vettek részt.
2022-04-08Negyven vendég, és több mint ötvenöt előadás voltIsmét megrendezte a szakmák napját a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium április 7-én.
2022-04-07Újvárosi éremeső a korosztályos diákolimpiánRemekeltek a dunaújvárosi versenyzők a közelmúltban megrendezett tornászok országos diákolimpiai döntőjében, amelyet a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok tornacsarnokában rendeztek.
2022-04-05Több ezer kenyér (képaláírás)A Rudas iskola alapítványa kapta a város kenyere program adományait. Pintér Tamás polgármester bejelentette, hogy a következő kedvezményezett a Pentele Önkéntes Tűzoltó Egyesület lesz. (teljes szöveg)
2022-04-04A híradótól a Rongyos GárdáigA Széchenyi István Gimnázium tanulói ismét nagyszerű sikert értek el. Ezúttal a történelemtudásukról tettek bizonyságot. A Sopron és környékén 1921-ben tartott sorsdöntő népszavazás 100. évfordulója alkalmából a Soproni Tankerületi Központ által hirdetett országos versenyen szerezték meg az első helyet.
2022-04-01Tudatosan a környezetünk védelméértAz „Egyetlen Föld – az élő bolygónk” című projekt keretében tanulmányi versenyt rendeztek a Dunaújvárosi Egyetemen. Az általános iskolások mezőnyében a Móricz iskola, a középiskolások mezőnyében a Lorántffy csapata lett az első helyezett.
2022-03-31Pénzügyekről okosan - várják a diákokatA Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben a múlt tanévben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások várják az általános és középiskolás diákcsoportokat. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumban 45 és 90 perces modern, interaktív foglalkozások várják a pénzügyi tervezés és korszerű pénzkezelés iránt érdeklődő 7–12. osztályos diákcsoportokat
2022-03-24A magyar nyelv jó barátjuk lett. Magyar nyelvből remekeltek a Széchenyi gimnázium diákjaiA dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium két tanulója, Poór Panna és Gál Benedek Marcell is nagyszerű eredményt ért el a Bonyhádon megrendezett országos Bonyhádi Szellemi Zsendülés elnevezésű nyelvtani versenyben.
2022-03-18Fajsúlyos témák soráról határoztak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen. Közgyűlési döntések – a háború árnyékábanVáltozott a napirend, egy tételt levettek, de két újabb téma tárgyalásáról döntöttek a képviselők a 2022. március 17-i közgyűlésen. Sürgősségi indítványként az Egészségmegőrzési Központ előirányzatának emelése, valamint a közbiztonsági rendezvénysorozat támogatása került a tárgyalandó témák közé. A napirendek tárgyalása előtt Pintér Tamás polgármester az Ukrajnát ért orosz invázió, a háború borzalmai kapcsán elmondta, városunkba 53 menekült érkezett, többségük kisgyerek, akik lakhatásáról és ellátásáról példás együttműködés és segítségnyújtás révén gondoskodott az önkormányzat. A város első embere köszönetet mondott minden segítőnek, további adakozásra buzdította az adományozókat.
2022-03-18Városi intézmények, pedagógusok is csatlakoztak az országossá terebélyesedett akcióhoz. "Nemcsak magunkért, az oktatási rendszerért is sztrájkolunk"A dunaújvárosi, város környéki intézmények is bekapcsolódnak az országos pedagógussztrájkba.
2022-03-11Jogvédő álláspont. Két városi iskola tanárai csatlakoztakA Rosti iskola és a Széchenyi gimnázium tantestületének 23 tanára is élt a polgári engedetlenség eszközével – utóbbiak a névadójuk veretes mondatát is idézték az akció facebook közvetítése során.
2022-03-10Négy tanuló már a döntőbe jutott (kishír)Jelenleg is zajlanak a Szakma Kiváló Tanulója Verseny elődöntői, a második fordulóba több dunaújvárosi középiskolás is továbbjutott, ahol gyakorlati tudásukat bizonyíthatják. A Dunaferr technikum arról számolt be, hogy már erről a fordulóról is vannak eredményeik: a hegesztők mezőnyében Zagyva Bence, Dézsi Martin, a szerkezetlakatosok mezőnyében Varga Balázs Tibor és Sebestyén Dávid Gusztáv is bejutott az országos döntőbe.(nem teljes szöveg)
2022-03-04Az EpiPen injekciók használatáról, és az allergiákról tartottak előadást a pedagógusoknak.Dunaújváros iskoláiba, óvodáiba és bölcsődéibe rendkívül sok allergiás gyermek jár. Az ő védelmüket hivatott segíteni az a kezdeményezés, amely részeként a helyi intézmények számára EpiPen injekciók biztosításában segítenek az önkormányzat munkatársai. A programhoz a megfelelő szakmai tudás átadása is társul: a közelmúltban az iskolák pedagógusai hallhattak egy előadást dr. Máté Ágnes SBO osztályvezető főorvos tolmácsolásában. A főorvos átfogó, részletes, és gyakorlati elemekkel tűzdelt előadás keretében ismertette a pedagógusokkal az allergiás rohamokkal, valamint az Epipen injekcióval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
2022-03-04Több diák is továbbjutott a verseny középdöntéjébeTöbb dunaújvárosi intézmény diákja is továbbjutott az ország legrangosabb szakmai tanulmányi versenyének középdöntőjébe.
2022-03-02Népszerű a hatosztályos gimnázium. Egyre népszerűbb a hatosztályos gimnáziumA Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma (POK) városunkban elsőként vezette be a hatosztályos képzést, amellyel ősztől már mondhatni teljes kapacitással tud működni az iskola. A középiskolai felvételik – benne a hagyományos négy­osztályos képzéssel együtt – egyfajta indikátorai annak, hogy mennyire keresett, kedvelt az adott oktatási intézmény. Borgulya Zoltán igazgatóval beszélgettünk.
2022-03-01Megérkeztek az EpiPen injekciókNéhány héttel ezelőtt dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgatója magánemberként hirdette meg, hogy Dunaújváros és környéke valamennyi általános és középiskolája számára biztosítja az életmentő EpiPen injekció beszerzését.
2022-03-003+1 kérdés Pernyei Rékához. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkalInterjú Pernyei Réka világbajnok búvárúszóval, aki jelenleg informatikát tanít a Dunaferr Szakközépiskolában.
2022-02-28Becsülik a diákjaikatA Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola február 26-án, szombaton tartotta meg szalagavató ünnepségét a polgármesteri hivatal C szárnyában.
2022-02-26A Hilden volt a sor: szalagokat avattak (képaláírás)A Hild József Technikum Szakképző Iskola és Szakiskola a polgármesteri hivatal C szárnyában tartotta meg február 25-én, pénteken a szalagavató ünnepségét. A program a keringővel kezdődött, majd következtek az osztályok műsorai. A produkciók után Kolics Gábor igazgató mondta el beszédét. A jó tanácsokat és jókívánságokat követően jöhetett a szalagtűzés. Először az intézmény első emberét „tűzték” meg, majd az osztályokat. A finálé, a diákok kivonulása, a Mama ne indulj el című dalra történt. (teljes szöveg)
2022-02-10Országos bajnok lett a Rudas floorball csapataAz elmúlt hétvégén Algyő adott otthont a floorball-diák­olimpia országos döntőjének, ahol a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium floorbal csapata lett a bajnok.
2022-02-08Jól teljesítettek a szakmai versenyen (kishír)A Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (SZKTV/OSZTV) írásbeli területi előválogatóit januárban bonyolították le. Az eredmények tükrében a Lorántffy Zsuzsanna Technikum arról számolt be, hogy szakképző osztályaikból három kozmetikusdiák és négy fodrásztanuló ért el 60 százalék feletti eredményt, így mindannyian mentesülnek a szakmai vizsga bizonyos részei alól. A diákok felkészítő oktatója Buday Anna, Lehoczkyné Tóvizi Ilona, Pribitekné Pirgi Bernadett és Szentpáli Elvira. (teljes szöveg)
2022-02-07POP-szalagavató gála. Maturandusok ünnepi gálájaA Pannon Oktatási Központ február 4-én este tartotta szalagavató ünnepségét a rácalmási sportcsarnokban.
2022-02-04Nincs hová hátrálni! Pedagógussztrájk: már nincs hová hátrálniTöbb dunaújvárosi, térségi intézmény pedagógusai is csatlakoztak az országos figyelmeztető sztrájkhoz 2022. január 31-én, délelőtt. Akadt olyan intézmény is, ahol a tanulók szülei is mini-demonstrációval álltak ki az intézmény tanárai mellett.
2022-02-03A megyei döntőbe jutás volt a tét a városi selejtezőnA Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskolában rendezték meg a városi tollaslabda-diákolimpia döntőjét az általános és középiskolások számára. Részletes eredmények a cikkben.
2022-02-02A végzősök nagy napja. Szalagot tűztekJanuár 28-án megtartotta szalagavató ünnepségét a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikuma is az egyetem sportcsarnokában.
2022-02-02A Rudas az ország harmadik legjobbjaHarmadik helyen végzett az V–VI. korcsoportos lánykézilabda-diákolimpia balatonfüredi nyolcas döntőjében a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium DKKA játékosokra épülő együttese.
2022-02-01Feltűzték a szalagotRövid beszámoló a Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum szalagavató ünnepségéről.
2022-01-31Szalag a Rudas diákjain. Nem lehet ma az utolsó napA Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium január 30-án tartotta meg szalagavató ünnepségét a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában. A hangulat remek volt, és természetesen telt ház.
2022-01-24Központi felvételit írtak, jelentős diáklétszámmal. Felvételiztek két, városi középfokú intézményben"Hetvenháromezer diák írta meg január 22-én szombaton magyarból és matematikából a középiskolai felvételit az országban. Dunaújvárosban a Széchényi gimnáziumban és a Pannon Oktatási Központban írtak a diákok központi felvételit."
2022-01-21A város kenyere most a Rudas iskolát támogatjaAz évek óta példaértékűen működő Dunaújváros Kenyere program egy újabb negyedéves állomása ért véget. Ezen akció első kedvezményezettje a Rudas Alapítvány.
2022-01-21Kárász Anna Dunaújvárosba is elhozta az olimpiai aranyatMozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. A harmadik negyedév.
2022-01-18Elkészült a csatornahálózat, felmondott DVCSH-szerződésMozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. Második negyedév. A belügyminisztériumi nyilvántartó adatai szerint 2021 elején már csak 43 692 fő volt Dunaújváros lakossága.
2022-01-17Szalagtűző: diákok, szülők és rokonokA Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium pénteken este tartotta meg a Dózsa Mozi Centrumban a szalagavatóját. Az eseményre megtelt a terem. A szalagavató ünnepség Marczona Tamás igazgató beszédével kezdődött.
2022-01-17Díj az országos ötletversenyről (kishír)A Pannon Egyetem még tavaly novemberben rendezte meg a III. Penturismo Ötletversenyét, amelyre az egész országból jelentkeztek középiskolás csapatok, köztük a Rudas Közgazdasági Technikumból is. A feladat egy zöld rendezvény koncepciójának kidolgozása, illetve tárgyalás-előkészítése volt. A zsűri a Rudas csapatának különdíjat ítélt meg a „Legjobb marketing-beszélgetésért”. A csapat tagjai a 11. b osztály diákjai voltak: Molnár Daniella, Varga Vanda, Soós Levente és Dobrovitz Zoltán. (teljes szöveg)
2021-12-31Állataink sorsa kizárólag a saját felelősségünkA Törpi Bölcsi Állatmentő Szolgálat mentett állatainak és az általuk gondozott kóbor kolóniáknak az elkötelezett állatbarátok adományai révén szebb karácsonyuk lett. "A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum oktatója, Hájas Zoltán kedves barátunk. Három osztályával, a 10/A, 10/B és 10/C-vel négy fantasztikus cicaházat készített nekünk."
2021-12-29Sikeres évet könyvelhet el idén isA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum minden tagintézményében végeztek felújítást és 18 százalékkal több diákot tudtak beiskolázni a nappalis képzésekre. Pocsainé Varga Veronika főigazgató és Piros Mariann kancellárnak év végi összefoglalója.
2021-12-28Fejlődés, előrelépés. Egy összetartó közösségBeszélgetés a Rosti Pál Gimnázium és Általános Iskola igazgatójával, Kaszás Zsolttal a közelmúltról és jövőről.
2021-12-27Kétszázhatvanöt jeles osztályzatMegjutalmazták Lorántffy Zsuzsanna Technikumban azokat a diákokat és tanárokat, akik kiemelkedő szakmai vagy tanulmányi eredményt értek el.
2021-12-21Diákigazgató-választásBeszámoló a Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium Bánki napjáról.
2021-12-20Telt házas gálaműsorBeszámoló a Pannon Oktatási Központ ünnepi gálaműsoráról.
2021-12-18Az első ajándék a POK-os diákoktól (képaláírás)"A Pannon Oktatási Központban mindig nagy hangsúlyt fektetnek a szeretetteljes hangulatra. Karácsony közeledtével az embereknek még inkább igényük van a családias közelségre, hogy megéljék az ajándékozás örömét, azt az izgalmat, amikor úgy érezzük, hogy sikerült valami igazán szépet, személyeset ajándékozni a másiknak. Ezért a legnagyobb családi ünnep alkalmából az iskola tehetségei gálaműsort adtak a meghívott vendégeknek és a szülőknek. Ez volt a diákok első karácsonyi ajándéka szeretteiknek, ami boltban nem kapható: színdarabbal, versekkel, dalokkal és sok zenével. " (teljes szöveg)
2021-12-15Ajándékdobozok a Rudas diákjaitól (kishír)A Rudas Közgazdasági Technikum diákjai az adventi időszakban gyűjtést rendeznek gyermekek részére.
2021-12-15A legjobbak között a Lorántffy tanulója (kishír)A Lorántffy Zsuzsanna Technikum tanulója, Müller Patrik a Gáspár Pomádé elnevezésű országos fodrászversenyen a harmadik helyen végzett. (nem teljes szöveg)
2021-12-14A szalag üzenete. "Hogy teljesüljenek vágyaitok""Két részletben, látványos és emlékezetes műsor keretében kapták meg a búcsúzás szalagját a Dunaújvárosi SZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola végzős diákjai a múlt héten pénteken."
2021-12-13"A Széchenyi gimnázium ezentúl örökre összeköt majd minket"Szalagavató ünnepséget rendeztek a Széchenyi István Gimnáziumban.
2021-12-11Látványos produkciókkal kezdték el a búcsúzást (képaláírás)Pénteken délután és este a végzős középiskolás és gimnáziumi osztályok számára tűzték fel a búcsúzás szalagját a Széchenyi István Gimnáziumban, valamint a DSZC Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola intézményeiben. Képünkön a széchenyis – két részre bontott – szalagtűző egyik első, látványos fejezete látható. A járványügyi szabályok miatt az intézmények csak néhány családtagnak tudnak helyet biztosítani a rendezvényeken. (teljes szöveg)
2021-12-11Gimnáziumi képzést is indítanánakFontos mérföldkőhöz érkezett a Pentelei Waldorf Iskola. A 2023/24-es tanévtől kezdve gimnáziumi képzésben is tanulhatnak a diákok, a részletekről Jónás Zsuzsannával, franciatanárral, az iskola alapítójával beszélgettünk.
2021-12-07Országosan versenghetnek földrajzból a nyolcadikosokA Pannon Oktatási Központ négy évvel ezelőtt indította útjára a „Barangoljuk be a világot” elnevezésű, digitális kompetenciákra épülő földrajzversenyt, amellyel a régió 8. évfolyamos diákjait szólították meg kezdetben azzal a céllal, hogy ismerjék meg az iskolát a környék általános iskolái.
2021-12-06Bánkis ajándékok a gyerekosztálynak (kishír)A Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum hatodik éves hagyománya, hogy decemberben karácsonyi díszeket, ajándékokat készítenek a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának. (nem teljes szöveg)
2021-12-06Az igazságot keresték az álhírek között a rudasosokA Rudas Közgazdasági Technikum november 26-án a Budapesti Gazdasági Egyetem jóvoltából a Cinema Science Cafe elnevezésű projekt valósult meg intézményükben a 12. b és a 12. d osztály részvételével.
2021-12-04Matematika, informatika és gazdaságA Rudas Közgazdasági Technikum novemberben rendezte meg a „Gazdagodni jó!” vetélkedőt az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjai számára. Az első helyezett a Dózsa György Általános Iskola „Nagymenők” nevű csapata lett, a második helyen a rácalmási, míg a harmadik helyen a nagyvenyimi iskola csapata végzett.
2021-12-01Ünnepi pompába öltözött a körfogó. Angyalkák, szívecskék, csillagok és gömbök"A Pannon Oktatási Központ gondozásában lévő Dózsa György úti körforgó ünnepi díszben pompázik: a magángimnázium fiataljai most is kitettek magukért, múlt héten csütörtökön vonult ki a csapat, hogy az adventi időszak kezdetére kidekorálja a körforgót."
2021-11-29Jeleskednek a magyar nyelvben, a média világába készülnekMaczó Gerda, Kovács Kitti és Gentischer Mátyás, a Széchenyi IStván Gimnázium tanulói versenyeredményeiről. A két lány részt vett az országos Móra Ferenc novellaelemző és fogalmazási versenyen és bejutott az országos döntőbe.
2021-11-25Az őszi érettségi vizsgák utánA Széchenyi István Gimnáziumban lezárultak az érettségi vizsgák.
2021-11-22Az alma matert a végzős diákok mutatták be a leendő tanulóknakNyílt napot szerveztek a nyolcadikosoknak a Széchenyi István Gimnáziumban.
2021-11-19Remekeltek a Széchenyi diákjai (kishír)A DUE Komplex Természettudományi Versenyt hirdetett általános iskolás és középiskolás diákok számára a dunántúli régióban. A 8. e osztály csapata a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola után a második helyen végzett. (nem teljes szöveg)
2021-11-18Isztria csodás élővilága"Izgalmas és egyben tömény ismeretanyagot kínáló adriai merülésre hívta előadásában a Pannon Oktatási Központ diákjait hétfői előadásában dr. Farkas János, az ELTE adjunktusa, kutató, a Magyar Tengerbiológiai Társaság alelnöke."
