Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-02-21 | Munkában a DKSE tornászai | Ahogy véget ért a tavalyi esztendő utolsó versenye, megkezdték felkészülésüket a 2025-ös esztendő kihívásaira a DKSE torna szakosztályának versenyzői. Bár a versenyzők közül többen is betegséggel küzdenek, a tornászaink hétfő délelőtti edzésén arra kértük Trenka János vezetőedzőt, árulta el, hol is tartanak felkészülésükben. Mint azt a megtudtuk, a közös munkát már 2024-ben elkezdték, s a szakosztály válogatott versenyzői közül Czifra Lili és Kovács Zsófia felépülése is jól halad. | |
| 2024-12-14 | DKSE-évzáró:kimagasló eredmények idén is. Ismét eredményes évet zárhattak | Ismét eredményes évet zárhatott a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, versenyzői számos hazai és nemzetközi sikert értek el felnőtt és utánpótlás szinten. A kimagasló szakmai munka és eredmények önmagukért beszélnek, a DKSE szerda esti évzáró ünnepségén díjakat is átadtak. | |
| 2024-12-06 | Jó hangulatú versennyel zárták az évet | A Pap Zoltán Tornacsarnokban rendezte újabb országos tornaversenyét a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) 2024. november 30-án és december 1-én. A megméretésen négy tagszervezet (Budapesti Életjel Alapítvány, Egri Flexi-Team Sportgyesület, Albertirsai Irmák Sprint SE, Dunaújvárosi "Mozdulj Diák" DSE) összesen huszonnyolc versenyzője mutathatta be gyakorlatait, árulta el utóbbi két egyesület versenyzőinek edzője Salamonné Szabó Éva, aki emellett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Torna szakágvezetője. | |
| 2024-10-18 | Dunaújvárosi éremeső a Mesterfokún | Összesen tizenegy dobogós helyezéssel zárták a Győrben megrendezett Mesterfokú Bajnokságot a Dunaújvárosi Központi SE női tornászai. | |
| 2024-10-11 | Szériagyőzelem és két ezüst a Világkupán | Szombathelyen rendezték meg a tornászok Waberer's Challenge Világkupáját péntek és vasárnap között, s a megméretésen a DKSE három tornászáért is szoríthattunk, ugyanis Mayer Gréta ugráson, felemáskorláton és talajon, Makai Lilla felemáskorláton és gerendán, míg Kutasi Hanna gerendán és talajon mérette meg magát a viadalon. | |
| 2024-09-27 | Versennyel emlékeztek a legendás edzőre | Immáron negyedik alkalommal rendezte meg Dunaújvárosban a DKSE torna szakosztálya a Pap Zoltán Emlékversenyt, melynek a legendás edzőről elnevezett Pap Zoltán Tornacsarnok adott otthont 2024. szeptember 21-én szombaton. | |
| 2024-09-27 | Taroltak a dunaújvárosi tornászok | Mayer Gréta három aranyéremmel a legjobbnak bizonyult a Központi Tornacsarnokban megrendezett szerbajnokságon. Makai Lilla egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a kétnapos viadalt. | |
| 2024-09-20 | Megvédték címüket tornászaink | A DKSE női tornászainak első és második helyével ért véget a Központi Tornacsarnokban megrendezett Szuper Csapatbajnokság. | |
| 2024-08-09 | Kitűnő párizsi versenyzés után köszöntötték Czifra Bettina Lilit a csarnokban | A DKSE tornászai és városunk vezetése is köszöntötte a párizsi olimpiáról hazatért Czifra Bettina Lilit, aki a 21. helyen végzett a tornászok egyéni összetett versenyében. | |
| 2024-07-19 | A nyári ülésszünet előtti közgyűlés komolyabb vita nélkül zajlott le | A nyár kellős közepén is vannak fontos ügyek, ugyanúgy kell döntéseket hozni, ilyenkor is dolgozik Dunaújváros közgyűlése. 2024. július 18-án tartották a testület rendes havi közgyűlését, ahol a képviselők 40 napirendi pontot tárgyaltak meg. | |
| 2024-07-12 | Zsófi megmutatta, mitől nagy egy sportember, mélyről jutott a kvótáig | Rettentő mélyről jött vissza, amikor nagyon kellett, akkor teljesített remekül a DKSE tornásza, Kovács Zsófia, aki mostantól már minden idegszálával a párizsi ötkarikás játékokra készül. | |
| 2024-07-04 | Kovács Zsófia Bukarestben döntőzött, sikerrel vívta ki az olimpiai indulás jogát! | A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnökségének döntése értelmében a DKSE Európa-bajnoka, Kovács Zsófia is ott lesz a párizsi ötkarikás játékokon. | |
| 2024-06-28 | Elhunyt a Kovács-szaltó névadója | Életének 64. esztendejében elhunyt a Dunaújvárosi Kohász SE olimpiai bronzérmes egykori tornásza Kovács Péter. Fájó szívvel búcsúzunk a Kovács-szaltó névadójától. | |
| 2024-06-27 | Torna: sorsoltak Párizsra | Női tornászaink felemáskorláton kezdenek az olimpián az utolsó csoportban. Mészáros Krisztofer az első csoportban, korláton mutatja be először a gyakorlatát. | |
| 2024-06-06 | Versennyel emlékeztek a tornászok | Kiválóan szerepeltek a dunaújvárosi "Mozdulj, Diák!" DSE versenyzői a tornacsarnokban megrendezett III. Hajdú László Emlékversenyen. | |
| 2024-05-10 | Kihozták magukból a maximumot | Riminiben rendezik meg a tornászok Európa-bajnokságát, melyen két dunaújvárosi versenyzőért, Mayer Grétáért és Makai Lilláért is szoríthattunk a kvalifikációs viadal csütörtöki versenynapján. A Székely Zója, Szilágyi Nikolett, Mayer Gréta, Makai Lilla, Péter Sára összeállítású csapat igyekezett kihozni magából a maximumot, s ez most két egyéni döntőre volt elég, ugyanis Székely Zója felemáskorláton, míg Péter Sára ugráson jutott be a fináléba. Egyéni összetettben Székely Zója a tizedik helyen zárt 52.032 ponttal, Mayer Gréta 49.999 egységgel a harmincegyedik helyen végzett az igen erős mezőnyben, míg válogatottunk 151.330 pontot szerezve az előkelő tizedik helyen fejezte be a csapatverseny küzdelmeit. | |
| 2024-04-19 | Kilenc dunaújvárosi érem a Matolayn | A DKSE versenyzői közül Mayer Gréta három, Szij Emese hat dobogós helyezéssel zárta a tornászok 28. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét. | |
| 2024-04-12 | Mayer Gréta értékes ezüstje Eszéken | Eszéken rendezték meg a tornászok Challenge Világkupájának újabb állomását, melyen két dunaújvárosi versenyzőért, Mayer Grétáért és Makai Lilláért is szoríthattunk. A DKSE versenyzői igen jól szerepeltek a selejtezőkön, ugyanis az első napon Makai Lilla a legjobb eredménnyel (13.400) jutott be a fináléba felemáskorláton, míg Mayer Gréta ugráson ért el 13 pontot, amivel a második pozícióból várhatta a szám döntőjét. | |
| 2024-03-28 | Taroltak a fővárosban a DKSE tornászai | A DKSE "A" Czifra Bettina Lili, Mayer Gréta, Makai Lilla, Csíki Zsófia összeállítású együttese nyerte a Waberer’s női szuper csapatbajnokság első fordulóját, az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lili pedig az országos bajnokság egyéni összetettjében diadalmaskodott.
A dunaújvárosi Mayer Gréta három szeren, ugráson, talajon és gerendán is diadalmaskodni tudott - utóbbi szeren az olimpiai kvótás Czifra Bettina Lilivel holtversenyben- a női tornászok Waberer’s felnőtt országos bajnokságának szerenkénti döntőiben, ahol az FTC-s Székely Zója felemáskorláton nyert. | |
| 2024-02-16 | Évtizedes pálya elismerése | 2024. február 15-i dunaújvárosi közgyűlésen ünnepélyes keretek között adta át Pintér Tamás polgármester a „Dunaújváros Sportjáért” Díjat. Az elismerést az idei esztendőben Salamonné Szabó Éva, dunaújvárosi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény gyógypedagógusa vehette át, aki 2020-tól a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség torna szakág vezetője . | |
| 2024-02-16 | A város költségvetéséről is döntött a közgyűlés csütörtöki nyílt ülése | Köszöntővel és díjátadó ünnepséggel kezdődött a dunaújvárosi önkormányzat 2024. 02. 15-i közgyűlése, majd nyílt ülésen harmincegy témát tárgyalt meg a testület. | |
| 2023-12-15 | Megnevezték legjobbjaikat a szakszövetségek | Három dunaújvárosi sportoló is helyet kapott az év legjobbjai között a sportági szakszövetségek hagyományos szavazásán. | |
| 2023-11-24 | Érzi, hogy sokan mellette vannak | Kovács Zsófia elkezdte az erősítést a keresztszalag-szakadás műtét után és átvette az Európai Torna Szövetségtől (EG) az Év Versenyzőjének járó díjat. | |
| 2023-11-10 | Fényes érmek a Mesterfokún | Három egyéni aranyéremmel, s egy összetett ezüsttel zárták a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság küzdelmeit. Győrben, az Olimpiai Sportparkban rendezték meg a tornászok Mesterfokú Bajnokságát, melyen természetesen ott voltak a DKSE kiválóságai is. A viadal nyitónapján egyéni összetettben bizonyíthattak a résztvevők, s a női mezőnyben végül a ferencvárosi Székely Zója bizonyult a legjobbnak 50.100 ponttal. A DKSE versenyzői közül Makai Lilla a második helyen fejezte be a viadalt 45.100 ponttal, míg Szij Emese Ada mindössze egyetlen tizeddel maradt le a dobogó harmadik fokáról. | |
| 2023-11-03 | Remek eredmények a DKSE Kupán | A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület Tornaszakosztálya október 28-án rendezte a 2023. évi DKSE Kupa Női Tornaversenyét a dunaújvárosi Pap Zoltán tornacsarnokban. A versenynapon 120 fiatal sportoló mérte össze tudását. | |
| 2023-10-13 | Köszöntötték a tornászokat | A DKSE torna szakosztályának versenyzői, edzői, valamint a DKSE vezetése is nagy örömmel fogadta a világbajnokságról hazatért Czifra Lilit és Mayer Grétát. | |
| 2023-10-06 | Czifra Lili kvótát szerzet a párizsi olimpiára | Nagyszerű hír, hogy a DKSE, egyéni összetettben 33. helyen végzett tornásza, Czifra Bettina Lili saját jogán is kiharcolt egy kvótát a hétfőn este. A kiírás értelmében ugyanis a csapatkvótával nem rendelkezőket számolva a legjobb 14 között lévő versenyzők - országonként legfeljebb egy tornász - névre szóló párizsi kvótához jutottak, és ez a magyarok közül Czifrának jár, mert ő érte el a legmagasabb pontszámot hármójuk közül. | |
| 2023-09-29 | Tornával emlékeztek a legendás edzőre | Kilenc egyesület közel hatvan versenyzője vett részt a harmadik alkalommal megrendezett Pap Zoltán Emlékversenyen, a Dunaújvárosi Tornacsarnokban. | |
| 2023-09-22 | Taroltak a DKSE tornászai a fővárosban | A DKSE tornászainak "A" csapata nyerte a szuper csapatbajnokság küzdelmeit, míg Czifra Bettina Lili élete első felnőtt bajnoki címének örülhetett | |
| 2023-09-15 | Minden világkupa-éremből jutott a DKSE versenyzőinek | Mayer Gréta aranyéremmel, Czifra Bettina Lili bronzéremmel zárta a szombathelyi Waberer's Torna Challenge Világkupa első döntős napját. | |
| 2023-08-18 | Csak a jó világbajnoki szereplés lebeg a DKSE tornászinak szeme előtt | Egy tatai edzőtábort követően két VK és egy magyar bajnokság – ez vár a női tornászokra az olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt. | |
| 2023-07-28 | Még több munkára van szükség | A nyári pihenő előtt három Világkupa versenyen is megmérették magukat a magyar női válogatott tornászok, majd egy rövid szabadságot követően munkába vetették magukat a DKSE versenyzői is, hogy a lehető legjobban felkészüljenek az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, melyet Antwerpen rendeznek meg 2023. szeptember 30. és október 8. között. | |
| 2023-07-07 | Örök emlék és élmény | Ünnepi köszöntés helyszíne volt a dunaújvárosi Városháza díszterme 2023. július 4-én: a Speciális Olimpia Nyári Világjátékán remek eredményt elért dunaújvárosi versenyzőket, felkészítőjüket, valamint a Berlinben rendezett versengés megnyitóján részt vett dunaújvárosi önkénteseket méltatta Pintér Tamás polgármester. | |
| 2023-06-23 | 50 éve a működik a sportág szolgálatában - Pap Zoltán nevét vette fel a tornacsarnok | Dupla ünnepet ült a dunaújvárosi tornacsarnok: a sportág egyik meghatározó hazai bázisát fél évszázada vehették birtokba a sportolók – és 2023. június 15-én, nagyszabású gála keretében, sportlegendák jelenlétében vette fel a legendás edző, Pap Zoltán nevét.
| |
| 2023-06-09 | Dunaújvárosiak a speciális olimpián | A "Mozdulj Diák" DSE két versenyzője, Mente Teréz és Gulyás Noémi is ott lesz a Berlini Speciális Olimpiai Játékokon, mely előtt a magyar delegáció tagjai a Sándor-palotában tették le olimpiai esküjüket. | |
| 2023-06-09 | Felemás lett a mérleg a Világkupán | Egy hetedik és egy nyolcadik helyezéssel zárta a Tel-avivi Challenge Világkupa küzdelmeit a DKSE tornásza, Makai Lilla | |
| 2023-06-02 | Fényes dunaújvárosi érmek Várnában | Három dobogós helyezéssel, két arany- és egy ezüstéremmel zárták a DKSE tornászai a Világkupa-sorozat várnai állomását | |
| 2023-05-27 | Már biztosan van két DKSE-döntős Várnában | A várnao challenge világkupán Kovács Zsófia és Mayer Gréta bekerült a döntőbe. | |
| 2023-05-26 | Csak a DKSE tornászai alkotják a női válogatottat | A törökországi Európa-bajnokság után ismét versenyeznek a tornászok, a bulgáriai világkupán a nőknél a teljes válogatottat a DKSE sportolói alkotják: Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makai Lilla és Czifra Bettina Lili. | |
| 2023-05-19 | Hazai és nemzetközi mezőnyben is évek óta hozzák a kirobbanóan jó eredményeket a DKSE tornászai | Városunk vezetése is köszöntötte a közelmúltban véget ért Európa-bajnokságon remekül szereplő magyar női tornász válogatott DKSE-s tagjait. | |
| 2023-05-02 | A dunaújvárosi tornászok taroltak a diákolimpián | Budapesten rendezték meg a tornászok diákolimpiáját. A dunaújvárosi tornászok részletes eredményei a cikkben. | |
| 2023-04-21 | Újra volt mit ünnepelnie a DKSE tornászainak a törökországi Európa-bajnokság után | Vasárnap (2023. 04. 16.) véget ért a törökországi Európa-bajnokság, melyen a három dunaújvárosi tornásszal, Kovács Zsófiával, Mayer Grétával és Czifra Bettina Lilivel felálló magyar női válogatott a negyedik helyen végzett a csapatversenyben, amivel kijutott az olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, melyet Antwerpenben rendeznek szeptember 30. és október 9. között. | |
| 2023-04-19 | Egyszerre sírt és nevetett | Beszélgetés Kovács Zsófiával, aki Antalyában, a torna Európa-bajnokságon egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. | |
| 2023-04-18 | Az ő Eb-hőseiket köszöntötték | Megható pillanatok közepette fogadták hétfőn a DKSE tornaszakosztályának fiataljai és edzői a törökországi Eb-n kiválóan szerepelt női csapat három dunaújvárosi képviselőjét és mesterét. | |
| 2023-04-17 | Kétszer is Európa-bajnoki dobogóra állhatott Zsófia. Összetettben ezüst-, gerendán Eb-bronzérem Kovács Zsófiától | Kovács Zsófia, a Dunaújvárosi KSE tornásza bronzérmet nyert gerendán vasárnap az antalyai Európa-bajnokságon, amivel a második medálját szerezte a kontinenstornán, miután pénteken nagyon kicsivel lemaradva az elsőségről, egyéni összetettben második lett. Az Eb-n a női csapat 4. lett, amelyben Kovács Zsófia mellett a DKSE-ből Mayer Gréta és Czifra Bettina, illetve Székely Zója szerepelt. | |
| 2023-04-14 | Szép siker, vb-kvóta és döntők az Európa-bajnokság nyitányán | Törökországban, Antalyában rendezik meg a tornászok Európa-bajnokságát 2023. április 11. és 16. között, s a megméretésen természetesen ott van a magyar női válogatott is, melyben három dunaújvárosi versenyző, a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia, Mayer Gréta, valamint Czifra Bettina Lili is helyet kapott. | |
| 2023-04-14 | Parádés kezdés a női tornászválogatottól | Folytatódtak a magyar sikerek a törökországi torna Európa-bajnokságon. A Kovács Zsófia, Székely Zója, Mayer Gréta, Szilágyi Nikolett, Czifra Bettina Lili alkotta magyar csapat a férfi nemzeti együtteshez hasonlóan olimpiai kvalifikációs vb-indulási jogot szerzett Antalyában, miután 156.627 (!) ponttal a negyedik helyen végzett. | |
| 2023-04-12 | Bizakodó hangulatban várják a nyitányt | Holnap a selejtezőkkel a hölgyek számára is megkezdődik a törökországi Antalyában a tornászok idei Európa-bajnoksága. A magyar válogatottban három dunaújvárosi kiválóságért – Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Czifra Bettina Lili – is szoríthatunk. | |
| 2023-04-06 | Mayer Gréta parádéja a Matolayn | Mayer Gréta ugráson, gerendán és talajon is első helyen végzett, felemáskorláton pedig Székely Zója nem talált legyőzőre, így minden szeren magyar aranyérem született a felnőtteknél a tornászok 27. Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyének második napján a szerenkénti döntőkben, továbbá kialakult az 2023. április 11-én Antalyában kezdődő Európa-bajnokságra utazó női csapat is. | |
| 2023-04-04 | Már a berlini világjátékokra készültek a lelkes tornászok | A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség a mögöttünk hagyott hétvégén második alkalommal rendezte meg a helyi tornacsarnokban a Hajdú László Torna Emlékversenyt. A „Mozdulj Diák” DSE részletes eredményei a cikkben. | |
| 2023-04-03 | Mayer tarolt, a DKSE tornásza az Eb keretben. Pazar teljesítmény: Mayer Gréta aratott a Matolayn | A felnőtteknél a dunaújvárosi Mayer Gréta nyerte az egyéni összetett versenyt, a csapatoknál pedig a Mayer Gréta, Jankovics Kamilla, Vatai Blanka alkotta trió végzett az élen a tornászok Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyének első napján a budapesti Tornacsarnokban. Az Európa-bajnoki csapat keretébe bekerült: Mayer Gréta, Czifra Bettina Lili, Kovács Zsófia. | |
| 2023-04-01 | Mayerék befejezték a világbajnokságot | Befejeződött a csapatverseny a lányoknál a junior torna-világbajnokságon. A Kutasi Hanna (Veszprémi Torna Club), Knight Anna (FTC) és Mayer Eszter (Dunaújvárosi KSE) alkotta trió a 24. helyet szerezte meg az Antalyában zajló világversenyen. | |
| 2023-03-30 | A junior-világbajnokságon bizonyíthat Mayer Eszter | A torna junior világbajnokság csütörtöki megkezdése előtt a Knight Anna, Kutasi Hanna, illetve a Dunaújvárosi KSE sportolója, Mayer Eszter alkotta magyar csapat az amerikaiakkal egy csoportban vett részt a pódiumedzésen. | |
| 2023-03-24 | Minden aranyérmet begyűjtöttek a DKSE tornászai az év első versenyein | A Központi Tornacsarnokban rendeztek meg a szuper csapatbajnokság első fordulóját szombaton, s mivel a gyengébbik nem népesebb versenyzői táborral érkezett, mint a férfiak, így két etapban, 14:00-órától 16:30-ig, majd 16:30-tól 18:00 óráig mutatták be gyakorlataikat a nézőknek. A versenykiírás ugyanaz volt, mint a férfiaknál, tehát együttesenként legalább egy felnőtt versenyzővel kellett rendelkeznie a csapatoknak, ahol szerenként mindig a legjobb három eredménye számított. | |
| 2023-03-20 | Parádéztak a DKSE tornászai. A DKSE csapatai az első forduló után | A Makai Lilla, Kovács Zsófia, Szíj Emese Ada, Benkő Boglárka alkotta DKSE „A” csapata nyerte meg a női tornászok szuper csapatbajnokságának első fordulóját. Kovács Zsófia három szeren, Mayer Gréta egy szeren diadalmaskodott. | |
| 2023-03-09 | Női tornában az országos elitben. A torna jövője biztosított | "A női szakágban a DKSE az országos elitben van, mi több, az élen". Beszélgetés a dunaújvárosi egyesület, a DKSE ügyvezető elnökével, Mátyás Gáborral a helyi szakosztály jelenlegi helyzetéről. | |
| 2023-03-09 | Mayer Eszter utazhat a válogatottal a junior vb-re | Háromfős csapat utazik a lányoknál az junior torna-világbajnokságra. A magyar színeket Knight Anna (FTC-Telekom), Mayer Eszter (DKSE) és Kutasi Hanna (Veszprémi TC) képviseli majd az antalyai világversenyen. | |
