Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2025-04-25 | Jótét célú zeneünnepet varázsoltak – újra | Szépséges hangverseny, magasztos céllal – idén is nagy sikert aratott a Jótékonysági pedagóguskoncert városunkban. Az esemény helyszíne ezúttal is a város koncertterme, vagyis az evangélikus templom volt. | |
| 2025-04-17 | Sándor Frigyes Hét a zeneiskolában: újra életre szóló élmények és elismerések | Folytatta a szép hagyományt az intézményi közösség, idén is méltó módon ünnepelte névadóját a Sándor Frigyes Zeneiskola Dunaújvárosban. A jövő muzsikusai és művész-tanáraik egész héten át tartó programsorozattal tisztelegtek a jeles zenész, pedagógus öröksége előtt. | |
| 2025-04-11 | Zenei díjeső. Zenei díjeső a Fonogramon | Zenei díjeső a Fonogramon - újabb dunaújvárosi kötődéssel
A 2025-ös Fonogram-díjátadó nemcsak a hazai zenei élet ünnepe volt, hanem Dunaújvárosnak is okot adott a büszkeségre. A Firkin zenekar gyerekalbum kategóriában nyert a Bartók Színházban színpadra vitt Rumini Tükör-szigeten musical zenéjével, míg az Elefánt együttes alternatív zenei kategóriában lett Fonogram-díj tulajdonos, billentyűsük, Kovács Zoltán révén dunaújvárosi vonatkozással. | |
| 2025-04-08 | Együtt bulizott az egész város | Nagy sikert aratott Opitz Barbi és a Halfesztivál
Ugyan még tart a Városháza téren a III. Dunaújvárosi Halfesztivál és Gasztrovásár, de szombaton voltak a legérdekesebb programok, ezekről hoztunk egy összeállítást: halászléfőző versenytől Opitz Barni koncertjéig.
| |
| 2025-04-05 | Opitz Barbi, Bing nyuszi és az igazi halfesztivál | Sokszínű programmal várják hétvégén az érdeklődőket a III. Dunaújvárosi Halfesztiválon.
A halfesztivál helyszíne a Városháza tér, ahova minden érdeklődőt sok szeretettel várnak pénteken délután négy és este tíz óra között, míg szombaton és vasárnap dél és este tíz óra között várják a kikapcsolódni és kóstolni vágyókat, a fellépők között ott lesz Opitz Barbi is. | |
| 2025-04-04 | Eszem-iszom, buli | Sokszínű programmal várják hétvégén az érdeklődőket a III. Dunaújvárosi Halfesztiválon.
A halfesztivál helyszíne a Városháza tér, ahova minden érdeklődőt sok szeretettel várnak pénteken délután négy és este tíz óra között, míg szombaton és vasárnap dél és este tíz óra között várják a kikapcsolódni és kóstolni vágyókat, a fellépők között ott lesz Opitz Barbi is.
| |
| 2025-04-03 | Ilyen volt a kemping | A hatos úton, Dunaújváros határában kempingjei biztatja letérésre az autósokat, jelezvén: táborozóhelyet talál városunkban a megpihenni szándékozó utas, de milyen is a dunaújvárosi kemping? — Sok az árnyat adó fa, közel a víz, egyszóval kellemes hely — vélekedik az egyik külföldi sátorozó - írta 1976 nyarán a Dunaújvárosi Hírlap. | |
| 2025-04-02 | Határokon átívelő zenei élmény | Nagyszerű, megható zenei élményben volt része annak a népes közönségnek, amelyik március 28-án ellátogatott a Sándor Frigyes Zeneiskola nagytermébe.
| |
| 2025-04-01 | Első pentelei bornapok | Bornapok a Mondbach-kúriában - verseny és kóstolás
Borászok veszik birtokukba a hétvégén a Mondbach-kúriát. Pénteken és szombaton (április 4-5), péntek,szombat rendezik meg az első Pentelei bornapokat. | |
| 2025-03-28 | Viadana Kamarakórus: a gyönyörű koncert és az immár biztos folytatás igézetében | Hatalmas vállalás, merész, de gyönyörű kezdeményezés és tomboló siker – ez a három pillér jellemezte a Viadana Kamarakórus hangversenyét a Kortárs Művészeti Intézetben Dunaújvárosban | |
| 2025-03-21 | Programözön a Sándor Frigyes Zeneiskolában | Sűrű napok állnak a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei, művész-tanárai és közvetve a muzsika szerelmesei előtt – az alapfokú művészeti intézmény egész sor kiemelkedő eseményre készül | |
| 2025-03-12 | Zenei tehetségkutatót hirdettek | Zenei tehetségkutatót hirdettek, a legjobbak felléphetnek az Ambrózia Fesztiválon
Zenei tehetségkutató versenyt hirdetett feltörekvő együtteseknek és énekeseknek a dunaújvárosi Ambrózia Fesztivál. A legjobbak lehetőséget kapnak az eseményen való fellépésre is, ahol olyan nevek lépnek fel, mint Ákos, Demjén, Majka és még sokan mások. | |
| 2025-03-11 | Nagy nevek. Ők már ott lesznek! | Ezek a magyar együttesek már biztosan jönnek a Szalki-szigetre
A magyar rock- és metalrajongók egyik legjobban várt eseménye, a Rockmaraton, 2025-ben ismét a Szalki-szigeten lesz, méghozzá július 2. és 5. között Dunaújvárosban! A fesztivál szervezői bejelentették az első hazai fellépőket, és a névsor alapján ismét egy ütős, zúzós négy napra számíthatnak a látogatók. | |
| 2025-02-21 | Két jeles programra készül a zeneiskola | Fantasztikus farsang hamarosan, felhívás a 2025. március második felében esedékes vonós műhelymunkára és véradási helyszínként is debütált a Sándor Frigyes Zeneiskola Dunaújvárosban. | |
| 2025-02-20 | Horváth Tamás és Ákos egy stúdióban | Igazi zenei szenzáció történt Dunaújváros és az ország kedvenceivel! Az ország egyik legismertebb előadója, Ákos, és a töretlen népszerűségnek örvendő Horváth Tamás együtt töltöttek egy felejthetetlen napot Ákos stúdiójában. A találkozóról egy mosolygós közös képet is megosztottak, amely pillanatok alatt elárasztotta az internetet!
| |
| 2025-02-15 | A sportarénában is bizonyított az énekes | A Papp László Budapest Sportaréna színpadán is bizonyított a dunaújvárosi énekes
Dunaújvárosi kötődésű és környékbeli művészek, sportolók, közéleti személyiségek posztjait mutatjuk. Önnek csak görgetnie kell. Horváth Tamás, a dunaújvárosi születésű énekes-dalszerző, hatalmas megtiszteltetésben részesült, amikor a népszerű Kowalsky meg a Vega zenekar Aréna-koncertjén vendégként léphetett színpadra február 8-án este. | |
| 2025-02-14 | Az akusztikus elem és a dunaújvárosi szál | Dunaújvárosi szereplője is lesz a jövő évi (2026.) Velencei Biennálé seregszemléjének – nem is akármilyen minőségben: Balogh Máté Erkel-díjas zeneszerző komponál az alkalomra dedikált, mi több, részben a tárlat tárgyain megszólaló művet Koronczi Endre pneuma cosmic című, a magyar pavilonban látható kiállításához. | |
| 2025-02-13 | „Az első perctől éreztem, hogy különlegesen jó a kontaktus a zenekarral” | A Luxemburgi Filharmonikus Zenekar 2025. január 9-én jelentette be: a 2026/27-es évadtól az együttes zeneigazgatója Rajna Martin lesz. A huszonkilenc éves karmester ezzel eddigi karrierje legnagyobb lehetőségét kapta meg. Új szerepe mellett megtartja első karmesteri pozícióját a Magyar Állami Operaházban is. Kérdeztük a következő másfél évben zajló felkészülésről, a zenekarokkal való kapcsolatáról, illetve arról is, terveznek-e új együttesével magyarországi koncerteket. | |
| 2025-02-07 | Táncdallal is szolgál a zászlós | Nemcsak a közrend, de a szórakoztatás szolgálatában is aktív
Szintetizátoros szólistaként és együttesével is játszik ismert magyar táncdalokat, pop- és rockslágereket mulatságokon, de rendőrségi rendezvényeken is színpadra áll. Rendőr és zenész is egyszerre! | |
| 2025-01-19 | Rajna Martin Luxemburgban | Rajna Martin az OPERA 29 éves első karmestere elnyerte élete első nagy nemzetközi állását, a rangos Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatói pozícióját 2026. szeptemberétől. A karmester megtartja operai pozícióját is, pályájáról pedig elmondható, hogy egészen kivételes. | |
| 2025-01-14 | Fejér vármegyéből a világ elitjébe | Fejér vármegyéből a világ elitjébe jutott a karmester
Fantasztikus hírt jelentettek be az elmúlt héten: a Dunaújvárosból induló Rajna Martin 2026 szeptemberétől a Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatói feladatát veszi át. A fiatal magyar karmestergeneráció egyik legkiemelkedőbb tehetsége ezzel újabb mérföldkövet ért el pályafutása során. | |
| 2025-01-13 | Operatőrként is sikeres | A népszerű divatblogger most rendezőként aratott sikert. A dunaújvárosi Rohonczi Anita, a Festy in Style néven divatblogger egy ideje fotósként és rendezőként is sikereket arat. Most a közösségi oldalán Los Angeles-i sikeréről számolt be. | |
| 2024-12-27 | Meghitt hangulatban telt el | December 19-én Kisapostagon ismét megrendezésre került a karácsonyi ünnep, amely a település egyik legmeghatározóbb téli közösségi eseménye, az adventi gyeryagyújtások mellett. A kisapostagi Falukarácsony helyszíne ezúttal is az önkormányzat kultúrterme volt, amely teljesen megtelt a rendezvényre érkezőkkel. | |
| 2024-12-21 | Karácsonyi koncert (kishír) | A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium december 18-án tartotta a hagyományos karácsonyi koncertjét az iskola aulájában. A remek hangulatú rendezvényen felléptek az iskola kórusai és zenészei. A műsort Pocsai Mária tanárnő állította össze. A kóusokat is ő vezényelte a hangversenyen. (Nem teljes szöveg) | |
| 2024-12-20 | Az év legszebb karácsonyi dala lett! (kishír) | Lélekmelegítő! Az év legszebb karácsonyi dala!
Pachmann Péter és zeneszerző-szövegíró társa, Alföldi Miklós egy varázslatos dalt alkotott a Pannon Oktatási Központ számára. A premier után mi is meghallgattuk a szerzeményt, ami szerintünk lehetne akár az év legszebb karácsonyi dala is, olyan szívmelengető! (Nem teljes szöveg) | |
| 2024-12-04 | Artisjus-díj az énekesnőnek | Artisjus-díjat kapott a dunaújvárosi énekesnő!
Rangos szakmai elismerésben részesült a dunaújvárosi jazz énekesnő, Kelemen Angelika. Az Artisjus-díjakat december 2-án adták át. | |
| 2024-11-28 | Nemzetközi színtéren is méltó a zenekar | A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonika zenekara is fellépett a Banatski Sabor elnevezésű szerb népzenei találkozón. A produkciójuk nagy sikert aratott a közönség körében, és a nemzetközi résztvevők is elismerően nyilatkoztak róluk. | |
| 2024-11-08 | A magyar nóta hungarikum! - várják új tagok jelentkezését | Sztipán Orsolya írása a dunaújvárosi László Imre Nótaklubról. | |
| 2024-11-07 | Horváth Jankó nem adja fel a bírálatok ellenére sem | A Dunaújvárosban élő énekes, Horváth Tomi testvére is megmérette magát egy tehetségkutató versenyben. Horváth Jankót az adást követően megkérdeztük, hogyan élte meg a mentorok elmarasztalását. | |
| 2024-10-04 | Dallal és játékkal, koncerttel és virágültetéssel ünnepelték a zene világnapját | A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola immár hagyományosan a város óvodásait látta vendégül, a Sándor Frigyes Zeneiskola remek össz-intézményi hangversennyel és az immár évek óta rendszeres virágültetési akcióval készült a muzsika ünnepére. | |
| 2024-10-04 | "Máig New York maradt az örök szerelem..." | Varga Róbert dunaújvárosi gitárvirtuóz pályafutása során eddig 64 országban járt, és különleges helyeken zenélt. | |
| 2024-07-19 | Visszatért a Rockmaraton! | Tökéletes fesztivál, nagyon sok látogató, fantasztikus fellépők, igazi rockos muzsika és óriási hangerő, elképesztő hőség, ennek ellenére remekül szórakozó tömegek, időnként lélegzetelállító rockos figurák és mindenki más: fiatalok és idősebbek, baráti társaságok, családok. Ahogyan a kánikulai forróság, úgy robbant be Dunaújvárosba a Rockmaraton harmincadik fesztiválja. Képes beszámoló! | |
| 2024-06-28 | A legnagyobb nemzetközi és hazai rock/metal bandákat hozza el Dunaújvárosba a jubileumi Rockmaraton Fesztivál | Pár év kihagyás után idén (2024.) ismét Dunaújváros ad otthont az idén 30 éves jubileumát ünneplő Rockmaraton Fesztiválnak, ami július 11-én nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt a Szalki-szigeten. | |
| 2024-05-17 | A zene gyönyörű varázsa | Parádés minifesztivál-nyitány a Kortárs Művészeti Intézetben és felemelő pillanatokkal bőven pettyezett, csodás koncert a Városházán – remek programmal kezdődött a Móricz Zsigmond Általános Iskola jubileumi tanévének csúcsidőszaka. | |
| 2024-03-23 | Úgy tűnik, megtalálta a helyét a Jazz Cafe | Immár nyolcéves hagyományra tekint vissza a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola kezdeményezése, a Jazz Cafe. Ez idő alatt kinőtte az iskola rendezvénytermét, egy ideje már kereste méltó helyét a városban. Most úgy tűnik, megtalálták, a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulája kitűnő választás lehet. | |
| 2024-03-22 | A tehetség és szorgalom diadala - zongorán | Teltházas koncerten adott különleges zenei élményt a Bartók színháztermében Bartalos Ádám, a Sándor Frigyes Zeneiskola ifjú tehetsége. | |
| 2024-03-01 | A nívó díja: parádés siker volt a Quintia zenekar jótékony koncertje | Nemes cél, magas művészi nívó és remek hangulat jellemezte a Quintia zenekar koncertjét Dunaújvárosban a Bartók színháztermében. Az együttes a Wesley Da Capo iskola javára ajánlotta fel a hangverseny bevételét. | |
| 2024-02-23 | JOEBACK: "Evolúció" – a dal után klipen | Apokalipszis hétfőn délután – napvilágot látott a JOEBACK fantázianevű sideprojekt legfrissebb hangképes mutatványa. Az "Evolúció" eredetileg a Júdás című mini albumon jelent meg, most már klip is készült hozzá. | |
| 2024-02-00 | Énekeljünk, énekeljünk… | A rácalmási Jankovich Miklós Általános Iskola regisztrált tehetségpontként kiemelkedő tehetséggondozó munkát valósít meg több tanulmányi területen. Az ének-zene tantárgyhoz kapcsolódóan számos versenyen szoktak tanulóink részt venni. 2024. január hónapban két népdaléneklési verseny közel ötven
diákunk szerepelt eredményesen. A felkészülés több héten át tartott, a gyerekek kitartóan gyakorolták az összeállított népdalcsokrokat. | |
| 2024-01-12 | Móricz 70:ünnepi dal a jubileumi évben | A dunaújvárosi intézmény történetét, az ének-zenei tagozat kirobbanó sikereit és a Móricz sajátos miliőjét is felidézi az a dal és klip, amely az iskola 70. születésnapját ünneplő jubileumi év egyik fontos mérföldköveként született még 2023. év végén. | |
| 2023-12-07 | "Tisztán művészeti feladatokat látok el". Rajna Martin karmester | Interjú Rajna Martinnal, az Operaház első karmesterével feladatairól, a rendezésről, a fejlődés szükségességéről és Wagnerről. | |
| 2023-12-01 | Visszatér a városba a Rockmaraton és nagyobb buli lesz, mint valaha | A Barba Negra házigazdájával, valamint Varga Zoltánnal, a fesztivál főszervezőjével tartott közös tájékoztatón jelentette be Pintér Tamás, Dunaújváros polgármeste a Rockmaraton visszatérését a Szalki-szigetre. Mint köztudott, városunk utoljára 2019-ben adott otthont az eseménysorozatnak, és mint a tájékoztatón elhangzott, a visszatérés a régi időket idéző nívós, a műfaj nagy neveit felvonultató programsorozatnak ígérkezik. | |
| 2023-11-27 | 70 ősz és tél | A Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola 70 éves jubileumára készült dal és videó. Zene Subecz Tamás, videó Klép Tamás. | |
| 2023-11-24 | Így működik a gyakorlatban a zene transzferhatása | Az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából új sorozatot kezdtünk a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolával: a téma a zenei nevelés hatása életünkre. A Kodály-módszer után a zene transzferhatásáról ír Németh Irma tanár, zenepedagógus, énekes. | |
| 2023-11-03 | Ilyen eddig tényleg nem volt Újtelepen! | Díjtalan zenei élményre várta a látogatókat Dunaújvárosban a Városvédők Újtelepért Egyesület a Waldorf Iskola tornatermében 2023. október 28-án. Az Újtelepi Piknik során a rossz idő miatt elmaradt, most azonban színpadon volt: a P.E.N.É.S.Z együttes. | |
| 2023-11-03 | Színvonalas, teltházas gálával ünnepelt a László Imre Nótaklub | 1983. november 3-án alapították a teljes nevén László Imre Magyarnóta, Népdal, Operett és Cigánydal Kedvelők Klubját Dunaújvárosban. A közösség egy zenei seregszemlével, igazi gálaesttel ünnepelte a klub fennállásának 40 éves évfordulóját. | |
| 2023-11-00 | Horváth Tamással ünnepeltük a zene világnapját | A zene világnapján a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár vendége volt Horváth Tamás, országosan elismert dunaújvárosi zenész-énekes. Beszélgetőtársa Gyalus Boglárka volt. | |
| 2023-11-00 | Szerb népviseleti bemutató, néptánccal, zenével, dalokkal és táncházzal | A Rácalmási Szerb Hagyományőrző Egyesület őszi rendezvényén 2023. október 28-án 15 órától a rácalmási művelődési házba invitálta az érdeklődőket és a kólózni vágyókat. | |
| 2023-11-00 | Álló ováció a két koncerten, három ráadással | Kiss Péter harmonikaművész, aki a közelmúltban vehette át a Conservatorio Luigi Cherubini Firenze diplomáját maximális pontszámmal és dicsérettel, Rácalmáson lépett fel firenzei harmonika kvartetjével, a Florence Acco Quartettel. | |
| 2023-10-27 | Csak így találkozhat a múlt és a jelen – pompás programmal ünnepelt a zeneiskola | Remek programmal, a múlt értékeit és a jelen kincseit egyaránt felvonultató jubileumi héttel ünnepelte fennállása 70. évfordulóját a dunaújvárosi Sándor Frigyes Zeneiskola. Egymást érték a színvonalas, torokszorító, vidám és emelkedett pillanatok | |
| 2023-10-20 | Szép repertoár, színvonalas koncert – jótét céllal az evangélikus templomban | Folytatta a jótékony célú közösségi kezdeményezések sorát Dunaújvárosban a Pentele Baráti Kör. Most az evangélikus templomban a Szentháromság-szobor javára rendeztek remek hangversenyt. | |
| 2023-10-13 | Kodály nyomában – koncepció és gyakorlat | Az intézmény fennállásának 70. évfordulója alkalmából új sorozatot kezdünk a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolával: a téma a zenei nevelés hatása életünkre. Németh Irma tanár, zenepedagógus, énekes összegzése. | |
| 2023-09-22 | Csúcshódító hétvége | Mindig van feljebb persze, de a fesztiválfinálé nem sikerülhetett szebben. A közönség is imádta, a résztvevőknek is bejött, remek kínálattal futott csúcsra a Kalandpark Fesztivál harmadik, és egyben idei utolsó állomása Dunaújvárosban | |
| 2023-09-01 | Csík János és a Mezzo fellépésével kezdődött a Bartók Kamaraszínház új, színes évada | Még pótszékekkel hintve is zsúfolásig telt a dunaújvárosi Bartók szabadtéri színpada előtti térség – remek nyárvégi és nyáresti koncert ígéretével csalogatott az intézmény. Évadnyitó előadásként a Csík János énekes-prímással, a Csík zenekar névadójával megerősített Mezzo együttes lépett színre a Gyémántból kalitkát című összeállítással. | |
| 2023-08-04 | Jó ebédhez szólt a nóta a városban is | Néprádió nappal, esténként meg a Szabad Európa, titokban. Dallamok itt is, ott is, és a Csinn-Bumm Cirkusz világszáma. Régi idők rádiója dr. Tóth István vendégposztjában – személyes várostörténet. | |
| 2023-07-15 | Rangos díjat nyert Balogh Máté | A zongora alatt játszott Dunaújvárosban, nem csoda, hogy ismert és elismert zeneszerző lett a friss Artisjus-díjas, Erkel Ferenc díjas Balogh Máté. | |
| 2023-05-25 | Tisztán akusztikus esten, csak helyi erőkkel | Dacol a piacgazdaság ellenszelével a Kaptár Music Pub hajója, és kicsit más formában, de továbbra is segíti a helyi zenekarokat fellépési lehetőséggel. | |
| 2023-05-25 | "Mi már nem vágyunk annyira a rivaldafényre" | "Hamarosan új kislemezzel jelentkezik JOEBACK. Az új hanganyag előfutára a Júdás című dal, amelyhez elkészült a videoklip is. A duó egyik felével, Joó Lászlóval, azaz Joe-val beszélgettem." | |
| 2023-05-10 | Két év után visszatért a 10 éves Jolly Jackers | Hosszú kihagyás után lépett ismét dunaújvárosi közönség elé a helyi garázssorról indult ír-punk zenekar, a Jolly Jackers a Kaptár Music Pubban. A 10 éves fennállását ünneplő, egykor határozottan dunaújvárosinak deklaráló zenekarban mára már csak egyetlen újvárosi tag, Papp „Enéh” Enikő basszusgitáros maradt. | |