2021-11-18Az egykori épületekről a jelenben"Ilyen a régi Bánki Donát iskola, a Barátság iskola, a József Attila iskola, a kisegítő iskola, a szülőotthon, a 10 emeletes munkásszálló, a 8 emeletes nővérszálló, a Sirály étterem, az Óragyár épülete, az áruházaink (Skála, Kék Duna), a Kodály Zoltán utcai bölcsőde, az Erkel kerti óvoda, a Liszt Ferenc kerti bölcsőde, a Kőműves utca volt üzletei, a Vasmű út volt üzletei, az irodaház, az MKB Bank, a Hangulat Bár és a mellette lévő ABC-áruház, a Béke Étterem és a Vasmű Klub."
2021-11-12Egy pillanat alatt megtörténik a bajA Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban „Képben vagyunk” elnevezésű baleset-megelőzési fotókiállítás nyílt 2021. november 11-én.
2021-11-12A diákok továbtanulását kívánták segíteniA dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium szerdán pályaorientációs napot tartott a 10., a 11. és a 12. osztályosok számára.
2021-11-12Magyarország szerencséjérőlHahner Péter történész volt október 10-én a Pannon Oktatási Központ vendége. A történész a 2019-ben megjelent Magyarország szerencséje című könyvéről beszélt a hallgatóknak.
2021-11-09Szak- és hősképzés"A kulcsi Fekete István Általános Iskolában november 5-én, pénteken délelőtt tartották a szakképzési napot, amelyen az iskola minden tanulója különleges élménnyel gazdagodott."
2021-11-06Hova jelentkezzek?"A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum igazán kitett a továbbtanulás előtt álló fiatalokért: rendkívül látványos, élménydús programot kínált számukra, hogy segítsék a pályaválasztásukat."
2021-10-28Élmény a Pannon magángimi!Tudás, tapasztalat, jövő – nem véletlenül fogalmazták meg ezt a szlogent a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium 2011-es megalakulásakor. Az iskola bemutatása.
2021-10-26Izgalmas bemutatókIsmét megszervezte a Pannon Oktatási Központ azt a nyílt napját, amelyet a halloween témaköré építenek fel.
2021-10-25Helyi megemlékezés a temetői kopjafánálAz 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója alkalmából megemlékezést tartott az önkormányzat október 23-án 9 órakor a temetői kopjafánál.
2021-10-25Felkészítő diákoknak a munkába állás előttEgy új együttműködés részeként a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola ötvenöt diákja szakmai képzésen vett részt. A közös projekt kezdeményezője az ÁFEOSZ-COOP szövetség, amely elsődlegesen a kereskedelmi ágazat munkahelyi témaköreiben tájékoztatja a fiatalokat.
2021-10-20Kétszáz érettségizőOktóber 15-én kezdődött meg az őszi érettségi időszaka Dunaújvárosban, ahol a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola é a Széchenyi István Gimnázium fogadja a diákokat.
2021-10-16A dráma megfejtéseA Bartók Kamaraszínház szeptember elején indította el interaktív színháztörténeti képzési sorozatát, amely két szálon fut. A „Kötelezők – koncepciók” keretében szeptemberben az Antigoné, majd a Rómeó és Júlia került terítékre. Október 28-án pedig a jelentős színházi figuráról, Ódry Árpádról lesz szó.
2021-10-15Szakmai nap a SzéchenyibenKét szekcióban több mint tíz előadást hallgathattak meg a pedagógusok és az érdeklődő diákok október 14-én a Széchenyi István Gimnáziumban az őszi pedagógiai napok keretében.
2021-10-15Versennyel tisztelegnek Baky Ágnes emléke előttEgy városi és régiós matematikaversenyt hirdet a Széchenyi István Gimnázium a nyolcadik és kilencedik évfolyamos diákok számára. A középiskola ezzel a megmérettetéssel volt tanárának, Baky Ágnesnek állít emléket, aki Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, Dunaújváros Dísz­polgára, valamint a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó díjasa.
2021-10-01Programokkal teli volt a Dunaferr-hét"Nagy volt a nyüzsgés csütörtökön délelőtt a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola Apáczai Csere János utcai tagintézményében, ide várták ugyanis az összes kilencedikes diákjukat: a központi épületbe járó öt, a benti épületbe járó három osztályát. A gólyaavató nap a most esedékes Dunaferr-hét szerves része volt."
2021-09-27Avatás, vetélkedők, kampányok"A múlt héten öt napon át versenghettek a diákvoksokért a pártok a Széchenyi-héten. Az elsősavatókkal megspékelt dzsembori legfontosabb történéseit a Széchenyi István Gimnázium Diákönkormányzatának elnöke, Szabó Noel foglalta össze."
2021-09-24Izzó pártvetélkedő a kampányhajrában (képaláírás)Diákhét a Széchenyi István Gimnáziumban.
2021-09-24A pénzügyről tudatosan a fiataloknakA Pénziránytű Alapítvány a Mastercarddal együttműködésben útjára indította országos Bázisiskola Programját, amelynek keretében az ország hat régiójában ingyenes, pénzügyi tudatosságot fejlesztő foglalkozások és modern tanárképzés várja az általános és középiskolás diákcsoportokat és a pedagógusokat. Októbertől a Rudas középiskolában.
2021-09-24Derűs találka – nem tompulnak az emlékekA Sztálinvárosi Általános Gimnázium IV. A osztályának egykori diákjai gyűltek össze megünnepelni érettségijük 60. évfordulóját a Corner Hotel és Kávéházban. Az 1961-ben végzett osztály egy ebéddel, illetve kötetlen beszélgetéssel emlékezett a jeles eseményre.
2021-09-22Avató, nem firss gólyáknakSzéchenyi István Gimnázium hagyományos gólyaavatóját minden évfolyamnak teljesítenie kell. Tavaly ősszel a járványhelyzet miatt elmaradt az akkori kilencedik évfolyamos tanulók beavatási procedúrája, amelyet az idei Széchenyi-hét egyik kiemelt programpontjaként kedden délután pótoltak.
2021-09-20Kiemelt figyelem a nyolcadikosoknak (kishír)"A Lajos király körúton lévő Digitális Közösségi Alkotóműhely ebben a tanévben is szervezett formában várja az érdeklődő általános iskolás diákokat pályaorientációs foglalkozásokra – erre hívja fel a figyelmet a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum."
2021-09-20Ismerkedés az új kollégistáknak (kishír)A tanévkezdés alkalmával közösségépítő-ismerkedős programokra hívta a beköltöző kollégistákat a Rudas Közgazdasági Technikum. (nem teljes szöveg)
2021-09-17Kiállítással nyitott a Széchenyi-hétSzeptember 15-én mutatkozott be a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában Balogh Dorottya első önálló kiállítása. Beszélgetés az alkotóval.
2021-09-16Az önismeret útjainBalogh Dorottya önálló kiállításával nyitotta meg 2021/2022-es évadát szeptember 15-én délután a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériája.
2021-09-16Ötvenöt év után is találkoztakÖrökifjú társaság találkozott szeptember 11-én a Széchenyi István Gimnázium előtt. Ötvenöt éve végeztek, az akkor még dr. Münnich Ferencről elnevezett gimnáziumban, 1966-ban érettségiztek.
2021-09-14Megreccsent béke (képaláírás)Oláh László, a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely szakmai igazgatója, programszervezője a XX. század nagy háborúiról, azok előzményeiről és hadtörténeti érdekességeiről tartott előadást hétfőn délután a Pannon Oktatási Központ diákjainak. Oláh László arra hívta fel a tanulók figyelmét, hogy történelmet se lehet lélek nélkül tanulni, hiszen múltunk nem pusztán évszámok, adatok sorozata, hanem családjaink, őseink életének izgalmas története. (teljes szöveg)
2021-09-11Kötelező olvasmányokról formabontóanA Kötelezők – Koncepciók elnevezésű programmal a magyar drámairodalom oktatásához és széles körű népszerűsítéséhez kapcsolódnak, segítséget nyújtva elsősorban a diákoknak a kötelező színdarabok megismerésében és feldolgozásában. Csadi Zoltán és dr. Gajdó Tamás tartotta az előadást.
2021-09-10Jutalom a szakmai partnervállalattól (kishír)A Dunaferr középiskola arról számolt be, hogy szakképzési partnerük, a Delfort jutalmat ajánlott fel egy kiváló tanulójuknak. A vásárlási utalványt Szabó Attilának az iskola régi és új igazgatói, Pallos László, Holdampf Sándorné és Baráth Artúr adták át. (teljes szöveg)
2021-09-04Projekttermek a gyakorlati órákhoz (kishír)A Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola oktatói kialakítottak kőműves, burkoló, festő, asztalos, valamint ács projekttermeket az intézményben. A dekorációk modern technológiák alkalmazásával készültek, és a szakmák kéziszerszámai, jellemző alapanyagai is megjelennek a falakon. (teljes szöveg)
2021-09-01Gólyanapi ismerkedésen voltak a kilencedikesekA Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola még a tanévkezdés előtt egy gólyanapra hívta a kilencedikes tanulóit.
2021-09-01Megszépült környezetbe jöhettekAugusztus 31-én délután elfoglalhatták kollégiumi szállásukat a diákok a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégiumában. A beköltözőket felújított terek várták.
2021-09-01Újra az iskolapadbanAugusztus 31-én megtartotta hagyományos tanévnyitó ünnepségét a Széchenyi István Gimnázium. Az esemény előtt nyilatkozott lapunknak az intézmény igazgatója, Kratzmajer Zoltán.
2021-08-30Floridából jár hazaFenyvesi László a MÜM 316. sz. Szakmunkásképző egykor volt tanára csaknem fél évszázada él az Egyesült Államokban.
2021-08-30Két iskola gólyái lepték el a szigetet múlt hétenEgynapos közösségépítő programra hívta az új, kilencedik évfolyamos diákjait a Rudas Közgazdasági Technikum, valamint a Széchenyi István Gimnázium múlt csütörtökön a Szalki-szigetre.
2021-08-27Szakképzésért díj az igazgatónak"Ma délelőtt Vácon rendezte meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a 2020 és 2021. évi Szakképzésért díjak, valamint a Miniszteri Elismerő Oklevelek átadó ünnepségét. Az idei esztendőben Szakképzésért díjat kapott Kolics Gábor, a Dunaújvárosi SZC Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola igazgatója. A 2020. évi elismerését pedig most vehette át Kincses Tibor, a Kereskedelmi iskola korábbi igazgatóhelyettese."
2021-08-26POK: Szerelem, amely fesztiválkülöndíjat nyertKülöndíjjal, elismerő oklevéllel jutalmazták a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnázium diákjainak Szerelm című dokumentumfilmjét a Bujtor István Filmfesztiválon, Balatonszemesen.
2021-08-25Támogatást kapott az alapítvány a DunafintőlA Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola a közelmúltban támogatást kapott a Delfort csoport tagja, a Dunafin Zrt.-től.
2021-08-25Megemlékeztek az egykori igazgatóról (kishír)A Kerpely Antal Kohászati Technikum volt diákjai, 2021. augusztus 19-én is megemlékeztek a 2013-ban állított emlékműnél. Avas Mihály, a Kerpely Antal Kohászati Technikum alapító igazgatójának 2013-ban, a Főépület földszinti aulájában, az 1953-1972 között végzett diákok által állított emlékműjénél minden évben megemlékeznek a volt diákok, akiket idén 5 fő képviselt: Andrási Miklós, Dr. Farkas Péter, Nyíri Miklós, Szaksz Ferenc és Vász György.
2021-08-23Hunor remek szezont zártBeszélgetés Kovács-Seres Hunorral, a Dunaújvárosi KSE úszójával.
2021-08-09Előfordult, hogy becsúszott egy négyes, de most színötös lettSzín5ös felhívás a Dunaújvárosi Hírlapban. "Csupa 5-ös csillogott Bánhegyi Boglárka bizonyítványában is. A diáklány ősszel lesz 14 éves, és a Pannon Oktatási Központban tanul."
2021-08-06Nyitott tudásközpont"Azon kívül, hogy alapítványi fenntartásúvá vált augusztus 1-től a Dunaújvárosi Egyetem, két új tevékenységgel is bővült a szervezeti felépítése: ide integrálták a Bánki Donát Technikumot, és nemzetközi szintű nukleáris tudásszervező platformot épít." Beszélgetés dr. András Istvánnal, a Dunaújvárosi Egyetem rektorával.
2021-08-03Augusztustól az egyetemé lett a BánkiAugusztus 1-jétől már a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány fenntartásában működik a felsőoktatási intézményünk és a Bánki Donát Szakközépiskola a részévé vált.
2021-08-02A DUE is modellváltó intézményA Dunaújvárosi Egyetem fenntartói jogát a Dunaújvárosi Egyetemért Alapítvány gyakorolja augusztus 1-től és a Bánki Donát Szakközépiskola a részévé vált.
2021-07-24Élménydúsan, játékosan tanulták az angol nyelvetA Pannon Oktatási Központ egyik hagyománnyá vált programja az angol nyelvi tábor, amelynek szervezője, vezetője Fődiné Nyeste Erika volt, az intézmény felnőttképzési főelőadója. A tábor bemutatása.
2021-07-15Hárman háromfelé indulnak el tanulniA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikumban már nagy hagyománya van az Erasmus+ pályázatokon való részvételnek. Idén hárman utaznak az iskola tanárai közül, de már készülnek egy új, együttműködésen alapuló, a diákokkal közös pályázatra is.
2021-07-13Erasmus-kurzusokon. Nyári kurzusokra utaznakA hónap végén Barcelonába repül a Lorántffy-iskola két pedagógusa, a nyári szakmai kurzusuk az Erasmus+ pályázata által valósul meg.
2021-07-13Az iskolák eddigi igazgatói kaptak ismét bizalmatKözleményben tájékoztatta lapunkat a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója, Pocsainé Varga Veronika arról, hogy a sikeres pályázatok alapján négy középiskola élén is a korábbi vezetők folytathatják a munkát.
2021-07-12Küzdősport, versenyek és Liszt. Az országos tanulmányi versenyektől ChopinigTanárai szerint is egészen elképesztő tanévet tudhat maga mögött a tanulmányi versenyek terén a Széchenyi István Gimnázium 7/e osztályos diákja, Pillár Bence, aki szinte minden szaktárgyi területen kiemelkedő eredményeket ért el megyei és országos szinten egyaránt. A fiatalember lazításként gyakran ül le a zongora elé, vagy éppen kedvenc küzdősportjának hódol.
2021-07-09Hatvan éve tartó barátság!Hatvanéves érettségi találkozón köszöntötték egymást és osztályfőnöküket a Kerpely Antal Technikum egykori gépész hallgatói. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere is meglátogatta a jubileumi osztálytalálkozó résztvevőit
2021-07-09Egy „felemás” tanév zárul idéna 2020/2021-es tanévet értékelte a DSZC Dunaferr Szakközépiskola igazgatója, Baráth Artur és a gyakorlati oktatásvezető, Tóth Ferenc.
2021-06-30Egymás után nyeri meg a versenyeket. Felsorolni is nehéz Pillár Bence idei sikereitA dunaújvárosi Széchenyi gimnázium tanévzáró ünnepségén is látható volt, hogy van egy igencsak figyelemre méltó 7. osztályos tanulójuk, Pillár Bence, aki elképesztő versenyeredményeket produkált az elmúlt tanévben.
2021-06-28Három osztály ballagott a Pannon gimnáziumbólA tanévzáró ünnepség után egy héttel később búcsúzott a végzős diákjaitól a Pannon Oktatási Központ.
2021-06-25Csapatépítő táborban a Pannon-iskola diákjaiA dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ csapatépítő tábort tart a héten a kilencedikeseknek és a tizedikeseknek. Az iskola vezetése úgy döntött, mivel a koronavírus-járvány miatt különleges év volt az idei, az online oktatás miatt nem igazán tudtak összerázódni a diákok, ezért az utolsó tanítási napot követően programsorozatot indítottak.
2021-06-25Rendhagyó tanév kellemes záróünnepséggelA hőség miatt szokatlan időpontban, reggel 8 órakor, de végre élő közösségi eseményként, együtt összegyűlve rendezhették meg a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumának évzáró ünnepségét.
2021-06-22"Szép Magyar Beszéd" verseny (kishír)Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka emlékére kuratóriuma az idei tanévre is meghirdette a „Szép Magyar Beszéd” versenyt. Nagy Vivien, a Széchenyi István Gimnázium 7. E osztályos tanulója az általános iskolák 7–8. évfolyamos diákjainak regionális döntőjében bronz minősítést szerzett. A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei fordulóján az első, az országos döntőben pedig a 41. helyezést szerezte meg Csuti Borbála, a gimnázium 5. E osztályos tanulója. (teljes szöveg)
2021-06-21Tanulmányi sikerekkel teli a Pannon-tanévA Pannon Oktatási Központ múlt pénteken tartotta meg a tanévzáró ünnepséget az iskola udvarán. A kánikula miatt viszonylag korán, 8 órakor kezdték a ceremóniát.
2021-06-19"Egy remek közösségben dolgoztam". "Nekem a Széchenyi jelentette az otthont"Takács László, a Széchenyi István Gimnázium meghatározó pedagógusa negyvenegy év után nyugdíjba vonul. A jelenlegi tantestületben tizenöt olyan kollégával dolgozott együtt, akit korábban tanított. Az elmúlt évtizedekről, a tanár-diák viszony folyamatosan változó kihívásairól is beszélgettünk.