| 2023-02-04 | Kovács meggyógyult, teljes erővel dolgozik | Túl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül az idei versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki a korábbi sérülésével kapcsolatban is tájékoztatást adott. | |
| 2023-02-03 | Kovács Zsófia: "minden rendben" | Túl van egészségügyi problémáin, és teljes erőbedobással készül a 2023-as versenyszezonra a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia. | |
| 2023-02-01 | Gumiasztalról egészen a mexikói cirkuszig dobbant el Vincze Ákos | Vincze Ákost a dunaújvárosiak kiválóságát 2021 után tavaly ismét megválasztották a gumiasztal-szakág legjobbjának. A mindössze huszonöt éves sportoló hazai szinten mindent elért, amit egy gumiasztalos elérhet, ezért hamarosan Mexikó felé veszi az irányt. Interjú. | |
| 2023-01-13 | Kovács Zsófia ezúttal is a második helyen végzett az év női sportolója szavazáson. Év Sportolója Gála – így is szép siker | A 2022-es eredmények alapján az "Év női sportolója" kategóriában bekerült a legjobb három jelölt közé a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia is, aki az öttusázó Gulyás Michelle, valamint az atléta Kozák Luca társaságában várta a végső győztes kihirdetését. | |
| 2023-01-12 | Hiába nem ő lett az első, már a jelöléstől is boldog | A DKSE háromszoros Európa-bajnoktornásza, Kovács Zsófia második lett a 65. M4 Sport - Az Év sportolója Gálán az Év női sportolója kategóriában. Beszélgetés Kovács Zsófiával. | |
| 2023-01-11 | Kovács második lett. Az Év sportolója-szavazáson második helyen Kovács Zsófia | A nőknél második helyen végzett a DKSE tornásza, Kovács Zsófia a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 2022-es Év sportolója-szavazásán. A 65. alkalommal rendezett voksolás győzteseit az M4 Sport az Év sportolója-gálán, az Operaházban hirdették ki hétfőn este. | |
| 2023-01-09 | Nagyon várja a ma esti gálát az Év Sportolója díjra jelölt Zsófia | Beszélgetés Kovács Zsófia dunaújvárosi tornásszal. | |
| 2023-01-06 | Megérdemelt jutalom. Díjazták a legjobb sportolókat | A dunaújvárosi sportolók 2022-ben is szép eredményeket értek el. Gratulációjukat kifejezve a város vezetői díjazták őket a Városháza „C” szárnyában. | |
| 2022-12-31 | Impozáns társaságban | Kovács Zsófia jelölést kapott az Év sportolója címre. | |
| 2022-12-29 | Minden tekintetben előrelépés az idei év | Előrelépésként értékeli a 2022-es esztendőt Draskóczy Imre, a női tornászválogatott szövetségi kapitánya. A DKSE kiválóságával, Kovács Zsófiával különösen elégedett, az ő Európa-bajnoki címe az év egyik csúcsa volt. | |
| 2022-12-21 | Mesterfok: Gréta a negyedik, aki egyéni összetettben nyert | Első felnőtt versenyszezonján ért a csúcsra Mayer Gréta, a DKSE fiatal tornásznője, aki az idei mesterfokú tornászbajnokságon az egyéni összetettben elért bajnoki címe mellett ugrásban is az első helyen végzett. Óvári Éva, Juhász Anikó és Kovács Zsófia után ő a negyedik dunaújvárosi tornásznő, aki egyéni összetettben mesterfokú bajnok lett. | |
| 2022-12-17 | Olyan ez, minthogy az ég kék színű, a fű pedig zöld | A 2022-es esztendőben legeredményesebben szerepelt dunaújvárosi sportolókat köszöntötte, és díjazta a város önkormányzata december 15-én, csütörtök délután a polgármesteri hivatal C-szárnyában. | |
| 2022-12-16 | Eredményes, szép évet zárt a DKSE | Jó hangulatban, díjátadóval és vacsorával egybekötött ünnepségen búcsúzott el a remek eredményben gazdag 2022-es esztendőtől a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. | |
| 2022-12-15 | Kovács Zsófia mellett Vincze Ákos a szakága legjobbja | A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. | |
| 2022-12-10 | A sok szép sikert hozó év után legjobbjait köszöntötte a DKSE | December 8-án, csütörtökön este rendezte hagyományos évzáró és díjkiosztó ünnepségét a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. Elismerték a szakosztályok legjobb utánpótlás-versenyzőit és átadták a tanulmányi, ösztönző támogatásokat is a kiválasztottaknak. | |
| 2022-12-02 | Taroltak a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokságon | Három arany-, egy ezüst- és két bronzéremnek örülhettek a DKSE tornászai a Mesterfokú Bajnokság szerenkénti fináléiban 2022. november 26-27-én. | |
| 2022-11-29 | Három sportoló lett szerbajnok | A nőknél négy szeren, négy különböző versenyző végzett az első helyen a felnőtt tornászok mesterfokú bajnokságnak szerenkénti döntőiben. | |
| 2022-11-28 | A DKSE összetettben és csapatban is tarolt | A dunaújvárosi Mayer Gréta megnyerte a női tornászok Mesterfokú Bajnokságának összetett versenyét, a Kovács Zsófiával felálló DKSE “B” csapata pedig ledolgozta hátrányát, és végül diadalmaskodni tudott a szuper csapatbajnokságon. | |
| 2022-11-25 | Szép dunújvárosi eredményekkel ért véget a tornacsarnokban rendezett DKSE Kupa. Hazai éremeső a DKSE Kupán | A Dunaújváros Tornacsarnokban rendezték meg a DKSE Kupa elnevezésű leány utánpótlás tornaversenyt 2022. november 19-én. A megméretésen az ország tíz egyesületének több mint százhúsz versenyzője lépett szerekhez, hogy megmutathassa tudását, három korosztály, a zsebibaba, a gyermek, valamint a serdülő korcsoportban. | |
| 2022-11-24 | Nagyszerű versenyen, telt ház előtt szerepelhettek a fiatalok | Népes közönség fogadta szombaton a dunaújvárosi tornacsarnokban a 2022. évi DKSE kupa női tornászverseny négy korosztályának versenyzőit, akik tíz klub (Veszprém, Szeged, FTC, Eger, Balance ATC, Pécs, Szombathely, Miskolc, Postás, DKSE) összesen 123 versenyzőjeként versengtek. | |
| 2022-11-18 | Szép érmek a DKSE reménységeitől | Csehországban, Brno városában rendezték meg az Olimpiai Reménységek versenyét, melyen a magyar tornász válogatott tagjaként két dunaújvárosi versenyzőért, Czifra Liliért és Mayer Eszterért is szoríthattak a sportág helyi szerelmesei. | |
| 2022-11-14 | Czifra Lili és Mayer Eszter ORV-érmeia válogatottal | A csapattal harmadik lett november 12-én, szombaton a DKSE versenyzőivel, Mayer Eszterrel és Czifra Lilivel felálló válogatott az utánpótlás-tornászok Brnóban megrendezett Olimpiai Reménységek Versenyén. Vasárnap pedig a szerenkénti finálékban Czifra egy ezüst- és egy bronzérmet szerzett. | |
| 2022-11-12 | Európai-bajnoki vizit a szerkesztőségben | A háromszoros Európa-bajnok, világbajnoki hetedik helyezett tornász, Kovács Zsófia látogatott szerkesztőségünkbe. | |
| 2022-11-11 | Kovács Zsófia a hetedik legjobb a világon | Hetedik helyen végzett a liverpooli világbajnokság gerenda szerdöntőjében a DKSE háromszoros Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia. | |
| 2022-11-09 | Ünnepélyes fogadás. A világbajnokságon járt példaképek köszöntése | November 8-án, kedden délután a világbajnokságon résztvevő tornászokat és edzőjüket köszöntötték a dunaújvárosi tornacsarnokban. Az eseményen DKSE ügyvezető elnöke és az egyesület növendékei, valamint a szakmai stáb vett részt. | |
| 2022-11-07 | Később ez előny lesz. "A későbbiekben mindez biztosan nagy előny lesz" | Jól szerepelt a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságának záró napján, ahol a gerenda döntőjében a hetedik helyen végzett, ráadásul harminc év után volt ismét magyar női versenyző vb-fináléban ezen a szeren. | |
| 2022-11-04 | Kovács Zsófia sporttörténelmi sikert vívott ki, döntőbe jutott a liverpooli világbajnokságonKovács Zsófia vb-döntős gerendán | Hasfalsérülése ellenére is bejutott a gerenda fináléjába Kovács Zsófia a tornászok liverpooli világbajnokságán. | |
| 2022-11-02 | Zsófi történelemi tette. Trenka János megjósolta: Zsófi ott lesz gerendán a döntőben | A DKSE háromszoros Európa-bajnoka, Kovács Zsófia fináléba került gerendán a tornászok liverpooli világbajnokságán. Ezzel történelmi tettet hajtott végre, ugyanis legutóbb vb-n Ónodi Henrietta jutott a legjobbak közé ezen a szeren 1992-ben. | |
| 2022-11-00 | 3+1 kérdés Joó Gabriellához és Prémusz Krisztinához. Kérdezz-felelek sportlegendáinkkal | Beszélgetés Joó Gabriellával és Prémusz Krisztinával, a Dunaferr SE volt tornászaival az elmúlt évekről, a sportsikereikről, a sport hasznáról és az utánpótlásról. | |
| 2022-10-29 | Büszkeség az, hogy három növendékük is szerepelhet a vb-n | Már Liverpoolban, a tornászok 51. világbajnokságának helyszínén tartózkodik a magyar férfi- és női válogatott. A hölgyeknél a nemzeti csapat gerincét három dunaújvárosi tornász, a háromszoros Európa-bajnok Kovács Zsófia, Makovits Mirtill és Mayer Gréta alkotja. | |
| 2022-10-21 | Rangos utánpótlás versennyel adóztak legendás edzőjük emléke előtt a DKSE tornászai. Versennyel emlékeztek a tornászok | Második alkalommal rendezte meg a DKSE torna szakosztálya a Pap Zoltán Emlékversenyt, melyen az utánpótlás korú tornászok adhattak számot tudásukról a Dunaújvárosi Tornacsarnokban 2022. október 15-én. A legendás dunaújvárosi edzőről, pedagógusról elnevezett viadalon idén is részt vett dr. Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke, a Dunaújvárosi Kohász olimpiai bronzérmes kiválósága, a történelmi Kovács-szaltóról is híres Kovács Péter, míg városunk vezetését Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, valamint Motyovszki Mátyás, az önkormányzat ifjúsági, sport és turisztikai bizottságának elnöke képviselte a megméretésen. | |
| 2022-10-14 | Dunaújvárosi éremeső a tornászok országos szerbajnokságán | Három aranyat hódítottak el a DKSE versenyzői a Duna Aszfalt Országos Szerbajnokságán a hét végén – Mayer Gréta ugráson és gerendán diadalmaskodott, ráadásul az utóbbi szeren Kovács Zsófiával azonos pontszámmal állhattak a dobogó legmagasabb fokára. És jutott két ezüst is! | |
| 2022-10-10 | Mayer, Kovács, Makovits érmei. Mayer két aranyérme, gerendán Kováccsal holtversenyben nyert | A DKSE tornásza Mayer Gréta ugráson és gerendán is diadalmaskodott ,utóbbi szeren ráadásul a háromszoros Európa-bajnok tornásszal, Kovács Zsófiával holtversenyben, az Eb-ezüstérmes Székely Zója felemáskorláton, Szilágyi Nikolett talajon nem talált legyőzőre a hölgyek Duna Aszfalt országos szerbajnokságán. | |
| 2022-10-08 | Bizakodásra okot adó szereplés | Remekeltek a DKSE tornászai a szombathelyi World Challenge Cup viadalon. A versenyen elinduló sportolók mindegyike legalább egy döntőbe bejutott, közülük Mayer Gréta pedig három érmet is szerzett. | |
| 2022-10-07 | Mayer Gréta remekelt a Világkupán | Mayer Gréta révén egy ezüstéremmel és két bronzéremmel zárták a Dunaújvárosi Központi SE női tornászai a Szombathelyen megrendezett Challenge Világkupa küzdelmeit. | |
| 2022-10-04 | Mayer Gréta további két érmet nyert a világkupán | Négy érmet szereztek a magyarok a szombathelyi torna challenge világkupa záró napján. A hölgyeknél a DKSE sportolója, Mayer Gréta kétszer is dobogóra állhatott a vasárnapi záráson: talajon második, gerendán harmadik lett. Utóbbi szeren klubtársa, Makovits Mirtill nyolcadik helyen végzett a fináléban. | |
| 2022-10-03 | Mayer Gréta dobogós lett ugrásban, minden álma így váljon valóra | A szombathelyi torna világkupa döntőinek október 1-i, szombati napján a Dunaújvárosi KSE versenyzője, Mayer Gréta – aki először szerepelt itt a felnőttek között – bronzérmet szerzett ugrásban. A fiatal Makai Lilla szintén fináléba jutott felemás korláton, ahol nyolcadik lett. | |
| 2022-09-28 | Kovács Zsófia nem kockáztat, visszalép a vk-tól | Huszonhét ország százhárom versenyzője méri össze a tudását hétvégén Szombathelyen a torna challenge világkupán, amit az Aréna Savaria sportcsarnokban rendeznek. Kovács Zsófia kisebb sérül miatt visszalépett a versenytől. | |
| 2022-09-27 | Mayer hetedik és nyolcadik helye a világkupáról | Két hetedik és két nyolcadik helyet értek el a magyar nők a tornászok párizsi challenge világkupájának szerenkénti fináléiban vasárnap este. A DKSE sportolója, Mayer Gréta ugrásban nyolcadik, talajon pedig hetedik. | |
| 2022-09-26 | Mayer két számban lett döntős a világkupán | Négy finálét szereztek a magyar hölgyek a tornászok párizsi Challenge Világkupájának szeptember 24-i, szombati selejtezős napján: Mayer Gréta ugráson és talajon, Szilágyi Nikolett gerendán, Székely Zója pedig felemáskorláton lett döntős. | |
| 2022-08-19 | Egészen a dobogó tetejéig ugrott Kovács Zsófia a müncheni tornász Európa-bajnokságon. | Parádés teljesítményt nyújtva szerzett Európa-bajnoki címet Kovács Zsófia a müncheni kontinensviadal ugrás versenyszámának fináléjában. | |
| 2022-08-16 | Kovács Zsófia köszöntése. Egy összetartó tornászműhely köszöntötte az Európa-bajnokot | A dunaújvárosi tornasport kiemelkedő eredményét hozta a hétvégi müncheni Multisport Eb. Az ugrásban aranyérmes tornászt és csapatdöntőben 7. helyen végzett magyar válogatott tagjait augusztus 15-én, hétfőn délután a helyi tornacsarnokban köszöntötték. | |
| 2022-08-15 | Kovács Zsófia triplázott - Európa tetejére ugrott. Kovács Zsófia ugrásban ismét a kontinens legjobbja lett! | A müncheni Multisport Eb női tornaversenyén magyar szempontból a DKSE különítménye játszotta a főszerepet. A Kovács Zsófiával, Mayer Grétával és Makovits Mirtillel felálló női válogatott a 7. lett a csapatdöntőben. Kovács Zsófia ugrásban megszerezte pályafutása harmadik Európa-bajnoki aranyát, talajon pedig 8. helyen végzett. A juniorok mezőnyében versenyző Czifra Lili pedig a 7. pozícióban zárt gerendán. | |
| 2022-08-09 | DKSE-tornászok a felnőtt, junior Európa-bajnokságon | A Bácskay Csenge, Székely Zója (Postás SE), Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill (DKSE) alkotta felnőtt női tornászválogatott augusztus 8-án, hétfőn elutazott Münchenbe az Európa-bajnokságra, a junior női csapattal közösen. Utóbbiban szintén van a dunaújvárosi klubnak indulója, Czifra Lili személyében. | |
| 2022-07-29 | Czifra Lili végzett a legjobb helyen | A fiúk és a lányok számára is elkezdődtek a versenyek a tornászoknál a besztercebányai Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF), ahol a Czifra Lili (Dunaújvárosi KSE), Balzsay Hanna (KSI SE), Maráczi Fruzsina (Delfin SI SE) alkotta magyar leánycsapat végül a tizedik helyen végzett. | |
| 2022-07-15 | A sportolók, a segítők, a főosztályvezető munkája is elismerést érdemelt. Három ünnepi köszöntés a közgyűlés előtt | Ünnepi esemény előzte meg a rendkívüli közgyűlést a dunaújvárosi Városházán 2022. július 13-án: a több rangos erőpróbán jelentős sikereket elért sportolóink mellett a menekültellátás terén jeleskedők, valamint a nyugállományba vonuló dr. Deák Mária főosztályvezető munkáját is megköszönte Pintér Tamás polgármester. | |
| 2022-07-15 | Három dunaújvárosi tornász a magyar válogatott Európa-bajnoki keretében. | A DKSE versenyzői közül Kovács Zsófia mellett Mayer Gréta és Makovits Mirtill is bekerült a magyar női tornász válogatott Európa-bajnokságra utazó keretébe. | |
| 2022-07-15 | Kutyafuttató épülhet a Hengerész utcában is. Egy zárt kutyafuttató lesz a Hengerész utcában is. Új bölcsödei vezetőt bíztak meg | Rendkívüli közgyűlést tartottak július 13-án, szerdán a képviselők. Általában csütörtökönként ülnek össze a döntéshozók, és éppen az adta a rendkívüliségét a mostani közgyűlésnek, hogy a július 14-re tervezett ülés a polgármester, illetve az őt helyettesítő alpolgármester távollétében nem biztosított. | |
| 2022-07-14 | Esküt tett Lőrinczi Konrád. Lőrinczi Konrád letette az esküjét a közgyűlésen | Július 3-án időközi önkormányzati választást tartottak Dunaújváros 2-es számú választókörzetében, amelyben Lőrinczi Konrád a Fidesz-KDNP jelöltjeként kapott felhatalmazást a választóktól, aki dr. Hanák Tamás, a Választási Bizottság elnöke jelenlétében Dunaújváros MJV közgyűlése előtt tette le az esküt. | |
| 2022-07-11 | Tornászaink bajnoki címei. Országos bajnoki címeket szereztek a DKSE-lányok | Remekül szerepeltek a DKSE tornászai a Budapesten rendezett országos bajnokságon: az egyéni összetett versenyt Kovács Zsófia nyerte meg, Mayer Gréta és Makovits Mirtill holtversenyben harmadik lett. A szerenkénti döntőkben Kovács ugrásban és felemás korláton diadalmaskodott, Mayer pedig talajon és gerendán szerzett aranyérmet. | |
| 2022-07-06 | Nemzetközi torna siker a lányoktól. Három tornászunkkal nyertek Ausztriában | A Kovács Zsófia, Mayer Gréta, Makovits Mirtill, Székely Zója, Szilágyi Nikolett összeállítású magyar női tornászcsapat 153.850 ponttal diadalmaskodott az első ízben megrendezett Austrian Open elnevezésű nemzetközi viadalon, amelyen nyolc nemzeti gárda vett részt, többek között az osztrák, a svájci és a francia együttes is. | |
| 2022-06-24 | Parádésan szerepeltek a dunaújvárosi tornászok a Szlovéniában rendezett Világkupán. Öt dunaújvárosi érem Szlovéniából | Kovács Zsófia három aranyéremmel, Mayer Gréta két bronzzal fejezte be a szlovéniai világkupát. | |
| 2022-06-23 | Folytatná az eddigi remek teljesítményét a tehetség | Az elmúlt időszakban a hazai viadalok mellett a nemzetközi versenyek nagyüzeme is beindult a tornászok számára. A dunaújvárosi Czifra Lili ezeken is rendre remek teljesítményt nyújt. | |
| 2022-06-20 | Kovács Zsófia két aranyérmes hellyel kezdte a világkupát | Újabb érmeket szereztek a magyar tornászok a koperi Challenge Világkupa második finálés napján. A felemáskorlát és az ugrás után harmadik szerén, gerendán sem talált legyőzőre a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, aki így triplázni tudott. Mayer Gréta ugyanezen a szeren harmadik lett, talajon szintén harmadikként zárt. | |
| 2022-06-18 | Jól kezdték a világkupát | Jól szerepeltek a magyar tornászok a szlovéniai világkupa-kvalifikáció első napján, ahol a hölgyek két szeren, ugrásban és felemás korláton versenyeztek. | |
| 2022-06-17 | Együtt ünnepelték az év egyik legfontosabb napját a DKSE tornászai. Végre gáláztak a tornászok | Két év kihagyás után ismét gálarendezvénnyel ünnepelt a Dunaújvárosi Központi SE torna szakosztályának közössége. A kiváló hangulatú eseménynek a tornacsarnok adott otthont 2022. 06. 10-én, ahol az olimpikon Supola Zoltán is megtisztelte a jelenlétével a helyi tornászokat és vendégeket. | |
| 2022-06-17 | Közel volt a döntő gerendán | Sokáig döntős helyen állt, ám végül a tizenkettedik helyen zárta a gerenda selejtezőjét Makai Lilla a horvátországi Világkupán. | |
| 2022-06-16 | Ismét világkupa, ezúttal kováccsal és Mayerrel | A hölgyeknél a Dunaújvárosi KSE tornászai, Kovács Zsófia és Mayer Gréta, illetve Székely Zója alkotta trió utazott ki az Európa-bajnokság előtti utolsó világkupaversenyre, amelyet a szlovéniai Koperben rendeznek. | |
| 2022-06-14 | Supola Zoltán előtt mutatták meg tudásukat a tornagálán | Egy huszonegyedik századi kis helyi csoda részese volt az a többszáz gyermek, szülő és érdeklődő, aki június 10-én, pénteken kilátogatott a városi tornacsarnokba. | |
| 2022-06-03 | Mayer Gréta fényes ezüstje a Világkupán | Éremnek örülhetett élete első Világkupa versenyén Mayer Gréta, a DKSE tornászainak tehetséges versenyzője. | |
| 2022-06-02 | Aranyos lányok, bronzos csapat | Május utolsó hétvégéjén újabb megmérettetésen vettek részt a DKSE tornászai, és ahogy az lenni szokott, megint egy nagy halom éremmel tértek haza a fővárosból. | |