| 2023-05-05 | Szép műsor és jelképes jelentőség: idén is siker volt a Jótékonysági pedagóguskoncert | 2023-ban 26. alkalommal szerveztek jótékonysági pedagóguskoncertet Dunaújvárosban. A Móricz Zsigmond Általános Iskola kezdeményezéséhez idén is több intézmény csatlakozott – a kórház gyermekosztályának gyűjtöttek. | |
| 2023-04-27 | Különleges könyvtári koncert lesz | Petőfi dalai címmel zenei előadás során tárja fel a közönség számára a muzsika és legendás, nemzeti költőnk kevésbé ismert, de mégis fontos kapcsolódását a Kreatív Zenei Műhely május 2-án, kedden a József Attila Könyvtárban. | |
| 2023-04-22 | Különleges, egyedi hanghordozók börzéje | A dunaújvárosi 777 Zenebolt is közte van annak a 8 magyarországi bakelit lemezeket is árusító független üzletnek, amely április 22-én, szombaton megrendezi a Record Store Dayt (RSD), ők már negyedik alkalommal csatlakoznak a nemzetközi kezdeményezéshez. | |
| 2023-04-21 | Annak a társadalomnak, amelyiknek van saját nótája, annak van jelene és van jövője | 2023-ban ünnepli alakulásának 40. évfordulóját a László Imre Nótaklub. | |
| 2023-04-20 | Zenei vetélkedő és koncert | A Jubileumi Sándor Frigyes Napok sorozata zajlik a héten a 70 éves Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában. Tegnap délután Generációk egy szólamban címmel játékos zenei vetélkedőt tartottak, majd este a szülő–diák koncerten tapsolhatott a közönség a zeneiskola kamaratermében. | |
| 2023-04-20 | Szekeres András döntős lett a Dalban | "Nehezen, de felfogtam, hogy első helyen jutottam A DAL 2023 döntőjébe!" - tette közzé közösségi oldalán a dunaújvárosi Fáy András utcából indult énekes, Szekeres András. | |
| 2023-04-19 | Hetven éve szól a dallam - ünnepel a zeneiskola | Fennállásának 70. évfordulóját és a tavaszi Sándor Frigyes Napok 10. rendezvényét köszönti e héten a város zeneiskolája. Ünnepi kiállítás és koncertek sokasága. | |
| 2023-04-12 | Zongoraversenyen remekelt a tehetséges idák | Székesfehérváron, 2023. április 5-én rendezett VI. Szanyi Irma Zongoraversenyen Davlyatov Szafar a II. korcsoportban Arany minősítést kapott. | |
| 2023-04-11 | Láthatatlan dobverőkkel forgatták a klipet | Megjelent a pszichedelikus funk-rockot játszó budapesti YeuX zenekar Looking for You című dalához készült videoklipje, amelyben a világon először és egyedülállóan láthatatlan dobverőkkel játszik dobosuk, Lancelot Carré. A zenekar énekes a dunaújvárosi Semegi Zoltán. | |
| 2023-04-08 | Rudán Joe ma is megtölti a koncerthelyeket | Koncert a Kaptár Music Pubban. | |
| 2023-04-08 | Arany minősítéssel térhetett haza | Székesfehérváron, 2023. április 5-én rendezett VI. Szanyi Irma Zongoraversenyen Davlyatov Szafar a II. korcsoportban Arany minősítést kapott. | |
| 2023-03-27 | A csillagászat és a muzsika találkozása Nagyvenyimen | Csillagok és a zene harmóniája című előadást dr. Juhász Ferenc volt dunaújvárosi rendőrkapitány – dr. Zseli József amatőr csillagász társa – kísérte egy fantasztikusan jól összeállított harmonikajátékkal, és dr. Zseli József a kimagasló szintű asztrofotós szenvedélyének egy szeletét tárta a közönség elé. | |
| 2023-03-27 | Hathúros csokor (képaléírás) | Ezúttal Beke Beáta és hangszeres növendékei adtak mini koncertet a Vasmű úti Jakó cukrászdában szombaton. A tavaszi csokrot a Zenélő cukrászda sorozaton belül nyújtották át. | |
| 2023-03-24 | Mesterek, tanítványok, vastaps és tomboló siker a zeneiskola Jazz Café dzsemboriján | Rendhagyó, ám tökéletes helyszínen, a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola aulájában rendezték meg a Jazz Café legutóbbi rendezvényét. Az eseményen szép számmal vettek részt a jazz műfaj szerelmesei, akiket egy színes, bőséges, színvonalas programsor várt. | |
| 2023-03-24 | Több versenyen bizonyított a Wesley Da Capo iskola | A dunaújvárosi művészeti iskola táncosai döntős pozíciót vívtak ki egy remek koreográfiával, Kapusi Adél gordonkaversenyen debütált sikerrel, míg Marics Tamás, az intézmény gitártanára rangos nemzetközi viadalon lett első díjas. | |
| 2023-03-22 | Remekelt a Wesley-Da Capo | Az elmúlt héten az intézmény tehetséges munkatársa és növendékei, különböző, magas színvonalú versenyeken értek el lenyűgöző eredményeket. | |
| 2023-03-18 | Bartalos Ádám a döntőbe jutott (kishír) | A Sándor Frigyes Zeneiskola növendéke, Bartalos Ádám a XIII. Országos Kodály Zoltán Szolfézs- és Népdaléneklési Verseny győri területi válogatójáról továbbjutott az országos döntőbe. Ádámot a seregszemlére Konkoly Krisztina tanárnő készítette fel. | |
| 2023-03-13 | Már a tizedik muzsikáló alkalom volt a mostani | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola és a Vasmű úti Jakó cukrászda együttműködésével, Szmodics László áldozatos szervezőmunkájával zajló sorozat lassan fél éves, ám lendülete még mindig töretlen. Ezúttal Sütő Balázs fuvolista növendékeire épült a Muzsikáló Cukrászda szombati programja. | |
| 2023-03-11 | A rezgés uralja az énekes életét. Futó-Mészáros Krisztina: a hálaérzet nekem mindennapos | Futó-Mészáros Krisztina énektanár, énekes, természetgyógyász a csíkszeredai havasokat cserélte le a magyarországi karrier érdekében. Egy évtizedig járta luxus tengerjárókon az óceánt professzionális énekével szórakoztatva a közönséget. A zene hozta meg számára a boldogságot, ott ismerte meg férjét, akivel Baracson telepedtek le. A hét öt napján biorezonanciával gyógyítja a testet, hétvégente énekével a lelkeket. Interjú. | |
| 2023-03-03 | Jubileumi fotókiállítás, verspályázat és gálaműsor | A Szabad Ifjúság, a DISZ központi vezetőségének lapja 1953. szeptember 24-ei számában adta hírül, hogy: „Október 1-én Sztálinváros kerületi kultúrházában zeneiskola nyílik. Az iskolán 8 tanár vezetésével zongora, harmonika, vonós, fúvós és ének szak működik majd”. Ennek bizony már éppen hetven esztendeje, ez pedig azt jelenti, hogy a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola az idei évben 70 éves fennállását ünnepli. | |
| 2023-03-01 | Funkcionális ámokfutás Szekeres Andrástól | Szekeres András, a Junkies frontembere majdnem tíz esztendővel ezelőtt, 2014-ben, a 40. születésnapjára jelentette meg első szólólemezét. A közelmúltban, február 17-e óta már a harmadik önálló albumát üdvözölhetjük, amely Funkcionális Ámokfutás címmel jelent meg mindenféle műfaji megkülönböztetés nélkül. | |
| 2023-02-27 | A Móricz koncertje (képaláírás) | A város egyik legrégebbi iskolájában rendszeresen koncerteznek a kórusok. Február 23-án délután a 2. b, a 3. b és a 7. évfolyam tanulói örvendeztették meg a hallgatóságot.
| |
| 2023-02-27 | Latinos karnevál (képaláírás) | Szűcs Antal Gábor és Horváth János gitárvirtuózok zseniális koncertjét hallgathatta meg a szerencsés közönség február 25-én, szombaton, este a Juharos étteremben. | |
| 2023-02-23 | Négy új elemmel bővült az értéktár (kishír) | Az önkormányzat arról írt a honlapján, hogy a Jószolgálati Otthon „Ragyogj kékben Dunaújváros” projektje, a Móricz iskola Kodály Zoltán-módszere, a Pentelei iskola Arany Iránytű Programja és a Quintia zenekar is bekerült a Települési Értéktárba, amelyet még 2016-ban hozott létre a közgyűlés. | |
| 2023-02-14 | A gyerekek zenei neveléséről. Meggyőző érvek arról, miért érdemes zenét tanulniuk a gyerekeknek | Az óvodában a beiskolázási tájékoztatón találkoztunk Siklósi-Pók Gabriella zenetanárral, aki érintett szülőként maga is részt vett az eseményen. A tanárnőt a kulcsi zeneoktatás kapcsán kérdeztük. | |
| 2023-02-03 | Mostani zenekarával volt vendég a régi iskolájában | Főszerepben a jazz címmel invitálták a közönséget a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola frissen felújított kamaratermébe szerda estére, a jazztanszakos növendékek kamarakoncertjére. | |
| 2023-01-30 | Olyan volt ez az éjszaka, akár egy jó, mulatós minifesztivál | Jókedvű rendezvény volt a IV. Zenészbál, amit Előszálláson a művelődési házban bonyolítottak le az elmúlt szombaton. | |
| 2023-01-20 | Lokálpatrióta-vonal a hagyományos koncerten | A Kultik Dunaújváros Mozicentrumban tartja visszatérő új évi gálakoncertjét a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola ma 17 órától. A hangverseny első felében fellépnek a zeneiskola növendékei és művésztanárai, a második részében pedig a Kelemen Angelika Jazz Quartet lép a közönség elé a Csak a dallam és a ritmus tisztán... című műsorával. | |
| 2023-01-16 | Ismét furulyások (képaláírás) | A zene világnapján útjára indított Zenélő cukrászda sorozat pénteken folytatódott a Jakó cukrászdában. A zenészek visszatérők voltak, azok a furulyások, akik indították a sort. (teljes szöveg) | |
| 2023-01-03 | Frenk új lemeze ismét alapos lett. Abszolút szabadon jött Frenk új lemeze | "Ahogyan a cápa megfullad, ha nincs mozgásban, úgy a dunaújvárosi muzsikus, Frenk sem tudna létezni, ha nem zenélhetne. Nincs tehát sok csodálkoznivaló azon, hogy decemberben már a hetedik szólóalbuma jelent meg Abszolút szabadon címmel. " | |
| 2022-12-31 | Ha többet fújsz, rossz lesz, ha meg hamisat, még rosszabb | Bár benne van a Magyar rock enciklopédiában, de hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásával foglalkozik főállásban. Bár Csepei Tibor gitáriskolájában végzett, ma mégis mindenki a szájharmonikásként ismeri. Bár a NADENe zenekarral háromszor megnyerték a Tokaji Utcazene-fesztivált, Dunaújvárosban eddig alig léptek fel. Bár mostanra már négy diplomát tart a fiókban, de ma is szerény, közvetlen ember. Aszalay Kálmánnal mezőfalvi otthonában, a hangszersarok előtt beszélgettünk, ahol apai nagyapja mandolinja is ott lóg. | |
| 2022-12-29 | Jó barátnak állít emléket az album. Az ő kívánsága volt, hogy halála után ebből adjanak ki lemezeket | Mint kiderült, egy nagyon emberi gesztus miatt kezdtek black metal projektbe a Junkies zenekar tagjai. December 15-én Shrines of Morbid Indignity címmel jelent meg a Stoneblood első lemeze a Paragon Zero fiatalon elhunyt vezetőjének, Bonnyay Péternek állítva emléket. A dunaújvárosi énekest, Szekeres Andrást kérdeztük az okokról. | |
| 2022-12-27 | Igyekszik visszaadni. Karácsonyi zenés varázs | Kiss Péter, Baracs szülötte igyekszik valamit visszaadni szülőfalujának, hiszen úgy érzi, sokat segítették abban, hogy azzá válhasson, ami ma, egy nagy jövőjű, kiváló muzsikus. Karácsony előestéjén a baracsi faluházban adott barátaival zajos sikerű koncertet. | |
| 2022-12-20 | Jótékonság a Jószoliban, felcsendülő harangokkal | Ünnepi dallamok járták át a Jószolgálati Otthont, hiszen december 19-én, hétfőn délelőtt különleges koncerten vehettek részt az intézmény lakói. A hét első napján a Szironta Harangegyüttes látogatta meg az otthont, ahol egy 40 perces hangjátékkal kedveskedtek az ellátottaknak. Dr. Borbás Péter mint legtöbbet foglalkoztatott segítő egy csodás képpel gazdagodott, Heizler János kiemelkedő önkéntes munkájáért vehette át a Jószolgálatért érmet, sőt, egy ellátottat, Hellebrandt Ferencet is díjazták nem mindennapi önkéntes tevékenységéért. | |
| 2022-12-20 | Tágra nyílt a zeneiskola élménydoboza szombaton | Adventi koncertet adott december 17-én, szombaton délután az evangélikus templomban a Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. A Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítványt is támogató, kellemes hangulatú, bő egyórás hangversenyen felléptek az intézmény növendékei és tanárai. | |
| 2022-12-20 | Előkarácsonyozók | A járványhelyzet miatt az elmúlt két évben elmaradt, december 17-én, szombaton azonban ismét gazdag programkínálattal várta a családokat a rácalmásiak karácsonya. | |
| 2022-12-19 | Lélekerősítő zenei utazás Lénárt Linda muzsikájával | A Dunaújvárosban rendszeresen fellépő, térségi kötődéssel is bíró Lénárt Linda orgonaművész december 17-i, szombat esti koncertjével zárult a Krisztus király római katolikus főtemplom adventi, ünnepváró hangversenysorozata.
| |
| 2022-12-14 | Többórányi hazai rockzene | Sokan, sok ideje próbálnak magyarázatot adni arra, mi állhat azon jelenség mögött, hogy Dunaújváros újra és újra kitermel élvonalbeli zenekarokat alter- és rockvonalon. Még nem találkoztam a titkok tudójával, de egy bizonyos, az összetevők között ott van a Kaptár Music Pub, amely rendre bemutatkozási lehetőséget kínál azoknak. A hétvégén három fázis horzsolt a zúzdában. | |
| 2022-12-12 | Varázslatos dallamok varázslatos előadásban | Rendkívüli kiadással jelentkezett december 9-én, pénteken este a Zenélő Cukrászda sorozat, Kiss Péter harmonikaművész adott bensőséges hangulatú koncertet a vasmű úti Jakó cukrászdában. | |
| 2022-12-10 | Nem az a profi, aki gyorsan tud játszani, fontos a hang szépsége | Kiss Péter harmonikajátékát talán már minden dunaújvárosi ismeri. Mostanában ritkábban hallani, két éve a Conservatorio Luigi Cherubini Firenze növendéke. Hazaérkezése után nem sokkal beszélgettünk a terveiről, a vele történtekről és persze Olaszországról. | |
| 2022-12-09 | Sevége és más helyi zenekarok a Kaptárban | Alig egy esztendeje, hogy napvilágot látott a dunaújvárosi Covid-banda, a Sevége zenekar (Jiling Ottó ének, Papp István Norbert basszusgitár, Orgovány Zoltán gitár, Kőszegi Zsolt Antal „Trevor” gitár, Fenyvesi Máté „Frodó” dob) első száma, az Én vagyok, idén november végén már az volt a tét, hogy továbbjutnak-e az ötödik alkalommal megrendezett S8 Underground Tehetségkutató középdöntőjén egyenesen a döntőbe. | |
| 2022-11-30 | Bakelitreneszánsz. A bakelitek reneszánsza - van, aki ki sem bontja | Az elmúlt évtizedben azt tapasztalhattuk, ismét reneszánszát éli a bakelitlemez vagy LP, „újkori” nevén vinyl. | |
| 2022-11-28 | Havi egyszer szabad a mikrofon. Zeneszabadság slágergazdag baráti közegben | A helyi Munkásművelődési Központban is tekintélyes múltra tekinthet már vissza az Open Mic-sorozat, amelynek zenészei és közönsége (e kettő sokszor egybeesik) egymást erősítve, támogatva muzsikálnak együtt havi egy alkalommal, rendre az adott hónap utolsó péntekén. | |
| 2022-11-28 | Koncert, forralt bor, zsíros kenyér. Forralt bor, zsíros kenyér, Balázs Elemér Group | Kicsit megváltozott a szokotthoz képest november 26-ára, szombat estére a kulcsi hajóállomás terasza. A rendezvény mára már szokásosnak mondható, a körülmények ezúttal kissé átformálódtak. Évadot zárt a kulcsi Jazz P’Art rendezvénysorozata a Balázs Elemér Group csaknem egyórás koncertjével. | |
| 2022-11-25 | Ismét remekelt a Kéknefelejcs | Újabb szép sikert ért el a közelmúltban a Pentelei Kéknefelejcs Hagyományőrző Dalkör. | |
| 2022-11-23 | Haydn és a zene titkairól diákoknak. A beavató zenesorozat Haydn műveivel indult | Beavató a klasszikus zene titkaiba, ezzel a csalogató szlogennel hívták a Bartók nagytermébe november 21-én, hétfőn délelőtt a diákokat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar (ARSO) PartiTúra-sorozatának beavató hangversenyére. | |
| 2022-11-22 | A harmonikások hazai és nemzetközi sikerei | Újabb hazai és nemzetközi sikereket könyvelhetnek el Juhos Melinda harmonikás tanítványai. Az AccordionFest egy észtországi mesterkurzusból, tallini szállásból, utazásból álló különdíjat ajánlott fel a tavaly megrendezett Eufonija verseny győztesének, aki nem más, mint Csuka Marcell harmonikaművész, aki jelenleg a Hochschule für Musik und Theater München (Németország) hallgatója. | |
| 2022-11-16 | Sanzonok, kuplék: van létjogosultsága. Élőzenés sanzon- és kupléest Nagyvenyimen | Sokan már temetik a műfajt, de időről időre újra és újra kiderül, igenis van létjogosultsága a sanzon, a kuplé hangulatvilágának. Jól bizonyítja ezt a nagyvenyimi Palágyi József Művelődési Ház és Könyvtár november 12-én, szombat esti nézőtere, amelyről azt biztosan nem mondhatjuk, hogy kongott volna. | |
| 2022-11-03 | Fényt vetett a dunaújvárosi zenei olvasztótégely | Október 29-én, szombaton este a Kaptár Music Pubban ismét pulzált az a fény, amelyet a dunaújvárosi zenei olvasztótégely vetít a hazai undergrund zenei kultúrára. | |
| 2022-11-03 | Most a harmonikások húzták el a nótájukat | A Sugárúti Fesztiválon aratott siker ösztönözte Szmodics Lászlót, hogy a zene erejét közelebb vigye a hallgatósághoz, és egy sorozatot indítson el Zenélő cukrászda címmel. Harmadik állomása volt az október 28-i, péntek esti hangverseny, amikor a tematikának megfelelően mesterek és tanítványok együtt állítanak össze egy impozáns műsort. | |
| 2022-10-29 | Nem vette "megúszósra" a koncertet a banda | Nem mindennapi élmény, amikor bemegy az ember csütörtökön este a mozi előterébe, és a lazább csoportokban beszélgető emberek között felfedezi a 30Y dobosát, a Kex frontemberének saját jogon is népszerű fiát, a Supernem basszerosát, vagy a Móricz padsoraiból egy másik ismerős arcot, aki most éppen gitáros énekesként vendégeskedik szülővárosában. | |
| 2022-10-28 | Miért éppen Alaszka? Mert megjelent az új nagylemezük! | Budapesten élnek, de dunaújvárosi zenekarként hivatkoznak magukra. Százhúsz induló közül nyerték meg a Kispál és a Borz tehetségkutató versenyét. Nyáron felléptek a Kispál on Orfű fesztiválon, szombat este pedig a Kaptár Music Pub színpadát hódítják ismét. Az Alaszka zenekar vendéget is hoz lemezbemutatójára. | |
| 2022-10-26 | Büszkék vagyunk rá! Élményekkel teli napokat tudhat maga mögött Ádám | Nagyon sok új impulzus érte az elmúlt néhány hétben az X-Faktor dunaújvárosi versenyzőjét. Éppen ezért az október 22-i, szombati kiesését követően Beretka Ádám most egy kicsit megpihen, és eltervezi, miként folytassa zenei karierjét. | |
| 2022-10-21 | Kincseket rejt a József Attila Könyvtár Médiatára: Múltunk eseményei mindenki számára visszanézhetők (5.) | Szirmai György a helyi televízió régi híranyagai közül válogat. | |
| 2022-10-20 | Rendhagyó énekórát tartottak. Különleges énekórával készültek a Gárdonyiban | Pazar hangulatú, rendhagyó énekórán vettek részt október 19-én a Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói. Az eseményen a Sándor Frigyes Zeneiskola fúvószenekara vezette be a diákokat a zene varázslatos világába. | |
| 2022-10-19 | Kodály kevésbé ismert arcát is megmutatták | A „Legyen a zene mindenkié!” mottóval tartott a hétvégén Kodály Zoltán-estet a Rácalmási Glória Kamarakórus a rácalmási művelődési házban. Közreműködött a nagyvenyimi Fontana Női Kar. | |
| 2022-10-18 | Bejutott az élő show-ba a mi helyi tehetségünk. Beretka Ádám a döntőben | Most hétvégén az X-Faktor Mentorházából ByeAlex csapatában továbbjutott a tehetségkutató élő showjába a dunaújvárosi Beretka Ádám. | |
| 2022-10-05 | A vegyes kar sikerével zárult a Dréta. Dallamok lélektől lélekig - a Dréta kórustalálkozó ajándéka | A Dunaújvárosi Vegyeskar nyerte a Dréta Antal vándordíjat Mezőfalván. Egymás után, már másodszor őrizhetik egy esztendeig a rendezvény plakettjét. | |
| 2022-10-04 | Intézmények, közösségek egész sora szervezett ünnepi programokat a zene világnapjára. Sok szólamú sorozat a zene világnapján | Dunaújvárosban a zenei világnap programjainak sorát a Móricz iskola nyitotta meg 2022. szeptember 30-án. Az ének-zenei tagozatos intézmény tornatermében rendeztek közös énekléssel körített ünnepi koncertet. Nagyon készült az új tanév első bemutatkozási lehetőségére a Sándor Frigyes Zeneiskola is, ahol pénteken a kiváló muzsikus Sándor Anna, az intézmény névadójának közelmúltban elhunyt lánya emlékére léptek színre az iskola csoportjai.