2021-06-17Erdőismeret idén rekordrészvétellel (kishír)Az Országos Erdészeti Egyesület az Agrár­minisztérium támogatásával 2021 tavaszán immáron ötödik alkalommal hirdette meg a Fedezd fel az örökséged! elnevezésű online erdőismereti vetélkedőt, amelynek idei témája A láthatatlan erdő volt. Erre a megmérettetésre neveztek a Lorántffy Zsuzsanna Technikum fiataljai is. (nem teljes szöveg)
2021-06-16Főztek, sportoltak, remekül érezték magukatA Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium sportnappal összekötött évzárót tartott június 14-én, hétfőn a Szalki-szigeten.
2021-06-14Nyolc köbméter a szemétből. Környezetvédelmi nap - paprikás krumplivalA Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület környezetvédelmi napot tartott június 12-én, szombaton, de „fesztiválnyelven” szólva, pénteken volt egy nulladik nap.
2021-06-12Pénziránytű Bázisiskola lett a DSZC Rudas2021 tavaszától országszerte hat iskola várja a pénzügyi nevelésre nyitott intézmények diákcsoportjait és tanárait a Pénziránytű Bázis­iskolákban, amelyek egyike a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium.
2021-06-11Pedagógusokat díjaztak. Az évtizedes munka elismeréseJúnius 10-én, csütörtökön Pintér Tamás polgármester és Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester adta át az idei pedagógusdíjakat és a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat a városháza C szárnyának rendezvénytermében.
2021-06-10Taroltak a Bánki diákjai az ÁSZÉV döntőjében. "Akit a mozdony füstje..."Az Ágazati és Ágazaton Kívüli Szakmai Érettségi Vizsgatárgyak Versenyén (ÁSZÉV) a vasútgépészeti ismeretek országos döntőjében remek eredményeket ért el a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Technikum két, 12. évfolyamos diákja. Zámbó Csaba első, Dócs Bence pedig harmadik helyezést ért el az országos versenyen.
2021-06-08Negyvenegy év szolgálat. Takács László - búcsú négy dolgos évtized utánTöbb mint négy évtizeden át volt a Széchenyi István Gimnázium meghatározó pedagógusa Takács László, akit június 7-én, hétfőn a pedagógusnap keretében köszöntöttek a kollégák.
2021-06-07Verseny a szakmai tárgyakbólAz Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak (ÁSZÉV) versenyén a DSZC több diákja is remekül szerepelt az országos megmérettetésen.
2021-06-04Karanténba zárva - kiállítás és koncert. A karanténlét ihletteZene és képzőművészet – Karanténba zárva címmel mutatkozott be június 3-án dél­előtt a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájának új kiállítása. A megnyitón számos kiváló zenés produkciót is hallhattak az érdeklődő diákok.
2021-06-04A Rudas iskola alapítója, Oláh Jánosné emlékéreOláh Jánosné 1968-ban szerezte első közgazdász diplomáját a dunaújvárosi 26. sz. Állami Építőipari Vállalat ösztöndíjasaként. Okleveles közgazdászként, középiskolai tanárként 1968 és 1975 között a helyben működő gimnázium és közgazdasági szakközépiskola tanára, valamint a közgazdasági tárgyak munkaközösségének vezetője volt.
2021-06-03Zene és képzőművészetHosszúra nyúlt kényszerű szünet után június 3-án délelőtt ismét egy összművészeti eseménnyel jelentkezik a Széchenyi István Gimnázium. Az intézmény Szivacs Galériájában bemutatkozó friss kiállításról, a kísérő zenei programokról a rendezvény megálmodóját és főszervezőjét, Pocsai Mária pedagógust kérdeztük.
2021-06-00Egy "felemás" tanév zárul idén. Dinamikusan növekedtek a beiskolázási mutatókA DSZC Technikum és Szakképző Iskola 2020/21-es tanévét értékeli Tóth Ferenc gyakorlati oktatásvezető és Baráth Artúr igazgató. A pandémia második és harmadik hulláma miatt 2020 őszén és 2021 tavaszán több hónapon keresztül digitális formában zajlott az oktatás.
2021-05-31Három gimnazistát is megjutalmaztakIdén jubilált a Természet Világa folyóirat egyik rendezvénye, ugyanis immáron harmincadik alkalommal hirdette meg a Természet–Tudomány Diákpályázatot. Ezen a megmérettetésen a Széchenyi István Gimnázium tanulói is versenyeztek, kimagasló dolgozatokkal.
2021-05-28A Pannonban kitágul a világ a felnőttek számára isSchmehlné Hauszchen Éva felnőttoktatási igazgatóhelyettes tájékoztatója a Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Általános Iskola képzéseiről
2021-05-27Vén DiákA Dunaújvárosi Hírlap ballagási melléklete érettségizőknek. Dunaújváros ballagó középiskolai osztályainak fényképe.
2021-05-21A Bartók előadásai is inspirálták a POK diákjátBár az idei hivatalos írásbeli érettségi szezon május 25-ig tart, csütörtökön, május 20-án lezárult a vizsgaidőszak első része a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumban. Az utolsó vizsgázó május 20-án délután a 11. évfolyamos Ocztos Rebeka volt, aki drámatantárgyból tett előrehozott írásbeli érettségit.
2021-05-19Tehetésggondozás. További országos versenyeket céloz meg a POK diákjaMint arról lapunk korábban beszámolt a Pannon Oktatási Központ Gimnázium 9/b osztályos tanulója, Ocztos Dominik Róbert a második helyen végzett a budapesti Ady Endre Gimnázium által 3. alkalommal szervezett országos (Kárpát-medencei) történelemversenyen.
2021-05-12Értik, kérték és kapják isA Rudas Közgazdasági Technikum néhány 17 éves diákja elmondta nekünk, hogy számukra miért fontos az oltás.
2021-05-11A diákoknak lelkileg is vissza kell rázódniuk. Jelenléti oktatás van már minden tanuló számáraAz intézményi újranyitás folytatásaként május 10-től, hétfőtől már a felső tagozatosoknak és a középiskolásoknak is véget ért a digitális munkarend.
2021-05-07A vírushelyzet idén is átalakítottaA Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében idén tizenhetedik alkalommal került megrendezésre a Szakma Kiváló Tanulója országos tanulmányi verseny (SZKTV). A dunaújvárosi diákok évről évre jelentős számban vállalják a részvételt az írásbeli fordulókon, és a korábbi években a döntőkben is sokan értek el kiváló eredményeket.
2021-05-06A matek mindig gondHarmadik napja tart az érettségi vizsga. Hétfőn a magyar nyelv és irodalommal kezdtek a diákok, kedden a matematikával folytatták, május 5-én pedig a történelem volt soron.
2021-05-05Kiváltható a szakmai írásbelijük. Bizonyíthatták szakmai tudásukat a helyi diákokA Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV) 2008 óta hirdeti meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.A Lorántffy Zsuzsanna Technikum 5/13-as osztályából tíz fodrásztanuló indult az OSZTV-n. A Bánki Donát Technikum diákjai a gépgyártás-technológiai technikus szakképesítésben szerepeltek eredményesen. A Hild József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola diákjai is bizonyíthattak, ketten a kőművesek, ketten pedig az asztalosok mezőnyében.
2021-05-05Nem volt egyszerű dolguk a diákoknakA lapunk által megkérdezett érettségizők megoldhatónak értékelték a május 4-i, keddi matekérettségi feladatsorát. A felkészülés azonban nem volt egyszerű.
2021-05-04Vizsgázni muszáj! Tegnap a magyarral elstartoltak a diákokA magyar nyelv és irodalom írásbelijével május 3-án megkezdődtek az érettségi vizsgák. Egymás után már a második, amit a koronavírus-járvány alatt kell a diákoknak teljesíteniük. Tegnap a Pannon Oktatási Központba látogattunk el.
2021-05-04Online szakmai versenyeken bizonyítanak a diákokTöbb hírről számolt be a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum a közelmúltban. Pocsainé Varga Veronika, a centrum főigazgatója a további együttműködés, közös programok lehetőségeiről egyeztetett Szilágyiné Németh Saroltával, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ igazgatójával a pályaorientáció témájában a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben.
2021-05-00Csúcstechnológia a szakképzés szolgálatában. FESTO kiber-fizikai gyár a tanműhelybenAz Ipar 4.0 kihívásaira reagálva az ISD Dunaferr Zrt. a tanműhelyének fejlesztése mellett döntött. A fejlesztés egyik kiemelt eleme a FESTO kiber-fizikai gyára. Nyilatkozik Gyovai Attila, az ISD Dunaferr Zrt. humánerőforrás-fejlesztési osztályvezetője és Kolacsek Sándor, a DSZC Dunaferr középiskola villamos tagozatának mérnöktanára.
2021-04-29Tervezték, szabták. Bizonyították tehetségüket a Lorántffy-középiskola végzőseiA közelmúltban, egy fotózás keretében mutatták be vizsgamunkáikat a DSZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium divat- és stílustervező képzésének végzős diákjai.
2021-04-26Nemzetközi verseny kapujában a POK diákjaIdén is a kémia OKTV döntősei közül választják ki a nemzetközi kémiai diákolimpián és a Mengyelejev diákolimpián induló magyar csapatok tagjait. A Pannon Oktatási Központ (POK) diákja, Szerencse Arnold is meghívást kapott, ezzel esélyt is bekerülni az olimpia csapattagjai közé.
2021-04-23Az volt a célom, hogy minőségi oktatást hozzunk létre - beszélgetés a Pannon Magángimnázium igazgatójávalInterjú Borgulya Zoltán, a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium igazgatójával
2021-04-19A céljainak az eléréséhez kitartásra van szükségeMég csak 15 éves és már túl van sikeren, kudarcon, illetve egy nagy műtéten, de még így sem adta fel. Kövecses Lili egy tehetséges kamaszlány, és sokaknak példaértékű lehet a kitartása. A Széchenyi István Gimnázium és Kollégium tanulója, valamint a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia játékosa.
2021-04-16A bánkis évekre jó emlékezniAnnak idején a kevésbé jó eredményű diákok szakmunkásképzőbe, a jók szakközépiskolába, a legjobbak pedig gimnáziumba mentek tovább az általános iskola befejezését követően. Nyolcadik félévkor három egész kettő lett az átlagom, ami kész katasztrófa volt, és kérdéses volt, hogy egyáltalán tovább tudok-e tanulni. A gimnázium kiesett, így próba-szerencse alapon a Bánkiba jelentkeztem. Szerencsémre jó felvételi dolgozatokat írtam, így felvettek a gépgyártás-technológia szakra.
2021-04-13Szavalat, versírás és egy videóklip (kishír)A magyar költészet napja alkalmából a Rudas Közgazdasági Technikum magyartanárai Vers­ünnep címmel egy pályázatot hirdettek. A diákok által beküldött alkotásokból végül egy 12 perces videót állítottak össze, amelyet bárki megtekinthet a YouTube-on. Az összeállításban Kincsesné Zavodnyik Julianna tanárnő és Széles Csoma 10. d osztályos tanuló szaval. Kovács Vivien 9. a osztályos diák saját versét mondja el. Valkai Angelika Petra 11. c osztályos tanuló karácsonyra írt alkalmi verset, amelyet osztálytársai segítségével szavalt el. Sváb Gergő 11. b, Hetényi Tímea 10. b, valamint Völcsei Adrienn 9. a osztályos diákok is verset írtak. Nemes Anna 11. b osztályos tanuló verséhez videóklipet is forgatott. (teljes szöveg)
2021-04-12Magyar és matekTanulmányi sikerekről számolt be a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium április elején.
2021-04-01Országos szinten is remekeltek a Széchenyi diákjaiRemek eredményeket értek el az idei OKTV-n a Széchenyi István Gimnázium diákjai. A témaválasztásról, a befektetett munkáról egy közös online fórumon beszélgettünk a fiatalokkal és az őket felkészítő Hutvágnerné Róth Éva pedagógussal.
2021-03-26Megszépült iskolák, élmények a diákoknakNem pusztán egy pályázatot zárt le a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, hanem egy fontos mérföldkövet tudhat maga mögött.
2021-03-25Négy iskolában lejár a megbízás (kishír)A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal pályázatot hirdet a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum négy iskolájának intézményvezetői posztjára. (nem teljes szöveg)
2021-03-22A Rosti új igazgatójaÚj igazgatója van a Rosti iskolának, januártól Kaszás Zsolt vezeti az intézményt.
2021-03-20EMgelőzni a bajt, ez a feladatuk. Prevenciós feladat és karitatív munkaA tűzvédelmi munka részeként nagy hangsúlyt fektet a katasztrófavédelem a megelőzésre is. Ezt a prevenciós munkát a tűzmegelőzési bizottság végzi, a megyei szervezethez tartozik Dunaújváros is.
2021-03-17Vegán szépség, aki pszichológus lenneA Mediaworks Hungary Zrt. ismét meghirdette a Tündérszépek elnevezésű szépségversenyt. A megmérettetésre rengetegen jelentkeztek térségünkből is, az egyik közülük a mindössze 18 éves rácalmási lány, Gömöri Luca.
2021-03-16Húszmilliós beruházás az iskolában. Tornatermi felújításHúszmillió forint összértékben végeztek felújításokat, fejlesztéseket a Hild középiskolában a közelmúltban.
2021-03-11A szóbeli felvételiket is érinti a pandémiaJelenleg is tart még a középfokú intézmények felvételi eljárása. Vannak olyan iskolák, amelyeknél rendkívüli intézkedéseket rendeltek el a pandémia miatt.
2021-03-04Szalagtűző, ceremónia nélkül. Ceremónia nélkül, bensőséges módonA Loránttfy és a Pannon középiskola rendhagyó módon tartott szalagtűzést a végzős diákjainak.
2021-03-04Online tartották meg a konferenciát a LorántffybanFebruár 25-én és 26-án a Lorántffy kollégium oktatói és a nevelési igazgatóhelyettes az Oktatási Hivatal által szervezett 'Programfejlesztések és jógyakorlatok a végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni küzdelem szolgálatában.„ című online konferencián vettek részt.
2021-03-01Mától nem lesz iskolai foglalkozásSzemenyei István, a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója közleményt adott ki a vírus terjedésének megfékezése érdekében az iskola honlapján.
2021-02-26Akinek a kémia a hobbijaOrszágos kémia versenyen döntőbe jutott Szerencse Arnold a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumának érettségiző diákja
2021-02-23Országos második helyezést ért el (kishír)A Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Közhasznú Egyesület (MFKKKE) Online Magyar Bajnokságot rendezett az OMC Online Világkupa mintájára, ahol Szatmári Alexandra, a Lorántffy iskola diákja második helyezést ért el a tanulók női szalonhajvágás kategóriájában. Alexandra oktatói: Kászonyi Ildikó és Kászonyi Gergely voltak. (teljes szöveg)
2021-02-19SNI-s gyerekek: a második hullám a Városházán.Visszatérő vendégek mellett az általános és középiskolai szféra képviselőinek részvételével folytatódott az a kerekasztal-beszélgetés, amelynek témája egy országos viszonylatban is komoly problémakör, a sajátos nevelési igényű (SNI-s) gyerekek helyzete volt városunkban.
2021-02-19Nyelvtanulás és sikerek a PannonbanKiemelt gondot fordít az idegen nyelvek oktatására a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma. Interjú Mihók Mariann, Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumának nyelvi munkaközösség vezetőjével és Délczeg Norbert a POK 12. évfolyamos diákjával
2021-02-15Az osztályátlag már most bizonyítja, hogy létjogosultA Pannon Oktatási Központ vezetése a fenntartóval egyetértésben két évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a „hagyományos”, négy évfolyamos gimnáziumi oktatás mellett a „hat­osztályos” oktatást is meghirdeti, ami kuriózumnak számított Dunaújvárosban, hiszen ilyen oktatási formát helyben nem kínált korábban még egyetlen intézmény sem. Borgulya Zoltán igazgató az eddigi tapasztalatokról mesélt.
2021-02-12A környezet nevel - négy szilárd pillérre épül a POK oktatásaAmikor belépünk egy intézménybe, ráadásul egy iskolába, rendre azt gondoljuk, hogy ami ott van, az magától értetődő. Nem is gondolnánk, hogy ennek működtetése milyen erőfeszítéseket követel. Pedig jól tudjuk, hogy maga a környezet is nevel. Ebbe a folyamatba kapunk bepillantást Borgulyáné Antal Zsuzsannától, városunk magángimnáziuma, a Pannon Oktatási Központ (POK) fenntartójától, aki maga is pedagógus.
2021-02-08Február 19-ig kell elküldeni a jelentkezési lapokatDunaújvárosban két középfokú oktatási intézmény rendezett vizsgát. A Széchenyi István Gimnáziumban 350, a Pannon Oktatási Központban pedig mintegy 150 tanuló adott számot tudásáról.
2021-02-04Szalonhajvágás és művészi remekekKét tanulmányi sikerről számolt be a Lorántffy Zsuzsanna-technikum az elmúlt napokban. A Magyar Fodrász-Kozmetikus-Körmös Közhasznú Egyesület online magyar bajnokságot rendezett az OMC online világkupa mintájára. A Kultúr Krimó stúdiószínház és közösségi tér Aranyecset címmel rajzpályázatot hir­detett: egy szabadon választott magyar vershez kellett illusztrációt készíteniük a nevezőknek.
2021-01-30A pénzügyek terén is élvonalban a RudasA közelmúltban a „Pénziránytű Bázisiskola” címet nyerte el a DSZC Rudas Közgazdasági Technikuma és Kollégiuma. A részletekről lapunknak az intézmény pedagógusa Orbán Mária nyilatkozott.
2021-01-29Pannon, a lehetőségek iskolájaBemutatkozik a gimnáziumba készülőknek a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium
2021-01-25Felvételizők napja. Több mint 75 ezren írtak felvételi vizsgát szombatonA járványügyi szabályok betartása mellett rendezték meg január 23-án, szombaton a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgákat. Dunaújvárosban a Széchenyi István Gimnáziumban, a Rosti gimnáziumban és a Pannon Oktatási Központban adhattak számot tudásukról a diákok.
2021-01-25Kollégisták a környezet védelmében. Ökoleszek a digitális térbenA Rudas Közgazdasági Technikum arról számolt be, hogy Haász Marianna kollégiumi nevelőtanár kezdeményezésére környezetvédelmi versenyt szerveztek.