| 2022-05-31 | Világkupa-ezüstöt szerzett Mayer Gréta | A Dunaújvárosi KSE sportolója, Mayer Gréta ezüstérmet nyert talajon a tornászok Várnában rendezett, május 29-én, vasárnap zárult világkupaversenyén. Rajta kívül még Makovits Mirtill képviselte a DKSE-t a bulgáriai megmérettetésen. | |
| 2022-05-26 | Czifra nyújtotta a legjobb teljesítményt | Felkészülési csapatversenyt tartottak a magyar női ifjúsági tornászválogatottnak Tatán, ahol a DKSE versenyzője, Czifra Lili, illetve Balzsay Hanna, Kutasi Hanna, Németh Viola, Maráczi Fruzsina, Agnecz Luca alkotta együttes a román korosztályos nemzeti csapattal mérte össze tudását. | |
| 2022-05-25 | Uralják a vidéket a Dunaújvárosi KSE tornászai | Korosztályoktól függetlenül a DKSE fiú utánpótlástornászai szépen szerepelnek a Magyar Torna Szövetség különböző megmérettetésein. | |
| 2022-04-29 | Parádés dunaújvárosi eredmények a Matolayn | Négy dunaújvárosi aranyéremnek örülhettünk a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékverseny szerenkénti döntőiben. | |
| 2022-04-25 | Kovács az összetett mellet két egyéni döntőben os aranyérmes | A Postás SE csapata vezet a a tornászoknál az első forduló után a nők Duna Aszfalt szuper csapatbajnokságán, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia nyerte a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyt egyéni összetettben, míg a Matolay csapatversenyében a DKSE diadalmaskodott a budapesti Központi Tornacsarnokban. | |
| 2022-04-07 | Újvárosi éremeső a korosztályos diákolimpián | Remekeltek a dunaújvárosi versenyzők a közelmúltban megrendezett tornászok országos diákolimpiai döntőjében, amelyet a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok tornacsarnokában rendeztek. | |
| 2022-03-25 | Kovács Zsófia ezüstje a Világkupán | Második helyen végzett a gerenda döntőjében a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia a kairói Világkupán. | |
| 2022-03-23 | Az ország legeredményesebb sportiskolai versenyzője lett Lili | Czifra Bettina Lili a DKSE Torna Szakosztályában sportol. Edzője Trenka János. Az elmúlt napokban nagy megtiszteltetés érte a fiatal tornászt és a Vasvári Pál Általános Iskolát. A Sportiskolák Országos Szövetsége által rendezett díjátadó ünnepségen a „Magyarország legjobb sportiskolája 2021-ben, köznevelési típusú általános iskolák kategória 3.” helyezését vehette át az iskola. Lili ugyanezen a gálán - közel 60 ezer tanuló közül - a legmagasabb elismerésben részesült. „Magyarország legeredményesebb sportiskolai sportolója 2021-ben, általános iskolai kategória I.” helyezést érte el. | |
| 2022-03-07 | Az emlékezés mécsesei | A Városháza téren a Vasvári Pál Általános Iskola és a DKSE tornaszakosztálya szervezésében gyertyagyújtást tartottak a napokban 86. évében elhunyt legendás testnevelő és edző, Makray Tiborné, Györgyi néni emlékére. | |
| 2022-02-10 | Búcsú nagy bajnokunktól. Búcsú Csollány Szilvesztertől | A Farkasréti temetőben szerdán elbúcsúztatták Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt, aki január 24-én, 51 éves korában hunyt el. A kiváló sportember a Dunaferr SE versenyzőjeként szerezte meg 2000-ben ötkarikás aranyérmét, máig egyetlenként dunaújvárosi klubszínekben. | |
| 2022-02-00 | Gyászolnak a városi sportbarátok | Két kiváló, Dunaújvároshoz ezer szállal kötődő sportembertől kellett elbúcsúznunk 2022 elején: elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornász és Szepessy László labdarúgó, edző. | |
| 2022-01-28 | Elment a gyűrűk ura | Ötvenegy esztendős korában elhunyt Csollány Szilveszter tornász, a Dunaferr SE történetének eddigi egyetlen olimpiai bajnoka. | |
| 2022-01-27 | Csollány Szilveszter emlékének lángja | Ma este a tornacsarnok előtt gyújtottak mécsest, gyertyát az egykori és a mai tornászok, valamint ismerősök, szurkolók Csollány Szilveszter emlékére. | |
| 2022-01-26 | Búcsú a gyűrű bajnokától | Elhunyt Csollány Szilveszterre, a Dunaferr SE olimpiai bajnoka. | |
| 2022-01-25 | Elhunyt Csollány Szilveszter | Ötvenegy esztendős korában, 2022.01.24-én Csollány Szilveszter tornász, aki a Dunaferr SE egyetlen olimpiai bajnoki címét szerezte meg 2000-ben. | |
| 2022-01-25 | Kiváló tavalyi eredmények: van kikre büszkének lenni | Az előző évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó dunaújvárosi sportolókat és edzőiket díjazták november 24-én a városházán. A díjazottak részletes névsora a cikkben. | |
| 2022-01-21 | Kárász Anna Dunaújvárosba is elhozta az olimpiai aranyat | Mozgalmas év volt 2021, amelyre a járványhelyzet alaposan rányomta bélyegét. A Dunaújvárosi Hírlap négy részesre tervezett összeállításában a mögöttünk hagyott esztendő legfontosabb eseményeire pillantanak vissza. A harmadik negyedév. | |
| 2022-01-14 | Eredményes évet zártak a tornászok | Évet értékelt Trenka János, a kétszeres európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia edzője. Mint azt elmondta, Zsófi és a szakosztály ifjú versenyzőinek eredményei is magukért beszélnek. A sok nehézség ellenére sikeres 2021-es évet zárt a dunaújvárosi torna egyesület.
| |
| 2022-01-13 | A mesterfokú bajnoki címmel tették fel a koronát az évükre | "„Javarészt elégedett vagyok” – kezdte 2021-es évértékelőjét Trenka János, a DKSE torna szakosztályának vezetőedzője. A mindig maximalista szakvezető és tanítványai remek évet zártak, hiszen szinte minden szakág, minden korosztálya remekelt a tavalyi esztendőben. Jani bá' emellett az olimpiai ciklusra vonatkozó terveiről is beszélt." | |
| 2022-01-03 | A lánya a példaképe, kitartása, szorgalma ösztönzi édesapját | "December 11-én, szombaton este nagyszabású gálán ünnepelték a DKSE 70. évét. Makai Lilla az Év Utánpótlás Sportolója lett a tornászok között. Kisapostagon találkoztunk vele és édesapjával, Makai Gáborral Nagy Attila polgármester irodájában, ahol kötetlenül beszélgettünk a sikereiről." | |
| 2021-12-17 | Együtt ünnepeltek a DKSE volt és jelenlegi vezetői, edzői és sportolói a jubileumon. Van mire büszkének lenni! | A Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában ünnepelte meg az egyesület fennállásának hetvenedik esztendejét a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület 2021. december 11-én. A szervezők mintegy háromszáz meghívót postáztak ki a vendégeknek, és ugyan akadtak üres helyek az asztaloknál, így is szép számban jelentek meg az egyesület volt és jelenlegi sportolói, edzői, vezetői. | |
| 2021-12-15 | Szeren nem voltak, de szert gyártottak. Délelőttös ipari műszakot vállaltak a tornászlányok | "Ezúttal nem a felemás korlát vagy a gerenda mellett vitézkedtek a DKSE tornászai, hanem kozmetikai és tisztítószereket készítettek egy helyi üzemben. Na nem kell megijedni a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia és társai nem hagyják ott a tornacsarnokot, pusztán egy „délelőttös műszakot” töltöttek a Duna Natura helyi üzemében, ahol megismerkedhettek a gyártási folyamatokkal, mi több, saját „márkájukat” is megalkothatták." | |
| 2021-12-13 | Hetven év - a múlt és jelen sportsikereire emlékeztek | Nagyszabású és látványos rendezvény keretében ünnepelte december 11-én a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület fennállásának 70. évét. Beszámoló a rendezvényről, a díjazottak névsora a cikkben. | |
| 2021-12-11 | A DKSE edzői is előadást tartottak | Az Európai Torna Szövetség (EG) finnországi és a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) németországi edzői ülések anyagaiból elméleti és gyakorlati tréninget rendeztek. Az előadók között volt Badics Réka és Trenka János is. | |
| 2021-12-10 | Eredményes felmérő után | A Magyar Speciális Olimpia Szövetség szervezésében rendeztek torna versenyt 2021. november 28-án, a dunaújvárosi tornacsarnokban. Az esemény részleteiről Salamonné Szabó Éva szakágvezetővel beszélgettünk. | |
| 2021-11-26 | Szuper csapat a DKSE alakulata | Csapategység, odaadás, s persze jó egyéni teljesítmények kellettek ahhoz, hogy idén (2021.) is megnyerjék a Szuper Csapatbajnokságot a DKSE tornászai.
| |
| 2021-11-22 | Három nap, három DKSE-arany a mesterfokúak bajnokságán | Trenka János tanítványai Győrben, a tornászok MATSZ-Prolan mesterfokú bajnokságán remekeltek péntektől vasárnapig. A szuper csapatbajnokságot megnyerték, az egyéni összetettben Czifra Lili bronzérmet szerzett. Részletes eredmények a cikkben. | |
| 2021-11-19 | Fényes érmeket hoztak a fővárosból | A DKSE utánpótlás tornászai kimagaslóan jól szerepeltek az elmúlt időszak versenyein. A csapat minden vetélytársát megelőzve végzett az első helyen az előírt és a szabadon választott programban is. | |
| 2021-11-18 | Remekelő ifjú tornászok | "A Benkő Boglárka, Fehér Lili, Mayer Eszter, Szíj Emese, Tót-Pál Rebeka összeállításban induló dunaújvárosi tornászcsapat 131.200 ponttal megnyerte a Magyar Torna Szövetség által kiírt első osztályú leány serdülő bajnokság negyedik etapját szombaton Budapesten. A dunaújvárosiak ezzel együtt a négyfordulós megmérettetés összetett versenyében sem találtak legyőzőre." | |
| 2021-11-09 | Az ORV-n remekeltek a DKSE tornászai | Egyéni összetettben, csapattal és a szerenkénti finálékban egyaránt remekelt a magyar férfi és női utánpótlástornász-válogatott a Brnóban megrendezett kétnapos Olimpiai Reménységek Versenyén, ahol a magyarok összesen huszonegy (!) érmet szereztek. A Dunaújvárosi Központi SE hármasa: Czifra Lili, Makai Lilla, Mayer Gréta. | |
| 2021-10-29 | Nem Kovács Zófián múlt az éremszerzés a Japánban rendezett világbajnokságon. Kovács Zsófia ötödik a világbajnokságon. | Remekül tornázott, s végül az ötödik helyen végzett a felemáskorlát világbajnoki fináléjában a DKSE kétszeres Európa-bajnok kiválósága, Kovács Zsófia. Trenka János nem tudta és nem is akarta véka alá rejteni véleményét a pontozóbírák döntésével kapcsolatban. | |
| 2021-10-27 | Kovács Zsófia igyekszik majd ebből is építkezni | Megérkezett a jubileumi 50. torna-világbajnokságról a magyar csapat. Kép: Megérkezés után - együtt a három döntős: Kovács Zsófia, Mészáros Krisztofer, Bácskay Csenge. | |
| 2021-10-25 | Kovács Zsófia ismét remekelt | Torna világbajnokság. A világ ötödik legjobbja lett felemás korláton Kovács Zsófia. | |
| 2021-10-22 | Maratoni hosszúságú volt a csütörtöki kiözgyűlés | A testület tagjai a nyílt ülésen 55 napirendi pontban döntöttek. Pap Zoltán tornászról, edzőről nevezik el a dunaújvárosi tornacsarnokot. | |
| 2021-10-21 | Gálaversenyen bizonyíthatták tudásukat a gyermek korosztályú tornászok. Gálaversennyel ünnepeltek a tornászok | Remek eredményeket értek el a DKSE ifjú leány sportolói a dunaújvárosi tornacsarnokban megrendezett jubileumi gálaversenyen 2021. október 16-án. A megmérettetés egyben a 8 és 13 év közötti fiatal versenyzők számára egy kiváló felkészülési lehetőség is volt.
| |
| 2021-10-21 | Kovács Zsófia döntős a világbajnokságon! | Az ötödik legjobb eredménnyel jutott be felemáskorláton a világbajnokság döntőjébe a DKSE kétszeres Európa-bajnoktornásza, Kovács Zsófia. | |
| 2021-10-20 | Kovács Zsófia a vb-döntőben! | A DKSE sportolója, Kovács Zsófia felemás korláton bekerült a tornász világbajnokság döntőjébe. | |
| 2021-10-19 | "Örömmel jöttem újra" | Október 16-án a DKSE tornaszakosztályának utánpótlás-korosztályú fiataljai versenyeztek Dunaújvárosban. A megnyitón a magyar tornasport kiemelkedő alakja, az olimpiai bajnok Berki Krisztián is köszöntötte a versenyzőket. | |
| 2021-10-18 | Kezdődik a torna-vb Japánban, Kovács a döntőbe jutna | Megkezdődött a jubileumi, 50. torna-világbajnokság. A megmérettetést – amelyen a DKSE kétszeres Európa-bajnoka, Kovács Zsófia felemás korláton indul – Japánban. | |
| 2021-10-18 | A DKSE tornászaié az ificsapatbajnoki cím | A DKSE ifi korosztályának tornászai a tavaszi fordulót követően ősszel sem találtak legyőzőre, így a Czifra Lili, Csíki Zsófia, Mayer Gréta, Makai Lilla összeállítású csapat meggyőző, öt pontos fölénnyel diadalmaskodott az országos csapatbajnokságon. | |
| 2021-10-08 | Tornával emlékeztek a legendás edzőre | Tíz csapat részvételével, a sportág országos vezetésének, valamint Barta Endre alpolgármester jelenlétében rendezték meg az I. Pap Zoltán Emlékversenyt a dunaújvárosi tornacsarnokban 2021. október 2-án, délelőtt 10 órától. A jeles megmérettetésen alaposan kitettek magukért a DKSE ifjú tornászai is. | |
| 2021-10-04 | A rontás miatt csak ezüstérem Zsófiának | A tornászok Duna Aszfalt országos bajnokságán a DKSE kétszeres Európa-bajnoka, Kovács Zsófia kisebb lábsérülése miatt csak felemás korláton indult, ahol végül második helyet szerzett az OB október 3-i versenynapján. | |
| 2021-10-01 | Olimpián és világbajnokságon öregbítették Dunaújváros hírnevét sportolóink. | A tokiói olimpián és paralimpián, illetve a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságon remekül szereplő dunaújvárosi sportolókat és edzőiket köszöntötte Pintér Tamás polgármester, valamint Barta Endre alpolgármester 2021. szeptember 28-án a Városházán. | |
| 2021-09-29 | Köszönet a város olimpikonjainak! | Dunaújváros önkormányzata is köszöntötte a tokiói olimpia és paralimpia résztvevőit és felkészítőiket. A dunaújvárosi női pólót négy kiváló játékos – Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda, Szilágyi Dorottya – képviselte. Kovács Zsófia tornász és edzője, Trenka János is kiválóan teljesített. Csakúgy, mint a többszörös paralimpikon, Gurisatti Gyula. | |
| 2021-09-21 | Az ifjú tornászok nemzetközi érmei | Két dunaújvárosi tornász összesen hat érmet szerzett a napokban Nagyszombaton (Trnava), ahol a visegrádi négyek legjobbjai mérték össze tudásukat. Makai Lilla és Czifra Lili eredményeiről. | |
| 2021-09-20 | A mozgásszervi betegeknek és minden korosztálynak hasznos | Beszélgetés Bőle Éva Alizetics-oktatóval. | |
| 2021-09-02 | Az olimpiát követően visszatér Japánba, most sem turistaként | Alig, hogy hazaért Tokióból a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, már a visszatérést tervezi. Ősszel ugyanis Japánban rendezik az 50. jubileumi tornász világbajnokságot. | |
| 2021-09-00 | A megtet út tiszteletet parancsol. Tokió után, Párizs előtt | Összefoglaló a Tokiói Olimpián és Paralimpián részt vett dunaújvárosi versenyzők szerepléséről: Kovács Zsófia (torna), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya (vízilabdázók) és Gurisatti Gyula paralimpikon (lövészet). | |
| 2021-08-06 | Még csak most tért haza Tokióból, de hamarosan már a világbajnokságra készül Kovács Zsófia. Megható, örömteli hazatérés | A dunaújvárosi tornacsarnokban köszöntötték a tokiói ötkarikás játékokról hazatérő Kovács Zsófiát és edzőjét, Trenka Jánost a DKSE torna szakosztályának edzői és ifjú versenyzői. Az egyéni összetett 14. helyén záró fiatal tornász elmondta, nagyon jó érzés volt számára, hogy sokan támogatták és szorítottak érte a versenyen. | |
| 2021-08-04 | Tornászpalánták fogadták Zsófiát | Közel hatvanfős dunaújvárosi küldöttség – élén a DKSE tornaszakosztályának lelkes növendékeivel – fogadta a Liszt Ferenc Repülőtéren a tokiói olimpiáról hazatérő, a magyar tornasportot a játékokon egyedüliként képviselő Kovács Zsófi át és mesterét, Trenka Jánost. | |
| 2021-07-30 | Zsófi az élvonalban | A kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia jól teljesített a tokiói olimpia egyéni összetett döntőjében, ahol a 14. helyen végzett 53.433 ponttal. 29 éve nem volt ilyen jó helyezés az ötkarikás játékokon az egyéni összetett fináléban a női magyar tornában, akkor Barcelonában Ónodi Henrietta lett nyolcadik. | |
| 2021-07-30 | Hatalmas lépés a csoportgyőzelem felé! Remek kezdés a vízilabdázóktól! | Kovács Zsófia a 14. helyen végzett egyéni összetettben, míg a négy dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a címvédőt legyőzve lépett nagyot csoportja megnyerése felé a tokiói olimpián. | |
| 2021-07-29 | Zsófia remek formában | A Dunaújvárosi KSE sportolója a 11. helyen került be az ötkarikás játékok 24 fős egyéni összetett döntőjébe, 54,732 ponttal. | |
| 2021-07-27 | Regében a Ragyogás - kiállítás | Jelenleg is tart egy dunaújvárosi alkotó, Heim Klára Ragyogás című kiállítása a Tihanyi bencés kávézóban, ahol rendszeresen mutatják be művészek alkotásait. Beszélgetés az alkotóval. | |
| 2021-07-26 | Kovács Zsófia finalista | Remekelt Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, aki 11. helyen került be a tokiói olimpia egyéni összetett döntőjébe 54,732 ponttal. Beszélgetés a sportolóval és edzőjével, Trenka Jánossal. | |
| 2021-07-23 | Jelentik, minden rendben | Szerencsésen megérkezett, és már az első edzéseken is túl van a kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia, aki edzőjével, Trenka Jánossal vesz részt a tokiói olimpián. Beszélgetés a sportolóval és edzőjével. | |
| 2021-07-20 | Dunaújvárosi sportolókat is támogatnak | Hetvenhét fiatal sportolót támogat a MOL Alapítvány 2021-ben Fejér megyében a MOL Tehetségtámogató Sport pályázat győztesei Kovács-Seres Hunor úszó, Mayer Gréta és Kovács Zsófia tornász | |
| 2021-07-19 | Trenka János is ott lesz az olimpián. Jól és pontosan tornázni, akkor pedig történhetnek szép dolgok | Trenka János edzőként a második olimpiára készül. Tanítványával, a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófiával már a nyári ötkarikás játékok helyszínén, Tokióban vannak. | |
| 2021-07-17 | Négyből négy szép, erős gyakorlattal. Előnyére fordította a helyzetet, hogy elhalasztották az olimpiát | Július 16-án, pénteken délután utazott ki Kovács Zsófia edzőjével, Trenka Jánossal Tokióba, az olimpiai játékok helyszínére. A kétszeres Európa-bajnok tornász már a második ötkarikás részvételére készül, ezúttal nagyobb rutinnal felvértezve, mint öt éve, Rióban. A következő hetek nagy kérdése, hogy a plusz egy év, amit a sportoló kapott, mire lesz elég a versenyen. | |
| 2021-07-17 | A DFVE az első tíz sportolót adó klub között | A legtöbb olimpikont a fővárosi sportegyesületek adják. A 8–10. helyen „holtversenyben” a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület áll a Vasas Sport Clubbal, valamint a Győri Úszó Sportegyesülettel négy-négy résztvevővel. A dunaújvárosi klubot Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Magyari Alda és Szilágyi Dorottya képviseli az ötkarikás játékokon. A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület pedig Kovács Zsófia tornász révén indít sportolót Tokióban. | |
| 2021-07-16 | Itt jön Tokió: hajrá dunaújvárosi lányok! | Július 15-én, csütörtökön kora délután Kovács István Mikulás-nagykövet az általa összegyűjtött jókívánságokat adta át az olimpiára hamarosan induló női vízilabda-válogatott erősségének, Gurisatti Grétának. | |
| 2021-07-10 | Végső fázisban már Zsófi felkészülése | Egy hét múlva már úton lesz Tokióba, az ötkarikás játékok helyszínére Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, aki edzőjével, Trenka Jánossal utazik Japánba. A bajnoknő és trénere a felkészülés elmúlt hetével kapcsolatban osztottak meg részleteket. | |
| 2021-07-03 | Letették az esküt az olimpia előtt. A mi olimpikonjaink is lették esküjüket | Július 1-én, csütörtökön este ünnepélyes keretek között letették az olimpiai esküt a július 23-án kezdődő tokiói játékokon szereplő sportolók, edzők és vezetők, ami már nyolcvanöt éve hagyomány. Köztük hatan dunaújvárosi klubot képviseltek. | |