A kínálatot a Jószolgálati Otthon adománygyűjtéssel színezett vására egészítette ki. További rendezvények a cikkben. | |
| 2022-10-04 | Oratorikus, összművészeti produkciót hoztak létre | Manapság már ritkán látni, hallani olyan előadást, amilyennek szem- és fültanúi lehettek a nézők vasárnap este a Bartók nagytermében. A különleges produkció a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, valamint a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs zenei műhelyének közreműködésével jött létre Én vagyok címmel. | |
| 2022-10-04 | Zenélő cukrászda (képaláírás) | A Sugárút Fesztivál sikerén felbuzdulva Szmodics László egy új zenei sorozatot indított, amelynek első eleme volt az október 2-án, vasárnap a dunaújvárosi Jakóban a Zenélő cukrászda minikoncertje. (teljes szöveg) | |
| 2022-10-04 | Zöld-sárgában ünnepeltek | Az iskola színeiben ünnepelték diákok a zene világnapját október 3-án, hétfőn a Vasvári-héten. | |
| 2022-10-03 | Dallamos délután a zene világnapján, nemes céllal | A muzsika világába repítette a közönséget szeptember 30-án, pénteken a Sándor Frigyes zeneiskola. A szabad ég alatt megrendezett eseményen kellemes légkörben élvezhették a jelenlévők az iskola megannyi, tehetséges diákja és tanáraik által előadott darabokat. | |
| 2022-09-27 | Csodálatos kis őszköszöntőt tartott a Wesley-Da Capo iskola | A Corner kávéház tulajdonosai rendszeresen lehetőséget nyújtanak a Wesley–Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészetet és zenét tanuló diákjainak a közönség előtti bemutatkozásra. Az alkotásokat a kávéház falain láthatják a betérő vendégek. A közelmúltban a teraszon a tehetséges diákok és az iskola művésztanárai adtak egy csodálatos koncertet. | |
| 2022-09-21 | A hetvenéves vegyes kar koncertje. Egyházi témájú művekkel arattak vastapsos sikert | A Dunaújvárosi Vegyeskar az idén ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból három jubileumi koncertet terveztek. A minisorozat második, egyházi művekből összeállított hangversenyét szombaton tartották jelentős érdeklődés mellett az evangélikus templomban. | |
| 2022-09-16 | Kontúros és komoly, szép közösségi eseménnyé nőtte ki magát a KönyvTér kavalkádja. KönyvTérnek indult, de egyre inkább Miénkitta tér lett belőle! | A dunaújvárosi József Attila Könyvtár 2022-ben is megrendezte az ünnepi könyvhét mintájára szerveződő eseményt, a KönyvTér elnevezésű kulturális minifesztivált. A Városháza teret 2022. szeptember 3-án a könyvtár, a könyvek, a várossal foglalkozó helyi közösségek, a kulturális programok uralták. | |
| 2022-09-13 | Könyvtér a főtéren. A könyvek összehozták a közösséget is a főtéren | Verstérrel indult az idei Könyvtér rendezvénye, mégpedig Kovács-Kerekes Fanni Újvárosi mozzanatok című alkotásával, amit az esemény konferansziéjaként moderáló Farkas Erik színművész adott elő. Így már rögvest az elején megvalósult a „Helyi identitás és kohézió erősítése Dunaújvárosban” elnevezésű pályázat egyik célkitűzése, amely lehetőséget adott, hogy ismét kitelepüljön a József Attila Könyvtár lelkes kollektívája a városháza elé, és betöltse értelmes tartalommal a szeptember 10-i, szombat délutánt. | |
| 2022-09-13 | A Jazz P'Art újabb fellépése a hajóállomáson | Ismét a gourmet-k gyülekeztek szeptember 11-én, vasárnap este a csodásan felújított kulcsi hajóállomás teraszán, hogy a Jazz P’Art újabb eseményén kényeztessék ízlelőbimbóik mellett a fülüket is a Nagy-Babos Rebeka Quartet koncertjén. | |
| 2022-09-09 | Állva, tapsorkánnal köszönte meg a közönség a Quintia zenekar koncertjét a Bartókban. Világcsoda és világszínvonal a Quintiától. | Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a Quintia zenekar. A Beke Beáta, Kurina Laura, Németh Irma, Péter Kata és Pocsai Mária által alapított formáció ismét egy közönségkedvenc produkcióval örvendeztette meg a dunaújvárosi közönséget. A helyszín ez alkalommal is a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színházterme volt. | |
| 2022-09-09 | A baracsi kórus tagjai őrizhetik a vándorkupát. A baracsiak őrizhetik a dalosok vándorkupáját egy évenkeresztül | Mosolygós arcok, dalos jókedv és remek ízek. Alighanem egy kellemes vasárnap délelőtti programhoz más nem is kell! Az I. Kisapostagi Dalos és Gasztro Fesztiválon, ahogy az várható is volt, kitűnő hangulatban versenyeztek egymással a meghívott települések dalkörei. | |
| 2022-09-06 | Quintia-koncert a Bartókban - zenei örömünnep a jubileumon | Még egy olyan gyakran látogatott, bő repertoárú színház életében is ritkán adatik meg az a pillanat, amikor a közönség felállva, vastapssal ünnepli az előadókat. Szeptember 4-én, vasárnap este ez az unikális pillanat ráadásul jó sokáig is tartott, a Bartók nagytermének teltháznyi közönsége a másfél órás koncert végén nem akarta hazaengedni az öt meghatottan mosolygó muzsikust, Beke Beátát, Kurina Laurát, Németh Irmát, Péter Katát és Pocsai Máriát, vagyis a tízéves jubileumát ünneplő Quintiát. | |
| 2022-08-31 | Ünnepi előhangolás. Felszabadító együttrezgés | A Quintia együttes története immáron tizenegy esztendővel ezelőtt kezdődött, amikor a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza programszervezői úgy határoztak, hogy a szokásos nyári Petőfi Művészeti Liget rendezvénysorozatot helyi erőkre alapozzák, és megkeresték Németh Irmát, hogy vállalja fel a közönség szórakoztatását egy órán keresztül. | |
| 2022-08-26 | Dunaújváros Hangja: Kiss Barnabás | 2022. júliusában startolt a Dunaújváros Hangja elnevezésű tehetségkutató verseny, a zenés sorozat pedig augusztus 20-án az ünnepi nagyszínpadon ért véget. A döntőbe jutott hét versenyző közül Kiss Barnabás zsebelte be a győztesnek járó elismerést és díjakat. | |
| 2022-08-25 | Dunaújváros Hangja egy rendkívüli tehetség lett. Bevállalós, elképesztő hangja, merész előadói készsége van | Az augusztus 20-i ünnepségen rendezték meg a Dunaújváros Hangja tehetségkutató verseny döntőjét.Minden szavazatot összesítve végül a mindössze 15 éves Kiss Barnabás (kép) lett a győztes. | |
| 2022-08-12 | Három nap a buli, a muzsika és a közösségi élmény jegyében - újra hódított a CityRocks. Jött, láttuk és meggyőzött a CityRocks! | 2022. augusztus 6-8-ig ismét a dunaújvárosi Szalki-sziget adott otthont a CityRocks elnevezésű rockzenei rendezvénynek | |
| 2022-08-02 | Hét döntős énekes. Különleges tehetségeket hallhatott a közönség | Megvan a hét döntőbe jutott énekes, akik majd zenekari kísérettel lépnek fel az augusztus 20-i ünnepségen, és akkor derül ki, hogy a közönség szavazatai alapján ki lesz Dunaújváros Hangja. | |
| 2022-08-02 | Áldással, zenével (képaláírás) | A helyi református egyházközség szabadtéri istentiszteletre várta az érdeklődőket július 31-én, vasárnap délután, amelynek során egyházi dalokat adott elő egy négytagú formáció. (teljes szöveg) | |
| 2022-07-30 | Egyszerűen zenész. Élő zenészként Bányász András valóban az utolsó mohikán | Bányász András egyszerűen zenésznek és átlagembernek tekinti magát. A nyári időszakban kedden és csütörtökön az esti órákban rendre sok embert szórakoztat a Corner teraszán. | |
| 2022-07-25 | A tehetségek szárnyat kaptak a táborban | Idén nyáron meghívásos zeneművészeti tábort rendezett Kulcs Község Önkormányzata tehetséges helyi gyerekeknek. | |
| 2022-07-20 | A "tizenötök" már készülhetnek a koncertre. A Dunaújváros Hangja középdöntőjére a közönséget is várják július 31-én a Petőfi ligetbe | Lezárult a Dunaújváros Hangja tehetségkutató verseny első fordulója, ami után kialakult a középdöntő 15 fős mezőnye. A továbbjutott versenyzők a Petőfi ligetben fognak fellépni 2022. július 31-én. | |
| 2022-07-18 | Dunaújváros Hangja - ma ismét meghallgatás | Július 17-én, vasárnap délután a Kortárs Művészeti Intézet adott otthont a Dunaújváros Hangja tehetségkutató verseny első elődöntőjének. | |
| 2022-06-28 | Randiztak a tónál, és a jó zene sem hiányzott | Június 25-én, szombaton, este indult az elmúlt évből már jól ismert Randevú a tónál névre hallgató rendezvénysorozat a rácalmási Millenniumi parkban. | |
| 2022-06-22 | Kiválasztó - Dunaújváros Hangját keresik! | Június 21-én, kedden délelőtt a BakElit Zenestúdióban mutatták be a város és a térség új, most induló tehetségkutató versenyét. A Dunaújváros Hangja névre hallgató seregszemle részleteiről Futó Gábor, a BakElit vezető hangmérnöke, egyben a kiválasztó egyik főszervezője tartott sajtótájékoztatót. | |
| 2022-06-18 | A pentelei Kéknefelejcs kiemelt aranyai | Újabb nagyszerű sikert ért el a Pentele Kéknefelejcs Hagyományőrző Dalkör. Nemcsak közösségként, hanem egyénileg is kiemelt arany minősítést érdemeltek ki Siófokon, az országos nyugdíjas Ki mit tud? és Népek tánca – népek zenéje rendezvénysorozaton. | |
| 2022-06-16 | Muzsikálással zárta a tanévet a zeneiskola | Méltóképpen, muzsikával búcsúztak a tanévtől a Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei és tanárai az iskola épülete melletti „lakatolós téren” tartott év végi koncerten június 14-én, kedden. | |
| 2022-06-14 | Vasárnap debütált a zenepavilon. Vasárnap debütált a zene mesés otthona | Rácalmáson, a Jankovich-kúria közelében, a Szentháromság téren egy széplelkű, zene- és gyermekbarát család gyakorlatilag a saját kertjében létrehozott egy parkszínpadot. | |
| 2022-06-14 | Zenés volt a tanévzáró | A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola zeneművészeti ágon tanuló diákjainak tanévzáró hangversenyét tartották az evangélikus templomban június 13-án, hétfőn délután. | |
| 2022-06-11 | A legendás Szélkiáltó muzsikált a Móriczban (képaláírás) | A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége által szervezett „Hangról hangra – Énekel az iskola” program keretében, tavaszi turnéján városunkban járt az 1974-ben alakult, legendás Szélkiáltó együttes. Pénteken délelőtt a Móricz iskola tornatermében muzsikáltak. A koncerten a zenekar tagjai együtt énekelték el a diákokkal a Bertók László, Kossuth-díjas költő által írt Boldogság-dalt. (teljes szöveg) | |
| 2022-06-11 | Telt ház a Széchenyi iskolában. Művészeti est volt a Széchenyi iskolában | Művészeti estet tartottak csütörtökön a Széchenyi István Gimnázium aulájában, amely a műsor kezdetére zsúfolásig megtelt. Kórusok, szólisták, könnyűzenészek előadásairól. | |
| 2022-06-10 | Korszakok találkozása a koncertteremben | Színvonalas zenei programnak adott otthont a dunaújvárosi Evangélikus Templom. Az intézményben az Anima Musicae Kamarazenekar kápráztatta el a közönséget, akik Bánkövi Gyula dunaújvárosi származású zeneszerző műveit is megszólaltatták 2022. június 3-án.
| |
| 2022-06-08 | A fellbachi orgona, amely otthonra lelt városunkban | Pünkösdhétfőn ünnepélyes keretek között szentelték fel a dunaújvárosi evangélikus templom Fellbachból érkezett grandiózus hangversenyorgonáját. A szakrális hangszert dr. Finta Gergely orgonaművész egy remek koncert keretében mutatta be a híveknek. | |
| 2022-06-07 | Klasszikusok és kortársak (képaláírás) | Június 3-án, pénteken délután az Amina Musicae kamarazenekar adott hangversenyt a helyi evangélikus templomban. A koncerten felcsendültek a dunaújvárosi kötődésű zeneszerző, Bánkövi Gyula szerzeményei mellett Purcell és Csajkovszkij művei is, Tihanyi László vezénylésével. (teljes szöveg) | |
| 2022-05-31 | Mesterek és tanítványaik éterien muzsikáltak | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola diákjai pünkösdi koncerttel örvendeztették meg a város komolyzenére éhes közönségét május 27-én, pénteken. Az intézménynek ez a koncertje minden évben, hagyományosan a mesterek és a tanítványok közös bemutatkozásáról szól. | |
| 2022-05-31 | Nótás kedvű nyugdíjasok énekeltek a hétvégén | Két év kényszerű kihagyás után sikerült megszervezni a nagyvenyimieknek a pünkösdi dalostalálkozót, a tizenhetediket. | |
| 2022-05-30 | Könnyed tavaszi dallamok szóltak | Már többéves hagyomány Nagyvenyimen, hogy a tavaszi időszak vége felé kórusok adnak randevút egymásnak egy laza, de nagyon hangulatos koncerttalálkozón. | |
| 2022-05-28 | Pannonos békedal az ukrán háború árnyékában | Hatalmasat dobbantott a dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ diák- és tanárcsapata. Videoklipen dolgozták fel az egyik legsikeresebb magyar előadó, Szakács Gergő, a Follow The Flow frontemberének dalát, amelyet Radnóti Miklós ’Nem tudhatom’ című, 1944-ben megjelent, hazaszeretetről szóló költeménye inspirált. | |
| 2022-05-24 | Orgonakoncert (képaláírás) | Fekete Nándor orgonaművész látogatott el Nagyvenyimre május 21-én, szombaton este. A Zene a képekben című látványkoncertjét láthatta-hallgathatta a közönség. (teljes szöveg) | |
| 2022-05-24 | "Hatalmas élményt jelent számunkra e kirándulás" | A mögöttünk hagyott héten a Sándor Frigyes Zeneiskola látta vendégül új testvérintézményének, a zakopanei Mieczyslaw Karlowicz Állami Zeneiskola küldöttségét. | |
| 2022-05-06 | Szép gálát időzített a tánc világnapjára a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti iskola. Wesley-Da Capo: szép siker a világnapon | A tánc világnapja alkalmából szerveztek nagyszabású gálát a dunaújvárosi Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és tanulói a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában. A rendezvény részeként három táncszakág növendékei és a képzőművész-tanoncok is megmutathatták tehetségüket. | |
| 2022-04-29 | Megérdemelt vastapsok a Pedagóguskoncerten | 25. alkalommal is nagy sikert aratott a Szent Pantaleon Kórház gyermek osztályának javára szervezett adománykoncert. A színvonalas rendezvényre a dunaújvárosi evangélikus templomban került sor, ahol a település számos művészeti iskolája és csoportja képviseltette magát.
| |
| 2022-04-25 | Immáron huszonötödik alkalommal segítettek (képaláírás) | A járványhelyzet miatti két év kényszerszünet után április 23-án, szombaton délután ismét jótékonysági pedagóguskoncertre várták a komolyzene segíteni is kívánó kedvelőit szombaton az evangélikus templomban. A Németh Irma pedagógus köré szerveződő közösség 1996 óta, immáron 25. alkalommal rendezte hagyományos tavaszi hangversenyét, amelynek bevétele ezúttal is a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának munkáját hivatott támogatni. (teljes szöveg) | |
| 2022-04-14 | Fúvósok találkozóját tartották a zeneiskolában | Április 12-én, kedden délután a Sándor Frigyes Zeneiskola kamaratermében mutatkozott be az iskola fúvós tanszaka egy kamarazenei koncerten, „Fúvósok, ha találkoznak” címmel. | |
| 2022-04-09 | Szertartásszerűen komponálni | A Dunaújvárosból induló és kötődéseire máig büszke Balogh Máté idén március 15-e alkalmából vehette át a kiemelkedő teljesítményt felmutató zeneszerzők és zenei rendezők rangos állami elismerését, az Erkel Ferenc-díjat. A fiatal zeneszerző még csak a harmincas évei elején jár, de már komoly szakmai elismertséggel bír itthon és külföldön egyaránt. Balogh Mátéval őszintén vállalt küldetéséről, munkamódszeréről és a dunaújvárosi zenei hagyományról is beszélgettünk. | |
| 2022-04-08 | Végre végig újra élőben mutatkozhatnak be a művészpalánták és tanáraik. Eseménydús lesz a Sándor Frigyes Zeneiskola hónapja | "Kihelyezett" koncerttel, 2022. április 5-én kezdődött az a gazdag programsorozat, amelyre a Sándor Frigyes Zeneiskola várja a muzsika szerelmeseit – lényegében egész áprilisban. | |
| 2022-03-18 | Három napra ismét a rockzene fővárosává válik Dunaújváros a nyár folyamán. | A dunaújvárosi stadionban jelentette be Pintér Tamás polgármester és Gajda Ferenc a Cityrocks főszervezője, hogy a rockzenei forgatag augusztusban egy háromnapos rendezvényként tér vissza Dunaújvárosba. A részletekről egy sajtótájékoztatón számoltak be a felek.