2021-01-22Fodrászaink sikere. Demonás költeményElső alkalommal hirdettek online szépészeti versenyt a középiskolásoknak, ahol a Lorántffy diákjai több díjat is bezsebelhettek.
2021-01-21Középfokú felvételit tartanak a diákoknak. Két középiskolában, ötszáz felvételizővelSok fiatal diákért szorítanak szombaton a szüleik, január 23-án írják ugyanis a középfokú felvételiket matematikából és magyarból.
2021-01-19A veszélyhelyzet vége - júniusban már jóval szabadabb volt az életA 2020-as évre sokan bizakodva tekintettek előre. Aztán február közepén egyértelmű lett, a járványhelyzet átírja életünket, mindennapjainkat. E sorozatban negyedévenkénti bontásban tekintjük át, milyen is volt a mögöttünk hagyott esztendő. A második negyedév legfontosabb eseményei.
2021-01-15Kedvező eseményekkel indult az év, aztán érkezett a járványA 2020-as évre sokan bizakodva tekintettek előre. Aztán február közepén egyértelmű lett, a járványhelyzet átírja életünket, mindennapjainkat. E sorozatban negyedévenkénti bontásban tekintjük át, milyen is volt a mögöttünk hagyott esztendő. Visszatekintés a 2020-as évre.
2020-12-11Adventi készülődés a PannonbanA dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnázium számára kiemelt jelentősége van az adventi időszaknak. Igyekeznek a lehető legtöbb területen ünnepi légkört teremteni az intézmény diákjai és tanárai, de a városlakók számára is.
2020-12-10Bánkisok ajándéka a kis betegeknekA Bánki Donát Technikum immáron ötéves hagyománya, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével saját készítésű, hangulatos díszekkel és kis ajándékokkal lepik meg a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályát.
2020-12-03Országos versenyen nyertek. A fénytervezés, a világítás fontosságára figyelmeztetAz Országos Szakközépiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny (OSZKTV) 2020. november 21-i döntőjében a Dunaferr iskola csapata komplex tantárgycsoportban országos első helyezést ért el.
2020-11-30A járvány hatása a középiskolai oktatásra és a felnőttképzésreA Pannon Oktatási Központ (POK) tevékenységének zászlóshajója a nappali rendszerben megvalósuló gimnáziumi képzés. Eredményekről, tervekről, a járványhelyzet okozta változásokról és azok kezeléséről beszélgettünk Borgulya Zoltánnal, az intézmény igazgatójával.
2020-11-25Beszélgetés a történelmi idők hangulatát idéző könyvtárbanA gyönyörű, a történelmi idők hangulatát idéző könyvtárban beszélgettünk Fehérné Keserű Katalinnal, a Dunaföldvári Magyar László Gimnázium intézményvezetőjével.
2020-11-20Tanácskozott a testület. Tanácskozást tartott a képviselőtestületTanácskozást tartottak közgyűlés helyett a dunaújvárosi Városháza házasságkötő termében 2020. november 19-én, csütörtökön, a lehető legszigorúbb intézkedések közepette. A tanácskozáson a "Rajta, Újváros!" Egyesület frakciója vett részt, a fideszes képviselők nem mentek el, Gombos István független képviselő pedig előre jelezte, hogy javaslatait írásban küldi el. A képviselők összesen 40 ügyben hoztak döntést.
2020-11-20Újrainduló képzés a LorántffybanÚjraindul a papírgyártás és feldolgozás nappali, középiskolai képzése Magyarországon: a Vajda Papír Kft. és a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá 2020. novemberében, amely alapján a 2021/2022-es tanévben elkezdődik a szakképzés a dunaújvárosi Lorántffy középiskolában. A kezdeményezésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is részt vesz.
2020-11-14A DKKA utánpótlásában gondot okoz az iskolazárMiután a koronavírus miatti szigorított kormányzati intézkedések a versenysportot nem érintették, a szakági szövetségek szinte kivétel nélkül úgy döntöttek, tovább folytatják a sorozatokat, felnőtt és utánpótlás szinten, minden vonalban. Azonban a középiskolák, kollégiumok bezárása bizony problémát okozhat, a DKKA kézilabdázóinál nem is kicsit, a DAB hokisainál azonban könnyebb a helyzet.
2020-11-13Online nyílt nappal segítik a pályaválasztás előtt álló diákokat és a szüleiket a RudasbanSzámos szép sikert értek el a közelmúltban a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium diákjai. Mindezekről, valamint az intézmény aktuális beiskolázási kampányáról Orbán Mária, az intézmény gyakorlatioktatás-vezetője beszélt.
2020-11-11Sok év után ismét lesz papíripari szakképzés. A munkaerőpiaci igény hívta életre a papíripari képzéstÚjraindul a papíripari szakképzés, ráadásul elsőként városunkban tanulhatják ezt a duális képzést a fiatalok a Vajda-Papír Kft. együttműködésével.
2020-10-29Érettségi időszak: őszi próbatételek. Rendes, előrehozott, pótlóAz őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni. Eddig az őszi érettségit a Dunaferr iskolában szervezték és bonyolították le városunkban, azonban a nagyobb csoportosulás elkerülése érdekében most más iskolákban is vizsgázhattak a jelentkezők, így például a Bánkiban, a Rudasban és a Széchenyi gimnáziumban is.
2020-10-27Járványügyi védekezés. Fertőtlenítették tegnap a gimnázium helyiségeitAz őszi szünetben minden oktatási intézményben fertőtlenítő takarítást kell végezni, a Széchenyi gimnáziumhoz október 26-án ,hétfőn dél­előtt két fertőtlenítő raj érkezett, összesen tizenkét fővel.
2020-10-24Rémisztően jól sikerült a nyílt nap. Játékos, hangulatos volt a bemutatkozásRendhagyó nyílt napot tartott a Pannon Oktatási Központ, a rendezvényen minden résztvevő jól szórakozott.
2020-10-22Készülődés a középiskolai felvételireFelvételi előkészítő foglalkozásokkal segíti a középiskolába készülőket a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ. A 2020. novemberétől rendszeressé váló program részleteiről Baráth Gyula, az intézmény nevelési igazgatóhelyettese tájékoztatott
2020-10-22Készülődés a középiskolai felvételireFelvételi előkészítő foglalkozásokkal segíti a középiskolába készülőket a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ. A 2020. novemberétől rendszeressé váló program részleteiről Baráth Gyula, az intézmény nevelési igazgatóhelyettese tájékoztatott
2020-10-14Hőstoborzón jártunk. Az újraélesztésnél a legnagyobb hiba, ha nem kezded a mentéstA legutóbbi, életmentően fontos véradónapon a szokásosnál több is, más is történt, mint rendesen. A remek őszi időben megtelt a dunaföldvári művelődési központ udvara a különleges programra odalátogató gimnazista diákok mellett a véradásra érkezett önkéntesekkel.
2020-10-02Belépésként lázmérés. Belépés csak lázmentesen!A DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium nevelési és közismereti igazgatóhelyettese, Fauszt Csilla lapunknak elmondta, a felkészülés során arra törekedtek, hogy úgy alakítsák ki a beléptető pontokat, hogy sehol ne alakulhasson ki nagyobb tumultus, be lehessen tartani a távolságtartási szabályokat is.
2020-10-02Díjazott kísérlet. Városunké a legnagyobb hatású projektA Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium közösségi kezdeményezése, az Arany Iránytű program érdemelte a Civil Díj 2020 verseny legnagyobb hatású projektjének járó elismerést! A névadás rejtelmeibe Bognár Roman avatott be: a Pentelei iskola „őse” a Schiff Ágnes alapította Aranytű Iskola volt, és az immár nyugdíjba vonult alapító mecénásként és mentorként máig a kísérlet támogatója: – Ági néni útmutatásait a kezdetektől szeretettel fogadjuk. Az Arany Iránytű program története 2015-ben egy kutatással kezdődött, ami csak kicsit sarkítva arra kereste a választ, hogy az intézményi közegbe került diákok miért utálják az iskolát, a világot, egymást és magukat. A sokkoló eredmények után kezdtünk együtt azon gondolkodni, milyennek képzelik el a jó iskolát – és milyen út vezethet ennek megteremtéséig. Az útbaigazítást iránytű szolgálja – hát ezért…
2020-09-28Matematika, fizika és még egy kis kémiaA természettudományi terület népszerűsítése érdekében online versenyt szervezett a Dunaújvárosi Egyetem általános és középiskolásoknak.
2020-09-26Köszönet jár a kimagasló pedagógiai munkáértMint arról korábban beszámoltunk, szeptember 24-én, csütörtökön a városháza C-szárnyában adták át az idei pedagógusdíjakat. Az alábbiakban az elhangzott méltatásokból idézünk.
2020-09-24október 16-án kezdődnek az őszi érettségikA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum honlapján azt írták, hogy szeptember 7-ig a Bánki Donát Technikumban, a Rudas Közgazdasági Technikumban, illetve a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskolában lehetett jelentkezni őszi érettségi vizsgára. Eddig egyébként a Dunaferr iskolában szervezték és bonyolították le az őszi érettségit városunkban.
2020-09-24Digitális Közösségi AlkotóműhelyA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelye szeptembertől szervezett formában látogatható.
2020-09-18Szünidei étkeztetés - ősszel is, télen isTételes tájékoztatót adott közzé a város hivatalos honlapján Dunaújváros önkormányzata a 2020-as őszi-téli szünidei étkeztetésről.
2020-09-17Szebbé varázsolja környezetét a POK. Méhecskék és városképA Pannon Oktatási Központ az elmúlt években folyamatosan bővítette, szépítette a Kertvárosban található intézményét. Színes, vidám festményekkel díszítik a szomszédos trafóházat a Pannon iskola diákjai.
2020-09-16Szakkörök kisebb csoportokban. Sportkörök és énekkarokA Móricz Zsigmond Általános Iskolában kisebb csoportokban tartják meg a délutáni énekkari próbákat, a Vasas táncosai jövő héten kezdenek.
2020-09-09Ajándékba vitték a Szalki-szigetet. A könyvadományok célja a fiatalok megszólításaHárom, városi intézménynek, valamint a szalkszentmártoni könyvtárnak összesen 250 példányt ajánlott fel Éberhardt Béla erdőmérnök-író legutóbbi, 2016-ban megjelent A mi Szalki-szigetünk című kötetéből a szerző, valamint a könyveit gondozó Meritum Text Kiadó. Az adomány célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a sziget egyedülálló értékeire.
2020-09-04Új helyzet, új önkormányzati összegzésRészletekbe menő, ráadásul intézménytípusok szerinti összegzést publikált a város hivatalos honlapján Dunaújváros önkormányzat a koronavírus-járvánnyal összefüggő friss fejleményekről.
2020-08-31Visszatértek az iskolába pusztán a búcsú erejéig (képaláírás)Az augusztus végi, szeptember eleji időszakot jellemzően az évnyitók fémjelzik. Nem úgy a gimnáziumban, ahová visszatértek az idén végzett diákok. Az április 30-án, online formában történt ballagás kiegészítéseként egy pótballagást szerveztek a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban vasárnap délutánra. A már végzett tanulókat a jelenlegi 12. évfolyam, a 9.E, a 8.E osztály képviselői és a kamarakórus búcsúztatta. (teljes szöveg)
2020-08-29Tréfás, jópofa ismerkedés. Az épület valamennyi színterét kihasználtákEgynapos gólyatábort tartott az új diákok számára a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola.
2020-08-28Még bő egy hetük van a jelentkezésreVárosunkban az elmúlt években a Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola szervezte és bonyolította le az őszi érettségit. Baráth Artúr, az intézmény igazgatója elmondta, idén most több iskolában is lehetőség nyílik az érettségire.
2020-08-28Legyen mindenütt tiszta az iskolák környezeteFüvet nyírnak, szemetet szednek a DVG. Zrt. munkatársai Dunaújvárosban az iskolák környékén, hogy a 2020. szeptemberi tanévkezdésre rendezett környezet fogadja a diákokat.
2020-08-27Egynapos gólyatábort szervezett a SzéchenyiA járványügyi helyzetet és a szükséges óvintézkedéseket szem előtt tartva szervezte meg egynapos gólyatáborát a Széchenyi István Gimnázium.
2020-08-26Alapjaiban változik meg. Alapjaiban változik a mostani tanévkezdéstől a szakképzésAugusztus 25-én a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) a gépészeti ágazat szekcióülésének biztosított helyszínt az egyetem előadójában. A téma a 2020/2021-es tanév indítása, a gépészeti ágazat szakmai program elkészítésének támogatása volt.
2020-08-25Megérkeztek már a gólyák a POK-ba. Táboroznak a POK gólyáiGólyatáborba hívta az új diákjait a Pannon Oktatási Központ. Augusztus 24-én, hétfőn kétféle közösségi program kezdődött: a leendő kilencedikesek a Balatonra utaztak, a hetedik évfolyamosok (a hat­osztályos gimnázium elsősei) pedig az intézményben találkoznak a hét minden napján.
2020-08-25Végső búcsú Kovács Zsuzsától 1956-2020Szomorú csendességgel indul a tanév a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium falai között. Egykori munkatársai, barátai és a vendéglátós szakma négy évtizedet át­ívelő nemzedékeinek tagjai megrendülve gyászolják Kovács Zsuzsanna nyugdíjas szakoktatót, nevelőt, a mindig segítő, önzetlen és igaz embertársat.
2020-08-14Ingyen kap tankönyvet 1,2 millió iskolás. Ingyentankönyv-programSzeptembertől minden általános és középiskolás ingyen kapja a tankönyveket. A Petőfi Sándor Általános Iskolában augusztus 5-én vették át a csomagokat, és mint azt Rideg István, az iskola igazgatója elmondta, hiánytalanul megkapták a könyveket a mintegy 430 diákjuk számára. Magyar András, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatója elmondta, ez nagy könnyebbséget jelent, sokat számít mind az iskolának, mind pedig a szülőknek. A vidéki iskolák közül a kulcsi Fekete István Általános Iskola és AMI tankönyvei már augusztus 4-én megérkeztek.
2020-08-05Az a fő céljuk, hogy a fiatalok megtanulják a szakmájukatEredményes volt a Lorántffy középiskola vezetői feladatainak ellátására kiírt pályázat, az elkövetkezendő három évben Marczona Tamás lesz az intézmény igazgatója.
2020-07-29Az egykori diákok emlékeit őrzi. Tablóavató: az egykori diákok emklékeit őrzi az alma materHogy a régieknek milyen fontos ez a fotókból álló tabló, jól bizonyítja az az esemény, amelyről Bognár Zoltán nyugalmazott középiskolai tanár számolt be lapunknak. Mert megható iskolatörténeti esemény színhelye volt nemrég a dunaföldvári Magyar László Gimnázium. Meghitt tablóavatóra jöttek össze egy különleges levelező évfolyamon 1966-ban végzett diákok.
2020-07-17A jó kollektíva garancia lehet a sikerre50 éves a DSzC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium
2020-07-16Szakképzésért díj 2020 nyertese: Kincses TiborKincses Tibor (kép) a szakképzésben nyújtott magas színvonalú munkájának elismeréseként dr. Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől vehette át a Szakképzésért díjat.
2020-07-16Marczona Tamás lett a Lorántffy igazgatójaÉrvényes és eredményes a DSZC Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégium élére kiírt igazgató pályázat. A következő 3 évben Marczona Tamás már igazgatóként vezeti az intézményt.
2020-07-14Megváltoztatta életünket a Covid - így látja a diákAz óvintézkedések részeként az egyik legnagyobb, rendkívüli változás az volt, hogy márciusban bezártak az iskolák, és a tanítás, a tanulás az online térben folytatódott. Nagy Luca, a Rudas középiskola diákja elmesélte nekünk, hogy kezdetben nagyon is tetszett neki ez az új távoktatási forma
2020-07-11Megszűnik a Széchenyi kollégiuma. Megszűnik a helyi Széchenyi gimi kollégiumaA Dunaújvárosi Tankerületi Központ ez év szeptemberétől nem kívánja üzemeltetni a Széchenyi gimnázium kollégiumát, így az jogutód nélkül megszűnik.
2020-07-10Félévszázados osztálytalálkozón ünnepeltekAz egykori székesfehérvári József Attila Gimnázium és Szakközépiskola ötven évvel ezelőtt elballagott diákjai gyűltek össze Perkátán a közelmúltban, hogy osztálytalálkozó keretén belül együtt töltsenek egy napot.
2020-07-09Egy történet sokféleképp. Doku-reality és krimiparódiaA Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza immár 4. alkalommal nyitotta meg kapuit egy kreatív színjátszótáborral. A helyszín módosult, leköltöztek az óvárosi Pentele Klubházba. Idén középiskolás fiatalok jelentkezését is várták. Ezen a héten ők alkotnak nagy lelkesedéssel.
2020-07-04Új iskola nevek a hónap elejétől (kishír)A szakképzés átalakításával új nevet kaptak a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum intézményei. A következő tanévtől a szakgimnáziumok technikumok, a szakközépiskolák pedig szakképző iskolák lettek - kaptuk a tájékoztatást Fábos Zsolttól, a Szakképzési Centrum kommunikációs referensétől. (teljes szöveg)
2020-07-04Iskolakezdési támogatás (kishír)Az általános és a középiskolai első (kilencedik) osztályos dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési, és rendkívüli iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2020/2021. tanévre vonatkozóan. A tájékoztatóban olvasható feltételek teljesülése esetén a támogatási igényeket július 1-jétől szeptember 30-ig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal szociális osztályán, ügyfélfogadási időben. (teljes szöveg)
2020-06-25Röplabdatábor a Rudasban. Nyári tábor várja a fiatal röplabdázó csemetéketSok-sok játék, vetélkedő, közösségépítés, és természetesen röplabdázás minden mennyiségben – ez a DSE Röplabda Akadémia nyári táborának kínálata a fiatalok számára.