| 2021-07-02 | Elszigetelve készül | Teljes erejével az ötkarikás játékokra koncentrál a kétszeres Európa-bajnok tornász, Kovács Zsófia, aki a jövő héttől egészen a július 16-i kiutazásig szinte teljes karanténban készül második olimpiájára – erről Trenka János, Kovács edzője számolt be. | |
| 2021-07-02 | Felemás főpróba az olimpia előtt. Még lehet javulni az olimpiáig! | Felemáskorláton a hatodik, gerendán a második, míg talajon az ötödik helyen végzett a katari Világkupán a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia. | |
| 2021-07-01 | Pontosítani az olimpiáig | A DKSE tornásza, Kovács Zsófia a hétvégén a dohai világkupán ezüstérmet szerzett gerendán, de már az olimpia lebeg a szeme előtt. A 21 éves versenyző a sportág hazai képviselői közül egyedüliként jutott ki Tokióba. | |
| 2021-06-28 | Kovács Zsófia gerendán a második helyen végzett | Az olimpikon, dunaújvárosi Kovács Zsófia második helyen végzett gerendán a dohai Világkupán, a belga csapatversenyen pedig öt finálét szerzett a női tornászválogatott. | |
| 2021-06-26 | Még számos esély adott a javításra | A felemás korlát után június 24-én, csütörtökön este gerendán és talajon is kvalifikálta magát a szerenkénti fináléba az olimpiára készülő, kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia a dohai világkupa selejtezőinek második napján. Pénteken pedig már az első számban a döntő várt rá. | |
| 2021-06-25 | Felemás korláton másodikként döntős | A tornászok dohai világkupájának első napi selejtezőjéből a fináléba jutott felemás korláton a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, akinek ez a viadal az olimpia előtti utolsó versenye. | |
| 2021-06-18 | Kovács Zsófia ezüstje a Világkupán | Második helyen végzett az eszéki világkupa felemáskorlát döntőjében (2021. június 12.) a DKSE kiváló tornásza, Kovács Zsófia. | |
| 2021-06-14 | Kovács Zsófia ezüstje az eszéki világkupán | Június 12-13án, szombaton és vasárnap rendezték meg a tornászok eszéki világkupájának fináléit, ahol a DKSE két versenyzője felemás korláton volt érdekelt. Itt Kovács Zsófia ezüstérmet szerzett, Makovits Mirtill pedig nyolcadik lett. A két lány gerendán és talajon nem tudott döntőbe jutni. | |
| 2021-06-12 | Két döntőjük már biztos | Jól teljesítettek a magyar tornászok az eszéki világkupa első selejtezőnapján, ugyanis hat döntős helyet szereztek. Mészáros Krisztofer talajon és lólengésben, Szujó Hanna és Bácskay Csenge ugrásban, a Dunaújvárosi KSE két versenyzője, Kovács Zsófia és Makovits Mirtill pedig felemás korláton jutott fináléba. | |
| 2021-06-03 | Minden számban nyertek. Makai Lilláé a Kanyó-kupa | Több kategóriában is remekeltek a DKSE tornászai a hétvégén. Az ifjúsági csapatbajnokságot vezetik a dunaújvárosiak, ráadásul a vidékbajnokságon is szépen teljesítettek. Emellett az egyéni versenyszámokban is kiváló eredmények születtek. | |
| 2021-05-28 | Célkeresztben Tokió! | Egyéni összetettben és felemáskorláton is a döntőt célozza meg az tokiói olimpián Kovács Zsófia, a DKSE kétszeres Európa-bajnok tornásza. Interjú | |
| 2021-05-15 | Györgyi néni: 85 év! (képaláírás) | A nyolcvanöt éves Makray Tibornét, Györgyi nénit köszöntötték tegnap a születésnapján az egykori vasváris tanítványai és a dunaújvárosi tornászok. A helyszín a József Attila utca egyik hangulatos parkja volt. Körülbelül negyvenen jöttek össze, hogy emlékezzenek azokra a bizonyos szép időkre. Györgyi néni a Vasvári iskolában való tanítás mellett hetvennégy éves koráig edzősködött a tornászpalántáknál, és volt a Dunaferr SE szakosztály-igazgatója is. | |
| 2021-04-23 | Rémálmaiba se kívánja, de már az olimpiára figyel | Mindkét gyakorlatában hibázott, így nem jutott tovább a svájci torna Európa-bajnokság selejtezőjéből a Dunaújvárosi KSE versenyzője, Kovács Zsófi a. A kétszeres Eb-győztes így már csak az olimpiára fókuszál, aminek egyik felkészülési állomása volt a kontinenstorna. | |
| 2021-04-23 | Korai búcsú az Európa-bajnokságtól | Sokat hibázott, így már a selejtezőben véget ért Kovács Zsófia számára a tornászok bázeli Európa-bajnoksága. | |
| 2021-04-21 | Túl a pódiumedzésen | Sikeresen teljesítette a pódiumedzést a Bácskay Csenge, Kovács Zsófia, Székely Zója, Péter Sára összeállításban szereplő női tornászválogatott a bázeli torna Európa-bajnokságon, erről számolt be Altorjai Sándor, a magyar delegáció vezetője. | |
| 2021-04-20 | Kovács újra az Eb-n bizonyíthat | Draskóczy Imre, a női válogatott szövetségi kapitányának április 7-i kerethirdetése óta tudjuk: lesz dunaújvárosi érdekeltség a szerdától vasárnapig tartó svájci torna Eb-n. Kovács Zsófia ismét az utazó keretben kapott helyet – ami azért annyira nem volt nagy meglepetés, tekintve, hogy a tokiói ötkarikás játékokra már biztos helye van a 21 éves tornásznak, hála a 2019-es stuttgarti kvalifikációs világbajnokságon megszerzett kvótának. | |
| 2021-04-08 | Hivatalos: Kovács is indul a svájci Eb-n | Április 7-én, szerdán kihirdette az áprilisi Eb-re utazó női válogatott keretét Draskóczy Imre, a női tornászok szövetségi kapitánya. | |
| 2021-04-03 | Makai Lilla két évnyi kihagyás után aranyéremekkel tért vissza | Az, hogy a kétszeres Európa-bajnok tornász Kovács Zsófia, valamint a másodéves felnőtt Makovits Mirtill remekel a különböző megmérettetéseken, már meg sem lepi az olvasót. Azonban Mayer Gréta és Makai Lilla is egyre-másra hozzák a jobbnál jobb eredményeket – mindezt az ifjúsági korosztályban. Utóbbi ráadásul kétéves kihagyást követően versenyzett ismét. | |
| 2021-03-29 | Kovács dupla bajnoki címe | A Dunaújváros kétszeres Európa-bajnok tornásza, Kovács Zsófia, mindkét szeren, amelyen elindult, győzni tudott a női tornászok Duna Aszfalt Szer Országos Bajnokságán, így a felemáskorláton és gerendán szerzett elsőségével Trenka János tanítványa lett a legeredményesebb tornász. | |
| 2021-03-22 | Tornászlányaink az élen az első kör után | A Kovács Zsófia, Makai Lilla, Mayer Gréta, Czifra Bettina Lili összeállítású dunaújvárosi együttes vezeti a Női Szuper Csapatbajnokságot az első forduló után, második a Postás SE „B”, harmadik az MTK Budapest csapata. | |
| 2021-03-20 | Supola Zoltán sohasem tagadta meg magyarságát, a hazáját | Supola Zoltánt egymásután találják meg az elismerések, ami természetesen nem véletlen, sőt, jár neki. Legutóbb Magyarország köztársasági elnöke, Áder János a nemzeti ünnep, március 15. alkalmából adományozta neki a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. | |
| 2021-03-19 | Arany Érdemkeresztet kapott Supola Zoltán | A Magyar Arany Érdemkeresztet polgári tagozata kitüntetést kapott Supola Zoltán | |
| 2021-03-16 | Arany Érdemkereszt Supola Zoltánnak | A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült: Supola Zoltán Európa-bajnok tornász, artistaművész, edző a magyar tornasport nevadai népszerűsítését szolgáló több évtizedes munkája, valamint a világhírű Cirque de Soleil társulattal elért sikerei elismeréseként. | |
| 2021-02-16 | A tornászok a tavalyi kifordított évből is kihozták a legtöbbet | Kiemelkedő esztendőt zárt tavaly a Dunaferr SE tornaszakosztálya. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill remekelt a felnőttek mezőnyében, felújították a tornacsarnokot, és az utánpótlásnak sem volt oka szégyenkeznie 2020-ban. | |
| 2021-01-23 | Azt a sok szeretetet szeretném átadni, amit én is kaptam tőle | Furjákné Wágner Dajána a Dunaferr SE-nél volt tornaedző. A házasság, majd a gyermekük születése új utakon indította el. A változásokról érdeklődtünk nála. | |
| 2021-01-23 | Plusz két centi, két arany | A mögöttünk hagyott esztendő végére jutott 2020 egyik nagy magyar sportsikere, a mersini torna-Európa-bajnokságon Kovács Zsófia ugrásban és felemás korláton egyaránt aranyérmes lett, és nem mellékesen a női csapat tagjaként egy Eb-bronzot is hazahozott. A Dunaferr húszéves versenyzője – aki a hazai Év sportolója választáson másodikként zárt a cselgáncsozó Karakas Hedvig mögött – áprilisban a bázeli kontinenstornán sem adná alább. Ám nem lesz „szerspecialista”, továbbra is az összetett versenyt tartja a legfontosabbnak. | |
| 2021-01-22 | Elnöki elismerések. Sikereikkel Fejér megye hírnevét is öregbítettték a tornászlányok | A Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Molnár Krisztián január 21-én, csütörtökön délelőtt a megyeházán köszöntötte a decemberben a Dunaferr SE színeiben fantasztikus Európa-bajnoki eredményeket elérő tornászokat, illetve edzőiket. | |
| 2021-01-08 | Dunaújvárosi éremhalmozók az Eb-n | Kovács Zsófia két aranynak és egy bronznak, Makovits Mirtill egy bronzéremnek, míg Mayer Gréta egy ezüstnek és két bronznak őrülhetett a junior és felnőtt tornászok mersini Európabajnokságán. | |
| 2021-01-08 | A tornacsarnokban fogadták az Eb hősnőit a jövő bajnokai | Tapssal, virággal, ajándékkal fogadták a női tornászok junior és felnőtt Európa-bajnokságán kiválóan teljesítő dunaújvárosi versenyzőket Dunaújváros vezetői, illetve a torna szakosztály tagjai. Sporttörténelmi diadalt is arattak, nem kérdés, hogy megérdemelték a köszöntést, tapsokat!
| |
| 2021-01-07 | Kovácsnak már a jelölés is megtiszteltetés | Kovács Zsófiát is jelölték az Év sportolója címre. | |
| 2021-01-04 | Az első három között. Kovács Zsófia az első háromban, ő lehet a tavalyi év női sportolója | Máris óriási sikert ért el a dunaújvárosi tornász, Kovács Zsófia, aki az úszó Kapás Boglárka és a cselgáncsozó Karakas Hedvig mellett a női mezőnyben bekerült a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) 63. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazásán. | |
| 2021-01-02 | Dunaújvárosi jelöltek az év legjobbjainak. Az év legjobbjai: négy kategória listáján dunaújvárosi jelöltekkel | A Magyar Sportújságírók Szövetsége legutóbbi, online elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány ellenére megrendezi az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2020 televíziós díjátadót 2021. január 11-én, hétfőn. A női egyéni kategóriában szerepel Kovács Zsófia, Az edzők illusztris társaságában szerepel Zsófia edzője, Trenka János is. A Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics együttesét Garda Krisztina, Gurisatti Gréta és Vályi Vanda képviselte a női vizilabda-válogatottban, akik harmadik helyezést értek el az Európa-bajnokságon. | |
| 2021-01-00 | A megújulásban bizakodnak. Lezárult egy aranykorszak | A 2020-as COVID-19 világjárvány miatt nehéz helyzetbe került a Dunaferr SE, s év végén a névadó szponzoruk is kilépett. A sportegyesület Dunaújvárosi Központi Sportegyesület néven működik tovább. Nyilatkozik és évet értékel Mátyás Gábor, a sportegyesület ügyvezető elnöke. | |
| 2020-12-31 | Év sportolója: dunaújvárosi jelöltekkel soraikban | A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) nyilvánosságra hozta az Év sportolója díj jelöltjeit. A nők között ott szerepel a dunaújvárosi tornász, Kovács Zsófia, az edzők között pedig mestere, Trenka János szerepel. | |
| 2020-12-28 | Pap Zoltán halhatatlan | A napokban hunyt el Pap Zoltán, a magyar tornasport egyik legmeghatározóbb edzője, nem „mellesleg” a dunaújvárosi tornasport létrehozója, nemzetközi szintre vivője. | |
| 2020-12-23 | Fényesebbé tették a lányok az ünnepet. Könnyes és boldog ünneplés | Kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták december 22-én, kedden délután a tornászok Európa-bajnokságáról nagy sikerekkel hazatérő dunaújvárosi delegációt. Elsőként Tóth Andrea, a szakosztály elnöke üdvözölte őket meleg szívvel, majd Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester köszöntötte a delegációt. | |
| 2020-12-22 | Ez minden fáradtságot megért | December 20-án, vasárnap első magyar női tornászként kétszeres Európa-bajnok lett a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia. Edzője, Trenka János tőmondatokban ezt mondta a diadal után: „Leírhatatlan, extázis, teljesen kikészültem, persze pozitív értelemben”. | |
| 2020-12-21 | Zsófia kétszer lett Európa legjobbja! Sporttörténelem,lett! | A női tornászok mersini Európa-bajnokságán. Kovács Zsófia ugráson és felemáskorláton is Európa-bajnoki címet szerzett a szerenkénti finálékban, így a magyar női torna történetében Kovács az első kétszeres Európa-bajnok. | |
| 2020-12-19 | Mayer Gréta Európa-bajnoki dobogóra állhatott | Történelmi tettet hajtott végre a Balázs Kíra, Béke Flóra, a Dunaferr SE-t képviselő Mayer Gréta, Peresztegi Nóra, Szmirnov Anna összeállítású junior csapat azzal, hogy bronzérmet szerzett a tornászok törökországi Európa-bajnokságán pénteken. Erre ugyanis a sportág hazai történetében eddig nem volt példa. Mayerék ráadásul négy egyéni szerdöntőt is begyűjtöttek. | |
| 2020-12-18 | Harmadikként jutott Eb-döntőbe a csapat | A Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Székely Zója és a Dunaferr SE képviselői, Kovács Zsófia és Makovits Mirtill összeállítású válogatott soha nem látott sikert ért el a mersini torna-Európa-bajnokság csütörtöki selejtezőjében. Ugyanis harmadik helyen kvalifikálta magát a csapatdöntőbe, emellett hat szerfinálénak is örülhetnek a lányok. | |
| 2020-12-17 | Optimistán várják az EB-rajtot | Amíg az emberek többsége nagy erőkkel készül a karácsonyra, ajándékokat vesz, adventi gyertyát gyújt, bejglit kóstol, addig a női tornászválogatott felnőtt és junior tagjai, közte a Dunaferr SE három versenyzőjével éppen azon vannak, hogy a férfiakéhoz hasonló eredményeket szállítsanak a törökországi torna-Európa-bajnokságról. | |
| 2020-12-12 | Három tornászunk lehet ott az Európa-bajnokságon | Draskóczy Imre szövetségi kapitány kihirdette a női tornászok Mersinben, december 17-én kezdődő Európa-bajnokságán szereplő magyar női felnőtt és junior csapat névsorát, amelyben három dunaújvárosi is helyet kapott. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill a felnőtt, míg Mayer Gréta az ifi csapatba került be. | |
| 2020-11-20 | Elsők csapatban és egyéniben is. Kovács Zsófia mester lett a mesterek között | 2020. november 13-15-ig Győrben csapatban a Dunaferr, az egyéni kategóriákban Kovács Zsófia remekelt a tornászok Mesterfokú Bajnokságán és szupercsapat-bajnokságán. | |
| 2020-11-17 | Ahol indult, nyerte a szerenkénti döntőt | A nőknél egy nap alatt bonyolították le a szerenkénti finálékat, Kovács Zsófia a zárónapon három elsőséget is begyűjtött, miután gerendán, talajon és felemáskorláton is a legjobb pontszámot érte el | |
| 2020-11-16 | Bajnok a Dunaferr SE, Kovács Zaófia a mesterek metere lett | Megkezdődött a tornászok utolsó hazai versenye. Győrben szupercsapatbajnokságot és Mesterfokú Bajnokságot rendeznek. A pénteki nap egyben válogató is volt a decemberi Európa-bajnokságra. A nőknél a Dunaferr SE, a férfi mezőnyben pedig a KSI nyerte a szuper csapatbajnokságot Győrben. | |
| 2020-11-13 | A rozsdát letisztítani | A nőknél november 13-án csak a szuper csapatbajnokságot rendezik meg a Dunaferr SE – Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Mayer Gréta, Czifra Bettina, Szij Emese – részvételével. | |
| 2020-11-06 | Dunaújvárosi éremeső a fővárosban | Négy bajnoki címmel, s összesen tíz dobogós helyezéssel zárták a felnőtt és ifjúsági tornászok Országos Bajnokságának szerenkénti döntőit a Dunaferr SE versenyzői Budapesten 2020. október 30-31-én. | |
| 2020-11-03 | Nem lesz sok idejük a pihenésre. Az éremesőt hozó ob után már Győrre készülnek a tornászok | A tornászok hétvégi országos bajnokságán a Dunaferr SE sportolói minden versenyszámban – egyéni összetett, szerenkénti, csapat-és ifjúsági kategóriában szereztek érmet nyertek. Nincs azonban megállás, hiszen szűk két hét múlva Mesterfokú bajnokságot tartanak Győrben. | |
| 2020-11-02 | Tornászaink bajnoki érmei. Kovács Zsófia és Makovits Mirtill elsőségei az ob-ről | A felnőtt női tornászok országos bajnokságán egyéni összetettben második lett, a szerenkénti döntőben két aranyérmet szerzett a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia. Itt klubtársa, Makovits Mirtill győzött felemás korláton. Az ifi korosztályban egyéni összetettben a dunaújvárosi Mayer Gréta, az ifjúsági csapatversenyben pedig a Dunaferr SE együttese diadalmaskodott. | |
| 2020-10-30 | Kovács formájára is kíváncsi a kapitány | A női tornászoknak ugyan nem válogatóverseny az országos bajnokság Budapesten, de ettől még nagy téttel bír, mivel felmérőként tekint a kétnapos viadal október 30-i, pénteki felvonására a válogatott szövetségi kapitánya, Draskóczy Imre. | |
| 2020-10-22 | Korán kezdik - a mozgás szeretetéért | Bő egy hónapja, 2020. szeptember elején indította útjára idei ovis tornáját a Dunaferr SE torna szakosztálya, melynek edzői heti két-két alkalommal tartanak játékos gyakorlásokat az óvodás korú lányoknak és fiúknak egyaránt. | |
| 2020-10-19 | Az utolsó hatszeres versenyző, Supola Zoltán ötvenéves lett | Supola Zoltán, a szeptember végén 50. születésnapját ünneplő dunaújvárosi tornász a sportág amerikai rejtelmeiről, a Cirque du Soleil csodájáról és a saját edzőterem felelősségéről beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjújában. | |
| 2020-10-05 | "Hiszem, hogy a sport segíthet" | Magyar Speciális Olimpia Szövetség a közelmúltban jelentette be, hogy az elnökség döntésének értelmében Salamonné Szabó Éva, a dunaújvárosi „Mozdulj Diák!” DSE elnöke és egyben vezetőedzője lett a torna sportág szakágvezetője. Az elismert szakember a 2019 végén visszavonult Hajdú László munkáját folytathatja. | |
| 2020-10-01 | Kovács Zsófia nem indul a hazai világkupán | Az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia mégsem indul a péntektől vasárnapig tartó torna világkupaversenyen, Szombathelyen. | |
| 2020-09-18 | A jövő reménységeit fogadták a tornászok | Óvodásoknak tartott toborzót a Dunaferr SE torna szakosztálya 2020. szeptember 14. és 17. között a régi Bánki iskola tornatermében. | |
| 2020-08-26 | Elfogadják a helyzetet, és nem panaszkodnak | Nem kímélte az idei év a Dunaferr SE tornászait sem. Elmaradtak a nagy nemzetközi versenyek, a koronavírus-járvány miatt hetekig edzeni sem lehetett, amikor pedig már kinyithatott volna a tornacsarnok, elkezdődött a létesítmény felújítása. | |
| 2020-08-15 | Egy máig köztünk élő legenda: Paprika Jenő, a kiváló tornász | Dunaújvárosban nemzetközi szinten is mindig erős volt a tornasport. Hol a fiúk, hol a lányok vitték a prímet, és nagyon ritka volt, ha a válogatottban nem volt minimum két tornász a Dunaújvárosi Kohászból, illetve a Dunaferr Sportegyesületből. Közéjük tartozik Paprika Jenő is. | |
| 2020-07-31 | Átugrottak a Bánkiba, most ott edzenek | A tornacsarnok felújítási munkálatai miatt a korábbi Bánki iskola épületében, a Bercsényi úton edzenek a Dunaferr SE tornászai | |
| 2020-07-22 | Októberre már csúcsformában | Folytatódnak az edzések a Dunaferr SE tornászainál. A június eleje óta zajló felkészülés azonban korántsem zökkenőmentes. Az olimpiai kvótát szerzett Kovács Zsófia már három helyszínen is edzett az újrakezdés óta. | |