| |
| 2022-03-07 | Fafúvósok találkoztak | A Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola különtermében március 5-én, szombaton délelőtt regionális fafúvos-találkozót rendeztek. | |
| 2022-02-19 | Harminc év tapasztalata | A magyar harmonikások napján, február 6-án, Albertirsán rendezett harmonikaünnep gálaműsorának keretében vehette át kiváló oktató-nevelő munkájáért oklevelét Juhos Melinda, a Sándor Frigyes Zeneiskola művésztanára, akinek diákját, Szloboda Balázst is díjazták. Az elismerésről, az elmúlt harminc esztendő pedagógusi pályafutásról beszélgettünk Juhos Melindával. | |
| 2022-02-05 | Megjelent a Góbétól az Élem. Góbé együttes: fúziós népzene, különleges zenei fűszerezéssel | A népszerű Góbé együttest 2020-tól két, dunaújvárosi kötődésű zenész is erősíti, akik egyben le is képezik a Góbé zenei sokszínűségét, hiszen a bőgős-basszusgitáros Hegyi Zoltán a jazzmuzsika felől, amíg Várai Áron erős népzenei háttérrel érkezett a csapathoz. Interjú. | |
| 2022-01-29 | A Singerstől az operáig. Az országban jól ismerik, sok helyre hívják | László Boldizsár keszthelyi születésű tenor Pakson nőtt fel, ahol zenei pályafutását hétéves korában a helyi zeneiskolában kezdte. Interjú. | |
| 2022-01-25 | Mukli István a díjazott (képaláírás) | "Egyperces néma csenddel kezdődött a magyar kultúra napja alkalmából rendezett önkormányzati díjátadó ünnepség az evangélikus templomban, a hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter és Selyem József emlékének adózva.A rendezvényen az idén 70 éves Dunaújvárosi Vegyeskar adott koncertet, szép csokrot átnyújtva széles repertoárjából. Ezt követően Pintér Tamás polgármester adta át a Pro Cultura Intercisae Díjat, amelyet a 2022-es évben Mukli István zenész, a városunkban végzett, több évtizedes példaértékű és elhivatott kulturális tevékenységének elismeréseként vehetett át." (teljes szöveg) | |
| 2022-01-21 | A Paganini-salsától az újévi gáláig - két sikeres koncertet is rendeztek a Bartókban. | Két hangversenyen mutatta be „Láttad-e már a zenét?” című koncertprogramját Szentpéteri Csilla zongoraművész és együttese 2022. január 14-én a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban. Mind a délelőtti fiatalabb korosztálynak szóló, mind pedig az esti összeállítás osztatlan sikert aratott. | |
| 2022-01-17 | Állva tapsolt a közönség a gála végén | A Sándor Frigyes Zeneiskola és az égisze alatt működő Szonáta Zeneművészeti Alapítvány január 14-én, pénteken ismét megrendezte az Újévi Gálát a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában, ahol a növendékek mellett fellépett Szentpéteri Csilla és zenekara is. | |
| 2021-12-27 | Harmonika-varázslat. Karácsonyi varázslat volt, harmonikával és gitárral | "A zene és a lélek kapcsolódott össze december 23-án este a baracsi faluház kultúrtermében, ahol Kiss Péter harmonikás és barátai, Sterner András (klarinét), valamint Horváth János (Digitál Együttes, gitár) játékával hangolódhattunk a közelgő karácsonyi ünnepekre." | |
| 2021-12-20 | A világ minden tájára eljutott ezáltal a hírünk | "November elején mutatták be a dunaújvárosi Szalki-szigeten megrendezett CityRocks flashmob koncertfilmjeit, amelyeket azóta egymilliónál is többen néztek meg a produkció közösségi felületein." | |
| 2021-12-15 | Idén lesz Újévi gálakoncert. Szentpéteri Csillával | A Sándor Frigyes Zeneiskola Újévi gálakoncertjét 2022. január 14-én tartják délután öt órai kezdettel a Bartók kamaraszínházban. A program sztárvendége Szentpéteri Csilla zongoraművész és együttese lesz. A koncert részleteiről Szentpéteri Csilla tartott sajtótájékoztatót a Bartókban kedden. | |
| 2021-12-15 | A Beteljesült ünnep | "A hagyományokat követve, a karácsony előtti koncertsorozatának keretében vasárnap este lépett közönség elé az evangélikus templomban Rákász Gergely orgonista." | |
| 2021-12-14 | Ünnepi hangverseny a baptista templomban | Az „Aranydaru” Szállítómű Nyugdíjas Egyesület és a dunaújvárosi baptista gyülekezet szervezésében adventi hangversenyre várták az érdeklődőket december 12-én, vasárnap a helyi baptista templomban. | |
| 2021-12-13 | Az advent üzenete (képaláírás) | A Sándor Frigyes Zeneiskola művésztanárai és az intézmény növendékei a helyi evangélikus templomban közösen adtak meghitt, adventi koncertet. (teljes szöveg) | |
| 2021-12-13 | Amit a nagybőgőről tudni kell | Fókuszban a nagybőgő címmel tartott hangszer-bemutatóval egybekötött előadást december10-én a József Attila Könyvtárban Pengő Csaba és Bögöthy Ádám. | |
| 2021-12-09 | Különleges este (képaláírás) | Különleges élménnyel ajándékozta meg barátait a Sándor Frigyes Zeneiskola hétfőn. A koncerten Edyta Deák és Danuta Misiag-Ollár közös produkcióját hallhatta a közönség. (teljes szöveg) | |
| 2021-12-08 | Igényes zeneesztétikai szalon Dunaújvárosban | Zene, ötfogásos vacsora, kötetlen beszélgetés a zenéről, méltó környezetben. Lukács Anna Dunaújvárosban mutatja be Maesthetic zeneesztétikai szalonját. | |
| 2021-12-07 | In Memoriam: Lacikám, hát Te is? | Elhunyt Váczi László, zeneszerző, gitáros, énekes, több dunaújvárosi zenekar alapító tagja. | |
| 2021-12-02 | Fókuszban a remek nagybőgő (kishír) | December 10-én 18 órakor Pengő Csaba és Bögöthy Ádám ismeretterjesztő előadása várja az érdeklődőket a József Attila Könyvtárban Fókuszban a nagybőgő címmel. Hangszerbemutató élőzenével. (teljes szöveg) | |
| 2021-11-29 | Amikor az orgona mesélni kezd | Lénárt Linda orgonakoncertje a Krisztus Király Főtemplomban. | |
| 2021-11-24 | Megváltozott a program időpontja (kishír) | Mint már arról előzetesen hírt adtunk, hangszerbemutatóval egybekötött ismeretterjesztő előadást tart a József Attila Könyvtárban Pengő Csaba és Bögöthy Ádám. A program időpontja változott, az esemény december 10-én 18 órakor lesz majd. (teljes szöveg) | |
| 2021-11-23 | Középpontban a nagybőgő világa | Fókuszban a nagybőgő címmel élő zenés ismeretterjesztő eladás várja az érdeklődőket a József Attila Könyvtárban. | |
| 2021-11-12 | "Kinek élete a zene volt..." – emlékest | Rendhagyó együttműködés nyomán született különleges produkcióra várják a közönséget a Bartók Kamaraszínház Böröcz György Stúdiótermében. A Kinek élete a zene volt című előadás Bartók Béla életművének fontos fejezeteit idézi fel – sok-sok muzsikával. | |
| 2021-11-06 | A világhálón is látható már | Immár a világhálón is újra lehet nézni a több mint négyszáz tagú zenekar óriási rockbuliját, öt kisfilm a CityRocks rendezvényről. Az elkészült videófilmeket november 3-án mutatták be először városunkban, az Art Caféban. | |
| 2021-11-06 | Elmarad jövőre a Rockmaraton (kishír) | "2022-ben sem szervezzük meg a 30. születésnapi Rockmaraton Fesztivált." | |
| 2021-11-05 | CityRocks 2021: a nyári gigabuli után frenetikus díszbemutató színhelye volt az ICA-D. | dén a CityRocks elnevezésű fesztivált Dunaújvárosban rendezték meg, amelyre rendkívül sok érdeklődő látogatott el. A rockzenei forgatag igazán látványos volt, és a szervezők, hogy még tovább fokozzák a hangulatot, a kezdeményezésről készült koncertfelvételeket a nagyközönség számára is bemutatták a Kortárs Művészeti Intézetben, Pintér Tamás polgármester közreműködésével. | |
| 2021-11-03 | Különös ismerkedési est volt | "A Kortárs Művészeti Intézet az igényes zenei produkcióknak helyet adó sorozatában, a sokak számára csak hírből ismert NAIV formációval lepte meg a törzsközönséget múlt héten csütörtökön este." A NAIV zenekar tagjai: Hankó Oszkár, Semegi Zoltán, Kávé Dávid, Kiss Endre. | |
| 2021-10-27 | TataMinek-koncert előtt | "Október 29-én este hat órai kezdettel a TataMinek nevű formáció ad koncertet a Munkásművelődési Központban, az OpenMic fantázianevű rendezvény keretében a színházteremben. A TataMinek tagjait, Fauszt Tibort, Szakmány Károlyt, Bányász Andrást, Szloboda Gyulát, Sárai Lászlót, Verboczki Lászlót és Novák Istvánt zenekari próbán kaptuk lencsevégre az MMK-ban." | |
| 2021-10-13 | Rebeka szeret énekelni | "A Rácalmási Tökfesztiválon hallhattuk Orsósné Karácsony Rebekát, a fiatal dunaújvárosi énekesnőt, aki több stílusban is énekelt. Ennek kapcsán beszélgettem vele." | |
| 2021-10-08 | Zene és virág a világnapon | Kétnapos programmal ünnepelte az október elsejei zenei világnapot a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. | |
| 2021-10-07 | Könnyed virtuózok zenéltek | A Kortárs Művészeti Intézetben adott koncertet a Wind+ formáció. | |
| 2021-10-06 | János vitéz, ezúttal tánclépésekben | "Ordas Istvánt nem kell bemutatnunk városunkban. Műértő műgyűjtő, mecénás, ingatlanszakértő és még sorolhatnánk. A kultúra értője, egyfajta nagykövete és kiváló íróember is. A János vitéz előadásáról papírra vetett kitűnő sorait itt olvashatják." | |
| 2021-10-02 | Nálunk őrizték a nótakirály kottáit | A kéziratokat és a programokat bemutató sajtótájékoztatón a szakember elmondta, hogy a kották eddig egy dunaújvárosi magánszemély birtokában voltak, aki rokonaitól örökölte meg azokat. Hallott arról, hogy a Móra Múzeumban vannak Dankó Pista relikviák, például egy Dankó-hegedű is – ezért döntött úgy, hogy a szegedi közgyűjteménynek ajándékozza a lapokat. | |
| 2021-10-01 | Mesés zeneünnep - több tételben és helyszínen | Közös énekléssel, koncertekkel, kiállításmegnyitóval köszöntötték a zene világnapját szeptember 30-án a városi oktatási intézményei. Programok a Sándor Frigyes Zeneiskolában, a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, az Arany János Általános Iskolában és a Wesley-Da Capo Művészeti Iskolában. | |
| 2021-10-01 | Tökéletes összhang | Különleges élményben lehetett része annak, aki szeptember 21-én ellátogatott a József Attila Könyvtárba. Pilinszky János születésének századik és halálának negyvenedik évfordulójára Törőcsik Franciska és Prieger Zsolt a Pilinszky és én című zenés irodalmi műsorral emlékezett meg a költőről. | |
| 2021-09-20 | Tök jó buli volt a hétvégén | Beszámoló a XVII. Rácalmási Tökfesztiválról. | |
| 2021-09-18 | Gasztronómia és zenélés | A dunaújvárosi Mikus Edvard huszonöt éves, fiatal kora ellenére már kalandos életet tudhat maga mögött. A gasztronómia és a zene terén mozog. Dolgozott a Gellért Szállodában szakácsként, és több koncerten is túljutott zenekarával, az Edvard Exclusivval. | |
| 2021-09-14 | A zenélésről beszélgettek | Varga Livius és Mikuli Ferenc a Bartók éjszakáján. A téma: Quimby, kezdetek, zene, tanulmányok, család, munka... | |
| 2021-09-13 | A Bartók pénteken éjszakázott | Hagyományteremtő céllal rendezte meg szeptember 10-én a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a Bartók éjszakáját, amit egyben évadnyitónak is szánt. Vendégek voltak: Quintia zenekar, Mikuli Ferenc, Varga Livius, Győrei Zsolt, Schlachtovszky Csaba. Böröcz Györgyöt, mindenki Gyugyója, aki huszonöt évig volt a Bartók színpadi díszítője, ügyelője elhunyt 2020 decemberében. A stúdióterem mostantól Böröcz György nevét viseli. | |
| 2021-09-11 | A Bartók éjszakája - eseményforgatag után (képaláírás) | Nagyszabású programot szervezett szeptember 10-én a Bartók színház, a Bartók éjszakája címmel. (nem teljes szöveg) kép: Quintia koncert. | |
| 2021-09-10 | Parádés bemutató volt teraszon | A Wesley-DaCapo Alapfokű Művészeti Iskola mutatkozott be a Corner kávéház teraszán. | |
| 2021-09-06 | Könyvhét a városra hangolva | Szeptember 4-én, szombaton Dunaújváros alapításának 70. évfordulója jegyében és a 92. Ünnepi Könyvhét alkalmából újra várta az érdeklődőket a KönyvTér a Városháza téren. | |
| 2021-09-04 | Példakép lehet abból, akit buktatók erősítettek | Egy nagyszerű zenésszel, Marics Tamással, a Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola gitár művész-tanárával beszélgettem. Egy olyan fiatalemberrel, akinek az eddigi pályája minden állomása példaértékű lehet a növendékei számára. | |
| 2021-09-03 | Komoly kísérlet, izgalmas szakmai kihívás | A Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere a mindössze 25 éves Rajna Martin, míg az együttes rezidens zeneszerzője a 30 esztendős Balogh Máté lett. Mindketten Dunaújvárosban kezdték zenei pályájukat – sorozatunk második, befejező részében Balogh Máté mutatkozik be. | |
| 2021-09-03 | Krisztián cinjei | Jiling Krisztián, a Meleghengermű kemenceüzemének csoportvezetője a tolókemence hűtéséért felelős immár huszonnyolc éve. Élete első zenekara a
Delírium Thremens volt, akikkel az Ifjúsági Parkban heavy metal zenét játszottak. | |
| 2021-09-01 | Forró hangulat a hideg időben | A rácalmási Tókoncertek sorozatot Palya Bea koncertje zárta. | |
| 2021-08-27 | Dunaújvárosban vendégeskedett Európa egyik legnagyobb zenés flashmomobja, a CityRocks! CityRocks: nagyot ütött, nagyot szólt, yeaaah! | Fantasztikus hangulat és csodás élmény, kegyetlen nagy kollaboráció és remek buli – négyszáznál több zenész és énekes közreműködésével rendezték a CityRocks dunaújvárosi flashmobját a Szalki-szigeten 2021. augusztus 21-én, szombaton délután. | |
| 2021-08-25 | Szerelemből csinálják | Egy napig ismét itt Dunaújvárosban volt a világ közepe, a Szalki-szigeten lépett fel Közép-Európa legnagyobb rockzenekara, a CityRocks. A főszervezőt, Gajda Ferencet kérdeztük. | |
| 2021-08-22 | Ekkora zenekar eddig nem lépett fel a szigeten | CityRocks koncert volt a Szalki-szigeten augusztus 21-én. A CityRocks közösségi eseményét nevezik Magyarország legnagyobb könnyűzenei flashmobjának, de Közép-Európa legnagyobb rockzenekarának is. | |
| 2021-08-19 | 25 évesen került a győri filharmonikusok élére a városunkból elszármazott karmester. "Nagy megtiszteltetés, feladat és felelősség" | A Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere a Dunaújvárosból elszármazott, mindössze 25 éves Rajna Martin. Riport | |
| 2021-08-14 | Reményt adhat a világnak, hogy élnek még erenszánsz emberek | Beszélgetés dr. Juhász Ferenccel, aki "egykoron a város rendőrkapitánya volt, majd a vasmű biztonsági igazgatójaként végzett fontos munkát, aztán amikor nyugdíjas lett, átalakulás kezdődött: kiteljesedett az addig csak hobbinak tartott csillagászat. Amikor pedig úgy tartja kedve, micisapkát húz, és harmonikáján sanzonokat, keringőket játszik." | |
| 2021-08-06 | Muzsikaszó a tóparton | Minden hónap utolsó szombatján ingyenes koncertet rendez a Milleniumi park tószínpadán a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár szervezésébe legutóbb a Balkan Fanatik lépett fel. | |
| 2021-08-04 | Lenyűgöző koncert a két fiatalról | Beszámoló a baracsi születésű Kiss Péter (harmonika) és Szigeti Bence (gitár) koncertjéről, amelyet Baracs-Templomoson, a Boldogságos Szűz Mária-templomban rendeztek meg. | |
| 2021-08-03 | Bartók Béla emlékezete | "Folytatódott július 31-én a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár klasszikus zenét népszerűsítő sorozata. Előző alkalommal Beethoven munkásságát emelték a fókuszba, ezúttal a magyar zenetudós, népdalgyűjtő, Bartók Béla élete került górcső alá." | |
| 2021-08-00 | A zene összeköt. Krisztián cinjei | Portré Jiling Krisztiánról, aki amellett, hogy az ISD Dunaferr Meleghengerművének kemenceüzemének csoportvezetője, szabadidejében dobol. | |
| 2021-07-30 | A zene mindig összeköt | A Dunaferr magazin újonnan indított interjú-sorozatában olyan dunaferres kollégákat szólaltatunk meg, akik szoros kapcsolatban állnak a zenével. Bankovics Ágnes a DUNAFERR Labor Nonprofit Kft. anyagvizsgálójaként dolgozik, és emellett szabadidejében kórusénekes. | |
| 2021-07-19 | Leánykérés újra, immár tömeg előtt. Lánykérés: gumikacsák helyett a fesztiválon | A dunaújvárosi gyökerű Vállalhatatlan Veretés partisorozat stábja idén megkapta egy éjszakára a Metal Factory fesztivál Supersonic sátrát egy őrületes rockdiszkó buli erejéig. Nem csak egy egyszerű buli volt. | |
| 2021-07-17 | Hangszerválasztás: te egy nagy melák vagy, neked a tuba való! | A Bartók Kávézó vendége volt Lukácsházi Győző tubaművész, zenei ismeretterjesztő, rádiós műsorvezető, szerkesztő, aki rádiós munkássága mellett a Bonbon Matiné című független kulturális műsorsorozattal járja az országot. Tevékenységét három rádiós nívódíjjal és egy eMeRTon-díjjal ismerték el, nemzetközi műsorversenyek díjait kapta, amelyeknek szerkesztője volt. Kétszer kapott Artisjus-díjat, valamint Bánffy Miklós-díjat. | |
| 2021-07-16 | Csodás csütörtök, parádés péntek és szenzációs szombat kényeztetett. Metal Factory: itt a bizonyíték, minden jó, ha a vége nagyon jó | A dunaújvárosi Szalki-szigeten 2021. július 5. és 10. között megrendezett Metal Factory elnevezésű rockfesztivál utolsó három napjának összefoglalója | |
| 2021-07-12 | Küzdősport, versenyek és Liszt. Az országos tanulmányi versenyektől Chopinig | Tanárai szerint is egészen elképesztő tanévet tudhat maga mögött a tanulmányi versenyek terén a Széchenyi István Gimnázium 7/e osztályos diákja, Pillár Bence, aki szinte minden szaktárgyi területen kiemelkedő eredményeket ért el megyei és országos szinten egyaránt. A fiatalember lazításként gyakran ül le a zongora elé, vagy éppen kedvenc küzdősportjának hódol. | |
| 2021-07-12 | Véget ért a metálfeszt. Vasárnap bezárultak a Metal Factory kapui a Szalki-szigeten | Július 11-én, vasárnap hajnalban véget ért a közel egy héten át tartó Metal Factory. A fesztivál megszületésének körülményei már ismertek: a Rockmaraton szervezői az anyarendezvényt a pandémiás helyzet miatt lemondták, de összehoztak helyette ugyanakkor, ugyanott egy másik fesztivált, három színpaddal és száz magyar fellépővel a Szalki-szigetre. | |
| 2021-07-09 | Csak most jön a java! Hétvégére még egy lapáttal rápakolnak a Metal Factoryn | Ma és holnap az időjósok szerint enged a kánikula szorítása, így a fesztiválozók egyfelől megkönnyebbülhetnek talán egy kicsit a Szalki-szigeten. Másfelől viszont nem, hiszen a Metal Factory hátralévő két napján a program besűrűsödik, nehéz lesz összerakni a rajongói táncrendet, ha minden kedvenc bandánkat el akarjuk csípni. | |
| 2021-07-09 | Hadd szóljon újra! Metal Factory: a tökéletes helyettes | 2021. július 5-től 10-ig rendezték meg a dunaújvárosi Szalki-szigeten Metal Factory néven a rockzenei fesztivált. Beszámoló | |
| 2021-07-08 | "Gitárpuskák a célpontra néznek" Metal Factory - Nagyüzem három színpadon | Ahogy megírtuk, a Metal Facory fesztiválon július 6-án, kedden már zenei nagyüzem volt. Mind a három színpadon izzították az erősítőket, a hangfalakat, és jöttek a zenekarok is. A nyitónaphoz képest a közönség is megszaporodott, az esti „főműsoridőben” tisztes kis tömeg gyűlt össze a Dalriada és a Moby Dick koncertjein is. | |
| 2021-07-07 | Beindult a metálfeszt. Végre "feldübörög és megremeg a színpad" | Július 5-én, hétfőn megnyitotta kapuit a Metal Factory a szigeten. | |
| 2021-07-03 | A zene nem arra van kitalálva, hogy csak a legjobbak csinálják | Lázár Zsigmond színházi zeneszerző, hegedűs, a Dohány utcai Zsinagóga férfikórusának karnagya, valamint egy rockzenekar billentyűse, de a matematika is közel áll a szívéhez. A többi közt dunaújvárosi éveiről is beszélt a Bartók kávézóban. | |
| 2021-06-26 | Kórusmuzsika az ólomüvegek alatt (képaláírás) | Még az is elképzelhető, hogy még soha, de az elmúlt pár évtizedben biztosan nem járt Dunaújvárosban a Budapesti Tomkins Énekegyüttes. Június 25-én óta azonban ez már nem így van, hiszen remek koncertet adott a nemzetközi hírű formáció a Krisztus király-főtemplomban, méghozzá az ugyancsak évtizedek óta magas színvonalon teljesítő Dunaújvárosi Vegyeskarral közösen. A koncertet Mészáros Zsolt Máté Junior Príma-díjas orgonaművész segítette, a karmesteri pálcát egymásnak adta Dobra János Liszt Ferenc-díjas érdemes művész, Könyves Ágnes és Kurucz Gergely, a Dunaújvárosi Vegyeskar karnagyai. (teljes szöve) | |
| 2021-06-21 | A tervező emléke (képaláírás) | In memoriam Nagy Tamás címmel indított sorozatot a Metrum Ensemble zenekar. Az evangélikus templomot is tervező Nagy Tamás emléke előtt június 20-án délelőtt tisztelegtek. (teljes szöveg) | |