2020-06-18Szájmaszk volt a tarisznyában. Maszk a tarisznyábanA sors és az időjárás is kegyes volt a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumának 12. osztályos diákjaihoz, esőmentesen, az intézmény udvarán végül mégis megtarthatták ballagási ünnepségüket június 16-án, kedden.
2020-06-16Szakmai tanácsokat kértek tőle. Szakmai tanácsadóként járt a tengeren túlon az énektanárUjházy Krisztina, a Bánki tanára még tavaly ősszel olvasta egykori főiskolás társa, Csernyik Réka bejegyzését a közösségi médiában, aki már régóta Ausztráliában él, ahol zenetanárként dolgozik. A bejegyzés arról szólt, hogy haza kíván települni, és az állása megüresedik. Krisztina kíváncsi lett.
2020-06-11A Mosoly Hangok. Remek utcai zenélés a karantén miattJúnius 7-én, vasárnap délután arra lettünk figyelmesek a családdal, hogy a József Attila és az Ady Endre utca közötti parkból kellemes muzsikát hallani. Két fiatal zenélt három hölgynek.
2020-06-02Mától ismét kinyitnak az iskolák. Kisebb létszámú csoportokkal mától újra kinyitnak az iskolákBár június 15-ig, a tanév végéig érvényben marad a tantermen kívüli digitális munkarend, mától újra oktatási céllal is használhatóak lesznek az iskolaépületek. Az intézmények május végén felmérték a szülői igényeket, a visszajelzések szerint a diákok 8-10 százaléka térhet vissza az iskolapadba.
2020-06-00Bánki: fél évszázad a szakképzésben. Pozitív, gyümölcsöző kapcsolatban az ISD Dunaferr Zrt.-velBeszélgetés Schőn Beatrixszal, a DSZC Bánki Donát Gimnázium és Szakgimnázium igazgatójával az intézmény 50 éves jubileumáról, jelenlegi helyzetéről és kapcsolatáról az ISD Dunaferr Zrt.-vel.
2020-06-00Jól vizsgázott a hatosztályosBaráth Gyula, a Pannon Oktatási Központ nevelési igazgató-helyettese értékeli a 2019/2020-as tanévet.
2020-05-26Nem lehetett akadálya az AutoCAD-versenynekA járvány sem lehetett akadály, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája idén 28. alkalommal rendezte meg a Charles Babbage AutoCAD és Inventor versenyt, amelyre 85 tanuló jelentkezett 10 iskolából. A verseny szervezését, lebonyolítását Zsidó Norbert mesterpedagógus dirigálta.
2020-05-25Mesterien terveztek – online is remekeltekOnline rendezte meg a 28. Charles Babbage AutoCAD és Inventor Versenyt a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája.
2020-05-23Látta, hogy a modellkedés nem lehet a végcél, új dolgokat tanultA dunaújvárosi születésű, Milánóban élő Kacziba Andi (kép) ma képzőművész, textilművész, aki a járvány okozta bezártságában éppen az ez évre tervezett kiállítására készülve alkot.
2020-05-18Zökkenőmentesen zajlanak az írásbeli érettségi vizsgákMájus 21-ig tart az írásbeli érettségi szezon. A járványhelyzet miatt bevezetett rendkívüli intézkedések mellett is az érintett diákok jelentős többsége vállalta a vizsgákat. A Dunaújvárosi Tankerületi Központ három érintett intézményénél összesen 167 tanuló ad számot tudásáról.
2020-05-16Nagyon sikeresek voltak a bánkisokDecemberben a Bánki tanárai és diákjai egy Rekordállítási kísérletben vettek részt, amelynek témája a Periódusos rendszer bemutatása volt. Az iskola csapata egy nagyon kreatív performansz produkció talált ki, amely a zsűri döntése alapján iskolát a II. helyig röpítette el!
2020-05-09Gond nélkül zajlanak az érettségik. Gond nélkül zajlanak a vizsgákA május 8-i, pénteki emelt és középszintű írásbeli német érettségivel lezárult a vizsgaidőszak legtöbb diákot érintő szakasza. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban párhuzamosan már megkezdődtek a szakmai vizsgák is.
2020-05-06Korrekt feladatsort kaptak matekból. Sok végzős megkönnyebbültA járványhelyzet miatt elrendelt szakaszos beléptetés miatt volt olyan vizsgázó diák május 5-én, kedden reggel a Pannon Oktatási Központban, aki már hét óra negyven perckor átesett a regisztrációs kötelezőkön, így bőven volt ideje, hogy lélekben is felkészüljön a matematika feladatsorra.
2020-05-06Nagyon hiányzik a tanulói zsivajBár az elmúlt évszázadok nyomot hagytak rajta, de mégis csodálatos hangulatot áraszt az egykori ferences rendházban működő dunaföldvári Magyar László Gimnázium. A régi értékeket megőrizve, de már itt is távoktatással tartják a kapcsolatot a diákjaikkal. Fehérné Keserű Katalinnal, a intézmény vezetőjével beszélgettünk.
2020-05-05Magyarérettségi: ez megoldható volt! A magyar után, a matek előttMegoldható, könnyű – a lapunk által megszólaltatott érettségizők döntő többsége így jellemezte a magyar nyelv és irodalom vizsgát követően az idei középfokú feladatsort. A mai matekvizsgától már jóval többen tartanak, de volt, aki inkább a fesztiválszezon elmaradásáról panaszkodott munkatársainknak.
2020-05-00Szakmunkásvizsgák járványhelyzetben. Minden előírásra odafigyeltekA végzős diákok számára a koronavírus-járvány miatt speciális körülmények között zajlottak 2020-ban az érettségi vizsgák, valamint a szakmunkás- és technikusvizsgák is. A DSZC Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskolában is sajátos szabályok szerint kellett megszervezni a szakmai tanulmányok lezárását jelentő számonkéréseket. Nyilatkozik Baráth Artúr igazgató és Tóth Ferenc gyakorlatvezető.
2020-05-00A POK biztonságosan érettségizettA Pannon Oktatási Központban zavartalanul zajlottak le az érettségi vizsgák a koronavírus okozta járvány alatt is. Nyilatkozik Baráth Gyula, az intézmény igazgatóhelyettese.
2020-04-29A webinárium kínálta új közösségi élményAz utóbbi hetekben lapunkban is számos írás foglalkozott azzal, hogy a vírushelyzet szinte napok és hetek alatt új világot hozott a magyar közoktatás területén. A kényszer szülte, rapid digitális átállás új kihívások és lehetőséget sorát hozta a pedagógusok, a diákok és a szülők számára. Szűcsné dr. Harkó Enikő, a Széchenyi gimnázium pedagógusa beszélt tapasztalatairól.
2020-04-27Elégtelen. Érettségi: tiltakozás és javaslatFábián István a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium matematika-filozófia szakos tanára a koronavírus járvány idejére eső érettségivel kapcsolatos elképzeléseit osztotta meg
2020-04-25Búcsú a világhálónAz már korábban kiderült, hogy az idei ballagásokat nem lehet megtartani, mivel – mint nagyobb tömeget megmozgató rendezvények – az általános tilalmi körbe tartoznak. A középiskolai és gimnáziumi diákélet egyik legfontosabb eseményét azonban számos intézményben igyekeznek pótolni, így a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban is.
2020-04-23Mégis bemutatják onlineIdén Dunaújváros adott volna otthont április első hétvégéjén a Fejér Megyei Diáknapok rendezvénysorozatának. A megye 35 középiskolája összesen 916 főt nevezett a rangos kulturális seregszemlére, a zsűri és a közönség 519 produkciót, illetve alkotást láthatott volna az április 3. és 5. között zajló eseményen. Az ismert okok miatt a rendezvény elmaradt, ám a Bánkiban ebbe nem törődtek bele.
2020-04-07A tettek beszéltekA hazai összefogás részeként a szakképzési centrumok is rendkívül gyorsan kapcsolódtak be a Covid-19 vírus okozta megbetegedések elleni küzdelembe. Mára az ország teljes területét lefedve készülnek szájmaszkok a centrumokhoz tartozó iskolákban. Természetesen a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) is csatlakozott.
2020-04-07Próbáljuk a legjobbat kihozni abból, hogy együtt lehetünk!A Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban (DSZC) a kialakult helyzetre való tekintettel az iskolákban megkezdett pszichológusi tevékenység online formában folytatódik tovább. Ami jó tanács lehet a szülőnek, diáknak, pedagógusnak, abból olvasóink is kamatoztathatnak.
2020-04-04DLSZ Aréna - rongálás után gyors javítás. Megrongált kerítés, összetört kapukA közelmúltban ismeretlen tettesek megrongálták a Lorántffy középiskola udvarán található népszerű műfüves sportpályát, a helyi kispályás labdarúgás egyik központjának számító DLSZ Arénát, amelyet azóta egy támogatói felajánlásnak köszönhetően rendbe hoztak.
2020-04-00Pannon: órarend szerint onlineIsmertető a Pannon Oktatási Központ digitális működéséről a koronavírus okozta járványhelyzet idején.
2020-04-00Nem lesz diák eszköz nélkülHelyzetértékelés a digitális oktatásról városunkban a koronavírus okozta vészhelyzet idején.
2020-04-00Bánkis diákok emlékei. Felkészülés a szakmára, az életre2020-ban alapításának ötvenedik évfordulóját ünnepli a DSZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Három dunaferres munkavállaló emlékezik vissza bánkis éveire: Jacsó Rudolf, a PRM Igazgatóság technológiai osztályának metallurgiai szakértője; Kun Szilvia, a Hideghengermű üzemgazdasági vezetésének munkatársa és Lukácsi István, az Acélmű gyárvezető-helyettese. Az iskola rövid kronológiája.
2020-04-00Tanműhelyfejlesztés: végéhez közeledik az első ütem. Eszközbeszerzések és infrastruktúra-fejlesztés580 millió forintos kormányzati támogatással, 200 millió forintos vállalati önrésszel valósul meg egy, az Ipar 4.0 kihívásainak való megfelelést is célzó fejlesztési program az ISD Dunaferr Tanműhelyében. Nyilatkozik Popovics László projektvezető.
2020-03-31Napi huszonöt perc is sokat jelenthetA kényszerű otthonlét egyrészt korlátoz a szabad mozgásban, másrészt a plusz szabadidő egyben lehetőséget is nyújt, hogy beillesszük napirendünkbe a rendszeres tornát, testgyakorlást. Balogh Dávid, a Széchenyi István Gimnázium testnevelő tanára, vízilabdaedző amondó, napi 25-30 perces terheléssel, intenzív átmozgató tornával már sokat tehetünk egészségünkért, testi-lelki felfrissülésünkért:
2020-03-23Oktatás tantermen kívül, digitálisan. Üres teremben zajlik az oktatás: becsengetnek a virtuális órákraA kormány – a korábban kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel – tantermen kívüli, digitális oktatást rendelt el az általános és középiskolák számára, így a diákoknak március 16-án már nem kellett (nem lehetett) bemenniük a Pannon Oktatási Központ Gimnáziumba.
2020-03-20Önkéntes otthoni karanténbanA Bánki iskola négy diákja és két tanára önként vállalt karanténban van, miután hazatértek a németországi Regensburgból, ahol egy Erasmus+ stratégiai partnerségek projektben, a Sonne über Europe, vagyis a Napfény Európa egén címet viselő pályázatban vettek részt. Az önkéntes karanténról az egyik diák, Nagy Gergő nyilatkozott
2020-03-14Rendőrségi előadás diákoknak. Baleset-megelőzési tanácsokat adtak a gimis diákoknakA dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium adott otthont annak a prevenciós előadásnak, melyet Kiss Dénes rendőr őrnagy, valamint Kőhalmi László címzetes rendőr főtörzszászlós tartott 2020. március 13-án délelőtt. A diákok részére megszervezett tájékoztatón a szakemberek többek között az internet használatának veszélyeire és az online függőség megelőzésére hívták fel a fiatalok figyelmét, majd a program részeként interaktív baleset-megelőzési előadást hallgathattak meg a jelenlévők, melynek legfontosabb célja a biztonságos és szabálykövető közlekedésre nevelés volt.
2020-03-13Maradj életben a zebrán isA Dunaújvárosi Baleset-­megelőzési Bizottság figyelemfelkeltő plakátot küldött ki a város iskoláiba, a gyalogosgázolások elkerülését tűzve ki célul. Kőhalmi László címzetes rendőr főtörzszászlós, helyszínelő és balesetvizsgáló, a Dunaújvárosi Baleset-megelőzési Bizottság titkára elmondta, szeretnék felhívni a figyelmet a balesetmentes közlekedésre, ugyanis azt tapasztalták, sokan körültekintés nélkül próbálnak átkelni az úttesten. A kampány célcsoportja elsősorban a gyermekek korosztálya.
2020-03-13Színes programok az 50 éves Bánkiban2020-ban 50 éves a dunaújvárosi Bánki Donát Szakközépiskola. Minden hónapban szerveznek valamilyen jubileumi rendezvényt és programot
2020-03-11Véradással ünnepeltek. Segítség a Dunaferr iskolában2020. március 10-én a dunaújvárosi Dunaferr iskola villamossági tagozatában szerveztek véradást délelőtt nyolc és tizenegy óra között. Ottjártunkkor az intézmény végzős diákjai közül Árva Bálint és Nagy Tamás is vért adtak.
2020-03-07Cirkusz volt a tesiórán2020. március 6-án a Bánki 50 rendezvénysorozat keretében egy tornaórát a Fővárosi Nagycirkusz művészeivel tölthettek a diákok. A Fővárosi Nagycirkusz cirkuszi készségfejlesztő programot indított elsősorban felső tagozatos általános iskolások és középiskolások részére, amely során tan­órai kereteken belül a cirkuszi alaptechnikákra, mozgásformákra alapuló készségfejlesztő foglalkozásokat tart egy osztály vagy csoport számára az adott iskolában. Erre a díjmentes programra jelentkezett a Bánki iskola is Bata Márta tanárnő kezdeményezésére.
2020-03-07Érzékenyítő páros bánkis elfoglaltságA Bánki 50 rendezvénysorozat keretében tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Kapcsolda elnevezésű programot, melyre a dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola diákjait és a Jószolgálati Otthonlakóit is meghívta
2020-03-06Diákolimpiát nyert a POK. Aranyos pannonos röplabdázókMinden mérkőzését megnyerve szerezte meg az országos diákolimpiai első helyét a Pannon Oktatási Központ röplabda csapata Kaposváron 2020. február 29-től március 1-ig tartott V–VI. korcsoportos fiú röplabdázók országos diákolimpiai döntőjében
2020-03-06Színes nyitány, mozgalmas folytatásTöbb eseménnyel ünnepli alapítása fél évszázados jubileumát a dunaújvárosi Bánki középiskola. Míg múlt héten könyvbemutató és projektnap helyszíne volt az intézmény, ezúttal cirkuszművészek közreműködésével rendhagyó tesiórát szerveznek, valamint a népszerű "Kapcsolda" programját kínálják.
2020-03-05Referenciaiskolaként működhet a központ. Referencia-iskola a nyelvi képzésbenEgyüttműködési megállapodást írt alá a közelmúltban a Pannon Oktatási Központ (POK) arról, hogy az intézmény az ELTE Origó Nyelvi Centrum (ONYC) referenciaiskolájaként működhet. Ezzel tagjává vált annak a hálózatnak, amely az ONYC reményei szerint jelentősen hozzájárul majd a hazai nyelvoktatás fejlesztéséhez.
2020-03-03Pénzes tippek diákoknak. Speciális előadások a tanórák kereteinbelül: pénzes tippek.A dunaújvárosi DSZC Hild iskola is csatlakozott a 2020-ban is elindított Pénz7 nevű pénzügyi tudatosság fejlesztését célzó programhoz
2020-03-03Az ország legjobbja a POK. Fantasztikus POK-siker a diákolimpiai döntőben2020. február 27-től március 1-ig Kaposvárott rendezték meg a röplabda-diákolimpia országos döntőjét, ahol Dunaújvárost a Pannon Oktatási Központ együttese képviselte és aranyérmes lett
2020-03-03Családias légkörű gimnázium, ahol mindenki ismer mindenkitInterjú Fehérné Keserű Katalinnal a dunaföldvári Magyar László Gimnázium igazgatójával az iskoláról és az iskolai életről
2020-03-02Hatosztályos gimnáziumi POK-sikerek. Sikeres a hatévfolyamos magángimnáziumi képzésBalla Tibor interjúja Borgulya Zoltánnal a Pannon Oktatási Központ igazgatójával a 2020-ban indult hatévfolyamos gimnáziummal kapcsolatos tapasztalatairól
2020-03-00Technikusok és szakmunkásokIsmertető a szakképzés 2020 szeptemberétől bekövetkező változásáról: a nyolcadikosok a szakképző intézmények két típusában tanulhatnak tovább: technikus és szakképző iskola.
2020-03-00Szakmák sztárjai. Újra országos versenyre készülünkAz írásbeli elődöntőt követően huszonkét dunaújvárosi tanuló jutott a Szakma Kiváló Tanulója és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny előválogatójába.
2020-03-00Magángimnázium: külcsín és belbecsBeszélgetés Baráth Gyulával, a Pannon Oktatási Központ nevelési igazgató-helyettesével az intézmény erősségeiről és pályázatairól.
2020-03-0050 éves a Bánki (képaláírás)Az idei tanévben színes programsorozattal ünnepli alapításának 50. évfordulóját az ISD Dunaferr Zrt. egyik stratégiai oktatási partnerintézménye, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. (nem teljes szöveg)
2020-02-29Tizennégy feladaton át. Projektnapon emlékeztek meg az iskola névadójárólAz idei évben (2020.) ötvenéves a DSZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. Ennek keretében minden hónapban tartanak valamilyen rendezvényt.
2020-02-28Bánki: jeles jubileumAz egész 2019/2020-as tanévet az alapítás 50. évfordulójára történő emlékezésnek szenteli a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma – a dunaújvárosi közoktatás egyik alapintézményének számító középiskola ünnepi programok egész sorával készül a jubileumra.