| 2020-06-26 | A jövő csarnoka lesz. Kezdődik a tornacsarnok felújítása! | Elkezdték edzéseiket a Dunaferr SE tornászai a szakosztály Eszperantó úti csarnokában, ám 2020. június utolsó napján ideiglenesen el kell, hogy hagyják otthonukat. Ez persze okoz némi nehézséget a munkában, ám a haszon most lényegesen nagyobb lesz, mert július elején végre elkezdődik a 70-es években épült tornacsarnok energetikai felújítása. A várhatóan szeptember végéig tartó munkálatok alatt elbontják a teljes homlokzatburkolatot a nyílászárókkal, illetve a homlokzaton lévő kopolit üvegfallal együtt. | |
| 2020-05-27 | Verseny az interneten | Véget ért a magyar tornasport első online megmérettetése, amelyet a Magyar Torna Szövetség hirdetett meg a fiú utánpótlás-tornászok számára. Ezen a Dunaferr SE fiataljai is indultak. | |
| 2020-05-09 | Engedélyezték az újraindulást | Óriási, aligha várt eseménynek számít: május 11-től, hétfőtől egy kissé fellélegezhet a magyar sporttársadalom. Engedélyezték, hogy edzéseket tarthatnak, felkészülhetnek a különböző sportágak versenyzői. | |
| 2020-05-08 | Húsz éve, hogy új kihívást talált magának, sportolóból edző lett | Mára már nem csak udvariassági formula, amikor a régi barátainkat mind gyakrabban keressük fel a bizakodástól duzzadó „hogy vagy?” kérdéseinkkel. A korábbi dunaújvárosi sportolóink közül az egyik ikont, a férfitornából Pánczél Miklóst (kép) is így köszöntöttem. | |
| 2020-05-00 | Újraindult a sportélet. Csarnokban, teremben, folyón, medencében | A koronavírus-járvány lezajlását követő lazítások után a sportélet is újraindult. Az ISD Dunaferr Zrt. által támogatott csapatok számolnak be helyzetükről. Nyilatkozik Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke; Trenka János, a tornászok vezetőedzője; Bene Vera, az úszó szakosztály vezetője; Tomanóczy Tibor, a röplabdázók vezetőedzője; Pető Zsolt, a kajak-kenu szakosztály elnöke és Zemankó Zoltán, a Dunaferr DUE Dutrade Futsal Club operatív vezetője. | |
| 2020-05-00 | Jó reggelt torna Anikóval | Kaier Anikó jógaoktató írása, aki a karantén időszaka alatt elindította online óráit. | |
| 2020-04-27 | Ne keressenek más munkát, mert ez nagy veszteség lenne | Interjú Trenka Jánossal, a Dunaferr tornász edzőjével a koronavírus járvánnyal kapcsolatos helyzetről | |
| 2020-04-02 | A válogatott tornászok edzhetnek | Kovács Zsófia a Dunaferr SE versenyzője, a magyar válogatott tagja a fővárosi tornacsarnokban tréningezhet. | |
| 2020-03-27 | Se olimpia, se iskola - történelmi pillanatokat él át Kovács Zsófia | Március 24-én, kedden délután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meghozta az egyetlen racionális döntést a nyári tokiói játékok kapcsán: elhalasztja a harminckettedik nyári játékokat. A dunaújvárosi tornászt, Kovács Zsófiát ez több szempontból is érinti. | |
| 2020-03-19 | Baracsi tornászok nagyszerű diákolimpiai sikerei | Kiváló eredményt ért el a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola tornászcsapata a diákolimpia siófoki országos elődöntőn, amelyet nemrégiben rendeztek. A II. korcsoportos lányok (3-4. osztály) magabiztos tornával a dobogó harmadik fokára állhattak, és ezzel az eredménnyel országos döntőbe jutottak. Még ezt az eredményt is felülmúlták a nagylányok, akik remek tornával megnyerték az elődöntőt és ők is utazhatnak az országos fináléra. Fodor Maja bajnok lett a 7-8. osztályosok versenyében. | |
| 2020-03-05 | Remélhetőleg az Eb jó felkészülési állomásuk lesz. Edzőtáborban a tornászválogatott | Sikeresen zajlott le a felnőtt női tornászválogatott első idei közös tatai edzőtábora, amelyen az Európa-bajnok Dévai Boglárka és az olimpikon Kovács Zsófia is részt vett. | |
| 2020-02-17 | A legjobb sportolók között. Az év legjobb sportolói között köszöntötték a tornászokat | Január közepén a Nemzeti Színház adott otthont Az M4 Sport – Az Év Sportolója 2019 gálának. A legjobbak között ott volt a dunaújvárosi „Mozdulj Diák” DSE két tornásza, Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián – mint a sportdíjra jelöltek, valamint felkészítő edzőjük Salamonné Szabó Éva. A gála felemelő pillanatairól és az idei év terveiről beszélgettünk a két kiváló sportolóval, valamint trénerükkel. | |
| 2020-02-13 | Már Tokió is jár az edzője fejében. Tokió is a fejében mocorog | Nem férhet kétség ahhoz, hogy Magyarországon jelenleg az Európa-bajnoki ezüstérmes dunaújvárosi Kovács Zsófia a legjobb felnőtt tornásznő, aki megszerezte az olimpiai kvótát tavaly a stuttgarti világbajnokságon. | |
| 2020-01-24 | Ketten a legjobbak között | Az Év Sportolója Díjra jelölték Dunaújváros két speciális olimpikonját, Latinovics Líviát és Juhász Szebasztiánt | |
| 2020-01-18 | Dobogóra állhattak | Január 16-án, csütörtökön este a Nemzeti Színház adott otthont az M4 Sport - Az Év Sportolója Gálának. A dunaújvárosi "Mozdulj Diák" DSE két kiváló tornásza Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián is dobogóra állhatott. | |
| 2020-01-14 | Hajsza az aranyért | Az Év sportolója díjra várományos férfi sportolók bemutatása | |
| 2020-01-13 | Királynők és udvarhölgyek | Összeállítás az Év sportolója díjra jelölt női sportolókról | |
| 2020-01-06 | Év Sportolója Gála 2019: kihirdették a kategóriák legjobbjait | 2020. január 6-án Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője ismertette az egyes kategóriák jelöltjeit, vagyis kiderült, hogy – természetesen a sorrend megjelölése nélkül – mely három-három jelölt marad versenyben az év férfi és női sportolója, parasportolója, labdarúgója, illetve az év edzője, csapata (külön tekintve a hagyományos csapatsportokat és az egyéni sportágak csapatversenyeit), fogyatékos csapata és fogyatékosokkal foglalkozó edzője kategóriában. | |
| 2020-01-00 | Sportkalendárium 2019 | Összefoglaló a Dunaferr SE sportolóinak 2019-es évéről. | |
| 2019-12-30 | Zsófi olimpiai kvótája volt a legnagyobb siker az idén | A Dunaferr SE tornásza, Kovás Zsófia révén az egyéni olimpiai kvóta megszerzését tartja a legnagyobb sikernek az idei esztendőben Draskóczy Imre szövetségi kapitány és dr. Kalmár Zsuzsanna, a Magyar Torna Szövetség női torna szakági vezetője. | |
| 2019-12-18 | Országos és nemzetközi sikereknek örülhettünk | A hagyományokat követve a város önkormányzata december 17-én, kedden délelőtt díjazta a közelmúltban kiemelkedő eredményt elért dunaújvárosi sportolókat.
| |
| 2019-12-16 | Kihirdették az M4 Sport-Az Év Sportolója Gála idei jelöltjeit | Megkezdődött az internetes szavazás 2019 legjobb sportolóira – a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai 62. alkalommal voksolhatnak. | |
| 2019-12-06 | A sikeredző útja. A valóra vált álom | Török Dániel a Dunaferr Sportegyesület Torna szakosztályának edzője az egyetem elvégzése után 24 évesen került Dunaújvárosba. | |
| 2019-12-00 | A Dunaferr Sportegyesület kiválóságait köszöntötték. Kiváló eredmények, vállalati támogatással | Az ISD Dunaferr cégvezetése 2019. december 4-én köszöntötte a Dunaferr SE legkiválóbb sportolóit, hogy elismerjék az év legkiemelkedőbb sportteljesítményeit. | |
| 2019-12-00 | Büszkék az első tízre | A Dunaferr SE az első tízbe került a hazai sportegyesületek listáján, és ez méltán teheti őket büszkévé, éppen ezért joggal ünnepelték az egyesület szakosztályai az évzáró ünnepélyükön magukat. Az Év Utánpótlás Sportolója díjak nyertesei. | |
| 2019-11-28 | Dél-alföldi álomból valóság. Török Dánielnek a betegség sem állhatott az útjába | Török Dániel, a Dunaferr SE tornaszakosztályának edzője 24 évesen került Dunaújvárosba. Interjú. | |
| 2019-11-27 | Zsófia ígéri, hogy rövidesen készen lesz a dupla tsukahara | Biztos vagyok abban, hogy Trenka János edző tanítványa, a Dunaferr SE kitűnősége, Kovács Zsófia már nagyon is megérdemelte, hogy képe ott díszelegjen a tablón. Semmi kétség, Kovács Zsófia a mai magyar női tornának legnagyobb ígérete. | |
| 2019-11-08 | Eredményes évet zártak tornászaink | Trenka János évértékelője. | |
| 2019-10-31 | Mester a mesterek között | Kovács Zsófia három aranyat és két ezüstöt hozott haza Győrből a Mesterfokú bajnokságról. | |
| 2019-10-28 | Kovács Zsófia háromszor is mesterfokú bajnok lett | Remek szerepléssel zárta a felnőtt tornászok idei utolsó hazai versenyét a Dunaferr SE sportolója, Kovács Zsófia. | |
| 2019-10-25 | Jók között a legjobbak | A dunaújvárosi tornász fiúk a magyar bajnokság csapat- és összetett versenyében indultak. Október 12-én a fiú, serdülő kategóriában versenyeztek. | |
| 2019-10-11 | Kovács Zsófi kvótát szerzett | Ugyan nem sikerült bejutnia a világbajnokság döntőjébe, így is olimpiai kvótát szerzett Stuttgartban a Dunaferr SE tornásza. | |
| 2019-10-08 | Kovács Zsófia egyik szeme sír, a másik pedig nevet | A Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia szombaton olimpiai kvótát szerzett a Stuttgartban zajló világbajnokságon, ennek ellenére nem elégedett, mert egyéni összetettben nem jutott döntőbe. Az pedig inkább motiválja, hogy végül Schermann Biankával versenghetnek azért, hogy ki legyen ott az ötkarikás játékokon. | |
| 2019-10-07 | Olimpiai kvótát szerzett Zsófia! Zsófia megszerezte az olimpiai kvótát! | Kovács Zsófia megszerezte az olimpiai kvótát, a magyar női válogatott a 18. lett a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnokságán. | |
| 2019-10-04 | Kovács Zsófi nagy versenye | Kezdődik a tornászok világbajnoksága Stuttgartban. | |
| 2019-10-03 | Zsófia higgye el magáról, hogy képes előadni, amit megtanult | Szeptember 28-án, szombaton a magyar női és férfitornász válogatott elindult Németországba. A magyar női csapat, így Kovács Zsófia is edzőjével, Trenka Jánossal indulás előtt egy hétig Budapesten edzőtáborozott, és csiszolgatta tudását a négy szeren. | |
| 2019-09-20 | Torna világkupa. Zsófi bronzérem korláton! | Párizsban, a Világkupa sorozat legújabb állomásán, talajon és felemáskorláton szerepelt az egyéni finálékban, korláton bronzérmet nyert. | |
| 2019-09-16 | Kovács Zsófia bronzérme a párizsi Világkupáról | Péter Sára ugráson ezüst, Kovács Zsófia felemáskorláton, Ryan Sheppard pedig korláton szerzett bronzérmet a párizsi Vk zárónapján. | |
| 2019-09-06 | Nincs miért szomorkodni | Két arany- és egy ezüstérmet szerzett a dunaújvárosi Kovács Zsófia a torna OB-n. | |
| 2019-09-05 | Zsófia makacssággal, koncentrálva fejezte be | A magyar csapat kapitánya a bajnoki teljesítések alapján is tisztában lehet azzal, kik lehetnek majd a csapat tagjai. Ezen a színvonalas viadalon vett részt a hét végén Kovács Zsófia dunaújvárosi válogatott tornász is. | |
| 2019-09-02 | Zsófia bajnok két szeren is. Zsófia bajnok gerendán és felemás korláton | Három éremmel, közte két arannyal zárta szereplését a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia a MATSZ – Prolan egyéni országos bajnokságon, amit augusztus 30. és szeptember 1. között rendeztek meg a fővárosban. | |
| 2019-08-30 | Kovács Zsófiára kíváncsi a kapitány | Ismét rangos nemzetközi tornaversenyt rendez Magyarország, szeptember első hétvégéjén a szombathelyi Világkupát. Draskóczy Imre szövetségi kapitány Kovács Zsófia teljesítményére kíváncsi. | |
| 2019-08-02 | Egyéni csúcs Bakuban! | Markovits Mirtill a Dunaferr SE tornásza az EYOF egyéni összetett döntőjében egyéni csúccsal a 10. helyen végzett. | |
| 2019-08-00 | "A torna nélkül nem teljes az életem!". Mirtill álma az olimpiai szereplés | Beszélgetés a tizenöt éves Makovits Mirtill tornásszal, aki a 2019-es junior világbajnokságon a 17. helyet érte el, majd az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a 10. helyet szerezte meg összetettben. Nyilatkozik edzője, Török Dániel. | |
| 2019-07-31 | Szakmailag sokat jelentenek. "Mirtill, tornássz vagányul! Amit tudsz, azt merjed bemutatni!" | A Győrben megrendezett junior torna-világbajnoksággal kezdődött, majd röviddel utána, július 20-án pedig már Bakuban szállt le a gép száz magyar sportolóval, két magyar tornászlánnyal. | |
| 2019-07-27 | Mirtill egyéni csúccsal tizedik | Július 25-én, csütörtökön rendezték az utánpótlás-korosztály egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon a tornászok leány egyéni összetett döntőjét. | |
| 2019-07-26 | Úton a világhírnév felé. Makovits Mirtill egyéni döntős az EYOF-on! | A 25. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Bakuban Makovits Mirtill egyéni összetettben a döntőbe jutott. | |
| 2019-07-26 | Mirtill az egyéni döntőbe jutott | A magyar tornászok közül a Dunaferr SE kiválósága, Makovits Mirtill, továbbá Szujó Hanna, Balázs Krisztián és Kovács Márton vesz részt az utánpótlás-korosztály egyik legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF). | |
| 2019-07-22 | Már az ifjúsági olimpiai fesztiválon a tornászok | Július 19-én, pénteken indult útnak a magyar tornászok küldöttsége az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) helyszínére, Bakuba. Az EYOF-on a magyar hölgyeket Szujó Hanna és Makovits Mirtill (Dunaferr SE) képviseli, akiket edzőként Török Dániel (Dunaferr SE) kísér. | |
| 2019-07-11 | Sikeres versenyzőket nevel | Trenka János a Dunaferr SE vezetőedzője 2005-benkezdte meg tréneri pályafutását, azóta számos tanítványa szerepelt eredményesen világversenyeken. | |
| 2019-07-05 | Mirtill lett a magyar csapat legjobbja | A Dunaferr SE kiválósága bravúrosan szerepelt az I. Junior Torna Világbajnokságon. | |
| 2019-07-05 | A baracsi tornászok sikerei | Régen várt sikert értek el a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola sportolói a közelmúltban. Az iskola atlétacsapata megyei bajnokként vett részt a Debrecenben megrendezett kis iskolák országos döntőjén. | |
| 2019-07-01 | Sokat számítottak Mirtillnek a dunaújvárosi szurkolók is | Mozgalmas hetet hagytak maguk mögött a magyar junior tornászválogatott tagjai. Hosszú felkészülés után, június utolsó napjaiban a sajtónyilvános tréninget pódiumedzés követte, majd csütörtökön a selejtezőkkel megkezdődött a tényleges verseny. | |
| 2019-06-29 | Makovits Mirtill volt a legjobb. Mirtill lett a magyar válogatott legjobbja | A férfiak selejtezői után június 27-én, pénteken a lányok is a szerekhez léptek a junior tornászok világbajnokságán Győrben. A Makovits Mirtill, Szujó Hanna, Szilágyi Nikolett alkotta magyar csapatból a Dunaferr SE kiválósága szerepelt a legjobban. | |
| 2019-06-28 | Mirtillért szurkolhatunk a torna vb-n | Az I. Junior Torna Világbajnokságot Győrben rendezik. Pénteken megkezdődtek a versenyek. A Dunaferr SE tornásza szeretne kijutni az olimpiára. | |
| 2019-06-27 | Sporttörténeti vb-n a Dunaferr képviselői. A dunaújvárosi tornász és edzője is bizakodó a világbajnoki rajton | Június 27-én, csütörtökön elkezdődik Győrben a junior torna-világbajnokság. A rendezvény hivatalos szerdai megnyitó sajtótájékoztatóján a magyar és nemzetközi szakemberek egyaránt sok szempontból sporttörténelmi léptékűnek ítélték a megmérettetést, amelyen a Dunaferr SE is képviselteti magát. | |
| 2019-06-24 | Véglegessé vált a válogatott kerete | A Magyar Torna Szövetség információi szerint a magyar színeket hat versenyző képviseli, rajtuk kívül további két tartalékot is megneveztek a szakemberek. A lányoknál a Dunaferr SE kiválósága, Makovits Mirtill, Szujó Hanna és Szilágyi Nikolett alkotja a magyar csapatot, tartalékként Szmirnov Anna tagja a keretnek. | |
| 2019-06-21 | Kiváló tornászunk már a vb-re készül. Kovács Zsófira méltán büszke az egész város | Cserna Gábor polgármester személyesen is gratulált Kovács Zsófiának,a Dunaferr SE tornászának a közelmúltban elért sportsikereihez. | |
| 2019-06-20 | Makovics Mirtilltől négy, nemzetközi színtű gyakorlatot vár edzője | Június 27-én kezdődik Győrben az I. Junior Torna Világbajnokság. A magyar csapatban szerepel a dunaújvárosi tehetség, Török Dániel és Badics Réka edzők tanítványa, Makovics Mirtill is. | |
| 2019-06-15 | Zsófi és edzője már a vb-re készülnek | A közelmúltban remekelt a koperi világkupán Kovács Zsófi a, a Dunaferr SE tornász kiválósága. A sportolót és edzőjét, Trenka Jánost június 14-én, pénteken a helyi tornacsarnokban látogatta meg Cserna Gábor, Dunaújváros polgármestere. | |
| 2019-06-13 | Jó úton halad Kovács Zsófia | A Dunaferr SE tornásza a szlovéniai Koperben szerepelt világkupaversenyen, ahol felemás korláton és gerendán is aranyérmet szerzett. | |
| 2019-06-07 | Kovács Zsófia parádézott a Világkupán | A Dunaferr SE tornásza felemáskorláton és gerendán is aranyérmes lett. | |
| 2019-06-03 | Kovács Zsófi duplázása. Kovács Zsófi két arannyal zárta a koperi világkupát | A szerenkénti döntők második napjával folytatódott június 2-án, vasárnap a szlovéniai világkupa. Az Európa-bajnoki ezüstérmes olimpikon Kovács Zsófia kiválóan teljesített Koperben a tornászok világkupáján, és gerendán is aranyérmet nyert. Az újvárosi kiválóság szombaton felemás korláton nem talált legyőzőre. | |
| 2019-06-00 | Akik nyáron is "dolgoznak" | A Dunaferr SE szakosztályainak 2019-es nyári programja: birkózás, kajak-kenu, röplabda, torna és úszás. | |
| 2019-05-23 | Makovits és Böszöményi remeklése. A Jurcsenko-csavarról | A sok komoly verseny sorába tartozott a hét végén megrendezett leány, ifjúsági, első osztályú országos egyéni bajnokság – a Kanyó Éva kupa. Erre a viadalra a dunaújvárosiak közül két tornászt neveztek. Makovits Mirtill és Böszörményi Csilla szerepelt a Dunaferrből. | |
| 2019-05-23 | Sérülés után irány a világkupa! | Kovács Zsófia a Dunaferr Se tornásza igyekszik formába tartani magát. | |
| 2019-05-17 | Szuper-Portré: Óvári Éva nem feledte a várost, ahonnan elindult | Beszélgetés Óvári Évával, kétszeres olimpikon dunaújvárosi tornásszal. | |
| 2019-05-15 | A vidékbajnokságon szereztek medálokat | A Dunaferr SE fiútornászai a napokban indultak a csapatbajnokság második fordulójában, ami egyben vidékbajnokság is volt. A fiú serdülő kezdő kategóriában a fővárosi központi tornacsarnok adott helyet a versenyzésre. | |
| 2019-05-09 | Egy boldog tornász tért vissza a csarnokba! | Újabb nagyszerű hírrel szolgálhatunk a Dunaferr SE tornászainak háza tájáról. Makovits Mirtill bekerült az ifjúsági világbajnokságra készülő magyar válogatott csapatába. | |
| 2019-05-03 | Újvárosi aranyak a diákolimpián | Kiemelkedő eredményt nyújtottak a dunaújvárosi kis tornászok. A második korcsoportban Pálfi Gábor a Vasvári tanulója első lett, a III-IV. korcsoportban Mayer Gréta, szintén vasváris lett az első. | |
| 2019-05-02 | Diákolimpiai aranyérmek a Vasvári tornászaitól | Az elmúlt hét végén a fővárosi tornacsarnokban rendezték meg a diákolimpia döntőjét, amelyen a dunaújvárosi tornászok is indultak. | |
| 2019-04-30 | Makovits Mirtill is tagja a junior vb-n induló csapatnak | A hét végén Portugáliában eldőlt, hogy a lányok mezőnyében kik képviselhetik a magyar színeket a júniusi, magyarországi torna-világbajnokságon. Teljesítménye alapján a Dunaferr SE versenyzője, Makovits Mirtill (kép) készülhet a világversenyre. | |