| 2021-06-11 | Rockmaraton helyett a Metal Factory zúz | Varga Zoltán, a Rockmaraton főszervezője online tájékoztatója a facebook felületén: a 30 éves jubileumi Rockmaraton Fesztivál 2021-ben biztosan elmarad. A jegyeket/bérleteket visszaváltják, ezzel együtt közösségi támogató akciót is indítanak. A döntés háttere, hogy az online közönségszavazás szerint a publikum közel fele-fele arányban megosztott a védettségi igazolvánnyal történő rendezést illetően. | |
| 2021-06-04 | Karanténba zárva - kiállítás és koncert. A karanténlét ihlette | Zene és képzőművészet – Karanténba zárva címmel mutatkozott be június 3-án délelőtt a Széchenyi István Gimnázium Szivacs Galériájának új kiállítása. A megnyitón számos kiváló zenés produkciót is hallhattak az érdeklődő diákok. | |
| 2021-06-04 | Száz hazai együttes lép fel a Metal Factoryn. Metal Factory: száz hazai fellépő három színpadon | Mint arról már beszámoltunk, a Rockmaraton szervezői végül úgy döntöttek, hogy idén nyáron sem rendezik meg a fesztivált a többi között azért, mert zenés-táncos rendezvény az új szabályok értelmében csak védettségi igazolvánnyal látogatható. Ezt pedig a Rockmaraton közönségének közel fele diszkriminatívnak tartja. A másik fele viszont nem, így a rockmaratonosok nekik szerveznek nyárra egy pótfesztivált, ez lesz a Metal Factory. | |
| 2021-06-01 | Újvárosi lett a választott elnök. Balogh Máté lett az új elnök | Május 29-én megtartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Zeneszerzők Egyesülete, amelynek napirendjén – a mandátumok alapszabály szerinti lejártával – teljes tisztújítás szerepelt. Az új elnök Balogh Máté lett | |
| 2021-06-00 | A zene összeköt. Újra hangszer a kézben | Portré Bankovics Ágnesről, a Dunaferr Labor Nonprofit Kft. anyagvizsgálójáról, aki a Dunaújvárosi Vegyeskar tagja. | |
| 2021-05-27 | Metál gyár várja a rock katonáit. Rockmaraton helyett idén Metal Factory lesz | A Rockmaraton Fesztivál a közösségi oldalán tájékoztatta a rockzenét szerető közönségét, hogy a május 26-án bejelentett elmaradó fesztivál helyett kizárólag magyar zenekarokat felvonultatót szerveznek. A 100 csapat koncertjét összefogó zenei ünnep Metal Factory néven fut majd. | |
| 2021-05-26 | Idén nyáron sem lesz Rockmaraton. A Rockmaraton ugyan idén nyáron is elmarad, de... | A Rockmaraton operatív szervezője, Varga-Csajkás Zoltán bejelentette, hogy a fesztivált idén sem rendezik meg, de közölte, hogy egy másik rendezvényt szerveznek a Szalki- szigetre a Rockmaraton helyett és idejében. | |
| 2021-05-21 | A Kéknefelejcs dalkör már a színpadra vágyik | „Büszke vagyok, erről szeretnék mesélni” – mondta beszélgetésünk bevezetéseként a Pentelei Kéknefelejcs Dalkör vezetője, Szabó Terézia. | |
| 2021-05-20 | Hangszer testközelből. Hangszereket láthattak, hallhattak testközelből | Legyél te is zenesulis! – ezzel a szlogennel hirdette meg nyílt napjainak sorozatát a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola. | |
| 2021-05-15 | Garami Gábor: Már a trendi szó is túlságosan trendi nekem | Garami Gábor, a Sláger FM műsorvezetője, a Garami Funky Staff dobosa ugyan nem Dunaújvárosban született, de életének meghatározó szakaszát itt töltötte. | |
| 2021-05-11 | Lilla és a hivogató popszakma | Szép számban bíznak rám zenei felvételeket és videóklipeket a sikerkovácsuknak szegődött menedzserek, producerek vagy maguk az előadók. Legutóbb egy dunaújvárosi hölgy, Lapu Lilla küldött nekem egy linket. | |
| 2021-05-08 | Július 5-én kezdődik, ha lesz... | Még mindig nem dőlt el az idei Rockmaraton fesztivál sorsa . | |
| 2021-05-00 | Rajna Martin: "A közös munka örömétől igazán katartikus műfaj az opera" | Interjú Rajna Martin karmesterrel az Eötvös Péter Alapítvány mentorprogramjáról és a karmester szakmáról. | |
| 2021-04-27 | Piknik helyett táncoltak Újtelepen | Ebben az évben is elmaradt az április 24-re meghirdetett hagyományos újtelepi piknik rendezvénye, így az erre az alkalomra meghirdetett véradás és kupakleadás is. Hogy a Városvédők Újtelepért Egyesület tagjai mennyire készültek az eseményre? Annyira, hogy városunkban elsőként csatlakoztak a világszerte hódító akcióhoz a Jerusalema Challenge Dance-hez egy vidám táncos videóval. | |
| 2021-04-17 | Horváth Jankó civilként, átlagos dolgozóként is megállja a helyét | Dunaújváros kedvelt és várhatóan komoly sikerek előtt álló popénekese, akit a Digitál zenekar koncertjei mellett önálló produkcióiból is jól ismerünk, egy új világot ismert meg az elmúlt fél évben. És ehhez csupán egy bátor lépésre volt szüksége. | |
| 2021-04-10 | A vírushelyzettől függ a Rockmaraton sorsa is | Mivel a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozást 2020. augusztus 15-ig meghosszabbították, a 30. jubileumi Rockmaraton fesztivált egy évvel elhalasztották a szervezők, és 2021. július 5–10. között fogják megrendezni a jól megszokott és megszeretett helyszínen, a dunaújvárosi Szalki-szigeten – írtuk itt a Hírlap hasábjain tavaly június derekán. Nézzük, milyenek a fesztivál idei kilátásai? | |
| 2021-04-00 | "Inkább felelősséget érzek, mint hatalmat" | Interjú Rajna Martinnal, a dunaújvárosi születésű karmesterrel, aki elismert dirigense Magyarország vezető szimfonikus zenekarainak. | |
| 2021-03-30 | A tudást nem lehet kinevetni, mert nincs kedvem tanulni | A Quimby zenekar perkás frontembere, Varga Livius a Bartók kávézóban mesélt a dunaújvárosi évekről, és arról, hogyan változtatta meg életét a járvány. | |
| 2021-03-26 | Pentele 1000 éve: Bojsza György a hagyományőrző település híres prímása | Szabó Tamás írása Bojsza György, dunapentelei prímásról | |
| 2021-03-19 | Tóth Zoltán úgy gondolja, hogy mindenképpen pozitív a jövőkép | A napokban jelentkezett új videóklippel a BeatKOHO együttes. Az Eltérő című számukhoz készült videóhoz a képkockákat a fülöpházi homokbuckáknál vette fel a stáb. Az előző klipektől teljesen eltérő hangulatú kisfilm forgatási körülményeiről és arról, hogy mi újság mostanában a zenekar háza táján, a KOHO gitárosát, Tóth Zoltánt kérdeztük. | |
| 2021-03-18 | Úgy gondolta, vele lehet a közönséget oszlatni | Március 15-én délután, hetvenkét éves korában elhunyt Dinnyés József, a Szegeden született népszerű magyar zeneszerző, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kiérdemlő előadóművész, énekes, gitáros. Bár ő magát csak daltulajdonosnak nevezte. | |
| 2021-03-09 | A Kossuth-díjas zeneszerző Dunaújvárosba is ellátogatott | A Kodály-módszer szerte a világon napjainkban is elismertségnek örvend | |
| 2021-03-05 | Pentele 1000 éve | Szabó Tamás írása a magyar nóta hagyományairól Dunapentelén | |
| 2021-03-03 | Jobb kedvre derítenek bennünket. Továbbra is zenélnek az utcán a Mosoly Hangok | A múlt héten is találkozhattunk Szekszárdi Dórával és Terecskei Andrással, akkor a Lidl áruház parkolójában adták elő műsorukat. | |
| 2021-03-01 | Több száz zenész egyszerre játszik. Több száz muzsikus egyszerre játszik | Ha a járványügyi helyzet megengedi, akkor 2021. június 19-én Kolozsvár főterén, augusztus 21-én pedig itt, Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze a monstre zenekar. | |
| 2021-02-25 | Klipet forgattak a kis meteor egy újragondolt betétdalából | Korábban már beszámoltunk róla, hogy Juhász Pál gyerekeknek készített természettudományos sorozatban mutatta be Ricky Rock, a kis meteor kalandjait. Az egyik epizód betétdalát Gregus László (Blöckye) szerezte, majd ezt újra gondolva klip készült a dalból. Ebben a dunaújvárosi virtuóz zenész és a Kiskavics is gitárszólózik. | |
| 2021-02-24 | A kiadó megjelenteti a vonósnégyes partitúráját | Balogh Máté Junior Prima díjas, Artisjus-díjas (Az év junior-zeneszerzője) zeneszerző a mannheimi II. Impronta Ensemble Composition Competition zeneszerző verseny harmadik helyezését érte el Der Rhein am Tomasee (A Rajna a Tomaseenél) című vonósnégyesével. | |
| 2021-02-23 | Amíg Tibi visszatér, addig sem hagyják magára a közönséget | Az éppen felépülőben lévő frontember, Kiss Tibor nélkül, vendégművészekkel, zenész barátaival készített a Quimby zenekar egy online megtekinthető koncertfilmet Quimby Plusz-Mínusz címmel, amely február 27-től, szombattól egy napig lesz elérhető interneten. | |
| 2021-02-19 | Új lemezzel jelentkezett Nagy Ákos zeneszerző | A közelmúltban megjelent Nagy Ákos, a Dunaújvároshoz ezer szállal kötődő alkotó-zeneszerző új lemeze Lineaments Volume 1. címmel a Hunnia Recordsnál. | |
| 2021-02-05 | Wagner és a magnetofon | Interjú Nagy Ákossal, a dunaújvárosi születésű zeneszerzővel, akinek digitális formában megjelent a Lineaments (Arcvonások) I című lemeze. | |
| 2021-01-12 | A szomszédok eddig még nem tették szóvá, hogy gyakorol... | A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban mutatott teljesítménye is igazolta, hogy a baracsi Kiss Péter már most is hangszerének, a harmonikának avatott szakértője. A fiatalember azóta leérettségizett a Pécsi Művészeti Gimnáziumban, és jelentkezett Firenzében a Luigi Cherubini nevét viselő konzervatóriumba. Kell-e mondanunk, hogy felvették? | |
| 2021-01-09 | Most meg hiányzik, meghalok egy koncertért, hogy játszhassak | A város fennállásának 70. évfordulója tiszteletére kávéházi beszélgetéssorozatot indított a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Legutóbbi vendége Szekeres András énekes-dalszerző, a Junkies frontembere volt, aki ugyan Szentpétervárott született, de a Római városrészben töltötte a gyerekkorát. | |
| 2021-01-05 | Amíg próbáltuk úgy csinálni, mint tavaly, addig nehéz volt | A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza kávéházi beszélgetéssorozatot indított a város fennállásának 70. évfordulója apropóján. Rákász Gergely koncertorgonista bár nem kötődik Dunaújvároshoz, de már több mint két évtizede visszajár a városba. Idén a koncertje ugyan elmaradt, de ígéri, amint lehet, visszatér, mert számára ez is egy kiemelt hely. | |
| 2020-12-23 | Ajándék a zene nyelvén a tatai katonazenészektől | Egy különleges, gyertyagyújtással egybekötött zenés ünnepséget tartott a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár Tatai Helyőrségi Zenekarának tizenkét tagja. Ők azok a katonazenészek, akik a járványügyi helyzet alatt szolgálatot teljesítenek a Szent Pantaleon Kórházban, segítve a mindennapi munkát. | |
| 2020-12-18 | Dunaújvárosiak Dala: finálé. A legjobbakat fogadta a polgármester | A dunaújvárosi Városházán köszöntötte Pintér Tamás polgármester a Dunaújvárosiak Dala megméretés legjobbjai közé beválasztott produkciók előadóit. | |
| 2020-12-11 | Mindegyik jó, de a legjobb az "Otthon" | Minden tekintetben sikeres volt, de a tervezettnél a közösségi események meghiúsulása miatt picivel korábban lezárult a Dunaújvárosiak Dala verseny. A BakElit Zenecentrum megméretésének eredményét 2020. december 6-án délután közölték a nagy közösségi portálon, miután összesítették a netvoks eredményét és a zsűri szavazatait. Miután a döntőbe a harmadik helyezett holtversenye miatt négy nóta került, így közöttük dőlt el a végső erősorrend. A Dunaújvárosiak Dala versenyt Beretka Ádám nyerte az Otthon című nótával... | |
| 2020-12-00 | 10 éves a Szent Cecília Ének- és Zenekar | 10 éves a nagyvenyimi Szent Cecília Ének- és Zenekar | |
| 2020-11-27 | Tíz a dal, egy a zászló, egy a város | Végéhez közeledik a Dunaújvárosiak Dala kezdeményezés. A közösségi videó megosztó portálon 2020. november 15-én váltak nyilvánossá a tíz legjobbnak ítélt produkcióhoz készített kisfilmek, amelyekre jövő hét elejéig, december 1-jéig szavazhatnak az érdeklődők. | |
| 2020-11-16 | Maratoni küzdelem a folytatásért. Ha esélyt kapnak, lesz Rockmaraton! | A járványhelyzet gyakorlatilag kiradírozta az idei fesztiválszezont. Az utóbbi években a Szalki-szigeten jelentkező Rockmaraton stábja is küzd a túlélésért és a reménybeli 2021-es visszatérésért. | |
| 2020-11-05 | Többmilliós hallgatottság, New York-i felkérés a Békevárosból | A StackOne művésznevű szerzőnek a Spotify zenemegosztón 152.155 hallgatója van havonta, de Magic Fingaz című dala kevés híján négymilliónál járt tegnap, és az Aconitumnak sem kell szégyenkeznie a maga 2.359.753 eddigi hallgatójával, és ezek mellett még két olyan is van, ami közelíti a kétmilliót. Ezt az elképesztő sikert egy huszonéves fiatalember, Vágó Péter érte el egy Béke városrészi panel nyolcadik emeleti garzonjából. | |
| 2020-11-04 | Reneszánsztól napjainkig (kishír) | Nagy Ákos a dunaújvárosi születésű zeneszerző négyrészes előadás-sorozatának harmadik állomásán egy gitárestre várja az érdeklődőket 2020. november 13-án, pénteken 17 órakor. Nagy Ákos vendégei: Cserenyec Dóra és Nickmann Marcell a József Attila Könyvtárban. | |
| 2020-10-30 | Dalverseny, dupla dunaújvárosi diadallal | Szépséges dunaújvárosi vonatkozású siker színhelye volt Balatonfüred: Balogh Máté szerzeménye győzött a 28. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny keretében idén először hirdetett dalversenyen; az ifjú zeneszerző egy Kálnay Adél-vers megzenésítésével aratott diadalt. | |
| 2020-10-27 | Balogh Máté ismét dalszerzői díjat söpört be | A szép lassan fesztivállá dúsuló 28. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny égisze alatt idén rendezték meg az 1. Salvatore Quasimodo Dalversenyt, amelynek erős dunaújvárosi kötődése is lett, ugyanis Balogh Máté szerzeménye győzött. | |
| 2020-10-24 | Szeretni mindent: a muzsikát, zenekart, közönséget - az életet | Ezt a hazánkban és külföldön is kedvelt, a közönséget az országhatároktól függetlenül rendre hatalmas bulikra gerjesztő zenekart, ma is az egyik alapítója, kiváló énekesként és zseniális gitárosként a frontembere, Horváth János Dagi vezeti. | |
| 2020-10-22 | A Dunaújvárosiak Dala(i). Dunaújvárosiak Dala: megvan a Top 10 | Helyi amatőr és profi zenészeknek, zenekedvelőknek és dalszerzőknek egyaránt szólt a még 2020. januárban az önkormányzat és a Bakelit Zenecentrum közös szervezésében hirdetett Dunaújvárosiak Dala verseny. Az első szűrő után kiválasztották a legjobb tíz pályaművet | |
| 2020-10-21 | Mindenkinek köszönöm a bizalmat. Megváltozott az életünk, ehhez alkalmazkodni kell | Mint arról már korábban beszámoltunk, a dunaújvárosi kötődéseire büszke Varga Livius, a Quimby tagja, A kutya vacsorája együttes vezetője és számos más produkció kreatív frontembere nyerte a dalszerzők napi közönségszavazást. A versenyről és a voksolásról, valamint a hazai könnyűzene helyzetéről is kérdeztük a nyertes dalszerzőt. | |
| 2020-10-21 | A bélyegen a Gyömgyhajú lány látható. A rajzon a Gyöngyhajú lány | A Magyar Posta új témasorozatot indított Magyar Rockklasszikusok címmel. Az első bélyegen és a hozzá tartozó borítékon az Omega együttes slágere nyomán a Gyöngyhajú lány illusztrációja látható. A borítékon a dunaújvárosi szültésű Pállay-Kovács Szilvia Gyöngyhajú lány illusztrációja látható. | |
| 2020-10-21 | A zsűri kiválasztotta a tíz legjobb nótát | A Dunaújvárosiak Dala versenyről tartott sajtótájékoztatót október 20-án, kedden Barta Endre alpolgármester és Baki Endre, az esemény egyik szervezője. Az alpolgármester elmondta, hogy rengeteg pályamű érkezett be a szakértő zsűri elé és mindenki büszke lehet a helyi zenészek kiváló teljesítményére. | |
| 2020-10-19 | Varga Livius nyerte meg a dalszerzők napja verseny közönségszavazását | Varga Livius Magam adom – a születéstől a dal utóéletéig című kisfilmjére voksoltak legtöbben a Dalszerzők Napja alkalmából meghirdetett közönségszavazáson. | |
| 2020-10-17 | Technikussegédből vezetővé | Ferenczi János egy időben szinte mindenki nappalijában ott volt a Gerilla Rádióval, de egy ideje eltűnt a köztudatból. Sokan azt gondolták, el is költözött, ám hű maradt szülővárosához. | |
| 2020-10-16 | Kelta mollban szól az ajándék Handpan | Különleges hangszerrel gyarapodott az értelmi és halmozottan sérült emberek és családjaik "Mindannyian Mások Vagyunk" Egyesületének eszközparkja: a különleges hangolású Handpan nevű instrumentumot adományként kapta a szervezet. Az átadás-átvételt a dunaújvárosi Munkásművelődési Központban rendezték | |
| 2020-10-14 | Egy dal és utóélete | A hazai zenészeket tömörítő érdekképviselet, az Artisjus „Köszi a dalt!” címmel futó kampánya keretében egy kisfilm-versenyt is életre hívott, amelyen a hazai könnyűzene alkotói arról mesélnek, minként is születtek népszerű dalaik. A versenybe beszálló dalszerzők között találjuk a Quimby és A Kutya vacsorájának egyik frontemberét, Varga Liviust is, aki méltán népszerű „Magam adom” című dalról születéséről mesél. | |
| 2020-10-12 | Különleges hangszerrel gyarapodott az egyesület. Egy hangszer, amely mély belső utazásra hív | Családias hangulatú hangszerátadó ünnepségre várta tagságát, barátait október 10-én, szombaton délután az MMK földszinti színháztermében a „Mindannyian mások vagyunk” Egyesület közössége. | |
| 2020-10-09 | Két dunaújvárosi taggal bővült a Góbé | Magyar népdalokat játszanak – dalonként más-más modern műfajba csomagolva; a zene univerzális nyelvén, a stílusok dialektusában beszél a csavaros észjárású Góbé zenekar. Várai Áron és Hegyi Zoltán csatlakozásával a közelmúltban két, városunkból elszármazott muzsikussal bővült a banda. | |
| 2020-10-07 | Már megjelent az első lemezük. Másfél év munka kellett | A dunaújvárosi gyökereit mindig, minden fórumon hangoztató Faragó „Sztivi” István, miután kivált a Jolly Jackersből, új irányba fordította élete hajóját, és megalapította a vintage punk ’n’ rollt játszó The Blindmirrors zenekart. Rajongóiknak megígérték, hogy még szeptember folyamán megjelenik a bemutatkozó albumuk. | |
| 2020-10-06 | Bizonytalan a Dréta Antal Kórustalálkozó sorsa | Az előadókkal és zsűrizéssel együtt online formában tervezte megtartani a szervező a kórustalálkozót, de jelenleg még az is kérdéses, belátható időn belül megvalósulhat-e a rendezvény. | |
| 2020-10-03 | Harmonia Mundi (képaláírás) | Vírus ide, vírus oda, azért az életnek mennie kell. A József Attila Könyvtárban is így gondolják a vezetők, hiszen Harmonia Mundi volt október 2-án Menyhért Mártonnal és Nagy Ákossal. (teljes szöveg) | |
| 2020-10-02 | Thaiföldről egy magyar zenetanár szemével | Ahogyan arról korábban hírt adtunk, Ujházy Krisztina a Bangkok Patana Schoolban folytatja zenetanárként az életét. | |
| 2020-10-02 | Egy új "Jel" a zeneiskolának. A Jel üzenete - szoboravatás és emlékezés a zenei világnapon | Október 1-jén, csütörtökön a zene világnapján ismét köztéri muzsikával ünnepelt a Sándor Frigyes Zeneiskola, amely ezúttal újabb köztéri alkotással gazdagodott. A Jel című szoborcsoport Móder Rezső tervei alapján készült, és Rohonczi István, Molnár János, Nemes Ferenc és Nyitrai Mihály képzőművészek közös munkája. | |
| 2020-09-25 | Lehet jelentkezni. Még mindig várják a jelentkezéseket | Még 2020. januárjában hirdette meg Dunaújváros Önkormányzata és a BakElit Zenecentrum a Dunaújvárosiak Dala versenyt. Futó Gábor tájékoztat a versenyről és a versenyt érintő változásokról | |
| 2020-09-23 | Egyszerű ember, aki tárogatóján a nép nyelvén szól mihozzzánk | Magától értetődő természetességgel írtam volna a cím mellé a művészt is, de ő magát nemes egyszerűséggel „csak” tárogatósként emlegeti. Vesztergám Miklóssal a dunaföldvári Országzászló avatási ünnepségét követően beszélgettünk. | |
| 2020-09-22 | Borítótól a hangzásig: mindenre kiterjedő művészi igényesség | A dunaújvárosi illetőségű Mezmerized zenekar szeptember 18-án adta ki nagylemezét ELECTROLYZE címmel. | |
| 2020-09-18 | Izgalmas zenei történetek (képaláírás) | Szeptember 16-án, szerdán délután indult útjára Kovácsy Gyula új zenei előadás-sorozata, amely ezúttal az idősebb korosztályt, a nyugdíjasokat kívánja megszólítani. Az első alkalom során az előadó a múlt század első felének legfontosabb zenetörténeti eseményeiről beszélt hallgatóságának.