2020-02-25Kézben a bizonyítvány, már ülhetnek a volánhoz. Kezükben a papír, ülhetnek a volánhozA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája már a 9. vizsgát szervezte meg idén februárban a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő tehergépkocsi-vezető és autóbusz-vezető képzésben. Február 24-én bizonyítványt osztottak.
2020-02-21Diákvér-programA Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete fiatal véradókat toborzó Diákvér-program elnevezésű akciójával rendszeresen látogatja a középiskolákat
2020-02-19Szép kiejtés és országismeretA székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium meghívásának eleget téve a Pannon Oktatási Központ négy tanulójával vettek részt a megyei német szépkiejtési és országismereti versenyen február 11-én.
2020-02-19Dicséretet és jutalmat kaptakKelemen Róbert a Dunaferr, Csapóczi Róbert és Farkas Béla pedig a Hild iskola tanulói, mindhárman a Széchenyi kollégiumban laknak, nem olyan régen egy idős úr életét mentették meg. Uszkai Géza, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium Tagintézményének vezetője lapunknak elmondta, a fiúk nemes tettükért dicséretben és tárgyi jutalomban részesültek.
2020-02-17A tagintézmények is átvehetik majdA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum pályázatának keretein belül munkacsoportjaik hét olyan kézikönyvet szerkesztettek meg, amelyek különböző témaköröket ölelnek fel, de valamennyi a lemorzsolódás csökkentését szolgálja.
2020-02-14A gimiseké a Diákvér vándorkupa. Maradt a gimiben a vándorkupaSzerény házi ünnepségen adta át február 13-án a Diákvér vándorkupát Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Terület Szervezetének vezetője a munkatársaival karöltve, amit még megtoldottak egy tortával is.
2020-02-14Egy iskola, ahol a szeretet a hívószó, és a megoldást keresikA városban már három éve működő Bocskai István Református Oktatási Központ Karácsony Sándor Középiskolájában nemcsak a diákok felé fordulnak szeretettel a pedagógusok, hanem egymáshoz is, bizalommal, támogatással.
2020-02-14KözmeghallgatásKözmeghallgatást tartott a dunaújvárosi önkormányzat vezetése 2020. február 11-én a dunaújvárosi városháza házasságkötő termében.
2020-02-13SÉTA tavasz: szervezés alatt (képaláírás)Hamarosan kezdődik a Sajtó és Tanulás Médiaprogram tavaszi kurzusa. A SÉTA szervezéséért és lebonyolításáért felelős Mediaworks munkatársak február 12-én délelőtt a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztőségében találkoztak, hogy egy konstruktív ötletbörze eredményeként még könnyebb és vonzóbb legyen a négyhetes program az érdeklődő iskolák, diákok számára. (teljes szöveg)
2020-02-10Drámatagozatosok a padlásonA DSZC Szabolcs Vezér Gimnáziumának diákjaitól számos írást olvashattak a Sajtó és Tanulás ­(SÉTA) programunk keretében. Tanáruk, Tánczos Krisztina most egy olyan írással lepett meg bennünket, amiből kiderül, cikkírásban és színjátszásban is remekelnek a diákjaik.
2020-02-10A felnőtté válás küszöbénPannonos ifjak értek be ismét a jövő számára, akik a megfelelő tudás birtokában a vágyott felsőoktatási intézményekben folytatják majd a további tanulmányaikat.
2020-02-08Útravaló, szép emlék (képaláírás)Több tradicionális elemet is tartalmazó szalagavató gálán ünnepelték a több mint hetven végzős diákot a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium tanulói és pedagógusai a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnokban február 7-én, pénteken, kora este. (nem teljes szöveg)
2020-02-07Mindent a sajtós életről, röpke hatvan percben. Az egyik legaktívabb SÉTA-programosok látogatásaHogyan áll össze az újság? Mi a szerkesztők feladata? Milyen titkok rejtőznek egy napilap készítése mögött? Ezekre, és még számos hasonló kérdésre kaptak választ a DSZC Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája diákjai, akik február 6-án reggel tettek látogatást szerkesztőségünkben.
2020-02-07Jótékonysági bált tartott a gimnázium. Úgy mulattak együtt a bálban, mint az összetartó, nagy családA híre szerint egy kellemes, családias intézmény a Magyar László Gimnázium Dunaföldváron. A fölszabadult emberekkel teli báljukon, a mai és a régi idők diákjaival is beszélgettünk.
2020-02-07Iskola épült - dunaújvárosi cégek voltak a kivitelezőkA Renalpin Kft. és a Grabarics Kft. által kivitelezett fejlesztésben egy kétszintes épülettel gazdagodott a szakképzési centrum.
2020-02-07Tárlat a Szivacsban (képaláírás)Czikle Szabina alkotásaiból nyílt tárlat február 6-án délután a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájában. A kiállítást Kovács István görögkatolikus parókus ajánlotta a látogatóknak. (teljes szöveg)
2020-02-07ISD-fejlesztés. Tanműhelyfejlesztés az ISD Dunaferr-nélAz ISD Dunaferr Zrt. tanműhelye pályázati fejlesztés keretében jelentősen megújul
2020-02-06Az irodalomtanítás fejlesztéséért (képaláírás)A Magyar Tudományos Akadémián szerdán ünnepélyes keretek között adták át a Pedagógus Kutatói Pályadíjakat. A pedagógusi munkája mellett elért kiváló tudományos eredményért járó rangos elismerést a 2007-es év után immár második alkalommal vehette át az Akadémia főtitkárától, Török Ádámtól a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium pedagógusa, Szücsné dr. Harkó Enikő (képünkön az első sorban jobbról a harmadik), aki egyben az MTA köztestületi tagja is. Díjazott kutatási munkájának címe: „Szöveg és digitalizáció – kitekintő segédletek az irodalomtanításhoz”. (teljes szöveg)
2020-02-03Új startupot kelthet életre a kreativitás. Született diákvállalkozókKözel 30 diák 6 csapatban mérte össze tudását a Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumában megrendezett Középiskolások Egyetemi Innovatív Versenyének (KEVIN) dunaújvárosi döntőjén.
2020-02-00Szakmák sztárjai. Befejeződtek az elődöntőkLezajlott a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny első fordulója 2020 januárjában. Dunaújvárosban 110 középiskolás írta meg a versenyfeladatokat, 19 szakmában.
2020-02-00Félévzárás, szalagavató, felvételiBaráth Gyula, a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium nevelési igazgatóhelyettese számol be az intézmény 2019/2020-as tanévének első félévéről és a jövőbeli eseményekről.
2020-02-00Újabb sikerek a npdaléneklési versenyekenA rácalmási Jankovich Miklós Általános iskola jó hangú diákjai tankerületi, megyei és országos népdaléneklési versenyeken szerepeltek. Nevek és eredmények a képes beszámolóban
2020-02-00Nagyvenyimen is „okosan az okostelefonokkal”A Dunamenti Regionális Népfőiskola támogatásával a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulói segítettek a nagyvenyimi nyugdíjasoknak, hogy jobban megismerkedjenek okos telefonjaikkal
2020-01-31A fiúk odarohantak hozzá, mentőt hívtak. Kabátjukkal védték, tartották a fejét, és hívták a mentőketSzerencsésnek érzem magam, amiért megismerhettem Csapóczi Róbertet, Farkas Bélát és Kelemen Róbertet. Ők hárman megmentettek egy 77 éves férfit, aki elcsúszott a lépcsőn, ott feküdt beszorult lábbal a zuhogó esőben, erős szélben. A bácsi hiába kiabált segítségért, az út túloldalán gyaloglók meg sem álltak, tovább mentek. A három fiú segített.
2020-01-31In memoriam Baky Ágnes 1939-2020Elhunyt Baky Ágnes, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium volt pedagógusa
2020-01-31Szakmai verseny: elődöntők utánAz Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen hirdette meg idén is a szakmai versenyeket. A területi kereskedelmi és iparkamarák szervezésében január 6-a és 22-e között tartották meg az elődöntőket.
2020-01-31Voksot a Bánkira. Szavazz te is a "Káoszból rend!"-re!A dunaújvárosi Bánki középiskola diákjai is csatlakoztak a Mengyelejev professzor munkássága előtt tisztelgő Nagy Periódusos Rendszer Performansz elnevezésű országos akcióhoz
2020-01-31Emlékezzünk együtt mindenki Ági nénijére. "A jó lelkek csillagként élnek tovább"Baky Ágnes, a dunaújvárosi Széchényi István Gimnázium tanárának nekrológja
2020-01-30Negyedik helyen zárt a RudasA hét végén Győrben rendezték meg a V-VI. korcsoportos kézilabda diákolimpia országos döntőjét.
2020-01-29A telefon is ugyanolyan függőség. A telefonfüggőség olyan, akárcsak a droghasználatMentálhigiénés napot tartottak január 28-án a Bocskai István Református Oktatási Központ Karácsony Sándor Középiskolája diákjai számára. Az egyik előadás a konfliktuskezeléssel, a másik a függőség témakörével foglalkozott.
2020-01-27Szalagavató ünnepség a Rudasban. Szalag a végzősöknekA Dunaújvárosi SZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma végzős diákjainak szombaton volt a szalagavató ünnepsége a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában.
2020-01-25Másfél száz vetélkedő diák a kultúra napjára. Vetélkedés több fronton a kultúra napja alkalmábólA dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban 28. alkalommal hirdették meg a magyar kultúra napjához kötődően a vers-, prózamondó és népdaléneklési versenyüket, és rajzpályázatukat; illetve tizedik alkalommal esszéírásra is várták a jelentkezőket.
2020-01-24Ezúttal nem volt esélyA DUE-RFT floorball csapata vereséget szenvedett a bajnoki tabella második helyén álló IBK Cartoon Heroes gárdájától
2020-01-23Lábtoll-labda: a harmadik nyílt verseny voltA 2019-ben életre hívott dunaújvárosi nyílt lábtoll-labda versenyt harmadik alkalommal rendezte meg a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség és az MPRINT Dekorációs és Grafikai Stúdió támogatásával január 18-án a Gárdonyi iskola tornatermében.
2020-01-20Matekból és magyarból felvételiztek. Magyar és matek volt a két feladványJanuár 18-án, szombaton délelőtt írtak központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi képzésre jelentkező diákok. A dunaújvárosi Széchenyi gimnáziumban több száz reménykedő tanuló adott számot tudásáról magyar nyelvből és matematikából.
2020-01-20A selyemszalag varázsaA Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola megtartotta szalagavató rendezvényét.
2020-01-18Felnőtté avatottak (képaláírás)A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma ebben az esztendőben úgy döntött, hogy a megszokottnál impozánsabb helyszínnel teszi még emlékezetesebbé a végzős osztályaiban tanulóknak a szalagtűzés ceremóniáját. Az idei három osztály, amelyek befejezik tanulmányaikat az iskolában a Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok tágas terében táncolta el a szokásos keringőt.
2020-01-11Hildes szalagavató. Szalagavató volt a HildbenA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Hild József Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola diákjai számára a szalagavató ünnepséget január 10-én este tartották a Szabó Magda református iskola ebédlőjében.
2020-01-10Informatikai versengés a Bánkiban. Tíz csapat harminv diákkal nevezettA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma 27. alkalommal rendezte meg január 9-én délután informatikai területi vetélkedőjét, amelyen több környékbeli település diákjai is részt vettek.
2020-01-00Tanműhelyfejlesztés az ISD Duanferrnél. Az ipar 4.0 kihívásainak is szeretnének megfelelniA Közeljövőben megújul az ISD Dunaferr rt. tanműhelye. Nyilatkozik Popovics László, a vállalat képzési osztályvezetője.
2019-12-24Diákolimpiai döntőt játszhat a RudasA múlt héten Szombathelyen rendezték meg az V-VI. korcsoportos lány kézilabda diákolimpia elődöntőjét, amelyen a dunaújvárosi Rudas középiskola együttese is indult.
2019-12-20"Mindig mindent saját kútfőből írok"Báró Vilmos lett a 2019-es SÉTA őszi kurzusának aranytollas diákja. Vili a DSZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája 11. évfolyamos diákja idén egyedüliként vett részt iskolájából a SÉTA programban.
2019-12-20Egy családbarát iskola gálájaDecember 18-án, szerdán este tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a Pannon Oktatási Központ Dunaújvárosi Magángimnáziuma. A gálaműsornak, ahogy mindig is, a Bartók kamaraszínház biztosította a helyszínt.
2019-12-20Közelebb hoz az ünnepA dunaújvárosi Széchenyi gimnázium diákjainak naptára a karácsony előtti időszakban, december 14-től 20-ig fellépésekkel telt meg.
2019-12-20Véget ért az Angyaldoboz akcióMintegy háromszáz cipősdoboznyi felajánlás érkezett.
2019-12-19Fiatalok, kreatívak és nagyon jól írnak. Rengeteg jó tollú diák írt a SÉTA őszi kurzusa alattÜnnepélyes keretek között adta át a Dunaújvárosi Hírlap a SÉTA program legeredményesebb diákjának járó díjat. A Sajtó és tanulás négy hete során nyújtott teljesítményük alapján az iskolánkénti legjobbakat, valamint a legaktívabb intézményt is jutalmazták. A program alatt nyújtott egyenletesen kimagasló munkája elismeréséül Báró Vilmos (kép), a DSZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája diákja kapta az Aranytollat
2019-12-19Karácsonyi bűvöletEz a hét a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium életében a karácsonyról szólt. Tegnap dél­előtt regöltek a diákok, délután pedig az iskola együttesei, kórusai tartottak bemutatót tudásukból a szülőknek, a rokonoknak, a barátoknak és természetesen a gimnázium dolgozóinak az intézet megtelt aulájában.
2019-12-18Pártprogramok és ünnepi vásár a RudasbanMinden évben izgalmas időszak az iskola életében a Rudas hét.
2019-12-16Fiatal gimnazisták képi útkeresése a paravánonMi vagyunk címmel nyílt csoportos kiállítás december 13-án, pénteken a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium fotószakköröseinek munkáiból az iskola aulájában, a Szivacs galériában.
2019-12-16Szalagavató bálDecember 13-án, pénteken este volt a Dunaferr iskola szalagavató bálja.
2019-12-14A kísérlet tárgya: az eleven rendszer. Guiness-rekord és a Bánki suli diákjaiNem mindennapos esemény volt december 13-án délelőtt a Bánki középiskolában, ahol periódusos rendszer performanszot tartottak. Az intézmény száztizennyolc tanulója vett részt az eseményen, hiszen a rendszer száztizennyolc kémiai elemet tartalmaz.
2019-12-14Rudas fiúk elsőségeA két címvédő sikerével ért véget a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által életre hívott, középiskolásoknak szóló Centrum kupa első fordulója.
2019-12-13"Arad felett beborul az ég..." - kiváló dolgozatA Kossuth Szövetség az idei tanév elején „Arad felett beborult az ég…” címmel pályázatot hirdetett általános és középiskolás korú fiatalok számára. A Kossuth Szövetség felhívására idén országos szinten 118 pályázatot nyújtottak be a középfokú oktatási intézmények. Közülük a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 12. b osztályos tanulója, Viczai Ágota az idei XXIV. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián (Bedő Eszterrel együtt) Kőszegen már sikerrel bemutatott helytörténeti témából készítette „A 16. Károlyi-(honvéd) huszár­ezred ’48-as tisztjének, Barkóczi Rosty Pálnak példaadó életútja” című munkáját, amelyet a zsűri Ezüst oklevél díjazásban részesített.
2019-12-13Döntősként sikerrel vetélkedtek betegjogokbólAz Emberi Erőforrások Minisztériuma önálló szervezeti egységeként működő Integrált Jogvédelmi Szolgálat betegjog-tudatosító, interaktív csapatversenyén a Lorántffy iskola mindkét csapata bejutott a november végi döntőbe.
2019-12-09Pályaorientációs nap a Dózsában. Célszerű minél hamarabb terelgetni a tanulókat egy biztos életpálya feléPályaorientációs napot tartottak december 7-én, szombaton délelőtt a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolában. A program a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával jött létre.
2019-12-09Testközelből isA 2020/2021. tanév képzési kínálatról tájékozódhattak a szülők és gyermekeik december 6-án, pénteken egész délelőtt a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma nyitott napján.
2019-12-07Diákéveik meghatározó estje. Az álmok kapujábanKilencvenkilenc végzős diák ingjére tűzték fel a 11. évfolyamosok az iskola emblémájával díszített szalagot december 6-án este a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában.
2019-12-07Nyitott kapukkal (képaláírás)December 6-án, péntek délelőtt tárt kapukkal várta a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az érdeklődő szülőket és diákokat nyílt napján, megmutatva képzési kínálatukat.
2019-12-04Sport és fotókiállítás. A Rudasban megőrzik Nikolett emlékét és az életszemléletétSport és fotó címmel nyílt kiállítás december 3-án délután a Rudas iskola aulájában Horváth Nikolettnek, az iskola három éve elhunyt diákja emlékének ajánlva.
2019-12-04Országos döntőbe jutott széchenyis csapatNovember 22-én tartották Székesfehérváron a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny díjkiosztó ünnepségét. A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium diákjai nagyon szépen szerepeltek.
2019-12-03"Hogyan készül?" Bánkisokat fogadtunkA DSZC Bánki Donát Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 9.d osztályának tanulói tettek látogatást a Dunaújvárosi Hírlap Szerkesztőségében.
2019-12-03Diákok vidítottak a gyermekosztályonIdén is igyekeztek szebbé tenni az ünnepvárást a Bánki iskola diákjai azoknak a gyerekeknek, akik a Szent Pantaleon Kórház Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályán kénytelenek a Mikulást várni.
2019-12-02Minden szép gyakorlat plusz örömforrást jelentNovember 29-én, pénteken immáron negyedik alkalommal adott otthont a DSZC Rudas Szakgimnáziuma a Speciális Olimpia Regionális Mozgásélmény napjának.