| 2019-04-17 | A tornászfiúk érmei és helyezései a vidékbajnokságról | A budapesti Központi Tornacsarnokban rendezték meg a fiútornászok csapatbajnokságát, mégpedig annak második fordulóját. A fiú, gyermek, kezdő korcsoport versenye egyben vidékbajnokság is volt. | |
| 2019-04-11 | Kimarad az Eb, az olimpia a cél. Kovács Zsófia az ötkarikás játékokra koncentrál | Riport a Dunaferr SE tornász lányairól | |
| 2019-04-05 | Kovács Zsófia aranyérmes a Matolayn! A Dunaferr SE sportolói nem találtak legyőzőre a rangos tornászversenyen | A Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyének csapatversenyét a Dunaferr SE, míg az egyéni összetettet Kovács Zsófia nyerte. | |
| 2019-04-03 | Örömteli pillanatok Kiskunfélegyházán | A Matolay nemzetközi emlékverseny csapatversenyében a Dunaferr szerezte meg az első helyet. Bolya Sára, Makovits Mirtill, Kovács Zsófia triója egyértelműen dicsérhető. | |
| 2019-04-01 | Hiába nyert Kovács Zsófi, nem utazhat majd az EB-re | Összeségében remek eredményhalmazzal zárta a hét végi Matolay Elek Emlékversenyt a Dunaferr SE tornászcsapata, amely komoly éremkollekciót gyűjtött be a két versenynapon. | |
| 2019-04-00 | Vízválasztó következik. Tornászaink között egyre több a tehetség | Beszélgetés Trenka Jánossal, a Dunaferr SE tornaszakosztályának edzőjével a 2018-as esztendőről és a jövő terveiről. | |
| 2019-03-29 | A szív diadala a speciális olimpián. Hét arany, egy ezüst és egy bronzéremmel tértek haza az újvárosiak | Hazaérkezett Abu Dhabiból a speciális olimpiai játékokról a magyar tornász válogatott színeiben versenyző dunaújvárosi csapat: Juhász Szebasztián és Latinovics Lívia, és edzőjük Salamonné Szabó Éva. Riport. | |
| 2019-03-27 | Speciális Olimpia: dunaújvárosi éremözön Abu Dhabiban – köszönjük, Lívia, köszönjük, Szebasztián! | A tornászok mezőnyében kizárólag két dunaúvárosi fiatal, Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián képviselte Magyarországot az Abu Dhabiban és Dubajban 2019. március 7 és 24 között zajló speciális olimpián. | |
| 2019-03-22 | Nem várt, csodálatos szerepléssel zártak | Abu Dhabiban március 20-án, szerdán értek véget a 2019-es Speciális Olimpia Nyári Világjátékok, amelyen két, dunaújvárosi versenyző és edzőjük, a Móra iskola testnevelője is részt vett, ők alkották a magyar tornászcsapatot. Eredményeikkel óriási dicsőséget szereztek városunknak, hiszen Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián összesen hét olimpiai aranyérmet szerzett. | |
| 2019-03-22 | Sérülések után is rendíthetetlenül | Kovács Zsófia már az Európa bajnokságra készül. Interjú. | |
| 2019-03-21 | Történetük legjobb eredményét érték el | Siófokon rendezték a napokban a B kategóriás tornászok országos elődöntőjét, Fejér megyét a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola képviselte két kategóriában. | |
| 2019-03-19 | Sorra szerezték az olimpiai elsőségeket | A kizárólag dunaújvárosi sportolókból álló magyar tornászválogatott tagjai fantasztikus teljesítménnyel halmozták az aranyérmeket a XV. Speciális Olimpia Nyári Világjátékokon, amelyet az Egyesült Arab Emírségekben rendeznek meg. | |
| 2019-03-18 | Kovács Zsófia nyolcadik a Világkupán | A hétvégi Stuttgartban megrendezett egyéni összetett Világkupán Kovács Zsófia, a Dunaferr SE Eb-ezüstérmes tornásza 51.166 pontot gyűjtött, amellyel a nyolcadik helyen végzett. | |
| 2019-03-16 | Kovács meggyógyult, a Világkupán szerepel | Stuttgartban méreti meg magát a hét végén az Európa- bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia, a Dunaferr SE versenyzője ugyanis meghívást kapott az egyéni összetett Világkupára. A válogatott tornász betegség miatt nem indult a múlt heti országos szerbajnokságon, de a dunaújvárosi kiválóság szerencsére mostanra meggyógyult, és így egyéni összetettben szerepel majd a FIG All-Around World Cup 2019 elnevezésű viadalon. | |
| 2019-03-16 | Olimpiára mentek a tornászaink | Hazánk tornász válogatottját kizárólag dunaújvárosiak képviselik a speciális világjátékokon. A sportolók Latinovics Lilla (Móra) és Juhász Szebasztián (régi Mórás). Edzőjük Salamonné Szabó Éva. Interjú az edzőnővel. | |
| 2019-03-11 | Kodálytól a hegedűn át egészen a világhírű nyújtógyakorlatig | Arra talán sokan fogadnának, hogy Dunaújváros első olimpiai érmét tornász szerezte, de arra kevesen, hogy Kovács Péter volt az a tornász, aki Moszkvában 1980-ban csapatban bronzérmes lett. Méghozzá olyan csapattársakkal, mint a lólengésben kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán, a lólengésben világbajnoki ezüstérmes, többszörös Európa-bajnok Guczoghy György. Kovács Péternek jutott még nyújtón egy Európa-bajnoki ezüstérem (1979) és kilenc magyar bajnoki cím, de amivel halhatatlanná tette magát, az az ő róla elnevezett Kovács-szaltó, amit még most is a legerősebb elemek között tartanak számon a világ tornasportjában. | |
| 2019-03-00 | Olimpiára mennek a tornászaink | A magyar tornász-válogatottat két dunaújvárosi versenyző fogja képviselni a 2019-ben, Abu Dhabiban rendezendő speciális olimpiai játékokon: Latinovics Lívia és Juhász Szebasztián. Nyilatkozik Salamonné Szabó Éva, testnevelőtanár; Alpekné Major Valéria, a Móra iskola igazgatója és Latinovics Lívia. | |
| 2019-03-00 | Fáj a dereka, a nyaka, a csípője? | Ismertető a gerinctornák fajtáiról. Nyilatkozik Dorn Henriette NMPT instruktor, gerincterapeuta, szupervízor és Bőle Éva Alizetics oktató. | |
| 2019-02-25 | A baracsiak minden korcsoportban nyertek | A házigazda Széchenyi Zsigmond Általános Iskola három korcsoportban is a szerekhez lépett. A baracsiak remek teljesítménnyel, magabiztos tornával minden korcsoportban győztesek lettek, maguk mögé utasítva az adonyi, valamint a székesfehérvári tornászokat. | |
| 2019-02-04 | Vezetőedző: Salamonné Szabó Éva, ... | Kép Salamonné Szabó Éváról, a MSOSZ ( Magyar Speciális Olimpia Szövetség) torna szakvezető-helyetteséről, aki felkészítette a 2019-es speciális olimpiára a tornászokat | |
| 2019-01-29 | Új elemekkel készül a válogatott versenyző | Teljesen felépült tavalyi sérüléséből, és már az előtte álló feladatokra koncentrál az Európa-bajnoki ezüstérmes tornásznő, Kovács Zsófia. | |
| 2019-01-17 | Új év a Dunaferrnél | Folyamatos a felkészülés az előttük álló év feladataira a Dunaferr SE szakosztályainál: az úszók a közelmúltban sítáborban voltak, míg a tornászok, birkózók és kajak-kenusok egyelőre hazai környezetben dolgoznak. | |
| 2018-12-31 | Jött a cirkusz ajánlata, az ott eltöltött kilenc év sikeres volt | Supola Zoltán (48 éves), a Dunaferr SE egykori tornásza, a magyar torna halhatatlanja. Erről 2015. szeptember 11-óta papírja is van, hiszen ekkor választották be a Magyar Torna Szövetség Halhatatlanok Klubjába. | |
| 2018-12-21 | Zolta Benjámin az új reménység. Az örökség kötelezi a Dunaferr férfi tornászait | Ismét fellendülőben van Dunaújvárosban a férfi torna szakág, melyet most már országos eredmények bizonyítanak. A fejlődést láthatjuk, köszönhetően Zolta Benjáminnak, aki a legjobb 12 versenyző közé verekedte be magát. Beszélgetés edzőjével, Varga Gyulával. | |
| 2018-12-21 | Kiemelkedő sportsikereket értek el | Az önkormányzat jutalmazta a város hírnevét öregbítő helyi sportolókat. | |
| 2018-12-19 | Köszönet jár városunk legjobb sportolóinak! A város sportkultúrájának legjobbjait | December 18-án, kedden a városháza C szárnyának dísztermében Izsák Máté, az önkormányzat sportért felelős bizottsági elnöke köszöntötte a város legjobb sportolóit. | |
| 2018-12-13 | Sikeres évet zárt a Dunaferr | Hagyományos évzáró vacsoráján a Dunaferr SE összefoglalta 2018-as esztendő eredményeit. Szakáganként díjazták a legeredményesebb sportolókat. | |
| 2018-12-07 | Egyéni negyedik | Csapatban az első, egyéniben a negyedik helyen végzett a csehországi Olimpiai Reménységek Versenyén a Dunaferr SE tornásza, Makovits Mirtill. | |
| 2018-12-07 | Eredményes évet zárt a Dunaferr SE. Az egyesület mind az öt szakosztálya kéviseltette magát az ünnepi rendezvényen | Az "Év utánpótlás sportolója": Nyikos Veronika (birkózás), Kiss Balázs (kajak-kenu), Tomanóczy Bálint (röplabda), Mayer Gréta (torna), Kállai Botond (úszás) | |
| 2018-12-00 | Supola Zoltán, a halhatatlan | Beszélgetés Supola Zoltánnal, a Dunaferr SE egykori tornászával, aki napjainkban edző Las Vegasban. | |
| 2018-12-00 | A sportolók legjobbjait köszöntötték. Nemzetközi versenyeken is remekeltek a fiatalok | A Dunaferr Sportegyesület kiemelkedő versenyzőit köszöntötte a cég vezetése 2018. november 21-én. A találkozón részt vett dr. Sevcsik Mónika, RMS- és HR-igazgató, Kljucskin Szergej biztonsági és védelmi igazgató, Mátyás Gábor, a sportegyesület ügyvezető elnöke és a sportolók: Nyikos Veronika (birkózás), Kovács Zsófia (torna), Hajdu Jonatán (kenu), Kiss Balázs (kenu), Slihoczki Ádám (kenu), Mányi Zsófia (kajak) és Selmeci Levente (úszás). | |
| 2018-11-23 | Nagymester a mesterek között. Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza újra a dobogó legfelső fokára állhatott | Kovács Zsófia volt a mesterfokú bajnokság legeredményesebb versenyzője, míg a Dunaferr SE tornászai a Szuper Csapatbajnokság második helyének örülhettek a győri viadalon. | |
| 2018-11-20 | Barcelona már várja az újvárosi mesternőt | A győri szuper csapatbajnokság és a mesterfokú bajnokság végeztével befejeződött a tornászok idei versengése. Ezekben a versenyekben természetesen a Dunaferr tornászai is érdekeltek voltak. | |
| 2018-11-19 | Kovács Zsófia ismét a trónon | A mesterfokú bajnokságon egyéni összetettben aranyérmet szerzett Kovács Zsófia, a Dunaferr SE versenyzője 52,200 ponttal. | |
| 2018-11-17 | Kovács Zsófia mesterfokon egyéni összetettben | Kovács Zsófia számára az idei esztendő, főképpen annak első fele rémálmokat idéző időszak volt: műtét, betegség, majd hosszú lábadozás. Ez azt jelentette, hogy irgalmatlan akarattal, szorgalommal kellett neki, ha részben is behoznia a sérülés okozta lemardásokat. | |
| 2018-11-16 | A csapat verseny mutatja meg, mit is ér a klub | Péntektől három napig tart majd Győrben a tornászok mesterfokú bajnoksága. Ezzel együtt rendezik meg a női szuper csapatbajnokság második fordulóját. A szuper csapatbajnokság első fordulóját tavasszal rendezték meg, amelyen második lett a Dunaferr csapata. | |
| 2018-11-09 | Az első lépés a visszatérés felé. Kovács Zsófia a huszadik helyen végzett a dohai torna világbajnokságon | A selejtezőhöz képest javított, s a huszadik helyen végzett a tornászok egyéni összetett világbajnoki döntőjében Kovács Zsófia, a Dunaferr SE versenyzője. | |
| 2018-11-07 | A gyermekáldásért speciális tornával | Ajkay Nóri (kép) Aviva-torna-oktató és egyáltalán nem mellesleg edző. | |
| 2018-11-07 | Benjámin indulhat a mesterfokú viadalon | Október végén a Dunaferr serdülő-kezdő korosztályos fiútornászai két versenyen is indultak. Két, dunaújvárosi fiú versenyzett a Fradi Kupán. Zolta Benjámin (kép) és Kiss Marcell is színre lépett. | |
| 2018-11-02 | Kovács Zsófia a huszadik helyen zárt a katari vb-n | Kovács Zsófia a 20. helyen zárt egyéni összetettben a dohai torna-világbajnokságon. | |
| 2018-11-02 | Kovács Zsófi a legjobbak között. Kovács Zsófia a torna vb döntőjében! | Huszonegyedik helyen jutott a dohai tornász világbajnokság döntőjébe egyéni összetettben Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza | |
| 2018-10-31 | Ezúttal sem unatkoztak az utánpótlás tornászai | Amíg a Dunaferr kiváló tornásza, Kovács Zsófi a Dohában vitézkedik a felnőtt-tornavilágbajnokságon, a fiatalabbak, az utánpótlás is szorgalmasan dolgozik. A Budapesti Központi Tornacsarnokban rendezték meg az utánpótlás magyar bajnokság harmadik fordulóját. | |
| 2018-10-31 | Zsófi igazán élvezi a tornát | Zajlanak az események a világbajnokság női versenyében is. A magyar lányok a tizenhetedik helyen végeztek, tehát belül a választóvonalat jelentő huszonnégyben. Ez volt a legfontosabb cél. Zajlanak az események a világbajnokság női versenyében is. A magyar lányok a tizenhetedik helyen végeztek, tehát belül a választóvonalat jelentő huszonnégyben. Ez volt a legfontosabb cél. | |
| 2018-10-30 | A hölgyek is megszerezték a remélt kvótát | A dohai torna-világbajnokságon a női selejtezők második napján kiderült, hogy a Böczögő Dorina, a dunaújvárosi Kovács Zsófia, Fehér Nóra, Makra Noémi, Péter Sára alkotta csapat a 17. helyet szerezte meg, így teljesítette a célkitűzést. | |
| 2018-10-29 | Kovács Zsófia volt a legjobb a selejtezőben | Október 27-én, szombaton lezajlott a női selejtezők első napja a dohai torna-világbajnokságon. A csapatból Böczögő Dorina, a Dunaferr versenyzője, Kovács Zsófia és Fehér Nóra mind a négy szeren indult. | |
| 2018-10-24 | "Zsófi, készen vagy! Bízzál magadban, másra most nem számíthatsz" | A magyar női tornászválogatott múlt héten elrepült Dohába (Katarba) a torna-világbajnokságra. Hat tornásznő indult el a vb-re: a dunaújvárosi Kovács Zsófia, Böczögő Dorina, Makra Noémi, Péter Sára, Fehér Nóra és Al-Saldy Dália. Közülük egy versenyző lesz tartalék, s ezt a személyt majd a helyszínen jelölik ki. | |
| 2018-10-22 | Csütörötkön kezdődik a VB | A magyar tornász csapat megérkezett DOhába és túl van az első tréningen. | |
| 2018-10-19 | "Köszönöm Dana néni, hogy te tanítasz" | A vidéki csapatok között a negyedik helyet szerezték meg a dunaújvárosi fiatal tornászok. Furjákné Wágner Dajána a képen látható gyereksereggel egy éve dolgozik együtt, kivéve Szabó Emilt, akinek már ez a második éve edzőjével. | |
| 2018-10-16 | Fiatal tornászok sikerei | Örömteli hírt kaptunk a Dunaferr fiútornászairól. Több versenyen is nagyszerűen vitézkedtek az apró legények. Szeptember 29-én eleget tettek egy meghívásnak. Ugyanis a Fradi hívta meg a gyermek haladó korosztály tagjait egy hagyományos egyéni versenyre. Ötvenkét induló fiú között két tízéves dunaújvárosi fiú is versenyzett az egyéni versenyen. | |
| 2018-10-00 | Örömök és gondok. Veszélyben az úszó szakosztály | Beszélgetés Mátyás Gáborral, a Dunaferr SE ügyvezető elnökével a szakosztályok helyzetéről, jövőjéről. Mivel felújítják az uszodát, az úszó szakosztály a túlélésért küzd. | |
| 2018-10-00 | Híradás a MI kis újtelepi meridián és do-in csoportunkról | Ismertető az újtelepi városrészben tartott meridián és do-in tornacsoportokról. A tagok létszáma csökkenő tendenciát mutat. | |
| 2018-09-28 | Kovács Zsófi világkupa győztes. Dunaújvárosból a világ tetejére | A Szombathelyen zajló tornász világkupán a világbajnokságra készülő Kovács Zsófiának szólt a magyar Himnusz. | |
| 2018-09-28 | Mesteri képzés | Trenka János, Kovács Zsófi edzője, 2018 szeptemberétől a legkisebb tornász lányokat is edzi Hunyadi Dominikával párban | |
| 2018-09-25 | A dobogó közepén Kovács Zsófia, neki szólt a Himnusz | A három napig tartó Switelsky Hun Challenge World Cup (világkupa) szombathelyi versenyében több magyar siker született. A szeptember 23-i, vasárnapi finálékba bejutott dunaújvárosi Kovács Zsófia kiválóan tornázott, és gerendán aranyérmet szerzett. | |
| 2018-09-21 | Kovács Zsófi három bronzérme | Egyéni összetettben, gerendán és felemáskorláton is bronzérmet szerzett a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia a tornászok Prolan Országos Bajnokságán. | |
| 2018-09-17 | Kovács Zsófia három érme | Három napon át versengtek az ország legjobb tornászai a fővárosi tornacsarnokban, ahol telt ház várta a sportág ászait. Mint arról már beszámoltunk, a hosszúra nyúlt sérüléséből visszatérő Kovács Zsófia pénteken a felnőtt női egyéni összetettben a 3. helyen végzett. | |
| 2018-09-15 | Kovács Zsófi ezúttal a harmadik (kishír) | A torna országos bajnokság első napján az egyéni összetett versenyt rendezték meg. A nőknél Böczögő Dorina, a férfiaknál Kardos Botond lett az aranyérmes. A Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófi (kép) a teljesítményével a harmadik helyet érte el. (teljes szöveg)
| |
| 2018-08-17 | Újra edzésben. Zsófi visszatért | Kovács Zsófia, a Dunaferr SE Európa-bajnoki ezüstérmes tornásza sérülése és orrmandula műtétje után visszatért a tornacsarnokba és fokozatos terhelés mellett ismét elkezdte az edzésmunkát. | |
| 2018-08-15 | Ovitorna a csarnokban | Ne higgye senki, hogy hatalmas lakat került a tornacsarnok ajtajára, s a gyerekek, fiatalok, edzők nyári strandi sütkérezéssel múlatják az idejüket. | |
| 2018-07-20 | Héraklész program | A Dunaferr SE tornász fiataljai, Makai Lilla, Mayer Gréta és Böszörményi Csilla a Héraklész program keretében edzőtáborokkal készülnek az őszi megmérettetésre | |
| 2018-07-14 | Zsófi kihagyja az EB-t | Kovács Zsófia, az Európa-bajnokság összetett ezüstérmese, a Dunaferr kiváló, válogatott tornásznője ismét megsérült. | |
| 2018-06-22 | Jó előjel az őszi országos bajnokságra | A hét végén Budapesten a Tornacsarnokban szerepeltek ismét a Dunaferr Sportegyesület fiútornászai. Közülük is a tíz és tizenegy évesek indultak a versenyen. | |
| 2018-06-15 | Két ifjú tornászunk a válogatottban | Makai Lilla és Mayer Gréta dunaújvárosi tornászok is képviselték hazánkat a nagyszombati nemzetközi viadalon. Mayer Gréta egyéni összetettben ezüstérmet szerzett | |
| 2018-06-14 | Gréta: másodikként | Szlovákiában, Trnava városban (Nagyszombat) szerepeltek dunaújvárosi tornászok. A Magyar Torna Szövetség egy tíztagú csapatot jelölt ki a versenyre. A serdülők között két dunaújvárosi, Makai Lilla és Mayer Gréta, valamint három magyar edző, köztük a dunaferres Török Dániel és egy bíró kapott helyet. | |
| 2018-06-13 | Mindegyik válfaja egészséges | Az Egészségfejlesztési Irodát, illetve az ottani foglalkozásokat bemutató sorozatunkban ezúttal a mozgásprogramok néhány formájáról lesz szó. | |
| 2018-06-08 | Gáláztak a tornászok | Az előző évek hagyományához hűen egy gála keretében mutatták be a Dunaferr SE tornászai azokat a gyakorlatokat, show elemeket, amelyeket az elmúlt időszakban tanultak meg. | |
| 2018-06-06 | Ügyesednek a srácok | Június 3-án, vasárnap Nyíri Patrik és Varga Gyula edzők tanítványai szerepeltek a diú serdülő, kezdő kategóriában. | |
| 2018-06-05 | Kézállás és tigrisbukfenc | Minden évben óriási sikert jelent a dunaújvárosi tornászok gálája. Így volt ez a hét végén is. Ezt most is a szakosztály szervezte, és most is minden kis és nagy tornász szerepelt benne. | |
| 2018-06-01 | Kovács Zsófi ezüstérmes a Világkupán. Vállsérülése miatt ezúttal csak két számban indulhatott a dunaújvárosi olimpikon | Remek gyakorlattal szerezte meg az eszéki világkupa talaj döntőjének második helyét a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia. | |
| 2018-05-30 | Kovács Zsófi a világkupán. Hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak Eszéken | Világkupa-sorozatot indítanak a tornászoknak. Az első helyszín Eszék volt. Itt színre lépett a női mezőnyben a dunaújvárosi Eb-ezüstérmes Kovács Zsófia, Böczögő Dorina és Makra Noémi is. | |
| 2018-05-28 | Artistából lett vezetőedző | Kovács Zsófia, és a Dunaferr SE torna-szakosztályának sikereiről, hétről-hétre beszámolunk. Akikről talán kevesebb szó esik azok az edzők, akiknek jelentős szerepük van az elért eredményekben. A trénerek egyike Trenka János (kép).