A következő részben, szeptember 23-án, jövő héten szerdán, 17 órától fókuszban a népdal, mint a zenei kultúránk alapja.
Kovácsy Gyula hatrészesre tervezett sorozata minden héten szerdán díjmentesen látogatható a Munkásművelődési Központ színháztermében. | |
| 2020-09-07 | Audiovizuális est a könyvtárban (kishír) | Nagy Ákos a dunaújvárosi születésű zeneszerző négyrészes előadás-sorozatának első fejezete lesz hallható és látható szeptember 11-én 18 órától József Attila Könyvtárban. (nem teljes szöveg) | |
| 2020-09-04 | Első lemezes a Dalai | A Dalai Dávid zenekar lemezbemutató koncertjével zárta a teraszszezont a Kaptár Music Pub a hétvégén a Kaptár Garden színpadán. | |
| 2020-09-03 | Latin hangulat a Jószoliban (képaláírás) | Fergeteges latin hangulat uralkodott szeptember 2-án kora délután a Jószolgálati Otthon Közalapítvány Liget közi napköziotthonának udvarán. Városunk kedvelt, népszerű zenésze, Horváth János Dagi ismét arra vállalkozott, hogy önkéntesként szórakoztatja az ellátottakat. Ezúttal a Gipsy Kings Experience formációval érkezett, és perdítette táncra a közönséget. (teljes szöveg) | |
| 2020-08-31 | Előbb itt a zenesuli, majd külföldi tanoda | Két fiatal, ám annál tehetségesebb Juhos Melinda-tanítvány adott emlékezetes koncertet tegnap délután az evangélikus templomban. Csuka Marcell és Kiss Péter egyaránt a harmonikát választotta hangszerül, és tanulmányaik végén már biztosan mesterei lesznek annak. Erről tettek tegnap bizonyságot. | |
| 2020-08-26 | Komolyzenei csemege volt (képaláírás) | Komolyzenei csemegében lehetett részük azon érdeklődőknek, akik ellátogattak a Krisztus király Főtemplomhoz múlt augusztus 23-án, vasárnap délelőtt. A téren ugyanis a pécsi Pannon Filharmonikusok vonós kamarazenekara adott koncertet. Műsorukban többek között olyan klasszikusok szerzeményei hangoztak el, mint Bach, Erkel Ferenc, Farkas Ferenc, Johann Strauss és Weiner Leó. | |
| 2020-08-22 | Megjelent az új klip | A nemrég újjáalakult BeatKOHO zenekar tagjaival beszélgettem átfogóbban a múltról, jelenről, jövőről, de főleg a vadonatúj videoklipjükről.
| |
| 2020-08-18 | "Olyanok vagyunk, mint tűz és a levegő". Horváth Tamás és Andi | Horváth Tamás és felesége, Péterfi Andrea nyilatkozik megismerkedésükről, kapcsolatukról és házasságukról. | |
| 2020-08-18 | A legjobbaknak is kicsestárrá vált. Egy remek hangszerbolt egy remek gitárossal, aki oktat is | Kevesen gondolnák, hogy Dunaújvárosban működik az ország egyik legnépszerűbb hangszerboltja, amely a profi zenészek számára is kincsestár. Kővári János a Technikum városrészben működteti a Hangszer1 Hangszerbolt Webáruház elnevezésű üzletét. | |
| 2020-08-18 | Blindmirrors: hazahozták a lemezt | Februárban, egy évvel azután, hogy Faragó „Sztivi” István kivált a Jolly Jackersből, új bandája, a The Blindmirrors a Kaptárban mutatkozott be koncertjével. Most lemezbemutatóval jártak itt. | |
| 2020-08-17 | Muzsikával ismerik el az áldozatos munkájukat | A Munkásművelődési Központ programjaiban rendre megjelenik a szociális érzékenység, a szolidaritás. Augusztus 14-én, pénteken este ismét egy karitatív műsorra várták az érdeklődőket az intézmény udvarán elhelyezett szabadtéri színpad elé. | |
| 2020-08-07 | Számára is meglepetést hozott a frissen megjelent Party CD-je | A mi városunk mindig is híres volt a különböző műfajokban dolgozó, sikeres művészeiről. Közöttük külön kategóriát képviselnek a könnyűzene szereplői. Horváth Jankó az elmúlt hetekben vehette kézbe a legújabb CD-jét, ami Party címmel kerül a rajongók és gyűjtők kezébe. | |
| 2020-08-06 | Örökzöld slágerek (képaláírás) | Valami kis szerelem kellene végre nekem címmel Duváry Lívia dalénekes és Hegedűs Valér zongoraművész tartott zenés estét augusztus 5-én délután a Munásművelődési Központban. (teljes szöveg) | |
| 2020-08-03 | Kellemes, nyáresti, zenés piknik Beethovennel Beethovenről | Hosszú kihagyás után nyáresti zenés szabadtéri rendezvényt tartottak július 31-én délután a Rácalmási Művelődési Ház és Könyvtár teraszán Beethoven születésének kétszázötvenedik évfordulója alkalmából. | |
| 2020-07-31 | Farsang, bálok, lakodalmak Pentelén | Az írás az 1930-as évektől eleveníti fel a pentelei farsangi szokásokat és az itt játszó cigány zenészeket | |
| 2020-07-27 | Mukli István az egyik legismertebb hangszeres művésze a régiónak | Vannak a zenészek, aztán a muzsikusok, s a csúcson a művészek. A különböző zenei stílusok közötti átjárás a második csoporttól ajánlott, a legjobbak ezt gond nélkül megteszik a maguk és a közönség örömére. Mukli Istvánnal a régiónk legismertebb hangszeres művészével beszélgettünk. | |
| 2020-07-22 | Ősszel már jöhet a Képzelgések, mellékletben | Képzelgések címmel szeptemberre várható a Gyöngyvér zenekarból megismert mezőfalvi gitáros-zeneszerző, Mazán Attila és a negyedik X-Faktor első helyezettje, Danics Dóra énekesnő friss közös projektjének, a Tengerszem zenekarnak az első nagylemeze. | |
| 2020-07-20 | Ujházy Krisztina Ázsiába viszi megszerzett zenei tapasztalatait, tudását | Ahogyan arról már beszámoltunk, Ujházy Krisztina Ausztráliában járt szakmai tanácsadóként. Akkor úgy tűnt, ott folytatódik a karrierje. Mégis másként alakult. | |
| 2020-07-16 | Szerzői különdíj Balogh Máténak | A dunaújvárosi születésű Balogh Máté különdíjas lett a Central European String Quartet II. Nemzetközi Zeneszerzőversenyén. | |
| 2020-07-13 | Pótmaraton - csak azért is. Pótmaraton a kempingben | A járványhelyzet gyakorlatilag lenullázta a nyári hazai fesztiválszezont. A Rockmaraton stábja április végén jelentette be, hogy idén júliusban a dunaújvárosi Szalki-szigeten nem zúz majd a térség legnagyobb, magyar és nemzetközi rock, metál, punk, hardcore zenekarokat felvonultató tömegrendezvénye. Nemcsak Dunaújvárosból és a környékről érkeztek pótmaratonozók, hanem az ország minden szegletéből, összefutottunk olyan csapattal, amely Debrecenből autózott le a Szalki-szigetre. | |
| 2020-07-06 | Szabadtéren már muzsikálhattak. "Járványbúcsúztató" vasárnapi koncert | A Dél-Dunántúl zenei életében kiemelt helyen jegyzett pécsi Pannon Filharmonikusok kamarakoncertjét hallgathatta a dunaújvárosi közönség július 5-én, vasárnap délelőtt a a Krisztus király főtemplom, vagyis a dunaújvárosi római katolikus plébánia előtti II. János Pál Pápa téren. | |
| 2020-07-06 | Szünetel ebben az évben a Quimby (kishír) | Úgy tűnik, 2020-ban ideiglenesen beszünteti működését a Quimby zenekar, mivel a frontember Kiss Tibinek pihenésre van szüksége. (nem teljes szöveg) | |
| 2020-07-03 | Megtörték a csendet – irány a való világ! | A járványveszély enyhülésével újra vannak koncertek hétvégenként, bár még csak a kerthelyiségben, a Kaptár Music Pub-ban | |
| 2020-06-27 | A Virtuózok után most Firenze a cél a további tanulmányaiban | A közeli községben, Baracson élő Kiss Péter nevét két évvel ezelőtt ismerte meg az ország, amikor a tinik korcsoportjában harmonikajátékával továbbjutott a Virtuózok című komolyzenei tehetségkutató középdöntőjébe a negyedik szériában. Most éppen a továbbtanulás kérdésköre áll a hétköznapjai központjában, ráadásul külföldön képzeli el a jövőjét. | |
| 2020-06-26 | Nagyot pörgött. Nagyot szólt, nagyon pörgött a BakElit | 2020. június 20-án BakElit Online Fesztivál dunaújvárosi zenekarokkal a facebookon | |
| 2020-06-16 | Szakmai tanácsokat kértek tőle. Szakmai tanácsadóként járt a tengeren túlon az énektanár | Ujházy Krisztina, a Bánki tanára még tavaly ősszel olvasta egykori főiskolás társa, Csernyik Réka bejegyzését a közösségi médiában, aki már régóta Ausztráliában él, ahol zenetanárként dolgozik. A bejegyzés arról szólt, hogy haza kíván települni, és az állása megüresedik. Krisztina kíváncsi lett. | |
| 2020-06-11 | A Mosoly Hangok. Remek utcai zenélés a karantén miatt | Június 7-én, vasárnap délután arra lettünk figyelmesek a családdal, hogy a József Attila és az Ady Endre utca közötti parkból kellemes muzsikát hallani. Két fiatal zenélt három hölgynek. | |
| 2020-06-11 | Később is visszaköszön | Június 5-én, pénteken jelent meg a dunaújvárosi Mezmerized zenekar Rage című kislemeze. Ehhez szöveges klip is készült. | |
| 2020-05-29 | Varga Livius vezeti a műsort | Az elmaradó zenei rendezvények miatti hiány pótlására a városban működő sok zenekari formáció létére való figyelemfelhívásként online fesztivált szerveznek júniusban. | |
| 2020-05-25 | Elvarázsolnak a mosoly hangjai | A Mosoly Hangok duó, Szekszárdi Dóri és Terecskei András a koronavírus-járvány ideje alatt Dunaújváros szerte minikoncertet adtak a városlakóknak | |
| 2020-05-21 | A zenész Horváth dinasztia két tagjával beszélgettünk ezúttal | Nehéz napokat élünk meg a vírushelyzet kapcsán, amiket mindenki megpróbál a maga számára kellemesebbé tenni. Most két olyan közös ismerősünket kerestük fel, akiktől idáig a jó hangulat megteremtését reméltük. A kényszer kizárta a személyes találkozások lehetőségét, ezért videókonferenciát tartottunk. | |
| 2020-05-07 | Kínában nagyzenekar, Csehországban dobogó | A dunaújvárosi születésű Balogh Máté zeneszerző neve egyre fényesebben cseng külföldön. | |
| 2020-05-06 | Felelős döntéssel elhalasztották a City Rocksot | A járványhelyzetre való tekintettel a CityRocks Hungary (Magyarország legnagyobb rockzenekara) Dunaújváros önkormányzatával közösen úgy döntött, hogy idén, július 25-én nem rendezik meg a Szalki-szigeten az ország legnagyobb ilyen típusú koncertjét. | |
| 2020-05-02 | Az idei fesztiváli szezonnak már lőttek | Számos fesztivál elmarad a koronavírus-járvány miatt. A 30. jubileumi Rockmaraton fesztivált egy évvel elhalasztják, és 2021. július 5. és 10. között rendezik meg a dunaújvárosi Szalki-szigeten – közölték a szervezők április 30-án, csütörtökön. | |
| 2020-05-02 | Livius: lemondták az életemet, most szervezem a másikat | A Recorder Blog interjúsorozatában a Covid-19 járvány és a kényszerű bezártság idején kérdez meg zenészeket, előadókat, hogyan boldogulnak a megváltozott helyzetben, mivel töltik az idejüket. Rovatuk nemcsak az olvasóknak szól, hanem az elszigetelt zenészeknek is segít megismerni egymás gondolatait. Az alábbiakban a Varga Liviusszal folytatott beszélgetés olvasható. | |
| 2020-04-30 | Akinek nincsen tartaléka, most igen nagy bajban van | A koronavírusnak mindannyian a vesztesei vagyunk, de a gazdaság terén a vendéglátáson, a szállodaiparon, a turizmuson, a művészeken, a zenészeken csapott a legnagyobbat. Három, Dunaújvárosban is közkedvelt zenésszel beszélgettünk arról, miként élik meg a járvány mindennapjait, hogyan vészelik át ezt az időszakot. | |
| 2020-04-30 | A P. Mobilos Schuster Lórit a járvány sem állíthatja meg | Különleges a mi városunk. Amikor egy barát, művész vagy sportoló egy időt velünk tölt el, azt már örökre idevalósinak érezzük. Így vagyunk mi a hazai rock egyik különleges és sikeres ikonjával is. Vajon hogy viseli az évtizedek óta megállíthatatlan Schuster Lóránt a mostani megszorító életmódot? | |
| 2020-04-28 | Részvételi rekordra készültek a szigeten. Amíg lehet, kivárnak, hogy a zenei katarzis ne maradjon el | Mintha ködben szurkálnánk – mondta Gajda Ferenc, az MTV CityRocks főszervezője, amikor arról érdeklődtünk nála, a július végére Dunaújvárosba tervezett, az eredeti várakozások szerint félezernél is több résztvevővel megvalósuló különleges zenei produkció megrendezésére lát-e esélyt a kialakult veszélyhelyzet miatt. | |
| 2020-04-22 | Ha elmarad, jövőre érvényesek a jegyek | Hosszú, reményteli kivárás után személyes hangvételű közleményt tett közzé a XXX. Rockmaraton Fesztivál szervező csapata: Lassan két hónapja annak, hogy bekúszott ez a világjárvány az életünkbe, és azóta fokozatosan felforgatott benne mindent. Február végén még a 30. jubileumot tervezgettük nagy izgalommal, a jegyértékesítési mutatók alapján telt házas szülinapra készültünk. | |
| 2020-04-03 | Muzsikaszó az ablak alatt. Muzsikáló autó járt az ablakaink alatt | Egészen furcsa élményben lehetett részük a hét elején több dunaújvárosi városrész lakóinak. Egy személyautó gördült végig a városon méltóságteljesen, komolyzenét harsogva szerte. Nem, nem egy karanténba beleőrült zenerajongó volt, a MÁV Szimfonikus Zenekar kezdeményezése ért el hozzánk. | |
| 2020-03-13 | Még mindig várják a jelentkezéseket | Továbbra is várják a Dunaújvárosiak Dala szervezői a nevező zenészek produkcióit. Erről tájékoztatott Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere, Futó Gábor zenész és Szabó Attila producer | |
| 2020-03-10 | Öcsike idén ötvenéves, jól érzi magát a bőrében, vannak céljai | Interjú a dunaújvárosi Balogh Endrével, aki alkoholista volt, de már 10 éve nem iszik, helyette énekel, nem is rosszul. 50 éves korára meglepte magát egy stúdiófelvétellel | |
| 2020-03-09 | Aki tanulja, és az is, aki már tanítja. | A dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola 2020. március 7-én, szombaton 10. alkalommal rendezte meg a regionális fafúvós-találkozót az emeleti koncerttermében | |
| 2020-03-06 | A városiak dala – Már megvannak a zsűritagok | A Dunaújvárosiak Dala akció újabb részleteiről tartott sajtótájékoztatót Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, Futó Gábor zenész és Szabó Attila producer. Futó Gábor kiemelte, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a nevezési határidőt kitolják 2020. április 2-áig. Elmondta, hogy eddig húsz pályamű érkezett. | |
| 2020-03-06 | Gárdonyi gála, nagy sikerrel | A dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskolába látogattak Dunaújváros francia testvérvárosa, Villejuif művészeti intézményének tanulói. | |
| 2020-03-00 | Hiszek a lemondás jobbító erejében. "Semmiről nem maradtam le" | Interjú Varga Liviusszal. | |
| 2020-02-28 | Koncert volt a Móriczban (képaláírás) | A (dunaújvárosi) Móricz Zsigmond Általános Iskolában (2020.) február 27-én, csütörtökön délután 16 órakor az iskola tornatermében évfolyamkoncertet rendeztek. A főszereplők a második évfolyam b osztályosai, a negyedik évfolyam b osztályosai és a teljes hetedik évfolyam volt. A koncert a várakozásoknak megfelelően nagyszerűen sikerült a jelenlévő szülők és diákok örömére egyaránt (teljes szöveg) | |
| 2020-02-22 | Kettesben Bartókkal a Móriczban. "Beszélő muzsika" - interaktív előadás a Móriczban | A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában február 21-én délelőtt a Lázár Ervin Program keretén belül „Beszélő muzsika – Bartók hegedűduók” címmel a diákok számára különleges előadást rendeztek. | |
| 2020-02-18 | A Tengerszem Mazán Attila új szerelme. A legújabb projekt: a Tengerszem Mazi új szerelemgyereke | Ismtét új formációban bukkant fel a mezőfalvi Mazán Attila neve. Ezúttal az X-Faktor című televíziós tehetségkutató műsor negyedik évadának győztesével, Danics Dórával közösen hozott létre egy igencsak figyelemre méltó zenekart. | |
| 2020-01-28 | Több száz metálvillával és még több decibellel. Itt az idő, legyünk a rockzene fővárosa! | Újabb rockzenei rendezvénynek ad otthont Dunaújváros, egész pontosan a Rockmaratonok nyomán már metálszentéllyé magasztosult Szalki-sziget. Július végén egy nemzetközi színvonalú produkció érkezik hozzánk. | |
| 2020-01-27 | Mezmerized - a rajpngókért indulnak el hódító útjukra | Február 03-án, hétfőn jelenik meg a Mezmerized zenekar ötszámos CD lemeze. Ennek kapcsán beszéltem Király Annával és Mudra Olivérrel, a zenekar alapítóival. | |
| 2020-01-20 | Fagott és zongora párosa | Tavaly októberben emlékezetes szabadtéri koncertet adott városunkban a Pannon Filharmonikusok csellókvartettje. Január 18-án, szombaton este a filharmonikusok egy újabb kamaraformációval – dr. Herpay Ágnes fagott szólamvezető, Huszics Ibolya zongoraművész kettőse – várták az érdeklődőket a Krisztus király főtemplom altemplomának aulájában. | |
| 2020-01-17 | Mi legyen a Dunaújvárosiak Dala? Versenyfelhívás | Barta Endre, humán ügyekért felelős alpolgármester, valamint Futó Gábor zenész közösen jelentették be, hogy várják a lakóktól a Dunaújvárosiak Dalát. | |
| 2020-01-17 | "Tudod , az élet szép" | Nill (dunaújvárosi alkotó) készített klipet az Animal Cannibals kliptelen dalához - hétfőn volt a premier. | |
| 2020-01-17 | Twist Olivér minden formában hódít | A musical elsöprő sikere után lemezbemutatót rendeztek a Bartókban. | |
| 2020-01-16 | Dunaújvárosiak Dala... (képaláírás) | Közös sajtótájékoztatón jelentette be Barta Endre (j) humán ügyekért felelős alpolgármester Baki Endrével (b) és Futó Gáborral, a Bakelit Zenecentrum és Hangstúdió működtetőivel együtt, hogy meghirdetik a Dunaújváros Dala versenyt. Hamarosan jelentkezünk a részletekkel. (teljes szöveg) | |
| 2020-01-10 | A muzsika alapjaitól kezdte | Kovácsy Gyula zenekedvelő hét részből álló zenei rendezvénysorozatra hívta az érdeklődőket az MMK-ba.
| |
| 2020-01-04 | A tavalyi év eseményeit böngésztük. Átadták az új járási hivatalt, az egyetemre költözött a mozi | Mozgalmas évet zártunk 2019. december 31-én. Visszatekintés a 2019-es évre. Hagyományos, négy részes visszatekintésben a város legfontosabb híreit, történéseit idézzük fel ismét. 2. 2019.04-06. | |
| 2020-01-02 | Nem az énektanára nyerte meg a zenének, hanem a muzsikálás | Az év első hónapjában érkezik a Bartók nagytermébe Bősze Ádám Bő Szekund című zenei stand up műsorával. Ennek apropóján beszélgettünk egyebek közt arról, hogyan aposztrofálná magát.