2019-12-00POK - Egy szórakoztatva tanító gimnáziumIsmertető a Pannon Oktatási Központ 2019/2020-as tanévének első feléről. Nyilatkozik Baráth Gyula, nevelési igazgatóhelyettes.
2019-11-30A mozgás élménye (képaláírás)November 29-én immáron negyedik alkalommal adott otthont a DSZC Rudas Szakgimnáziuma a Speciális Olimpia Regionális Mozgásélmény napjának. A mintegy 70 súlyos, halmozottan sérült, mozgásukban korlátozott fiatalnak ls felnőttnek sportolási lehetőséget nyújtó közösségi rendezvény a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, a helyi Móra Ferenc Általános Iskola és a "Mindannyian mások vagyunk" Egyesület munkatársainak és önkénteseinek példaértékű összefogásával valósulhatott meg. A vidám hangulatú baráti versenyen egy hétállomásos pályát teljesíthettek a résztvevők. (teljes szöveg)
2019-11-30Felvételi, nyelvvizsga, változás. Kötelező nyelvvizsga: egyetértettek a felek, a diákok a legfontosabbakDiákokat, szülőket, tanintézményeket, a nyelvtanárokat – és még több más szervezetet – mostanában leginkább az foglalkoztatja, vajon mi lesz a felsőoktatási intézmények esetében a nyelvvizsgához kötött felvételikkel. Úgy néz ki – ritkaság – közös a megegyezés, és ideiglenesen nyugvópontra került az ügy.
2019-11-30A széchenyis diákok nyertekA Fejér Megyei Kormányhivatal idén már hetedik alkalommal hirdetett vetélkedőt Döntésünk a jövőnk! címmel Fejér megyei középiskolás diákok számára, a felelős szexuális magatartás témakörében. A próbatételek utolsó fordulója november 28-án volt Székesfehérváron, ahol a két városi csapatunk remekül szerepelt. Az egyik csapat első, a másik pedig hetedik helyezést ért el.
2019-11-29Ügyeskedtek a diákokA Rákóczi-emlékév alkalmából rendezték meg a Rákóczi-emlékversenyt a Pannon Oktatási Központban (POK). A verseny három fordulója alatt a csapatok megmérették történelmi tudásukat és kreativitásukat is.
2019-11-28A hatosztályos kisgimis képzés egyre népszerűbbMagyarországon a négyosztályos gimnáziumi tanrend mellett nagyon sok helyen van nyolc-, illetve hatosztályos „kisgimis” képzés, amelyek az életkori sajátosságok figyelembevételével egyre inkább helyet követelnek maguknak a képzési palettán. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, nem véletlenül, hiszen egyre népszerűbbek és hatékonyabbak.
2019-11-27Lehetett gazdagodni. Ízelítőt kaptak a Rudas életének atmoszférájábólMár több éves hagyomány a Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumban a Gazdagodni jó! elnevezésű csapatverseny, amelynek döntője november 26-án délután volt. Olyan általános iskolás hetedik-nyolcadik osztályos diákoknak rendezték, akik érdeklődnek a gazdasági élet iránt.
2019-11-27Ünnepi szokások és hagyományok a világ körülA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Liber Alíz, a DSZC Szabolcs Vezér Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-27Vajon miért nem divat a boldogság?A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Maczó Gerda, a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium diákjának írása.
2019-11-27Black Friday őrületben szenvedünkA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Báró Vilmos, a Hild József Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-27DIY: Légy kreatív, készíts hógömböt!A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vári Rózsa Kitti , a Pannon Oktatási Központ diákjának írása.
2019-11-27Miről is szól valójában a karácsony?A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Ráduly Cintia, a Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-26Döntésünk a jövőnk! - plakáton. Kiplakátolt feladatA Fejér Megyei Kormányhivatal hetedik alkalommal hirdetett vetélkedőt Döntésünk a jövőnk! címmel Fejér megyei középiskolás diákok számára, a felelős szexuális magatartás témakörében. A prevenciós versenysorozatra 6 városból 11 iskola 29 csapata jelentkezett, köztük a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium két csapata is részt vett a versenyben.
2019-11-25Kalligráfiai bemutató - kétszáz alkotássalMég szeptember végén hirdette meg a Pannon Oktatási Központ idei rajzpályázatát, amelynek fő témája a kalligráfia, a monogram és a címer volt. A beérkezett munkákból november 22-én, pénteken nyílt kiállítás az intézmény aulájában.
2019-11-21Vegyi varázslat (képaláírás)Idén is nagy sikere volt a kémia bemutató órának a Pannon Oktatási Központban, Kiss Tibor szervezésében. Több mint 40 tanuló nagyon élvezte a kísérleteket, amelyeket az általánosban megismerhettek, mint a szublimáció, a hidrogén-peroxid bomlása, az ozmózis jelensége, vagy a sav-bázis reakciók. A végén mindenki egy telített vegyértékű, elektronszerkezetű, nemesgázzal töltött polimer műanyagot kapott ajándékba, vagyis héliumos lufit! (teljes szöveg)
2019-11-20Rémes hármas (képleírás)A Szabó Magda Református Iskola „Rémes hármas” elnevezésű csapata (Bankó Zoé Mercédesz 8. a, Vermes Patrícia 8. a, Kun István 8. a) november 12-én, a DSZC Rudas Közgazdasági Szakgimnáziuma által megrendezett IX. „gpsz” Informatikai Csapatversenyen II. helyezett lett a 13 csapatból. Felkészítő tanáruk Piszmanné Szántai Judit. (teljes szöveg)
2019-11-20Különdíjas szavalók elismeréseA Pannon Dunaújvárosi Magángimnázium diákjai közül többen részt vettek a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája által szervezett városi vers- és prózamondó versenyen.
2019-11-20Televízió vagy internet? Online nézni könnyebb?A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vincze-Hajnal Blanka, a Pannon Oktatási Központ diákjának írása.
2019-11-20Ezt nyújtja számomra az InstagramA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Báró Vilmos, a Hild József Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-20A zene az életünk meghatározó részeA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Kugler Anna, a Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-20Appok a tanuláshozA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vámos Viktória, a DSZC Szabolcs Vezér Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-20Okostelefon-függőségA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Gál Jázmin, a Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-19Hosszú évtizedek kitartó munkájáértBensőséges hangulatú találkozón köszöntötte jubiláló tagjait a Pedagógusok Szakszervezetének helyi és járási szervezete. Az ünnepségen az Aprók Háza óvodásai – Bodnár Maja, Bodnár Zoltán, Kismoni Petra – léptek fel, majd a Széchenyi gimnázium tanulói – Jánosi Hanna és Magyar Zsófia – szolgáltak zenés műsorral. Az alábbiakban a díjazottak méltatását közöljük.
2019-11-16Nagyot hódítottak a rudasosok. A Rudas idén meghódította Barcelonát, a következő nagy célvárosuk MilánóA Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumba kaptunk meghívást. Az eseményre érkező tanulóifjúsággal tömve volt a Rudas sportcentruma.
2019-11-16Közösen építik majd meg a hajót. Napfény Európa és Dunaújváros egénA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma évek óta indul Erasmus+ stratégiai partnerségek projektekben, így nem kezdőként vágtak bele a Sonne über Europe, vagyis a Napfény Európa egén címet viselő pályázatba, amelynek célja, hogy az együttműködő európai iskolák közösen építsenek meg egy napelemmel hajtott csónakot. A héten egy workshopon mutatták be, hol tartanak a munkálatokban.
2019-11-16Pályaorientációs nap volt a SzéchényibenTanítás nélküli munkanap volt november 14-én, csütörtökön a gimnáziumban.
2019-11-16A nyolcosztályos gimnáziumról szólva (képaláírás)A Széchenyi gimnázium november 14-én nyílt napot tartott a nyolcévfolyamos gimnáziumba készülőknek. Kratzmajer Zoltán intézményvezető kiemelte, miért tartja fontosnak a nyolc­évfolyamos gimnáziumi képzést, bemutatta a szülőknek az intézményben folyó szakmai munkát, valamint elmondta a beiskolázás feltételeit, továbbá az írásbeli felvételire jelentkezés módját. Közben Pocsai Mária (képünkön) beszélgetett a gyerekekkel. (teljes szöveg)
2019-11-14Közös lesz a hajójuk (képaláírás)A Bánki iskola 50 éves jubileumi programsorozatának novemberi rendezvénye, az Erasmus + nemzetközi projekt magyarországi, dunaújvárosi megrendezése, lebonyolítása volt november 13-án.
2019-11-13A sokoldalú művész sikeres életpályájaA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Kővári Henriett, a Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-13Te mennyire ismered Budapestet?A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Harza Márk, a Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-13K. A. Tucker: Tíz apró lélegzetA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Liber Alíz, a DSZC Szabolcs Vezér Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-13Te is lebeghetsz! - Ilyen "Az"A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Budai Lili, a Pannon Oktatási Központ diákjának írása.
2019-11-13Élő történelmet látni KárpátaljánA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Mosonyi Boglárka, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
2019-11-08Befogadás, elfogadás és toleranciaKözös színdarabbal készült a Lorántffy iskola és a Jószolgálati Otthon.A dzsungel könyvét állították színpadra, a bemutató szerdán volt a Bartók színházban.
2019-11-08A Hild gólyafészke. A közösségi szellem erősítése volt a céljukSok vetélkedővel és ügyességi játékkal tarkítva tartották a hagyományos gólyanapokat a Hild József középiskolában.
2019-11-08Az anyaországgal ismerkedtek a székelyudvarhelyi iskolásokNem először érkeztek kedves vendégek Székelyudvarhelyről Dunaföldvárra. Az ottani Bányai János Szakközépiskola diákjai és kísérő tanárai a Határtalanul! program adta lehetőséggel élve ismerkedtek az anyaországgal.
2019-11-07Közös színházi produkció. Egy közös dzsungelNem mindennapi előadás helyszínévé vált a dunaújvárosi Bartók kamaraszínház. Kipling A dzsungel könyve című darabját egészséges és fogyatékkal élő fiatalok együtt mutatták be a zsúfolásig telt nagyteremben.
2019-11-06Túlcukrozott életünk és a hormonokA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Báró Vilmos, a Hild József Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-06Mi, tinédzserek és a mi táplálkozási problémáinkA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Vincze-Hajnal Blanka, a Pannon Oktatási Központ diákjának írása.
2019-11-06Te mennyire ismered önmagad?A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Kugler Anna, a Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-06Ezt a sportot űzöm énA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Molnár Laura, a DSZC Szabolcs Vezér Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-06A tökéletes őszi relaxA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Liber Alíz, a DSZC Szabolcs Vezér Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása.
2019-11-05Kezdődik az őszi Sajtó és Tanulás. Indul az őszi Sajtó és Tanulás (SÉTA), még több publikálási lehetőséggelEzen a héten indul a Sajtó és tanulás őszi kurzusa, a középiskolás diákok első cikkei november 6-án, szerdán jelennek meg először a négyhetes időszak alatt.
2019-11-05A jövő bajnokai játszottak ismét az Üstökös KupánÖt dunaújvárosi és egy rác­almási helyszínen rendezték meg a közelmúltban a XV. Üstökös Kupa kézilabda-utánpótlásornát. Több tucat klub és több száz leendő bajnok csatázott három napon át.
2019-11-02Lábas, fűszer, szappan, búraA siófoki Krúdy Szakgimnázium és Szakközépiskola az őszi időszakban tartja a Krúdy-napok névre keresztelt rendezvénysorozatát, melyen szerephez jutnak az ország legrátermettebb kereskedő tanulói is. A Kereskedelmi iskola ezúttal is látványosan szerepelt.
2019-10-31Édes anyanyelvünk: Maczó Gerda kiváló teljesítményeImmáron 47. alkalommal rendezték meg Sátoraljaújhelyen a Kárpát-medencei kitekintésű „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati versenyt, amelyen Fejér Megyét Maczó Gerda, a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium fiatal tanulója képviselte.
2019-10-28REtrótalálkozón az MLG-s diákok. Élmények és emlékek, azaz tudósítás egy retrótalálkozórólA dunaföldvári Magyar László Gimnázium családias kisiskola hírében áll több mint hat évtizede. Talán ezért tartanak már rendhagyó ballagást az ötven évvel korábban végzettek részvételével, s talán ezért is legendásak az osztáytalálkozók – bármely korosztályban.
2019-10-26Szakmák testközelből. Szakmai bemutatókImmár harmadik alkalommal telt meg érdeklődő diákokkal és hét szakképző iskola mintegy nyolcvan bemutatójával a Dunaferr iskola Apáczai tagintézménye október 25-én egész nap, a dunaújvárosi szakképzés napján.
2019-10-25Igyekszem: ez a jelszavam - bemutatjuk a Széchenyi István Gimnázium új igazgatójátBeszélgetés Kratzmajer Zoltánnal, a Széchenyi István Gimnázium új igazgatójával.
2019-10-24Ingyenes oktatás az egyetemenA Dunaújvárosi Egyetem ingyenes képzést szervez, amely a középszintű érettségire, valamint a középfokú nyelvvizsgára való felkészülést segíti.
2019-10-19Új szakmák, és képzési rendszer. Érdekeltek a hatékony együttműködésbenA Szakképzés 4.0 stratégia volt a témája a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara legutóbbi szakképzési klubos rendezvényének.
2019-10-18Felkészülni a digitális világ kihívásairaAz országban elsőként nálunk adták át a Diákháló program fejlesztéseit. Solymár Károly Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkár múlt csütörtökön a Dunaújvárosba látogatott.
2019-10-18Tréfás feladatok, vicces kihívások. A legjobb osztály vihette haza a vándorgólyátKözel száz kilencedikes diák gólyaavatóját tartották október 16-án, szerdán délután a Lorántffy iskola tornatermében.
2019-10-18Gyakorló tudósok a Bánki versenyénLegalább két évtizedes hagyományra tekint vissza a természettudományi vetélkedő, amit a DSZC Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola közösen szervez a Dunaújvárosi Egyetemmel.
2019-10-17Drámás témahét a Széchenyiben. Szín-Játék Shakespeare művével: drámás témahét a SzéchenyibenDrámás témahetet tartanak a napokban a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiumban. Október 16-án a Szín-Játék napja volt, a diákok Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című művét adták elő.
2019-10-16A Dunaferr iskola szakmai napja. Dunaferr szakmai nap: információáramlásA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakmai heteket tart, ezen a héten a csőszerelők és a szerkezetlakatosok képzését segítik elő a szakemberek. Baráth Artúr, az iskola igazgatója tájékoztatta a Dunaújvárosi Hírlapot arról, mi is a lényege a szakmai hetek sorozatnak.
2019-10-14Játékos vetélkedő a családi találkozónIsmét egy remek hangulatú családi napot tartottak a közelmúltban a Pannon Oktatási Központban, ahol a játékos vetélkedő eredményhirdetésekor ezúttal is – már négy éve megszakítás nélkül – Kovács-Erdősi Vera tanárnő csapata örülhetett, hiszen ők érték el a legmagasabb pontszámot, megnyerve ezzel a vetélkedést.
2019-10-12Ajándékba adták a Rudas iskolának. Ajándékba adtaA turisztikai ágazat fejlesztéséhez kapcsolódó ajándékozási szerződés ünnepélyes aláírása történt október 11-én a Rudas iskolába.
2019-10-11Villámgyors wifi és egy őszi szakmai konferenciaKét fontos eseménynek is helyszínül szolgált a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium. Átadták a szupergyors internethálózatot és Színes módszertan címmel őszi szakmai napot tartottak.
2019-10-09Az Erasmus pályázat sikereirőlA Rudas Közgazdasági Szakgimnáziumba kaptunk meghívást. Az eseményre érkező tanulóifjúsággal tömve volt a Rudas sportcentruma.
2019-10-09Kamionosok és balerinák roptákHivatalosan is rudasosnak számítanak annak a négy, kilencedikes osztálynak a tagjai, akik október 8-án délután fergeteges hangulatú gólyaavatón kitartóan és hősiesen teljesítették a legmeredekebb feladatokat is.
2019-10-09Rendvédelmi felkészítőA Dunaferr Szakközép- és Szakiskola adott otthont a rendvédelmi szakmai napoknak, amelynek során a fiatalok pályaválasztásának megalapozottabbá, felkészültségük célirányossá válhat.
2019-10-08Szorul a hurok: Máté első díja a filmszemlénSzabó Máté a Széchenyi István Gimnázium tanulója nemrég indult a Göcsej Filmszemlén, ahol Ifjúsági kategóriában első helyet szerzett a Szorul a hurok című alkotásával.
2019-10-07Szokatlanul erős barátsággal fogadnak itt mindig minket1987-ben, vagyis harminckét éve kezdődött egy máig tartó kapcsolat a dortmundi általános gimnázium és a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium között.
2019-10-05"Ők mindvégig bátran küzdöttek" "A hősök áldozata nem volt hiábavaló"Az 1848/49-es szabadságharc leverése után hősi halált halt tizenhárom aradi vértanú emlékezetére rendezett koszorúzást Dunaújváros MJV önkormányzata a 48-as emlékműnél.
2019-10-05A tornaszerek után jöhetett a korcsolyázásSzeptember 30-án, hétfőn este érkezett meg szokásos őszi látogatására Dunaújvárosba a Széchenyi István Gimnázium és Kollégium testvériskolája, a dortmundi Reinoldus-und-Schiller Gymnasium.
2019-10-04Német vendégek. Egy kapcsolat, amely Belgiumból indult útjáraA Széchenyi István Gimnázium és Kollégium dortmundi testvérgimnáziuma ezen a héten Dunaújvárosban vendégeskedik. A német diákok gazdag programokban vettek és vesznek részt.
2019-10-04Kamara: pályát adni a választáshozNehéz folyamat a pályaválasztási döntés előkészítése az érintett gyerek, fiatal és családja számára is, a kamara pályaorientációs tevékenysége ősszel is több programmal segítheti ezt.
2019-10-03Kis fákat ültettek a diákok. Három dunaújvárosi iskola nyolc kicsi fájaNyolc új facsemete kapott helyet a Római városrészben, a Fáy utca mögötti parkban.