| |
| 2018-05-25 | Három tornászunk is dobogóra állt. Hat aranyérem a nemzetközi emlékversenyről | Hat aranyéremmel térhettek haza a Dunaferr Se tornászai a Kiskunfélegyházán megrendezett Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyről. | |
| 2018-05-22 | Kovács Zsófia aranyérmes lett | A magyarok kilenc aranyérmet szereztek a tornászok kiskunfélegyházai nemzetközi Matolay női versenyén. Az emlékversenyen a felnőtteknél a Dunaferr SE Eb-ezüstérmes versenyzője, Kovács Zsófia, a serdülőknél klubtársa, Mayer Gréta lett a legjobb egyéni összetettben. Utóbbit Makai Lilla követte a második helyen. | |
| 2018-04-25 | Sikeres szaltók | A hét végén, április 22-én vettek részt a dunaújvárosi tornászlányok az I. osztályú utánpótlás országos bajnokság második fordulóján. Összesen négy ilyen lesz. Ez után összesítve a két forduló eredményeit most több versenyszámban eredményt hirdettek. | |
| 2018-04-13 | Diákolimpia (kishír) | Taroltak a Dunaferr SE tornászai a Budapesten megrendezett országos diákolimpián, ahol ezúttal iskoláik színeiben versenyeztek a dunaújvárosi fiatalok. Az utánpótlás korú tornászok a Vasvári iskolát, a két felnőtt versenyző pedig a Rudast képviselte. Az I. és II. korcsoportos vasváris fiúk és lányok taroltak, számos serleget, érmet és dicsőséget szerezve ezzel iskolájuknak. (teljes szöveg) | |
| 2018-04-11 | Egy kosárnyi érmet hoztak haza a dunaújvárosi tornászok | A Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Tornaszövetség megrendezésében zajlottak Budapesten tornában a diákolimpia országos döntői. A diákolimpián a Vasvári Pál Általános Iskola tanulói, a nagyoknál a Rudas középiskola diákjai tornáztak. | |
| 2018-03-28 | Jordanov-rendszer: egységes alapokon az utánpótlás | Új versenyrendszert vezetett be a Magyar Torna Szövetség. Ezzel a versenyrendszerrel, szisztémával kezdődött meg a sorozat az elmúlt hétvégén, ami az első fordulónak számított. A Dunaferr SE összesen tizenhét gyerekkel, négy csapattal indult. Eredmények a cikkben. | |
| 2018-03-06 | Fesztiválon lesz majd műsorszám a torna | A nemzetközi tornászközösségben új versenyrendszert, versenynaptárt alakítanak ki. Ezek szerint fogják majd a tornászokat versenyeztetni. | |
| 2018-03-02 | Érmes diákok | Több sportágban is sikeres szerepléssel végeztek ismét az élvonalban a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola sportolói a diákolimpiai küzdelmekben. | |
| 2018-02-19 | Zsófia mosolyog - jól érzi magát | Az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia (kép) fülig érő szájjal lépett be a tornacsarnokba, egy kis élcelődés is belefért mesterével, Trenka Jánossal, és mosolyogva köszöntött mindenkit. Sehol egy komoly tekintet, gondterhelt arckifejezés… | |
| 2018-02-16 | Elismerték a munkájukat. Dunaújváros Sportjáért díj | A csütörtöki közgyűlésen ünnepélyesen átadták na Dunaújváros Sportjáért díjakat. Kitüntetettek: Boldóczki Sándor labdarúgó edző, Kovács József a Dunaferr SE úszóedzője, az Ússz, hogy utolérjenek! Egyesület, valamint posztumusz Gólyáné Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon. | |
| 2018-02-16 | Dunaújváros sportéletéért. Döntések, viták | Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata a februári közgyűlésen átadta a Dunaújváros Sportjáért Díjat. Az elismerést idén négyen kapták meg: Boldoczki Sándor (kép) labdarúgó edző, Kovács József (kép), a Dunaferr SE úszóedző, az Ússz, hogy utolérjenek! egyesület, valamint Gólyáné Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon részére posztumusz adományozta a város a kitüntetést. Választási hangulatban zajlott a közgyűlés: elfogadták a költségvetést, a múzeum és a könyvtár munkatervét, többletforrást biztosítanak a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Vasvári Pál Általános Iskola felújításához. | |
| 2018-02-00 | Akikre büszkék vagyunk... | A 2017-18-as tanév első félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása. | |
| 2018-01-30 | Lilla és Gréta Tatán gyakorol | Fújdogál a tavasz szele a tornacsarnok körül. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy a Dunaferr tornászai valamennyi korcsoportban megkezdték az ez évi komoly munkát. De már nemcsak klubszinten, hanem a válogatottak csoportjában is beindult a gépezet. Minden a megszokott formában zajlik ilyenkor év elején, mert hamar eljön a versenyszezon úgy március táján. | |
| 2018-01-19 | Kovács Zsófi a legjobbak listáján. Európa- és világbajnokságra készül a 17 éves tornászunk | A Magyar Sportújságírók Szövetsége immár hatvanadik alkalommal választotta meg az év legjobb sportolóit, melyben a nők között Kovács Zsófia a tizedik helyen végzett. | |
| 2018-01-05 | Kovács Zsófia most nem került a dobogóra | A nőknél Babos Tímea, Hosszú Katinka és Márton Anita került a legjobb három közé a Magyar Sportújságírók Szövetségének szavazásán. Ebben a kategóriában volt jelölt a tíz sportolót felvonultató listán a Dunaferr SE egyéni összetettben Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett és ezzel sporttörténelmet elért tornásza, Kovács Zsófia (kép) is, aki ezúttal nem léphet fel a képzeletbeli dobogó valamelyik fokára. | |
| 2017-12-22 | Öt dunaújvárosi a sportága élén | A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik: kik sportágukban az év legjobbjai. Így volt ez idén is, a győztesek közül öten dunaújvárosi klub versenyzői: Dunaújvárosi Acélbikák csapatát erősítő kapust, Duschek Dávidot választotta meg a legjobbnak, a motorcsónakosoknál a Dunaújvárosi Vízi Sport Club versenyzője, Bodor Péter (kép) már ötödször végzett az élen. A Magyar Torna Szövetség szertornában a Dunaferr SE sporttörténelmet író Európa-bajnoki ezüstérmes kiválóságát, Kovács Zsófiát helyezte az első helyre, amíg gumiasztal kategóriában a szintén dunaújvárosi Rozs Viktória és Vincze Ákos bizonyult a 2017-es év legjobbjának. | |
| 2017-12-19 | Az Év sportolója szavazás egyik jelöltje Kovács Zsófia tornásznő | A Magyar Sportújságírók Szövetsége hatvanadik alkalommal hirdette meg az Év Sportolója szavazást, díjazást. Három kategóriában, női sportoló, az év fogyatékos női sportolója, az év női labdarúgója kategóriában hirdették meg a női sportolók között a szavazást. Az egyik esélyes Kovács Zsófia (kép), a Dunaferr SE tornásza. | |
| 2017-12-19 | Eredményes sportolók jutalmazása. Az önkormányzat elismerése | Az eredményes dunaújvárosi sportolókat és trénereiket jutalmazták december 18-án, hétfőn délelőtt a városházán. Izsák Máté, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnöke az önkormányzat rendelete alapján idén az alábbi sportolók és edzők tevékenységét jutalmazta.
Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám, Kiss Balázs és edzőjük, Molnár Gergely (Dunaferr SE kajak-kenu).
Kardos Róbert és edzője Kiss Károly (Dunaferr SE birkózás).
Selmeci Levente és edzője, Kovács József (Dunaferr SE úszás).
Kovács Zsófia és edzője, Trenka János, valamint Jakab Noémi, Miklós Dorina, Halász Réka Szimonetta és edzőik Badics Réka, Török Dániel (Dunaferr SE torna). Gurisatti Gyula paralimpikon sportlövő és edzője Karácsony Gyula. | |
| 2017-12-16 | Újvárosiak a Heraklész programban | Jó híreket hallottunk a Dunaferr SE tornaszakosztály háza tájáról. Több tornászlány is bejutott a Heraklész programba. Ez tulajdonképpen az ifjú bajnokok programja, vagyis a magyar torna utánpótlás-válogatottjának a kiemelése. | |
| 2017-12-15 | Örömteli számvetés. Hazai és nemzetköi szinten is kimagasló eredmények születtek | Évzáró és értékelő összejövetelt tartott december 13-án, szerdán este a Dunaferr Sportegyesület, ahol az esztendő kiemelkedő eredményeinek ismertetése mellett 2017 legjobb utánpótlás sportolói is átvehették díjukat. | |
| 2017-12-15 | Köszöntötték az év legjobbjait. Megújuló sportcsarnokok, iskolai kapcsolatok | "Az év utánpótlás sportolója"
Birkózás: Nyikos Veronika, Schrick Alina
Kajak-kenu: Hajdu Jonatán, Slihoczki Ádám
Röplabda: Bohnicsek Szilveszter
Torna: Makovits Mirtill
Úszás: Selmeci Levente | |
| 2017-12-13 | Január elején kezdenek | A közelmúltban lezajlott mesterfokú bajnokság egyúttal a felnőtt tornászok csapatbajnoksága is volt. | |
| 2017-12-08 | Nem sikerült | Győrben rendezték meg a múlt hétvégén a tornászok szuper csapatbajnokságának második fordulóját. A Dunaferr SE a második helyen fejezte be a csapatbajnoki küzdelmeket. Kovács Zsófia is második helyen végzett az összetett versenyben. | |
| 2017-12-04 | Zsófia mestermunkája korláton és gerendán | December 3-án, vasárnap a szerenkénti döntők második napjával befejeződött női tornászainknak is a mesterfokú bajnokság. | |
| 2017-12-01 | A Zsebibab lányok után a mesterjelöltek lépnek fel | Az utolsó nekifutásoknál tartanak a dunaújvárosi tornászok. A Zsebibaba verseny már lezajlott, és december 1-től a Mesterfokú bajnokság következik. | |
| 2017-12-00 | Aki nevét adta egy szaltónak | Portré Kovács Péter tornászról, aki a Kohász versenyzőjeként Dunaújváros első olimpiai érmét (bronz) szerezte a magyar válogatottal. A 1979-es esseni Európa-bajnokságon bemutatott egy különleges tornaelemet, a később róla elnevezett Kovács-szaltót. | |
| 2017-11-24 | Halmozták az érmeket a tornászok. Mayer Gréta, Makai Lilla, Miklós Dorina és Makovits Mirtill | Országos bajnokságon és nemzetközi versenyeken is kiválóan szerepeltek a Dunaferr SE ifjú tornászai. | |
| 2017-11-22 | Francia élmény, sok tapasztalat | Két franciaországi versenyen tornáztak a Dunaferr SE lánytornászai, Miklós Dorina, Makovits Mirtill és Mayer Gréta Török Dániel és Badics Réka edzők tanítványai. Réka pontozóbíróként is közreműködött. | |
| 2017-11-21 | Elég szép jövő előtt álló generáció | Az országos egyéni és összetett valamint szerenkénti tornaversenyt rendezték meg a hét végén. Egyben ez a viadal volt a Kanyó Éva Emlékverseny is, melyen a Dunaferr Se serdülő tornászai, Mayer Gréta (kép) és Makai Lilla (kép) is részt vettek. | |
| 2017-11-17 | Padló és hálótartó. Felújították a tornatermet | Az őszi szünet után a Dózsa iskola tanulói birtokukba vehették a megújult tornatermet. | |
| 2017-11-15 | Egyre sikeresebb a fiútorna | November 4-5-én rendezték meg a fővárosban a gyermek-kezdő, gyermek-haladó és gyermek-serdülő bajnokság második fordulójáta fiútornászok számára. A kezdők csoportjában két gyermeket egyéniben küldött a Dunaferr SE, Fehérvári Gergő és Csermák Attila szerepelt száznegyvenhat induló között. | |
| 2017-11-10 | Erősítés, lazítás, nyújtás | Újabb programmal bővült az MMK kínálata, októbertől Böle Éva a különleges Alizetics tornával várja az érdeklődőket. | |
| 2017-11-10 | A jövő reménysége. Markovits Mirtill két ezüstérmet szerzett | Egyéniben és csapatban is ezüstérmet szerzett a tornászok libereci Olimpiai Reménységek Versenyén a Dunaferr SE tehetséges fiatalja. | |
| 2017-11-07 | Ezüstérmek csillogása. Szép bemutatkozás | Komoly versenyen képviseltette magát a Dunaferr SE tornaszakosztálya. Ismét Liberecben, Csehországban rendezték meg az ORV-t, vagyis az Olimpiai Reménységek Tornáját. Makovics Mirtill (kép) Török Dániel (kép) és Badics Réka tanítványa. | |
| 2017-11-00 | A Dunaferr SE legjobb sportolóit köszöntötték. Kiváló eredményket értek el | A Dunaferr Sportegyesület versenyzői több kimagasló eredményt értek el 2017-ben is. A legjobb sportolókat és edzőiket, valamint a Dunaferr SE ügyvezető elnökét, Mátyás Gábort baráti összejövetelen fogadta dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS és HR igazgatója és Serhiy Klyuchkin biztonsági és védelmi igazgató. | |
| 2017-10-27 | A Dunaferr SE legjobbjai | A Dunaferr Sportegyesület versenyzői több kimagasló eredményt értek el 2017-ben is. A legjobb sportolókat baráti összejövetelen fogadta dr. Sevcsik Mónika, az ISD Dunaferr Zrt. RMS- és HR-igazgatója. | |
| 2017-10-06 | Álom maradt a világbajnoki döntő. Gerendán és talajon is rontott a dunaújvárosi tornász | A 29. helyen végzett a selejtezőben, így nem jutott be a világbajnokság egyéni összetett döntőjébe a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia. | |
| 2017-10-06 | A sérülés akadályoz. Selejtező: Kovács Zsófia a negyedik tartalék | Kovács Zsófia (kép) korábbi bokasérülése és csonthártyagyulladása hátráltatta a szereplését a montreali világbajnokságon. | |
| 2017-10-03 | Sikeresen ért véget a pódiumedzés | Jól sikerült Kovács Zsófiáék pódiumedzése a tornászok montreali vb-jén, Dévai indulása még mindig bizonytalan. | |
| 2017-09-30 | Túl az első sikeres edzésen a csapat. A kedden kezdődő vb-n rajthoz áll Kovács Zsófia is | A montreali torna-világbajnokságon (2017.10.02-tól) a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia mind a négy szeren indul | |
| 2017-09-29 | Kovács Zsófia a torna hercegnője | A Dunaferr SE olimpikonja beírta magát a sporttörténelem könyvébe. | |
| 2017-09-26 | Kovács korláton első | Kovács Zsófia felemáskorláton szériagyőztes lett a tornászok világkupa-sorozatában. | |
| 2017-09-21 | Zsófiát "szólítják" a tornacsarnokban | Közeledik a tornászok nagy seregszemléje, a montreali torna világbajnokság. A Dunaferr Se versenyzője, az Európa-bajnoki ezüstérmes Kovács Zsófia is minden napját gyakorlással tölti. | |
| 2017-09-15 | Két ezüstérem a tornászok világkupájáról. Kovács Zsófia erősebb gyakorlatokat mutattott be | Bokasérülése ellenére is kiválóan szerepelt, és két ezüstérmet szerzett a tornászok szombathelyi Világkupáján a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia. | |
| 2017-09-15 | Pesten gyakorol. Kovács Zsófia már a vb-re gyakorol | Kiderült, hogy a hölgyek közül kik képviselik hazánkat az október eleji montreali torna-világbajnokságon. A Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia is köztük van. | |
| 2017-09-14 | Az elnök a lányokkal elégedett | Három ezüstérmet, ebből kettőt a Dunaferr versenyzője, Kovács Zsófia (kép) szerzett a magyar küldöttségnek a szombathelyi torna Challenge Világkupán, amelyet a hét végén rendeztek meg Szombathelyen. | |
| 2017-09-14 | Dupla ezüst a Világkupán | A döntőbe jutott és ott az ezüstérmet szerezte meg a szombathelyi Világkupán Kovács Zsófia, a Dunaferr SE tornásza felemás korláton és gerendán. | |
| 2017-09-11 | Újabb ezüstérem. Zsófia két ezüstje uán a világkupán | Három magyar versenyző szerepelt a szombathelyi Challenge Világkupa szombati szerenkénti döntőiben. Kovács Zsófia (kép) a legmagasabb pontszámmal vívta ki helyét a felemás korlát döntőjében. | |
| 2017-09-08 | Kovács Zsófia bajnoki címei | A Prolan Országos Torna Egyéni Bajnokságon Kovács Zsófia gerendán és felemás korláton is megnyerte a szerbajnokságot, Dóra Szimonetta gerendán harmadik helyet szerzett. | |
| 2017-09-08 | Három helyett kettő | Nagy világversenyt rendeznek Szombathelyen, több mint harminc ország részvételével. Megközelítőleg százötven tornász induló várható szeptember 8-10. között az Aréna Savariába. A Torna Challenge Világkupán neves tornászok, a világ legjobbjai, olimpiai bajnokok, világbajnokok mutatják be gyakorlataikat. Kovács Zsófia (kép), a Dunaferr SE üdvöskéje két szeren mutatja majd be gyakorlatait | |
| 2017-09-07 | Két arany a bajnokságról | Kovács Zsófia az országos bajnokságon aranyat szerzett felemás korláton és gerendán. | |
| 2017-09-04 | Két aranyérem a legtöbb ponttal | Szeptember 2-án, szombaton a tornászok szerenkénti döntőjének első napján a Prolan Egyéni Országos Bajnokságon minden szeren más állhatott a dobogó tetejére.Kovács Zsófia (kép) Eb-ezüstérmes csak felemás korláton indult. Viszont ezen a szeren nagyszerű gyakorlatot mutatott be. | |
| 2017-09-02 | Szombathely a torna fővárosa | Ezekben a napokban a tornászok kerülnek a figyelem középpontjába. A legnagyobb verseny a szombathelyi Challenge világkupa lesz, amelyre az országos egyéni bajnoksággal hangolódnak rá a tornászaink. Kovács Zsófia (kép) három szeren fog indulni. | |
| 2017-08-25 | Kovács Zsófi már biztos ott lesz | Három magyar versenyző, köztük a dunaújvárosi Kovács Zsófia indulása már biztos az októberi 2-8. közötti montreali torna-világbajnokságon. | |
| 2017-08-21 | Ott lehet a vb-n is | A női válogatott tornászok a világbajnokságra készülnek, amely október 2-án kezdődik Montreálban. Draskóczy Imre szövetségi kapitány még több bizonytalanságról is beszámolt, ami érinti a női válogatott összetételét, felkészülését. Ami biztosnak látszik: a dunaújvárosi Kovács Zsófia (kép), mint Európa-bajnoki ezüstérmes és Dévai Boglárka bronzérmes tornászunk helye a válogatott keretében. | |