Hirdetés
| |
| 2019-12-30 | Az élet a legnagyobb ihletem | Liszkai Gábor érdeme, hogy az evangélikus templom engedély adott a forgatásra. | |
| 2019-12-20 | Latin mágia a Mediterrán Gitár Duótól hanghordozón | Jó néhány éve annak, hogy egy véletlen folytán találkozott egymással a Digitál együttessel magának hírnevet szerző Horváth János (Dagi) és a legendás gitáros Szűcs Antal Gábor. Ma már közösen turnéznak a Mediterrán Gitár Duóval. Immáron nagylemezük is van. | |
| 2019-12-17 | Jankó dalait mindig várják a jószolisok. A szeretet hetének ünnepváró napjai | A karácsonyt megelőző héten lázas készülődés folyik a Jószolgálati Otthon Közalapítvány mindkét intézményében. Igaz, ők szinte egész évben készülnek. | |
| 2019-12-16 | Karácsonyi zenés történetek kétszer (képaláírás) | Rákász Gergely koncertorgonista évtizedek óta járja az országot különleges hangulatú látványkoncertjeivel. Dunaújváros kiemelt helyen szerepel ezeken a körutakon, ugyanis ide mindig az adventi időszakban érkezik, és fellépései átitatják a közönséget a karácsony meghitt hangulatával, a közös elmélyülés élményével. Az évek során egyre bővült közönségtábora, és az idei esztendőre dagadt akkorára, hogy december 15-én Karácsonyi történetek című műsorát kétszer is elő kellett adnia. (teljes szöveg) | |
| 2019-12-13 | Új sztárfellépők a Rockmaratonon | Az utolsó előtti bejelentéshez érkezett a Rockmaraton: érkezik a Dark Tranquillity, az Agnostic Front és a Eskimo Callboy plusz 12 hazai csapat.
| |
| 2019-12-07 | "Nem volt ez előre megírva, csak tereltek a körülmények" | A Sándor Frigyes zeneiskola zenei világnapi programjának részeként lépett fel a városhoz ezer szállal kötődő Csuhaj-Barna Tibor előadóművész, jazz-bőgő szakos tanár, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem DLA, egyetemi adjunktusa. Múltról, jelenről, jövőről faggattuk. | |
| 2019-11-30 | Alakul a Rockmaraton | A jövőre jubiláló fesztivál szervezői két új bejelentéssel is jelentkeztek, több névvel bővült a kínálat. | |
| 2019-11-28 | Bemutatták a lemezt a kastélyban. Sikerrel rendezték meg a lemezbemutatót | A hét végén, 2019. november 23-án került sor a Perkátai dallamok című CD-lemez bemutatójára a Győry-kastély dísztermében. | |
| 2019-11-23 | Az emlékezés festménye | A dunaújvárosi underground élet meghatározó alakja, mi több, úttörője volt Hosszú „Long” Gábor, akinek halálhíre váratlanul érte szeretteit és együttesének, a Raza Locának rajongóit. | |
| 2019-11-21 | Új fellépők a maraton palettáján. Gazdagodik a maraton | Igazi kultúrmixként, finn alapítással, görög és magyar – Molnár Máté (Wisdom) – tagokkal érkezik a Beast In Black hozzánk, a heavy metal rajongók örömére a 2020-as Rockmaratonra. | |
| 2019-11-20 | A zene az életünk meghatározó része | A Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásai. Kugler Anna, a Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjának írása. | |
| 2019-11-19 | Megbabonáz a zenéjük | Nagyreményű, új dunaújvárosi zenekar került látókörbe a közelmúltban. Az electro-metál műfaját erősítő Mezmerized formáció még nincs féléves, de már előállt egy alaposan átgondolt és igényesen kivitelezett videóklippel. | |
| 2019-11-14 | Harmonikás siker (képaláírás) | Negyedszer vendégszerepelt a dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola harmonikazenekara Deszken a XXV. Banatski Sabor Délszláv Zenei Találkozón. (teljes szöveg) | |
| 2019-11-00 | A zene világnapja | 2019. október 1-én a zene és az idősek világnapja alkalmából rövid műsort adott a Jankovich Miklós Általános Iskola énekkara és a Rácalmási Napsugár Asszonykórus a rácalmási iskola tornatermében | |
| 2019-10-28 | Egy srác, aki előbb énekelt, mint beszélt, aztán hazajött... | Amikor egy nő és egy férfi a zene által találja meg közös kiteljesedéseik forrását, az bizony többletjelentéssel bír. Olyannal, mint amikor egy jazztrombitás nem pusztán önmagáért improvizál, hanem hallgatósága örömére is. Az együttrezgés és életigenlés közös érintettsége pedig meghatároz. Pontosan ilyen meghatározottság lehetett Mészáros Krisztina és Futó Gábor találkozása is. Volt benne zene, egymásra hangoltság és kölcsönös érdeklődés. | |
| 2019-10-18 | Színpadon az Illés | Musical bemutatóra készülnek a Bartók színházban. A darabnak az Illés dalai lesznek a főszereplői. | |
| 2019-10-11 | A város csillaga | Egy dal készült Dunaújvárosról A város csillaga címmel. Pajor Tamás és Szabó Zé közös szerzeményét Kollányi Zsuzsi énekli. A dalhoz videóklipet is forgattak. | |
| 2019-10-11 | Klubházavató | Egy nótaesttel avatták a pentelei közösségek a felújított Magyar úti klubházat. | |
| 2019-10-11 | Sportolj Dunaújváros! Egy nagyrendezvény a mozgás és a jótékonyság tükrében | Sorversenyek, erős emberek bemutatója, kézilabda, foci, futás és szórakoztató programok várták a városlakókat csütörtökön. | |
| 2019-10-11 | A jótékonyság újabb aranytallérjai | A Szonáta Zeneművészeti alapítvány kapta a Dunaújváros kenyere akció adományát. | |
| 2019-10-08 | Kultúrákon átívelő hangjegyek. Összeköti a két országot a közös kulturális örökség | Kétórás műsorral készültek a magyar és a koreai művészek október 5-én, szombaton este a Bartók Kamaraszínházban. A koncerten egymást váltották a magyar és a koreai kulturális örökséget bemutató zenei remekek. | |
| 2019-10-08 | Saját dal készül (képaláírás) | Lázasan készül Dunaújváros dala, már a klipforgatási munkálatoknál tartanak. Október 7-én a város több helyszínén is feltűnt Kollányi Zsuzsi énekesnő és a stáb. (teljes szöveg) | |
| 2019-10-04 | Kétmillió forint | Múlt szombaton a római katolikus nagytemplomban jótékonysági hangversenyt adott Mága Zoltán hegedűművész. Kétmillió forint gyűlt össze, melyet a kórháznak ajánlanak fel. | |
| 2019-08-23 | Szabadságszerető nemzet vagyunk és az érdekeinkért keményen kiállunk | Idén is a Szalki-sziget adott otthont a huszadikai programsorozatnak. | |
| 2019-08-19 | Szerelem zenekar muzsikált a Ligetben, utazásra csábítva | A Bartók Kamaraszínház Művészeti Liget fesztiválján fellépett Koós Hutás Áron, napjaink egyik legkeresettebb trombitása. | |
| 2019-08-13 | Bluesmuzsika és humor szólt a csodás tó partján | Csak a csendrendelet tudott véget vetni a Garda–Benkő Duó blueskoncertjének Rácalmáson augusztus 10-én, szombaton este, a közönség még maradt volna hallgatni az összeszokott párost. | |
| 2019-08-10 | Megpróbálom a lelkemet, és minden érzelmemet odaadni | Kelemen Angelika dzsesszénekes Dunaújvárosból indult a hírnév felé. Mára már komoly neve van a szakmában, a konzervatóriumban a szakma legnagyobbjaival együtt vizsgáztat. A mindig mosolygós énekesnővel az MMK-ban tartott koncertje után beszélgettünk. Láthatóan kimerítette a fellépés. | |
| 2019-08-00 | Horváth Jankó mindig előre tekint | Horváth Janó dunaújvárosi zenész nyilatkozik új, országosan terjesztett albumáról. | |
| 2019-07-23 | JoeBlack Nemezise nem a felszínt kapargatja | Ha eljön JoeBack. Nem tévedés, nincs elírás, most nem a filmről lesz szó, hanem egy RAP lemezről, amelyet számunkra ismerős arcok készítettek. | |
| 2019-07-19 | Petőfi Művészeti Liget | A jó, a rossz és a loop elnevezésű formáció lépett fel szerdán este a Petőfi Művészeti Ligetben. | |
| 2019-07-18 | Dübörgött a Rockmaraton | Ötödik alkalommal rendezték meg Dunaújvárosban. | |
| 2019-07-18 | Különleges koncerttel folytatódott a program | A székesfehérvári Blahalouisana zenekar koncertjével folytatódott a Petőfi Művészeti Liget programja. | |
| 2019-07-16 | Könnyed kikapcsolódást ígér a jazzkoncert | A Gáspár Károly Trió valóban élvezhető, igényes jazzt kínál a közönségnek. | |
| 2019-07-12 | A Rockmaraton eddigi történetének leglátogatottabb fesztiválja az idei a Szalki-szigeten | Dunaújváros már ötödször ad otthont a legnagyobb punk-rock-metál programsorozatnak. | |
| 2019-07-12 | Csillagfényes kulcsi esték | Csillagfényes kulcsi esték a Dunán címmel a településen működő, A Jövő Kulcsa Egyesület elnevezésű civil szervezet minden nyáron jó zenékkel megfűszerezett közös szombat estékre invitálja a kulcsi hajóállomásra a zeneértő és -élvező közönséget. | |
| 2019-07-11 | Esküvők a Rockmaratonon | Az idei Rockmaraton különlegessége, hogy három hivatalos esküvőt is tartanak a fesztiválon. | |
| 2019-07-08 | Megfogyva bár, de vidáman | Van, amikor a legjobb szándék és az akarat is kevés. Vélhetően így gondolták a dunaújvárosi fúvós zenekar, a Pentele Band tagjai, akik a július 5-i, péntek délutáni fellépésük előtt meglehetősen fura helyzetben találták magukat. | |
| 2019-07-06 | Fúvósok a ligetben (képaláírás) | Július 5-én, pénteken délután a dunaújvárosi fúvósok egy remek koncerttel örvendeztették meg a közönséget a Munkásművelődési központ szabadtéri színpadán. (teljes szöveg) | |
| 2019-07-02 | Hisz benne: a zene gyógyír a léleknek | Horváth Tamás a DUDIK-on adott koncertjén magával ragadta a közönségét, és bemutatta, hogy a tehetsége és a sok elvégzett munkája nyomán, milyen hatalmas utat tett meg az elmúlt hét esztendő alatt. Minden jóért, ami vele történik, hálás a sorsnak. | |
| 2019-07-00 | Daloló szerda | Május (2019) második szerdáján, második alkalommal volt a Daloló Szerda, a már szinte Nagyvenyim koncert-termeként emlegethető katolikus templomban | |
| 2019-06-26 | Húszan vettek részt a megyei kántortalálkozón | Immár nyolcadik alkalommal szervezték meg Perkátán a Fejér Megyei Kántor Találkozó programját a közelmúltban.
| |
| 2019-06-25 | A kitűnő énekesnő proféta lett saját hazájában mikrofon előtt | Valamiért hazai pályán ritkán hallhatjuk a dunaújvárosi születésű énekesnő, Kelemen Angelika jazzkvartettjét. Pedig igény lenne rá. Mutatja ezt a június 21-i, péntek esti koncert sikere is, amit a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében adtak szünettel együtt mintegy három igazán tartalmas órában. | |
| 2019-06-24 | Swing, soul, blues (képaláírás) | A Kelemen Angelika Jazz Quartet adott nagysikerű koncertet június 21-én, pénteken este a Munkásművelődési Központban. A Dunaújvárosból elszármazott énekes ismét hozta a formáját. (teljes szöveg) | |
| 2019-06-22 | Új albummal jelentkezett a helyi banda. A The Morning Star nem csak babérokat arat az új lemezzel | A közelmúltban egy szükséges vérfrissítésen átesett dunaújvárosi metálbanda a napokban adta ki negyedik nagylemezét. | |
| 2019-06-21 | Nézőcsúcsot döntött a DUDIK | Tizennégyezren buliztak az alsó Duna-parton a múlt héten. | |
| 2019-06-18 | Szandi: "Egyszerűen odafigyelek magamra" | Az Előszállási Hagyományőrző Szállásnapok legrangosabb fellépője Szandi volt. | |
| 2019-06-14 | Beindult a buligyár az alsó Duna-parton. Az önkormányzat idén tízmillió forinttal támogatta a DUDIK-ot | A kicsit megújult látvány és dizájn jót tett a fesztiválnak. | |
| 2019-06-11 | Érkezik a Blahalousiana | Összeállt a Petőfi Művészeti Liget programja. | |
| 2019-06-07 | Idén is vár a Petőfi Művészeti Liget | Összművészeti fesztivállal készül a Bartók színház a nyárra. | |
| 2019-06-06 | Juhos Melinda két harmonikása is első lett | Az óbecsei (Szerbia) Petar Konjovic Alapfokú Zeneiskola és a Muzički trenutak polgári társulás idén is megszervezte a Fantast 2019 elnevezésű nemzetközi versenyt, amelyen Juhos Melinda két, harmonikás tanítványa, Vári Gergely Péter és Szloboda Balázs is indult, és első helyezett lett. | |
| 2019-06-03 | Pintér Béla: hit, erő és szeretet | Május 31-én, pénteken ismét „csendes napot” tartottak a Szabó Magda Református Általános Iskolában. | |
| 2019-06-01 | A mesterek és tanítványaik | Pünkösdi koncertre várták a komolyzene kedvelőit a Sándor Frigyes Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanárai és diákjai Mesterek és tanítványok címmel május 31-én, pénteken délután az evangélikus templomban. | |
| 2019-06-00 | Akikre büszkék vagyunk | A 2018-19-as tanév második félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása. | |
| 2019-06-00 | Berecz István járt nálunk | 2019. május 31-én néprajzi előadással egybekötött táncházra várta a rácalmási művelődési ház az érdeklődőket | |
| 2019-05-31 | Sikeres évet zárt a Wesley-Da Capo. Növendékek gálája a Bartók Kamaraszínházban | idén is megtartotta hagyományos év végi gáláját a művészeti iskola. | |
| 2019-05-31 | Így mulatott több ezer városlakó a Családi Hétvégén az alsó Duna-parton | Képes beszámoló. | |
| 2019-05-30 | Jankó a rá jellemző módon, elegánsan jelentkezett újra! | Horváth Jankó negyedik CD-jét jelentette meg a minap, egészen pontosan május 29-én, szerdán kapta kézhez az első darabot. | |
| 2019-05-28 | Zene, tánc, festészet (képaláírás) | Megtöltötte tanévzáró műsorával a Bartók nagytermét a Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola május 27-én este. A gálaműsorban a zeneművészeti ágon és a táncművészeti ágon tanuló diákok produkciói töltötték ki, de a képzőművészeti ág képviselői is szerepet kaptak. Mindamellett, hogy a gála előtt kiállításuk nyílt az aulában. | |
| 2019-05-10 | Nézőcsúcsot dönthet az idei DUDIK. Az önkormányzat tízmillió forinttal támogatta a rendezvényt | A DUDIK-ról tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester, Kővári Dániel, a fesztivál Marketing felelőse és Kalocsai Imre EHÖK-elnök. | |
| 2019-05-09 | A kórházat támogatták a koncert bevételével | A Móricz általános iskola 24. alkalommal szervezte meg azt a jótékonysági pedagóguskoncertet, amelynek bevételével a dunaújvárosi kórházat támogatják. | |
| 2019-05-03 | Az egész város büszke lehet Lillára. A nyolcéves lány eddig minden versenyt megnyert | Róka Lilla eddig mindig kiérdemelte az első helyezést hazai és nemzetközi hegedűversenyeken. Egy éve kezdett el versenyezni. A polgármester oklevéllel jutalmazta. | |
| 2019-05-03 | Együtt köszöntöttük a tavaszt | Két napon át tartott a Májusi Mulatság a Városháza téren. | |
| 2019-05-02 | Kivételes tehetségű a nyolcéves kislány | Róka Lilla mindössze második osztályos a Móricz Zsigmond Általános Iskolában, de számos zenei verseny első helyéhez segítette már kivételes tehetsége. | |
| 2019-04-18 | Jótékonysági koncert | Huszonegyedik alkalommal szervezte meg a Móricz iskola a jótékonysági pedagóguskoncertet hétfőn az evangélikus templomban. A kórház gyermekosztályának gyűjtöttek. | |
| 2019-04-18 | Három díjazott | Sándor Frigyes Napokat tartott névadója tiszteletére a zeneiskola múlt héten. A hét zárásaként átadták a Sándor Frigyes Díjat Dőr Gabriellának a zeneiskola igazgatójának, Balogh Zoltán Andrásnak a fúvós zenekar vezetőjének és Szabó Szebasztiánnak. | |
| 2019-04-15 | Berlinben arattak sikert a Centrum kórus dalos fiataljai | Hazatért a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum (DSZC) égisze alatt működő Centrum kórus a Berlini Brandenburg Nemzetközi Iskola jubiláló zenei rendezvényéről. | |
| 2019-04-13 | Csajkovszkij-est volt az MMK-ban | Hosszú kihagyás után most ismét zongoraestet adott Kolisnychenko Inna a Munkásművelődési Központban április 12-én. | |
| 2019-04-08 | Nótaesttel kezdődött az idei József nádor-hét | Hercegfalva-Mezőfalva alapításának 208. évfordulójának alkalmából ünnepségsorozat kezdődött április 5-én, pénteken, amelynek első programjában Rauf Pál és dr. Fehér Eszter magyarnóta-énekes és ifj. Oláh Kálmán népi zenekara szórakoztatta a közönséget. | |
| 2019-04-05 | Fesztiválszezon | A Rockmaraton főszervezőjét, Varga Zoltánt fogadta a héten Cserna Gábor polgármester. | |
| 2019-04-05 | Koncert az óvodában | Hangszerbemutatót tartottak a perkátai Szivárvány óvoda gyermekeinek április 3-án a Sándor Frigyes zeneiskola növendékei. | |
| 2019-04-01 | Balla Bence balladái és az ő egy szál gitárja | Az Munkásművelődési Központ földszinti színháztermét csaknem teljesen megtöltötte a közönség. A gimnazista Balla Bence egyelőre a Pannon Oktatási Központ tanulója, e mellett pedig szenvedélyének él: a zenének. | |
| 2019-04-01 | A klipet leforgatták, nyáron jön a promó! | Március 30-án, szombaton délelőtt forgatta le legújabb videóklipjét a dunaújvárosi Névtelen Utca zenekar. | |
| 2019-04-00 | Tudásvágy és zeneszeretet. Zene és csillagászat, élmény fülnek, szemnek, szellemnek, léleknek | Dr. Juhász Ferenc, az ISD Dunaferr Biztonsági és Védelmi Igazgatóságának biztonsági tanácsadója ismerteti két hobbiját, amelyek a harmonika és a csillagászat. | |
| 2019-03-25 | Garami Gábor és barátainak zeneórája | Rendhagyó énekórát tartott a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjainak néhány lélekben (is) fiatal zenész. | |
| 2019-03-20 | Rendhagyó zeneóra a Móricz iskolában | A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Garami Gábor, Garami Balázs és Kovács Bálint tartott rendhagyó ének-zene órát a könnyűzene népszerűsítésére, óriási sikerrel a Móricz Zsigmond Általános Iskolában. | |
| 2019-03-20 | Újjászerveződik a BeatKOHO | A BeatKOHO zenekar énekest keres, olvastam a közelmúltban. Aztán kiderült, a banda 2017 novemberében állt utoljára teljes létszámmal (heten) színpadra. Az együttes rappere, Joó László Joe elmondta, mi áll a háttérben. | |
| 2019-03-08 | Juharos JazzCafe (képaláírás) | Újabb zenei helyszín a városban. A Sándor Frigyes Zeneiskola Jazz Café rendezvényén tanárok és növendékek formációi léptek színpadra a Juharos Étteremben március 7-én este. (teljes szöveg) | |
| 2019-02-25 | Évindító buli Rácalmáson (képaláírás) | A Family Tugedör címet viselő műsorával érkezett február 23-án, szombaton Rácalmásra a több dunaújvárosi születésű zenészt is magában foglaló Quimby. A meghívó tanúsága szerint a Family Tugedör egy olyan reunió, ahol minden Quimby-érintettségű zenekar fellép, összehozva ezzel hat zenekart és huszonhárom zenészt egyetlen óriási koncert erejéig. (teljes szöveg) | |
| 2019-02-25 | Zenekarok és szólisták | Ebben a hónapban is jelentkezett az Open mic Acoustic Forum február 22-én, pénteken este a Munkásművelődési Központ földszinti színháztermében. | |
| 2019-02-21 | Sztivi tele van tervekkel | Január utolsó napjaiban tette közzé Faragó Sztivi István a következőket: Kedves Barátaim, Ismerőseim! Meghoztam életem eddigi legnehezebb döntését, 6 év után kiléptem a Jolly Jackers zenekarból, abból a formációból, amit én álmodtam meg és keltettem életre. | |
| 2019-02-15 | Helyben van a Kultúr-köz mindenkinek. A D+Televízió pénteki magazinműsora | A D+Televízió péntekenként Kultúr-köz című magazinnal jelentkezik, amelynek felelős szerkesztője Molnár Emese. | |
| 2019-02-09 | Hogy legyen kinek muzsikálni, hogy legyen rám szükség | A magyar kultúra napi ünnepi műsorban lépett fel Dunaföldváron Csík János Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar alapító tagja, prímása, énekese. A koncert után beszélgettünk. | |
| 2019-02-07 | Szépen gyarapodik már a Rockmaraton | Az utóbbi hetekben számos új név került fel a Rockmaraton műsorlistájára. | |
| 2019-02-01 | Anna ezüst minősítéssel tért haza a versenyről | Január 25-én, pénteken rendezték a Hermann zeneiskolában az V. Alapfokú Szanyi Irma zongoraversenyt Székesfehérváron.Gallai Lívia Anna (kép), a Wesley DaCapo iskola növendéke ezüst minősítést ért el. | |
| 2019-02-01 | Ezüstösen | Gallai Lívia Anna, a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola az Alapfokú Szanyi Irma Zongoraversenyen ezüst minősítést szerzett. | |
| 2019-02-00 | Akikre büszkék vagyunk | A 2018-19-as tanév első félévének sportban, tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok bemutatása. | |
| 2019-01-31 | Dunaújváros kultúrájáért dolgoznak | A magyar kultúra napja alkalmából tartott rendezvényen adták át a Pro Cultura Intercisae díjakat Törökné Antal Mária gyermekkönyvtárosnak, Pomposné Zelena Erzsébet hegedűpedagógusnak és Szloboda Györgynek, a László Imre Magyar Nóta, Népdal, Operett és Cigány Dalokat Kedvelők Klubja vezetőjének. | |
| 2019-01-25 | Tudás, szakértelem, odaadás, lendület | A magyar kultúra napján átadták a Pro Cultura Intercisae Díjakat. Pomposné Zelena Erzsébet (kép) munkáját is elismerték. | |
| 2019-01-24 | Kezdődjék az idei mulatság! | Nem csupán a klasszikus muzsikának, a jazznek vagy a rocknak vannak rajongói, hanem a szórakoztató dallamoknak is. A lakodalmas, mulatós zenét is lehet elfogultan kedvelni, kiváltképp, ha művelőjük értő muzsikus. Kulcsár Ádám és barátai ilyen emberek, s ezt már évek óta bizonyítják azzal, hogy az esztendő elején megrendezik a hagyományos zenészbált. | |
| 2019-01-23 | Átadták a Pro Cultura Intercisae-díjakat | A magyar kultúra napján a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújváros Közgyűlése által alapított Pro Cultura Intercisae díjakat, amit ebben az évben Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros, Pomposné Zelena Erzsébet hegedű pedagógus és tanszakvezető, valamint Szloboda György klubvezető, egyesületi elnök érdemelt ki. | |
| 2019-01-18 | Szeretnék jobb ember lenni | A Junkies zenekar Dunaújvárosban, a Kaptár Music Pubban búcsúzott az óévtől. A dunaújvárosi kötődésű frontemberrel, Szekeres Andrással beszélgettünk. Egyebek közt szólólemezéről. | |
| 2019-01-18 | Újévi Gála klezmerrel. Színvonalas hangversennyel indult az év | Zsúfolásig megtelt a Bartók színházterme múlt vasárnap a Sándor Frigyes Zeneiskola és a Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány közös újévi gálakoncertjén. | |
| 2019-01-16 | Két dudás nem fér meg egy csárdában - hát még öt | Öt zenekar viszont úgy látszik, hogy a legnagyobb barátságban, és óriási sikert aratva egy műsorban is megállhatja a helyét! A II. Dunaföldvári Zenészbálon legalább is ez történt, a helyi általános iskola adta nagyszerű helyszínen január 12-én, szombaton. | |
| 2019-01-09 | Újévtől adventig: évértékelő, koncertekben elmuzsikálva | A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a zeneiskola is tartalmas, eredményes évet zárt. Dőr Gabriella igazgató elégedett lehet. | |
| 2019-01-05 | Úttalan utakon a dunaújvárosi zenekarral, a Névtlen Utcával | Dunaújváros több tehetséges és feltörekvő együttesnek adott már otthont, egy újabb nevet érdemes lesz megjegyezni, ez pedig nem más, mint a Névtelen Utca. Az együttes két tagjával, az énekes-frontemberrel Salamon Balázzsal és Kovács József basszusgitárossal beszélgettem.