2019-10-00Családias marad a PannonBaráth Gyula, a Pannon Magángimnázium igazgatóhelyettese nyilatkozik az iskola rendezvényeiről 2019 őszén.
2019-09-27Szüreti hét a HildbenRégi hagyomány a Dunaújvárosi SZC Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolájában a szüreti hét – meséli lapunknak Pintérné Szatmári Angéla, az intézmény pedagógusa.
2019-09-26Vidám beavatás gimis gólyáknak (képaláírás)Szeptember 24-én, kedden délután a hagyományos Széchenyi-vetélkedővel kezdődött a városi gimnázium idei diákhete, amelynek egyik kiemelkedő eseménye volt a tegnapi gólyaavató, amelyen az első éves diákság átesett az ilyenkor szokásos, vicces próbatételekkel telített beavatási szertartáson. Ma már a diákigazgatói címre törő pártalakulatoké a főszerep. A tornateremben a végelszámolás tekintetében is kiemelten fontos versengésen csapnak össze a csapatok a kampányhajrában. Pénteken a Szalki-szigeten található kempingben ifjúsági nappal zárul a programsorozat.
2019-09-19Mobilitási hét - ezúttal a diákok főszereplésével. A lebegő villanykörtétől kezdve egészen a zajártalmi hatásokigAz Európai Mobilitási Hét keretén belül szeptember 18-án a dunaújvárosi polgármesteri hivatalban hivatali zöld napot tartottak iskolák részére.
2019-09-19Ezüst minősítést kaptak. Elsősegélynyújtó verseny volt ZalaegerszegenMagyar Vöröskereszt 1971 óta szervezi meg elsősegélynyújtó versenyét, amelynek célja az ismeretek fejlesztése, gyakorlása. A területi döntő nyertesei jutnak be a megyei döntőbe, az ott jól szereplő csapatok – 2019-ben a megyéből a felnőttek közül a kulcsi illetőségű Dunai Lányok nevű csapat, az ifjúsági kategóriában a Lorántffy Szakképző Centrum diákjai vehetnek részt az országos döntőn.
2019-09-14Kiállítás a POK-ban (képleírás)A Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola és a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium diákjainak rajzaiból, alkotásaiból rendeztek a gimnázium aulájában kiállítást, amelyet Kurina Laura, a művészeti intézet igazgatója és Baráth Gyula, a POK igazgatóhelyettese nyitott meg. (nem teljes szöveg)
2019-09-12Pezsgő diákélet a POK-ban. Ismét pezsgő diákélet tölti ki a POK tereitAz első szeptemberi csengőszó előtt élet költözött a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium falai közé.
2019-09-03Elutaztak az Erasmusszal és tanultak Európa-szerteEbben az évben hatan pályáztak a Lorántffy iskolából az Erasmus+ pályázatra, és mind a hatan nyertek is. Öten már vissza is tértek. Élménybeszámoló.
2019-09-02Ma elkezdődik a tanév - újoncokat is köszöntöttek (képaláírás)A Bánki Donát Szakgimnázium és Szakközépiskola szeptember 1-jén délután tartotta meg az évnyitóját. A Himnusz meghallgatása után az idősebb diákok köszöntötték egy kis előadással az első éveseket, vagyis a kilencedik osztályosokat. Az "újoncoknak" kivetítőn bemutatták az iskolát, majd névadójának, a feltaláló Bánki Donátnak az életéről ejtettek pár szót. Végül Schön Beatrix igazgató köszöntötte az évnyitón megjelenteket. (teljes szöveg)
2019-09-02Bánkisnak lenni mindig is komoly rangot jelentHangulatos múltidéző találkozóval kezdődött augusztus 30-án, pénteken délután a Dunaújvárosi SZC Bánki Donát Gimnáziuma és Szakgimnáziuma fennállásának 50. évét köszöntő jubileumi programsorozat.
2019-09-00Segítettük a beiskolázástA rácalmási képviselő-testület gyermekenként 8000,- forinttal támogatta a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult családok 2019. szeptemberi óvoda-, bölcsőde-, iskolakezdését
2019-08-31Bevonultak a gólyák a Lorrántffy termeibe isAugusztus 30-án, pénteken tartotta gólyanapját a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a négy osztálynyi 9. évfolyamos diákok fogadására.
2019-08-30A kisgimisek ismerkedése, társsal, sulivalAugusztus 29-én délután a nyolc­osztályos gimnáziumba jelentkezett diákokat – ők lesznek az ötödikesek – és szüleiket fogadták a hetedikesek, közelebbről a 7. E osztály Dukai Klára osztályfőnök irányításával.
2019-08-29Vándortábor: két keréken a Balatonnál. Két keréken a Balatonnál - a dunaújvárosi széchenyisekkelA Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) szervezésében tavaly még csak négy, idén már összesen hat helyszínen túrázhatnak diákcsoportok. A Széchenyi Gimnázium csapata elsőként vágott neki a kalandnak, hogy leküzdje a Veszprém-Keszthely távot, a túrán összesen 240 kilométert tekertek, ami nem kis teljesítmény.
2019-08-29Véget ért a gólyatábor, hétfőn már sulikezdésBefejeződött a Széchenyi István Gimnázium kétnapos gólyatábora. Augusztus 27-én, kedden az iskolában, illetve az élményfürdőben, a szerdát pedig a Szalki-szigeti kempingben töltötték a diákok.
2019-08-28Száztíz gólya a Széchenyi gimiben. Tábor: a gólyatánctól a paprikáskrumpli-főzésigNincs mese, a jövő héten indul a tanév. Ennek egyik biztos jele, hogy a Széchenyi gimnáziumban most tartották a gólyatábort, száztíz elsős diákkal.
2019-08-23Aki a Kálvint választja, az felnőttként is szerezhet érettségitA Kálvin János Református Gimnázium, Általános Iskola és Szakiskola bemutatása. Beszélgetés a vezetőkkel és a diákokkal.
2019-08-16Ötvenéves a BánkiAugusztus 30-án a volt Bánki épületében találkoznak az iskola régi dolgozói.
2019-08-09Kratzmajer Zoltán a gimi élén (kishír)A Széchenyi gimnázium igazgatójának kinevezése lejárt, a pályázaton Kratzmajer Zoltán nyert öt évre bizalmat. (nem teljes szöveg)
2019-08-06Sikeres tanévet zárt a Pannon - folytatják. Sikeres, eredményekkel teli évet zárt a magángimnáziumSikeres, eredményekkel tűzdelt tanéven van túl a Pannon Oktatási Központ Magángimnázium. Baráth Gyula igazgatóhelyettes értékelt.
2019-08-05Magas a léc,meg kell tanulni ugrani. Meg kell tanulni ugrani, mert igencsak magasan van a léc!Prof. dr. Bódis József, az Emmi oktatásért felelős államtitkára a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium vezetésével a következő öt évre Kratzmajer Zoltánt bízta meg. Az informatika szakos középiskolai tanárral beszélgettünk.
2019-08-02Főzni szeretünk, mert jó! Sütünk-főzünk, szenvedünk, okoskodunk a konyhábanA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum évek óta szervez felnőttképzéseket. E téren élen jár a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola, ahol hat OKJ-s képzés, felnőttoktatás folyik. Egyik legnépszerűbb a szakácsképzés, ezúttal az ő munkájukkal ismerkedünk.
2019-08-00Háromszázharminc lila nyakkendőBaráth Gyula, a Pannon Magángimnázium nevelési igazgatóhelyettese nyilatkozik a 2019/2020-as tanév kezdetéről, s azt megelőző nyárról.
2019-08-00Felnőttek az iskolapadbanBeszélgetés a felnőttképzés helyzetéről Magyar Andrással, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Középiskola igazgatójával. Nyilatkozik Uitz Vilmos mérnök, aki felnőttoktatás keretén belül tanul szakácsnak.
2019-07-11A tanárok nyáron képzik magukat. Nyáron a pedagógusok tanulnak, Európa-szerteEbben az évben hatan pályáztak a Lorántffy iskolából az Erasmus+ pályázatra, és mind a hatan nyertek is. Úgyhogy utaznak a lóris pedagógusok szerte Európába tapasztalatot szerezni.
2019-07-09A Rockmaratonon is ott lesznek, megelőznekA Dunaújvárosi SZC Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája széles körű oktatással rendelkezik. Az egyik szak a közszolgálati ügyintéző, közismert nevén a rendvédelmi szak. Ennek diákjai most a nyári gyakorlatukat töltik, a többi között a Dunaújvárosi Rend­őrkapitányságán is.
2019-07-09Az eredményeket kell közös gondolkodással fejleszteniJúlius elsejétől, ötéves időtartamra Pocsainé Varga Veronikát nevezték ki a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatói posztjára. Eddig a Lorántffy iskolát irányította, mostantól már hét intézmény szakmai munkájáért felel. A terveiről kérdeztük első munkanapjainak egyikén.
2019-07-06Öt évre kapott megbízástA Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája élére kiírt tagintézmény-vezetői pályázata eredményes lett. Baráth Károly Artúr öt éven át vezetheti az iskolát.
2019-06-25A tó körül sétálunkA Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Plósz Gergely Bálint, a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium diákjának írása.
2019-06-15A Rudas csapatai a strandkézilabda-döntőbenA strandkézilabda zárja hagyományosan a diákolimpiai sorozatot, amely a Rudas iskolának sikeres sportága.
2019-06-14Ádámok és Évák ünnepe. Diákok a Bartók színpadánHetedik alkalommal tartotta meg a Bartók színház az Ádámok és Évák Ünnepe rendezvénysorozatot középiskolások számára, amelyen egyazon szituációt kellett különféle stílusban előadniuk.
2019-06-14Akikre teljes joggal büszkék lehetünk az idénA 2018/19-es tanév második félévében a tanulásban és a sportban kiemelkedő eredményeket elérő fiatalokat köszöntötte Cserna Gábor polgármester. Többeket balatoni üdüléssel külön is jutalmazott.
2019-06-14Négy mesebeli napot tölthettek ErdélybenÉletre szóló élményekkel tért haza a dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 7. e osztálya Erdélyből. A diákok osztályfőnöke, Csathóné Zágoni Nóra sikeres pályázatának köszönhetően négy pedagógus kíséretében ingyenesen vehettek részt a kis gimnazisták a felejthetetlen tanulmányi kiránduláson.
2019-06-13A tanév legjobbjai kaptak elismerést. Cserna Gábor polgármester köszöntötte a diákokatSikerrel szerepeltek az országszerte megrendezett tanulmányi vagy sportversenyeken.
2019-06-13Közbiztonsági hónap díjazottjai. Tizenöt szakember, akinek hálás a városA közbiztonsági hónap lezárásaként a programban való eredményes részvételt, és az egész éves kitűnő munkát köszönte meg és jutalmazta tegnap Cserna Gábor.
2019-06-12Figyelj, anyu, mit tanultam ebben az évben!A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum egy ­GINOP projekt keretében célul tűzte ki, hogy minden tanévben az utolsó előtti pénteken a 9. osztályos diákok szüleik és más családtagok számára nyilvános eseményen mutathatják be az első évben elsajátított ismereteiket.
2019-06-12Ádámok és Évák játékaAz Ádámok és Évák című színpadi játéksorozat az idén is megrendezésre került.
2019-06-11Pannonos sikerek az Országos Ifjúsági SajtófesztiválonMédiaszakkörünk Budapestre utazott május 28-án, a DUE médiahálózat által immár 26. alkalommal megrendezett Országos Ifjúsági Sajtófesztiválra. Kirándulásunk oka a Netbiztos és a Telenor által kiírt pályázat volt, ahová Felhő és Jerikó című kisfilmjeinket küldtük be. E-mailben értesültünk a nagyszerű tényről: díjazott lett mindkét film.
2019-06-08Közösségi szolgálat margójáraA 2018/19-es tanév vége felé közeledve érdemes összegezni, milyen sikereket éltek át vagy milyen nehézséggel néztek szembe a közösségi szolgálatot teljesítő középiskolás diákok. Szücsné dr. Harkó Enikő június 6-án, csütörtökön délután hívta össze a kilencedik évfolyamos gimnazistákat, hogy számot vessenek az elmúlt időszakról.
2019-06-08Ádámokról és ÉvákrólHetedszer rendezték meg a Bartók kamaraszínházban az Ádámok és Évák című, középiskolásoknak kiírt színpadi vetélkedőt.
2019-06-05Medvekaland a Gellért-hegyen. Medvematek a hegyen 150 széchenyis diákkalAz ország egyik legizgalmasabb és egyben legsokoldalúbb szabadtéri matematikai versenye, a Medvematek, amelynek Gellért-hegyi seregszemléjén idén is ott volt a Széchenyi István Gimnázium népes csapata.
2019-06-05Kéziben a Széchenyi volt a nyerőA június 3-án, hétfőn megrendezett II. Mozdulj meg! strandkézilabda és -foci bajnokság kilenc-kilenc középiskolás csapatát az időjárás is kegyeibe fogadta, így ideális körülmények között, remek hangulatban mérkőztek meg a lányok illetve a fiúk a helyezésekért. A lányok mezőnyében elindultak a Dunaújvárosi Kohász KA kézilabdás hölgyei is.
2019-06-04A homokon rúgták és dobtákAz első alkalom sikerén felbuzdulva (ami ifj. Pribék István ötlete volt), ezúttal kilenc lány, valamint kilenc fiú együttes nevezésével második alkalommal rendezték meg hétfőn a Szalki-szigeten a szabadstrand homokos pályáin a középiskolás diákok számára kiírt Mozdulj meg! strandkupát.
2019-06-01Remekelt a kulcsi és a lorántffya csapatEnyingen rendezték meg május 28-án, kedden az idei év felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyének megyei döntőjét. A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetéhez tartozó csapatok kimagaslóan jó eredményt értek el.
2019-06-00Akikre büszkék vagyunkA 2018-19-as tanév második félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása.
2019-06-00Pannon - a jól "kitalált" iskolaBaráth Gyula, a Pannon Oktatási Központ nevelési-igazgatóhelyettese ismerteti az iskolának az elmúlt nyolc esztendőben elért eredményeit, kialakult hagyományait.
2019-05-30Díjnyertes filmek (képaláírás)A Pannon Oktatási Központ média szakkörének Felhő című filmje első, amíg a Jerico második helyezést ért el a DUE és a Telenor NETbiztos országos kisfilmpályázatán. A két film Vincze-Hajnal Blanka és Gasparovszky Tibor alkotása. (teljes szöveg)
2019-05-29Új dizájn a Széchenyiben, hála Fóliás JucinakZsámboki Judit, avagy ahogy mindenki ismeri, Fóliás Juci Dunaújvárosban járt május 27-én, hétfőn.
2019-05-25Letaglózó adatok a függőség felmérésében. Bármely fiatal sorsa lehet veszélyeztetettA közbiztonsági rendezvénysorozat részeként találkoztak május 24-én a szakemberek és az általános iskolák vezetői az MRE Újváros Drogambulancián, hogy eszmét cseréljenek a 7-12. évfolyamon tanuló diákok körében végzett felmérésről.
2019-05-25Kitömött barbár - ez a témakör, amivel tarolt a gimnazista diákFejes Noémi, a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium 12.E osztályos tanulója, az Országos Tanulmányi Versenyen, mely a középiskolások legrangosabb versenyének tekinthető, magyar nyelv kategóriában kiemelkedő teljesítményével a 2. helyen végzett.
2019-05-24Hat mérkőzés a szuperdöntőn. Pályára hívták az általános és középiskolás diákokatHatszáz diákot mozgattak meg a Suli Foci és a Centrum Kupa kispályás labdarúgó tornával, a szuperdöntőket múlt pénteken rendezték meg az egyetemen.
2019-05-22Meg is kell védelmeznünk. Megemlékezés, koszorúzás százhetven év elmúltávalBudavár visszavívásának 170. évfordulója alkalmából rendeztek koszorúzási ünnepséget a ´48-as emlékműnél május 21-én, kedden délelőtt.
2019-05-20A sportra, az egészséges életmódra nevelés részeMájus 17-én, pénteken rendezték meg a Dunaújvárosi Egyetem Campus Arénájában a Suli Foci Kupa, illetve Centrum Kupa kispályás labdarúgótornák szuperdöntőit.
2019-05-18Gagarin-nap volt a SzéchenyibenDiákok szerveztek diákoknak projektnapot a Széchenyi István Gimnáziumban május 17-én. A tanórák közti szünetben megtartott rendezvény témája Gagarin és az űrhajózás volt.
2019-05-15Ez a nap a döntőben sajnos nem az övék voltA floorball diák­olimpia V. korcsoportjának döntőjét rendezték meg hétfőn a Dunaújváros Sportcsarnokban. A házigazda a Rudas középiskola volt.
2019-05-13Országosan is a szakma kiváló tanulói között vannak a hildesekKevesen tudják, de a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Hild József Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája berkein belül az építészeti szakmacsoporton kívül van egy kicsi élelmiszer- és vegyiáru-eladó tagozat is, amelyen speciális képességű gyerekeket tanítanak az intézmény gyógypedagógusai. Ennek a szerény létszámú csapatnak néhány lelkes és tehetséges tagja részt vett a Szakma Kiváló Tanulója versenyen, remekül szerepelt az elődöntőkön, és továbbjutott a vetélkedés országos megmérettetésére.
2019-05-11A megismerés sajátos kapujaA héten rendezték meg a Táltos világ népmese- és népballada előadói találkozót a Munkásművelődési Központban. Tízen továbbjutottak az országos gálára.
2019-05-10Legyenek büszkék megszerzett tudásukraIdén a Lorántffy iskola diákjai tartották ballagási ünnepségüket a Városháza téren.
2019-05-10Meseország útlevele a Táltos világba. Megismerni a népmesekincsetA Magyar Versmondók Egyesülete és a CsupaCsoda Birodalom NépmesePont meghirdette Táltos világ címmel egy népmese- és népballada-előadói találkozót a Munkásművelődési Központba május 9-re.
következő