| 2017-08-05 | Csobbanjunk nagyokat, és igyunk sokat! (képaláírás) | Munka és utána nyaralás egy gumimedence segítségével. A kis tornászok a fárasztó gyakorlatok után fürcsiznek a tornacsarnok előtt. képünkön Hoffmann Vajk, Kiss Milán, kovács-Bokor László, Kovács-Bokor Luca, Böszörményi Csilla, Makai Lilla. (teljes szöveg) | |
| 2017-08-05 | Edzésben vannak a kicsik is. Már készülnek az őszi versenyekre | Az utolsó tornaversenyek június közepéig lezajlottak. Talán a fővárosi Zsebibaba verseny volt az évad végső viadala, és azt követően következhetett a szabadság. A Dunaferr tornászedzői, a tanítványok pihenésként egy-két hetet töltöttek nyaralással. | |
| 2017-08-00 | Dorn torna izomkontroll gyakorlatokkal indul szeptemberben! | 2017. szeptember 7-től a rácalmási óvoda tornatermében tartják a Dorn tornát. | |
| 2017-08-00 | Dorn torna izomkontroll gyakorlatokkal indul szeptemberben! | 2017. szeptember 7-től a rácalmási óvoda tornatermében tartják a Dorn tornát. | |
| 2017-06-17 | A Zsebibaba győztesei | A mozgalmas napok a nyár közepe felé még mindig jellemzik a Dunaferr Sportegyesület kicsi és nagy tornászait. Egy héttel ezelőtt Budapesten szerepeltek a kilenc-tíz éves tornászlánykák a Zsebibaba országos viadalon. | |
| 2017-06-15 | Taroltak a zsebibabák (kishír) | Több kategóriában is dobogóra állhattak a Dunaferr SE tornászai a szövetség által szervezett Zsebibaba Országos Vidékbajnokság versenyén, ahol a legfiatalabb korosztályok versenyzésére van lehetőség. | |
| 2017-06-10 | Belgiumi vendégszereplés | Belgiumban vendégszerepeltek két napig a dunaújvárosi tornászlányok június 3-4-én. A belga főváros szomszédságában lévő Keerbergen kisvárosban rendezték meg a nemzetközi női tornaversenyt. | |
| 2017-06-09 | Bemutatkoztak a nemzetközi porondon. Halász Dóra Szimonetta, Makovics Mirtill, Makai Lilla, Miklós Dorina | A Dunaferr SE négy fiatal tornásza a Gymnova sportszergyártó cég meghívásos versenyén vett részt a hétvégén Belgiumban.Egyéniben és csapatban is remekül szerepeltek,. | |
| 2017-06-06 | Taps szünet nélkül | Június 3-án, szombaton ismét zajos volt a Dunaferr SE tornacsarnoka. A szokásos év végi gálán szerepelt a dunaújvárosi egyesület több mint kétszáz tornásza. | |
| 2017-06-02 | Parádés hazai szereplés a Dunaferr Kupán. Tizenegy egyesület százharminc ifjú tornásza | Kiváló teljesítményt nyújtottak, és összesen tizenkettő éremmel gazdagodtak a dunaújvárosi tornászok a hétvégén megrendezett Dunaferr Kupán. | |
| 2017-06-00 | A félév diákjai | A 2016/17-es tanév második felének legsikeresebb tanulóinak bemutatása. | |
| 2017-05-31 | Klubok vendégségben | Május 27-én, szombaton egész nap zsúfolt volt a Dunaferr SE tornacsarnoka. A már hagyományos Dunaferr Kupát rendezte meg a tornaszakosztály. Reggel kilenctől este hat óráig zajlottak az események a csarnokban. | |
| 2017-05-26 | Ügyes tornász srácok a fővárosban | A Dunaferr Sportegyesület tornaszakosztály fiú versenyzőinek - kezdő-haladó - csapatbajnoki versenyét rendezték meg a fővárosban. | |
| 2017-05-26 | Zsófi sikert sikerre halmoz. Két ezüstérmet szerzett a fiatal tornász a Világkupán | Ugrásban és felemás korláton ezüstérmet szerzett a dunaújvárosi olimpikon, Kovács Zsófi. | |
| 2017-05-23 | Két ezüst Eszékről | Befejeződött az eszéki világkupa, amelyen kiválóan tornázott Kovács Zsófia, a Dunaferr válogatott tornásza. | |
| 2017-05-22 | Felemás korláton és ugrásban ezüst. Kovács Zsófia is gyűjtött érmeket | Fantasztikusan szerepeltek a magyar tornászok az eszéki világkupa első napi döntőin, ugrásban Dévai Boglárka első, Kovács Zsófia (kép) ugrásban és felemás korláton második, Boncsér Krisztián talajon a harmadik helyen végzett. | |
| 2017-05-20 | Előkelő helyeken jutott be a döntőbe | Jól szerepeltek a magyar tornászhölgyek az eszéki világkupa első selejtezőnapján, Dévai Boglárka ugrásban, a Dunaferr SE versenyzője, Kovács Zsófia ugrásban és felemás korláton lett finalista. | |
| 2017-05-19 | Kovács Zsófia tavaszbúcsúja | A tavaszi szezon utolsó világversenyére utazott a magyar felnőtt tornászválogatott, méghozzá az eszéki világkupára. | |
| 2017-05-19 | Újraélesztés kétszázhatvannégy órán át. A harmadik rekordot döntjük meg Dunaújvárosban | Tizenegy napon át végeznek újraélesztést egy ambu babán a mozi aulájában. | |
| 2017-05-19 | Makovics Mirtill a legjobbak között. Nemzetközi versenyre készül a dunaújvárosi tornász | A kadet korosztályban tornázó Makovics Mirtill kiválóan szerepelt és számos érmet gyűjtött be a szer- és Budapest- Vidék bajnokságon. | |
| 2017-05-18 | Három a kislány a szerbajnokságon | Május 13 és 14-én rendezték meg Budapesten a Tornacsarnokban az utánpótlásnak kiírt szerbajnokságot. Makovits Mirtill képviselte a Dunaferr Sportegyesületet, mégpedig kadet korcsoportban, serdülőben Bolya Sára (kép) és Mayer Gréta (kép). | |
| 2017-05-13 | A baracsiak a nyolcadik helyen | Az iskolai tanév végén mindig nagy izgalommal várják a sportolni szerető gyerekek a diákolimpiai döntőket. Így van ez a szomszédunkban versenyző baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola tornászaival is. | |
| 2017-05-12 | Éremesőben a tornász lányok | Egyéniben és csapatban is remekeltek a dunaújvárosi általános és középiskolás tornászok az "A" kategóriás tornász diákolimpia országos döntőjében. | |
| 2017-05-11 | Elvárt tornasikerek. Tornából a jegy: jeles | Azért is kedvelhető minden évben a sok sportágban meghirdetett diákolimpia, mert sok kis és nagy diákot megmozgat. S a legjobbak eljutnak egészen az országos döntőig. A másik komoly vonzerő pedig az, hogy a gyerekek ezeken a versenyeken nem a sportegyesületüket, hanem iskolájukat képviselik. | |
| 2017-05-11 | Nagy ugrásra készül | Tavaly kijutott az olimpiára, idén ezüstérmet szerzett az Európa-bajnokságon: Kovács Zsófia sikeres időszakot tudhat maga után. | |
| 2017-04-28 | Kovács Zsófia és Jakab Noémi már dolgozik. A kolozsvári varázs még tart egy ideig | Jó volna kicsit még megállítani az időt, még fürödni egy keveset a dicsőségben. Néhány nappal az Európa-bajnoki fellépést követően már újabb viadalra készül a dunaújvárosi tornatrió. Kovács Zsófia az eszéki világkupára, Jakab Noémi a diákolimpia országos döntőjére és majd a koperi világkupára gyakorol. | |
| 2017-04-28 | Kovács Zsófi sporttörténelmet írt | A dunaújvárosi Kovács Zsófi sporttörténelmet írt ezüstérmével, hiszen a magyar tornasport történetében még soha senki nem végzett ilyen előkelő helyen az egyéni összetett versenyben. | |
| 2017-04-26 | Itthon vannak az ünnepeltek. A picinyek tapsa után mesélés | Egy sikeres magyar tornászcsapat érkezett meg Kolozsvárról, az Európa-bajnokságról. Nem akarok elfogult lenni, de a kontinensbajnokságon mégiscsak a női gárda érdemli meg a legnagyobb dicséretet. | |
| 2017-04-24 | Elnöki köszöntő. Nagyon szép város nekünk Kolozsvár | Kovács Zsófia a kolozsvári torna Európa-bajnokságon a szerenkénti döntőkben szerepelt a hét végén. Mindkét ugrása sikerült. | |
| 2017-04-22 | Történelmi siker az EB-n | Óriási sikerről jött a hír április 21-én, péntek este. Kovács Zsófia ezüstérmet szerzett az egyéni összetett versenyben. | |
| 2017-04-21 | Tavaszi második hely | Amíg Kovács Zsófia és Jakab Noémi a felnőttek Európa-bajnokságán próbálnak sikereket elérni Kolozsváron, addig idehaza a kisebbek, a leány utánpótlás a csapatbajnokságon ügyeskedett. | |
| 2017-04-20 | Döntőkre van esélye Zsófinak és Boginak | Április 19-én a pódiumedzéseketrendezték meg a kolozsvári torna Európa-bajnokság helyszínén. | |
| 2017-04-19 | Noémi is Kolzsváron. Újonc a felnőtt csapatban | Jakab Noémival (kép) három évvel ezelőtt nagyot változott a világ. A tehetséges tornászlány tizenhárom éves korában, természetesen szülői döntés alapján (is) otthagyta a fővárosi klubot, a KSI-t, és lejött a dunaújvárosi egyesülethez. | |
| 2017-04-13 | Baracsi bronzérem a selejtezőn | Három csapattal képviselte Fejér megyét az országos torna elődöntőben a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola. A budapesti selejtezőn ezúttal rekordszámú versenyző szerepelt. | |
| 2017-04-13 | Joó Gabriella tornász, edző és versenybíró. Ötévesen lépett be először a tornacsarnok kapuján | Edzői tevékenysége elismeréseként nemrégiben kapta meg a Dunaújváros Sportjáért Díjat. Interjú. | |
| 2017-04-13 | Két dunaújvárosi tornász megy az Eb-re. A csapatversenyben is első lett a Dunaferr SE | A hétvégén Kiskunfélegyházán rendezték a tornászok Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét. A torna után hirdették ki, hogy a a romániai Eb-n Jakab Noémi is indul. | |
| 2017-04-11 | Fényes zárassal | A tornászok Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyén a szerenkénti finálékban a felnőtteknél a dunaújvárosi Kovács Zsófia három szeren állhatott a dobogó tetejére. Klubtársa, Jakab Noémi (kép) pedig eredményei alapján bekerült az Eb-re utazó magyar válogatottba. | |
| 2017-04-10 | Nagyszerű formában | A Matolay-emlékversenyen a női tornászok között rendezett csapatbajnokság első fordulóját a Dunaferr SE tornászai nyerték meg. Ez nagyon nagy sikernek számít. | |
| 2017-04-07 | Éremeső a magyar tornászbajnokságon. Kovács Zsófi helye már biztos az Eb-csapatban | Remek napok állnak a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia mögött, aki a Dohában elért világkupa ezüstérem után a múlt hétvégi magyar szerbajnokságon is kiválóan szerepelt. | |
| 2017-04-04 | Zsófia kiválóan szerepelt. Zsófia brillírozott | Kovács Zsófia (kép) a katari világkupát és a mostani hét végi országos szerbajnokságot is az Európa-bajnokságra való felkészülésre használta fel. És még visszavan a Matolay Emlékverseny. | |
| 2017-03-31 | A világkupa sikerek ellenére sem elégedett | Az Európa-bajnokságra készül az olimpiai tornász, Kovács Zsófia. | |
| 2017-03-27 | Javítani az EB-ig | Kovács Zsófia dunaújvárosi tornász a dohai világkupa második szakaszában is érdekelt volt, mivel mind a négy szeren döntőbe jutott. | |
| 2017-03-25 | Két döntő kövekezik. Felemáskorlát: ezüst | Bár Trenka János edző többször is kijelentette: a közeljövő legfontosabb tornaversenye az Európa-bajnokság lesz, természetesen a katari világkupa is igen fontos esemény tanítványa, Kovács Zsófia felkészülésében. | |
| 2017-03-24 | Kovács Zsófia: döntős helyek | Berki Krisztián és Kovács Zsófia remekelt Katarban a világkupán. A két tornász közül Krisztián lólengésben, Kovács Zsófia felemáskorláton és ugrásban került be a döntőbe. | |
| 2017-03-24 | Két szeren már döntős. Kovács Zsófi a tornászok világkupáján | Ugrásban a hatodik, míg felemás korláton a negyedik helyen jutott be a dohai világkupa döntőjébe a Dunaferr SE olimpikon tornásza. | |
| 2017-03-21 | Világkupára utazott | A dohai világkupára utazott el március 20-án, hétfőn hajnalban Trenka János, a Dunaferr SE torna edzője és két magyar versenyző, a dunaújvárosi Kovács Zsófia és Al-Salty Dália. | |
| 2017-03-10 | Trenka János artista volt Olaszországban | Nemcsak a hazai tornasportban, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált Trenka János, a tornászok vezetőedzője. Pályakép | |
| 2017-03-06 | Amerikából jöttek...Három a kislány Dallasból | Tizennyolc napot töltött az Amerikai Egyesült Államokban Trenka János, a Dunaferr SE edzője és három tornászlány. Kovács Zsófia és Jakab Noémi dunaújvárosiak, Böczögő Dorina békéscsabai versenyző. Dallas mellett Valerie Liukin egykori szovjet olimpiai bajnok tornacentrumában edzettek, és egy versenyen is szerepeltek. | |
| 2017-02-23 | Sportoló baracsi diákok dicsérete | Nem unatkoztak mostanában a baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskola sportolói. Három sportágban rendezték meg a diákolimpiák megyei döntőjét, ahol remekeltek a széchenyisek. | |
| 2017-02-22 | Könnyű elemek | Az Egyesült Államokban, Dallas mellett edzőtáborozó Kovács Zsófi a torna elemeinek gyakorlásán kívül már versenyzett is. Trenka János edző a február 18-i, szombati versenyről számolt be a Dunaújvárosi Hírlap olvasóinak. | |
| 2017-02-17 | Sportos sikerkovácsok. Elfogadták a költségvetést | A Dunaújváros Sportjáért díjak átadásával kezdődött a február 16-i rendes közgyűlés. A Dunaújváros Sportjáért díjban részesült Trenka János, Joó Gabriella, Molnár Gergely és Petrás Gábor. A felszólalások két központi téma körül forogtak: a vasmű helyzete és a bérfeszültség, amelyet a február 15-i tüntetés is példáz, továbbá a város vízellátásáért és fűtésszolgáltatásáért döntő részben felelős DVCSH Kft. Elfogadták a város 2017. évre szóló költségvetését. Nagy vitát váltott ki a helyben is terjesztett Lokál Extra ingyenes hetilap. Palkovics László oktatási államtitkár dr. Deák Máriát nevezte ki február 1-jével a Dunaújvárosi Tankerület élére. | |
| 2017-02-17 | Négy kiváló sportszakember. Elismerés Dunaújváros sportjának fejlődéséért | Dunaújváros Sportjáért díjat kapott: Joó Gabriella, Trenka János, Molnár Gergely, Petrás Gábor. Méltatás. | |
| 2017-02-15 | Zsófiék Dallasban gyakorolnak | Február 13-án, hétfőn elrepült az Egyesült Államokba egy magyar tornászküldöttség két és fél hetes edzőtáborozásra. Böczögő Dorina és a dunaújvárosi Kovács Zsófia felnőttválogatottak, valamint a szintén dunaújvárosi Jakab Noémi is tagja a csoportnak. | |
| 2017-02-10 | Alapozás után készen állnak a versenyekre | A dunaújvárosi fiatal tornászok túl vannak már az alapozás nagy részén, amely három hétig tartott, így készülhetnek az év első szakaszának versenyeire. Ezekből lesz bőségesen. | |
| 2017-02-04 | Emberi sorsok a dicsőség birodalmában. Évfordulóink 2017-ben | Óvári Éva, Fabó Éva, Jeszenszky Béla Tibor, "Flipper Öcsi". | |
| 2017-02-00 | Az iskolák kiválóságai | Dunaújváros oktatási intézményeinek legsikeresebb tanulóinak bemutatása. | |
| 2017-02-00 | Vállalati támogatással a további sikerekért. Évzáró-évnyitó a sportegyesületnél | Beszámoló a Dunaferr SE 2017. január 27-én este a Duna-parti szabadidőközpontban tartott évzáró-évnyitójáról. A Dunaferr SE elnökségének két tagja, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, valamint Kozma Gyula, az ISD Dunaferr Zrt. Lemezalakító Kft. gyárvezetője adott át elismeréseket a rendezvényen. Az év utánpótlás-sportolója díjban részesült Sallai Sándor (birkózás), Slihoczki Ádám (kajak-kenu), Gebhardt Norbert (röplabda), Jakab Noémi (torna), Szöllősi Martin (úszás). A Dunaferr SE örökös tagja kitüntető címet vehette át Mezei István és Őri-Paczolai Györgyi úszóedző. A Dunaferr SE örökös bajnoka lett Takács Krisztián úszó, négyszeres olimpikon. A Dunaferr SE tiszteletbeli tagja pedig Vedelek István (kajak-kenu). Nyilatkozik Mátyás Gábor, a Dunaferr SE ügyvezető elnöke. | |
| 2017-01-30 | Tartalmas, eredményes. Újra emelkedő pályára áll | Az olimpiai ciklus végeztével egy következőnek vág neki a Dunaferr SE, amely idén hatvanöt esztendős. A tavalyi év lezárása és az idei megnyitása mellett a jeles évforduló alkalmából az elmúlt hatvanöt év sikereire is emlékeztek január 27-én este a Duna-parti szabadidőközpontban. a Dunaferr SE elnökségének két tagja, Kovács Judit, a DVG Zrt. igazgatósági tagja, valamint Kozma Gyula, az ISD Dunaferr Zrt. Lemezalakító Kft. gyárvezetője adott át elismeréseket. Az év utánpótlás-sportolója díjban részesült Sallai Sándor (birkózás), Slihoczki Ádám (kajak-kenu), Gebhardt Norbert (röplabda), Jakab Noémi (torna), Szöllősi Martin (úszás). A Dunaferr SE örökös tagja kitüntető címet vehette át Mezei István és Őri-Paczolai Györgyi úszóedző. A Dunaferr SE örökös bajnoka lett Takács Krisztián úszó, négyszeres olimpikon. A Dunaferr SE tiszteletbeli tagja pedig Vedelek István (kajak-kenu). | |
| 2017-01-13 | Tóth Margit (1961-2016) | Tóth Margit magyar bajnok, többszörös válogatott és olimpiai negyedik dunaújvárosi tornász 2016. december 18-án elhunyt. Nekrológ. | |
| 2017-01-05 | In Memoriam: Tóth Margit 1961-2016 | 2016. december 18-án ötvenöt éves korában elhunyt Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon, magyar bajnok. | |
| 2017-01-05 | Vasánapi ibolyacsokor | Visszaemlékezés Tóth Margitra. | |
| 2016-12-24 | A neveléshez nagy szív kell | Minden év végén megállapítható, hogy a leghangulatosabb évzáró ünnepséget a Dunaferr SE tornaszakosztálya képes megrendezni. Nem volt ez másként idén sem, december 22-én a Campus étteremben tartották évzáró rendezvényüket. | |