| |
| 2019-01-02 | A főtéren köszöntöttük a 2019-es esztendőt. BÚÉK, Dunaújváros! | Több százan voltak kíváncsiak a Városháza téren szervezett évbúcsúztató programokra.
| |
| 2019-01-02 | A világ egy jó játszótér, mondja a sikeres építész és zenész | Míg a robosztus ormányos szinte semmiben nem kötődik Dunaújvároshoz, a zenekar annál inkább, hiszen az alapszakmáját tekintve építész Kovács Zoltán (kép) -, aki a billentyűshangszerek és a különféle elektronikus kütyük megszelidítéséért felel a zenekarban -, városunkban született, itt örülhetnek unkáiknak az ő szülei. | |
| 2018-12-31 | Hazai pályán koncertezett a Junkies. Hazai pályán zúzott utoljára 2018-ban a Junkies együttes | Az immár budapesti, ám egyébként dunaújvárosi gyökerekkel rendelkező Junkies együttes fergeteges bulival zárta a 2018-as évet december 29-i, szombati kaptáros nagykoncertjén. | |
| 2018-12-29 | Jolly Jackers, a garázssorról. Jolly Jackers, innen a garázssorról | Alapvetés: nincsenek elkényeztetve a dunaújvárosi ír kocsmapunk kedvelői, csak nagyritkán fordul meg a városban a műfaj nagyformátunú előadói közül valamelyik. A Jolly Jackersre biztosan számíthatnak. Így volt ez karácsony után is. | |
| 2018-12-28 | Dalokról, dalszerzésről. Plusz élmény számára, amikor az anyanyelvén énekel egy dalt | A közelmúltban jelentkezett új videóklippel Koszi Janka, közben gőzerővel dolgoznak hamarosan megjelenő nagylemezén. | |
| 2018-12-21 | Két platinalemez, vagyis: a siker, és ami mögötte van | Czimmermann Kitti (kép), dunaújvárosi gyökerekkel rendelkezik és nemrég vette át a második platina lemezét. A beszélgetés néhány „meglepetést” is tartalmazott.
| |
| 2018-12-21 | Adventi zongorakoncert | Rákász Gergely orgonaművész adott koncertet az evangélikus templomban. | |
| 2018-12-21 | Adventi zeneiskolai koncert (kishír) | Idén sem maradt el a zeneiskola adventi koncertje, melyet az evangelikus templomban tartottak. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-12-20 | Közös muzsikálás a koleszban | December 18-án, kedden este a Rudas középiskola kollégiumában a piros Kohász-mezben pompázva gyülekeztek a leány kézilabdázók, a serdülő, az ifjúsági csapat tagjai. | |
| 2018-12-17 | Pálinkás Eszter: Muzsikálás barátokkal | Pálinkás Eszter ezúttal is muzsikustársaival lépett fel, mindvégig színpadi partnere volt Beke Beáta gitárművész, a Wesley-DaCapo Alapfokú Művészeti Iskola tanára, de két produkció erejéig csatlakozott hozzá Inna Kolisnychenko zongoraművész is, aki ugyancsak a Wesley-DaCapo tanári gárdáját erősíti. | |
| 2018-12-14 | Tíz komolyzenészt díjazott az MVM Csoport | Tizenegyedik alkalommal vehették át a zeneművészet legkiemelkedőbb fiataljai a Junior Prima Díjat. Közölük ketten dunaújvárosi kötődésűek: Rajna Martin (kép) és Balogh Máté (kép). | |
| 2018-12-06 | Átadták a Junior Prima Díjakat | 2018 november 20-án a Müpában hazánk legrangosabb zeneművészeti elismerését, a 30 év alatti tehetségek Junior Prima Díját vehette át Rajna Martin, a Dunaújvárosban született karmester | |
| 2018-12-00 | Horváth Jankó egy elégedett zenész | Beszélgetés Horváth Jankó zenésszel, aki Digitál zenekar tagja. | |
| 2018-11-29 | Egy utolsó blues, és vége (képaláírás) | Jövő év elején kezdődik a Dózsa Mozicentrum felújítása, emiatt a Galéria Jazz Klub is néhány hónapig zárva tart. Addig még két koncertet élvezhetnek a zenerajongók: december 8-án az Intim Torna Illegál játszik Dunaújvárosban, az ezt követő Deák Bill Gyula-koncert után pedig már csak tavasszal folytatódik a rendezvénysorozat. (teljes szöveg) | |
| 2018-11-26 | Nagykorú főtemplom. Orgonahangverseny az ünnepi istentisztelet után | A Krisztus Király plébániát 18 évvel ezelőtt áldotta meg dr. Takács Nándor, akkori székesfehérvári megyés püspök, 10 éve pedig Spányi Antal megyés püspök szentelte fel az épületet. A templom a hét végén, Krisztus király ünnepének előestéjén tartotta különleges rendezvényét. | |
| 2018-11-23 | A tíz díjazottból kettő városunkból származik (képaláírás) | Csoportkép a magyar zeneművészet kategóriában Junior Prima Díjjal kitüntetettekről az elismerés átadási ünnepségén a Művészetek Palotájában (Müpa) 2018. november 20-án. Balról jobbra: Kovács Gergely zongoraművész, Demény Balázs zongoraművész, Balogh Máté zeneszerző, Horváth Benedek zongoraművész, Rafael Márió dzsesszzongorista, Pataki Bence operaénekes, Dolfin Benedek csellista, Rajna Martin karmester, Tomasz Máté Milán csellóművész és Könyves-Tóth Mihály trombitaművész édesapja, aki fia nevében vette át a díjat. Balogh Mátéra és Rajna Martinra büszkék lehetnek dunaújvárosi tanáraik. (teljes szöveg) | |
| 2018-11-15 | Elefánt és Balaton a Galériában | Az Elefánt és az Analóg Balaton koncertjével folytatódott a Galéria Jazz Klub 2018. őszi programsorozata. | |
| 2018-11-13 | Ismét hatalmas bulit csapott nálunk az Elefánt | Tagadhatatlanul elindult a koncertszezon a Galéria Jazz Klubban, hétről hétre jobbnál jobb formációk adják egymásnak a helyet a Dózsa Mozicentrum emeletének színpadán. November 9-i, péntek esti hangulatról Kovács Zoltán személyében erős dunaújvárosi szálat is magában hordozó Elefánt nevet viselő egyedi stílusú formáció gondoskodott. | |
| 2018-11-00 | Adventre készül a város | A Tourinform iroda munkatársai már elkezdték a város karácsonyváró időszakának, az Adventi Forgatag (2018. december 2-23-ig) külső dekorációjának és programjainak összeállítását. Az idén a város karácsonyfájának feldíszítését a Pannon Magángimnázium vállalta magára. | |
| 2018-10-29 | "Töki" - a dunaújvárosi zenei élet motorja, szíve-lelke | Sokak számára ismerős lehet Tóth „Töki” Zoltán neve a városban. Vállalkozó, zenész, programszerevező, a dunaújvárosi zenei élet motorja, szíve-lelke. Vele beszélgettem. | |
| 2018-10-26 | Szonáta hangjai szálltak a barakktábor fölött. Idén ünnepli hatvanötödik születésnapját a zeneiskola | Várkonyi Balázs írása az 1953 októberében megnyílt dunaújvárosi zeneiskoláról | |
| 2018-10-20 | "Egy embernek is szívből muzsikálunk" | Beszélgetés Kiss Tibor és Vastag Gábor zenészekkel kétfős formációjukról, az Aranyakkordról. | |
| 2018-10-16 | Diákok, nem iskolás színvonalon | Folytatódott Dunaföldváron a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének regionális koncertsorozata, amely a Potenton Alapítvány támogatásával, az egyetem és a helyi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében valósul meg immár több mint másfél éve. | |
| 2018-10-09 | Amerikaikat tanít a Bánki pedagógusa | Ujházy Krisztinát, a Centrum kórus karnagyát felkérték, hogy tanítson amerikai diákokat Budapesten, a Budapest Semesters in Mathematics keretein belül.
| |
| 2018-10-05 | Egész napos örömzenélés | A Sándor Frigyes Zeneiskola növendékei és pedagógusai idén is kitettek magukért és egész napos muzsikával ünnepelték a zene világnapját hétfőn (2018.10.01.). | |
| 2018-10-05 | Zenevarázs (kishír) | A Móricz iskola 2.a és 5.b osztályos diákjai közös éneklésre, mondókázásra, táncos bemutatóra hívták a városi és környékbeli óvodásokat a zene világnapja alkalmából. A programra pedig sok apróság látogatott el, akik nagyon élvezték a műsort. (teljes szöveg) | |
| 2018-10-03 | Zenéltek, játszottak, táncoltak az óvodások. Varjacskák mutatták az utat | „Aki a zene világnapjára érkezett, kövesse a varjakat” hirdeti a tábla a Római városrészi tagóvoda kapuján. És valóban, kotta-nadrágos varjacskák mutatták az utat az érkezőknek a tornaterem felé, ahol addigra már minden „meg lett zenésítve”. | |
| 2018-10-03 | Bemutatkozott a zenei világnapon az új hangszer | Tanári koncerttel emlékeztek meg a zenei világnapról október 1-jén, hétfőn este a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolában. | |
| 2018-10-02 | Egész nap zeneszó. A zene világnapjára | Magától értetődő, hogy október elsején, a zene világnapján különösen, de az év minden szakában a Sándor Frigyes zeneiskolában hűek a híres hegedűművész gondolataihoz. | |
| 2018-10-02 | Verseny, játék és iskolai bemutató. Napsütés, vidámság, finom ételek | Zajos volt a Pannon Oktatási Központ környéke szeptember 29-én, szombaton délután, a hagyományos családi nap okán. | |
| 2018-10-00 | Ünnepel a zeneiskola | A Dunaújvárosi Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola a 2018/2019-es tanévben ünnepli 65. születésnapját. A jubileumi év programjai. | |
| 2018-10-00 | Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsőde hírei. A népmese napját ünnepeltük. Az úszás elemei. Interaktív zenei élmény (képaláírás). Mama-papa nap. | - A Rácalmási Manóvár Óvoda báb munkaközössége a Kiskakas gyémánt fél krajcárja című mesét adta elő az óvodás és bölcsődés gyermekeknek
- Szeptember utolsó hetében a rácalmási óvodások Berzlánovits Éva vezetésével az úszással ismerkedtek
- Az idei tanévben három csoport - Maci, Katica, Süni - látogatott el Dunaújvárosba, a Móricz Zsigmond Általános Iskolába a zene világnapján. Interaktív zenés-táncos program volt, felnőttnek, gyermeknek egyaránt élményt biztosított. (teljes szöveg)
- A rácalmási óvoda Bagoly csoportja október 1-jén, az idősek világnapja alkalmából a nagyszülőket várta mama-papa napra. A gyerekek együtt játszottak, mondókáztak, barkácsoltak és a végén az ovisok által készített almás sütivel vendégelték meg a nagypapákat és nagymamákat.
| |
| 2018-09-29 | A Móriczban már megvolt a világnap. A zene világnapja vendégtanárokkal | Idén a dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában rendezték meg a városban az első megemlékezést a zene világnapja alkalmából szeptember 28-án, pénteken. | |
| 2018-09-29 | Tulajdonképpen mindegy, hogy kelet vagy nyugat felé jön haza | Somfai Schreiber Gyula (kép) 1977. március 15-én hagyta el Magyarországot. Budapesten született 1952-ben, egyéves kora óta Dunaújvárosban élt, és itt szerzett szerszámkészítő szakmát. De nem a forgácsolók világa érdekelte – hanem a zene! | |
| 2018-09-27 | Kísérleti zenei kalandozás vizuális iránytűvel | Móder Rezső Munkácsy-díjas alkotó – népes művészbaráti társaságával kiegészülve – már évtizedek óta építgeti valóban underground koncertsorozatát, amelynek műfaji beskatulyázásra ezúttal sem vállalkoznánk, hiszen a kísérleti zenék mellett hagyományosnak mondható zenész és zenekari formációk is remekül megférnek e rendre megújuló vállalkozásban. | |
| 2018-09-26 | Harmincöt éve szól már a nóta. Harminöt éves lesz a nótaklub | A László Imre Nótaklub havi rendszerességgel tart összejöveteleket Pentelén. Ez évi tíz nótaestet jelent, ahol mindig, minden esetben élő zene szól. | |
| 2018-09-22 | A Quimby az életem része lett, és az is marad örök időre | Maci, azaz Medve Ákos (kép) a Quimby dobosa volt a zenekar kezdeti időszakában, amikor amatőr zenei formációból profi nagylemezes bandává váltak. | |
| 2018-09-18 | Felszentelték az új orgonát Baracson | Szeptember 15-én, szombaton ünnepi szentmisén áldotta meg a baracsiak új orgonáját Kristofory Valter katolikus plébános. | |
| 2018-09-14 | Jövőre is Rockmaraton! | A Rockmaraton szervezői hétfőn (2018.09.10.) bejelentést tettek a facebookon: jövőre is Dunaújváros ad otthont a zenei fesztiválnak, amelyet július 8-14. között rendeznek meg. A napi látogatószámot 600 főben maximalizálják. | |
| 2018-09-13 | Új templomi orgonával gazdagodott a község | Több mint kilencvenéves hangszert cseréltek le az adományokból összegyűlt pénzből Baracson. A 150 kilogrammos berendezést szeptember 7-én, pénteken éjszaka a helyi önkéntes segítőkkel szerelték be a szakemberek. | |
| 2018-09-07 | A csend a vásznam | Beszélgetés Nagy Ákossal, a dunaújvárosi születésű zeneszerzővel. | |
| 2018-09-00 | Mr. P.Mobil a Vasmű úton | Beszélgetés Schuster Lóránttal, a P.Mobil zenekar vezetőjével, aki Dunaújvárosban lakik. | |
| 2018-08-31 | Jazzparádé újra | Tim Ries A Rolling Stones világhírű szaxofonosa lépett fel az Oláh Quartettel 2018. augusztus 30-án a Művész Presszó jazzklubjában | |
| 2018-08-31 | Újvárosi lett a P. Mobil motorja. Schuster Lóránt az egyszemélyes történelmi igazságtételi bizottság | Városunkba költözött a P. Mobil zenekar v, Schuster Lóránt | |
| 2018-08-27 | A Csillagfényes Nyári Esték befejezése (képaláírás) | Az ötödik Csillagfényes Nyári Este is nagy sikert aratott a kulcsi kikötőben augusztus 25-én este. A jövő Kulcsa Egyesület által szervezett nyári programsorozat befejező előadásában a Salty Dog dzsesszduó lépett fel, megérdemelt elismerést aratva. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-25 | Egyenesen a döntőbe. Egyenesen a döntőbe kerültek | Mindig nagy öröm – bár sajnos csak ritkán tudunk ilyenről beszámolni –, ha dunaújvárosi zenekar ér el országos sikert. A BeatKOHO most megörvendeztetett minket egy jó hírrel. | |
| 2018-08-25 | Harmincöt éves a László imre nótaklub | A László Imre Nótaklub augusztus 24-én ünnepelte fennállásának 35. évfordulóját. Ők a biztosíték arra, hogy a magyar nóta és a népzene hagyományai tovább élnek városunkban és a Pentele városrészben. | |
| 2018-08-24 | Koncert szobrokkal, hangszerekkel (képaláírás) | Mivel az eső korábban elmosta, augusztus 23-án újra próbálkoztat az ÚjPart Egyesület által szevezett Random Spectral Walks koncerttel. A Móder Zenélő Szoborpark és Múzeumban megrendezett koncert részvevői - Móder Rezső, Dóra Attila, és Baráth Bálint - kompozíciókból építettek egy zenei világot, amely az összművészeti irányzatok fontosságára hívja fel a figyelmet. (nem teljes szöveg) | |
| 2018-08-07 | Különleges zenekar tűnt fel a horizonton. Céljuk az országos ismertség | Ígéretes és meglehetősen különleges új zenekar tűnt fel a dunaújvárosi horizonton, a The Vermonas. Pontosabban nem is új, hiszen Wolves On The Moon néven már a DUDIK fesztiválon is hallhatta őket a nagyközönség. A frontemberrel, Dézsi Józseffel beszélgettünk. | |
| 2018-08-06 | A bakelit reneszánsza. Fekete korongról jobban szól | A bakelit lemezeket, a műsoros kazettákat fejben lényegében már leírta a világ, a fekete korongokból ötletes lakásdekorációk készültek, a kazettás deckek pedig elvándoroltak a műszaki cikkek temetőjébe. Aztán jött egy fordulat, és a retróhullám fénykorát éli, 15 év után újra beindult a hanglemezgyártás is az országban. Akad azonban, aki azt állítja, soha nem halt ki, mindig is élt a barázdált korong. Toponáry Gábor annyira hisz benne, hogy üzletet is nyitott a városban, ahol csodás kincsekre lelhetnek a vinyljunkie-k. | |
| 2018-08-02 | Az utolsó hangok a Ligetben (képaláírás) | A dunaújvárosi származású Veres-Kovács Petra volt az egyik utolsó fellépője a 2018-as Petőfi Művészeti Liget programsorozatának. Az egy hónapon át tartó rendezvénydömpingben a nézők hetente háromszor láthattak koncerteket, előadásokat. A záróeseményt (2018.) szeptember 1-én tartják, ahol a színház következő évadának programját is bemutatják. (teljes szöveg) | |
| 2018-08-00 | A siker útjára lépett a Karolina Road | Ismertető a Karolina Road nevű együttesről. A formáció a Pannon Magángimnázium falai között indult útjára, tagjai: Talpai Tibor, billentyű; Acél Áron, gitár; Balla Bence, basszusgitár; Balla Ákos, dob és Kalinics Katalin, ének. | |
| 2018-07-31 | Idényzáró a ligetben. Nincs kiadatási engedély a Petőfi Művészeti Ligetből | A Petőfi Művészeti Ligettel kapcsolatban nem lehet rosszat írni, hiszen már az abszolút pozitívum, hogy van. Sőt, remélhetően a következő évek nyarán csak erősödni fog. | |